   |
 |
|
|
 |
|
 |
Kína és az elveink
2009. december 3-án érett be a jobboldal külpolitikai víziójának szintézise. Ezen az egy napon három figyelemre méltó esemény is történt. Sólyom László köztársasági elnök Japánba érkezett. A látogatásának célja a leghitelesebb forrás – az elnök úr – szerint a jubileumi diplomáciai évfordulók mellett az volt, hogy ellensúlyozza a Magyarországon eluralkodni látszó „túlzott kínai hangsúlyt”.
A külpolitikai szakértők szerint van létjogosultsága az elcsúszott egyensúlyok ilyetén helyrebillentésének, de még egy országgyűlési képviselőtől is faragatlanságnak tekintenék, ha ezt a szándékot – az érintett ország megnevezésével – világgá kürtölné. Ha van lehetőség a magyar–japán kapcsolatok javítására, természetes, hogy élni kell vele, de nehéz belátni, hogy miért kell ezzel egyidejűleg egy másik – jelesül a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságával és egyre nagyobb világpolitikai befolyással rendelkező – országot, Kínát ellensúlyozandóként néven nevezni.
Vajon azt gondolja a köztársasági elnök, hogy Pekingbe nem jut el üzenete? Vagy ha eljut, használ Magyarországnak? És mit érezne Sólyom László, ha diplomáciai jelentésben arról értesülne, hogy egy távoli kis ország első közjogi méltósága azért utazik el Bukarestbe, mert ellensúlyozni kívánja a náluk eluralkodni látszó túlzott magyar hangsúlyt? Vajon eszébe jutna az a magyarázat, hogy a szerencsétlen mondatnak a szokásos belpolitikai játszótéren kívül nincs értelmezhető jelentése, és az érintett ország vezetője csupán az amúgy már lemondott miniszterelnöknek akart újabb horgot bevinni?
Ugyanezen a napon Martonyi János, a Fidesz volt (és személyes reményeim szerint leendő) külügyminisztere Washingtonban járt. Ez örömteli hír, a magyar nemzeti érdekek szempontjából kívánatosnak tartom, hogy a magyar Országgyűlés minden demokratikus pártja jó viszonyt ápoljon Washingtonnal. Lássuk, mit mondott ott Martonyi. Elmondta, hogy amennyiben a Fidesz megnyeri a választásokat, akkor „a magyar külpolitika tengelyében az emberi jogok lesznek, mert fontosak az érdekek, de az értékek a legfontosabbak”.
E sorok írója üdvözli ezt a kijelentést, mert ha némileg szkeptikus is azzal kapcsolatban, hogy a nyers érdekek valóban zárójelbe tehetőke az értékalapú külpolitika mentén, maga is szívesen látna egészséges egyensúlyt az érdek- és az értékalapú külpolitika között (l. Eörsi Mátyás: Érdekek vagy értékek).
Ám lássuk, mi minden történt még ugyanezen a napon, 2009. december 3-án, a „túlzott kínai hangsúly” ellensúlyozásának tokiói és az emberi jogokon alapuló külpolitika washingtoni bejelentésének napján Pekingbe érkezett Orbán Viktor, és ott ezt mondta: „A magyar nemzetgazdaságnak és a magyarországi embereknek az az érdekük, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával mély, kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatokat ápoljunk”. A Fidesz elnöke egyetlen mondattal megsemmisítette mind a köztársasági elnök, mind pedig a leendő külügyminiszter szavait.
Orbán „pártja hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal (KKP)”. Próbáljuk ezt megemészteni: az idehaza a huszonéves szocialistákat könnyedén letömeggyilkosozó, vadul komcsizó Fidesz hivatalos kapcsolatra lép a kizárólagos hatalmát erőszakosan gyakorló KKP-val. Próbáljuk meg elképzelni, mi mindent fröcsögött volna a Fidesz kórusa, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Hír TV, az Echo TV Szijjártó Péter és Cser-Palkovics András vezényletével, ha ugyanezt bármely más magyarországi párt vezetője teszi.
A gazdasági kapcsolatok „előkészítése érdekében jöttünk ide és vettük fel a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal, amely rendkívül sikeres reformokat hajtott végre az elmúlt három évtizedben, és tette sikeressé az országot” – demonstrálta pompás humorát a Fidesz elnöke, és minden oka megvolt a tréfálkozásra: a Kínai Kommunista Pártnak az ellenzéke ugyanis valóban nem torpedózta meg a kínai kormánypárt reformjait. Igaz, ennek oka nem az volt, hogy a kínai ellenzék kisstílű hatalomtechnikai megfontolások helyett az ország felemelkedését tartotta szem előtt, hanem az, hogy tagjait bebörtönözték.
Persze akik ezeket a sorokat olvassák, már nem lepődnek meg azon, ha Orbán Viktor számára a Kínai Kommunista Párt pragmatikus alapon partner lehet, míg a magyar szocialistákkal szigorúan elvi alapon bármilyen kollegiális kapcsolatot kizár. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy Orbán Viktor a világról azt gondolja, ami éppen az érdekében áll. Azok a milliók viszont, akik névértéken megveszik Orbán komcsizását, nem ennek a történetnek az alapján fognak kiábrándulni kedvencük szavahihetőségéből.
Mi indokolja, hogy 2010 elején térjünk vissza erre a történetre?
Csupán annyi, hogy az ügyben megszólalt Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is. Egy hírportálra hivatkozott, melynek értesülései szerint Orbán Viktor „komoly ajánlattal érkezett Pekingbe”: eladná a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 25 milliárd dolláros hitelt Kínának, cserébe százezer kínai kapna letelepedési engedélyt Magyarországon. Herényi felszólította a Fideszt, tisztázza, igaz-e, hogy „kísérletet tett arra, hogy az Európai Unió demokratikus együttműködését kínai kommunista függőségre cserélje, valamint hogy Orbán Viktor gazdasági hazaárulást követett el”.
Herényi Károlynak jelzem: csupán azért, hogy fogást találjon ellenfelén, orbitális ostobasággal állt elő. Pontosan úgy, ahogy a Fidesztől megszokhattuk. Jelzem továbbá azt is, hogy „hazaárulás” és ehhez hasonló kifejezéseket még a kampány hevében sem használunk. Mert ezekhez a kifejezésekhez is másoktól szokhattunk hozzá. Az MDF-nek pedig stratégiai döntést kell hoznia: valóban a „normális Magyarország” mellett száll síkra, vagy beáll a hazaárulózók és a minden ostobaságot a másik ellen felhasználó farkashordák közé.
Azoknak a barátaimnak pedig, akiknek kérdésére, hogy amennyiben körzetükben nem lesz liberális jelölt, kire szavazzanak, és eddig azt javasoltam, fontolják meg az MDF támogatását, nos, nekik szomorúan jelzem, hogy elbizonytalanodtam.
(Megjelent a Népszabadság 2010. január 14-i számában)
2010. január 14.
Hozzászólások:
exlex4:
Eörsi úr!
Sólyom bakija eltörpül az Ön hibája mellett, amit Komarno-ban követett el.
Ön ott Szlota stílusban gyalázta a magyarságot és szimbólumait. Érdekes, hogy más szemében észreveszi a szálkát, de a sajátjában még a gerendát sem.
Ami a tömeggyilkosokat illeti, azt mondom hogy tolvajokra nyugodtan lehet mondani, hogy tolvaj és gyilkosra azt, hogy gyilkos.
Értem én, hogy az illető urak nem kedvelik az elnevezést, de a feketére nem lehet azt mondani, hogy fehér.
Igenis Kún Béla vörös terrorista és tömeggyilkos volt.
1956-ban a mosonmagyaróvári sortűz és parlamenti sortűz elkövetői igenis tömeggyilkosok. Apró Antal, Gerő Ernő, Rákosi Mátyás igenis tömeggyilkos volt.
Sztálin igenis tömeggyilkos és több ártatlan embert tett el láb alól mint a nácik.
Nem titkolt örömmel látom az szdsz vergődését és az Ön ellentmondó ide-oda szavazásra való buzdításait, ugyanis ezek jól mutatják a szövetség végét. Horn Gábor kívánsága az szdsz-en valósul meg.
Az Orbán-bizottságban Ön elpanaszolta, hogy magán-irodájának kevés megrendelése volt Orbán miniszterelnöksége idején. Őszintén remélem, hogy ez meg fog ismétlődni.
Nem tudom vette-e észre, hogy amióta Gyurcsány (az Ön áhított vezére) bukott miniszterelnök lett, kevesebb a kukafelgyújtás és randalirozás, nyugodalmasabb a közélet.
Végezetül úgy tűnik, hogy a történelem szemétdombjára nem a történelmi Magyarország szimbólumai kerülnek, hanem az SzDSz.
Béke poraira!
2010/01/16 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):
Ahhoz, hogy Ön hogyan érez az SZDSZ kimúlása miatt, nem szólok hozzá, tudomásul veszem érzelmeit.
Ha Ön szerint a szlovákok gyalázásának ("Loptatok hazát, loptatok zászlót, loptatok címert, tolvaj nép vagytok")bármi köze van a magyarsághoz vagy annak szimbólumához, akkor nincs értelme a vitának. Én a szlovákok gyalázása ellen valóban felléptem, ám semmilyen magyar szimbólumot nem gyaláztam. Miért is tettem volna? Ilyen hülyeségeket csak szélsőjobboldali rágalmazó honlapokon lehetett olvasni, amelynek néhány értelmes ember vagy bedőlt, vagy nem dőlt be. Saját magának kell eldöntenie, hova tartozik, ebben nem tudok segíteni.
A magyar belpolitika egyik baja - szerintem legalábbis -, hogy az egyik fél hibája azonnal felmenti a másik felet az ő hibája alól. Feltéve, de nem megengedve, hogy hibáztam volna Komáromban, miért adna ez felmentést Sólyom Lászlónak? Vagy Slota őrjöngése miért is adna felmentést a Magyarországon őrjöngőknek?
2010/01/16 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):
Bocsánat, valamit elfelejtettem.
Kun Béla, Rákosi valóban gyilkosok voltak, ezt senki nem vonja kétségbe. Sztálinról aztán végképp nem beszélve. De nem is ülnek az MSZP padsoraiban.
Az MSZP ezer okkal bírálható, de emberi jogi elkötelezettségük sokszorosan haladja meg a Kínai Kommunista Párt emberi jogi elkötelezettségét. Ne vicceljen, ebben csak egyetértünk, még akkor is, ha a 2006 októbert más árnyalatokkal is ítéljük meg.
Arra, hogy mit "panaszoltam" el az Orbán-bizottságban, tökéletesen rosszul emlékszik, de sebaj, ennél soha nagyobb méltánytalanság ne történjék velem.
2010/01/16 |
pici vagyok:
Tisztelt exlex& Eörsi urak
azt mindeki tudja, hogy Orbán ugy valtoztatja a véleményét mint más az alsóját.
Volt ö már harcos ateista is 89 es 93 között. Ma meg egy mélyen hivö azt hiszem jelenleg ép katolikus. De a témánál maradva pár éve mindennek elmondta az oroszokat, támadta a kinaiiakat. Ez a kinai látogatás megint egy fordulat? Nem hiszem hogy ennek jelentösége lenne.
Nem hiszem hogy ezzel Kinánálbevágodunk.Ök szövetségeseket keresnek és nem a Magyarországban rejlö gazdasági lehetöségeket. Erre a szerepre pedig Orbán nem alkalmas, még akkor sem ha holnap jelentkezik a KKP-be.
A tömeggyilkosok mint Sztálin. Ez igaz. Söt az is igaz hogy a körülmények sem mentik a gyilkosokat. De az is igaz, hogy a polgári forradalmak sokkal véresebbek voltak, mint a kommunista forradalmak. Ma mégis a polgári demokráci vált sokak üdvözölt mintájáva. A mai demokokrácia egy véres korszak gyermeke akár a francia akár az angol polgári forradalmakra gondolunk. Ezek a mélyen demoratikus államok még 50 éve gyarmatbirodalmakkal rendelkeztek, gyermekmunkásokat alkalmaztak, nappalmmal bombázták a puskával védekezö sárgákat.
Ja és az USA-ban börtönbe,villamosszékbe küldték az embereket a kommunista meggyözödésükért.
Ès ma Robespierre-t nem tömeggyilkosként emlegetik, pedig simán felveszi a versenyt Sztálinnal. Szoval tessék várni és ugy 50 év mulva n´zzük meg mit irnak á történelem könyvek majd akkor Sztálinrol.
Mert azért Churchil szerint Sztálin a 2. világháboru egyik legjobb startégája, egy ravasz roka volt.(Churcill nagyon utálva nagyon tisztelte öt)
Azt is lehet tudni rola, hogy fia örmesterként hadigogságba esett, de ö nem volt hajlando fiát Paulusra cserélni, A cserét Hitler ajánlott neki. Ezután á németek az ifjabb Sztálint kinyirták az egyik koncentrácios táborban.
Ès a "zsidoellenes" Sztálin volt az egyetlen, aki lehetövé tette a zsidok tömeges menekülését a németek elöl. Több százezer lenggyel zsidot engedett be a SZU-ba.
Ezekröl semki sem beszél, senki sem tud.
Szoval várjunk 50 évet!
2010/01/16 |
mikiegér:
Beírtam a Google-ba, hogy Eörsi-Rákosi
Ezek után kérem szépen Eörsi urat, ne rugózzon Orbánon, hanem húzza be fülét,.....
Ez az Eörsi család egy igen érdekes familia:
Eörsi Gyula, Eörsi Mátyás, Eörsi István, Eörsi László, Eörsi János stb. stb. stb.
Hatvan éve mindenhol ott voltak és ott vannak.
Kik is ők?
Eörsi Mátyás apja, Eörsi Gyula, Rákosi legjobb barátja (Rákosi Mátyás a mi Eörsink névadója) egy évig legfőbb ügyésze volt, majd az IM-ben dolgozott, fő műve a szovjet alkotmány magyarítása, átültetése volt. Neki köszönhetjük bolsevik alkotmányunkat, majd 57-ben a szigorított Btk.-t, hogy többet lehessen akasztani. III/III-as ügynök is volt - pénzért. Eörsi Mátyás 1990 után egy háromtagú ügyvédi irodát nyitott Eörsi és társai néven. A két társ apukája két jó barátja, a nyolcvan felé járó volt verőlegény és politikai nyomozótiszt: id. dr. Bárd Károly (49-ben főhadnagyként egyik kliense szemét verte ki), a másik (a "körmös") Bauer Miklós dr., hírhedt ávós.
1989-ben belépett az SZDSZ-be.
Eörsi László hosszú évek óta az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek besározásán dolgozik: előbb Mansfeld Pétert, majd Tóth Ilonát próbálta vaskos monográfiákban és rágalmazó kis irások tucatjaiban bemocskolni.
Ennyit röviden az Eörsi családról.
2010/01/18 |
exlex4:
Forrás: http://kepviselofunky.blog.hu/2010/01/20/belathato_idon_belul_szinten_elenyeszik
Kedves Címzettek!
A feladóként jelölt email cím (matyas.eorsi@szdsz.hu) alaposan átgondolt elvi okokból (és érthető gyakorlati megfontolásból is) megszűnőfélben van: egyre ritkábban nézem meg itt a leveleimet, hamarosan egyszer pedig már hiába is nézném: az SZDSZ szervere beköltözik az MDF szerverébe, és oda nem szeretnék utána menni.
A fentiekkel logikai kapcsolatban álló, mégis eltérő természetű okból a matyas.eorsi@parlament.hu email cím belátható időn belül szintén elenyészik.
Mindkét email címet javasolom tehát törölni.
Azoknak, akik a megváltozott helyzetben is szívesen megosztják velem gondolataikat, vagy bármely más okból akarnak írni, azt javasolom, a fentiek helyett bátran térjenek át a [] email cím használatára.
