Bevezető   -   Parlament   -   International   -   Politikai Napló   -   Képek és linkek  
 

A No 1. terrorist

A nyilas hatalomátvétel 63. évfordulójának előestéjén néhány civil szervezet felemelő megemlékezést szervezett a Szent István parkban a Wallenberg szobornál. A megemlékezésen Gerendás Péter énekelt csodálatosan, Hegedűs D. Géza megrendítő erővel olvasta fel Bálint György Válasz Diogenésznek című művét. Felszólalt Iványi Gábor lelkész, hallhattuk Donáth Ferencet, láthattunk egy sokkoló rövidfilmet. A magyar romák képviseletében Kolompár Orbán szólalt fel. Az idősebbek kételkedve csóválták fejüket, amikor azt hallották, hogy 1944-ben a nyilas hatalomátvétel megelőzhető lett volna, ha akkor is annyian jöttek volna össze, mint a mostani ünnepi megemlékezésen, mások vitatták a szónok véleményét, mely szerint a mostani neonáci jelenségekkel szemben a gyűlöletbeszéd bűncselekménnyé nyilvánítása lenne a leghatékonyabb fellépés. Sebaj: Szálasi Ferenc hatalomra kerülésének évfordulója relevánssá és indokolttá teszi a gyűlöletbeszéd és más hasonló aktuálpolitikai ügyek felvetését és megvitatását.

Az intézményes nácizmus legyőzése után a legtöbbet hallott két szó Európában az volt, hogy „Soha többé!” A „Soha többé!” nem holmi óhaj, hanem valódi politikai agenda, amelynek értelmében például Németországban és Franciaországban a jobboldali pártok semmilyen szellemi, kulturális közösséget nem vállalnak a szélsőjobboldali erőkkel. A „Soha többé!” a szó legszélesebb értelmében vett politikai elkötelezettségét jelent, mely meghatározza a fasizmushoz és a neonácikhoz való viszonyt, úgy, hogy az nem tűr meg semmilyen aktuálpolitikai értelmezést. A nácizmus vagy a neonácik vonatkozásban nem lehet szó bal- vagy jobboldalról, nem lehet oda nem tartozó ügyeket az asztalra tenni.

A megemlékezésen részt vett számos ismert pártpolitikus (jómagam csak kormánykoalícióhoz tartozó politikust láttam, bár meglehet, ellenzéki is jelen volt), ám a megemlékezésen nem lehetett látni egyetlen pártzászlót sem, nagyon helyesen. Volt néhány tábla, ezeken – szintén helyesen – a „Soha többé!” felirat szerepelt. Egy kivétel akadt: az Attac nevű radikális baloldali szervezet egyedül lengette zászlóit, ami persze azt sugallta, hogy a Szálasi hatalomátvételre történő megemlékezés ürügy arra, hogy az Attac saját magát népszerűsítse.

Megrökönyödést azonban csak egy különös tábla keltett. Ezen a következőket lehetett olvasni: Ahmadinezsád az iráni Hitler = Bush, No 1 terrorist. Lehet vitatkozni arról, hogy Ahmadinezsád iráni elnök, aki nem csak egy rettenetes, hanem egy igen veszélyes alak is, valóban az iráni Hitler-e. Van a kijelentésben némi igazságmag, és persze nem kis túlzás is, jómagam Ahmadinezsád ügyét nem hoztam volna a Szálasi-puccsra való megemlékezésre, de ez legyen ízlés és megítélés dolga. Ám Bush? Mint első számú terrorista? A nyilas hatalomátvétel évfordulóján? Micsoda bornírt aránytévesztés! Lehet bírálni Bush elnököt Guantanamoért, az iraki háborúért, számtalan intézkedéséért és kijelentéséért, mint ahogy Európa legtöbb országában bírálják is. Bírálják okkal és oktalanul, de épeszű ember nem nevezi terroristának, és különösen nem sorolja, mondjuk, Oszama bin Laden elé. Bírálják őt, hogyne, de nem Hitler vagy Szálasi hatalomátvételére emlékezve.

Az attacos fiatalember Bushnak nem sokat ártott, ám annál többet a nyilas hatalomátvételére való megemlékezésnek. Amidőn az Attac ezt a megemlékezést Bush elnökkel szembeni kritikára használta fel, Szálasit relativizálta! Bush elnök ugyanis, mint minden demokratikus állam vezetője, bírálható és vitatható, de Szálasi egy demokrata számára nem lehet vitatható, csakis egyértelműen, világosan és teljes egészében tagadható. Bushról lehet vitatkozni, Szálasiról nem. Szálasi Ferenc saját országát zilálta semmivé, saját országának polgárszázezreit gyilkoltatta meg, ami a világtörténelem nem kevés gazembersége között is égbekiáltó. Szívesen megkérdeztem volna a fiatalembertől, aki számára Bush= Ahmadinezsád =Szálasi, hogy ha 1944 zsidóként vagy cigányként Budapestjén él, vajon akkor is egyenlőségjelet tett volna Szálasi és az 60 évvel későbbi Bush elnök közé, vagy azt mondta volna, hogy ugyan: egyik kutya, másik eb!

Rettenetesen oda nem illő volt ez a tábla. Szívesen hinném, hogy csupán egyetlen fiatalember elszigetelt akciója volt, ám körülötte ott álltak az attacos zászlót lobogtatók, és egyikük sem figyelmeztette a fiatalembert arra, hogy táblája nem csak az Attac megítélésének, hanem a fasiszta borzalom megítélésének is árt.

(Megjelent a Népszabadság 2007. október 18-i számában)

2007. október 24.

Hozzászólások:

Leó:

Igen, ez jó írás, nincs mit vitatni rajta, inkább néhány kiegészítést lehet fűzni hozzá.

Amint a beteg gyógyítására sem szokás egyetlen gyógyszert alkalmazni, úgy nem helyes a vita azon, hogy a gyűlöletbeszéd tiltása a leghatékonyabb (a fasizmus elleni harcban) avagy sem. Egyik teendő e törvény megalkotása (én a fasiszta propaganda és tevékenység betiltásáról szóló törvényről beszélnék inkább) és e mellett az egyéb, politikai-propagandisztikus tennivalók. Ezáltal akár a leghatékonyabb e törvény, akár nem, a fegyvertár EGYIK elemeként alkalmazandó. A veszély éppen eléggé nagy ahhoz, hogy ne vegyük félvállról, hogy bármely gyógyszerről lemondjunk.

És itt a másik gondom: az világos, hogy mit kellene tennie e feladat során a jobboldali pártoknak - még az is helyes, hogy a politikai nyomásgyakorlás eszközével élve, e feladat elvégzésére buzdítják is őket. Nem látom azonban a "nem jobboldali" pártok tevékenységét! Mit tevékenységét - még tervét sem. És ez hiányossága e cikknek is: mi a MI teendőnk? Mert erről egy szót sem olvastam - sehol. (Remélem, nem sorolandók teendőink közé sem a koaliciós partnerek, sem a min. eln. és pártja közé mélyítendő árok. Mintha maga a koalició sem venné komolyan a fasiszta veszélyt - mintha azt hinnék, van még idő, előbb saját pillanatnyi terveinket kellene megvalósítani. A politikai rövidlátás tipikus esete.)

Erről az Attac nevű szervezetről eleddig nem hallottam. Jelentős? Annyira jelentős, hogy a cikk végső sorain hol nyíltan megnevezve, hol rejtetten, Bush méltatása kapcsán, de ilyen mértékben kellett foglalkozni vele? (Egy személyes észrevétel, amely régi elméletemet igazolja: a szélsőségek végül is összekapcsolódnak - mint most Bush megitélésében, és téve ezt éppen Szálasi kapcsán.)

2007/10/25
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

A választáskor ez volt a legnagyobb reklámú projekt. Szegeden Biopolisz, Miskolcon Technpolisz stb épül. Botka Öszöd dacára nagy többséggel nyert Szegeden, igy gyakorlatilag 100 százalék volt, hogy Szeged megkapja az 50-60 milliárdot a Biopolisz programra aminek egy látványos eleme lett volna az 2000 ágyas klinikai tömb. Ez már csak azért is fontos lett volna, hisz a tavaszi ágszámcsökkentés tartalmazta a majdani új 2000 ágyat. Ezért nullázták szinte le Szentes és Hódnezővásárhely korházait.



Erre mi az új hir!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

A hír rövid de brutális !

Álom volt a mega klinikai tömb Kétezer helyett csak 370 ágyas klinikai központ épülhet Szabó C. Szilárd Létrehozva: 2007.10.25

Szeged - Nem a szegedi egészségügyi integrációt megelőzően hangoztatott 2000, később 1000, hanem csupán 370 ágyas új klinikai tömb épülhet Szegeden a mostani új klinika mellett. A biopolisz-programban vezető szerepet betöltő Mikó Tivadar lemondott koordinátori tisztéről. HIRDETÉS Botka László polgármester, aki a viharos integráció egyik kezdeményezője volt, mossa kezeit: ez már az egyetem felelőssége. Szabó Gábor rektor már a kisebb, reálisabb dimenzióban gondolkodik.

Tizenkétmilliárd forint. Maximum ennyit nyerhet a korábban hangoztatott 68 milliárd helyett pályázat útján a Szegedi Tudományegyetem az új, integrált klinikai tömb építésére - tájékoztatta lapunkat László Dávid, az Egészségügyi Minisztérium munkatársa. A szaktárca infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó akciótervét már június 25-én - azaz jóval a szegedi egészségügyi integrációs szerződés aláírása (szeptember 21.) előtt - jóváhagyta a kormány, amely nem támogat olyan nagy egészségügyi projekteket, ahol a végleges döntést Brüsszelben hozzák meg. Pedig Szegeden azt szerették volna, ha az új, egységes klinikai központ építése kiemelt nagyprojektként beépül a Nemzeti fejlesztési tervbe.

Januárban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében Mikó Tivadar akkori centrumelnök, klinikai központ vezető tartott prezentációt a Pathológiai Intézet épületében a 68 milliárdos beruházásról az új ezerágyas klinikai tömbről - miint keretes írásunkból kiderül, korábban Botka László polgármester még kétezer ágyról beszélt -, amelyben oktatási központ, inkubátorház és beteghotel is helyet kapott volna. Most úgy tűnik, rózsaszín álommá vált a terv. A pályázati lehetőségek ismeretében nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti fejlesztési elképzeléseket felül kell vizsgálni, át kell dolgozni.

A mostani tervek szerint a 12 milliárdból épülő, számítások szerint már csak 370 ágyas új klinikai tömb fogadná be az I-es és a II-es belgyógyászati klinikát, valamint a bőrgyógyászati klinikát.

Lapunk értesülése szerint a történtek után október 10-én Mikó Tivadar, a Biopolisz Pólus Egészségipari Program koordinátora lemondott tisztéről, azóta szabadságát tölti külföldön.

Szerettük volna megszólaltatni a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnökét, Pál Attilát is, de nem jártunk sikerrel - október 15-e óta nem találnak interjúidőpontot számunkra.

Szabó Gábor viszont készségesen válaszolt kérdéseinkre. Az egyetem rektora elmondta, hogy az új, 370 ágyas klinikai tömb építésére 2008 első negyedévében írják ki a pályázatot. Itt a manuális, műtéti szakmák kapnak helyet, s a tömb szervesen kapcsolódik majd a mostani újklinikához. Mivel Mikó Tivadar lemondott, Pajor László volt kórházigazgató koordinálja a fejlesztési programot. Pályázni fognak sürgősségi ellátás fejlesztésére és a korszerű onkológiai hálózat kiépítésére is. Az új klinikai tömb építésére maximum 12 milliárd forintot lehet nyerni. Szabó Gábor elárulta: aggodalommal tölti el az önrész előteremtése, amely 5 vagy 10 százalék lesz. Ezt a kiürülő és eladott klinikai épületek árából, illetve terveik szerint központi költségvetési forrásból finanszíroznák, hiszen szerinte ez a tudásközpontok kiépítésére kiírt pályázatoknál elengedhetetlen feltétel. Szabó Gábor a 12 milliárddal kapcsolatosan hangsúlyozta: nem megnyert pénzről van szó. "Ezt a pénzt elveszíthetjük, ha nem tudjuk biztosítani a fenntarthatóságot, azaz a betegforgalmat és a bevételt. Márpedig aki itt nem nyer, az nagyon rossz esélyekkel indul a további pályázatokon." A rektor elmondta, hogy a szenátus augusztusi döntése után feltételként szabta: akkor írja alá az integrációs szerződést, ha az Egészségügyi Minisztérium biztosítja az integráció végrehajtására a 300 millió forintot. Hangsúlyozta: akkor ígéretet kapott erre, majd a szerződés szeptemberi aláírása után a szaktárca közölte, nem tudnak pénzt adni, a 300 milliót biztosítsa a város és az egyetem. Szabó Gábor levelet írt Botkának: állja a költségek felét az önkormányzat, különben nem tudják kiüríteni az I-es kórházat és nem tudnak berendezkedni a II-es kórházban, a szerződésnek megfelelően pedig a város közművesítse az építendő új klinikai tömb területét, mert a 12 milliárd forint igencsak szűk összeg.

Megkerestük Botka László polgármestert, aki érdeklődésünkre először úgy reagált: "A programot az egyetem készíti." Majd hozzátette, értesülései szerint az új, három-négyszáz ágyas tömb építését a jelenlegi új klinika felújítása és bővítése követi, de más egészségügyi infrastruktúra fejlesztésekre is várhatók pályázati pénzek. Arra a kérdésünkre, hogy a választási kampányában miért szerepeltették a tervek között a 2000 ágyas központ építését, azt válaszolta: "Ez hiba volt."

