   |
 |
|
|
 |
|
 |
A Bajnai-Fico találkozó elé
Külpolitikai cikkírót – kivált feszültség esetén – könnyen éri a vád, hogy a másik oldal érveléséhez is muníciót nyújt, ha a magyar pozíciót is kritikusan szemléli. Ilyen vád a partner lebecsüléséből fakadhat csupán. A szlovák diplomáciának külső segítség nélkül is eszébe jutott, hogy Sólyom László köztársasági elnök menetrendszerű augusztus végi „magánutazásai” konfliktust okoztak már Szerbiával és Romániával is. E cikk írójának meggyőződése, hogy a mostani magyar-szlovák feszültség kialakulásáért elsősorban a szlovák felet terheli a felelősség. Egyetlen magyar oldalon elkövetett hiba sem menti a szlovák kormány konfliktuskereső és precedens nélküli fellépését. Ám ha nem beszélünk saját hibáinkról, tanulni sem tudunk belőlük.
Köztársasági elnökünk ambíciói között hangsúlyos helyet kap a határon túli magyar közösségek segítése. Most megszólalhatna arról, miként sikerült a nemzetközi és a szlovák közvélemény figyelmét elterelnie az államnyelv-törvényről saját incidensére, és vajon miért jó neki és a magyarságnak, ha az európai vezetők nem csak a magyar kisebbséget fenyegető nyelvtörvény fölött csóválják a fejüket, hanem azon is, hogy a magyar köztársasági elnök úgy jár-kel szomszédos országokban, mintha csak otthon lenne.
Szlovákiának érdekében állt a nemzetközi és hazai közvélemény figyelmét elterelni az Államnyelvtörvényről, Magyarországnak nem. Ha a szlovákok Sólyom László hiúságára alapozták stratégiájukat, rendkívül okosak voltak. Sólyom Lászlónak számos alkalma lett volna kilépni a konfliktusból. Ha így tett volna, a két ország közötti konfliktus ma az Államnyelvtörvényről szólna, a magyar diplomácia lényegesen kedvezőbb pozícióban lenne.
Bajnai Gordon bölcsen tette, hogy meghívta Ficot tárgyalni, ám tudjuk, rendkívül nehéz dolga lesz. Mindkét országban nőttek a nacionalista indulatok, ám szemben Magyarországgal, Szlovákiában a kormányzat legmagasabb szintjén vannak jelen. Bajnai Gordon akkor lesz sikeres, ha eléri a magyar-szlovák feszültség enyhítését. Csakhogy partnere, Fico választásokra készül, célja Slota és Meciar szavazóinak elhódítása, így a feszültségek fennmaradásában érdekelt. Bár Ficot is zavarja, hogy a nemzetközi közvélemény szemében egyre kevésbé tűnik az európai klubba valónak, prioritása a választások megnyerése. Olyan célt kell tehát magunk elé tűznünk, amely eredményt is hoz a magyar-szlovák kapcsolatokban, ugyanakkor Fico politikai mozgásterének elemzése alapján elérhető is. El nem érhető célok kitűzése siker helyett frusztrációt eredményez. A találkozó után keményeket lehet nyilatkozni, miközben vesztesként hagyjuk ott a helyszínt és a kapcsolatok tovább romlanak.
A szlovák sajtóban megjelentetett, amúgy hibátlan hangvételű írásában Bajnai Gordon javasolta az Államnyelvtörvény felülvizsgálatát. Pompás lenne, ha Robert Fico elfogadná a javaslatot, ám érdemes készülni olyan forgatókönyvre is, amely szerint Fico ilyen súlyú engedményt nem fog tenni. Nincs tehát esélye Bajnai Gordonnak a sikerre? Dehogynincs! Ha jól méri fel Fico politikai mozgásterét, csütörtök este szolid eredménnyel térhet vissza Budapestre. Elérheti azt, hogy a törvény végrehajtása ne kezdődjék meg, elérheti, hogy a végrehajtási jogszabályok előkészítésébe vonják be a nemzetközi szervezetek mellett a szlovákiai magyarok képviselőit. Ezek érdemi eredmények, amelyek a törvény teljes ellehetetlenülését is eredményezhetik, ám Fico nincs rákényszerítve arra, hogy belpolitikai öngyilkosságot kövessen el. Ha Fico erre kész, cserébe felajánlhatjuk, hogy a köztársasági elnök sérelme lekerül a napirendről. Mindez megalapozhat ez közeljövőben létrejövő új miniszterelnöki csúcsot, ahol már a Bajnai-cikkben ajánlott konkrét ügyekben (történelemkönyv, Duna- és Ipolyhíd, stb.) előre lehet lépni.