Barátsággal,
Eörsi Mátyás
2010/01/20 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):
Mikiegérrel nagyon régóta nem értünk egyet szinte semmilyen politikai kérdésben, de aljasnak még nem láttam. Ezidáig.
Belemegy a Google-ba, amely nem tud különbséget tenni szélsójobboldali hazudozók és rágalmazók, valamit ilyen vagy olyan véleményüket megfogalmazók között, és amit ott lát, azt visszaokádja ide.
Halottakat gyaláz és rágalmaz, olyan halottakat, akik neki életükben semmit, soha nem ártottak, és miért? Azért, mert a nézeteimet és a meggyőződésemet nem szereti, ezért belerúg a nekem legkedvesebb halottaimba.
Édesapám Rákosival életében nem találkozott, soha semmilyen Alkotmányt és semmilyen Böntető Törvénykönyvet nem írt és nem fordított. A térség legnagyobb civilisztikai tudósa volt, egyebek mellett Sólyom László mai köztársasági elnök mellett jogászi generációk professzora.
Valóban, dologozott az IM-ben, az ő nevéhez fűződik a Polgári Törvénykönyv, az a Pk, amelyet az elmúlt hónapokban módosított az Országgyűlés. Nos, ez annyira kommunista Polgári Törvénykönyv, hogy mind a köztársasági elnök, mind a Fidesz mindent elkövetnek, hogy a módosítás ne lépjen hatályba, magyarán az édesapám nevéhez köthető "kommunista" Ptk maradjon hatályban.
Szégyen, amit Mikiegér itt előadott, és ismerek jónéhány fideszes képviselt, akik abszolúte tiszteséges emberek, és az ő gyomruk is kifordulna ettől az aljasságtól.
Ha nagyon sok mikiegérből áll támogatói körük, akkor szegény Fidesz. És persze szegény Magyarország.
Megkérem a halottgyalázó mikiegeret, maradjon távol a honlapomtól. Szégyellheti magát.
2010/01/20 |
pici vagyok:
Eörsi ur nem értem felháborodását. Az egész fidesz ugyanezt csinálja már évek ota. Összemosnak minden hirt és minden tényt. A valoság a legkevésbé sem zavarja öket.Gondoja, hogy érthetö indulattal irt válasza elött mikiegér pontosan nem tudta, hogy az egész nem igaz. Ha pedig igy van akkor az Ön válasza legfeljebb a többieknek nyujt cáfolatot. De ezt indulat mentesen is meglehet tenni. Tessék már elhinni, hogy a mai aktiv jobboldaliak többségének szemében midenki aki liberális és nem egy vak nacionalista, aki nem azt fujja amit OV és ráadásul zsido is az egyben egy nem kivánatos tömeggyilkos, egy idegen hazaárulo, akinek Izraelben a helye.
Ha ezzel a ténnyel nem tud élni csak magának árt és az ilyen Mikiegereknek szerez örömet.
Tartsa magasan a fejét mert joga van rá!
Én mindent elkövetek, hogy teheteges gyerekeim ne Magyarországon nöjjenek fel.Egy marha voltam, amikor 25 éve nem a nekem lehetöve vált ausztrál kivándolást választottam. De most már késö, legalább is nekem.
2010/01/20 |
F. György:
Tisztelt Örsi Úr!
A fenti elemzése egyik legjobb irása. Tökéletsen írja le a helyzetet.
Azonban arról sem szabad elfeledkezni, hogy Sólyom(akiről a véleményem megagyezik Gerő András vléleményével!) elnöksége csak és kizárólag az Önök szüklátókörüségének és a pragmatikus liberális elvekhez való makacs ragaszkodásának köszönhető. (Persze a kontraszelektált KISZ káder szocialistáktól nem volt várható a következmények felmérése.)
Csak azt sajnálom, hogy a kommunista családi hátérrel támogatott "tudós pfrofesszor" csak rövid ideig lesz a Fidesz elnöke. Megérdemelnék. Sólyom úgy leamortizálná a Fideszt, mint ahogy Semjén leamortizálta a magyar miniszter elnököt.
Sajnos a magyar értelmiség elit pártját tönkretette a Antall-Tölgyesi paktum, a Fideszes fészekben nöelkedett Fodor és a kontár Kóka. A kegyelemdöfést most a Dávid- Retkes paktum megadja az SZDSZ-nek. A kiváló mind emberek elmentek (Kiss, Konrád, Mécs,TGM, stb.) Ön meg ott maradt céltáblának. Miért?
Szomorú a helyzet. Szállasi vérkorszak idején gyerek voltam. Azonban, ha választhaték Szállasi és Orbán között, akkor én Szállasira szavaznék, mert csak rövid ideig regnált. De most Mikola úr jóslata beválik "úgye professzr úr (ez az Ön által külügyminiszternek óhajtott Martonyi úr) 20 évre bebetonozzuk magunkat." Remélem már nem élek húsz évig!
Ezt érték el a bánsági babarózsák elnökének megválasztásáért cserébe.
Üdvözlettel:
F.György
Ps.
Picinek!
Náci fogságba esett Sztálin fia nem örmester, hanem a 14. páncéloshadosztály 14. tarack zászlóaljának hadnagya volt Jakov Dzsugaszvili. Ebben az esetben is foganasitották Sztálin 270. sz. rendeletét és ez alapján feleségét, mint a magát megadó katona hozzátartozóját letartóztatták. Csak két év múlva szabadult (Simon Sebag Montefiore: SZTÁLIN, A Vörös Cár udvara, p.:379)
Maros Pálnak és mikiegérnek és az szellemi rokonaiknak!
- Legyen igaz, hogy Sztálin gyilkos volt mert 20 millió ember megöletett ez szovjetek kb. 10 %-ka volt. Legyőzte a nácikat.
- Szent István király magyarok 30 %-t az ősi magyar vallást követőket likvidálta. Gyözött a kerszténység.
Kedves szélső jobbos úrak gondolkozzatok!
2010/01/22 |
exlex4:
Tisztelt Fahrmann György úr!
Véleményem szerint Ön meglehetősen elfogult.
Vegyük csak sorba. Sólyomról meg van a véleménye, mely megegyezik Gerő Andráséval.
A Fideszes fészekben növekedett Fodor és kontár Kóka... A kiváló emberek mind elmentek (Kiss, Konrád, Mécs, TGM). Orbán, Mikola ugyancsak negatív megítélés alá esik az Ön írásában.
Fahrmann úr! Aki nem tartózik az Ön nemzetiségéhez, az mind gonosz?
Üdvözlettel:
Ex Lex
2010/01/23 |
pici vagyok:
Tisztelt F György, hogy Sztálin fia örmester volt e, vagy hadnagy azt hiszem egy mellékkérdés.
A lényeg Sztálin rakcioja volt, beleértve fia feleségének letartoztatását. Ez az ember nem tett különbséget állampolgár és állampolgár között, ez a lényeg. Ès ha már megint zsidozunk ez az eset ellentmond annak is, hogy Szta´lin antiszemita lett volna.
A 20 millio áldozat biztosan tulzás.Én olvastam olyan müröl is ahol a politikai tisztogatások áldozatait 600.000 becsülik. Persze itt sem a számoknak van jelentösége.
Exlex4 ur/urnö Önnek van egy adatbankja a zsidokról? Meg tudná irni, hogy hány zsido él Magyarországon? Zsido legyen az, akinek legalább két nagyszülöje zsido volt. Válaszát elöre is megköszönöm
2010/01/23 |
F. György:
Tisztelt Ex Lex Úr/Úrnő!
Molnár Ferenc egyébként ilyen kérdésre azt Mondta: " Ha közelebbről megismer majd meg tudja."
Egyébként a nemzetiségem egyezik többek között Orbán úréval.
Én csak a tényeket írtam le. Úgy látszik, hogy jobbos honfitársaiamt az igazság sért legjobban.
Tisztelettel:
F. György
2010/01/24 |
ven (palackposta@citromail.hu):
Szavazzatok legalább ti az szdsz-re , hogy legyen pár szavazata.
Melléksen Eörsi úr tudott arról , hogy 1994óta az szdsz választásai csalások voltak?
Maga szerint vannak még felelősök akiket a független bíróság nem ítélte el ebben az ügyben?
Igaz -e az a paktum amiről mesélnek , hogy egyes szdsz-es vezetők csak úgy úszták meg rács nélkül ,hogy megszüntették tul.képpen a pártot.
2010/01/26 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Kedves Képviselő Úr,
Gondolom most büszkék magukra, hogy a ingatlandós törvény elfogadása miatt valójában összeomlasztották az idei költségvetést, és kényszerpályára állították a követKező kormányt. Tényleg hittek benne? Ha igen alkalmatlanok. Ha nem hittek bene akkor meg gazemberek.
2010/01/27 |
Fülig Jimmy:
Tisztelt piszkos Ali Haver!
Tévedni méltóztatol.
A költségvetést a Sólyom-féle láthatatlan alkotmánnyal dolgozó Alkotmánybíróság próbálja tönkretenni.
Ne aggódj, jön az Orbán elnök úr kormánya és adóengedménnyel pótolja a kieső adóbevételt. Hacsak Sólyom elnök Úr normakontrolra nem küldi az Alkotmánybíróságra. De akkor sem lesz gond, ha majd azt is megsemmisítik, mert Orbán elnök úr majd rendbe hozza, mint a magyar-kinai és magyar-orosz kapcsolatot. Rendbe hozza a majd a magyar-amerikai kapcsolatot az bukásra itélt Obamával. De sietni kell, mert egy republikánus elnök nem fog szóba állni Orbán elnök úrral.
Hajrá Magyarország!
Hajrá magyarok.
2010/01/28 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Jimmy barátom,
Az Alkotmánybíróságnak volt néhány fura döntése. Pl., hogy a szuperbruttó átment a családi potlék adóalapba emelése nem. De az ingatlandadó törvény tényleg annyira szar volt, hogy nem volt vita. Nem véleteln egyhangú döntés volt róla. tehát minden, még az MSZP delegálta alkotmánybíró is ellenezte. Tehát semmi köze ehhez a Sólyomféle láthatalan alkotmánynak.
Pl. nekem van egy kb. 16-18 milló forgalmi értékű ingatlanom. Tudod mennyit hozott ki az APH kalkulátor, 25 millio. tehát közel 40 százalékos eltérés. Már készültem a következő levelet írni Oszkó Péter pénzügyminiszternek:
Tisztel Miniszter Úr,
Örömmel értesültem, hogy eddig csak 16-18 millió forgalmi értékűnek gondolt lakásom az APEH szerint 24,8 millió forint. Ennélfogv az APEH élhet elővételi jogával, ezért kérem a megjelölt bankszámlára átutalni a 24.8 millió forintot. Ahogy megérkezik a pénz, elküldöm postai uton a lakáskulcsot a PM címére. Tisztelettel stb
Na de viccet félretéve. Majdnem biztos, hogy hasonló nagy mértékű eltérések a 30 millió és feletti sávban lennének. A törvény szeerint csak az ülhetetett volna nyugton, akinél 10 százalékon belüli lett volna az eltérés. Ergo többszázezer ember kényszerülne éveis bírősági hercehurcára, hogy bizonyitsa mennyyit is ér lakása. Ezt hívják jogbizonytalanságnak nemcsak a Solyom féle láthatalna alkotmányban, hanem a valódiban is. Mindegyik (még az MSZP delegálta) alkotmánybiró szerint.
Szóva ezért az 50 mld-os blamáért, ami megrengeti a 2010-es költségvetést, bizony nem Solyom, nem is az AB a felelős, hanem Bajnai és az a mintegy 200 képviselő, aki megszavazta ezt a férctörvényt. És ha jól tudom a topikgazda is az igennel szavazók között volt. ha tévedek megkövetem.
2010/01/28 |
pici vagyok:
Ez igy jo, ahogy van mert a FIDESZ ugy is eltörölte volna az ingatlanadót. Igy juniusban senkinek sem kell majd visszafizetni a befizetett pénzeket.
Piszkos Alfred Ön olvasta a törvényt?, hogy egyszerüen férctörvénynek nevezi.Én azt hiszem nem a parlament dolgozta ki a törvényt hanem feltrehetöen a PM és szakértök. Nem olvastam az alkotmanybiroság álláfoglalását, sem pedig a törvényt.De ha az Ön stilusában akarnék érvelni akkor azt mondanám,hogy azért döntött igy az alakotmanybiroság mert tagjainak 30 millio feletti ingatlanjai vannak.Ès ök sem akarnak adót fizetni. Miközben lehet, hogy csak bérlakásban laknak és azon kivül semmijük sincs. De nagyon hihetöen hangozna. Es pont olyan ,mint az Ön és a FIDESZ érvelése mérhetetlenül demagog, de sokan bedölnének neki. Mindenre lehet tetszetös elméleteket faragni!Ami az egészben a legabszurdabb, hogy Ön szerint akit a fidesz delegált az alkotmámybirosagba az Orbán Viktor utasitására szavaz, mig a szocialista a Lendvai Ildikoéra. Ez többet elárul a morális magaslatrol is ahonnan Ön az eseményket szemléli.
2010/01/28 |
BZK:
Tisztelt Eörsi úr!
Örömmel látom, hogy néha még rákukkant a honlapjára!
Kíváncsi lennék a véleményére, vajon Sólyom László újra indul a közt. elnöki székért? Vagy már van másvalaki a Fidesz tarsolyában?
Hallottam olyat is, hogy maga Orbán indulna ezért a posztért...ez így hülyeség, de ha belegondolunk, hogy a 2/3-dal Alkotmányt is módosíthatnak, minden bizarr dolog kisülhet belőle, akár még egy félelnöki rendszer is...(?)
Amúgy minden jót Önnek az új évre! Üdvözlöm!!!
2010/01/28 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Picinek.
20 éve visszamenő téma, hogy az alkotmánybírók sokszor szavaznak annak szellemében, hogy ki delegálta őket az AB-ba. Ezt nem én állítom, hanem a közvelemény. És aki gondosan figyeli a politikát, valóban talál néhány olyan döntést, ahol az indoklásban benne volt ez. Számos nagy törvény 5-4, 6-5 arányban (attól függően éppen hány tagú volt az AB) dölt el, és a nemmel vagy igennel szavazók különvéleményt fűztek hozzá at AB-i többségi törvényhez, és bizony a megfogalmazott különvélemény (amely tehát névvel volt irva) tartalmazta az illető biró világnézeti hozzállását is, amit sokan úgy értelmeznek, hogy politikai állásfoglalását, ergo azon pártét aki delegálta. Tehát erre gondoltam, amit Ön pici meglehetősen otromba módon az én morális gyengeségemnek gondol. Abszolut objektív minősítéés volt részemről ez. Valójában alkotmányunk fércmunka már, mert volt egy anno több mint 50 éve megfogalmazott koherems sztálinista munka, amit 1990-ben valóban kilugoztak az ellenzéki kerekasztal munkája nyomán. Viszont elvesztette koherenciáját, és valóban egy meglehetősen heterogén szabálygyűjtemény. És számos dolog nagyon általánios megfogalmazás van benne, teháát elhiszem, hogy egy alkotmánybírónak nehéz dolga van, amikor el kell döntse ez még belefér vagy nem. Ezért is tény, hogy volt egy időszak, amit a solyóm féle láthatatéan alkotmánynak neveznek, ahol az alkotmánybíró szabadon mérééegel, hogy ez még igen ez már nem. Ebben ogaza volt Fülig Jimmynek, nem is vitattam, hanem azt vitattam, hogy a mostani AB -ot is solyom féle bábnak nevezi, hisz már 10 éve nem tagja. Viszint tény, mivel az alkotmány nem változott meg, hanem azóta és évente átlagban 10-szer férceltek rajta, még heterogénebb lett és még nehezebb dolga let az alkotmánybírónak, és ennek következtében még jobban előjön, hogy egy bíró az értlrendjét viszi bele egy döntésbe. Különösen sulyos volt azon időszakok itélezése, amikor erősen foghíjas lett az AB összetétele, és egy egy törvénynél a sajtó már azon elmélkkedett, hogy milyen arányú az AB eloszlása (tehát hány jobboldali, és hány baloldali delegát) és ugy probálták meg előrevetiteni a döntést. Nézzen utána Pici, mielőtt megint az én erkölcsömről beszél.