(http://www.delmagyar.hu/szeged/cikk/alom_volt_a_mega_klinikai_tomb/2036040/)

::::::::::::::::::::::::::::::::::::



Kérdezem én is. Mire fög elmenni akkor az a rengeteg úniós pénz, ha még ezeke a biztos proejektek sem készülnek el. Lehet, hogy ez is a Kormánynegyed áldozata lesz ? És egy kapcsolódó jegyzet !!!!!!!!!!!! (a webradio portál nem jobboldali)

::::::::::::::::::::::::::::::::::

A hír rövid de brutális:

Szegeden nem épül se 2000 ágyas, se 1400, vagy 1200 ágyas klinikai tömb, mondhatni semmilyen tömb megépítése sem garantálható. Ebből következően elszállt a Biopolisz ábrándja is, bár meg kell adni, jól kitalálták. Tán egy kicsit túlságosan is jól, mert köznapi földi halandó nem értette, mi is az a Biopolisz, de jól hangzott. A legeslegújabb verzió szerint, pályázni lehet 12,5 milliárd forintra, amiből lehetne állítólag építeni egy 370 ágyas klinikát Biopolisz nélkül, ami még mindig nagyon jól hangzik, de a bekerülés költségének tizede, 1,2 md Ft az önrész, ami az egyetem pénzügyi helyzetének híreit hallva, és tapintatosan szólva, nem tűnik reálisnak. Arról már nem is szólva, hogy a 300 akárhány ágyas épülethez is gyorsan segítenie kellene a városnak, közművesíteni a telket, továbbá valakinek állnia kellene a kórházból ki- és egyben beköltözés cehét, ami potom 300 millió. Az már csak tortahab, hogy a minisztérium ma már arról a 300 millióról sem akar hallani, amit pedig a nyáron -az elfogadás előtt- szent esküvéssel megígért, az azóta lemondott államtitkár. Ezt integrációra kapta volna az egyetem. Itt tartunk most. Illetve ott, hogy az éppen megkezdődött kórház-klinika összevonás pénztelenül nehezen megy, amint a 12.5 md Ft-os pályázat beadása is. Persze az élet nem áll meg, Szegedre aligha figyel ebben a hangzavarban valaki országos vezető, az orvosok, ápolók és a betegek helyzete enyhén szólva nem fog javulni, az álmok elszálltak, az ellenzőknek igaza lett. Nagyon nagy kár érte a Várost és a vezető politikusok szavahihetőségét. Ha ugyan ezt egyáltalán észreveszi még valaki.

(http://www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=92245)

2007/10/27
piszkosalfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Két friss hír, minden kapcsolat nélkül

1. Horn: Az SZDSZ kormányozna egy Orbán nélküli Fidesszel

Az SZDSZ a Fidesszel is hajlandó lenne koalícióra lépni, ha az ellenzéki pártot nem Orbán Viktor vezeti. Erről Horn Gábor beszélt a stop.hu-nak adott interjújában.



2. A Tárki ma hozta nyilvánosságra októberi felmérését

A közvélemény-kutató cég adatai szerint az SZDSZ támogatottsága a biztos szavazók között 1 százalék.

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=101934



P.S. (tőlem)

Harmadik hír. Szintén ide illik. At SZDSZ ma közleményben bírálta az MSZP-t, hogy Orbán Viktort és Kubatov Gábort vagyonosodási vizsgálatn alá vetették. Hogy mik nem vannak ?


2007/10/27
Leó:

Az SzDSz kormányozna egy Orbán nélküli Fidesszel? Nem értem. Miért akadálya Orbán egy SzDSz-Fidesz koaliciónak, hiszen ő egy igazi demokratikus érzelmű politikus! (Az én egyszerűsített véleményem szerint mindenki hülye, aki Orbánnal szövetkezik - de nem hiszem, hogy ezt az SzDSz politikusai ilyen világosan látnák.)

Nem mondhatnám, hogy csüggök a Híradón, ezért (csütörtök este) csak periférikusan láttam, amint Orbán cercle-t tartott egymás mellett ülő politikusok felett, akik boldog mosollyal üdvözölték a közéjük látogató nagy embert. Orbán pedig - miközben elfogadta(!) feléje nyújtott kezüket - keresztülnézett rajtuk. Az SzDSz frakcióvezetője is a fent említett politikusok között volt. Nem volt felemelő látvány.

2007/10/27
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Magyarok építik a román csodát * Haász János - haasz.janos@mail.index..hu



Nagyváradi, aradi, temesvári építkezéseken magyar melósok dolgoznak, Erdélyből áttelepült fiatalok költöznek vissza Romániába, ahol egy bankfiók vezetője kétszer-háromszor többet keres, mint a közép-európai kollégái. Jól képzett szakmunkások nettó százezer fölött vihetnek haza. Forintban, de a pénzt inkább lejben kérik, mert úgy jobban járnak. Magyar munkásokkal a román gazdasági csoda nyomában.

Nincs még hajnali hat óra, amikor találkozunk K.-val; fázósan ásítozzuk tele párával a kisbuszt, amin hamarosan Romániába indul hét magyar melós. Egy építkezésre mennek, Nagyvárad határába, mint minden hajnalban, mondja K., aki a kisvárosban őt ismerők miatt nem járul hozzá a nevének közléséhez, "tudja, itt mindenki ismer mindenkit, és sok az irigy ember".

Előttünk vannak

A román határ közelében, egy észak-békési kisvárosban élő férfi román ismerőseivel idén tavasszal hozott létre közös román-magyar építőipari céget, romániai székhellyel, magyarországi telephellyel. "Azóta folyamatosan van munkánk, általában lakóházakon, de néha irodaházakon is dolgozunk" – mondja a cégvezető.

Nemcsak az építkezéseken dolgoznak azonban magyarok, hanem a gazdaság más területein is. Battonyán és a kelet-csongrádi térségben betanított munkásokat keresnek, egy korábban Sarkad közelében lakó fiatalemberről azt hallottuk, egy útépítő cégnél dolgozik, és forintban nettó 200 ezer körül keres. Mondják, hogy korábban a nagyváradi Medgyessy-Modura-féle pláza, most pedig a kolozsvári Demján-pláza építésén is több száz magyar munkást alkalmaztak.

Gyulán és Battonyán is hallottunk olyan, korábban Erdélyből áttelepült fiatalokról, akik az elmúlt hónapokban visszamentek, és magyarokat is foglalkoztató – vagy arra készülő – nemzetközi cégeknél kamatoztatják, hogy magyarul és románul is jól beszélnek (mint írtuk, az aradi Leoninál a magyarországi dolgozók magyarul tudó műszakvezetők irányításával dolgoznak majd).

Sőt, olyan budapesti születésű, diplomás fiatalról is írt olvasónk, aki erdélyi származású párjával települt át Erdélybe, és "saját bevallása szerint egységre lebontva jobban kijön az ottani fizetéséből, mint korábban az itthoniból". Ő korábban egy ismerősének azt írta, olyan jól érzi ott magát, hogy nem akar visszaköltözni, sőt mar elkezdte a letelepedési procedúrát.

Előttünk vannak

K.-ék ennyire nem elszántak, ők naponta ingáznak Békés megye és Nagyvárad között. A dolgozókat Magyarországról viszik át, reggel indulnak, este jönnek vissza. Pontosabban inkább hajnali ez az indulás, Románia ugyanis a kijevi időzónába esik, így ők egy órával előrébb járnak.

És nemcsak egy órával, mondja K., hanem évekkel is – legalábbis ami a magyar határ közelében lévő romániai városok és a román határ közelében lévő magyarországi települések fejlettségét, de inkább fejlődését jellemzi. "Ott minden pezseg, minden épül, mindenki építkezik, az európai uniós támogatásokat rendesen és jól költik el" – mondja K., miért láttak fantáziát abban, hogy naponta 6-8 munkással útra keljenek.

Utazás betonkeverővel

Sőt lehet, hogy hamarosan hosszabb utat is vállalnak, most ugyanis egy aradi munkát szeretnének elnyerni. Az ipari park közelében, a várost elkerülő útnál önálló, új városrészt, több ezer lakást épít egy beruházó; állítólag a felét már a tervezőasztalon eladták, "jó lenne megcsípni ott egy munkát" – tervezget az itthon korábban állás nélkül lévő melósoknak munkát adó férfi.

K.-ék nagyjából három hónapja járnak át rendszeresen Romániába, különféle építőipari szakmunkákat végeznek, most burkolnak. Az anyagot a megbízójuk adja, nekik csak az eszközöket kell vinniük; kőművesmunkák esetén előfordul, hogy az utánfutójukon talicskák és betonkeverők is vannak.

Nem piszkálják őket

"A hatóságok időnként ellenőriznek minket, de nincs olyan szőrszálhasogatás, mint nálunk. Arra viszont oda kellett figyelnünk, hogy minden szabályzatot, előírást román és magyar nyelven is elkészítsünk, a munkavédelmi tájékoztató is kétnyelvű" – mondja K. Hallott arról, hogy vannak, akik feketemunkát végeznek, de szerinte ezt nem lehet tartósan csinálni, "lehetnek, akik néhány tízezer foritnnyi lejért melóznak magánépítkezéseken, és közben itthon felveszik a segélyt, de szerintem ez nem tömeges, inkább csak személyes kapcsolatokkal jöhet össze".

A Romániában dolgozó férfi magyarellenes hangulatot sem érez, "nincsenek olyan támadások, hogy elvesszük a munkát a románok elől" – mondja a férfi. Ez érthető is, hiszen nincs ki elől elvenni a munkát. Az országból a kilencvenes években a munkaügyi szakértők számításai szerint nagyjából kétmillió szakmunkás vándorolt ki, többségük Spanyol- és Olaszországba, de a legtöbb nyugat-európai országba eljutott a jól képzett és nyelveket a magyarnál például jobban beszélő román szakmunkás.

Jobb ott adózni

A megbízójuk az elvégzett munkát fizeti a vállalkozási szerződés alapján, most éppen négyzetméterre dolgoznak. K.-ék a munkásaikat, akik többsége itthon állástalan volt, szabályos munkaszerződéssel alkalmazzák. A dolgozók nettó százezer forint körüli összeget gond nélkül megkereshetnek, de hajtósabb hónapokban a 120-130 ezer is összejöhet.

Szabályosan, de a román szabályok szerint. "Azért hoztunk létre román-magyar vállalatot, mert a romániai adózási feltételek sokkal kedvezőbbek, a jövedelemadó a dolgozóknak is, a cégnek is csak 16 százalékos" – mondja a cégvezető. Bár nem mondja, de tudjuk azt is, hogy az osztalékadó a magyarországi 35-tel szemben csak 10 százalékos.

A forinttal nem foglalkoznak

Ráadásul nemcsak adózni jobb Romániában: bár a cégbejegyzés hetekig elhúzódhat, egy kft. már 200 lejes, tehát nagyjából 15 ezer forintos alaptőkével is létrehozható. A megbízójuk lejben vagy euróban is fizet, ahogy kérik – a "forinttal nem foglalkoznak" –, de ők általában lejben kérik, "jobb ez így".

Naná, hogy jobb. A román pénz, bár az elmúlt hetekben kicsit gyengült az árfolyama, tavaly óta a 4 lej/eurós árfolyamról 3,2 lej/euróra erősödött. Erről már Major Zoltán, az OEP korábbi főigazgatója beszél, aki tavaly nyár óta egy olasz pénzintézet romániai lakossági bankját vezeti. Ő Bukarestben él, és a román gazdaságról szerzett ismeretei megerősítik azt, amit K.-ék hatszáz kilométerrel nyugatabbra tapasztalnak.

Az adócsökkentéssel kezdődött

Ami itt van, az hihetetlen pezsgés, Bukarestben egymást érik az építkezések. A gazdasági robbanás azzal kezdődött, hogy néhány éve drasztikus adócsökkentést határozott el a kormány, és 16 százalékra mérsékelte a társasági adó, a személyi jövedelemadó és az áfa immár egységes kulcsát. Ez az adócsökkentés az első évben ugyan deficitet termelt, ám jelentősen visszafogta a feketegazdaságot, továbbá megteremtette a dinamikus növekedés alapjait – mondja Major.

A közgazdász úgy tudja, az országban jelenleg nagyjából 300 ezer főre tehető a munkaerőhiány, ezért a román üzleti körök kifejezetten megkönnyebbüléssel fogadták, hogy néhány hete Nagy-Britannia úgy döntött, nem nyitja meg munkaerőpiacát a román és bolgár munkavállalók előtt. Magyar menedzserek Bukarestben

A boom eredményeként és jórészt a munkaerőhiány miatt meglódultak az országban a fizetések. Major úgy tudja, egy közepes bankfiók vezetője kétszer-háromszor annyit kereshet, mintha egy magyar, cseh vagy lengyel bankban dolgozna. "Ahol nagyon komoly a hiány, ott tapasztalataim szerint akár a nyugat-európai bérszintet is elérhetik a keresetek" – mondja a bankvezér

A munkaerőhiány legjobban az építőipart sújtja, ahol nagyjából 150 ezer dolgozónak tudnának állást biztosítani, de Major úgy tudja, a bankszektorban is tízezres nagyságrendű pozíció betöltetlen. Leginkább szakmunkásokból és üzleti-vezetői tapasztalattal rendelkező menedzserekből van hiány. Ez utóbbi magyarázata, hogy Bukarestben lassan klubot alakíthatnának a magyar menedzserek, akik nemcsak a magyar érdekeltségű cégek vezetőségében ülnek, hanem indiai, holland, olasz tulajdonú cégeknél is. "A magyarok örömmel jönnek ide dolgozni, jobbak a fizetések és normálisak a munkakörülmények" – mondta Major (http://index.hu/gazdasag/magyar/maro071026/)

2007/10/29
Anonymus (a27@freemail.hu):

Drága Frédi!

