   |
 |
|
|
 |
|
 |
Obama és a magyar nemzeti érdekek
Mit tud egy átlagos magyar a szomszédos szlovén választásokról: semmit. Még a franciáról – németről sem sokat, viszont az amerikai kampány hónapokig vezető hír volt a médiában. Érthető: az USA a világ legerősebb és legbefolyásosabb demokráciája, így az ottani hatalmi viszonyok változása iránt sem a szövetségesek, sem az ellenségek nem maradhatnak közömbösök. Magyarország sem kivétel: számtalan elemzést lehetett olvasni arról, hogy mi jobb Magyarországnak és mi jobb térségünknek: McCain vagy Obama?
A mai Magyarországon a nemzeti érdekfelfogás szűk értelmezése divatos, és kevesen azonosítanak összeurópai vagy transzatlanti érdekeket magyar érdekként is egyben. Azok számára, akik a nemzeti érdeket csak a Kárpát-medencén belül értelmezik, lényegében mindegy, hogy az Egyesült Államok kit választott meg elnökének. Magyarország - együtt a térség egészével - a rendszerváltást követő eufórikus időszakot követően immár nem kiemelkedő jelentőségű az USA számára. Nem leértéktelenedett, csak a helyére került. Amúgy fordítva is igaz: miközben az USA meghatározó szerepet játszik a globális világban, a térség államainak a figyelmét egyre jobban köti le az EU. Nem meglepő, ennek vagyunk tagjai, innen kapjuk az Eurómilliárdokat, és ennek a döntéseit vagyunk képesek befolyásolni. Hitte volna bárki is mintegy 15 éve, hogy az USA legodaadóbb térségbeli szövetségese, Lengyelország üzleteljen Amerikával azért, hogy az védelmi rakétákat telepítsen a területére?
Értsük meg: ahogy a magyar politika sem tud állást foglalni abban, hogy az őslakos indiánokat miként kellene kárpótolni, Obamának sincs véleménye a Székelyföld és Vajdaság autonómiatörekvéseiről. Sem Obama, sem McCain kampánystábja még csak nem is válaszolt a Magyar Lobbi ilyesmit firtató levelére. Barack Obama számára, amíg Magyarország stabil, amíg nem fenyegeti belső vagy külső veszély, amíg megbízható, kiszámítható partner, amely saját érdekeit követi, ám osztja a demokráciák értékrendjét otthon és külföldön, egy a sok szövetséges között. Ebben Barack Obama a legcsekélyebb mértékben sem különbözik John McCaintől.
Mindezeket előrebocsátva azok számára, akik szűk térségünk mögé akarnak és tudnak is nézni, azt javaslom, mi magyarok örvedjünk Barack Obama győzelmének. Az alábbi megfontolásokat ajánlom az olvasók figyelmébe:
1. A bipoláris világrend felbomlását követően a transzatlanti bizalom is csorbát szenvedett. Ám a szovjet fenyegetés megszűntével a szabad világ nem vált biztonságossá. Ellenkezőleg: a biztonságpolitikai fenyegetettség összehasonlíthatatlanul összetettebbé vált, gondoljunk csak Iránra, az orosz külpolitika növekvő kiszámíthatatlanságára, és mindenekelőtt a világot egyre jobban átszövő terrorizmusra. Ezekkel kapcsolatban Obamának volt néhány nem kellően megfontolt kijelentése, ám ezek miatt kár aggódni. Az elnöki stáb ezeket majd kiküszöböli. A jelen helyzetben a legfontosabb – és ez magyar érdek is - a bizalmi viszony helyreállítása mindenekelőtt Európa és az USA között. Nem vitatva, hogy John McCain is megkísérelte volna elődje hibáit korrigálni, Barack Obamának lényegesen jobbak az esélyei arra, hogy a bizalmi viszonyt helyreállítsa, és Amerika tekintélyét visszaszerezze. A szabadság barátainak mindkettőre óriási szüksége van.
