Bevezető   -   Parlament   -   International   -   Politikai Napló   -   Képek és linkek  
 

Európai politikusok segítségét kéri a szlovák emberijog-sértés ellen az SZDSZ

A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban levélben fordult több európai fórumhoz Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője és Eörsi Mátyás, az Országgyűlés EU bizottságának elnöke és az Európa Tanács parlamentjének liberális frakcióvezetője; céljuk, hogy Szlovákia vonja vissza a jogszabályt - közölte a párt pénteken.


Levelüket Terry Davishez, a strasbourgi Európa Tanács főtitkárához, Knut Vollebaekhez, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosához, Morten Kjarumhoz, az EU bécsi székhelyű Alapjogi Ügynökségéhez, valamint Leonard Orbanhoz, az Európai Bizottság soknyelvűségért felelős európai biztosához is elküldték.

A két politikus a magyar kormányt is arra kéri, csatlakozzon kezdeményezésükhöz, ehhez Bajnai Gordon kormányfő és Balázs Péter külügyminiszter segítségét kérik.

"Az európai kisebbségi jogokkal, az Európai Unió szellemiségével, a meglévő emberi jogi egyezményekkel és a józan ésszel is ellentétesnek tartjuk a napokban elfogadott szlovák államnyelv-használati törvényt. A diplomáciai és politikai eszközök mellett a nemzetközi jog intézményeit is segítségül hívjuk ahhoz, hogy Szlovákiát rábírjuk, hogy vonja vissza a minden szempontból elfogadhatatlan, magyarellenes új nyelvtörvényt" - áll a levélben.


Úgy vélik, a törvényi szabályozás nem két ország vitája, hanem súlyos és az Európai Unió történetében példátlan, a törvényhozók által szentesített emberi jogi jogsértés. A törvény - ahelyett, hogy a nyelvek használói közötti egyenlőséget erősítené - a kisebbségi nyelvet használókat többletkötelezettségekkel terheli és szankciókkal fenyegeti. Ráadásul a nyelvhasználatot nem csupán gyakorlati szempontok által megkívánt mértékben, hanem ideológiai alapon a mindennapi élet számos területén (nyilvános és magánérintkezésben) szabályozza, ezzel pedig aránytalanul és indokolatlanul beleavatkozik az emberek magánéletébe és korlátozza a kisebbségek jogait - olvasható a két szabaddemokrata politikus levelében.

A szlovák parlament által elfogadott törvény egyebek között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár 5 ezer eurós pénzbüntetést kaphat.

2009. július 3.

Hozzászólások:

Budai István (vanitos@freemail.hu):

Kóka és Eörsi a két nagy magyarokat védő...

(titkon jól jönne pár szavazat majd ebből ugye? és hol voltatok amikor a kettős állampolgárságról kellett szavazni? még emlékszem a kolozsvári fogadtatásra anno...)



No meg Leonard Orban.

Megáll az ész.


2009/07/05
kicsi vagyok:

Budai reakcioja egy joszándéku nyilatkozatra olyan, mint a szovjeteket antiszemitizmus miatt szido zsidok. Mert minden zsido korusban szidja az orvos perekért a szovjeteket, miközben a SZU volt a 2. világháburuban az egyetlen állam amely megnyitotta határait a (lengyel) menekülö zsidok elöt és több százezret megmentett, köztük a késöbb izraeli miniszterelönököt Menachem Begint, aki 1940-42 között Taskentben élt az ottani zsido közösségben. Elötte persze öt is táborba vitték mint a többi zsidot hogy kiszürjék az ügynököket, de késöbb elengedték és szovjet modszer szerint betelepitették öket, valahova a szu területén.Ennyit a politikáról, az igazságról, az erkölcsröl és az objaktiv történelem irásról. Az egész csak egy máz, ahol mindenki, minden eszközel megkisérli a saját érdekeit érvényesiteni. Aztán csodálkoznak majd, ha a jobbik 30 %-ot fog kapni.

2009/07/07
Anonymus (a27@freemail.hu):

Most tekintsünk el, mi volt a múltban, ne keressünk hátsó okokat, miért viselkedik most így az SZDSZ! Ezesetben csak támogatni tudom az SZDSZ-t (is) ezügyben. Köszönet érte. Amúgy most akkor ez a heves magyarországi tiltakozás nem fog ártani az ottani magyarságnak, Képviselő Úr?

2009/07/08
Anonymus (a27@freemail.hu):

Off

MH 2009.júl.10

"Jobb lett volna, ha Fodor Gábor tavaly szeptemberben mond le- reagált Kóka János. Az SZDSZ frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy akkor talán a pártnak még ma is volna esélye."

Különös anyagból van gyúrva a frakcióvezető úr, de ezt már miniszteri regnálása alatt is megtudhattuk. Hogy vkiben ennyire ne működjön az önvizsgálat és a szégyenérzet...hihetetlen... Nem kedveltem igazán egyik SZDSZ elnököt sem, ha undort csak egynél éreztem eddig, és az Kóka volt. A mocsarak lecsapolásától a pannon pumáig, az a nyikhaj gőg... Az SZDSZ nála szenvedte el a legnagyobb hitelvesztést, Fodor már csak aratta a gyümölcsét... és akkor van képe, ilyet nyilatkozni. Képviselő úr, úgy látom, mind Önöknél, mind az MSZP-nél csak megy a nagy duma, hogy így szembenézni a múlttal, így elemezni ezt-azt-amazt... de az égegyadta világon nem történik semmi, minden megy a régiben. Na, de mindegy is. Már írtam, van élet a 2% alatt is.