Jó, hogy Neked legalább van hova elhúzni haza a határ túloldalára, ha 2010-ben megint ezek nyernének.

Orbánnal vagy nélküle ha a Fidesz leáll az SZDSZ-szel, én soha többet nem szavazok rájuk.

Ma olvasom, hogy a tökig eladósodott fővárosban, ahol az átgondolatlan, horribilis összegeket felemésztő Demszky-PR 4-es metrót fogják nyögni még sokáig, most a főpolgármester úr Rákosrendezőre telepítené át a Nyugati pélyaudvart csak azért, mert itt épül a szintén PR akciós kormányzati negyed. Nem is tudom, mit mondjak. Ezt az országot vagy ennyire dilettánsok (hülyék) irányítják, vagy csak egyszerűen gonoszok. Vagy mindkettő.

2007/10/29
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Általános vélemény itt Szegeden, hogy a Biopolisz program is is Kormánynegyed Nyugati pályaudvari átrendezés megemelkedett költségei miatt marad el, ami azért elképesztő. Elképesztő és törvénytelen volt a kormánypártok 2006-os kampánya, hisz törvénytelen a Nemzeti fejlesztési tervvel kampányolni. Akkor bezzeg, hogy nyomták a Biopoliszt. Utána a Biopolisz miatt vettek el többszáz olyan ágyat amire igény van, dehát ezek az igények teljesülnek a BIOPOLISZ uj 2000 ágyával. Átverték az egyetemet, mert ráerőszakölták a Klinikai Centrun egyesülését a Városi Korházzal, mert ez előfeltételenne lenne a Biopolisz projektnek. Botka nem mellékesen nem hajtotta végre azt a leépitési projektet, amit a januári agyszámcsökkentések miatt az egész országban végrehajtották. Hogy miért. Nagyon egyszerű. PR okokbol. Majd ugyis végrehajtja az integrácio után az egzetem, és ő tiszta kezű marad. Most meglett az integráció, nem kevés botránnyal, aminek egy két eleme surolta a törvénnyeséget. Pl. első körben a szenátus (még valamikor junius végén) titkos szavazáson elutasitotta az integráciot, majd még ugyanazon az ülésen megszavazta, hogy többet ezzel a kérdéssel, nem akar foglalkozni. A rektor a következő ülésen, amit nyari vakácioban hivott össze visszavonatta ezt a határozatot, majd lás csodát valmikor szeptember a szenátorok megváltoztatták a véleményüket. Megvolt a huivatalos szerződéskötés, majd mostbejelentik, hogy a Biopolisz nem valosul meg. Arra a kérdésre, hogy mi van akko a kámpányigérettel. Hiba volt. Kéőviselő Úr, nem szégyelli ilyenkor magát, hogy Ön is ennek koalcionak oszlopos tagja. Az SZDSZ Szegedről az egyetmei káder Sandor Klára képviseli, aki pont azzal kampányolt, hogy végre valaki a szegedi Egyetemet képviseli Szegeden.





Kedves Anonymus,

Én 17 évvel ezelőtt tudatosan és véglegesen elhagytam Erdélyt, és uj hazát választottam. Erdély megmarad szivemben, mint otthonom, de Magyarország a hazám. Soha nem megyek vissza másként mint turistának. Most már nincs bennem gyülölet a románok iránt, de Szeged a lakhelyem. Jo vona ha együvé tartoznának, de brutális módon ezt szavazta le választott hazám 2004. december 5.én. Az előbb bekopizott cikk képviselő Urnak szolt, hogy jusson eszükbe megint a 25 millios románozás.

2007/10/29
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

de most komolyan, nem elmebeteg aki ezen a videon van. Végül a hivatalos Nagy Párbeszéd szájtra csak egy mondat került fel ebből a verzióbol (én rám klikkentenék), de a lényeg, hogy egyáltalán ilyen is készült.

http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/gyurskizo/

2007/10/29
Leó:

Na, Bezzegszlovákia után most itt van Bezzegrománia... Én vigyázzba állok minden beszámoló előtt, de az én (személyes!) tapasztalataim: 1.) Szlovákiából Magyarországra járnak dolgozni 2.) Mikor Gyulán nyaraltam, átmentem Nagyszalontára, megnézni Arany szülővárosát. Kishíján elsírtam magam. Megnéztem az ortodox templomot (az kitűnő állapotban volt!!), bementem a parkba, megnéztem Kossuth szobrát - azután irány haza, nézni se volt kedvem azt az elhanyagolt kisvárost.

Ámde örömmel olvasom, mennyire fejlődnek! Szóval az EU hasznos dolog - kár, hogy nekünk még gondolkoznunk kell azon, hasznos, avagy sem. (Ne feledjük! Amikor gondolkozni kezdtünk ezen, akkor még nem tudtuk, hogy jön ez a "piszok" Gyurcsány, aki miatt még a házak is összedőlnek! Egyszóval: mintha valaki nem lett volna tisztában az EU jelentőségével.)

Örömmel olvasom, hogy a bankárok mennyivel jobban keresnek Romániában, mint Magyarországon. Csakhogy: ha ott jobban keresnek, mint itt, akkor itt rosszabbul keresnek, mint ott - ez, ugyebár, így van? Na most: hogy' is állunk a bankárkormánnyal?

*



Elmúlt október 23, láttuk az eseményeket. Néhány dolgot megemlítek:

Feltűnően kevesebben vettek részt a szélsőjobb "Gyurcsány takarodj" - megmozdulásain. Mondhatnám, kezd lecsengeni a dolog - szoros összhangban azzal, amit egy évvel ezelőtt írtam: Magyarországon nincs forradalmi hangulat. Itt valakit igazoltak az események.

A Fidesz nem támogatta e megmozdulásokat - ami mutatja, hogy milyen mértékben volt felelős a tavalyi szintért. (És szoros összhangban azon régi állításommal, mely szerint az ellenzéknek nem csak és csupán az a feladata, hogy bíráljon, hanem igenis van felelőssége az ország iránt.)

A fent említett nem támogatás - pontosabban: tiltakozás ellene - nem Orbántól indult, hanem Rogántól. Azaz: a gyakorló polgármester saját tapasztalatából tudta, mi az emberek véleménye. És szoros összhangban azon régebbi állításommal, mely szeint az emberek utcára vitele nem a Fidesz, hanem Orbán érdeke volt, tömegek megmozgatásával mutatni erőt - épp pártja felé. Ez egyébként nem újdonság: így és ezért indult a Nagy Kulturális Forradalom is Kínában. (Az ottani Orbánt Maonak hívták.) Az, hogy melyik esemény mivé fejlődött, más kérdés; most az elindítás motívumait hasonlítottam össze.

*



Meglepődtem Eörsi úr parlamenti felszólalásán. Meglepődtem azon, milyen egyértelműen fogalmazta meg Orbán felelősségét (már ha lehet a felelőtlenséget felelősségnek nevezni) az erdélyi magyarság úniós képviseletének kérdésében. Ez, kedves Eörsi úr, sokkal jobb látvány volt, mint a minap említett cercle.

*



A kormány törvényjavaslatot terjeszt be a gyűlöletbeszéd ellen. (Pontosabb lenne a "törvényecske" megnevezés - de ez a fogalom nincs benne a magyar jogrendben.) Herodotosz írja a perzsákról: szerintük "amit megtenni nem szabad, azt ki sem szabad mondani". Van ennél jobb, pontosabb definició? Miért kell ma még vívódnunk olyan dolgokon, amelyeket több, mint 2500 évvel ezelőtt pontosan megfogalmaztak? Avagy előfordulhat, hogy a magyar parlamentben jelentős számmal ülnek olyan képviselők, akik szerint - "meg szabad tenni"? De miért kell az ilyenekre tekintettel lenni?

2007/10/29
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Gúnyolódhat Leó, gúnyolódhat, pedig sirnia kellene. Bezzeg szlovákiázni én sem szoktam. BezzegRomániázni sem akarok, mert még távol vann attól. De a gazdasági tények azok tények. Nagyszalontai példáját rosszul értelmezi. Vannak tények amiket nem lehet letagadni. A magyar emlékhelyeket szándékosan hagyják lezülleni. Egyetlen forrásuk volt. A magyar Nemzeti Örökség minisztériuma. Ami már nincs. Romániában az ortodox egyház államvallás, ezért kiemelt és központi költségvetésű. Tehát ha a szalontai ortodox templom szép, az nem a (ez egyébként RMDSZ es polgármester) érdeme, hanem, a Váradi ortodox püspökségé. Mondok még durvább példát. Egyre népszerűbb (méltán) Magyarországon is Torockó (Tordatól mintegy 15-20 km-re a hegyekben). Nagyon rossz volt az utolso 6 km utburkolata. Torockótol másfél kilométerre alapitottak egy uj ortdox kolostor. Idén megjavitották az utat a kolostorig. Vagyis az utolso másfél kilométer maradt szántás szintű. És ez nem Torocko magyar polgármesterének bűne. Egyszerűen pech. Ha a kolostor a falu után lett voplna másfél kilométerre akkor jó ut menne át Torockón. is. A Kossuth szobor. Örüljön, hogy még megvan. Szintén örüljön, hogy még megvan az Arany ház (Csonka torony). Elképesztő küzdelmek árán van. Szval amikor bezzeg Romániáztam akkor nem erről beszéltem. A magyar-román viszonyok semmit sem változtak. Sőt. halljuk, hogy Ortdox katedrális terveztek a vesztőhelynél Aradnál. Nem mellékesen most is épül egy monstrum Arad szívében. Temesváron is csak hárum épűlő uj ortodox templomrol tudok. tehát én nem erről beszéltem, hanem a gazdaságről ami fejlődik, és hogy mire költik a fejlődésből származó pénzt. Nos az áz állam nem vonul ki a legfonstosabb területeiről: oktatás és egészség. Lassan de ujulnak az iskolák egyetemek, korházak. Öt évvel ezelőtt eltörtem a lábujjam Temsváron. Bementem a megyei korházba. Hát kiszédültem. Most alakul egy uj interreg kapcsolatunk a temesvéri orvosi Egyetem társintézményeivel. Meglátogattuk őket. Elképesztő. Az Orvosi Egyetem (amugy) gyönyörű épülete, gyönyőrüen felujitva, a megyei korház fele már újjáépitve. Modern felszerelt kutatólabóratóriumokat alapitottak. A kutatási pénzeket megtiszerezték, és elsősorban az alapkutatást támogatják. Nem etsek be a hazug csapdába, hogy a kutatásfejlesztést kell támogatni, mert azt a világon mindenütt az ipar és a tőke támogatja. Mi hiába emeltük meg évi tiz millárdról mintegy 50 milliárdra a kutatásfejlesztésre a pénzt, ha azt dubiózus magáncégenek adjuk (lásd madárinfluenza fejlesztés amiről már két éve irtam, ja igen még mindig nincs törzskönyvezetett vakcina). Irtram, hogy minden kisebb telepóülésen legalább egy uj középméretű vállakozás alakult. Csufolodhat, hogy Szlovákiábol ide jönnek dolgozni, de azt tény, hogy Csongrádról és Bélésből (például Krasai Battonyájárol) meg Temes és Arad megyébe mennek, 70-110 ezer forintért, ami nem is olyan rossz. Nem Leo, nem az unio teszi ezt hanem az emberek. Románia 1990-től mintegy 10-14 évig verekedett, most megállopodott. Ők követték Irország példéját és legalábbis román és román között béke van, ezért elkeztek fejlődni. Nem mellékesen van még egy tényező. Romániának nincs külföldi adóssága. taval a román költségvetés például nem bocsátott ki államkötvényt mert nem volt szüksége. Igy ők valóban be tudták vezetni a 16 százalékos adót, mert nem kell minden évben a költségvetésük felét hitelekre és kamataira költeniük. És most értem a lényegre Leó. Mi valoban nem tudjuk csökkenteni az adónkat mert minden évben 1000-2000 milliárd forintot fizetünk vissza hitel és kamat cimén. Miért is van ilyen magas adósságunk. Egyrészt a Kádár rendszere miatt, és másrészt mert az MSZP-SZDSZ kormány 8000 milliárddal megemelte az adósságunkat 2002 és 2006 között. Ez pedig ird és olvasd 40 millárd dollár, vagyis két Kádár rendszer (tudom hogy pénzben már nem ugyanaz), de a Kádár rendszer 35 évig, mig a MASZOP-SZADESZ 4 év alatt hozta össze. Tavaly azért vettünk fel 200 millio EUR (50 milliárd forint), hogy a kamatokat fizessük vissza. Tehát már a kamatokat sem tudjuk visszafizetni). Na ezért fog elhagyni minket Románia. Ök minden megtermelt nyeréseget fejlesztésre költenek, minket meg az elhibázott gazdságpolitika húz vissza a sárba. Szo szerint ezt irta le Bauer is kilépésének legfőbb indokaként. Azt, hogy az MSZP-SZDSZ kormány a csőd szélére hozta az országot. És ez így van. Tehát Leó gúnyolódhat amennyit akar ezek az országok le fognak hagyni gazdaságilag, tehát ilyen értelemben valoban bezzeg országok. Amiről Ön gúnyolodik az meg rosszindulat vagy vicc kategóriája. Menjen be egy-néhány pesti parkba, ott is elhányja magát.