Hallani, hogy Magyarország jogi lépéseket is fontolgat Szlovákia ellen. Óriási hibának tartom. Ha nyerünk, a szlovák kormányt tisztelet helyett bosszúra szorítjuk. Jegyezzük már meg végre, hogy Szlovákia területén a szlovák kormányzatnak mindig több lehetősége lesz, mint a magyarnak. Szlovákia most kitiltotta Sólyom Lászlót, míg Románia ilyen hibát nem vétett, inkább megalázta a leszállási engedély visszavonásával és autójának feltartóztatásával. Egy győztes ítélettel annyit érhetünk el, hogy legközelebb Szlovákia sem hibázik. Ezt akarjuk? És végiggondolta valaki, mi lesz a politikai következménye annak, ha a jogvitát elbukjuk? Sólyom László beutazását ugyanis tényszerűen nem akadályozta meg senki. A szlovák kormány tervezte a beutazás megakadályozását, jegyzékeket írt és nyilatkozott, ám Sólyom László a határon visszafordult anélkül, hogy erre a szlovák hatóságok kényszerítették volna. Ha nem fordul vissza, talán megakadályozták volna a belépést, amivel megsértették volna az EU szabályait. Ám úgy esett, hogy Sólyom László a híd közepén visszafordult, így effektív jogsértésre nem kerülhetett sor. Mindezt elsősorban mindazoknak a figyelmébe ajánlom, akik a maihoz hasonló vehemenciával állították, hogy Bős-Nagymaros ügyében Magyarország csak győzhet Hágában.
A magyar fellépés sikerességét hagyományosan két dolog veszélyezteti. Az első, hogy nem egy ügyet akarunk megnyerni, hanem a másik felet legyőzni. Érdemes lenne végiggondolnunk, vajon mi volt a német kormány stratégiája, amikor a Kaczyński-fivérek sorozatos provokációira soha, egyetlen alkalommal sem válaszolt keményen. Miért áll ellen a Szudéta-németeknek és leszármazottaiknak, szavazati jogú német polgároknak, és nem vállal a konfliktust a Beneš-dekrétumok ügyében? Németország, bár nem kedvelte, mégsem legyőzni akarta a Kaczyński-fivéreket, hanem megszelídíteni Lengyelországot. Kész lemondani szavazatokról, de elkerüli a konfliktust Csehországgal.
Persze, van itt még egy különbség. Bármelyik német párt van kormányon, az ellenzéke nem követeli a konfliktusokat sem Lengyelországgal, sem Csehországgal szemben. Nálunk a belpolitika kíméletlensége a másik sikert veszélyeztető tényező. E vonatkozásban is rengeteg a tanulnivalónk. A kormánynak addig is azt tanácsolnám, hallgasson szívére és eszére, és ne hagyja magát kalandokba behajszolni.
(Megjelent a Népszabadság 2009 szeptember 10-i számának Fórum rovatában)
2009. szeptember 10
Hozzászólások:
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Tudom, hogy nem a témához tartozik, de el kell olvasni:
Iszony
Álláspont
Vérfertőzés. Rokonok, testvérek közötti szexuális kapcsolat. Tizennyolc éves nyugdíjasok - akik azért kapnak nyugellátást életük végéig, mert szellemi fogyatékosok. Tizenhárom esztendős gyereklány szül valahol Miskolcon, anyja, aki mindösszesen tíz gyermeket "nevel", azt sem tudja, hol van a lánya. Azt meg pláne nem, ki lehet unokájának az apja.