Én tegnaop csak arra probáltam rávilagítani, hogy most volt egy törvény, amiről egyhangú AB döntés született, tehát mindenki, akár jobb, akár baloldali delegált volt elutatasitotta, mélghozzá a harmadik ülésen, amikor más törvényeknél bizony 5-8 ülés után születik konszenzusos, tehát többségi szavazatú határozat.
A törvény igenis fércmunka, és nem én hanem ahogy a sajtóban Ön is olvashatja egyöntetűen mindenki mondta: szakma és politika egyaránt. de a józan ész is ezt diktálta. Gondolja végig.
Az adóalany megallapitja az értéket, és haz APEH ugy gondolja, hogy nem annyi és 10 százalékos az eltérés akkor akár évek mulva is vegzálhatja, büntetheti az adóalanyt. Gondolja végig. Csak az elmult 5 évben menyyit változtak az ingatlanárak. Tegnap azért irtam a saját ingatlanomat példának mert ezt tudom valos. 4 éve vettem a laákást, higye el tudom mennyi at ára. Illetéket fizettem, amit az APEH állapított meg. tehát elgogadza a 16 milliótr. És mégis a saját kalkulátora, maiben valóban rákérdeznek az ingatlanra (irányítószám, utca házszám), mégis 25 millió lett. Nyilván a 30 millós értékű lakásoknál ugyanekkora tévedések vannak. Évekig akár többszázere ember járhatna bíróságra, amíg nem rendeződik a kérdés. Ezt hívja a jog jogbizonytalanságnak, és erre mondta ki az AB (saját tempojához képesz) villámgyorsan és egyhanguan (viszonylag ritkán fordult elő, ilyen nagy horderejű törvényeknél) hogy alkotmányellenes. tehát ha akarja, már ez is elég arra, hogy azt mondhassuk fércmunka.
Én de sokan a környezetemben is (bizony kormánypártiak is) azon a véleményen voltak, hogy szándékosan lett ilyen rossz a törvény, mert valójában a Bajnai kormány nem akarta bevezetni az ingatlanadót, hanem csak csinált valamit, hogy mutassa, hogy nemcsak vannak. Ugyanis annyira rosszul van megfogalmazva, hogy csak tudták, hogy megbukik az AB-on. Viszont akkor finoman szolva is megkérdőjelezhető jóindulatuk, mert egyrészt tudták, hogy a FIDESZ eltörli, és mégis szándékosan keletkeztettek egy 50 mld hiányt a költségvetésben.
Szintén nem én, hanem a politológiai szakma mondja errre, hogy egy kormány már nem csinál adó vagy intézményi reformot ciklusának utolsó hat hónapjában, mert nem magával, hanem a néppel cseszik ki. és ugyebár minden hatalom a népé. Igy kezdődik az alkotmány. Én olvastam, sőt vizsgáztam is belőle. Javaslom Önnek is, hogy lapozgassa. Tudom nem könnyű olvasmány, nincsenek vbenne képek, mondta egykor Kuncze Gábor. Apropó nem tudja valaki, Kuncze is megszavazta az ingatlanadót ?
2010/01/29 |
pici vagyok:
Piszkos Alfred amit az AB-röl ir elképeszt és csak remélni tudom, hogy az ügyészségen dolgozó jogászok nem pártállás szerint vadásszák le a bünözöket. Ne haragudjon, de nem hiszem el, hogy a kormány 50 millárdos lyukat akar a költségvetésben. Miért jo ez nekik? Csak nem olyan hülyék a jelenlegi kormánytagok, hogy azt gondolják majd a 2014-es válsztáson ez jol jön nekik. Éz abszurd! (Egyben azt is jelenti, hogy eleve feladják a választást.) Viszont a FIDESZ ugy gondolja, hogy mgnyeri a választást ma is füt fát igér. AZ 50 milliárdos hiánny propagálásával már ma bebiztosithatják magukat, ha valaki számonkéri tölük az igéretek be nem tartását. Nekem ez a logikus motiváció.
2010/01/29 |
Fülig Jimmy:
Alfréd Barátom!
Szinvonalas jog fejtegetéseddel elitélted a jogbizonytalanságot. Nagyon helyes. Tökéletesen igazad lenne, ha logika szabályait követnéd. A következtetés csak akkor igaz, ha a kiindúló állitások igazak. Tudomáson szerint a jogászoknak legalább is az ELTE-n logikát is tanítanak. A levezetéseidből ez hiányzik, nem veszed észre jogbizonytalanság eredendő okait. A gondolatmeneted hibás, mert a következtetéseket téves állításból vezetted le.
Nem lehet ott jogbiztonság ott, ahol a legföbb jogászi tetület, a tévedhetetlen Alkotmány Bíróság nem létező jogszabályok alpján hozza meg a megtámadhatatlan itéleteit. (Mint a római pápa.)
Nem lehet ott jogbiztonság, ahol az ügyészség és a bíróság a nem létetző láthatatlan alkotmány szellemében nem az irott, hanem a nem látható alkotmány szellemében dolgoznak. (Mitha fidesz vágyait követnék.)
Nem lehet ott jogbiztonság, ahol Navrascsicsok és Morvaik oktatják, inkább butítják a joghallgatókat. (Nem érv, hogy Hack és Vastagh is oktat.)
Nem lehet ott jogbiztonság, ahol a rendőrséget a láthatatlan alkotmány szellemében elbízonytalanitják. (Köszönjük Neked Eu. honanya.)
Nem lehet ott jogbiztonság, ahol az egyik legnagyobb párt keresztényi cselekedetekből csak a gyülöletet ismeri. (Semjén amortizációt tanult a teológián.)
Nem lehet ott jogbiztonság ott, ahol az államfő a láthatatlan alkotmány szellemében, csak a bánáti babarózsa és fidesz érdekeinek kivételével láthatatlan. (Sándor palotából messzire lehet látni.)
A jelenlegi jogbizonytalanság oka a láthatatlan alkotmány és annak láthatatlan kiagyalója. (Ok a Sólym féle Láthatatlan Alkotmány, okozat a látható jobizonytalaság.)
Éljen a Láthatatlan Alkotmány!
Előre a beláthatatlan végű Sólyomi uton!
2010/01/30 |
piszkosalfred@hotmail.com (piszkosalfred@hotmail.com):
Hogy akarta e kormány az 50 milliárdos hiányt vagy sem, és ezzel kényszerpályára állítja a következő kormányt azt én nem tudom biztosan. De, hogy a megszavazott ingatlanadó törvény alkotmányellenesenek fog bizonyulni azt gyakorlatilag mindenki előre boritékolta a 10 százalákos eltérési szabály miatt. És be is jött egyhangú háromüléses AB döntéssel.
Tehát azért irtam, hogy ha a kormány nem szaándékosan szavaztatta meg a törvényt, akkor alkalmatlanok, ha igen akkor gazemberek.
Amit irtam az AB-ról tudom nem hizelgő. De nem az én véleményem ez csak. Nem tudom hol élt Pici az elműlt 20 évben, mert azért amit leirtam, eléggé köztudott. Mindettől függelenül az AB-ot tartják még mindig a legkiegyensulyozott, legszakmaib politikai intézménynek, de nem hibátlannak. És maga a politika volt ennek is az oka, hisz majd 3 éven keresztül erősen foghijasan működött, aminek következtében felborultak a testületben az arányok. És pont annak idején születtek fontos törvényekről döntések, ahol bizony egy szavazatos többségi döntések születtek pont annyi párhzamos különvéleménnyel. Menjen fel az AB honlapjára és utánézhet ezeknek.
És ez nem az AB hibája, ahenm annak, hogy alkotmányunk nem egy koherens alkotmány. Számos olyan kérdésről fogalmaz általánosan, amiről vizsont az elmult években komoly döntéseket kellett hoznia. Ergo nem is meglepő, hogy a döntések nem ritkán maguk is megosztóak voltak, és a döntésekben megtalálható volt az alkotmánybíró erkölcsi világnézeti hozzáállása. Dehát ez logikus. Az alkotmány nem világos abban a kérdésben, de neki döntenie kell. Ön hogyan döntene akkor egy ilyen kérdésben. Általános vélemény, hogy midez addig marad, amig nem születik új alkotmány, amelyik sokkal markánsabban és precizebben fogalmaz számos olyan kérdésben, amit a jelenlegi nem, és amely érint olyan kérdésekt, amelyik jeéenéeg nem, amelyek érintenek olyan társadalmi problémákat, amelyek 20-40 évvel ezelőtt nme voltak fontosak, de ma már igen. Akkor lehetne végre megnyugtatóan szabályozni a szabadság-szabadosság kérdést pl. ami az elmult 10 évben valóban megmérgezte a magyar politikai életet. Bizony szabályozni kellene a politikusok számonkérési problémáját, hogy ne lehessen az, hogy egy rossz kormány évekig, esetleg évtizedekig ellehetleniti a jövöt, mint a két Gyurcsány kormány. Azért elképesztő, hogy 60 százalékról 80 százalékra megemelkedett ennek a tatárjárás következtében a GDP aránya és semmi követkeménye nem lesz, de mi szívunk évekig. Bizony rendezni kéne a korrupciós ügyeket, és még sok sok mindent, de alkotmányunk nem ad világos útvonalat, ezért valóban mindenben még az ügyészség munkájában is politikai machinációt látunk.
Viszont az ingatlanadó Bajnai-Oszkó féle abályozása olyan rossz volt, hogy gyakorlatilag gondolkodás nélkül (3 ülésen foglalkoztak vele az AB-ák) egyhangú döntéssel visszadobták. Nyugodtan mondható akkor, hogy fércmunka volt. A multkor leirtam, hogy miért dobta vissza (a 10 százalékos eltérési szabályozás miatt- keresse meg az AB honlapján a htározatot). És a szakma már régóta megmondta, hogy emiatt fog megbukni a szabályozás.
De tudja mi röhejes, már már tragikomikus. Bainai elsimerte a veresége, és bejelentette, hogy a válaszásokig nem változtatják meg a törvényt. Ez nem meglepő. De mit mond az MSZP szóvivője. Hogy az MSZP akár nyernek, akár nem, az új parlamenti ciklusban sem fog már támogatni semmilyen ingatlanadó elképzelést. Na erre varrjon gombot. És még a FIDESZ az amelyik gátlástalan.
2010/01/30 |
piszkos alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Miért Ön szerint valaki is komolyan gondolja az MSZP-ben, hogy meg lehet nyerni ezt a választást. Nem látja, hogy egyetlen reális célt tűzött ki az MSZP. A vereség minimalizálását. Ezt szolgálja/szolgálta a nyugdíjas riogatás is, hogy ilyen és olyan vész éri őket FIDESZ gyözelem esetén. Most nyugdíjas témában az MSZP jobb ha csendesen ülne, mert a nyugdijasok jelenlegi reménytelen helyzete miatt bizony ők a felelősek.
Higgye el, az MSZP lemondott a győzelemről és csak arra koncentrálnak, hogy a a FIDESZ ne szerezzen 2/3-ot, amire a sjátos magyar választójogi szabályozás miatt bizony komoly esélye van. 41-42 százalékos listás eredménynél már majdnem biztosan összejön a 2/3-d.
2010/01/30 |
piszkos alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Ingatlanadó nincs és nem is lesz - az MSZP akaratából biztosan nem
Az MSZP a következő parlamenti ciklusban sem támogatja a központi ingatlanadó bevezetését - hozta nyilvánosságra a szocialista párt álláspontját Nyakó István. A szóvivő közleményben közölte: ingatlanadó nincs és nem is lesz, az MSZP akaratából biztosan nem.
Nyakó kijelentette: "az MSZP ezeket a döntéseket nemcsak tudomásul vette, de egy, a jövőre vonatkozó kijelentéssel is megtoldja: a szocialista párt a következő parlamenti ciklusban sem támogatja központi ingatlanadó bevezetését".
http://mszp.hu/belfold/bovebben/talan-szijjarto-is-megerti
2010/01/30 |
piszkos alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Ésszerűnek tünő gondolatjáték:
Ezt mondja Nyakó:
"ingatlanadó nincs és nem is lesz, az MSZP akaratából biztosan nem. "
Tehát lehet, hogy nem is akarta? És akkor mégiscsak azért szavazta meg, nyugodtan így, mert tudta, hogy AB megsemmisíti, de megmarad a FIDESZnek az 50 mld lyuk a költségvetésben. Mi a véleménye Pici?
2010/01/30 |
pici vagyok:
Piszkos Alfred továbbra is se füle, se farka az 50 miliárdos hiánynak a következö évre. Mi haszna van ebböl az MSZP-nek? Amit Nyako és az MSZP mond lehet akár egy igazi jo huzás. Ez tényleg megköti a FIDESZ kezét, ha mégis valamilyen formában be akarja hozni az ingatlan adót. Talán két napja el is hangzott soraikbol egy ilyen kijelentés. Egyszerüen semmi értelme jövöre bármi költségvetései gubancot csinálni, hisz a fidesz valoszinüleg teljesen stabil többséget kap. Ès amikor Orbán volt hatalmon még a kis többséggel sem izgatta magát, hogy mit mond azt ellenzék. Szoval egy kérdésem van mi haszna az MSZP-nek ebböl? Ha ere értelmes választ kapok meghajlok. Mert én csak a FIDESZ hasznát látom. Mint már irtam jo elökészités annak indoklására, hogy az igéreteiket miért nem tartják be. Mert azt már véleményem szerint ma is tudja a FIDESZ vezérka, hogy ez olyan fele sem igaz mecs lesz.
2010/01/30 |
piszkos alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Az elmúlt évtized jellemző polzikája. Minél rosszab anál jobb. És nem állítom, hogy a FIDESZ nem vett részt ilyen játékokban.
Jó húzás az MSP részéről. Picikém, és még Ön szörnyűlködött, hogy nekem milyen erkölcsi mércém van. Őn ezzel a kijelentésével egyenesen elmehetne poltikusnak. Amig én akarom jöjjön, ha a politikai ellenfelem mondja, akkor semmiképen sem. A 10 millió magyar meg le van szarva. Bravó. Mondja Pici ön szerint csinálta valaha az MSZP valamit rosszul ? Én elismertem többször is itt is, hogy a FIDESZ komolyan tévedett.
É
2010/01/30 |
pici vagyok:
Piszkos Alfrednek .
Ha igaz amit mondok, hogy a FIDESZ már most elökésziti a válaszatás utánni visszakozt, akkor az MSZP-nek ez egy erre a taktikára adott "helyes" válasza volt. Legalább is Magyarországon. Azt hiszem ha politikus lennék akkor megprobálnám az embereket az igazamrol meggyözni ez esetben arrol, hogy az ingatlanadó a társadalmi közteherviselés javitásának egyik ha nem is tökéletes, de mégis hatékony formája. Ès nem taktikáznék mindig és mindeáron. Á legnagyobb probléma a mai politikusoknál, hogy nem tudják magukat rendesen kifejezni. Rigmusokban és betanult üres momndatokkal adják tovább azt amit pártvezetöi elvárnak tölük és nem azt amit gondolnak. Igy a parlamenti választás meglehetös formalitás, lasan nem lesz több valóságtartalma, mint az átkosban.Hogy az MSZP mit csinált rosszul? Erre nem tudok itt válaszolni, mert nem tudom mit emeljek ki.