Ja Eörsi beszéde. Orbán megosztja az erdfélyi magyrokat, a MASZOP/SDADESZ nem. Kérdem én ki az aki 2002 óta a magyar költségvetési források célzott manipulativ kiosztásával is megosztja at Erdélyi magyarokat. Erre még az sem mentség, hogy OVI-ék is ugyanezt tetteék korábban. De ők elvesztették a választást, jött megyó, és azt mondta, hogy ezt nem folytatja (Azután pedig beszáltt a váradi maffiozó Mudura vállalkozásába magyar állami pénzzel). Ki az aki most is csak Gyurcsány hű erdélyi poltikusokat támogat, Tőkéspártiakat pedig nem. Tőkés MPSZ is hivatalos magyar politikai mozgalom lenne ha a román kormáy (az RMDSZ segitségével) mindeféle adminisztrativ közigazgatási akadályokkal nem blokkoölta volna eddig. Nem képviselő Úr nemcsak Orbán osztja meg at erdélyi magyarokat. Az erdélyi magyarokat Gyurcsány is keményen oszjta (25 millio románozással), és a népszavazási árulásssal. Még Szent-Iványi is kritizálta a közelmultban a 2004-es MSZP-SZDSZ népszavazási ámokfutást, amivel egyszer is mindekora szétválasztottta a magyar nemzetet. Az erdélyiek azota rájöttek, hogy csak magukra számithatnak és azt teszik. Erdély nem egy egységes tészta. nem is lehet. Markónak szembe kellett volna néznie sulyos hibáival, amivel komolyan veszélyeztette ar erdélyi magyarság képvsieletét. ha a következő választáson nem jut be a parlamentbe, akkor az nem Tőkés (és főleg nem Orbán miatt lesz) hanem markó miatt. Sulyos hibát követett az elmult parlaneti választáskor, és még sulyosabbat a Basescu ellenes bizalmi szavazáskor. Nem állitom, hogy Tőkés a legjobb ellenfél (én legalább jól ismerem), de ebben a vitában neki van igaza. Se

Egyébként mikor induljanak külön ha nem most. Semmi fontos tétje nincs ennek a választásnak. Ha egyik sem jut be semmi vész. Akkor véágre arkonak is rá kell jönni, hogy nem az RMDSZ van érte hanem forditva. Tőkésnek meg arra kell rájönnie, hogy van egy püspöki széke, amit csak arra használ, hogy cime legyen. Már az elmult 2 szavazást is alig nyerte meg (reformátusoknal 4 évente választanak püspököt).

Szval nem Orbán miatt nem lesz magyar képviselője az erdélyi magyarságnak, hanem annak a kilátástalan kiüresedett elvtelen politikának köszönhetően amit Markó 1994 ota képvisel.

2007/10/30
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Szenzációs TGM mai Népszabadságbeli cikke. Oktober 23. óta várom, hogy valaki a baloldalrol elismerje, hogy ez tenyleg ez új beszéd volt. Ehhez képest tényleg csak egy két maszatoló Hajrá magyarország elitélő irás jelent meg a tartalmasabb irott és elektronikus médiában (Népszava és pincsikutyáit nem ide számitom).

Szval tessék elolvasni. Érdemes. persze ehhez el kell olvasni OVI valoban figyelemtre méltó beszédét is.

http://www.nol.hu/cikk/469560/

2007/10/30
Anonymus (a27@freemail.hu):

Kedves Alfréd! Drága Leónak már csak a humor maradt, meg az SZDSZ-es politikusok öltözködése.... Valóban nehéz menteni a menthetetlent...

Kedves Leó! Véleményem szerint Ön nagyon el van tájolva, amikor a mostani hídcirkusz csekély támogatottságát elemzi. Tavaly, közvetlenül az öszödi beszéd teljesen más volt a légkör, mint manapság. Mivel megtapasztalhattuk immár x-deszer, hogy ez egy következmények nélküli ország, sőt, a rendőrség is szeretettel leveri a polgári elégedetlenkedőket, ezért a jobboldal zöme - köztük én is - semmi értelmét nem látja az ilyen jellegű megmozdulásoknak. Elárulom csak Önnek, ha a népszavazást megnyeri a Fidesz, akkor sem lesz szerintem semmi azon kívül, hogy a képünkbe röhögnek. Mást már egyszerűen nem várok. A jobboldalon zömében agónia van, és beletörödtünk, hogy Gyurcsányt csak saját pártja válthatja le, a radikális tüntetésekből még profitál is. Ennyi a nagy titok, nem több.

Ha végignézek az ország jelenlegi állapotán minden területen, és visszaemlékszem az ezredfordulós évekre, sírni tudnék, hova jutottunk. Persze ha nem tévedek, Orbán miatt van, ugye? ...

2007/10/30
Leó:

Sajnálom, kedves Piszkos Alfréd, de erősen féreértett. Biztosan rosszul fogalmaztam, de adjon annyi esélyt, hogy feltételezhessem: véleményének kialakításában nem csak az játszott szerepet, amit írtam, hanem az is, ki írta. Az ortodox templomot kifejezetten az Ön által is elmondottak kihangsúlyozására említettem, a Partium (és ezen keresztül Erdély, de legalább is Erdély magyarok lakta része) helyzetének ábrázolására. Következésképpen eszembe se jutott a polgármestert hibáztatni. Lehet, hogy Ön nem Bezzegszlovákiázott, de ez - valljuk meg - nem az Ön oldalának jellemző viselkedése volt. Még itt, ezen a honlapon is ... De az, hogy gúnyolódtam volna, alapos melléfogás. Gúnyolódok, ez igaz, ha ostobasággal találkozom, gúnyolódok azokon, akik az igaz hit birtokában még csak gondolkozni se hajlandók - de nem gúnyolódok szerencsétlen emberi sorsokon. (Épp az a kifogásom az angolszász humor ellen, hogy - humortalansága mellett - kíméletlen.) De Bezzegszlovákia néhány előnyös mutatójának kiragadása miatt került a magyar közbeszédbe - nem koalicióbarát éllel. Gázár János nem említette pl. az ottani villamosenergia-árat, az ottani életszínvonalat - és most, amikor Szlovákiába mentem az Esso-kútnál 267,90 -ért tankoltam egy liter benzint. Ugyanazon a napon 38,60 SK volt egy liter benzin ára a határon túl - és 1 SK ára 7,50 Ft volt. Ezek adatok.

Bevallom, meg vagyok lepve azon, ahogyan Tőkés Lászlót méltatja - Önön aztán nem lenne jogom gúnyolódni. Erdélyi (bel)politikában eszem ágába se jut Önnel vitázni - de azért azt állítani, hogy kudarc esetén csak és kizárólag Markó lenne a felelős, miközben a buliba beleszóló Orbánnak ehhez semmi köze se lenne, ez azért egy kissé erős. Erős annál inkább, mert láthattuk a Fidesz munkájának gyümölcsét a Vajdaságban. Gondolom, ott is vétlenek. Az pedig, hogy az elkövetett - nem is Magyarországon elkövetet! - hiba anullálódott azért, mert elvesztették a választást - ez egyenesen érthetetlen számomra. A hiba következményei még ma is ott vannak, hogy lehet ezt semmisnek tekinteni? És mindezt egy meg nem nyert választással indokolva?

Orbán beszéde... A beszédekről egyéni véleményem van, és ez eltér a szokásostól. Semmit sem tulajdonítok nekik, politikai célok elérésére valók, a beszéd a gondolat elfedésének eszköze. Orbánnál pedig, aki egy napon három, egymástól független beszédet is mond a hallgatóság összetételétől függően, ez különösen fennáll. Most ilyen arcot akar mutatni. Ezt Önnek, erdélyinek magyarázzam?

Lehet, kedves Anonymus, hogy el vagyok tájolva, de a helyzet az, hogy Önnek egy Leó nevű partnere e honlapon már egy évvel ezelőtt megírta, hogy "Magyarországon nincs forradalmi helyzet". Ön most lényegileg azt írta meg, hogy e Leónak miért volt igaza. (Elárulok valamit: Szerintem az öszödi beszéd csak ürügy volt - az események igazi oka a gazdasági megszorítás volt, amely kérdést a koalició páratlanul ostobán kezelt, a Fidesz pedig igen ügyesen nagyított fel. Mostanra, amikor látszik, hogy nem dőlt össze a világ, a dolog lecsengett.) A népszavazás kapcsán nem sikerült semmit sem elárulni - előttem is világos, hogy a politikai kérdések a négy évre választott parlamentben dőlnek el. (A tüntetések tetőfokán írtam: - Ha Gyurcsány lemond, akkor ez azt jelenti, hogy nem volt alkalmas min. elnöknek.) Ez így is van rendjén, de ennek elemzése parttalanná tenné eszmecserénket.

Az ezredfordulós évekre visszanézve én is sírni tudnék. De most nem térek ki az emberek magánéletébe betolakodó politikára, arra, hogy mint régebben, a közvéleménykutatást végző kislány esetében megírtam, az emberek ismét féltek - nem, most kézzelfogható dolgot írok. A lengyeleknek volt egy Kázmér nevű királyuk - azóta Nagy Kázmérnak hívják. Róla mondják: - Elődjétől fából épített Lengyelországot vett át, és utódjára kőből épített Lengyelországot hagyott. Nos, Orbán országlás alatt felavattak 3687 db országzászlót és átadtak 843 db Szent István szobrot. Ja igen, és úsztatták a Dunán a korona papírmasé mását - meg leállították a metro építését a fővárosban. A koalició kormányzása alatt az autópályák százkilométerei épülnek, épül az új összekötő híd a Dunán, Budapestet elkerülő autópálya épül (ami már Belgrád, de Szófia körül is van!), és elkezdték a budapesti metro építését is. Mindezt kőből, kedves Anonymus.

2007/10/30
Anonymus (a27@freemail.hu):

Tudja Leó, léteznek olyan kövek is, amit nem lát. Pl. iskolák, intézmények, stb. működtetése, létezik kultúra, léteznek határontúli magyarok, létezik sokminden, amire Orbánék idején - amikor még lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodtak - volt pénz. És ettől nem dölt össze az ország gazdasági egyensúlya, sőt javult, az államadósság folymatosan csökkent, és az államháztartási hiány is, csak a választások előtt emelkedett egy kicsit, de még kezelhető módon. De ha már a köveknál tartunk, OV kivásárolta Európa legdrágább autópályaszakaszát (M1), végig felújították az M7-et, és 3 sávosították Fehérvár és Bp. között, továbbá az M3-ast is építették. A Művészetek Palotája is még ők teremtették elő a költségeket, a Millenálist is ők finanszírozták, a magasabb kultúra végett az operaház dolgozók fizetését jelentősen megemelték, a Millenium alkalmából számois jelentős műemléket helyreállítottak nem csak idehaza, de külföldön is (pl. Gyulafehérváron). A Széchenyi-terv által megépült objektumok a mai napig bizonyítják, hogy tud az állam úgy adni, hogy a pénz ne csak elnyelődjön, hanem fialjon. És mindezt kevesebb pénzből, és nem eladósítva az országot!!! Hitelből és PPP-s programokkal könnyű építeni. Tisztára, mint a Kádár-rendszerben! Megtehette volna Orbán is, csak kicsit több felelőssége volt a pénzügyekhez. Jelenleg mi van? Minden évben minden honnan jelentős pénzelvonás szinte minden évben. Kultúra, egészségügy, önkormányzatok... És mindezt sokkalta több pénz mellett. Emlékszem Demszky elszólt mondatára még Megyó alatt - pedig akkor még de rózsás volt a helyzet -, hogy még Orbán idején is jobb volt az önkormányzatoknak, mint a ballib kormányzás alatt.

2007/10/31
Anonymus (a27@freemail.hu):

Ha OV maradt volna, azok a kövek, amelyekre Leó hivatkozik szintén megépültek volna, sőt, talán már jóval előbbre járnánk, mert nem történt volna meg a pénzügyekkel, ami megtörtént. De hajrá, kedves Leó, minél rosszabb, annál jobb, nemigaz? Kezdek hozzászokni, hogy ebben az országban ilyen emberek élnek...

2007/10/31
Leó:

A mi lett volna, ha ... kérdésekben az a jó, hogy kedvünkre színezhetjük őket. Minden esetre: Orbánnak volt négy éve arra, hogy legalább elkezdje megépíteni azokat, amiket "biztosan megépített volna" - ha kap rá újabb négy évet. Nem kezdte el, így maradtak az országzászlók... Az ország legdrágább autópályájának én az M5-öt tudtam, és azt az állam Medgyessy idejében vásárolta vissza. Tovább pedig - emeljem ki, hogy éppen Szegedig? - Gyurcsány idejében épült.

A "minél rosszabb annál jobb" értelemszerűen csak ellenzéki politika lehet! A kormány számára minden rossz - rossz, függetlenül attól, hogy mennyi ráhatása volt az eseményekre. Ez eléggé evidencia ahhoz, hogy ennek nemismerését rosszallóan vegyem tudomásul.