Iskolába nem járó gyerekek, akiket sorra szellemi fogyatékosnak nyilváníttatnak szüleik. Ha a jegyző érdeklődik, hogy miért nem látták a kis purdékat iskolában hónapok óta, egyszerűen összeverik. Olvassák el lapunk 4-5. oldalán ma megjelent riportunkat. Meg fognak döbbenni. Iszonyodni fognak. S amit olvasnak, azt helybeli, borsodi cigány emberek mesélik el az újságírónak.
Magyarország a 21. század elején. A statisztikai adatok szerint a megyében nő a fogyatékos gyermekek száma. Ez a valóság.
De ettől a valóságtól iszonyodni kell, ezzel a valósággal szembenézni elviselhetetlen. Sokkal egyszerűbb frontális támadást indítani az edelényi polgármester, Molnár Oszkár ellen. Aki kimondta, amit már mások is kimondtak.
Moldova György tavaly megjelent, Miskolcról szóló kötetének 213. oldalán olvashatjuk a következőket: "Sok gyerek már magzati állapotában sérülést szenved el. (Többször hallottam, hogy ütögetik a terhes asszonyok hasát, abban a reményben, hogy idióta születik, aki után magasabb támogatás jár.) (...) Sok a családon belüli, mondjuk unokatestvérek közötti együttélés. Hamar megjelenik az asztma a cigarettázás és alkoholfogyasztás hatására. A belkörű házasság nem mindig vezet Dawn-kórhoz vagy más betegséghez, viszont a következmények, ha enyhébb formában is, de többnyire felismerhetőek." (Moldova György: Érik a vihar) Moldova háza előtt nem rendeztek tüntetést a gyávák és a rasszizmusbizniszben utazók.
Molnár Oszkárt viszont keresztre akarják feszíteni. Mert - mondom - az lényegesen egyszerűbb, és lényegesen többet hoz a konyhára, mint szembenézni a valósággal. Mint fel- és elismerni a valót. Azt a valót, hogy sok százezer polgártársunk egészen egyszerűen állati körülmények között tengeti életét, és ez őbelőlük is alig-embert csinál. Ezzel az állati nyomorral utoljára talán a Solt Ottilia vezette Szeta mert és akart szembenézni. Azóta egykori pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége inkább azt az utat választotta a szembenézés helyett, hogy megpróbálja szégyenpadra ültetni Magyarország népét, többségi társadalmát mint rasszistát és kirekesztőt, csak azért, mert nem tud és nem is akar ezzel az állati sorral együtt létezni. Ugyanis mindennek az ő számára (is) rettenetes következményei vannak.
Olvassák el riportunkat a 4-5. oldalon! Kiderül belőle, hogy a Gadnán megcsonkított, megerőszakolt, majd bestiálisan meggyilkolt 88 esztendős (!) asszony gyilkosa nemsokára hazatér. Ugyanis bolondnak nyilvánították. Kiengedik. Ott fog élni megint, abban a faluban. És a helybelieknek ehhez nyilván majd jó pofát kell vágniuk a tolerancia és a másság jegyében.
Vagy gondoljanak arra a minapi esetre, amikor néhány cigány este egy boltban egyszerűen halálra rugdosott egy embert itt, a fővárosban, mert az szólni mert nekik, hogy ne inzultálják a személyzetet. Vagy nyolcvanszor rúgták fejbe. Mert nem emberek.
Nincs is mismásolás, meg politikailag korrekt lószar. Hanem a valóság van. Együtt élünk nem emberekkel, akiket felbátorítottak. Miellenünk. S így ők is a rövidebbet húzzák, és mi is a rövidebbet húzzuk.
Ez az iszony.
S ennek az iszonynak az alján hever Teleki László cigányügyi államtitkár (!) minapi mondata: "Úgy kell megszólítani a cigányokat, hogy el ne veszítsük a rasszista MSZP-szavazókat." Ebben a mondatban benne van minden. Éppen úgy, mint a Molnár Oszkár elleni ocsmány hisztériában.