2009/07/10
mikiegér:

Köszönöm Retkes Attilának, hogy Kókát elhajtotta a retkesbe, de egy hibát elkövetett, hogy nem kérte meg, vigyen magával még egy embert, nevezetesen Demszky-t!

2009/07/12
mikiegér:

Kóka nem mond le? Hát ennek az alaknak 1000 bőr van a képén. Ember még ilyet nem látott!

2009/07/12
Anonymus (a27@freemail.hu):

Végignézve a küldöttgyűlésen tapasztaltakat, csak azt tudom mondani: béke poraikra! Amit Kóka művel, az vmi egészen elképesztő. Az SZDSZ Gyurcsány Ferije! Retkes Attila minden szavával egyetértek, csak azt nem értem, ha tényleg így gondolja, akkor mi a francot keres(ett) még az SZDSZ-ben? Kóka viselkedésére két magyarázat van: vagy ennyire gőgös, vagy a hátralévő hónapokban is még sok "lé" érkezik. Vagy mindkettő.

Béke poraidra, SZDSZ!

2009/07/12
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Ezzel a felállással (frakció kontra párt) gyakorlatilag országos listát sem fog tudni felállítani a párt. A kókista frakciótagok kereshetnek pártpt. Csak az a baj, hogy most az MSZP is akkora sarban van, hogy nem fog helyet adni ezeknek a politikai niemandoknak (mint anno Mécs Imrének), mert nekik sem marad befutó hely. Akár tetszik akár nem kedves kókisták, nem maradt más mind keresni új munkahelyet vagy beállni Retkes mellé.

2009/07/13
mikiegér:

Ha Kókát nem védi a mentelmi jog, mi lesz vele? Szerintem legalább annyit lopott, mint a jelenlegi vezérkar, ha nem többet. Egyébként az ügyvivői testületben láttam bizonyos Poczkodi nevü alakot, ettől kezdve Retkes nem hiteles!

2009/07/13
Budai István:

A zenetörténész majd megírja a párt hattyúdalát... Elgondolkodnék azon, miért lett egy egy vala 24%-os párt közutálat tárgya... Eörsi képviselő polgártárs még mindig nem írta meg, konkrétan mit köszönhet neki az ország a bizottságosdin kívül... És egyáltalán miért foglalkozunk mi itt még ezekkel??? Ja kár, h. Bokros Lajost valamiféle liberális gúnyába próbálják öltöztetni. Az egy fasza gyerek. Neki fizetnék mindenféle adót. De ezeknek???

2009/07/13
pici vagyok:

Retkes kisé gusztustalan,amikor az összes volt szdsz-s elnököt birálja, Az meg hogy bocsánatot kér a korrupcios ügyekért anélkül, hogy egyetlen konkrétumot mondana a fidesztöl átvett olcso reklámfogás. Már késziti képvielöi helyét a fidesz listán a másik viszatérö fidesz ágyas Fodor lesz, mert ö még mindig körnenyezetvédelmi miniszter akar lenni. Szoval szerintem 2010-ben szdsz-fidesz lista lesz. Erre akár fogadást is merek kötni. Mindketten mint elkerülhetetlen áldozatot fogják az ügyet tálalni és mi meg sirva csodáljuk maj öket önfeláldozo tettükért. Igy nem kell a jobbik erre fognak Retkes_Fodor tragikus ábrázattal hivatkozni és nem kell mszp erre meg Orbán-Kövér fog vigyorogva hivatkozni. Akinek nem birja a gyomra az ne politizáljon és ne irjon ide. Nekem tetszik a dolog!


2009/07/13
Anonymus (a27@freemail.hu):

Picike, én fogadok Veled, hogy nem lesz FIDESZ-SZDSZ lista.

2009/07/14
pici vagyok:

Anonymus csak akkor fogadok, ha nö vagy és csinos! Én csak azt állitottam, hogy Fodor és Retkes rajt lesznek a fidesz listán. Bár Retkes mesterröl mára kiderült, hogy saját magának osztogatta az állami pénzeket. Igy nem biztos, hogy a listára kerül, de ezt tegnap még nem tudthattam.

2009/07/14
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Ne aggódj picikém, én arra mernék fogadni, hogy arról fogunk meggyőző cikkeket olvasni a HETEK-ben, Népszavában, Klubrádióban meg egyéb független tollú médiában, hogy retkes valójában gárdista, homofób, pedofil stb. gazember ...

Mindekinek figyelmébe ajánlom Bayer mai MH tárcáját. Várom a cáfolatokat. Mármint a Bauer Tamási mondatra :-)))

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=173335

Bayer Zsolt: Jégkorszak Álláspont





Hát persze, hogy én kaptam ezt a vezércikket. Amolyan jutalomként. Mert már mióta hűl az a pezsgő, ami az SZDSZ bukására van félretéve...

Hát most itt a bukás. A teljes, a végérvényes. SZDSZ nincsen többé. AZ az SZDSZ biztosan kimúlt. A pezsgő is kinyílik majd - ám előtte egy kis dörmögés még, ha lehet...

Mert muszáj megírni, így a végére, hogy hogyan is tűnnek el. Azok. Akiket alapítóknak szokás nevezni, s "mamutoknak", "nagy öregeknek" illik tisztelni.