Gratulálok, kedves Piszkos Alfréd! Bevallom, nem vártam annak elismerését, hogy Orbán újraválasztása érdekében készíti el a költségvetést. (Tévedés ne essék: különösebben nem is szólom meg ezért - bevett, megszokott gyakorlat.) Csak elmerengve emlékszem azokra az írásokra, amelyek kutyázták a kétéves költségvetésről írt soraimat. Avagy elég idő telt már el ahhoz, hogy bevalljuk?

2007/10/31
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Tévedés lenne azt állítani, hogy 2002 és 2006 között nem épült semmi. Sőt. magam nem is tagadtam, ezt inkább Önök tették 1998-2002 re vonatkozoan ami azért durva csusztatás. A metro nagy hiba volt, meg is fizette az árát OVI, hisz a budapesti 28 elvesztett egyéni képviselői hely komoly ár volt. De csak ismételni tudom, nem elismerni az akkor teljeseitményeket, és csak az esztergomi hajoutat emlegetni durva csusztatás. Én viszont a Bipolisz program kapcsán a máról beszéltem. A válaszáskor az MSZP-SZDSZ koalicio azzal kampányolt, hogy a Nemzeti Fejlestési Tervből mit épit fel. Ez pedig törvénytelen volt, de ez részletkérdés. megnyerte a választást, sőt Szegeden az önkormányzatit is. Még 2007 márciusában is itt pöfeszkedett Gyurcsány a 2000 fekvőágyas maketek előtt. nyáron durván és hazug módon átverik aze egyetem szenátusát, és éppen, hogy megvárják, hogy megszáradjon a tinta az egyetemi klinika és városi korház szerődésen, ami ugyebár legalébbis áálitólag) feltétele lett volna a sikeres Biopolisz pályázatnak, majd kijelentik, hogy a kormány és a város kihátrál a pályázat mögül. Na ez azétrt durva. A Biopolisz progtram tényleg emblematikus képe volt az egész kampánynak. És Délmagyarországnak tényleg szüksége van rá, főleg, hogy alig maradt aktiv ágy az egész régióban. A mai szegedi kliikai pavillon rendszer abszolut alklmatlan az integrált gyógyitásra. ha Ha vali az I vagy II Bleklinikán felszik és CT vizsgáltra van szüksége (ami az Uj Klinikatömbben van), akkor a Charles Bronson becenevű beteghordozó felteszi a beteget egy kerekes ágyra és áttolja a 400 méteres távon, például szakadó esőben vagy -20 fokos hidegben. Ugye felemelő. Na persze poitikusainknak ot van a Kútvölgyi. Nézze ha Ön nem robban fel ezen a hiren, hogy ujabb hazugság (esetleg) átverés volt a Biopolisz, akkor nem tudok hozzászolni. Botka csak anyyit mondott, hogy hiba volt ezzel kampányolni 2006-ban. Lehet, de még 2007 szeptemberében verte át az integrációt a közgyűlésen és egyetemi szenátusán. És akkor nem beszéltem egy nagyon érdekes aspektusról. Jelenleg a Szeged Megyei Jogu város Önkormányzatának nincsen egyetlen integrált gyógyitó ellátó inztézete (korház és szakrendelőintézet), vagyis a következő évi költségvetésében már nem is kelle ezzel számolni. Az önkormányzati törvény pedig előirja ennek kötelezettségét. Az egyetmi klinika rendszer eddig is millárdos hiánnyal küszködött, a városi korházat 300-500 millios hiánnyal vette át azzal, hogy a Biopolisz program segitségével struktura váltással átrendezik a hiányt is. Ami elmarad, tehát senki nem tudja, hogy mi lesz a klinikákkal. Ad abszurdum Szeged és régioja bizonyos területeken ellátás nélkül maradhat, ami ellentmond az önkormányzati törvénynek. De éljen Gyurcsán Ferenc aki mindent tud.

A Tőkés kritikán meglepödött. Miért. Ön ismerte el, hogy az itteni blogon taslán én fogalmaztam meg a tavalyi választáskor a legsulyosabb Orbán kritikát. Tőkés Lászlót személyesen és jól ismerem. Ismerem kvalitásait és leginkább hibáit. A kettő együtt alkotja meg Tőkés Lászlót. Egyik nélkül nincs a másik. Hibái nélkül (eltökélt és rendithetetlen makaccsága) nélkül ne lett volna a forradalmár Tőkés László. Ami ma nem mindig segit. Kossuth és Deák példája. Ki a nagyobb politikus. Döntse el. Ugye, hogy nem könnyű. De azért leslotázni vagy levonázni mint tette Eörsi hát azért gusztustalan és felháborító. Nem állítom, hogy neki kell elmenni Brüsszelbe, bár ki tudja. Erdélynek másfél milliós a magyarsága és ,magyarorszányi területen fekszik. Eltérő és sokszínű volt mindig. Az RMDSZ nek nem sikerült még mindig felépiteni egy olyan strukturát, amely dinamikusan tudja kéociselni ezt a konglomerátumot. És ez nem utolsó sorban Markó és esetleg Tőkés miatt van. De most Tőkésnek van igaza. Marko két olyan sulyos hibát követett el, amely után le kellett volna mondania. És mint irtam a legjobb szavazási időpont most van. Egy valojában tétnélküli választáskor. semmi baj nem lesz, ha sem Tőkés sem az RMDSZ nem küld képviselőtt Brüsszelbe. Ezt atért a képviselő Ur is tudta, amikro hétfőn kiosztotta OVIt. Nem mellékesen szinte biztosra vehető Tőkés győzelme. És ezt tudja Markó is, és ezért ideges. Mert utána veheti kalapját. Ezt megelőzhette volna Basescu ellenes népszavazás fiaskoja után, amikor elképesztő hibát követett. A legalapvetőbb kissebségvédelmi politikai hibát követte el. Azt, hogy magyar nem szól bele románok közötti vitába. Azt nem türik el, felesleges is megprobálni. Abszolut kivülállóként kell szemlélni az ilyen vitát. Az akkori vita a legkévésbé a korrupciórol szolt. Az tiszta hatalmi vita volt a miniszterlnök (pártja) és az elnök között. Mindkettő korrupt, és ezt mindenki tudja. Mese volt a korrupcioról. Itt bizalmi szavazás volt. Eztért Markónak és az RMDSZ-nek ki kellett volna maradni. Sulyos hiba volt, nem is tudja helyrehozni. Csak azért hagyták meg a kormányban az elmult parlamenti bizalmi szavazás után, mert igy volt kényelmes. Tehát a mostani EU szavazásnak a magyarok szemszőgéből aza a tétje, hogy biznak még az erdélyi mayarok markoban vagy sem. Mert a lényeges választás a következő lesz. Annak van tétje. Ül e magyar képviselő Bukarestben. Hogy ki ül Brüsszelbe az tök mindegy. Hogy kell e OVI-nak Tőkés mellé állni. Nem kéne, de nem is akkora hiba, mint amekkorának Eörsinek beállitotta hétfőn.

2007/10/31
Leó:

Sorry, ezt összekevertem! Természetesen Anonymusnak gratulálok az utolsó orbáni költségvetést méltató soraihoz.

2007/10/31
piszkosalfred@hotmail.com (piszkosalfred@hotmail.com):

Mielőtt még nekem esnek, hogy Kossthoz vagy Deákhoz hasonlitom Tőkést. Itt a példa a habitusokrol van szó. Van egy habitus ami a forradalomhoz kell, és van egy habitus ami a békéne épitkezéshez kell. Ritkán talalkozik ez a két habitus egy emberben. maham sem látom a bekeidő habitusát Tőkésben. De amennyiben meglenne benne, akkor nem lett volna az 1989-es Tőkése sem. És ugyebár mi azért szeretjük Tőkést. Ezért nem értem, hogy jön ide Slota


2007/10/31
Anonymus (a27@freemail.hu):

Látom, kedves Leó, Ön lemaradt a látható köveknél (bár csak azt veszi észre, amit akar, hisz' kövek vannak 1998 és 2002 között is szépszámmal), a többi - hogy miből épült, és hogy léteznek láthatatlan kövek is -, nem nagyon érdekli. Főleg az nem - ami szintén nem látható (a pesti embernek pláne nem) -, hogy míg Ön a "kövekben" gyönyörködik, addig az Ön és az én pénzemet a kölcsönök kamatfizetésére költik, és a szuper sztrádák mellett lepusztult kórházazak, csődközeli önkormányzatok, elhagyatott vasútvonalak, infrastruktúrájuktól megfosztott kis agonizáló települések vannak. De legalább a román, bolgár és ukrán kamionosok jól érzik magukat....

2007/10/31
Anonymus (a27@freemail.hu):

Leó, kicsit szánalmas, már ne haragudjon, hogy még mindig az orbáni 5-6 évvel ezelőtti költségvetésen elmélkedik, mintha ez lenne az okozója annak, ami ma van az országban. Tudom, fájdalmas belátni, hogy kedvencei katasztrofálisan kezelik még a pénzügyeket is. Tudja, amikor 2002-ben nyertek, gondoltam, lesz egykét dolog, amivel nem értek egyet, de legalább a gazdaság jól fog menni, hiszen ezek a pénzt nagyon szeretik. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezek még ehhez sem... De hajrá! Majd jó lesz... tudjuk. 40 évig ezt mondták.

2007/10/31
Leó:

Csak ismételni tudom magam: eszem ágába se jut erdélyi kérdésekben vitázni Piszkos Alfréddal - ha e területen ellentmondok, akkor csakis olyan esetekben, amikor általános gyakorlatot, logikai szabályt stb. hág át. Tőkésről - amennyire én látom a dolgokat - valósághűen ír, nekem sincs róla nagyon eltérő véleményem. Most egy általános igazság; szólásmondás is már: a forradalom megeszi gyermekeit. Igen, teljesen más tipusú ember kell a forradalomhoz, mint az azt követő konszolidált világhoz. Tisztel(het)jük is emiatt a forradalom vezetőit - de fentiek miatt általában nincs helyük a forradalmat követő vezetésben. Ez nagyjából általános igazság, Tőkésre is vonatkozik. (Amint Ön Kossuthot és Deákot említette, hadd említsem én Castrot és Guevarat - utóbbinak el kellett hagynia Kubát, mert nem felelt meg politikája az új követelményeknek. Tisztelték és ma is tisztelik Guevarat Kubában - de nem volt számára hely.) Tőkést is tiszteljük a romániai forradalomban játszott szerepéért. De nem kerülhetjük meg a kérdést: ha ez a helyzet, akkor Orbán miért ragszkodik szerepeltetéséhez? Én nem fogadom el azt a magyarázatot, hogy Orbán téved; azt pedig, hogy szentimentalizmusból - na ne! Ezen csak nevetni tudok. Tehát: terve van vele. És most kerek mondatban foglalom össze: Orbánnak tehát terve van egy, a jelen politikai helyzetben nem alkalmas politikussal. És ez baj, mert - visszafelé - ez a terv nem alkalmazkodik a jelen politikai helyzethez (mert különben e politikus alkalmas személy lenne).

Azzal a nézettel, mely szerint az EU-választásoknak nincs tétje, mert semmi se történik, ha az erdélyi magyarságnak nem lesz képviselete - erősen nem értek egyet. A legnyilvánvalóbb: ki a fene fogja képviselni őket? A magyarországiak? A kérdés eleve súlytalan lesz, mert hiszen kiket képviselnek? Akiknek akkora a súlya, hogy be se jutottak? A második: magyarországiak nem ismerik Erdélyt, az erdélyi problémákat, ezért ez a képviselet hibás lesz - Magyarországot vetíti Erdélyre. (Ugyanezért hiba, ha innen akar valaki tanácsot adni Erdélynek - lehet, hogy kezében lévén a pénz, meghallgatják, de akkor járnak jól, ha ezek után a saját fejük után mennek. Fájdalom, nem ezt az utat járják - és ők isszák meg a levét.) A harmadik: ne gondolja, hogy Orbán azért találja ki a gyűléseket, népszavazásokat, mert unatkozik! Egyéb okai mellett van egy olyan is, amiről nem szoktunk beszélni: a harcászatnak van egy lélektana. Az embereket állandóan tréningben kell tartani, és ha a célt megfelelően választjuk ki (pl. a húsvéti ünnepeken legyen kellemes, napos idő) akkor állandóan sikerről tudunk beszámolni - a csapatok hozzászoknak a győzelemhez, a következő harcba is elmennek, mert előző sikereik lelkesítik őket. Ha tehát a választások a magyarságnak kiábrándító égést hoznak, óriási a veszélye annak, hogy a következő, immár Ön szerint is tétre menő választásoknak egy kiábrándult, önbizalom nélküli, hitehagyott magyarság - nem megy neki, hanem reményeit vesztve gondolván, otthon marad. (Valóban nem látja, hogy Orbán itthon mennyire játszik arra, hogy a szocialista választók önbizalmát elvegye? Tényleg nem vette észre, hogy a 2006-os választások megnyerésében mekkora szerepe volt Gyurcsánynak, aki fel tudta rázni szavazóikat? Tett ő bármi csodát? Nem, csak a bágyadt, habozó, "úgyis veszítünk" Medgyessy után visszaadta szimpatizánsaiknak a győzelembe vetett hitet.) Hatalmas tehát a kockázat, kedves Piszkos Alfréd!