Tényleg érik a vihar.
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/iszony.html
2009/09/12 |
pici vagyok:
Piszkos Alfrednak
Újházi tyúkhúsleves recept
Hozzávalók 4 személyre:
1 kb. 2 kg-os tyúk,
3 sárgarépa,
1 petrezselyemgyökér,
1 zeller,
1 karalábé,
1 kis fej vöröshagyma,
10 dkg kelvirág,
6 dkg apró gomba,
1 zöldpaprika,
10 dkg frissen fejtett zöldborsó,
só,
bors,
gyömbér,
petrezselyemzöld.
Elkészítés:
Névadója Újházi Ede (1844-1915) színművész, a magyar realista színjátszás egyik úttörője.
A megmosott, megtisztított tyúkocskát 1.5 liter vízben, egészben tesszük fel főni. Ha felforrt, leszedjük a habját és kislángon, fedő alatt főzzük fél órát. Ezután beletesszük a répákat, zellert, karalábét, vöröshagymát és fűszerezzük. Ezzel egyidőben az egészben hagyott apró gombát, kelvirágot, zöldborsót és a kockákra vágott paprikát külön-külön, kevés sós vízben megfőzzük. Amikor a hússal együtt főtt zöldségek megpuhultak, kiszedjük és feldarabolva félrétesszük. Ha a hús is megpuhult, azt is kivesszük, bőrét lehúzzuk, a húst a csontról lefejtve feldaraboljuk. A levest finom szűrőn (ruhán) leszűrjük, és hozzáadjuk (szintén leszűrve) a külön főzött zöldségek levét. A tálba, a tányérokra előbb a húst szedjük, azt beborítjuk a sós vízben kifőtt tésztával, mellé tesszük a zöldségeket és rámerjük a tűzforró levest, végül meghintjük finomra vagdalt petrezselyemzölddel. Kis tálkákon minden terítékhez ecetes tormát adjunk, de törött bors is legyen kéznél.
Elkészítés ideje: 2óra
2009/09/12 |
pici vagyok:
Remélem nics harag, kérdem Piszkos Alfre´dot.
Nem sportszerü ugyanis elterelni a témárol a társaságot. A cigánykérdés megér egy külön fejezetet.
Viszont a szlovák magyar csucs bármit is mond a fidesz nekünk hozott eredményt.Mindenki elött nyilvánvalo most, hogy a szlovákok fö érve az ujraeledö magyar sovonizmus is fasizmus nem igaz.Nem szabad elfelejtenünk, hogy bár a szlovákoknak is fasiszta kormánya volt, de a 2. világháboru igazi náci államai közé közép és kelet europábol csak mindket sorolnak. Az osztrákokat sem, pedig ök kezdettöl lelkesen támogatták "nagy szülöttüket" hitler adolfot. Igy van egy csomo elöitélet magyarországgal kapcsolatban, ha nacionalizmusrol van szo, persze ezt erösiti a cigányölésekröl érkezö hirek, meg az álando masirozgatás.
Ezert hiszem azt, hogy amit a magyar kormány tett a lehetö legjobb lépés volt.
Meghivni öket, elismételni, hogy mi nem akarjuk a határok megváltoztatását, de a nyelvtövényt meg kell változtatni!
A köztársasági elnökünknek, pedig tényleg nem lett volna szabad visszafordulni, ha már egyszer elindult. De nem ez az igazi kérdés!!!
Egyébként a véleményem:
Trianon egy oriási disznoság volt. A központi hatalmak velünk vizetették ki a az elvesztett háboru árát. De ezen ma már nem lehet változtatni. Talán egyszer ezt majd az EU is elismeri ezt, Sa´rközi már mondott valami hasonlot.
2009/09/12 |
Budai István:
Hopsz egy újabb jó kis cikk a BKV zrt-ről
Egy ilyen állás kedvéért még az SZDSZ-be is belépnék talán...
Ugye az SZDSZ felügyelte a BKV-t Eörsi képviselő úr?