Már réges-régen nem tisztelem őket. Már réges-régen nincsen bennük semmi tisztelni való.

De ez a mód, ahogy mennek, hát ez mégis vérlázító.

Mert hogyan is mennek? Vérig sértve, és tisztességtelenül.

Most, hogy a maradék tagság választott egy elnököt, most vérig sértődtek. S köpködnek hátrafelé, s elhiszik önmagukat.

Nem tudott még olyasmi történni, hogy egy "mamut" megálljon, s így szóljon: Tévedtem... Esetleg: Bocsánat...

Ezek a mamutok tényleg elhitték, hogy a politikai tápláléklánc legtetején állnak. S hogy zárt klubjukba nincsen bebocsátás.

Eljátszották ezt már Tölgyessyvel. Mikor ő lett az elnök, ugyanígy zártak össze hirtelen a sértődött, a vérig sértett zsúrfiúk, s rövid úton kicsinálták azt, aki nem tartozott a brancshoz. Sem így, sem úgy. Nem úgy jött, nem onnan jött, nem lengte körül a demokratikus ellenzék egyre halványuló mítosza, s nem volt besúgó sem. Hát mennie kellett...

Emlékeznek még az örökbecsű, halhatatlan mondatra, mely Kuncze Gábor elnökké választását kísérte? Dehogy emlékeznek - pedig nagy karriert futott be annak idején, különösen azért, mert utóbb az egészet megpróbálták Kövér László nyakába varrni. Ideje felidézni: "Azért esett a választás Kuncze Gáborra, mert a szülei nem kommunisták, ő maga pedig nem zsidó."

Bauer Tamás mondta ezt 1998-ban, a Beszélőben.

Hát ezek a "nagy öregek", a "mamutok".

A minap értekeztem azokról a kérdésekről, melyekre az MSZP leendő titkárának kell(ett) válaszolnia. Tudják: szereti-e a buzikat, a cigányokat, stb. Nohát, Bauer Tamás fenti mondata tökéletes mása azoknak a kérdéseknek. Bauer Tamás imént idézett mondata előtt még ezt mondja: A döntés (mármint Kuncze megválasztása) az SZDSZ imázsáról szólt. Petőt le kellett cserélni, valakire, aki nem tartozik a kemény maghoz, akinek nem kommunisták a szülei, ő maga pedig nem zsidó. Így kerek a történet a "mamutokról". S jött Kuncze, az új "imázs", hátul meg ezek szerint maradtak a kommunista zsidók, meg a kommunista zsidók csemetéi. Előbbiek ott lógnak a Terror Háza szégyenfalán, utóbbiak pedig vérig sértve távoznak most éppen. S viszik hátukon, mint valami púpot, nem létező erkölcsi fölényük batyuját. Pedig nincsen abban a batyuban semmi sem. Legfeljebb, ha a szégyen, de azt a fogalmat, azt az érzést ők nem ismerik. Pedig volna okuk a szégyenre, sok is. Leginkább mindazért, amiért az új elnök most bocsánatot kért - helyettük. No és persze azért is, amiért odajuttatták pártjukat, ahová. Mert ez is az ő saruk, az ő bűnük, az ő tehetségtelenségük és tehetetlenségük.

Csak azt hiszik magukról, hogy "mamutok", s nem ér fel hozzájuk semmi.

De nincsen már új imázs. Nincsen már semmi sem. Még egy-két ocsmány nyilatkozat van hátra, még néhány kilépés. (Figyeljék meg, ahogy telnek a napok, úgy fog kilépni egyre több nevesincs senki, aki legalább a nagy kilépés utolsó aktusában szeretne hasonlítani a "mamutokhoz".)

A pezsgőt kinyitom. Nincsen önfeledt öröm, tánc, hejehuja - csak csöndes megértés és az elkerülhetetlen nyugtázása. Hogy vége van. Vége van valami rettenetesnek.

A "mamutok" meg még mindig hittel hiszik, hogy őnekik nem árthat semmi sem.

Pedig már nyakukon a jégkorszak...

Bayer Zsolt


2009/07/15
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Mielőtt túl hevesen cáfolnák a Baueri beismerést tessék elolvasni az eredeti Beszélő interjút. remek dolog ez az intenet. Mident meg lehet benne találni:



"’93 ôszén egy rózsadombi villában megszületett a döntés, hogy Kuncze Gábor legyen a listavezetô. Állítólag te voltál az egyetlen, aki Petô mellett szavazott.





Ez igaz.

Mi volt ez? Csupán személyi választás, vagy útválasztás?





Ez nem politikai, hanem személyi döntés volt. Itt arról volt szó, hogy ki a jobb erre a szerepre. Hogy muszáj-e Petô Ivánt fölváltani Kuncze Gáborral. Fájdalmas döntés volt, hiszen Iván, annak ellenére, hogy nagyon nehezen szánta rá magát ’92-ben, hogy elvállalja a pártelnökséget, miután elvállalta, abban a tudatban élt, és úgy is nyilatkozott, hogy ô a miniszterelnök-jelölt.





De hát azért ez nem csupán személyi döntés volt, ez a döntés az SZDSZ imázsáról is szólt, arról is szólt, hogy a frontember nem tartozik az úgynevezett kemény maghoz, nem kommunisták a szülei, és nem zsidó.