Nem vonok kétségbe egyetlen igét sem abból, amit a szegedi egészségügyről írt. De: azt azért nem hiszem, hogy Gyurcsány arra adott utasítást, hogy hülyeséget csináljanak - értem ez alatt a betegszállítás "megszervezését". Tovább megyek: nem hiszem el azt sem, hogy ott, azon a környéken senki sem képes azt ésszerűen megoldani. (Nem tudna pl. Ön akár két, egymástól független, minimális pénzt igénylő megoldást kitalálni?) Akkor pedig miért alakították ilyenre? Ugyanazok a kérdéseim: valami nyilvánvaló Ön előtt, nyilvánvaló énelőttem - csak Orbán és szakértői nem látják? Egy betegátszállítás nem lehet megoldhatatlan feladat, mondom én, nyilván ki tud ilyet találni Ön - miért nem tudják megoldani a kórház vezetői? Nem furcsa mindkét eset? Fel se tételezünk szándékosságot?

Tudja, kedves Anonymus, a látható kövek azok tények, nem vitathatók. A láthatatlanok? Hit és szöveg kérdése. De, azért, hogy megmutassam, emlékszem én láthatalan kövekre is (meg azért is, hogy bemutassam, azok - szemben a valódiakkal - mennyire nem objektívak) megemlítek én láthatalan köveket is: azokat, amelyekből Orbán falat akart építeni a város és a falu közé. Kevés olyen lépés van, amely ennél kártékonyabb! Az ok, hogy 5-6 évvel ezelőtti költségvetésen elmélkedem, egyszerű: ekkor készített Orbán költségvetést utóljára. Ámde: attól, hogy 5-6 évvel ezelőtti, megjavult?

2007/11/01
Marosi Pál:

Tisztelt Eörsi úr! Önök ugyanazt művelik a palesztinokkal mint a nácik a zsidókkal. Önök egy teljes nemzetet zárnak gettóba az apartheid falak közé. Teszik mindezt a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése ellenében, melyben kihangsúlyozták, hogy a fal illegális. Egy olyan ember aki az ENSZ BT határozatok ellen agitál és a Hágai Nemzetközi Bíróság döntésének semmibevétele mellett foglal állást nem lehet Magyarország külügyminisztere. Egy olyan ember aki a nemzetközi jog sárbatiprásán dolgozik és a libanoni háború mellett agitál a parlamentben nem képviselheti tisztességesen Magyarország érdekeit. Továbbá aki egy másik állam érdekeit Magyarország érdekei felé helyezi nem képviselheti sikeresen Magyarországot. Fekszólítom, hogy tartsák be a ENSZ BT 242-es és 338-as határozatait, továbba a Hágai Nemzetközi Bíróság 2004. június 9.-i döntését. Üdvözletem.

2007/11/02
piszkosalfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Az Europa Parlamentet gittegyletnek tartom. Teljesen mindegy, hogy ott van akár Tőkés, akár az RMDSZ képviselője. Az erdélyi magyarság lényeges kérdédei jelenleg Bukarestben dölnek el. Ha a következő parlamenti választáskor onna kihull a magyarság képviselete az valoban tragikus. Ez a tétje a mostani a választásnak. Ha most nyer Tőkés, akkor az RMDSZ-nek és szeméy szerint Markónak be kell látnia, hogy kamarillapolitikáját már nem támogatja at erdélyi magyarság, és nem teheti, hogy a Tőkés formációt (Magyar polgári szövetség) nem vonja be közös listára. Ha mindketten kiesnek, akkor meg minkét formációak be kell látni, hoyg csak közösen megy.

Gyurcsány nem adott utasitást, hogy miképpen szállitsák a betegeket a különbözö kilinikák között. Viszonz utasitást adott, hogy a Bipolisz programot már nem támogatja a kormányzat. Ami ugyebár durva, hosz záslóshajoja volt a válaszási programnak. Utána jött, hogy hazudtunk reggel, éjjel nappal. Viszont Öszöd után is azt mondta Gyurcsány, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt progjamaik megvalosulnak. Ilyen példaul a szegedi Biopolisz. 2007 marciusában pont ezért jött Szegedre, hogy biztositsa a szegedi Biopolisz sikerességét. Ennek feltétele, hogy a hatlalmas hiánnyal átvegye egyeteme átvegye a hiánnyal küszködö egyetemi klinikai egység átvegye a hatalma hiánnyal küszködö szegedi városi korházat. Nagy nehezen átnyimják a szenátuson az integráciott. Az egészségügyi minisztérium államtitkára személyes garanciát ad a 300 millios hiány szanálása, és indulhat a biopolisz épitése. Majd bejelentik hogy a kormány kiszállt a biopolisz mögül, és még a megigért 300 milliot is letagadják, sőt összeviszza hazudnak (http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/nincs__millio_de_van_helyette_/2036606/) Szoval sajnos még mindig igaz, hogy hazudtunk reggel, délben éste. És Leo csak gunyolodik, hogy nem Gyurcsány viszi a beteget. Nem mellesleg nem a betegek szállitásárol beszéltem, hanem az integrált gyogyitásrol, amiröl egy sulyponti korháznak eleget kéne tudjon tenni. A Szegedi Ehyetem több mint sulyponti korház, hsiz régios centrum. Közben a beteget a 20 század elején még korszerűnek számito önálló, egymástol akar többszázmeterre levő pavilonokba helyezték. Akár tetszik akár nem is olyan egyszerű megszervezni a betegek szállitását, egy-egy vizgálatra. Mentőt hivni erre nem lehet, bár sokszor az teszik, és ha van kapacitás akkor segit is. Korábban felmerült egy alagutfolyoso rendszer epitése. De az rengeteg pénz. Végül eldölt, hogy megépül az klinikai tömb. Az egyteme bizositani tudja az önrész nagy részét, mert utóbb eladják az értékes be4lváérosi klinikákák épületeit. Csak az addigi kormánygaranciát kellett volna adniu. És ebből szállt ki Gyurcsány. A kérdés miért. És ha tényleg igaz, amiről beszélnek, hogy ujabb 140 milliárd kell a nyugati pályaudvar elköltöztetésére, hogy megépüljön már az eddigi 140 milliárdos kormányzati negyed, hát az én és sokan mások felháboritonak tartom. Tényleg csodálkozom (na jo nem csodálkozom), hogy nem háborodik fel azon, hogy ugy lázsuok már, hogy mintegy 300 milliárdért épitjük a kurva fontos kormánynegyedet amikor nem mellesleg mindenütt megszoritunk, mert nincs pénzünk. ne háborodjon fel, de remélem, hogy a következő választáskor majd emlékeznejk a szegediek, hogy meigérték neki az uj korházat, de közben fontosabb lett az uj kormányzati negyed. Pedig itt Botka még Öszöd után is 60 százalékot kapott. Igaza volt Karsainak, Gyurcsány a leghűségesebb embereit és településeit sulytja.

2007/11/02
Leó:

Most megint magamat kell ismételnem: eszem ágába se jut gúnyolódni se kórházon, se betegek helyzetén. Csak azt mondtam: nem hiszem, hogy a betegszállítás nem oldható meg jobban, csak úgy, ahogyan azt Piszkos Alfréd leírta. És, miután ott, Dél-Alföldön, egy polgármester bejelentette, hogy betegek fognak meghalni, és mit tesz isten! egy súlyos beteget továbbküldtek a polgármester által irányított város kórházából, megkérdeztem: nem lehet célzatosság a tehetetlenség mögött? Erre nyugodtan lehetett volna azt felelni: - Nem volt célzatosság Leó, és - hogy kérdésére is válaszoljak - én magam se tudnék tanácsot adni a szállításra. De nem mondta, kedves Piszkos Alfréd.

És akkor hadd kérdezzek ismét valamit: "Ha most nyer Tőkés, akkor az RMDSZ-nek és személy szerint Markónak be kell látnia, hogy kamarillapolitikáját már nem támogatja az erdélyi magyarság, és nem teheti, hogy a Tőkés formációt nem vonja be a közös listára." - írja. Most nem e mondat politikai, hanem felfogásbeli tartalmára kérdezek: Tőkés éveken át "sehol sem volt" - mi jogosította akkor fel arra, hogy most megosztóként helyet követeljen magának? (Miközben - ezt Piszkos Alfrédtől tudom! - a püspökválasztásokon is alig-alig tud győzni.) Erre nem jó a de győz! - válasz, mert ezek szerint saját pályáján se meggyőző, a politikában pedig nem csak a vallásos hívek vannak ott! Világos, mit kérdezek: Ha a nem-győzelem Markó számára azt jelenti, hogy nem viheti tovább vonalát, akkor a Tőkés számára eddig született nem-győzelmek miért nem jelentették ugyanezt? Ő miért dobhat ismét, ha egyik dobása nem sikerült? De kérdezek tovább: "Ha mindketten kiesnek, akkor meg mindkét formációnak be kell látnia, hogy csak közösen megy". Remélem, ez alatt nem azt érti, hogy át kell engedni Tőkésnek a vezetést! De jöjjön a kérdés: miért kell ehhez megkockáztatni azt, hogy mindketten kiessenek? Annyira fontos, hogy Tőkés erőt tudjon mutatni? Tévedés ne essék, nem abba akarok beleszólni, hogy az erdélyiek hogyan tudnak megállapodni! Emlékezzünk ugyanis vissza: Eörsi úr parlamenti felszólalásától indultunk! Tehát NEM az erdélyiek vitájától, hanem Orbánnak az erdélyi ügyekbe való, megosztó jellegű beavatkozásától! A korrekt kérdés tehát igy hangzik: Eddig Tőkés nem tudott elég erős lenni Markóhoz képest, miért olyan lényeges Orbánnak az, hogy most (Tőkés) erőt tudjon mutatni, akár az EU parlamenti helyének elvesztése árán is?

Az, hogy mennyire gittegylet az EU-parlament, megitélés kérdése. De hadd emlékeztessem valamire: a románok a XIX. szd végén, XX. szd elején sokkal kisebb súlyú fórumokon hangoztatták következetesen, milyen elképsztő elnyomás alatt senyved az erdélyi románság. Az eredmény ismert. Nincs olyan súlytalan egyetlen fórum sem, hogy lemondhassunk igazunk hangoztatásáról!




2007/11/02
Piszkosalfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Leó, továbbra is a csak a példámon ugrál. A Szegedi Tudományegyetem kiemelt korház lett. Amikor kialakitották tavaly a sulpyonti korház fogalmát arról volt szó, hogy az a modern betegellátás központjai lesznek. Moder betegellátás pedig nem létezik egymástol többszázméterre levő pavillonrendszreű klinikai tömbben. Persze lehetne egy CT telepiteni a I és II Belklinikába (azok egymás mellett vannak), egyet a Sebészeti Klinikába (az csak 50 méterre van), egyet a Női Klinikára (az 250 méterre és két utcányira), egy már van az Uj Klinikán (ez van mintegy 350-400 máterre és három utcányira az I és II Belkinikátol) ahová most viszik a betegeket mindenhonnan. Értse már meg itt csak egy példát mondtam, ami már nagyon komoly problémát jelent, de található még sok más, amiért meg kellene épiteni egy nagy Klinikai korházat (mint például a bécsi). Vannak osztályok, amiket nem lehet elválasztani, mert nem lehet ellátni bizonyos közös feladatokat. Például a orvos konziliumokat. Ezt látta be végre nagyon helyesen az egészségügyi kormányzat, amikor kijelentette, hogy a szegedi Biopolisz projekt az egyik országos kiemelt projekt lesz. Ezzel kampányoltak, és még a gyözelem és Öszöd kiderülése után is mit mondtak. Hogy a konvergencia program és a megszoritások ellenére a nemzeti Fejlesztési terv kiemelt progjamait semmmi és senki nem veszélyezteti. Ráádaszul a Szegedi Biopolisz estében is mint ahogy a kibaszottul fontos Kormányzeti negyednél, felszabadzul legalább négy értekes belvárosi klinika pavillon, ami értékesithető utolag csökkentve a beruházás költségeit. Szval ezt lássa már be Leo. alakul egy ujabb hazugság. Volt egy ujabb igéret, ami ugy szolt. Most azért kellenek a megszoritások, hogy hozzuk helyre a költségvetést, hogy utána megvalositsuk a nagy terveket. A megszortások meg voltak/vannak, most pedig bejelentjük, hogy elmaradnak a beruházáso, de ugy hpgy nem mondják meg, hogy mire is kell helyette a pénz. Mert ugyebár az Unios pénzeket nem lehet másra költeni, mint fontos projektekre. Én nem hallottam, hogy milyen más értelmes és nélkülözhetlne projektre megy el a bipolisz pénze. Ön igen ? Ha igen kérem irja meg itt, és ha az valoban fontosabb, akkor nem szoltam semmit. Legfennebb, miért kellett még idén márciusban is erről pofázni Gyurcsánynak Szegeden a Bipolisz makettje előtt. Ha nincs ilyen projekt akkor marad a kérdés. Esetleg mégis ellopják, ellopták az unios pénzeket, mert valamire csak el kell költödjön.