A legellenszenvesebb nekem a párt vezetöinek fegyelmezetlensége, esetenként egoizmusa
amit maguknak ugy állitanak be, mintha amit tesznek az a pártjuk és az ország érdeke lenne.
2010/01/30 |
pici vagyok:
Térjünk vissza Kinára. Ez arrol jutott eszembe, hogy az USA látványosan távolodik Kinátol és megpróbálja Kinát a SZU-nál bevált technikával egy fegyverkezései versenyybe hajszolni, illetve ürügyet keres hogy a kinai áruk ellen gazdasági védöeszközöket vessen be.
Valamikor 2008-bna a válság elején az egyik t´aval kapcsoltban mar megirtam véleménymet, hogy ezt a válságot köbvetöen Kina fog a világ 1 es számu hatalma lenni.
Ez a válság a kapitalizmus alapvetö válsága és csak remélni tudom, hogy nem egy totális háboruban fog feloldodni. Egyszerüen hagyományos eszközökkel nem lehet megallitani a világ eröviszoanyainak totális átrendenzödése´t. Kina ma olyan hatékoynsággal termel amivel a nyugat nem tudja felvenni a versenyt. És nem a Jüan árfolyama a lényeg, hanem a kinai gazdas´g hatékonysága, az oktatásának szinvonala.
A társadalom eröförrásait nem em´szti fel az egyeni lokális érdekek ütközése, azaz a befektetések iránya és nagysága központi döntésekkel kerül meghatározasra. A tudoany terén ott lihegnek az USA mögött. Ès az oktaasukra hadd mondjak egy példát. Barátom ecsben él. A kislánya egyk bartátnöje kinai. Ö az évvégén otthon volt Sanghaj elövárosában és érdeklödöt, hogy ha leérettségizett és hazamegy mit kell csinálnia ha az egyetemt ott akarja folytatni. Közölték vele, hogy az osztrák (ès az euroopai)középiskolák és az érettségi olyan alacsony szinvonalu, hogy közvetlenül még különbözeti vizsgát sem tehet, hanem ott el kell végeznie egy gimmnázium utolso két évét ujra. A kislány megnézte a gimmnáziumi tankönyveket és teljesen megrémült mert tényleg sokkalta nagyobb a megkövetelt tudásanyag. Valaha a komcsik alatt a magyar diploma egy kincs volt föleg a reálterületeken. Ès ma? Szoval OV nak volt oka odamenni van mit tanulni a kinaiaktol.
2010/02/06 |
exlex4:
"Loptatok hazát, loptatok zászlót, loptatok címert, tolvaj nép vagytok"
Ez még egy példa Eörsi úr kettős mércéjére.
Eörsi felháborodik a fenti szövegen, de egy szava sincs az embiriesség ellen elkövetett bűncselekményekhez. Egy szava sincs arról, hogy féhér foszforral lőtték a covil lakosságot, sőt a parlamentben a gázai mészárlás mellett foglalt állást. Hisztériakampányt rendez Georgia mellett, de egy szava sincs az ENSZ épületének felgyújtásához a Zahal által.
Eörsi úr!
ÖN EGY BUKOTT POLITIKUS!
2010/02/06 |
Fülig Jimmy:
Tisztelt Exlex4 Úr / Úrnő!
Hol szedett össze ennyi csacskaságot. Talán az uniós honannya emlõin
nevelkedett?
Nézze a tényeket. Ha bukott politikusról lehet beszélni, akkor az a Fidesz
nemzetmentõ vezére, aki már négy választáson bukott el. (1990, 1994, 2002, 2006, de
1998-ban is kevesebb szavazatott kapott, mint a MSZP)
A "zemberek" hamis prófétája jól megtanulta az ELTE-n a munkásmozgalom történetét.
Ezért a korábbi és nemzetmentõ Szálasi módszerét követve, populista xenofób,
rasszista, antiszemita és reviziónista lózungokkal megbutitja "zembereket".
Ennyi buta, alulképzett, gőgös és arrogáns politikus még nem volt,
mint amennyi a FIDESZ-nél van. Most hisztériakampányt folytatnak.
Remélem, hogy orbán viktor kevesebb ideig lesz hatalmon, mint Szálasi a
nemzetvesztő, nemzetvezetõ volt. Csak remélem, orbán viktor kevesebb kárt fog okozni, mint a
nemzetvezetõ. Bár a lelkeket már tönkretette.
A választók nem lehetnek olyan naivok, hogy z nagyképü, gőgös, arrogáns
és mellébeszélõ Fidesz propagandistáknak bedöljenek. Ha nem gondolkodnak, akkor
rossz világ jön a nyugdíjasokra, a pedagógusokra, közalkalmazottakra,
befekteõkre és a "zemberekre".
Jön még egy jobb világ, amikor orbán viktor ötödször is megbukik. Történelmi
tanulság, hogy minden diktátor, minden antidemokrtata megbukik. Csak nehogy nagy
árat fizessünk.
Lesz még magyar reneszánsz, de azt ne fidesz inkvizíció elõzze meg.
"Zemberek" gondolkozatok, Mielőtt szavaztok.
Ps. Hozzászólásomat, javítás miatt nem hagytam jóvá, javítottam a hibákat.
2010/02/07 |
Budai István:
Részlet a 2010.02.06-i Magyar Hírlapból
Hunvaldnénak a Szerencsejáték Zrt. adott állást
Hunvald Györgynének Székely Gábor nyújtott segítő kezet a Szerencsejáték Zrt.-nél, Gál feleségének viszont már megszűnt az állása Józsefvárosban.
Tavaly decemberben titkárnőként helyezkedett el Hunvald György felesége az egyik legnagyobb állami vállalatnál, a Szerencsejáték Zrt.-nél – értesült a Magyar Hírlap. „Volt egy lehetőség, egy megüresedő állás a belső ellenőrzési igazgatóságon, amelyre H. Györgyné jelentkezett. Felvettük. Illetve személyesen én döntöttem arról, hogy betöltheti ezt az állást” – válaszolta kérdésünkre Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.
2010/02/07 |
Polgárnő:
Fülig Jimmy! Többpártrendszerben parlamenti választáskor nincs olyan, hogy "bukott", az egyik pártra többen, a másikra kevesebben szavaznak. Viszont kormányon lévőknél van hogy a min.elnök megbukott, mint az Ön kedvencei Megyó és Gyurcsány -- csak például, ugyi. Na, az a bukás.
Most a többiről nem írok, mert nem elég rá a hely annyi sara van a szoclib bagázsnak. Ha Önnek ez nem elég még, szavazzon rájuk.
Mi gondolkodunk is, ezért Fideszre szavazunk. Ön akkora ökörségeket hazudozik és rágalmaz itt a fideszre, dr.Orbán Viktorra, hogy aZemberek csak kiröhögik.
Én is.Ja, és valóban megérdemelnének egy jó kis inkvizíciót, de a fidesz "csak" demokratikus és törvényes módon jár el. Úgy vélem, hogy ezáltal is megalakíthatja a maszop és a szadesz a börtönfrakciót.
Mivel egy jobb világot érdemlünk végre, a fidesz győzelmét akarjuk. Reméljük, sikerül is.
2010/02/10 |
Fülig Jimmy:
Kedves Polgárnő!
A keresztyényi, a szeretett szellemében írt hozzászóllását köszönöm. A papagálykommandó ismét megmutatta igazi arcát. Ismét elkotyogták, hogy mit akarnak művelni a magyar néppel.
A tények sértik legjobban a hamis próféta zembereit!
Kopátsy Sándor néhány gondolatát szeretném Önnel kedves honfi(nő)társam, kedves Polgárnő megosztani.
"Liberális azért vagyok, mert erősnek érzem magam a versenyben és a magyar társadalom hibái közé sorolom, hogy nagyon gyenge a liberális eszmékhez való affinitása. Baloldali azért vagyok, mert minden közép-európai nép csak baloldalon haladva képes a társadalmi felzárkózásra. De mind a liberális eszmék megvalósulásának, mind a baloldaliságnak azzal ártanak legtöbbet, hogy ebből többet akartak a magyar társadalom torkán lenyomni, mint amit megemészteni képes. A magyar liberalizmus még a nyugati társadalamkén is túl akart tenni. Ezért ellenszenvet keltett maga iránt. A magyar baloldal pedig mindig kishitűségben szenvedett. Ezért volt egyszer túlzóan baloldali és diktatórikus, máskor a liberálisoktól hagyta magát vezetni.
Minden eddigi választáson megérdemelten bukott meg a kormány és új politikai erő csak a kormány hibáinak köszönhetően jutott hatalomra. Sajnos az új miniszterelnök soha nem az ország első tisztviselője, hanem történelmi feladatra hivatott személy akart lenni."
"A politikai egységet erőszakkal megvalósító bolsevik rendszer összeomlása után azt hittem, hogy a magyar nép többet nem áll birkaként, egységesen a vezetője mögé."
Ps.
A "szoclib bagázs börtönfrakciója" (Co. Polgárnő) szertettel várja Orbán Anitát, hogy a női kvótát teljesíteni tudja.
2010/02/10 |
Polgárnő:
Jó, legyen baloldali liberális. Minket nem ez zavar.Hanem az ország tönkretétele. Ez meg tény. Ha savanyú a szőlő, akkor is. Leszerepelt a szoclib bagázs, sajnálom.
"A magyar baloldal pedig mindig kishitűségben szenvedett." Na, ezt nem írod komolyan! Ezeknél önteltebb, beképzeltebb alak a földön nincs.Ja és nem is baloldaliak persze, csak azt hazudják. Más a valóság.
Csalnak, lopnak, talán nem kéne nekik drukkolni tovább.. Nos?
2010/02/11 |
pici vagyok:
polgárnö régota foglalkoztat az, hohgy mie´rt van azu hogy mindig a fideszesek vannak tele indulattal és használnak olyan szavakat mint bagázs, vagyb állitják hogy a balodlal tette tönkre az országot. èn meg vagyok gyözödve, hogy a fidesz fog rengeteg rossz döntést hozni, többet mint a szoclib bagázs. Láttam mit müvelt Orbán és kormánya abban a 4 évben amikor hatalmon voltak.
Mégsem beszélek bagázsrol. A fideszesek zöme érzelmi alapon fideszes Szoval azt kérdem miért van az hogy a fideszesek rászolnak a barátomra ha az a vonaton a Népszabadságot olvassa, és nem épen barátságos hangon. Forditva még nem éltem meg.
2010/02/12 |
Fülig Jimmy:
Drága Polgárnő!
Stilus maga az ember!
Gondolom Ön természetben nem nő, mert egy anya, vagy egy leendő anya nem lehet ilyen lelkületű. Ha tévedtem, akkor a magyar gyermekek nem sok jóra várhatnak.
Nem tudom, mióta vagyunk csendőr pertuban? Jön a Fikázó Demokraták Szövetségének új vlága? Tudja mi a "csendőr pertu"? Hős magyar csendőreink honosították meg a Dunaparton, amikor honfitársainkra keresztyéni szellemben ráüvöltöttek: "Vetkőzz! Megdöglesz!"
Drága hölgyem lenne néhány tisztelet teljeskérdésem:
Alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor volt miniszterelnök úr személyes döntését a korrupció gyanús Grippen ügyben miért nem vizsgálta a független és pártsemleges magyar ügyészség? A svéd és angol igazságszolgálat is gyurcsánista szoclib bagázs?
2002-ben Gögl későbbi fideszes egészségügyi miniszter a egészségügyi dolgozóknak 400 %-os fizetésemelést ígért. Az alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor kormánya 0 %, azaz nulla százalékot adott. Most a nemzet mentő próféta,az alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor elnök úr kétszeres fizetés emelést igérta a Zorvosoknak és a Zápolóknak! Prognosztizáljon (josolja meg) mennyi fog ebből megvalósulni?
A fikázó demokratáknak az alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor pártelnök úr szabadpálinkafőzést igért. Az alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor leendő miniszterelnök úr családbarát kormánya nem tud majd elegendő piát adni a alkoholista apáknak és keretlegényeknek? Ezek a házi pálinkafőzdék is beszámítanak a másfél milliós fidesz nyáj részére létrehozandó új egy millió munkahelybe?
Mennyi lesz az alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr leendö országlása idején az Orbán (Anita, Krisztián, etc.) család 100 ezer forintos órabére 400 %-ra vagy csak kétszeresére emelkedik a BKV-nál?
Az O. Klánhoz tartozó V. család sarját miért kellett a BKV-hez beépíteni?
A Nemzet Orvosa viszzaállítja a alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr következő bukása után szükséges lipótmezei Intézményt?
Drága Polgártársnő! Megtisztelne, ha gyülölködés helyett, ha még van jó érzés keresztyén magyar lelkületében megbocsátóan, válaszoljon az eltévelyedett Szoclib Bandikának. Mert kedves Polgárnő stilus maga ember, no meg Maga az asszony.
Tisztelettel üdvözli:
Fülig Jimmy
Ps. Magyar nép túlélte Haynau, Szállasi és Rákosi terrorját. Túl fogjuk élni az ismét bukott alcsutdobozi igazmondó dr. Orbán Viktor miniszerelnök úr éráját is!
2010/02/12 |
Polgárnő:
Esedezem bocsánatáért, hogy tegezni merészeltem, véletlen volt. Mi volna, ha végre tükörbe nézne F.Jimmy? Meglátná a gerendát a szemében.Remélem ezt érti. Felesleges Önnel vitázni, annyira elfogult és hamis.Az Önök kormánya és klientúrája "bagázs", ez az enyhe kifejezés rájuk. Ha gyűlölködnék, másképp hívnám őket. De megvetem őket és az országban a "nyáj", a "birkák" mindannyian megvetik és nem akarnak továbbra is ilyen kormányzást, ez van, nálunk ez nem értékrend, nem tudjuk sem megszokni sem elfogadni. 8 év ebből túl sok volt, nincs időnk erre több (mert mellesleg nyugdíjas nagymama vagyok már, nem találta el, látja, milyen rosszul értékel mindent? )
Hogy hasonlíthatja Orbán Viktort Haynauhoz, Szálasihoz és Rákosihoz?! Mindig megdöbbent, amikor ilyen mondatokat látok. De mindegy is, úgysem tudják magukat ezektől a baromságoktól megszabadítani, tényleg annyira nevetséges már és unalmas is.. előbb-utóbb már megdöbbenni sem tudok ezen.
Nekünk nagyon jó érzés volt magyarnak lenni a Fidesz kormány alatt, nagyon várjuk, hogy ismét kicsit jobban érezzük magunkat. Mellesleg nem érdekel ki, mit ígér vagy mond egy kampányban(nem nekem mondja egyik fél sem) Azt meg nagyon jól tudjuk, hogy a 8 évük után mi lett az országból és mennyi idő és mennyi munka kell ahhoz,hogy kilábaljunk a bajokból, nagyon nehéz lesz, igen. Főleg azért, mert Önök akadályozni fogják.Ez már csak így működik ebben az országban.. ez van.
2010/02/12 |
Fülig Jimmy:
Kedves Polgárnő!
Nagyon szomorúan olvastam üzenetét.
Ha tapasztalatlan szöszi tinédzer lenne akkor megérteném, de el nem tudnám fogadni stilusát. Stilus maga az ember. Ilyen ma egy nagymama?
Én a nagymamámra úgy emlékszem vissza, mint egy okos, egy mindenkihez kedves, egy mindenkit szerető és egy a kérdéseinkre mindig okosan válaszoló fehér hajú asszony. Nem szertenék gyerek lenni ma, ha ilyen lelkületű nagymamák vannak.
Ezt a gyülölködést és a félelmet honosította meg ismét a Fikázó Demokraták Szövetségének alcsuti igazmondó Orbán Viktor elnök úra. Ezért jogos az utalás a Haynau, Szállasi és Rákosi korszakra. Most is nagy a gyülölködés, olyan mint azokban az érákban volt és ezt a gyülölködést ismét Önök gerjesztik. Ez a munka szabadított meg.