2. A politikai divatok Amerikából érkeznek Európába, így Magyarországra is. Bill Clinton nevéhez fűződik az a politika, amely a köz óhajának követését, semmint annak irányítását tűzte célul. A fókuszcsoportokra alapozott politika logikus következménye a populizmus, amely olyannyira elterjedt Európában. A leginkább Magyarországon elharapózott, a mélységes megosztással és félelemkeltéssel leírható politika szintén amerikai „import”: Aki akart, sokat tanulhatott a Republikánusoktól, akik elkeseredett dühvel estek neki először Bill Clintonnak, majd John Kerrynek., és a karaktergyilkosságban semmi sem bizonyult túlzásnak Mindezekre azért emlékeztetek, mert Barack Obama mindkét paradigmán változtatni akar. Leader akar lenni, vállalva nehéz döntéseket is, miközben a nemzet mentális újraegyesítését tűzte ki egyik fő céljául, és kampányában is a legnagyobb tisztelet hangján szólt ellenfeleiről. Választási sikere nyomán bízzunk abban, hogy ezzel új politikai divatot hozott létre, amely meghódítja Európát, benne Magyarországot!
3. Végül, de nem utolsósorban, Barack Obama színesbőrű. Az 50-es, 60-as években a szovjetrendszer bűneire az volt a poénkodó válasz, hogy „Amerikában meg verik a négereket”. Tény, hogy Barack Obama születésének évében az Egyesült Államok néhány állama még tiltotta a fehérek és a feketék közötti házasságot, és vita folyt arról, hogy vajon feketék felszállhatnak-e olyan villamosra, amelyek fehérek utaznak. Nemrég beszélgettem egy déli afroamerikai kongresszusi képviselővel, aki szerint Barack Obama azért nem lehet az Egyesült Államok elnöke, mert Amerika nem áll készen arra, hogy színesbőrű elnököt válasszon. Azt válaszoltam, hogy ezt egészen pontosan addig fogja mondani, amíg Amerika egyszer színesbőrű elnököt nem választ. Megtörtént. Amerika feladta az antirasszista leckét az egész világnak.
Magyarországon jogszabályi tilalom már nem sújt kisebbséget, ám vajon el tudjuk-e képzelni, hogy a magyar választók 2060 környékén roma honfitársunkat választja meg miniszterelnöknek? Amíg ezen tűnődünk, jó lelkiismerettel becsüljük meg, vagy akár szeressük is a távolról sem tökéletes, ám önkorrekcióra leginkább képes Amerikát. Ahogy Churchill mondta: „Az amerikaiak mindig helyesen cselekszenek, azt követően, hogy minden más lehetőséget kimerítettek!”
(Megjelent a Népszabadság mai számában)
2008. november 6.
Hozzászólások:
brickinthewall:
Hát igen, ez maradt a honi liberálisoknak. A Népszabadságban publikálni...
Na, mindegy. Obama szimpatikus fickó. Hogy az ellenfél gyalázásától honi politikusaink tartózkodjanak, ahhoz legalább szimpatikusnak kellene tűnni. Hogy rájuk szavazzunk és ne a másik ellen.
Ja, meg a tapasztalat. 20 éves horvátágikkal és kókákkal, hirtelen lett szerencselovag-politikusokkal sem igazán gurul a szekér.
Aztán az a non plusz ultrája az egész hazai sztorinak, hogy ha végre akad olyan a saját táboron belül, aki elkezdi kiabálni, hogy a király meztelen, amögül gyorsan kifarolunk. Ugye, kedves Eörsi Mátyás:))
Na, akkor várjuk ölbe tett kézzel, hogy majd csak begyűrűzik hozzánk is az Obama-féle gondolkodás, vagy teszünk is érte valamit?
Nem az ellenfélre mutogatva:)))
2008/11/06 |
Leó:
Eörsi úr írásának utolsó részére reagálva mondok el egy 2006-os történetet - pontosabban, egy beszélgetésemet egyértelműen, világosan és bevallottan miépes kollégámmal:- Tudod - mondta kollégám, - több miépes is szavzott volna Orbánra, de nem tette, mert cigány. - Ne marháskodj! - feleltem. - De igen - volt válasza. - Hidd el, ez így van! Én pedig megjegyeztem magamnak: bonyolult ez a világ. És amikor Anonymus fel-felemlegeti, hogy mennyire támadják Orbánt szélsőjobbról, mindig eszembe jut ez a beszélgetés. Visszatérve Eörsi úr írására: - Mi is ez a 2060-as dátum?