Igen. Errôl is szó volt, ez igaz."

http://beszelo.c3.hu/98/10/03bauer.htm


2009/07/15
picvi vagyok:

Szomoru, ha egy párt azért nem választhat meg valakit elnökének mert zsido. Ez nem az adott pártrol állit ki bizonyitványt. Obama lehet szdsz elnök?, esetleg Fidesz elnök? A Bayernak csak annyit az Imredy is negyed zsido volt mégis hozott zsidotörtvényeket. Ö mint félzsido érdekesen helyezi a hangsulyokat. Azért ha Izrealben kapott volna állampolgárságot valoszinüleg más dolgokat emelne ki irásaiaban. De hát éljen a politika, éljenek a politikusok!

2009/07/15
mikigeér:

http://www.origo.hu/itthon/20090716-peto-szerint-antiszemita-toposzokat-ad-elo-retkes.html



Én azt hiszem, vagy megbolondultak-mind, vagy a meleg teszi!

Hihetetlen, hogy az antiszemita kártya mindig kéznél van, és ha valaki nem úgy gondolja, mint tekintetes Pető Iván, akkor az antiszemita. Ez félelmetesebb, mint a Magyar Gárda! Oszlassák fel az SZDSZ-t, elég volt!

2009/07/16
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Elolvastam mikieger által javasolt cikket. Te jó isten.

"Pető az [origo]-nak azt mondta: Retkes megválasztása utáni beszédére gondolt. Ebben az új pártelnök bocsánatot kért többek között azért, hogy magára hagyták a vidékieket, beskatulyázták magukat a belvárosi értelmiségi párt szerepébe, valamint azért, hogy nem foglalkoztak a magyarság sorskérdéseivel.

Pető szerint a Retkes által használt szavak -például az urbánus, a vidéki gyökértelenség, a gőgösség - olyan kifejezések, amelyek általában az SZDSZ-t támadó antiszemita vádakban jelennek meg. Pető hozzátette: nem gondolja, hogy Retkesnek antiszemita szándékai lennének, azt viszont a pártelnöknek tudnia kéne, hogy ezek a kifejezések az antiszemita jellegű toposzokban szoktak felbukkanni"

Te jó isten.Ideje megtanulnom magyarul. Ha kiesik a számon az a szó, hogy

GŐGŐS

akkor antiszemita vagyok.

Hála az istennek a vidéki gyökélrtelenséget nem szoktam használni, az urbánust meg nem is értem, ergo nem használom. De ezután odafigyeleg a gőgősre. Söt hazamegyek és kidobom a szemétbe kisfiam Gőgős gunár Gedeon című mesekönyvét. Igy bizony, megteszem, Isten engem úgy segéljen.

P.S.

Hiába tudatlan vagyok. Mit is jelent az, hogy antiszemita toposz ?

2009/07/16
mikiegér:

Kedves Alfréd! Nem lehet senki olyan tökéletes, mint én:O))), vagy Pető Iván, de a Gőgös Gúnár Gedeont kérem! Nem kukázunk ki könyvet! Rossz emlékeket ébreszt! :O))))))))))))))))

2009/07/16
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Oké, megkegyelmezek Gedeonnak :-)))

Most pedig mindenki vegyen egy nagy levegőt, mert olyan következik, ami még nem volt. Egy Népszava cikket ollózok be, mégpedig pozitiv minősítéssel. Irója Róna Péter, szintén nme a jobboldal kegyence. És mégis ő mostanában az egyedüli, aki szemmel láthatóan tudja mit kell csinálni. Milyen érdekes, hogy amikr tavasszal "Magyarország miniszterlnököt keres" című valóságsót jűtszotta az ő neve csak két percre vetődőtt fel. Vaséárnap Róna vendége volt a Duna TV Hirmondó műsörának is. Nagyon pozitiv volt. Nos neki én is fizetnék adókat. Bokrostól még most is a hidg ráz. Amiota az MDF került azota egyszerűen csalánkiütést kapok.

"Cinikusan visszaéltek a lakosság járatlanságával"

A kormány és a bankok

Amikor újdonsült miniszterelnökként Bajnai Gordon bejelentette, hogy válságkezelő programja "mindenkinek fájni fog" a bankok felelőssége az ország pénzügyi válságáért már egy ideje tagadhatatlan volt. Felelőtlenül túlhiteleztek, és a nemzetgazdaságra, a családokra lőcsölték a kezelhetetlen méretű devizakockázatot. A bankok tudták, hogy az átlag magyar háztartás nem a svájci frank árfolyammozgásának elemzésére szakosodott, tudták, ha a forint árfolyama megroppan - és miért ne roppanna meg - bajba kerülhetnek a családok. Cinikusan visszaéltek a lakosság járatlanságával, hogy kétszer akkora profitra tegyenek szert gazdaságilag legyengült hazánkban, mint amekkorát anyabankjaik elkönyvelhettek nálunk jóval gazdagabb otthoni piacaikon. Felmerült, és azóta is fennáll a jogos kérdés: mit fog tenni a Bajnai kormány azért, hogy a megszorító intézkedések ne csak a már így is bajba jutott családoknak, hanem a bajért felelős bankoknak is fájjon. Idáig ugyanis nem tett semmit, pedig a kilakoltatások száma hétről hétre nő.