Ön egyetlen érvre, kérdésre úgyanúgy nem válaszol, mint a választásokon négyszer leszavazott (Ön szerint "nem megbukott") Fikázó Demokraták Szövetségének alcsuti igazmondó Orbán Viktor elnök úra.
Sajnálom szegény unokáit!
Te tetted ezt Viktor!
2010/02/13 |
Polgárnő:
Vigyen néha bablevest a szoclib börtönfrakciónak és keseregjenek együtt szörnyű sorsukon..
Az egyes kérdéseire a választ mind megkapja, ha nézegeti a netet kedves F.J.!
2010/02/13 |
pici vagyok:
Pogártársnö a bagázs nekem szimpatikus. Szerintem jol dolgoztak, de persze hibákat is vétettek. A fidesz a tagádáson kivül nem sokat árult el magárol, vagy ha igen akkor kiderült, hogy ök a felsö tizezer oldalán állnak. Az ö szemükben a nagy tömeg a panel prolik tömege. Az üres szavakkal érzelmeket lovagolnak meg és fokoznak tudatosan.
A börönbe került szoc lib banda. Nekem ez valahogy tetszik, hogy végre valahára igazgatok , egyetemi rektorok is börtönbe kerülhetnek. Végre megindult valami a tisztulás irányába. Egy ekkara változás ami itt 20 éve történt rengeteg lopásal csalással és koorupcioval jár. De hadd mondjam el dolgoztam jo ideje egy német cégnél, amely egyházi intézményeknek szálitott. És mindnyájan tudtuk hogy kenöpénzérzt kaptunk megrendelést. Pedig ez az NSZK volt és egyházi megrendelök.
Szoval a korrupcio ez ennek a rendszernek a velejároja. Azt hiszem egész más lenne otthon a hangulat, ha a rendszerváltás után 20 évvel az emberek jobban, élnének, mint éltek a Kádár alatt. De ez valahogy nem sikerült.Azt hiszem nem is fo siketülni, mert a váltással többet veszitettünk, mint nyertünk.
2010/02/17 |
Fülig Jimmy:
Polgárnő figyelmébe
Egy képzelt beszéd a Nagy Mesemondótól
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgári Körök!
..nos, Kedves Barátaim, ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az elmúlt 2 parlamenti választást elkúrtam.
Nem kicsit, nagyon.
Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember nem csinált, mint amit én csináltam. A két legutóbbi parlamenti választás előtt 1-1 évvel 20%-os előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Meg lehet magyarázni. Tessék! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek; Budapestnek, az MDF-nek, minden kisebb és nagyobb jobboldali és baloldali pártnak. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Elleneztem az Európai Uniót, mert ha nem én vezetem az országot, akkor ne menjünk sehova! Hazugnak neveztem Antall Józsefet a Parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam!
Ebben a témában jogosan...
Megcsináltam a Grippen üzletet...
Nem szavaztam meg a 13. havi nyugdíjat, de a nyilvános vitán mégis bátran belemondtam a kamerába, hogy megtettem. 2006-ban kampányoltam a kisebb Parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg!
Hazudtam reggel, éjjel és este.
Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény kommunista népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom (a HATALOM) érdekében. A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Ez nem került semmibe. Teljesen világos volt, hogy amit ígértem, az nem igaz. Amit 1998-ban mondtam, hamis, amit 2002-ben állítottam, az hamis, amit 2006-ban, szintén az. De megígérhetem, hogy folytatom, már úgy belejöttem...
Megcsináltam a Grippen üzletet...
2010/02/18 |
Fülig Jimmy:
Kedves Polgárnő!
A pota ládámba megtaláltam a Naagy Mesmondó Képzelt öszödi beszédének második részét. Ime:
Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázs központ! Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről, vegyünk 5 milliárdért újabb beléptető rendszert a stadionokba, amit soha nem használunk, együnk még Grippeneket, építsünk újabb húszezres stadionokat, mint Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek mindent az MTV-t ostromló híveim!
Új hadügyi államtitkárt nevezek ki, hogy legyen újabb kiváló rektorunk. Rokonomat Vitézyt majd Nemzeti Bank felügyelő bizottságába delegálom. Barátaim! Hölgyeim és uraim! Ott van még mani. Van még mit tenni. Orbán Krisztián 100 ezer forintos órabérét megduplázom. Ha meggyógyul Anita még alelnök is lehet, Varga úgyis sokat fecseg... Van még Állami Gazdaság is, állami föld is.
Mit csináljak, igazat mondtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország! Panelprolik és nyugdíjasok az eszükre hallgattak és nem szavaztak a Fideszre. 1998-ban négyszáz százalékos béremelést ígértünk az orvosoknak, most ezt az igéretet megkétszerezzük.
Miután 16 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam következmények nélkül én is megtehetem. Barátaim! Hölgyeim és uraim! És igen (igen, igen), minden igazmondásom és a választások elvesztése ellenére szűk családom, a polgári körök valamint szélsőjobbos- és Korlátolt Tudatú Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is elveszem tőle! a hálátlan Vona is kap két pofont. Oszt jó napot!
Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Igaz, elég kis király... De ha megnövök... Ha két harmad lesz, még császár is lehetek...
Ha választásokkal, demokratikusan nem tudtam megszerezni a hatalmat, akkor megtesszük erőszakkal, nagygyűlésekkel, ultimátumokkal, zsarolásokkal, székház szétverésekkel. Az ötvenhatos forradalom polgári ünneplésével.
Mindegy, hogyan. De enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország.
Barátaim! Hölgyeim és uraim!
MEGCSINÁLOM!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!
HAJRÁ MAGYAROK!!!
(Zúgó taps. Igazmondó! Éljen az igazmondó! Rákosit éltető ütemes kiáltásokra emlékeztető éljenzés hosszú ideig!)
2010/02/20 |
gróf Széchenyi István mondta:
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép ezeket a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan marad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba."
2010/02/20 |
Polgárnő:
Kedves F.Jimmy, próbáltam értékelni fáradozásait, de ne erőlködjék, még iróniának is gyenge. Maradjon a kaptafánál.
2010/02/21 |
Fülig Jimmy:
Drága Polgárnő!
Ön maradjon a főzőkanálnál. Hz ilylen szinvonalon őz, mint a szövegei, akkor sajnálom az unokáit. Ilyen nagymamának a főztje helyett pizzát kell enni.
Hosszú ideje figyeltem hozzá szólásait, de csak gyülölködni tud. Nincs egy értelmes mondata, mint a mini napoleonnak, az egy a zászló führerének. Ön szinvonalára nem vagyok hajlandó leemelkedni ez volt az utolsó. Szeretkezzen önmagával.
2010/02/21 |
exlex4:
Eörsi úr!
Engedje meg, hogy gratuláljak az utolsó parlamenti napjához.
Őszintén remélem, hogy soha többé nem lesz alkalma törvényeket alkotni a magyar nép részére.
Üdvözlettel:
Ex Lex
2010/02/22 |
Fülig Jimmy:
Drága Ex Lex!
Ön pont olyan inteligens, mint a nagy vezérének fulajtára Navratics doktor.
A nagy vezére is lesz még exlex. Idő kérdése.Gondolj Szállasi nemzetvezető centrális tündöklésére.
Ölel:
Fülig Jimmy
2010/02/23 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):
Ugyan már. Nem kell visszadurváskodni.
Azt kívánom Ex Lexnek, hogy ezután minden egyes, nélkülem meghozott törvénnyel legyen maradéktalanul elégedett.
És ezt a lehető legkomolyabban gondolom.
2010/02/23 |
exlex4:
Eörsi úr!
Nem volt szép húzás, hogy az utolsó napon holokauszt törvényt fogadtak el és mindeközben a Mosad külföldön gyilkolászik Gestapo stílusban.
Az nem fog menni, hogy Iránt vádoljuk nukleáris fegyverkezéssel, mindeközben pedig több mint 100 atomtöltete van a Izraelnek.
Őszintén örülök, hogy az ET elnökséget is elbukta, különben az ET is izraeli befolyás alá került volna.
Eljött az összefogás ideje a palesztin néppel az apartheid fal ellen.
Izrael tartsa be az ENSZ biztonsági tanácsának határozatait különös tekintettel a 242. és 338. határozatra és a Hágai Nemzetközi Bíróság döntéseit.
Európa népe megelégelte, hogy az Izrael-barát politika miatt merényleteket követnek el az európai városok lakossága ellen (lásd London és Madrid).
ELÉG VOLT!
2010/02/23 |
exlex4:
Fülig Jimmy!
Firtatod az intelligenciámat, de magyarul nem tudsz helyesen írni.
intelligens - két l
fullajtár - két l
Szálasi - egy l
Azt ajánlom, hogy tanulj meg helyesen írni.
Látom nagyon fáj a bal-liberális oldal bukása.
További kellemes rágodást!
Mély tisztelettel:
Ex Lex
2010/02/23 |
Fülig Jimmy:
Kedves Exlex!
Köszönöm a a figyelmességedet. Figyelek, hogy a kedves nemzetvezető a nevét helyesen megfelelően. A jó pap holtig tanul.
Ne csodálkozom, ha az intelligens megélhetési keresztények, akik régen lelkes nyilasok, majd lelkes kommunisták lettek, most az éledező neonáci nyilasok fullajtárai lesznek. (Ugye helyesen használtam azokat a fránya nehéz szavakat.)
Elnézésedet kérem, hogy a dr. Navracsics úrhoz mertelek hasonlítani, nem tudtam, hogy ez a jobbolddali érzelmű honfitársamnak sértés. Büszke lennék, ha Eörsi úrhoz hasonlitanál.
Figyelmedbe ajánlom, hogy Jézus zsidó volt, hacsak echos Szaniszló úr fel nem fedezte, hogy ez is a balliberálisok hazugsága és ő az igéretföldjéről keletre (Kina) vándorolt magyarok emberfia volt.
Ölel:
Jimmy
Ps. Légyszi most is javitsd ki hibáimat, csináltam párat, hogy örömet szerezzek Neked.
2010/02/23 |
exlex4:
Véleményem szerint, a köztársasági elnököt gyalázó, magyargyűlölő cionista rabbi, Domán István, méltatlan a magyar állampolgárságra.
2010/03/03 |
pici vagyok:
Szomoru, hogy jóeszü, nyilt, nem kertelö Gyurcsány Ferenc helyett egy hordószónok Orbán Viktor lesz Magyarorsag miniszterelnöke. Gyurcsány beismerte, hogy hazudott. OV mikor teszi ezt meg?
Egy idézet az Indexböl Gyurcsány tegnapi beszédéböl:
Úgy látja, Magyarország ma "újra az illúziók rabjává szegődik", mert sokan azt hiszik, hogy az ország "egy csettintésre gazdagabb lesz", ha új kormány jön. Magyarország szerinte egy tanulsággal lesz gazdagabb, hogy átverte őt Orbán Viktor", aki megígérte a toronyórát lánccal, de "sem toronyóra, sem lánc, csak pofára esés".
Az első felszólaló azt kérte számon a politikustól, hogy Magyarország 2006 óta lecsúszott, a környező országok mögé került.
A volt kormányfő válaszában elmondta: a gazdasági problémák abból az 1500 milliárd forint elköltéséből származnak, amit 2002-ben majd 2006-ban fedezet nélkül vállaltak a kormányok. A politikus három miniszterelnök hibájaként rótta fel azt, hogy gazdasági nehézségekkel küzd az ország.
Mint mondta, Orbán Viktor választási megfontolásból osztogatott, Medgyessy Péter további 850 milliárd forintot költött fedezetlenül. Saját magát sem hagyta ki: legnagyobb szakmai hibájaként említette, hogy 2006-ban 200 milliárd forintot vont ki a költségvetésből a bevezetett adócsökkentésekkel.
2010/03/04 |
Fülig Jimmy:
Kedves ExLex Barátom!
Aki ilyen butaságot ír, az méltatalan a magyar állampolgárságra. Az ilyen nézetet elfogadó fideszes, jobbikos, neonáci, neofasiszta, neonyilas, magyar nyilas, gárdista és a többi nemzet rontó 'Zember hontalan. Ilyen szellemi teljesítményre képes 'Zemberek miatt én érzem magamhontalannak hazámban.
Egyébként a leggyengébb rabbi fejében több van, mint a MSZMP megyei titkárának bágyatag tekintetű, bazsarózsát szerető veje és az egykori MSZMP pártitkárának igazmondó fiacskájának a fejében van.
Egyébként ebben az országban, ha valakinek szégyelni kell magát az Ön köztársasági elnöke. Dicsérétévé válik:
- A megválasztásának demokratikus módja (Köszönjük az osztály áruló MSZP-nek, és az magyar érteelmiség krémjével támogatott SZDSZ-nek.)
- A jogtudomány meggyalázása skrizofén láthatatlan alkotmány.
- A bánáti bazsarózsa védelme, a hazavédelme elé helyezésével.
- A messzelátása a Sándor palotából neonyilas gárda megalakulásakor.
- Hallgatása az igazmondó alcsuti próféta a magyar elnöki rendszer tönkretételének terveiről.
- Az egyenes gerincű fideszhez dörgölődzése az ujraválasztása érdekében.
- az Ötvenhatos emlékmű bátor és hősies megkoszoruzása.
Erre lehet büszke a magyar elnöke!
Testvérem, Őt szégyeljük. Legyél igaz magyar, ne neofasiszta orbánista, és ne menj el szavazni,mert most nincs kire. Nincs egy magyar érdket képviselő párt.
Még nem késő 'Zember gondolkozzál el és ne legyél törvényen kivüli (exlex - fideszes barátaimanak magyarítottam).
Ölel magyar testvéred:
Fülig Jimmy
PS. Nemzetvédő barátaim javítsátok ki a globalista helyesírási hibáimat.
2010/03/05 |
F. György:
Tisztelt Eörsi Úr!
Sajnos a "Mécs Imre" topicban 2006.01. 05-n tett hozzászólásom látnoki volt. (Kételyeim beigazolódtak.)
"Véleményem szerint az elnök választáskor az SZDSZ vezetése követett el "árulást" és nem Mécs Imre. (Önök tevékenységét a Székely Hadosztály fegyverletételéhez lehet hasonlítani.) Remélem, hogy a SZDSZ által a hatalomba emelt Sólyom László öntörvényű tevékenysége nem eredményezz Fidesz győzelmet. Lehet, hogy egy Fidesz győzelem jobban hozzájárul a társadalom normalizálódásához, mint a jelenlegi koalició "sikere"? Nagyon sok baloldali szavazó lelkiismereti válságba került. Nem tudjuk mi jobb: egyedül emelt fővel veszíteni, vagy megbizhatatlan partnerrel győzni?"
Az élet megadta a választ. Nem a reményem vált valóra. Küszöbön áll a fidesz győzelme.
A koalició "sikere" káros volt Magyarországnak, a baloldalnak és a liberálisoknak. Ha veszitünk, akkor most a megélhetési politikusoktól megtisztult bal- és liberális oldal felépithetné a fidesz által tönkretett országot.
Meggyöződésem csak ők tudják rendbehozni az országot.
Erre még 2018-ig várni kell. Miért? Elmondom véleményemet. Csak ne legyen igazam!
Az elkövetkező négy évben Orbán Viktort, aki az országot romlásba visszi, jobban fogja a nép gyülölni, mint Gyurcsány Ferencet. A Jobbik kegyetlenebb ellenzék lesz, mint mint a fidesz volt. 2018-ban ezért győznek a neonyilasok. Nekünk Mohács kell. Talán Szálasi, Rákosi, Orbán és Vona országlásának tapasztalata alapján kijózanul a magyar nép.
Önnek addig "alá lell bukni", mert Önre még szükség lesz.
Túl kell élnünk és ki kell bírnunk a neohorthysta és neonyilas hatalmat. Talán meg véd minket az EU attól, hogy a Duna parton fejezzük be életünket.