Az előző részben feltettem néhány világos kérdést. Az én gondolataim egy nézetrendszeren belül következetesek, és a hivatkozott részletre a következők: Az SzDSz demokratikus párt, pártközi tárgyalásokon résztvevő delegációja (most: az adósságállományról folyó tárgyalásokon) legalább legfőbb testületének álláspontját képviseli. Ez ügyben tehát az ÜT egy tagja kompetens. Ez az egyik sarkalatos pont; a másik: az ország adóssága 2x2 részből tevődik össze:
A.) Az állam adóssága
B.) Az ország nem hivatalos, civil, egyszóval: nem állami részének adóssága.
A1) Az egész ország feletti hatalmat gyakorló államhatalom (kormány, költségvetés, ha így érthetőbb) által felhalmozott adósság
A2) Önkormányzatok adóssága
B1)A lakosság adósságállománya
B2) A vállalatok, vállalkozások
adósságállománya
Az SzDSz delegációja e négy rész egyikét figyeli, ezzel foglalkozik. Én két részletben tértem ki a másik három adósságfelhalmozó tényezőre - anélkül, hogy Eörsi úr (ha jobban tetszik: az ÜT egyik, honlapot valamilyen céllal fenntartó egyik tagja) indokoltnak tartotta volna foglalkozni ezzel. Szokásom szerint: nem az én feladatom kommentálni, én csak leszögezem a tényeket. Hozzáteszem: Elvi felvetéseim cáfolatával sem találkoztam, nemhogy a (politikai) következtetések méltatásával - megengedem: érvelve elvetésével.
2008/11/07 |
mikiegér:
Eörsi úr nagyon kedvelte Bush elnököt, gondolom, most is egy hasonló szinvonalu elnököt szeretne látni az Államok élén.:((
Én azt mondom várjunk, amig megteszi az első lépéseket, és ha azok a lépések előremutatóak, a világ számára kedvezőek, akkor vígadjunk. Én nagyon szeretném Busht, és az összes szennyes cselekedetét elfelejteni.(Ha ennyivel megússza, jól jár!)
Bízzunk benne, hogy ez alkalommal nem egy gegszter lesz az USA ura, hanem egy civilizált, fiatal, agilis, tiszta ésszel gondolkodó, békeszerető ember!
Úgy legyen!
2008/11/07 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Magyarországon nincs és nem lesz válság.Szégyellje magát az ellenzék, hogy ezzel riogat, mit akar Orbán stb, stb...
Néhány nappal késöbb.
Magyarországot csak a válság oldalszele kapja el.
Néhány nappal később:
Egy nap alatt néhány határozott intézkedéssel meg is ioldottuk a problémát.
Még néhány nappal később:
Szégelyje magát az ellemzék, hogy azzal riogat, hogy államcsőd lesz.
Zárójel: érdekes módon Bokros Lajos is azt mondta, hogy Magyarországot nem gazdasági hanem pénzügyis nevezetesen államcsőd fenyegeti)
Még néhány nappal később.
Magyarorszáh nagyon nagy szarban volt tényleg államcsőd fenyegette, d mi a helyünkön voltunk és az IMF, EU Nemzetjözi Valutaalap készenléti hitellel, megoldottuk a válságot. A pénzt egyébként nem fogjuk elkölteni/felhasználni, szégyellje magát az ellenzék, ha ezzel riogat, hogy az unokáink is ezt nyögik. Két év és minden rendben lesz.
Néhán nappal késöbb.
Magyarország 600 milliárd forintot (kb 3 milliárd dollárt) hiv le a 25 millárdos dollárketeből, hogy magyarszági bankokat megsegitse. Akik közül mellesleg az OTP kivül mindegyik 100 százalékos külföldi tulajdonban van. Tehát én, Ön képviyselő ÚR, ÖN Leó azért fog nehezen filléről fillére évekig fizetni, hogy a külföldi bankok hizzanak. ASkik egyébként csak a látszat kedvéért aláirták a magyar kormány kérésére, hogy eg-két látszatintézkedéssel talán megsegitik azokat akik nem tudják fizetni a devizahitelt.
Tehát nekem azért fog jövöre 10 százalékkal nominálisan lecsökkeni a fiozetésem (13 havi jövedelem), hogy mehkaphassul a nemuetközi hitelketretet, hopgy abból kifizassék a bankokat, akik maguk okozták a válságot.
Az SZDSZ meg hallgat és igennel szavaz.
ja igen azt is mondta az SZDSZ, hogy jó uton halad végre a ksiebbségi kormány.
És még az ellenzék a mocsok.