Az én adómat is ott tapsolták el (illetve ott is?)
MR1: Rendszeres volt a 40 milliós végkielégítés a BKV-nál
[origo]2009. 09. 11., 18:55Utolsó módosítás: 2009. 09. 11., 22:09
Címkék:végkielégítés, BKV végkielégítési botrány, BKV
eszközök:
Több tucat BKV-dolgozó kapott 30-40 milliós végkielégítést az elmúlt években, de volt olyan is, aki 84 millióval távozott a cégtől - tudta meg a Magyar Rádió, amely megszerezte a cég belső ellenőrzése által készített összesítést. A kifizetett milliókról szóló listát a BKV eredetileg közzé akarta tenni, végül mégsem tette: a jelentésben hatalmas fizetésekről és prémiumokról is szó van.
70-80 millió forintos végkielégítéseket és 47 milliós bért is fizetett ki a BKV saját alkalmazottainak az elmúlt években - derül ki a vállalat belső ellenőrzésének összesítéséből. A BKV korábban azt ígérte, hogy csütörtökig listát készít az összes nagyobb végkielégítési ügyéről, és szeptember 30 után nyilvánosságra is hozza a nagyértékű szerződéseket. Az MR1 Kossuth Rádió viszont már most megszerezte az összesítést, és beszámolt a több 10 milliós végkielégítésekről.
A belső ellenőrzés nyolcvanoldalas dokumentuma 24 olyan volt BKV-dolgozó nevét és kifizetési listáját tartalmazza, akik korábban menedzserszerződést kötöttek a céggel, és ennek köszönhetően milliókat vehettek fel a távozásnál - olvasható a rádió honlapján. A legnagyobb végkielégítéseket jellemzően 2007-ben és 2008-ban fizette ki nekik a cég.
Az egyik legkirívóbb eset egy volt BKV-s gazdasági vezérigazgató keresete volt, aki másfél éves munkaviszonya alatt prémiumokkal és egyéb juttatásokkal 47,5 milliót keresett a BKV-nál, végkielégítésként pedig további 30 millióval távozott. 67,5 millió volt a 2007 év végén korengedményes nyugdíjjal távozó gazdasági vezérigazgató-helyettes végkielégítése, aki 35 évet dolgozott a cégnél: az ő végkielégítéséből 10 millió forint titoktartási pénzként járt - írja az MR1. Volt olyan munkavállaló is, aki 84 milliós végkielégítéssel távozott, de az összesítő dokumentum szerint őt a BKV 1972 óta alkalmazta.
A Magyar Rádió által megszerzett dokumentum szerint nem csak a menedzserszerződéssel alkalmazott vezetők kaptak nagy végkielégítést, a belső ellenőrzés listájára felkerült több tucat olyan vezetőnek a végkielégítése is, akinek nem volt ilyen egyedi szerződése. A menedzserszerződés nélküli vezetők közül sokan 30-40 milliós összeggel távoztak a cégtől, de egy munkaügyi főosztályvezető például 74,5 millió forint végkielégítést kapott 2007 őszén, harmincéves munkaviszony után. Az összegben 6 milliós titoktartási díj is szerepelt. Sok pénzt osztott ki a BKV a humánpolitikai főosztályon dolgozóknak is: a humánpolitikai főosztályvezető például 47 milliót kapott, amikor novemberben távozott a vállalattól.
A dokumentumban szó van a BKV jelenlegi vezetőinek kifizetéseiről is - írja az MR1. A mostani humánpolitikai igazgatóhelyettes valamivel több mint egymilliós alapbére mellett évente 8-9 milliót kap prémiumként, de jól keres a BKV kommunikációs vezetője is. A vezető, aki tavaly november közepén került a céghez, év végén már csaknem kétmillió forintos prémiumot vihetett haza, az idén pedig már több mint nyolcmillió forintot kapott - írja az MR1.