Tisztelettel:
F. György
2010/03/06 |
Polgárnő:
Ha-ha-ha, méghogy a fidesz teszi tönkre az országot!? Ennél jobban, mint az MSZP-SZDSZ? Ebben ne reménykedjenek!!Miért is kéne attól tartaniuk, hogy a Duna parton fejezik be az életüket?Jó lenne már ezt a hülyeséget abbahagyni, nagyon unalmas.A magyar nép egy része kijózanodott már, maguknak is ajánlatos lenne végre abbahagyni a rágalmazást és a műrettegést. Egyszerűen béke kell és hasznosan dolgoznia mindenkinek, munka kell és munkahelyek.
2010/03/06 |
F. György:
Drága Polgárnő, Drága Nagymama!
Nagymaminak nincsen semmi gondja, a nagymamai csacskaságojat ir. Ha van egy kis ideje az unokák dédelgetése mellett, akkor olvassa el Vona Gábor Elnök Úr orbán elnök úrnak írt levelét. Ilyen jól még Eörsi Mátyás Képviselő Úr sem tudta összefoglalni a fidesz elmult húsz évben elkövetett büneit. Ez az utolsó húsz év legjobb elemzése a fideszről.
Nagymami gondolkozzon, mi kell az unokáinak, fidesz, vagy Jobbik?
Állitsa meg orbán viktort, ez az unokái érdeke. Szavazzon inkább a Jobbikra, szavazzon Vona Gáborra, ő egyenlőre kevesebb kárt okoz, mint az Ön igazmondó alcsuti prófétája.
Kezeit csókolja:
F. György
2010/03/06 |
Polgárnő:
Ne fáradjon, nálunk a dédnagyi, a nagyszülők, a szülők és az unokák is dr.Orbán Viktor miniszterelnök úrnak szorítanak és a Fidesznek, hogy legalább a dédunokáknak jobb életük legyen. A jobbik neve inkább: hülyébbik.
2010/03/07 |
Polgárnő:
Bocsánat, ez meg lemaradt, pedig egész ügyes
http://www.youtube.com/watch?v=x-xYMQqWxPg
2010/03/07 |
pici vagyok:
Polgárnö Dr.Orbán Miniszterelnök ur nem fogja elérni, hogy az unokái jobban éljenek. Ez az amivel a fidesz etet midenkit.A valoságban ök a hazai nagytöke pa´rtja. Ès sokkal kevésbé fogják a kisember érdekeit figyelembe venni mint akár az mszp, vagy az szdsz.
2010/03/13 |
exlex4:
Hoppá! A cionista állam repülőgépei úgynevezett rutinfeladatokat hajtanak végre Magyarországon.
Részemről nincs mit keressenek Magyarországon.
Ha majd magyar grippenek repülnek Tel-Aviv felett, akkor majd lehet szó erről.
Pár éve Zahal egyenruhások utazgattak Magyarországon, ezeknek sincs keresnivalójuk Magyarországon. Ha majd kakastollas csendőrök sétálgatnak Tel-Aviv (Izrael fővárosa) utcáin, majd akkor jöjjenek.
2010/03/18 |
pici vagyok:
exlex4 ha olvasol ujságokat biztosan láttad, hogy ezekböl a gépekböl, (ha ezek tényleg az izraeli szuper kémgépek voltak) több ország, még az oroszok is vásárolni akarnak. Ez ma a világszinvonal. Én arra gondolok mi is játszunk ezzel a gondolattal és talán ez egy proba repülés volt. Szerintem az izraleliek biztosan megendgednék, hogy magyar vadászepek repüljenek oda. A csendörök már nem hiszem hogy engedélyt kapnának. Az izraelieknek eszébejutna 1944, amikor a csendörök nagy buzgalommal lökdösték a zsidokat a halálvonatokba.
2010/03/18 |
exlex4:
Az Eörsi Mátyás nevű bukott politikus résztvett Gyurcsány gyalázkodásán. Érdekes, hogy az öszödi böszme mocskos beszéddel vádolja politikai ellenfeleit, habár ő a legmocskosabban beszélő politikus Magyarországon. Emlékezzünk vissza az öszödi beszédre, melyből szó szerint idézek:
"kurva ország", "bassza meg", "huzzatok már a picsába", "nyűves ország", "elkúrtuk". És ez a félkegyelmű, az ő messiánisztikus bolsevizmusát hirdeti az agymosottak előtt.
Kedves bukott politikus! Mióta lett Gyurcsány-hívő?
2010/03/20 |
exlex4:
Magyarázza már meg valaki. Sehogy sem fér a fejembe:
Gyurcsány min.elnöksége idején megszűntette az állandó értekezletett, melyen a magyar kormány mellett a külhoni magyar szervezetek is résztvettek.
Nemrég Gyurcsány Izraelbe ment izraeli nemzetsratégiáról értekezni.
Érzékeli valaki ezt az ellentmondást? Érzékeli valaki ennek az embernek a prioritásait?
2010/03/21 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Képviselő úr, nem ír egy új topikot "Gyurcsány Ferenc évértékelője" címmel. Mutatta a TV, hogy Ön is nagy odaadással hallgatta ezt a ... most inkább nem írok semmit...
2010/03/21 |
F. György:
Kedve ExLex4 & Anonymus!
Ne szekáljátok magatokat, a jobboldalta jellemző mini IQ-val.
Várjatok egy kicsit és Vóna Úr majd nyit egy topikot az igazmondó mini Napoleonról. Ott majd lehet gyalázkodni.
2010/03/21 |
exlex4:
Mélyen tisztelt Fahrmann úr!
(szó szerint)
A bolsevik oldal már rég létrehozta a gyalázkodó topikjait a kapcsolat.hu -n ahol őn is megjelenteti gyűlölettől fröcsögő röffeneteit.
2010/03/22 |
F. György:
Tekintetes Törvényen Kivüli IV. Testvér!
Úgy látszik szereplek az Önök újnyilas listáján.
Tisztelettel kérem Méltóságos Törvényen Kivüli IV. Testvér tájékoztason milyen sorsot szántak nekem.
Szálasi nezetvédő testvér hordáitól megmenekültünk. Talán most is lesznek olyan igazemberek, akik adnak menlevelet.
Alázatos Tisztelettel:
F. György
Ps. Tájékoztatom, hogy az exlex-et azért fordítottam le, mert méltatlannak érzem, ha egy szittya magyar testvér idegen szavakat használ.
2010/03/22 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
IZRAEL ÁLLHAT A BUDAPESTI GYILKOSSÁG HÁTTERÉBEN
A két hónappal ezelőtti dubaji bérgyilkosság lehetséges folytatásaként két izraeli kémrepülőgép hívatlanul hatolt be Magyarország légterébe, éppen azon a napon, amikor Budapesten egy szír férfit agyonlőttek.
A két esemény közötti párhuzamot az izraeli politikával egyértelműen szimpatizáló Fox News tényként közli.
A száz millió amerikai háztartásban fogható televízió a hírt a New York Post-tól vette át,amely írásában felidézi a Moszad korábbi európai múveleteit,amikor terroristákkal végeztek Athénban, Párizsban,illetve Rómában.
MHO / FoxNews
(http://www.magyarhirlap.hu/hirek.html?r_id=5&hir_id=192321)
Hit Squad Targets Budapest as Israeli Jets Fly Overhead
Two Israeli Air Force Gulfstream V-type jets, equipped with sophisticated intelligence gear, flew over Hungary right as a Syrian man was gunned down inside his luxury vehicle in Budapest, according to Hungarian media reports.
In a possible sequel to the Dubai assassination, Israeli spy planes flew uninvited and unannounced over Budapest, Hungary, the same day a Syrian man was shot to death in his car, Hungarian media reported Thursday.
Two Israeli Air Force Gulfstream V-type jets, equipped with sophisticated intelligence gear, flew more than 1,300 miles over Turkey, Bulgaria and Romania on Wednesday before flying over eastern Budapest and then disappearing, the reports said.
The incident occurred the same day Budapest police said a 52-year-old Syrian was gunned down while stopping his black luxury car at a traffic light on the east side of the capital.
The attacker fired several shots before stealing a black briefcase from the car and fleeing on foot, authorities said.
The incident followed the Jan. 19 assassination of a senior Hamas official in Dubai, which United Arab Emirates police blamed on an Israeli hit team. Investigators accused Israel's Mossad spy agency of planning the hit on Mahmoud al Mabhouh for more than a year and using dozens of bogus passports or phony identities to enter Dubai.
The Israeli Embassy in Budapest said the planes were on a diplomatic mission, but did not elaborate. "Of course, they were not spy planes," said Ambassador Alice Bin Noun.
(http://www.foxnews.com/world/2010/03/19/hit-squad-targets-budapest-israeli-jets-fly-overhead/)
2nd mystery 'hit'
Israeli jet flyover amid Hungary slay
By ANDY SOLTIS
Post Wire Services
Last Updated: 10:56 AM, March 19, 2010
Posted: 4:16 AM, March 19, 2010
In a possible sequel to the Dubai assassination, Israeli spy planes flew uninvited and unannounced over Budapest the same day a Syrian man was shot to death in his car, Hungarian media reported yesterday.
Two Israeli air force Gulfstream V-type jets, equipped with sophisticated intelligence gear, flew more than 1,300 miles over Turkey, Bulgaria and Romania on Wednesday before flying over eastern Budapest and then disappearing, the reports said.
The incident occurred the same day Budapest police said a 52-year-old Syrian was gunned down while stopping his black luxury car at a traffic light on the east side of the capital.
The attacker fired several shots before stealing a black briefcase from the car and fleeing on foot, authorities said.
Police have yet to identify the victim or give a motive.
The incident follows the Jan. 19 assassination of a senior Hamas official in Dubai, which United Arab Emirates police blamed on an Israeli hit team. Investigators accused Israel's Mossad spy agency of planning the hit on Mahmoud al-Mabhouh for more than a year and using dozens of bogus passports or phony identities to enter Dubai.
Hungarian Defense Minister Imre Szekeres yesterday demanded an investigation of Wednesday's overflights, which the ministry said were made without prior notification from Israel.
The MTI news agency said experts believed the planes approached Ferihegy International Airport at a low altitude before veering off. They said there was no attempt to land.
The Israeli Embassy in Budapest said the planes were on a diplomatic mission, but did not elaborate. "Of course, they were not spy planes," said Ambassador Alice Bin-Noun.
The Hungarian Foreign Ministry refused comment when asked about a possible diplomatic motive for the flights.
Over the years, Israeli operatives, including Mossad agents, have been credited with assassinating dozens of targeted Arab terrorists, often in Europe.
Some attacks occurred far from the Mideast, such as in Athens, Paris, Rome, Cannes, Norway and even Uruguay.
Aside from possible involvement in the Syrian's murder, the spy planes might have been gathering intelligence, the Hungarian newspaper Nepszabadsag said. The flying distance from Israel to Budapest is greater than to Iran, Israel's sworn enemy, it noted.
Israel has had a bitter relationship with Syria, which provides sanctuary for terrorists in Damascus and sponsors Hezbollah and other terror groups.
In September 2007, Israeli jets reportedly blew up a nuclear reactor in Syria that was being built with North Korean help.
andy.soltis@nypost.com
http://www.nypost.com/p/news/international/nd_mystery_hit_9oQse5yfi46JbHUmXrSy2N
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Biztosan Orbán Viktor rendelte meg ezeket a cikkeket :-)
2010/03/22 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Hát, a szír kivégzése - hogy úgy mondjam - elég moszadosra sikeredett.
F. György úr! Lazítson! Bár megértem, hogy Önnek ez egyre nehezebb lesz. Eszem ágában sincs szekálnom magamat. Ha meg már az IQ-nál tartunk: "Vóna" az Vona, viszont a "Napoleon" az bizony hosszú "ó". Frusztrációmentes további szép napokat kívánok Önnek.
2010/03/22 |
pici vagyok:
Ez egy baromság, mi a fenének kell két szuper kém gép ahhoz hogy valakit a pirosban állva szitává löjjenek? Azért ez már beteges, tessék már elhinni a zsidok nem istenek, hanem teljesen hus vér emberek. Ez az egész cirkusz egy tipikus orbán-fidesz akcio. Polgári körös Fidesz ügynök ferihegyen jelzi fönökének hogy ismeretlen izraeli gépek landoltak. Fönök jelenti a fidesz központba. A hir a közelgö választásoknak megfelelö tálalásban megjelenik a fidesz kézben lévö sajtoban és tv.-ben és elindult a lavina.
2010/03/22 |
F. György:
Méltóságos Névtelen Úr!
Szándékosan vétek "híbákat", hogy az új nyilas úrak értelmes dolgokkal is foglalkozzanak. Addig sem gyülölködnek.
Legyen szives tájékoztasson, francia ÁBC-ben vannak hosszú magánhangzók?
2010/03/22 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Ez elég gyengére sikeredett, F.György úr. Ha valóban szándékosan vét hibákat, nem bírom megállni, hogy meg ne kérdezzem, de hüleségeket is szándékosan tetszik irogatni?
2010/03/23 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
"Szándékosan vétek "híbákat", hogy az új nyilas úrak értelmes dolgokkal is foglalkozzanak. Addig sem gyülölködnek."
elég szánalmas foglalkozás az Ön részéről. Sztem inkább Önt minősíti és nem a nyilas urakat.
Bár franciául a neve valóban
Napoléon Bonaparte
de magyarul mégis így írjuk
Bonaparte Napóleon
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Nap%C3%B3leon)
2010/03/23 |
exlex4:
Eörsi úr!
Mikor vetik be az antiszemita és rasszista kártyát?
Mikor rendelnek meg újabb, a fideszt antiszemitázó és a fasizmus fidesz általi hatalomrakerüléséről cikket megjelentetni a filoszemita nyugati sajtóban?
Mikor jelentetnek meg újabb Magyarországot tendenciózusan lejárató cikket a Neuer Zurche Zeitung, Die Zeit és Die Press újságokban?
2010/03/26 |
pici vagyok:
AZ ujság nevek helyesen:
Neue Zürcher Zeitung és Die Presse.
2010/03/26 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Köszönjük Kóka miniszter úrnak :-(
Elképesztő. Kérem megtekinteni a csatolt légifelvételt. Szinte lászik, hogy megkeresték az összes dombot, hogy gyorsan alagútat építsenek alá. Alagút a lőszfalba :-(
http://nol.hu/gazdasag/20100327-kozelebb_jon_buda_pecshez
2010/03/27 |
exlex4:
Újból zsarolnak a cionisták.
Beperelték a következőket: MÁV, Magyar Nemzeti Bank, OTP Bank, Erste Bank, Austria Bank.
Mindeközben a cionista állama semmibeveszi a Hágai Nemzetközi Bíróság 2004. évi apartheid fallal kapcsolatos jogerős döntését, amiben a palesztinok kárpótlására kötelezik Izarelt.
Ezek ha akarnak útlevelet hamisitanak, külföldön gyilkolásznák és zsarolnak.
Szövetkezni kell a palesztin néppel és az arabokkol a cionista terror ellen. Visszahívni Tel-Avivból a magyar nagykövetet, megszűntetni a diplomáciai kapcsolatokat egy nyiltan rasszista, a nemzetközi jogot semmibevevő állammal.
2010/03/27 |
Polgárnő:
Plakát Budapesten:
Magyarország Izrael ékköve.
2010/03/28 |
F. György:
Tisztelt Újnyilas Úrnölgyek és Úrak!
Testvéri szeretettel kérem, hogy antiszemita szöszeneteiket a közelgő Húsvét tiszteletére szüneteltessék.
Ha elfelejtették volna Jézus is zsidó volt, rabbi volt. Ha máskor nem, most néhány napig hallgassanak tanításaira. Szeressék felebarátaikat.