2008/11/07 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Egyébként mit szól az SZDSZ ahhoz a szerintem botrányos dologhoz, hogy Dr. Horváth Ágnes is játékos a TV2 napi agyrém celebshowjának, ahol bogarakat eszik és elefántrágyát pucol.
2008/11/08 |
Leó:
Mit szólok ahhoz, hogy filléreinkkel a bankokat hízlaljuk? - kérdezi Piszkos Alfréd. Nos, a futball egy olyan játék, amelyben két csapat mérkőzik, és a németek győznek - szól a félig tréfás meghatározás. A gazdaság pedig egy olyan tevékenység, amelynek számtalan résztvevője van, és mindig a bankok keresnek rajta. Tetszik ez nekem? - Nem. Ettől még így működik? - Igen. A bankok egyszerűen ott vannak a gazdaság váltóinál, és ezért kulcspozícióban vannak, amit ki (nem csak "fel", hanem "ki" is!) használnak. Akkor is így van ez, ha nekem nem tetszik - nekem a tél se tetszik, de a természet (éghajlatunkon) így működik, ezek szerint öltözködöm. Azonban, kedves Piszkos Alfréd, menjünk csak egy kicsit tovább! Szíveskedjék visszaemlékezni, épp az utóbbi időben (nyilván az aktualitás hatására) több kérdésben maceráltam az Ön által bírált SzDSz egyik vezetőjét. A válaszokat, érveim cáfolatát olvashatta e honlapon.-:)) Épp a piac szabályozásának fontosságára hívtam fel a figyelmet - mást ne mondjak, a New Deal felemlegetésekor, avagy a bankok hitelboomjának mérséklésére vonatkozó felvetéseimmel. Ugyanis: a piac szabályozza önmagát - vallom én is, ámde: azt már nem szabad megengedni, hogy a piac (szabadságára hivatkozva) korlátozza (tehát a önmaguk a piaci szereplők korlátozzák!) a piac szabadságát, ezzel szabályozó szerepét. Összességében: a piac szabadsága alatt azt érteni, hogy nem szabad beavatkozni, doktriner felfogás - pont az, amit sokszor vetettem a hazai liberális párt szemére. Ennyit pedig az én véleményemről.
Ön, kedves Piszkos Alfréd - szerintem indokolatlanul - csokorba szedte a kormány nyilatkozatait - finoman szólva nem dicsérő éllel. Ha visszamlékszik, számtalan esetben írtam úgy Orbánról, a Fideszről, hogy egy politikus mondhat hülyeségeket (ha választóinál ezzel tud bevágódni), ez még nem jelenti azt, hogy a politikus hülye. (Persze, lehet, hogy az, de nem nyilatkozata bizonyítja ezt.) Ugyanezen az alapon: Ön valóban elképzelhetőnek tartja, hogy egy kormány így nyilatkozik: - Emberek, baj van, mindjárt összedől az ország!? Nem sértem meg azzal, hogy ezt feltételezem Önről - de akkor fel kell tennem a kérdést: - Ebben az esetben miről is írt Ön? Ha azonban itt tartunk, hadd idézzek egy másik nyilatkozatot - mit nyilatkozatot, ez ma az egyik (na melyik?) párt állandó üzenete: Az ország megúszná a világgazdasági válságot, ha nem ez a kormány igazgatná! Ez, amelyik az egész válságért felelős! És most meg kell kérdeznem: - Melyik viselkedés a komolyabb? Az, amelyik (nem teljesen megalapozott nyilatkozataival) nyugtatni igyekszik a felhevült országot, avagy az, amelyik olyan "komoly" nyilatkozatokat ad, mely szerint a válságért ( a világon van válság, tehát a világ válságáért!!!) a kormányt - nem is a kormányt, csak Gyurcsányt - teszi felelőssé? Alkalmasabb min. eln. esetében megállt volna a válság Hegyeshalomnál, úgye? Persze, egy politikus - ismétlem önmagamat - mondhat hülyeségeket, ha hallgatói ezt díjazzák. Ha komolyabban nézzük a helyzetet: Gyurcsány eddig ( ki lát a jövőbe?) jól tudta kezelni a gondokat, Orbán pedig nem tudott elszakadni sablonjaitól. Ez pedig komoly gond egy politikusnál - legalább is az én mércém szerint. A szerelemről pedig: Ebben a műfajban az a legnagyobb gond, hogy mindig az imádó az, aki utoljára tudja meg, hogy visszaéltek érzelmeivel, átverték. Dehát ilyen a világ.