A KDNP május elején javaslatot nyújtott be egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítására, hogy jobban megérthessük, milyen számítások alapján állítják ki a bankok a havi törlesztés számláját? Miként van az, hogy amikor a forint gyengül, a számla azonnal megugrik, de amikor erősödik, nem vagy csak alig csökken? A javaslatra a kormány fittyet hányt, a két nagy párt pedig - néhány képviselői felszólalás kivételével - hagyta, hogy a javaslat süllyesztőbe kerüljön. Az MNB és a PSZÁF, ahelyett, hogy a javaslat mögé állt volna, a bankokat egy önkéntes etikai kódex megfogalmazására buzdította mielőtt még az országgyűlés, a várhatóan növekvő össznemzeti nyomásra ősszel mégis elővenné a javaslatot.

De a bankok, az őket védelmező MNB és PSZÁF, valamint a semmittevő országgyűlés a tűzzel játszik. Az a rendszer ugyanis, amely állampolgárait érthetetlen és átláthatatlan számlák kifizetésére kényszeríti, nem számíthat hosszú életre. Egy valamire való jogrendszerben egy számla tartalma nem valamiféle "etikai kódex" függvénye, hanem a törvény által kőkeményen biztosított és az arra hivatott hatóságok által következetesen végrehajtott szabályokban foglaltaknak kell megfelelnie. A számlában feltüntetett "kezelési költség" például nem lehet valamiféle, a bankok jóindulatára bízott saccperkábé, a kölcsönt finanszírozó forrás nem tartalmazhat az anyabank számára rejtett profitot, stb., stb. Az pedig, hogy a szerződést a bankok közjegyző előtt íratják alá avégett, hogy az abban foglaltak ne lehessenek jogvita tárgyai, az erőfölénnyel való visszaélés iskolapéldája.

A kormány nem engedheti meg, hogy a családok kétes tartalmú számlák alapján veszítsék el fejük fölül a tetőt, ha csak nem akarja világossá tenni, hogy őt a nagytőkén kívül senki és semmi sem érdekli. Reményt keltő hír, hogy, ennek tudatában, a miniszterelnök holnapra összehívta a bankokat, a versenyhivatalt, a PSZÁF-ot és az MNB-t, hogy rendezze a nyugtalanító helyzetet. Mi a tennivaló?

A kilakoltatásokat és az árverezéseket azonnal fel kell függeszteni, és a kilakoltatott családokat visszahelyezni otthonukba, mindaddig, amíg a hitelszerződések és az arra alapozott számlák jogszerűsége nincs felülvizsgálva, és a vizsgálat eredményét az országgyűlés nem veszi tudomásul. Az országgyűlés szerepe megkerülhetetlen, hiszen nagyon komoly társadalmi gondról van szó.

Az EU által most jóváhagyott állami támogatás bevezetését úgy kell kidolgozni, hogy az ne a bankok profitérdekeit, hanem a családok együttmaradását, lakóhelyük megtartását szolgálja. A kormány vegye fontolóra egy állami jelzálogbank megalapítását és a jelzáloghitelek újrafinanszírozását az új intézmény igénybevételével. Hiba a jelzáloghitelezést, amely alapvető szociális érdekeket és célokat érint a bankok kizárólag profitalapú érdekeire bízni, hiszen e két egyaránt jogos indíttatás a lakáshitelezés esetében összeegyeztethetetlen.

Ha a bankok nem hajlandók a kilakoltatásokat és árverezéseket azonnal felfüggeszteni, a kormány és a felügyeletek tegyék meg a szükséges jogi lépéseket a szerződések peres felülvizsgálatára, esetleges érvénytelenítésére, túlszámlázás megállapítása esetében pedig kártérítés mellett, a bankok megbírságolására. Az országgyűlés pedig szedje össze magát, és ősszel azonnal lépjen. A helyzet ugyanis tarthatatlan. Vagy megmentjük a családokat a jogállamiság eszközeivel, vagy jönnek azok, akik arra fittyet hányva vetnének véget ennek a tragédiának.

Róna Péter

http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1216697

2009/07/16
mikiegér:

Róna az, akivel kapcsolatban egyáltalán nem érdekel, hogy "milyenoldali". Kivételesen értelmes, nagytudású ember. Nyugodtan rá lehetne bízni a pénzügyminiszterséget. Ez az ember nem saját zsebre dolgozna. Szociálisan érzékeny, nem egy kóka, oszkó, gyurcsány, bajnai, szóval nem rabló, hanem értelmes, gondolkodó, becsületes ember.

-------------------

Ha már az előbb Pető Ivánt emlegettük, mondja meg valaki kérem, az elmúlt 20 év alatt ez az ember mit tett le az asztalra, miért kellene őt tisztelnünk?

Én kezdem a felsorolást!

Felemelte szavát a Terrorháza Múzeum ellen, ahol apjának képét feltették a gazemberek falára. Tud még valaki valamit?

2009/07/16
Marosi Pál:

"Pető szerint antiszemita toposzokat ad elő Retkes."

http://www.origo.hu/itthon/20090716-peto-szerint-antiszemita-toposzokat-ad-elo-retkes.html

No comment.

2009/07/17
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Magyar Bálint az igazi "kultúrember", aki szépen és választélosan beszél.

"Az SZDSZ az egyetlen párt, ahol a belső kritikai él mindig nyilvánosan jelent meg, s mostanra eljutottunk egy olyan bohózatig, ahol az új elnök a legvadabb SZDSZ-ellenes vádakat böfögi vissza, és kér értük bocsánatot a társadalomtól."