Próbáljanak megtisztulni és bünbosánatot kérni.
Kellemes Husvéti Ünnepeket Kívánok újnyilas és neonáci testvéreimnek.
2010/03/29 |
Polgárnő:
Jézus nem volt zsidó.
Áldott Ünnepet!
2010/03/29 |
F. György:
Kedves Polgárnő!
Sajnálom, hogy nem ismeri a bibliát.
Ha ismerné az Új Testamentumot, akkor nem írna ilyen csacskaságot. Nehogy félrevezese unokáit, olvasgassa a bibliát mielött bármit mond a valásról az ártatlan gyermekeknek.
New Testament. St. Luke 2.
21. And when eight days were accomplished for circumcising of the child, his name was called JESUS, ... (Sorry, de magyar nyelvű bibliám nincs!)
Mély csalódást okoztam most Önnek és dr. Morvai Krisztinának, hogy Jézus csak annyira volt zsidó, hogy körülmetélték.
Áldott Ünnepeket!
2010/03/30 |
Polgárnő:
Jézus Isten fia volt, aki érettünk, gyarló emberékért áldozta fel magát. Isten mindenek fölött van.Ugyanakkor Isten bennünk van, nemtől és fajtól és vallástól is függetlenül.Jézus a Feltámadás és az Élet.Teljes életet érdemlünk. Nem körülmetéltet.Képletesen szólva.
2010/03/31 |
pici vagyok:
Kedves F. György Polgárnö helyett hadd válaszoljak én. Jézus azért lett kürülmetélve mert az csökkenti a himveszzö gyulladásos és rákos megbetegedésének valoszinüségét.
2010/03/31 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Kedves Polgárnő
Ne erőlködj, attól tartok György barátunk nem érti miről írsz. Azt hiszi, hogy a keresztények is pészahot ülnek.
György barátunk nem ismeri a Zsidókhoz írott levelet:
11. Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
12. És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.
13. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:
14. Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.
15. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.
16. Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
17. Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.
(Zsidókhoz, 9:11-17)
Húsvétkor mi nem az Egyiptomból, való szabadulást ünnepeljük, hanem:
Nagycsütörtököt: Jézus elárultatását.
Nagypénteket: Krisztus kereszthalálát, és áldozatát (a protestáns egyházak legfontosabb ünnepe), amikor Jézus magát áldozta fel, a világ bűneiért, és tök mindegy, hogy zsidó volt vagy sem.
(16. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
17. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. János, 3:16-17)
Húsvétvasárnapot. Amikor Jézus legyözte a halált, és örök életet hozott a Földre, ANNAK AKI HISZ BENNE. Ez a katolikus egyház legnagyobb ünnepe.
És ezen ünnepek hátterében teljesen mindegy, hogy Jézus történetesen zsidó volt. És igaz kerezstény számára történetsen tejlesen mindegy, hogy zsidók itélték halálra, és küldték kereszthalálra, mert ez is Isten döntése volt.
De ehhez György barátunk nem ért, aki még magyar Bibliát sem képes találni az interneten (http://www.biblia.hu/), és csak egyetlen sort képes idézni (azt is angolul), Jézus körülmetéséről.
Mi keresztények Húsvétkor a Messiás eljövetelét ünnepeljük, amit Isten választott népének küldött el, ezért Jézus valóban zsidó volt, de a zsidók nem ismerték fel, nem fogadták el, ezért történetesen csak a zsidók nem részesültek Isten kegyelméből. De ez legyen az ő bajuk.
2010/04/01 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
P.S.
Áldott Húsvéti Ünnepeket kivánok. reméljük, hogy eljön a feltámadás ünnepe Magyarországra is :-)
2010/04/01 |
F. György:
Kedves Barátaim!
Hosszú idő után azért kapcsolódtam be ismét a vitába, hogy bemutassam antiszemita, rasszista, nyilas, magyar testvéreim felületes imereteit, hogy milyen felületes tudással döntenek hazánk sorsáról.
A saját vallásuk kérdéseiben bizonyították, hogy csak közhelyes ismereteik vannak.
1. Jézus zsidó származását a katolikus dogmatika is elismeri. Hittanórán tanították!
2. Jézust nem a zsidók itélték halára, hanem koncepciós perben a római helytartó tört pálcát felette és római katonák feszítették keresztre. Hittanórán tanították!
3. Nem vették észre, hogy helyesen Újtestamentumnak kell írni a szentkönyvet és nem Új Testamentumnak. Hittanórán tanították!
Négy éve karánykor búcsúztam el jobbodali lelkületű, kersztyéni szellemben gyülölködő magyar testvéreimtől.
Négy év múlva (hacsak nem lesz előrehozott választás), ismét jelentkezem, amikor a széthulott FIDESZ romjain vívja élet-halál harcát az alcsuti igazmondó vezénylőtábornok az új nemzetvezető testvérrel.
Áldott Ünnepeket!
2010/04/03 |
exlex4:
Sziasztok!
Részemről megvolt a szavazás. Protest szavazat volt. A szemkilövető rezsim ellen szavaztam, a 2/3-ra.
Okosak ezek a cionisták. A Jobbik megtámogatásáért és a jobboldal megosztásáért demonstratív jellegel küldtek kémrepülőgépeket. Ezek jobban utálják a Fideszt, mint a Jobbikot és akciójukkal azt remélték, hogy a Jobbikhoz terelnek egy pár szavazót.
Ne döljenek be a cionista próvokációnak, a jobboldal szétforgácsolását akarják elérni és a Jobbik előretörését, hogy majd ez ürügy legyen Magyarország megbélyegzéséhez. Emlékezzünk vissza mit tettek amikor Joerg Haider hatalomra került Ausztriában. Ausztria akkor szalonképtelenné vált.
Ma 400 km utaztam, hogy szavazhassak, de megéri akkor, amikor egyesek charter járatokat fogadnak, hogy szavazhassanak.
Aki a Jobbikra szavaz, az Magyarország megbélyegzését segíti elő.
Más: Nem tűnt fel senkinek a Malina üggyel kapcsolatban, hogy Eörsi úr lépett fel a legvehemensebben? Szerintem a Malina ügy egy Moszad provokáció volt a szlovák-magyar viszony megrontásáért, ami sajnos sikerült nekik.
Be kéne fejezni Kelet-Európában a népek közötti acsarkodást, mert ez sehova sem vezet. Közös érdkeink vannak, a viszály pedig csak másoknak kedvez, az "oszd meg és uralkodj" elv alapján.
Eörsi úr! Mikor indítják be a Fidesz ellen a lejárató kampányt a nyugati sajtóban?
2010/04/04 |
exlex4:
Na, most kezdődött meg Magyarország lejáratása a nyugati sajtóban.
Már március 23.-i hozzászólásomban jeleztem, hogy be fog indulni a Magyarország ellenes propaganda a filoszemita sajtóban.
2010/04/04 |
pici vagyok:
exlex a moszad verette meg a Malina-t? Szerintem jo lesz ha orvoshoz fordulsz.
A következökben majd azzal jössz hogy a katolikus papok tömeges pedoféliáját is a mosszád találta ki, csodálom hogy ez még nem jutott eszedbe.
A magyar szlovák(szerb,román) viszony évszázadok ota rossz.
Amikor szlovákia a Magyar Királyság része volt a szlovakokat brutálisan elnyomták.In nen származik a gyülölet. A szlovákokat a többség még ma is olyan fe´lmüvelt lesajnálni valonak kezeli nálunk. Nekünk bocsánatot kéne kérni a szlovákoktol, a szerbektöl és a románoktol, akkor talán lesz valami barátság féle.
2010/04/05 |
pici vagyok:
OV szisztematikusan felépitett egy ügynökrendszert/polgári körök. Mindenkiröl mindent tudnak. Biztosan rolam(pici vagyok) is tudják, hogy mi a nevem és a cimem. Ez a demokratikus rendszerváltás csucsa!
Mondja már meg valaki ha ma is nyilvántartják, hogy ki mit gondol, mi a fene elönye van ennek a rendszernek a kàdár rendszerrel szemben? Csak egyetlen érvet szeretnék hallani!
èn mindenesetre szép lassan átteszem székhelyem egy másik országba. Exlex ne örülj, nem palesztinába megyek, maradok Europában. A gyerekeimnek itt biztasan jobb lesz. Most lehet hazaárulozni,zsidozni, vagy ami tetszik. A nagyapám még a Magyar Királyság kitüntetését kapta vitézségéért, az unokám meg feltehetön nem is fog már magyarul sem nagyon tudni. Eddig is sokat gondolkodtam a dolgon , de az hogy egy orszagban ne lehessen félelem nélkül OV-t kritzizálni, mert a komcsi listára tesznek, ezt már nem lehet feldolgozni. A szomszédom nagy fideszes, gondolom már lekáderolt és a nevem mellett is ott áll a komcsi jelzö. Pedig én szemben sok fideszessel soha sem voltam mszmp tag.
2010/04/09 |
Polgárnő:
Vasárnap KETTŐT behúzunk a Fidesznek, dolgozzanak!! Mi eddig sem menekültünk el, ezután sem fogunk. Végre egy demokratikus és hazaszerető, békés, hozzáértő és a jó megoldásokat kivitelező kormány várható! Hajrá Fidesz! Hajrá magyarok!
Csao MSZP!!!
http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ
2010/04/09 |
exlex:
'pici vagyok'
Nektek csak az a demokrácia, ha a ti kisebbségetek vezeti az országot?
Nekem nem tetszik az a rezsim, ahol véleménnyilvánításért és tűntetésért kilövik az ember szemét.
És most BUKTA lesz.
LMP.
2010/04/10 |
exlex4:
MEGBUKOTT A GYURCSÁNYISTA FASIZMUS, MEGBUKOTT A SZEMKILÖVETŐ REZSIM.
Nem a történelmi jelképek kerültek a történelem szemétdombjára, hanem a magyargyűlölökből álló szdsz.
BÉKE PORAIRA. Én egy Törleyvel ünnepelek.
2010/04/11 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Látom, érkezett pár hozzászólás, mióta utoljára itt jártam.
Hát akkor sorjában. F.György úrnak üzenném, hogy ha vki nem az SZDSZ-re(van még ilyen?) ill. MSZP-re szavaz, attól az még nem neonáci, fasisza, rasszist. Például ÉN! Ön beteg! Mielőbbi gyógyulást kívánok Önnek, de attól félek, az elkövetkező években ez nehéz lesz, hiszen itt egy "Új Harmadik Birodalom" fog épülni... egészen biztosan...
Polgárnőnek üzenném, hogy semmiféle ciki nincs abban, hogy Jézus zsidó volt. Szittya semmiképp se, mint ahogy az ősember sem.
pici vagyok, Te tényleg nevedhez máltóan gondolkozol. Abban igazad van, hogy kedves szomszédaink felé nekünk is van sarunk, de azért kérem szépen... ha annyira el lettek volna nyomva, akkor ma nem létezne Szlovákia, Erdély nem lenne a románoké stb...mert ugye úgy lett az övék, ahogy Koszovó az albánoké: "ellakták", mert módjukban állt szaporodni. No, meg a magyar urak ostobasága... A szlovákok a XIX. századi magyarizációt nem bírják nekünk megbocsátani, ennyi erővel nekünk szívből kellene utálni az osztrákokat, akiknek annyi szenvedést köszönhettünk. Stb. Kölcsönös bocsánatkérés - amit Magyarország számtalanszor már felvetett - az esetleg, és amit annyiszor elutasított a szlovák fél. Akkor miről beszélsz, apró lelkem?!
Exlexnek nem kéne, hogy mindenről "az" jusson eszébe, mert így csak méltó ellenpórusa lesz F.György úrnak.
Piszkos Alfrédot meg üdvözlöm! :)))
Jaj, és hát a lényeg. Azért a történelemben valahogy az idő mégis helyére teszi a dolgokat. És itt az SZDSZ-re gondolok. 1994! Az árulás éve. No comment! Eddig kellett várni. Az MSZP pedig... legyen itt egy olyan vélemény, amely minden sorával egyetértek.
http://velemenyvezer.blog.hu/2010/04/11/mszp_ez_olyan_rossz_mint_1990
Konyec MSZP! De nem csak a szavazóbázis miatt. A Mesterházy és Gyurcsány tábor szét fogja szedni egymást a választások után. Gyurcsánynak meg amúgy is konyec, csak még rohadtul nem érti, szegénykém. Kérdés, Eörsi képviselő úr is így gondolja, aki lelkesen hallgatta legutóbb?
Végezetül hajrá Fidesz! Csodát nem várok, bizosan lesz klientúra építés is, korrupció is, csak a lépték...az nagyon-nagyon nem mindegy, és a legfontosabb: mit tesznek mindemellett! Sajnos a startvonal sokkal hátrébb került, mint ahol volt 2002-ben, onnét kell indulni. Ha Orbán úgy fogja az országot felépíteni, ahogy az 1994-es választási vereség után a Fideszt, ami ma Európa egyik legerősebb jobbközép pártja, akkor csak reménykedni tudok, hogy jobb lesz. Az elmúlt 8 év teljesítményéhez képest nem lesz nehéz jobbnak lenni.
üdv
Anonymus
2010/04/11 |
exlex4:
A Viktor férfinév a latin Victor névből származik, amelynek jelentése: győztes, győzelmes.
Ennyi.
2010/04/12 |
exlex4:
Megindult a Fidesz antiszemitázása a cionista sajtóban.
http://www.nrg.co.il/online/1/ART2/092/261.html
2010/04/12 |
pici vagyok:
Kedves Anonymus, kösz hogy indirekt hülyének nevezel, pedig a hozzásállásod foltokban egész europai.
A nemzetiségi politikánk? Az hogy mi nem utáljuk az osztrákokat azért, mert elnyomtak minket, mert kivégezték az elsö független magyar kormányt? Hogy tovább voltak itt mint az oroszok? Jo kérdés, de nem változtat azon, hogy Magyaroszág durván elnyomta a nemzetiségeket ès hogy még ma is a többseg lenézi a szerbet a szlovákot a románt.
A magyarországi kisebbségek voltak a nyugat szemében az elnyomott koszovoiak. De ök nem ellakták ezeket a területeket, hisz az elsö világháboru uán jelentös,tisztán magyar lakta területeket is elvettek tölünk!.
Az hogy az antant hatalmak teljesen az uj önállo nemzetállamok mellé álltak nagyrészt a Magyar Királyság elnyomo nemzetiségi politikájának volt köszönhetö. (Na meg persze annak, hogy mi robbantottuk ki a világháborut.)
Nehogy ma´r kiderüljön, hogy mi szaporodásra biztattuk és tenyerünkön hordoztuk a kissebbségeket!
Sokáig dolgoztam Németországban és a németek a 2. világháboruról olyan tv dokumentum filmsorozatot készitetttek és adtak le, ami még a szovjet dokumentumfilmeket is meghalado nyiltsággal beszélt olyan borzalmakrol,amit a német hadsereg és egyéb fegveres szervezetek a szovjet polgári lakosságával szemben követtek el.
Igy is szembe lehet nézni a multtal, nem kell hazudni, mint azt Magyarországon a nagy többség teszi(kösztük történészek is lásd m1 Aprilis 4-ei reggeli müsorát) megrpobálva menti elödeink büneit. Ez egy alapvetö hiba és ezert tartom szüségesnek az öszinte bocsánatkérést!
2010/04/12 |
exlex4:
Jól van picike, ülj le egyes.
Szögezzük már le a legelején, hogy nincs kollektiv bűn és kollektiv érdem sem. Egyéni felelősség van. Minden személyt a cselekedetei szerint kell megítélni.
Kb. 20 évig éltem egy szomszédos államban magyarként, neked is nagyon ajánlom ezt a tapasztalatot. Majd megtudod, hogy az utcán nem beszélhetsz magyarul anélkül, hogy szitkozódjon a többségi nemzet valamelyik díszpéldánya. Estleg évekig nem kapsz munkát, egyszerűen azért, mert magyar vagy. A környező országokban a saját fajtájukat támogatják és juttatják álláshoz.