2008/11/09 |
drakkar:
Annyira tetszik Eörsi Úr bevezetőjének zárása, hogy idézem:… jó lelkiismerettel becsüljük meg, vagy akár szeressük is a távolról sem tökéletes, ám önkorrekcióra leginkább képes Amerikát. Ahogy Churchill mondta: „Az amerikaiak mindig helyesen cselekszenek, azt követően, hogy minden más lehetőséget kimerítettek!”
Én becsülöm Amerikát és Churcill szellemét is, nem szeretem viszont a Fidesz és társai tíz éve tartó kormányzását, valamint mások szofisztikáját.
Obamában nagyon bízom. Szerintem ő már helyesen fog cselekedni, miután elődei kimerítették a populizmus és a liberalizmus minden lehetőségét. Ő felismeri majd, hogy az ideiglenesen néhol állomásozó szocializmusban voltak jó gondolatok is, a pénzügyérek mai mértékű kulcspozíciója nem természeti törvény, hanem emberi mű. Reményeim szerint elnökként első dolga az lesz, hogy többek között a német kancellár, a Hiller István vezetésével készülő emeszpés ideológiai program, Leo megvilágításai és a FBI nyomozati adatai hatására kezdeményezi egy nemzetközi pénzügyi bíróság létrehozását.
Ha világháborús anyagi pusztításhoz mérhető károkat okozó mai krízis nem elemi csapás, akkor lehetnek felelős (jogi) személyek (pl. bankok és hitelminősítők). Az új bíróság a jogi személyek és vezető döntéshozóik kollektív büntetőjogi, kártérítési felelősségét megállapíthatja fellebbezhetetlen ítélettel. Erre az állami adminisztrációk pénzügyi felügyeletei nem alkalmasak már azért sem, mert ha a bankok, hitelmenősítők sárosak, a felügyeletek felelőssége is felmerül.
Tudom, bírósági ítéleten is lehet vitatkozni, de nemzetközi jogi szinten nincs akadálya annak, hogy a bíróságalapító államok bűncselekménnyé nyilvánítsák a marasztaló ítélet helyességének kétségbe vonását.
A bíróság megalakítása azért is sürgős lenne, mert némely bankok az igen jelentős állami segítség ellenére mintha sztrájkolnának. A francia elnök már állami szigorral fenyegette az állami pénzeken is tovább ülő bankokat.
Szerencsére az üzleti szédelgést, a piramisjátékot, a szédelgő feldicsérést, a hamis vagy trehány szakértést nem utólag kell a gyanúsítottaknak otthont adó államokban bűncselekménnyé nyilvánítani. Egy valamire való pénzügyér koromsötétben, hóviharban, működő klímás Lexusból is felismeri a piramisjátékot s csengőfrász nélkül is tudja, hogy ez a játékfajta bűncselekmény akkor is, ha a piramis még nem omlott össze teljesen.
Greenspan, a volt FED elnök, persze készséggel elismerte tévedését, de az összeomlás mai fokán már senki előtt nem lehet kétséges, hogy a „tévedést” súlyos gondatlanság, mondhatni a fogalakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés okozta, hiszen ő és a többi bankár tudta, hogy a piramisjáték, ha nem állítják le, összeomlással korrigálja magát s nem az ügyfelek védelmével. Az nem mentség, hogy globális piramisjáték még nem volt. Egyrészt a piramisjáték természete bármilyen véges piacon végső soron azonos, másrészt pedig már évek óta hangzottak el szakszerű figyelmezetések a gyászos végről.
http://www.piacesprofit.hu/?r=21756
A bankárok tovább lovagolták az emberek tulajdonlási vágyait, a gyors nagy haszon sokadrangúvá tette szemükben a saját ügyfeleik védelmét is. Ehhez a minősítők készséggel asszisztáltak, pedig ők – az FBI-hoz került dokumentumaik szerint is – látták a jelzálogpiac globális veszélyeit.
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20080925-wall-street-mar-az-fbi-is-nyomoz-a-lehman-az.html
Az FBI sem tartja kizártnak, hogy a Wall Street bizonyos pénzintézetei eltitkolták a kockázatos jelzáloghitelekről szóló információkat a befektetők előtt. http://www.origo.hu/uzletinegyed/vilaggazdasag/20080130-mar-az-fbi-is-vizsgalja-a-hitelvalsagot.html
Szédületes karrier vár arra az eu-politikusra, aki támogatja Obama remélt kezdeményezését.