Az Europa Parlament gittegylet. Itt arra gondolta, amit Ön sem mert nagyon megcáfolni, hogy igazán a napi éeletet befolyásolo döntések ott nem születnek. Az Unio legfontosabb döntéshozatali szereve továbbra is a félévenkénti csúcsértezlet, rááadasul ott is a néhány nagy kornányfő elötre eldönti a dolgokat, és utána addig puhitják a többit (példaul éheztettéssel mint most Lisszabonban) amig a többiek is rábolintanak. Az Europa Parlament meg utolag megszavazza a csucs döntéseit. Persze van ebben sarkitas, de a nagyon fontos dolgokra ez igaz. Tehát ott van e Tőkés meg Frunda majdnem mindegy. Mondom majdnem. Jo volna, de ha nem sikerül nem tragédia. Ami valoban tragédia lenne az az ha eltünik a Bukaresti parlamentből a képviselet. Erre előkészitő a mostani szavazás. Tudja mint 2004-ben. Mit mondott az MSZP. Ez nem fontos szavazás, nem a belpolitikárol szól, a miniszterlnököt továbbra is Medgyessynek hivják , stb. stb. Ez nyárvégig volt igaz. Nost ugyenerröl szol a most a Tőkés-Marko vita. Valamelyikenek buknia kell.

Hogy hol volt Tőkés, mostanáig. Akkor nem követte az eseményeket. 1990-től mostanáig mindvégog szellemi vezetője volt az erdélyi magyarságnak. A püspökválasztást is ezért veszitette majdnem el, mert a papság elégedetlen volt, azzal, hogy közéleti tevékenysége miatt valoban hanyagolta a napi püspöki tevékenységét, meg hozott több vitatható személyi döntést az egyházkerületén belül. Most is az hozható fel nagyon komoly érvnek, hogyha nyer (ami Markóék minden károgása ellenére, vagy pont azért valószínűsithető), hogy lemond-e a püspöki pozicióról vagy sem. Hogy korteskedéskor ki kit használ fel maga mellett ? Ne bonyolodjunk be nagyon ebbe a kérdésbe. Gyurcsány Blairt, Putyint és Busht hozta el, Orbán meg Kohlt, Merkelt stb, stb. Ez olyan ovis dolog, ami mindekire jellemző, és marhaság ezzel vagdakolzni a másik ellen. Ugyanis most Marko meg Frunda most Gyurcsány és Eörsi mellett fényképezkedett.



Leo példája a románok érdekérvényesitéséről enm a legjobb A kis Antant csak nevében volt kis szövetség, főleg, hogy valamiért a győztes oldalra került, és ne feledkezzünk meg az akkori anyaországi elképesztően naiv és ütődőtt (pl. az MSZP által most is minden évben megünnepelt Károlyi) politikájárol ami nélkül a románok sohasem lettek volna eredményesek (lásd Törökország példája). De ne nyissunk történelmi vitát, mert biztosan másképpen látja ezt is. Ugy sem tudnuk erről egymást meggyőzni.




2007/11/05
Anonymus (a27@freemail.hu):

Az uniós pénzek eltünéséről jut eszembe. Még mielőtt kitört volna a nemrég látott botrány, ami után szegény bajnai győzőtt magyarázkodni, meg perrel fenyegetni Orbán Viktort... Egy Pest melletti kisvárosban egy államilag támogatott intézménynek dolgoztunk egy lehetséges épületbővítés kapcsán. Már akkor mondta a megrendelő, hogy sajnos a megnyert pénzekből sokat vissza kell "csorgatni" a minisztériumi döntéshozóknak, mert másképp nem kapnak semmit. Meg sem lepődtem amúgy. Majd nem sokra rá ki is pattant a botrány, Bajnai meg ártatlan képpel magyarázta, hogy ez micsoda hazugság, a Fidesz újabb támadása stb. Jaj, Bajnai pajtás.... te sem vagy jobb, mint a főnököd!

2007/11/05
Marosi Pál:

Eörsi űr! Milyen akkreditációja volt Horváth Ágnes egüszségügyi miniszter férjének az afganisztáni hivatalos látogatáson? Kit képviselt a miniszterasszony férje? Ha magánemberként volt jelen, akkor mit keresett egy hivatalos delegációban? Komolyabban kéne venni az ország külföldi képviseletét.

Röhejes amit Önök művelnek diplomácia címén. Dobrev Klára, Putyin látogatása alkalmával mosolyogva mondta el az orosz elnöknek, hogy a család kutyája az ebédlőbe csinált érkezése előtt. Ez akkor történt amikor meghívták Putyint a Gyurcsány rezidenciába.

Ebből áll a magyar diplomácia, hogy Gyurcsány kutyája odasz@rt az ebédlőbe? Üdvözletem.


2007/11/06
Leó:

Kár, hogy Piszkos Alfréd nem vette észre, egyáltalán nem "a példán ugrál"-ok. Azon jelenség ellen van kifogásom, melyben valamely intézmény úgy akarja saját súlyát növelni, hogy megmutatja, mekkora bajt tud okozni. A bioközponttal való kampányolás részleteihez nem tudok hozzászólni - nyilván úgy volt, ahogyan az P.A. leírta. Láttam én országos Irma nénit - ez a választási harc. Ámde egy dolog a kampányolás, és egészen más dolog az, hogy csalódtam a kampányigéretekben, és az, hogy mindez mire jogosít fel engem. Ezért írtam: nem hiszem, hogy az elmaradt igéretek miatt kell a betegeget télen az udvaron hurcolászni. Eddig, igéret előtt hogyan csinálták? Ugyanígy, csak eddig ki törődött vele? Milyen alapon lehet ezt az állapotot az igéret elmaradására visszavezetni? Ettől teljesen független az, hogy nyilvánvaló: csak gazdagodna az ország egy korszerű egészségügyi centrummal - erről beszélni is kár.

Az EU-pénzek "ellopása" egészen más ügy. Ha nehéz is megérteni, tudomásul kellene venni: az EU nyomon követi az általa adott pénzek útját; ha hídépítésre adott pénzt, nem lehet azon művelődési házat építeni. Ebben az értelemben beszélni a szegedi egészségügyi központra szánt pénz ellopásáról - értelmetlen. Propagandaként megfelelő, mert sokan hiszik el, ha pénz ellopásáról van szó, de komolyan beszélni erről ... De tudja ezt a Fidesz is: mindennemű építkezésnek ott tesznek keresztbe, ahol tudnak; hiszen az Úniónak akkor is vissza kell fizetni az általa adott pénzt, ha a határidőt túllépjük! Ugyane témához azonban kapcsolódik egy másik vonatkozás is: a projekt megvalósításakor kihasított pénzek ügye. Ez így van, minden építkezés korrupcióval folyik le - nagyok a pénzek, az ellenőrzés nehéz. (Méltóztassunk visszaemlékezni az Antall-kormány által adott e-hitelekre! Akkor 25%-ot eleve vissza kellett adni ahhoz, hogy a pályázat sikeres legyen. És egyáltalán visszafizették ezeket a hiteleket?) Az EU pedig az így, menet közben kilopott pénzeket nem tudja ellenőrizni, mert azokat papírokkal gyönyörűen el lehet takarni. Orbán is, a Fidesz is nagyon jól tudja, miért akarja (Fidesz-vezette) önkormányzatokra bízni a pályázatok elbírálását! Anonymus tehát általános igazságot mutatott be egy példa során. De elárulom: ez a gazdaság működéséből következik, pártsemleges. (A működés pártsemleges! Természetesen a hatalmon levő párt keres legjobban ezen - ebben a vonatkozásban tehát nem pártsemleges!) Gondoljunk csak arra, miből lett pénz a Hír TV megalapítására!

Marosi Pál túlságosan enyhén itéli meg Horváth Ágnes férjének afganisztáni útját! Ez az ügy teljes egészében botrányos, ami hagyján - de hülyeség is volt! (Ha visszaemlékszem arra az időre, amikor Magyar Bálint élt egy mindenki számára adott lehetőséggel, hogyan reagált az SzDSz...) A hellyel való takarékoskodás érdekében meg se próbálom felsorolni a hülyeség elemeit, csak azon csodálkozom, hogy a Fidesz milyen lanyhán támadta. ( Hogyan reagált minderre az SzDSz parlamenti frakciója? Vagy ez aztán végképp nem tartozik rám? ) Lehet, hogy a Horn-nyilatkozat nem csak egy átgondolatlan kijelentés volt?

Úgy tűnik, Szili Katalin elérkezettnek tartja az időt arra, hogy megmutassa magát. Úgy vélem, az MSzP-nek van még egy éve arra, hogy megvárja, hogyan alakul a magyar (és világ-) gazdaság helyzete. Ha rosszul - Gyurcsány lemond, és jön helyette egy olyan, akinek jó esélye lesz a választásokon. Pl. Szili, aki a pártokhoz nem, vagy lazán kötődő választók szemében népszerű. Ráér 2009 tavaszán jönni, hiszen őt nem kell felépíteni, addig pedig meglátjuk. Ámde, ha így lesz - és bejön- akkor külön gratuláció illeti az SzDSz-t, mert ez estben ők tették közt. elnökké Sólyomot, és nekik köszönheti Szili a min. eln.-i posztot. Hát ehhez illik gratulálni!

Úgy hiszem, kb. egy éve írtam arról, hogy a lakosság nagyon örül annak, hogy lakást vásárolhatott magának, éspedig olcsón - örül, mert nem látnak előre. Utálom (ú-ú-útálom), amikor ennyire igazam van!

2007/11/11
Marosi Pál:

Körözött bünöző is dolgozott a zsdsz elnökének házánál.

2007/11/11
Leó:

Egészen más kérdés az I. vil. háb. és következményei - amelyről megértem, hogy egyszerűbb nem nyitni vitát, noha én sem bízom abban, hogy meg fogjuk egymást győzni. De itt két, egymástól független kérdés áll fenn! Az egyik: én nem Trianonról beszéltem, hanem arról a propaganda-tevékenységről, amelyet a környező államok folytattak ellenünk, és amely tevékenység - a történelem alakulása folytán - igencsak gyümölcsöző lett nekik. Azaz: a tevékenységet el kell végezni! - állítottam. Dacára annak, hogy 'talán az élet munkáinkért nem fog fizetni semmivel'. Akkor is ez a feladatunk - aki e feladatról le akarja beszélni a magyar diplomáciát, és mindenkit, aki ez ügyben tenni tud... - nos, Eörsi úr kérte, hogy ne használjuk a hazaáruló kifejezést. De az biztos, hogy nem az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyarok érdekében cselekszik!

Merőben más kérdés az I. vil. háb. utáni helyzet. Az ország e háborút a vesztesek oldalán, kivérezve, kiábrándultan fejezte be. (És hogy egy kis ecetet csöpögtessek a késre: csak a kommunista Vörös Hadsereg szállt szembe a területrablókkal. És tény, hogy a székely hadosztály engedte át a románokat - a Tiszánál, kedves Piszkos Alfréd, és nem az Ojtozi hágónál!) A török példa egyszerűen a helyzet teljes és tökéletes meg nem értése! Törökország esetében a felügyeletet a görög hadsereg gyakorolta - vessünk egy pillantást a térképre, és nézzük meg a török/görög méretarányokat! Magyarországon a francia, román, szerb, cseh államok állomásoztattak csapatokat. Lehet Károlyit hibáztatni - ki tudja ma már, milyen is volt a valódi hangulat, a katonai-politikai lehetőségek? De - ha már akkori politikusokat méltatunk - mostanában Tiszának akarnak szobrot állítani! Annak a Tiszának, akinek meggyőződése volt, hogy a háborúba nem szabad belépnünk - de pozíciója megtartásáért mégis belépett. Tudja, kedves Piszkos Alfréd, hányszor jut eszembe Orbán kapcsán épp Tisza?

2007/11/11
Leó:

Nem tudom, Eörsi úrnak mennyire van ideje a hazai sajtó figyelésére, ezért figyelmébe ajánlom Mester Ákos írását a 168 óra c. lapban, annak "vélemény" rovatában.

2007/11/14
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):

Nincs sok időm. De olvasom. Ezt is olvastam. De leginkább szeretnék hozzászólásaimban a nyitó írásra érkezett írásokra reflektálni. Ezt a vitázók nemigen teszik lehetővé. Ez nem kritika, de tény, hogy többnyira mindig ugyanarról van szó: "Négy láb jó, két láb rossz!"

2007/11/14
Anonymus (a27@freemail.hu):

Hát én most sem a nyító témára reflektálnék. Sorry.

Tegnap megtudtuk, hogy a 3. negyedéves gazdasági növekedés 1% volt. Mit is lehet ilyenkor mondani...ugye, kedves Leó... lesz ez még 0,xx is! Sebaj, Feri 2009-re javulást ígér. Fogunk mi még örülni, ha elérjük a 2%-ot. Éljen a "szakértő" kormány! Tényleg nincs altervatíva!

2007/11/15
Leó:

"De leginkább szeretnék hozzászólásaimban a nyitó írásra érkezett írásokra reflektálni" - írta Eörsi úr. Lehet, hogy szeretné tenni, de nem tette. Ez nem kritika, de tény. A "négy láb jó, két láb rossz!"-jelenséget azonban jogosan kritizálhatná - ámde nem szabad figyelmen kívül hagyni a politika egy alapvető szabályát: a vissza nem utasított, nem cáfolt vád egyenlő a vád elismerésével. És még egy alapvető igazság (ami miatt nem lehet helyes gondolatmenet a "mi lett volna, ha...") az, mely szerint az események sohasem úgy alakulnak, ahogyan mi azt eltervezzük/elképzeljük. Nem úgy alakulnak, mert a résztvevők másként gondolják, mint mi, másként viselkednek, mint ahogyan azt mi elképzeljük. Ezért kell a vitákhoz egy moderátor, aki a témától szükségképpen elkanyarodó válasz - viszontválasz sorozatot mederben tartja. És van még egy valami, amit szintén figyelembe kell venni: az idő. Egy téma ritkán (mondhatnám, hogy soha, dehát "soha se mondd, hogy soha") tud hetekig-hónapokig megállni a lábán. Főleg a közéletben, ahol mindig új események torlódnak egymásra.