De tessék elolvasni a teljes Népszabadság interjút. gyakorlatilag egy merő ellentmondás az egész szöveg. összevissza beszél, minden állítását, néhány mondattal később megcáfolja. De ez a bögögés ez kocsmába való, nem országos napilat címlapjára, és nem volt kultuszminiszter szájába. Hányni tudok tőle.

2009/07/17
Anonymus (a27@freemail.hu):

Picike! Sajnos nem vagyok nő. Ah, pedig nyerni akartam! De én még továbbra is fogadnék Veled, hogy Fodor sem lesz semmiféle Fidesz listán rajta.

Hú, de elszabadult a pokol a küldöttgyűlés óta! Ki gondolta volna...




2009/07/17
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

No essen egy pár szó a topik témájából is.

Évekig azt hallottuk, hogy ha a kis antant országok is belépnek az únióba akkor eljőn a Kánaán, és a szlovákok, szerbek románok egy napról a másikra szeretni fogják a magyar kissebségeket. Amikor én azt mondtam, hogy semmi nem fog történni, akkor a topik liberálisai kioktattak, hogy hülye vagyok.

Mit is mondott ma a szlovák külügyminiszter ma válaszul a magyar külügyminiszter felvetésére:

"A tárca bízik abban, a magyar álláspontot az európai szervezetek is elfogadják, és a nemzetközi tiltakozás a jogszabály-módosítás visszavonására kényszeríti Pozsonyt. A szlovák külügyminiszter válaszul közölte: országának sem az EBESZ, sem az Európa Tanács, sem pedig az Európai Parlament nem parancsol."



Milyem érdekes én már 2002 2003-ban is ezt mondtam, hogy a románokat szlovákokat semmilyen mértékben nem fogja izgalomba hozni, hogy az Nagy Airópában nem elfogadható viselkedés a sovinizmus. Képviselő Úr, várnék egy beismerést, hogy tévedtek a szoc lib oldalon.

2009/07/18
pici vagyok:

Ami az Eu-t illeti az egy szervezet amely csak addig europai amig az az EU képviselök felveszik a fizetésüket. A szlovákok meg tényleg azt tesznek amit akarnak ebben a kvázi EU-ban. Pedig nem volt alaptalan a várakozás , hogy a belépéssel megoldodnak a magyar kissebségek körüli problémák. Belépés elött,kivülröl az EU egy vonzo nö, a valoságban pedig egy hobortos öregasszony. Soha az életben nem fog egy egységes europa kialakulni.Ma az osztrák ismeröseim azért nem tankolnak az ausztiai MOL kutaknál, mert a MOL ellenállt az OMV-nek. És felháborodnak azon hogy a MOL egyáltalán benzinkutakat üzemeltethet Ausztriában. Ez Europa 2009-ben! Egyébként én Europát temetem, sem az USA-sem sem ázsiával nem tud lépést tartani. Az EU nak ma együtt nincs annyi tekintélye és befolyása a világra, mint Angliának egyedül, vagy Németországnak egyedül 100 évvel ezelött volt.


2009/07/18
matyas (matyej@gmail.com):

üdv eörsi úr! melyik szlovák politikusokkal tárgyalnak ebben a témában?

2009/07/19
FREEDOM:

Tisztelt Eörsi Úr!

Ön azt írja, hogy az EU történetében példátlan az, amit Szlovákia művel. Ez sajnos nem igaz. Az EU-ban vannak olyan országok, amelyek BRUTÁLISAN elnyomják kisebbségeket, semmibe veszik az alapvető demokratikus és emberi jogokat. Ide tartozik Észtország és Lettország, ahol a SZÁRMAZÁSUK MIATT fosztották meg emberek százezreit alapvető emberi jogaiktól. Ön, mint nagy jogvédő, mikor szólalt fel ezen gyalázatos politika ellen? Nem gondolja, hogy ami történik Szlovákiában, Romániában és a Baltikumban az ÖSSZEFÜGG? A szlovákok nyugodtan hivatkozhatnak Észtországra mint mintára. Persze nem vagyok naiv. Ön, mint, aki az elmúlt években látványos ruszofób megnyilatkozásaival tűnt ki, aligha fogja az emberi és egyéb jogaiban megalázott oroszajkú lakosság pártját fogni. Ennek híján viszont, Eörsi úr, Ön NEM HITELES, sem emberként, se politikusként.

2009/07/20
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Jó kis tárca Kőszeg Ferenctől. Ha valaki nem ismeri,l nem arról ismert, hogy "jobbikos" beállítottságúnak mondható.

Az SZDSZ hercegei

"Minden nagy világtörténelmi tény és személy úgyszólván kétszer kerül színre." Hegelnek ezen állításához Marx hozzáfűzte: "Egyszer mint tragédia, másszor mint bohózat." Kőszeg Ferenc| Népszabadság|



Lemondás - másodszor Az idősebbek még emlékeznek arra a szép pillanatra, amikor Fodor Gábor 1993 decemberében, miután elvesztette az Orbán Viktorral vívott csatáját, kilépett a Fideszből, és egyúttal lemondott a képviselői mandátumáról. Magyar Bálint ekkor nevezte Fodort a politikai etika hercegének. Az SZDSZ akkor még nagy, sőt ígéretes párt volt, így a politikusi sziporkát nem fogadta akkora röhögőkórus, mint Kóka pannon pumáját. Pedig nem volt nehéz átlátni, hogy - tekintettel a közelgő választásokra - a fennkölt lemondás csak előjátéka a nagy belépésnek. Magyar Bálint az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) ülésén diadalmasan jelentette be, hogy az SZDSZ népszerű új tagja a választáson a párt országos listájának a második helyére kerül. Néhány alapszabálymolynak eszébe jutott ugyan, hogy ezt a döntést az OT-nak kellett volna meghoznia, hisz épp az előző ülésen folyt késhegyig menő csata a befutóhelyekért. Némelyeknek az is eszébe jutott, vajon bölcs dolog-e ennyire nagyoskodni egy szövetséges párt elhappolt frontemberével. De a halleluja, hogy egy valóságos herceg került a listára, elnyelte a morgolódók nyammogását.