Für alle fälle, mindenhol pártoktól független (szakértői) kormányt kellene létrehozni, hogy hitelesen felmérje a válság okozta károkat, mert komolytalannak fogják tekinteni azokat, akik a saját pártjaik és kormányaik hibáit is a multinacionális üzleti szédelgőkre, a globális piramisjáték haszonélvezőire akarják hárítani. Sajnálom, hogy az SZDSZ visszatáncolt ebben az ügyben, de ha szerencsénk lesz, az egész antielitünket egy európai közös kormányra cserélhetjük s eljön végre az aranykor.
Büszke vagyok arra, hogy magyar politikusok is vannak az ötletgazdák között, s meggyőződésem, hogy az MSZP új ideológiai programja helyre állíthatja országunkban a populizmus és a szofisztika egyensúlyát, talán a nemzeti egységet is, Csurka István pedig dolga végeztével visszatér a drámaíráshoz, és a Bírák kora című új művét a világ minden nyelvére lefordítják.
http://www.origo.hu/itthon/20081104-nepszabadsag-a-valsag-miatt-atirja-ideologiai-programjat-az-mszp.html
Még büszkébb leszek, ha a megismételt eljárásban egy magyar bíróság jogerősen megállapítja a Postabank legalább egy könyvvizsgálójának kártérítési felelősségét. Ennek esélyét a mai pénzügyi krízis csak növelte. Jó precedens lenne az új nemzetközi bíróság számára.
Büszke vagyok magamra, mint az országmentő két réteg egyik tagjára, s vállalok némi pénzbeli hozzájárulást az új nemzetközi bíróság működési költségeihez is, bár lehet, hogy az országmentő pénzem mostani elvesztése nem lesz érvényesíthető a nemzetközi bankbíróság előtt.
Az éledő remény is elegendő arra, hogy ne szeresem tovább a borúlátást – ezért ezennel indexre teszem a netköltészetből összeállított gyűjteményem alábbi két versét, (gondolom, a formázás elszáll, de talán érthető marad).
Honleány induló
Honunk, legyél urunk!
Pasizni jól tudunk…
Gyerünk, leánysereg,
miképp a fergeteg!
Legyen fogoly, ha lop
fidesz, szadesz, maszop
vezér vagy alvezér!
Legyen magyar kenyér
a börtön asztalán
hazugnak is. Talán
kevés a börtönünk?
Ezen se törpölünk!
Ha dolgozunk sokat,
kapunk forintokat,
csináltatunk dutyit,
veszünk szatén bugyit,
kapunk szabadjegyet,
tanítunk illemet,
hiszen lesz érdemünk,
s a száj a fegyverünk.
Minden hatalmat Nemespenészlaknak!
Volt Muhipuszta, Mohács, Trianon, Voronyezs. Budapest van.
Lesz Muhipuszta, Mohács, lesz Trianon, Voronyezs.
2008/11/09 |
Marosi Pál:
Eörsi úr még ha akar sem tudott volna nagyobb bőszmeséget írni, ugyanis Magyarországon nem a szavazó állampolgárok választják meg a miniszterelnököt.
Képletesen szólva, Eörsi úr a magyar népre mutogat újjal, hogy nem választ kisebbségi miniszterelnököt, miközben tulajdonképpen párt vagy pártok döntik el ki lesz a miniszterelnök.
Sőt, még azt is pártok döntik el mikor puccsolják meg a miniszterelnököt. Lásd a D209-es esetét.
Ráadásul már volt kisebbségi miniszterelnöke Magyarországnak: lásd Horn Gyula. Az a Horn Gyula, akinek rokona szerint az '56-os forradalom egy antiszemita pogrom volt.
Továbbá felkérem Eörsi úrat, hogy hagyjon fel a kettős mércével. Mikor lesz Izraelnek palesztin miniszterelnöke? Egyáltalán el tudja képzelni Eörsi úr, hogy Izraelt egy palesztin miniszterelnök vezesse?
Tudja Eörsi úr, másnak a szemében észreveszi a szálkát, de sajátjában a gerendát sem.
Ráadásul Magyarországon még rasszista Apartheid fal sincs.
Üdvözletem.