Az [origo] péntek este megkereste a BKV-t, hogy magyarázatot kapjon a kikerült anyagokra, a közlekedési vállalat azonban elzárkózott a válaszadástól. A sajtóügyeletes mindössze annyit közölt, hogy a Magyar Rádió által nyilvánosságra hozott dokumentumok nem nyilvánosak, személyes adatokat tartalmaznak, ezért azokkal kapcsolatban a BKV semmi további tájékoztatást nem kíván adni.
A BKV által indított belső vizsgálat a sajtóügyeletes szerint szeptember 30-ára készül el, és akkor hozzák nyilvánosságra. "A BKV az ügyben a továbbiakban is a törvényi előírásoknak megfelelően fog cselekedni" - közölték. A Magyar Rádió által közzétett fotókból a BKV egyelőre nem tudta eldönteni, hogy a rádióhoz pontosan milyen dokumentum került ki - tette hozzá a sajtóügyeletes.
Úgy látszik aki a Magyar Rádiónak az anyagot kijuttatta nem kapott a ,,TITOKTARTASI,, díjból.
Hogy ,,on topic,, legyünk képviselő úr, írhatna pár magvas gondolatot a BKV ügyről, esetleg fellebbenthetne fátylakat egyéb ügyekről amikről netán tudomása van.
Így a végén, hattyúdalként...
2009/09/13 |
exlex:
Mindenkinek figyelmébe ajánlom a következő videót: http://www.youtube.com/watch?v=kfTf6rroeJk
A palesztin-izraeli viszonyról szól. Talán nem ezt a mintát kéne alkalmazni Európában.
Eörsi úr! Talán először Izraelt kéne segíteni a demokratizálódásban és csak azután tanácsokat adni az európai népeknek!
2009/09/13 |
Budai István:
A BKV-nál már az egész hal ,,illatos,,...
Olvasom, h. a buszvezetők nemcsak délutáni és éjszakai pótlékot kapnak, hanem nappalit is.
Mégis mikor dolgoznak ennél az SZDSZ által felügyelt valaminél normál bérért a dolgozók?
Persze, h. kellett titkot tartani...
És ezért titoktartási pénzt felmarkolni. Hallgatott ott mindenki mint nyuszi a fűben...
Várom magvas gondolatait BKV ügyben is képviselő úr. Több oldalon akár.
Ez a szlovák izé, nem jó ez most ,,itten,,
Vagy írhatna pl. az Erdélyben kirúgott magyar közalkalmazottakról és köztisztviselőkről. Hálásak lennének az ottaniak, mint anno Kolozsváron...
2009/09/16 |
pici vagyok:
exlex
irásod nem épen direkt kapcsolodik´ a szlovák magyar viszonyhoz , hacsak annyiban nem hogy ott is erös a másikkal szembeni elöiteletesség. Most jöttem visza életem elsö és feltehetöen utolso izraeli utjárol (többre feltehetöen nem futja a kasszámbol és ha igen máshol is van látnivaló). Javaslom menj el és nézd meg ha teheted. Meglátod akkor, hogy hogyan él egy kifejezetten demokratikus nép(zsidok) olyan szinten mint nyugat europa, és olyan barátságos légkörben amiröl mi itt csak álmoduk.
Tény hogy oriási a kontraszt a palesztin területekhez képest. Ès a feszültség érezhetö, a téma mindig elökerül. Beszéletem és vacsoráztam arabokkal, egy olyannal is akinek a felesége egy zsido nö. Csak egy rövid pillanatrot töltöttem ott és csak benyomásaim vannak, megérzések.
De nem hiszem hogy bármilyen video igazságközeli képet fest erröl az országrol és a valos helyzetröl. De azt gondolom, hogy az izraeliek és a palesztinok többsége is megoldást keres.
Ha megtalálják mind a ketten jol járnak.
Ès auropának meg másoknak is segiteni kéne öket ugyanugy mind minket és a szlovákokat.
A régi viták és igazságtalansagok feloldására nincs recept.