Fodor mostani, második lemondásának kisebb a füstje, de nagyobb a tétje: korántsem biztos, sőt, inkább kevéssé valószínű, hogy ebből a lemondásból van még visszaút a politikába.

HIRDETÉS

Sorskérdések Micsoda drámai percek voltak, amikor 1991 novemberében, Tölgyessy Péter elnökké választása után az addigi ügyvivők, a párt nagyjai sorra elhárították a jelölést a megválasztandó testületbe. A küldöttek, akik az előbb még lelkesen ünnepelték az új elnököt, leforrázva hallgatták a kattogó "nem"-eket, és csalódottan vették tudomásul, milyen szerény, színtelen társaság veszi körül Tölgyessyt. Pedig mindenki tudhatta volna, hogy ez fog következni, amikor Pető Iván előterjesztette a javaslatot, hogy az elnök megválasztása - megfordítva a korábbi gyakorlatot - előzze meg az ügyvivők megválasztását. Mindenki tudhatta volna, mégsem hitte el senki, hogy a párt vezetői nyomban háborút indítanak a többségi akarattal megválasztott új elnök ellen. Most részben ugyanazok, akik tizennyolc éve zsinórban kiabálták be a "nem"-et, ugyanúgy gleichschaltolva (vö.: egységbe forrva) kiáltják, hogy kilépnek a pártból. Pedig már senki sem tudta, hogy még a tagjai.

Elnökké választása előtt Tölgyessynek volt egy híressé-hírhedtté vált kijelentése: az SZDSZ-nek patriótább párttá kell válnia, és szót kell értenie az egyházakkal. Ennél nagyobb szívességet nem is tehetett volna ellenfeleinek, akik addig nemigen találtak fogást rajta, nem tudták az SZDSZ belső közvéleménye és a szélesebb közvélemény előtt meggyőző módon igazolni, miért lenne katasztrófa Tölgyessy elnökké választása. Tölgyessy szerint tehát az SZDSZ nem elég patrióta és egyházellenes. De hiszen ezek az SZDSZ acsargó ellenségeinek a vádjai. Tölgyessy velük ért egyet? A hazafiatlanság jó százhúsz éve az antiszemitizmus kódszava.

Innen aztán szabadon szárnyalhat a képzelet...

Első elnöki beszédében Retkes Attila kibontotta Tölgyessy fél mondatát. Csakhogy egy parlamenti párt vonatkozásában a patriotizmus kontra nemzetietlenség kérdése, minél inkább kibontják, annál értelmetlenebb lesz.

Az SZDSZ nem foglalkozott kellő súllyal a magyarság sorskérdéseivel. Ez a sorskérdések szó (eredetiben: Schicksalsfragen) nagyon jól mutat egy Németh László-kötet borítóján, de jó lenne tudni, politikai programként vajon mit is jelent. Eörsi István egy jobboldali tévébeszélgetés kötekedő kérdésére azt felelte, nehezen tud súlyosabb magyar sorskérdést elgondolni, mint ötszázezer magyar állampolgár meggyilkolását 1944-ben. A mai Magyarországon aligha van vészterhesebb sorskérdés, mint a cigány kisebbséggel szemben gyakorolt, reálisan létező apartheid.

Az minősül hazafiatlanságnak, hogy az SZDSZ nem vett részt olyan reklámakciókban, mint a korona ide-oda hurcibálása Esztergomba és vissza? Vagy hogy ellenezte Orbán Viktor törekvését, hogy belpolitikai konfliktusait exportálja Erdélybe? Nemzeti szövegeléssel a jobboldalt Retkes Attila nem fogja se megnyerni, se kiengesztelni. "Az álpártocska olyan, mint az új elnöke. Retkes" - kommentálta az elnöki beszédet a Magyar Hírlapban egy Dippold Pál nevű személy. Ugyanő bértollnok álíróknak nevezte Kertészt, Nádast, Esterházyt. Kölcseyt, Adyt miért hagyta ki a sorból? Az előbbi azt írta, a magyarság megérdemli, hogy eltűnjön a négy folyam partjáról. Az utóbbi pedig azt, hogy "Nekünk Mohács kell".

Szakrális tilalom De akkor mi a baj Harasztiék kilépésével? Ha a kilépést az erkölcsi felháborodás motiválta, miért éppen most jött el az ideje? Hiszen az ok megvolt rá akár már a Tocsik-ügy idején. Vagy amikor az SZDSZ - Kis János intése ellenére - nem ragaszkodott Medgyessy Péter lemondásához, holott kiderült, a miniszterelnök eltagadta választói elől állambiztonsági múltját. Vagy amikor 2006 őszén SZDSZ-vezetők védelmükbe vették a rendőri brutalitást, visszamenőleg hiteltelenítve ezzel a párt emberi jogi elkötelezettségét. Amikor Kuncze nyeglén gúnyolódott Révész Máriusz sérülésein, és akkor sem kért tőle bocsánatot, amikor a képviselőt bántalmazó rendőrök ellen megkezdődött a büntetőeljárás.