2008/11/11 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Na, elolvastam Eörsi úr írását. Pár megjegyzés. Az írás elejével egyetértek. Az 1. pontban írtakkal is, bár én a világot átszövő terrorista veszélyt semmivel sem látom nagyobbnak, mint régen. Meglepve olvasom a 2. pontban, hogy a félelemkeltés amerikai import. Nahát! Csak nem? És mikor importáltuk Eörsi úr szerint? Csak nem Ron Werberre gondol Ön is? Mert ez a technika azóta dívik nlunk, amióta ez az ember betette ide a lábát.
Obama az elismerés hangján beszélt ellenfeléről. Hát igen, mert McCain nem volt soha egy diktatúra kiszolgálója, gondolom. És valószínűleg nem sunyi módon gazdagodott meg, és talán nem hazudott akkorát a népe képébe, mint egyesek. Lehet álmodozni, hogy ezeket a dolgokat majd mindenki lenyeli, de sajna az a rossz hírem, hogy mindig lesznek olyanok, akik ezt soha nem fogják. Szerencsére.
A 3. pont már megvalósult, szerintem, vagy tévedek? Hiszen Orbán Viktor cigány - állítólag, ugye -, és lehet, hogy ez a MIÉP-eseket zavarta, de ahogy az internetes fórumokat olvastam, ezt leginkább a baloldali-liberális szavazók szeretik leginkább emlegetni. Szóval Amerika le van maradva!
2008/11/11 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Azért ezen dörzsöltem a szemem, hogy jól látok. Az, hogy őrült aki Nagy Magyarországról fantáziál (álmodik) még beleférne az én világomba is (bár definiálni kéne ki az örült, mert néha idekin elég sok ilyen rohangál. Pl. szerintem őrült mind az aki az egyetemeken ennyi pénzért dolgozik, ergo én is őrült vagyok).
Na dehogy az aki nagy Magyarországról ÁLMODIK az gazember lenne, erre már nem tudok mit mondani. Illetve tudnék de mivel én úriember vagyok és nem gazember, ezért nem szólok semmit. Esetleg talán csak annyit, hogy ezután nem tartom méltónak a magyar országgyűlési képviselői címre.
2008/11/13 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Képviselő Úr,
Ön néhány éve arról írt egyik blogjában, hogy megdöbben azon, hogy egy régi felvidéki barátja azt mondta, hogy minden éjjel arról álmodik, hogy ugy ébred, hogy lemomlottak a trianoni határok. Már akkor sem érezte a lényeget, hogy azóta is azzal a maszlaggal, jöbbek, hogy az az EU, meg úgy a schengeni világ mindez megoldja. Akkor is azota is azt mondjuk. Egy nagy lószart (feri után mi is mondhatjuk). Az EU schengennel együtt ezt nem oldja meg. Nem arról szól az álmunk, hogy megállok a határon útlevélzelésre vagy sem. Hanem arról, hogy mit érzek a hazámnak. És nagyon neincs a helyén. Sehol a mai magyar államhatáron kivül. És hadd mondjamel belül se, ha ilyenekt hall az embert amit Ön mondott. Nem azt kritizálja, hogy nap mind nap vezető politikusok emberségükben gyalázzák meg a magyar embereket, sőt már vezető politikusainkat, hanem azt, hogy mit miért tett néhányszáz huligán. Egyszerűen azzal, hogy a mindennapi ember látja, hogy vezetőink nem védik meg nemzetünket, akkor a szálsőség veszi kalapjára a "megoldást". Ha azt látta volna, hogy Feri kikel maábol azon, hogy lekocos asszonyoza a magyar kormány külügyminisztrerét (mellesleg valóban kócos) és diplomáciai uton kér elégtételt, akkor éreznénk, hogy Magyarországnak is van határa.
Nem értek egyet, hogy sosemhalott szervezetek bizonytalan eredetű egyenruhákban itthon vagy külföldön koszorúznak. Egyetértek Orbán Viktorral, amikor azt mondta, hogy aközismert Horthy módszerrel oldaná meg a kérdést. Két nagy pofon hazazavarni oszt jónapot. De tény, hogy ezt a mi rendőrségünk tehetné meg csak meg. De itt van a baj. 2006 októbere után már nem teheti meg, mert akkor eljátszattaák vele minden hitelüket.