2009/09/16 |
exlex:
Pénztárcát lopott a Mazsihisz alelnöke
http://nol.hu/belfold/lopasert_eliteltek_-_lemondott_a_mazsihisz_alelnoke
Ha nem tévedek aki lop az TOLVAJ, ugyebár. A MAZSIHISZ alelnöke egy TOLVAJ!
2009/09/17 |
pici vagyok:
exlex nemcsak tolvaj az uriember, de hülye is, mert nem tudta, hogy minden benzinkut be van kamerázva.
2009/09/19 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Picike! Aztt írod: "Meglátod akkor, hogy hogyan él egy kifejezetten demokratikus nép(zsidok)...", majd nemsokkal utána: "Tény hogy oriási a kontraszt a palesztin területekhez képest." Na, akkor milyen demokratikus népről beszélsz tulajdonképpen?
2009/09/20 |
pici vagyok:
Semmi ellentmondás nincs benne. A palesztin területek nem Izrael részei, nem tudom miért Izraelnek kellene a palesztin területek elmaradottságát megszüntetetni, a felmelkedésével törödni.
Én nem volam Gázában ami a legrosszabb.És hangsulyozom csak benyomásokat szereztem. Azt láttam, hogy amit Jeruzsálemben épitenek az mintaszerü, hogy a városok olyan tiszták mint Ausztriában, hogy a közlekedési lámpáknál megállnak, hogy az éttermekben a hygénia abszolut prioritás.
Én azt hiszem, hogy ami a palesztinokkal történt az nem is elsösorban Izrael hibája.
Az egész téma az elsö pillanattol kezdve érzelmekkel annyira átitatodott, hogy jozan gondolkodásra senki sem képes és talán kezdettöl fogva sem volt az.
2009/09/21 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
"ami a palesztinokkal történt az nem is elsösorban Izrael hibája" És mégis kié? Már megbocsáss, de hozzászólásod alapján halvány lila gőzöd sincs az ottani helyzetről.
2009/09/21 |
pici vagyok:
Sajnálom, hogy a végén én viszem el a témát.
De azért nem az izraeliekt okolom a palesztinok sorsáert, mert ha a nemzetek többsége ugy dönt hogy létrehoznak egy uj államot, akkor végig kell gondolni annak életképességét, és a kezdeti idöszakban ha kell katonailöag is biztositni kell az uj állam létét. Egy példa erre az, ami Jugoszlávioa feldarabolásakor történt. 1947-ben ebböl semmi sem valosult meg.
Izraelt megalakulás után rögtön megtámadták, pedig akkor még 1 m2 palesztin területet sem fogalalt el. A nagyhatalmak pedig hol az egyik felet t´mogatták az elmult 60 évben hol a másikat.
A szovjetek az elsö idoszakban izraelbarátok voltak, mig a nyugat csendben inkább az arab oldalt t´mogatta, aztán volt egy Szuezi kaland, ami nekünk is rosszkor jött, majd 67-ben már a nyugat Izrael oldalán állt mig a SZU az arabokén. Igy nekem az arab - izraeli konfliktus az elmult 60 évben az nagyhatlamak vetélked´senek egyik szintere volt. Nyllvánvalo az emberek többsége a gyengébbek oldalán áll. De ez még nem jelenti azt hogy a gyengébbnek van igaza az erösebbel szemben. A rengteg háboru és gyülölködés egyszerüen behatárolja mindkét oldal mozgásterét. Én ezt igy látom és aki m ásként gondolja irja meg, hohy miért Izrael a hibás a palesztinok kisemmizettségéért?
2009/09/22 |
m:
Néha végiglapozom, hogy mi hír az eörsi.hu. A szlovák-magyar témájú bejegyzések különösen érdekelnek. Ezért sem értem, hogy miért kell izrael-palesztin konfliktusról értekezni ennek kapcsán. Fordítva még meg is érteném, de a magyar szlovák ügy talán inkább a milyénk, azt talán világosabban át kellene látni, és főként arról talán többet kellene beszélni, vitatkozni. Persze monológ szintjén ez nevetséges volna.
2009/10/31 |
Szóljon Ön is hozzá!
Cenzúrabox
Vissza
|
|
|