Úgy tetszik, hogy a kilépéseknek nem a sorskérdések emlegetése, nem is Retkes Attila stílusa, azaz nem az erkölcsi felháborodás volt az indítéka, hanem inkább az új elnök kritikus visszapillantása az SZDSZ történetére. Retkes Attila szerint az SZDSZ hibasorozata az 1994-es koalíciókötéssel, a Horn-kormány támogatásával kezdődött. Manapság az SZDSZ-ben - a vezetők körében is - többé-kevésbé elfogadott álláspont, hogy Bokros menesztése, illetve a Tocsik-ügy kirobbanása után, 1996 őszén ki kellett volna lépni a koalícióból.

Az 1994-es koalíciókötés bírálata azonban még mindig szakrális tilalom alatt áll. A bírálat ugyanis azt jelenti, hogy Tölgyessynek volt igaza. Elnöki kampánya idején, 2000-ben, Demszky megpróbálkozott Tölgyessy rehabilitálásával. A hagyományos liberális elit falanxa nyomban felsorakozott ellene is. Pedig Demszkyre azért mégsem lehetett azt mondani, hogy semmi köze az SZDSZ múltjához és szelleméhez. A hirtelen kilépések mögött nem annyira az erkölcsi felháborodás, inkább Magyar Bálint töretlen erélye áll.

Kinek a frakciója? Az SZDSZ képviselői közül a küldöttgyűlésen nem volt jelen Eörsi Mátyás, Molnár Lajos, Sándor Klára, Világosi Gábor, továbbá három hajdani pártelnök, Kuncze, Pető és Magyar Bálint. A triumvirátus már a párt alapításának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre sem ment el. Egy ünnepségre nem elmenni, jelképes gesztus. Az országgyűlési képviselő ellenben az SZDSZ alapszabálya szerint a küldöttgyűlés teljes jogú tagja. Ha a küldött nem megy el a küldöttgyűlésre, etikai vétséget követ el. Arra semmiképpen nincs joga, hogy utólag fikázza a határozatot, amely ellen a helyszínen nem emelt szót.

Kisgazdák A küldöttgyűlés lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt, ő azonban arra hivatkozott, hogy tisztségéből csak a frakció mozdíthatja el. Ez természetesen igaz. Csakhogy a képviselőcsoport az SZDSZ színeiben került a parlamentbe, ha többségük szembefordul a küldöttgyűlés akaratával, akkor már nem tekinthető az SZDSZ képviselőcsoportjának. "Az az SZDSZ, amelynek egyik vezetője is voltam, nincs" - felelte Pető Iván a Magyar Narancs kérdésére. "Ennek az SZDSZ-nek vége" - mondta Magyar Bálint a Népszabadságnak. Magyarán: ha a pártot nem mi vezetjük, akkor az a párt nem a mi pártunk.

Június 13. óta a tizenkilenc SZDSZ-képviselő többsége úgy ül a parlamentben, mint egykor a kisgazda harminchatok: képviselők, de már nem annak a pártnak a képviselői, amely képviselőnek jelölte őket. Ha a pártjuk már nem létezik, illenék a mandátumukról is lemondaniuk.

Meg is tennék, ha a politikai etika hercegei lennének. De nem hercegek. Kisgazdák.

A szerző politológus









http://nol.hu/velemeny/20090722-az_szdsz_hercegei

2009/07/23
exlex:

Az szdsz-nek annyi. Véleményem szerint Bauer Tamás, Pető Iván, Eörsi Mátyás, Magyar Bálint, Gusztos Péter, Horn Gábor, Kuncze Gábor, Konrád György folyton magyarellenes toposzokat ismételnek.

2009/07/25
pici vagyok:

exlex szeretném ha megadnád a magyar meghatározását, hogy tudjam értelmezni a magyarellenességet. Szlovákia nem fog visszatáncolni a nyelvtörvénnyel, az Eu majd hoz egy semmitmondo határozatot amivel meg lehet nyugtatni a tömegeket, de a lényeg marad. Az, hogy edig mi nem szolaltunk meg más pl az orosz kissebbseg védelmében jo érv a szlovákoknak.

2009/07/27
Budai István:

Vezetői ösztönzési díj... Meg titoktartási díj... Hogy tartsa a száját (aminek benne kellene lenni a munkaköri leírásban, vagy nem?????) Micsoda mocsok tróger banda!!! Ja és 100 milliós végkielégítés... Meg 2,7 millió havi bér... Humánpolitikai igazgató... A veszteséges BKV-nál... Erre megy el az ország pénze... Nagy csend van mostanában EÖRSI úr... ,,Itten,,... Pedig kíváncsiak lennénk a véleményére mi pórok... Ön szerint hány ilyen állás van tisztelt képviselő úr? És hogy van pofájuk ilyen fizetéseket osztogatni? Volt Petőfinek (szlovák volt Ő is és röhögne az Ön által kifogásolt nyelvtörvényen...)egy jó kis verse, a tengerről, mely feltámadott, de csak anno, sajnos... Pedig Rátok férne, de nagyon, ,,tisztelt,, képviselő úr&Co.

2009/07/29


Szóljon Ön is hozzá!


Cenzúrabox

Vissza


A lap tetejére Nyitólap