Szlovák rendőr nem ütheti meg a semmilyen rendzavarást nem cselekvő magyar szurkolót. Megteheti, hogy nem engedi be az országba a szurkolót Nagy agyarország zászlóval, de ha beengedte ez van. Felszólíthatták volna, hogy vegyék le. Nem tették. Csak egyszerűen el kezdtek ütnik.
Magyar kormány minden erejét latba kell vegye, hogy megvédje ezután a magyar állampolgárokat.
Ez ilyen egyszerű.
2008/11/13 |
mikiegér:
Tisztelt Képviselő Úr!
1. A magyarok nem nácik!
Van néhány barom, számszerint talán 28, akik jelmezt öltenek, és felvonulnak. Ők sem nácik, legfeljebb idióták. Hogy a jelmezüket honnan szerzik be, és ezt ki finanszírozza, nem tudom, de ezen is el kellene gondolkodni, mint ahogy azon is, hogy ki lőtt a Teve palotára, ki dúlta fel Kádár sírját, vagy a bombákon..Emlékszik, ugye? Vannak megválaszolásra váró kérdések.
Csak halkan jegyzem meg, hogy az Orbán kormány idején nem volt nemzetközi náci felvonulás a Hősök terén, azon egyszerü oknál fogva, mert betiltották. Önök miért nem? Azt pedig, hogy itt a magyarok tömeges "lenáciázása" és sértegetése kezdődött, Önöknek köszönhetjük.
Mert, az úgy volt, hogy Önök kitalálták, hogy aki Orbán gyűlésein részt vesz, aki nem a ballib. koalíciónak drukkol az náci! (Nem tudom, mit szólt ahhoz a képhez, amikor president elect Obama szólt népéhez, a kamerák mutatták a könnyező, örjöngő tömeget. Mondaná most rám, ha ott lettem volna, hogy agymosott náci!)Ne sértegessen se engem, se mást, nagyon elegem van, elegünk van ebből.
2. Tisztelt Képviselő Úr!
Ön nem demokrata! Ha az lenne, felemelte volna szavát a 2006. október 23-án történtek miatt! Mosolyogva tudomásul vette, hogy ártatlan embereket félholtra vertek, egy szava nem volt az érdekükben, érdekünkben! Ja, igen, mert azok ott a FIDESZ október 23-i megemlékezésén mind, mind nácik voltak, elállták az utat, és tapsoltak az alcsúti rémnek, a mini ducénak, ja és néhány vezető EU-s képviselőnek! Ezért kellett rájuk ereszetni banditákat, és a külföldről iderendelt bérverőket! Ezért kapott a Gyurcsány kormány parancsára gyilkolászó Gergényi kitüntetést az ugyancsak Önhöz hasonlóan demokrata Demszkytől!
3. Nem mondom, hogy tegnapi nyilatkozatának egyetlen szavával sem értek egyet! Egy azonban bizonyos. Az Ön tegnapi kinyilatkozatása nem tartozik a szélsőségesen nacionalista Slotára, és Ficora. Ez a Parlement zárt ülésére tartozik!
Mert tudja Eörsi úr, ahol eszik az ember, oda nem sz-rik.
Így tartja a mondás!
Kiváncsi lennék arra, hogy a szélsőségesen nacionalista Slota, vagy Fico mikor köpne népe lába elé, és mikor jönne Gyurcsányhoz szapulni az övéit! Egy olyan rendőrattak után, mint amit ott műveletek a magyarokkal, ellenkező esetben már fűhöz fához elrohantak volna, hogy megvédjék az övéiket!(Még akkor is, ha nincs igazuk, pusztán azért mert az övéik! Tudja Eörsi úr?)
4. Gyurcsány a magatartásával végsőkig lejáratta magát. Eltáncolta a tekintélyét, így is kezeli a világ, és a szomszédság!
Ha rövid akarnék lenni, úgy mondanám, hogy kiröhögik, vele együtt sajnos minket is!
Önök mostanában valahogy nem foglalkoznak Magyarország nemzetközi megitélésével, pedig kellene. Ön nem így látja?
Azt pedig kérem Öntől, hogy a tolerancia jegyében értse meg azokat az embereket, akiket sértenek a Benes dekrétumok, akiknek fáj Trianon, vagy az újonnan kiadott tankönyvek Szlovákiában, mert ilyenek is vannak.
Üdvözlettel
Mikiegér
2008/11/13 |
Szóljon Ön is hozzá!
Cenzúrabox
Vissza
|
|
|