Ajánlom nézd meg a bözödújfalúi templomot, melyet vízzel árasztottak el a falurombolási politika keretében.
Nem csak a 100 évvel korábbi cselekményekkel kell foglalkozni, hanem a jelenkoriakkal is. Minden félnek vannak sérelmei, az acsarkodásnak pedig véget kell vetni.
Egyoldalú bocsánatkérés nem lesz.
(Estleg ha Izrael bocsánatot kér a palesztinoktól az apartheid fal miatt. =)
2010/04/13 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Kösz a bókot, pici! Örülök a nyomjaimnak. Kíváncsi vagyok, hol nem vagyok "európai"???Már ne haragudj, ha "neveden foglak" az nem azt jelenti, hogy hülyének is nézlek. Egyébként továbbra is fenntartom, hogy nevedhez méltóan gondolkozol. Ahhoz, hogy színmagyar területeket elorozzanak, és hogy a Habsburgoknak legyen kit felheccelni ellenünk, ahhoz népesség is kell. És az volt! Mind Felvidéken, mind Erdélyben. Ez utóbbiban egyértelmű, hogy a népszaporulat, a beáramlás, és a magyar főurak szűklátókörűsége vezetett oda, hogy legyen jogalapjuk azt mondani, hogy márpedig Erdélyben ők vannak legtöbben. Persze, tudom, a világháború is betett. De hogy a nagyhatalmak szemében azért voltunk szálka, mert hogy bántunk a kisebbségeinkkel, ez egy hülyeség. 1000 évet itt voltak, és megmaradtak. Menj el Szentendrére! A szerb polgárosodás központja volt. Hú, de el voltak nyomva! Az idióta magyarizáció az 1000 éves együttélés egy rövidke terminusa, amit amúgy szintén túléltek. Olvasd el István király intelmeit Imre fiához. Alapvetően ez volt a magyar hozzáállás a nemzetiségekhez, ezért maradtak meg. Kerültek volna csak Franciaország fennhatósága alá, ma franciául beszélne az össze szlovák, az összes román.
A háborút meg a Monarchia miatt tört ki, pontosan az idióta Habsburgok miatt, nem alapvetően miattunk, magyrok miatt. Persze tudom, idióta politikusaink támogatták őket. Ha 1848-ban megszabadulunk tőlük, akkor egészen másképp alakul az egész. Ami pedig Trianonhoz vezetett, ahhoz nagy köze volt Károlyinak, aki leszerelte a magyar hadsereget, amikor a mohó szomszédok itt voltak a nyakunkon.
2010/04/13 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Kedves Anonymus.
Köszönöm üdvözleted, hasonlókat. Megérte nyolc évet várni :-)
F. György Úrnak.
Kár, hogy annyi hittan óráról hiányzott, különben nem írt volna ennyi zöldséget össze, hogy finomam fogalmazzam :-)
Megjegyzéseire a válasz a következő:
1. Jézus zsidó származását a katolikus dogmatika is elismeri. Hittanórán tanították!
Senki nem vitatja, hogy az ember Jézus zsidó volt. Isten küldte Messiásnak, hogy a zsidó néppel új szövetséget kössön, és betöétse Isten ígéretét. A zsidók ezt nem vették, nem fogadták el, tök mindegy nem kellett. Mi akik elfogadjuk megkötöttük vele az új szövetséget, és miránk vonatkozik felszabadító hatalma. Ennyi. Tehát számunkra Jézus az élő Isten fia, aki Világosság a Világosságtól, Valóságos Isten a Valóságos Isttentől, akit ugyanúgy dicsőitünk mint az Atyát. Tehát Jészus elsősorban Isten, ezért nincs nemzetisége. Amig a Földön élt 33 évig zsidó hitű volt, mert Isten a zsidókat akarta megmenteni. Ők sajna nem akarták ezt. Ez legyen az ő bajuk.
2. Jézust nem a zsidók itélték halára, hanem koncepciós perben a római helytartó tört pálcát felette és római katonák feszítették keresztre. Hittanórán tanították!
Ez akkor baromság igy kedves györgy, hogy a hasamat fogom a neveteéstől.
Jézust miután elfogták a getsemani kertben, Heródes elé hurcolták itéletre. Heródes a tanács halálra itélte, ez tény. Néhány évvel korábban, helyben megkövezték volna, hisz Mózes törvényei ezt írják elő. Viszont Palezstinát elfoglalták a rómajak, ezért minden halálitételet, ha úgy tetszik másodfokon helyben kellett hagyjon a helytrató. Ezért került Jézus Pilátus elé. Oilátus meghallgatja, és ártalannak tartja, visszaküldi "elsőfokra2 Heródeshez. Heródes viszont helybenhagyja az itéletet, így kerül vissza Pilátushoz. Pilátus ad még esélyt, és ezért a zsídó húsvéti hagyományokhoz híven feljánlja Jeruzsálem népének, hogy kit akar megmenteni a haláltól. Jézust vagy a két gyilkost. Jeruzsálem népe Barabást menti meg nem Jézust. Tehát Jézust a következő trió itéli halálta: Heródes, a Zsidó főpapi Tanács, majd Jeruzsálem zsidó népe. Tehát Pilátusnak nem volt más választása ezután mind helybenhagyni a halálos ítéletet, amivel nem értett egyet, ezért mosta meg kezeit is nyilvánosan, jelezvén, hogy Jézu svére nem tapad kezeihez. Jézust a zsidók itélték halálra ez történelmi tény. De minket mai keresztényekt ez nem érdekel, mert ez is Isten akarata volt. az üdvtörténet része.
3. Nem vették észre, hogy helyesen Újtestamentumnak kell írni a szentkönyvet és nem Új Testamentumnak. Hittanórán tanították!
No ezen komolyan kcagtam. György hetek óta abban leli örömét, hogy nekünk mindeféle nyelvtani feladatokat adjon, és utána megsértődik hogy nem vesszük észre, vagy ha bebizonyítjuk, hogy tévedett (lásd Napoleon - Napóleon), akkor nem ismeri el.
Előszőr is kedves György, miért gondolja, hogy nekünk észre kell venni, minden szándékosan elpotyogtatott tévedést. De ha már erre készült, hívja fel a figyelmünket, hogy kedves nácik, figyeljetek, mert "csalok". Akkor esetleg észreveszem. Különben meg ugyanúgy kezeljük, mintha gépelési hiba volna, amiból szintén van Györgynél (pl. kersztyéni szellemben). Tehát nagam részéről gépelési hibának venném.
De.
Kedves Görgy, nyisson ki egy Károli Gáspásr fordította magyar Bibliát. A következőt fogja olvasni:
Új Testamentom azaz: A mi Urunk Jézus Krisztusnak Új Szövetsége. Magyar nyelvre fordította Kárloi Gáspár. Tehát helyes külön írva is, de tény, hogy a nyelvújítás folyamán ma már egybe írjuk. De külön írva sem helytelen, mert attól szép a nyelvünk, hogy együtt tartunk néhány különös régi írásformát is.
Szval kár, hogy annyi hittanóráról hiányzott :-)
Tisztelettel
Piszkos Alfréd
2010/04/14 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Hát, kedves Frédi, nem tudom, megérte-e...jobb lett volna kevesebbet szenvedni ezért... Bár még ne kiabáljunk el semmit. Abban biztos vagyok, hogy jobb lesz, csak kérdés, mennyivel. Most néztem meg utólag Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját archivumból. Reménykeltő, azt tudom mondani.
Még hozzászólnék a hitvitához. Írtad: "Amig a Földön élt 33 évig zsidó hitű volt, mert Isten a zsidókat akarta megmenteni." Kijavítanálak: a zsidók is! A mai napig...ahogy mindenkit. És nem csak azért másokat is, mert sajátjainak zöme elutasította, elutasítja...
2010/04/15 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Gyorsan javítom, mert még F.György beleköt, hogy nem tudok ragzani. :) "a zsidók is" helyett "a zsidókAT is". ..és egy régebbi hozzászólásomban az "ellenpórus" az helyesen "ellenpólus", nem tudom, miért így írtam.
2010/04/15 |
Budai István:
Szia Matykó!
Szép volt, jó volt (20 évig Nektek),
Elég volt (nekünk).
Pá.
Pityu
2010/04/15 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
"nem tudom, megérte-e...jobb lett volna kevesebbet szenvedni ezért... "
Kedves Anonymus,
Sajnos igazat kell adjak. Magyarország ily mértékű leamortizálása kemény ár volt. de ezért nem a FIDESZ a felelős. Aki egy kicsitis érti a politika lényegét ezt elismeri.
Piszkos Alfréd
P.S.
Lehet más a politika. Gyurcsány után szabadon. Egy lószart. A politika nem más. Az ilyen :-) Az LMP politikusak is ilyenek lesznek. Mi az, hogy nagyon is. Most, hogy közel kerültek a húsosfazékhoz, kiderül, hogy ők sem lesznek másmilyenek.
Kérdés: Honnan lehet tudni, hogy hazudik a politikus ?
Válasz: Onnan, hogy mozog a szája.
2010/04/16 |
Fülig Jimmy:
Orbánnak sokatm mozog a szája! :-D
2010/04/17 |
pici vagyok:
Orbán a választások elötti hetekben csak gyümülcsöt evett! És 4 orát fog naponta aludni!
2010/04/18 |
nyugger:
Köszönjük a Szadesznek, hogy husz év kemény munkával létrehozták a szadesz egykori ifi szervezetének diktaturáját. Gratulálok. Az országank a nyilasoknál is nagyobb kárt okoztak, Önök libelérisok.
Eörsi úr van véleménye, miért van csöndben? Ön is felelős a Fidesz diktaturáért.
Szabadság!
Kitartás!
Éljen Orbán, de ne sokáig!
2010/04/21 |
Polgárnő:
Ha-ha-ha! Ennél nagyobb diktatúrát sose éljen meg maga, rettegő "nyugger", micsoda ostoba!Éljen dr.Orbán Viktor miniszterelnök úr sokáig családjával és a nemzetünkkel együtt!! Egy másik "nyugger".
2010/04/22 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Azért vhol elképeztő az az ostobaság, amit a tisztelt ballib oldal véghezvitt. Mégis mit gondoltak? Hogy Magyarországon minden tótágast áll... egy ideig, elvtársak! De nem hosszabb távon. Valóban, csatlakozva "nyugger"-ehz köszönjük meg e honlpa gazdájának is, hogy létrejöhetett a Fidesz 2/3-os győzelme, és hogy az rendszerváltást eláruló SZDSZ kihullott a parlamentből. Gratulálunk!
Ha csak fele annyira fog sz@rul - nem fog!, legfeljebb nehezen fog kimászni az ellenfele által összehozott trágyadombból - már felüdítő lesz ezen országban élni. Kár, hogy nem márc. 15-e előtt van a választás, mert legszembetűnőbb majd az lesz - és ez lesz mint egy jelképe az elmúlt 8év és a jővő kormányának -, amikor kordonok nélkül lehet végre ünnepelni... Bár röhellem a Jobbikot, de hadd köszönjek el "fasisztául": SZEBB JÖVŐT, MAGYARORSZÁG!!! :)
2010/04/25 |
exlex4:
Ez igen. Oltári nagy bukta volt, Eörsi úr.
Lehet majd kartázgatni, lehet. Van elég hely a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják és hazamennek.
Eörsi úr, mikor kezdenek el kartázgatni Orbán Viktor és a magyar nép ellen?
2010/04/26 |
pici vagyok:
Anonymos, gondolod attol lesz szebb Magyarország jövöje, hogy azok a hazai pénzemberek, akik támogatták a fideszt, akik felvásátoltak a liberális és balodoli mediákat, most majd megkapják megérdemelt jutalmukat?
Ettöl fog az ország felemelkedni?
Én most már tényleg határon kivülröl fogom szemlélni az eseményeket. Már évek ota kint dolgozom, tehát nem a választás miatt megyek ki . De már elmultam 20 éves és látom, hogy a gyerekeim miatt meg kell ezt tennem.
Nem tudom elfogadni, hogy a tehetségüket elöremenetelüket, jövöjüket csak mint nagy magyarok biztosithatnák Magyarországon.
Én meg hadd köszönjek el kommunistául: SZABADSÀG!
2010/04/26 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
"...gondolod attól lesz szebb Magyarország jövöje..." Ez most hogy jön ahhoz, amit írtam?
Na, csak nem megfogadod Gyurcsány tanácsát, hogy tudnillik el lehet menni? Mitől is ilyedtél meg tulajdonképpen ennyire?
"Nem tudom elfogadni, hogy a tehetségüket elöremenetelüket, jövöjüket csak mint nagy magyarok biztosithatnák Magyarországon"
Mikor ilyeneket olvasok...nem is tudom...sok Népszavát olvasol, azt hiszem. Sajnálom, hogy ilyen ostoba gondolatok rabja lettél...mert még ha a Jobbik alakított volna kormányt...na, mindegy. Ha Feri megmondta, akkor menni kell...
Mindenesetre én is azt mondom majd, amikor nem kell kordonok mögött álló lúzereket és bűnözőket bámulnom, hogy SZADADSÁG, végre eltűntek...
2010/05/06 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Pardon, az "ilyedtél" az helyesen ijedtél...
2010/05/07 |
Fülig Jimmy:
Kedves Anonimus, Exlex, Polgárnő!
Csináljatok magatoknak kis testvért.
Jobb szórakozás, mint a szoclibekkel szeretkezni.
2010/05/11 |
pici vagyok:
Anonymos!
Nem Gyurcsány gyözött meg, nem olvasok Népszavát. èn nem a fönökök szavarára szoktam dönteni és föleg nem bambán gondolkodás nélkül. De ha a könyvtáros azt hiszi amit a köm üves és az asztalos, hogy most kevesebb lesz az adminisztrácio, hogy csökkenek az adók, ami fehér az fehér lesz ami fekete az fekete . Ès csillog a szemük!
Amikor megkérdem a kömüvest miért örül annak( ö beszélt rola 2 perccel korábban)ha nem lesz az X cm3 feletti autokra ado, amikor neki még biciklije sincs. Akkor elöadja azt amit a fönökétöl hallhatott, hogy nem a cM3 ben van az auto értéke. Ès ugy látom itt ugy 2-3 millio kömüves van.Ez a fajta beetetés a szememben nem külömbözik a Jobbikos technikátol . Bizonyos szempontbol még megalázobb is, de mindenestre sunyibb. Ugy gondolod ha a jobbik lenne kormányom megertenéd döntésemet. én a lényegben nem, látok különbsßéget a jobbik és a fidesz között.
2010/05/13 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Tudod, pici, a Fidesz kormányzott már 4 évig. Nem állítom, hogy tökéletes volt, de hogy össze sem hasonlítható azzal a mutatvánnyal, amit itt bemutattak a túloldalon, az biztos. És tudod, erre az emberek zöme is emlékszik. Már csak azért is, mert nem egy teljesen új pártot tüntettek ki ekkora bizalommal, hanem egy a rendszerváltás óta a parlamentben lévőt. Hiába próbálták a ballibek osztani a felelősségüket a rendszerváltás utáni teljes 20 évre és a politikai összelitre. A választás bebizonyította, hogy az emberek nem így gondolják, egyértelműen látták, ki a felelősei annak, hogy ide jutottunk. Megjegyzem, még így is sokaltam a szocik %-át, azaz ha nem is 2-3 millió, de még elég sok "kőműves" maradt az országban... Amúgy szegény kőművesek... így lenézni őket, ejnye...ez egyfajta "szakmai rasszizmus"!!! :-)
2010/05/15 |
Szóljon Ön is hozzá!
Cenzúrabox (1 hozzászólás)
Vissza
|
|
|