2007/11/16
Marosi Pál:

"Dübürög a gazdaság" 1% a GDP növekedése.

Elegem van a pannon puma Kóka Kóla hazugságaiból.

2007/11/17
Leó:

Fájdalom, de úgy érzem, el kell térnem a témanyitó írástól - de az aktualitás az aktualitás. Sőt, mi több, attól tartok, hogy most azt a kérdést feszegetem: mennyire jó az a négy láb?

Az SzDSz frakcióvezető-helyettese parlamenti felszólalásában kifogásolta, hogy a rendőrség egy engedélyezetlen tüntetés helyszínén, intézkedése során a helyszínről újságírókat távolított el, mi több, úgy bánva velük, mintha közönséges állampolgárok lennének, eljárása során nem tett különbséget újságírók és más, a helyszínen tiltás ellenére tartózkodók között. Eddig a hír. Nem véletlenül írtam a felszólaló képviselő titulusát és nem nevét - az ő rangja azt jelenti, pártjának véleményét mondta el. Mindezek után indokoltnak (de legalább is megengedhetőnek) tartom, hogy én ugyanezen pártnak egy másik, magas pozíciót betöltő, végzettségét tekintve ügyvéd vezetőjéhez forduljak, magyarázatát kérve.

Mint előző írásaimból már alighanem kiderült, meglehetősen nehézkes vagyok, egy gondolatmenetben szeretek az elejéről elindulni, a témákat zárt egységben nézem, és nem kedvelem a kiragadott eseteket és példákat. Tehát: a rendőrség nem egy valamilyen szervezet, hanem az államot, lényegében a társadalmat képviseli, így mint hatóság jár el - mondom én. Eme eljárása során jogosult engem pl. mozgásomban, akár szabadságomban is korlátozni, jogosult vagyontárgyaimat használni stb. Az SzDSz véleménye szerint tehát a hatóságnak akkor, amikor a társadalom életét szabályozó törvényeket alkalmazza, az állampolgárokat meg kell különböztetnie - újságírókra hatásköre nem terjed ki, mert ők a lakosságot tájékoztatják, és e tájékoztatás fontosabb, mint a hatóságok tevékenysége. Ez nem "meredek" fogalmazás, hiszen emlékezzünk csak! Az Erzsébet hídon egy (egyetlen!) ember dobolva lelépett a járdáról a buszsávba, 20 újságíró körülvette. Kik akadályozták a forgalmat? Nem az az egy, hanem az őt körülvevő, őt testével fedező 20 - az újságíróknak tehát joguk volt arra, amire senkinek sincs joga (a buszsávot használni). De el tudok képzelni más szituációt is - és sokat segítene Eörsi úr, ha felvilágosítana. Ha pl. ég egy nagyobb lakóház, és kivonul a tűzoltóság. És az újságírók - tájékoztatási jogukat gyakorolva! - odamennek a tűzhöz, zavarva a tűzoltók munkáját; netán bemennek az égő házba, hiszen onnan még pontosabban lehet tudósítani! És a tűzoltóság nem tehet semmit, nem terelheti el az újságírókat. Hiszen - épp az imént - megállapítottuk, hogy a tájékoztatás fontosabb, mint a hatósági tevékenység. Az én felfogásom szerint azonban ebben az esetben befoghatnak engem arra, hogy hordjam a vizet, adjam oda az autómat, ha sérültet kell kórházba vinni stb - szóval, a hatóság intézkedésének alá kell vetnem magamat. És nem vitatkozhatok azon, hogy "na már mér' álljak arrébb, ha én a tüzet akarom nézni, a tűzoltónak nem is kell az a hely", vagy "nekem színházjegyem van, előttem ne zárják le az utat". Persze, ahány ember, annyi felfogás - és bízom benne, hogy az SzDSz frakcióvezetője meg tudja nekem magyarázni, miért helyes az, ha hatósági intézkedés kellős közepén (amikor emberi életek is kockán foroghatnak), miért helyes megengedni azt, hogy bárki vitát nyithasson: az én foglalkozásom gyakorlásához most hogyan is kell a munkáját végző hatóságnak idomulnia. És kíváncsian várom a magyarázatot arra, hogy mi a teendő akkor, ha egy(!) ember elkezd engedély nélkül tüntetni, és ezt az eseményt a Hír TV és a Magyar Nemzet c. lap 100 - 100 külső munkatársi igazolvánnyal rendelkező munkatársa (most ne soroljunk lehetséges neveket) tartja szükségesnek testközelből tudósítani.

Ha kérhetem: ne hivatkozzunk arra, hogy "más a rendőrség, más a tűzoltóság, az árvízvédelem, a mentők stb"! Ne tegyük, mert egyrészt: előfordulhat, hogy épp a rendőrségnek feladata a megfelelő körülmények biztosítása, amelyet ugyebár nem akarunk megengedni, ezáltal már ebben az esetben is a tűzoltók, mentők stb munkájának bénítását is máris megengedtük. Másrészt: milyen okból és miért emeljük ki a rendőrséget a többi hatóság közül? Ha ven erre elvi magyarázat, szívesen veszem. Addig azonban a kérdést csak egységesen és elvi alapon tudom nézni: a hatóságnak (legyen az bármelyik is akár a felsoroltak közül, akár olyannak, amelyet kifelejtettem) hatósági feladatai elvégzése során rendelkeznie kell azokkal a jogkörökkel, amelyek e faladatok elvégzéséhez szükségesek. Ismétlem, mindegyik hatóságnak! És azért egységesen és mindegyiknek, azért vonatkozik rájuk egységesen minden szabály, mert ugyanazon tőről fakadnak, ugyanazon funkciót látják el: a társadalom érdekeinek védelme, szélsőséges (a normálistól, a mindennapitól eltérő) helyzetben. És ebben a munkájukban mindenkinek (az érthetőség kedvéért: bármi legyen is az illető foglalkozása) minden eszközzel támogatnia kell. Nekem oda kell adnom az autómat, az orvosnak gyógyítania kell a sérültet - az ott lézengőknek pedig el kell menniük onnan, ahonnan őket elküldték.

Persze, mint fentebb írtam, lehet ettől eltérő nézet is. Kíváncsian várom.




2007/11/20
Anonymus (a27@freemail.hu):

"A valóban spontán és békés demonstráció a strasbourgi bíróság szerint nem oszlatható fel kizárólag arra hivatkozva, hogy azt nem jelentették be - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság együttes ülésén." .....

2007/11/21
Leó:

Napokkal ezelőtt olvastam írását, kedves Anonymus, de úgy vélem, Eörsi úrnak valóban sok dolga van, lehetőséget kell neki biztosítani, ha mondanivalója van. Lehetőséget, méghozzá anélkül, hogy a társalgás folyamatát más témákkal megzavarnánk. A helyzet ugyanis az, hogy előzőkben semmiféle konkrét gyülekezésre vagy tüntetésre nem gondoltam; írásom aktualitását a frakcióvezető-helyettes felszólalása, egészen pontosan a felszólalás elvi alapja adta. Így írásomnak semmi köze sem volt konkrét tüntetéshez, annál inkább a "tájékoztatás szabadsága" nevezetű megfoghatatlan dologhoz. Mondhatnám tehát, hogy államelméleti kérdést feszegettem, amennyiben azt próbáltam meghatározni, vannak-e, és ha igen, miért vannak bizonyos állami szerveknek különleges helyzetekben különleges jogosítványai. Ebben oda jutottam, hogy a rendőrséget semmi sem különbözteti meg (itt nem véve figyelembe a szakterületet) a többi szervtől - nem azért vannak rendkívüli jogai, mert az országos főkapitánynak olyan szép nagy bajusza van. Pl. egy komoly járvány esetében a járványügyi hatóságokat, egy nagy tűz esetében a tűzoltóságot illetné meg az a jog, hogy a rá bízott feladatot zavartalanul ellássa. És nem tudom, miért rendelkezzen a sajtó az ügyben érdekelt munkatársa azzal a joggal, hogy az ügyben eljárni köteles hatóság munkáját akadályozza. Mivel az SzDSz intellektuális párt, gondoltam, frakcióvezetőjének lesz mondanivalója egy elméleti kérdés kapcsán. És, ha nem tudja elvekkel alátámasztani, legalább arra próbál választ adni, miért tartotta pártja olyan fontosnak, hogy az elvi kérdéseket mellőzze egy ilyen piti ügyben, mint a sajtónak való leplezetlen udvarlás. Mint tudjuk, a nem válaszolás is válasz...

De nem elmenni akartam az Ön írása mellett. Meg kell mondanom, az idézett sorok nem hatottak rám különösen. Ennek oka: a mondott bíróság tagjának lenni komoly és kellemes társadalmi presztizs, és nem mellesleg, havonta szerény tiszteletdíjjal jár. Majd olyan döntéseket fognak hozni, amelyet bármely felfogás támadhat? Állásfoglalásaik tehát olyanok, mint a Pythia jövendölései: mindenki azt olvashat ki belőle, amit akar. Tehát: szabad is tüntetni, meg nem is, mindenki úgy magyarázza az eseményeket, ahogyan akarja.

Nézzük az élsportolók dopping-ellenőrzését: mindenki köteles alávatni magát, kivéve, ha komoly indoka van azt megtagadni. Kovács Ági a televízióban akar dolgozni; számára tehát óriási lehetőség, ha felkereshet egy világhírességet. Egy órás késés után mondja neki azt: - Elnézést, Mr. Moore, pisiltettek!? Komoly indok? Most doppingvétséget követett el, vagy sem? De - szokásomhoz híven - nem akarom elkerülni az állásfoglalást. Egy ilyen szintű úszó edzése órákig vízben való tartózkodással jár; aki edzés után komolyabb mennyiségű vizeletet akar kapni tőle, az vagy aljas, vagy hülye. Güttler Károlyt - régebben - akkor akarták ellenőrizni, amikor keresztelőre ment. Az ellenőrök elmentek vele a templomba, és amikor tudott, adott mintát. Miért bántak Kovács Ágival másképp? Amikor dobó-atlétáink Athénban megszöktek a vizsgálat elől, nem találtam mentséget számukra - nem mondható tehát rám, hogy sportolóinkat akarom elvtelenül védeni. Sőt. Kovács Ági egy TV-műsorban abból akart előnyt szerezni, hogy sportoló - és ezt igen ellenszenvesnek találtam. Az eset tehát: valaki nem viselkedett szimpatikusan - én pedig azon a véleményen vagyok, hogy neki volt igaza, mondhatnám, az ő pártján állok. Mindezt azért írom le, mert Ön a múltkoriban érthetetlennek tartotta, hogyan is vélekedek Orbánról a személyről és az ő politikájáról. Talán így könnyebb lesz megértenie.

A média - érdekes módon - fenti eset kapcsán meg sem említ valamit. (A média, melynek, ugyebár, mint az első bekezdésben láttuk, különleges jogokat kell biztosítanunk, hiszen az ő munkájuk nem munka, hanem hivatás: a tájékoztatást végzik!) De talán előbb előbb mondjuk ki: Kovács Ági dopping-vádja minden bizonnyal nagyon kellemetlenül érinti az Úszószövetséget, személy szerint annak elnökét. Azt hiszem, ez nyilvánvaló. Nos, Schmitt Pál ellenfele a MOB elnökségéért folytatott harcban Gyárfás Tamás volt, az Úszószövetség elnöke. És nem láttam olyan írást, amely ezt akár csak megemlítette volna. Én nem vontam le következtetéseket, csak felsoroltam a tényeket. Érdekes: én mindezt tudom - a dopping-ellenőrök nem tudták? Vagy tudták, és mégis rámentek a vékony jégre? Miért? - kérdezem.




2007/11/25
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Ilyenek miatt kéne nagyon gyorsan elsöpörni ezt a szoc-lib bandát. A rohadt életbe. Nem elég, hogy igy is az utolsók között teljesítettünk már a különbözö felméréseken (pl. PISA). Dehát ezt akarják egyesek. Hogy el lehessen adni a Johnson oH5.5, meg a Bifidus efensises Avonmore joghurtot, meg az AHA gyömölcssavas ránctalanitót, mert az emberek 90 százalékának már dunszja sincs, hogy ezek a kifejezések mit értenek, és ez is a cél, hogy igy maradjon. Helyette majd jönnek olyan tamtárgyak, hogy kommunikációs, meg plázacica tan, meg effélék.

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Csökkentenék a kémia, fizika, biológia óraszámát 2007. november 28., szerda, 7:57







Az oktatási tárca napokban megjelent kerettanterv-javaslata a természettudományos tárgyak óraszámcsökkentését tartalmazza. Az érintett tanárok tiltakozó petícióval fordultak a minisztériumhoz, mivel szerintük ésszerűtlen és káros lenne, ha ezentúl kevesebb biológia-, kémia- és fizikaórájuk lenne a középiskolásoknak - olvasható a szerdai Népszabadságban.











Tiltakoznak a tanárok a természettudományos tárgyak óraszámának javasolt csökkentése ellen - számolt be róla a szerdai Népszabadság. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a napokban jelentette meg honlapján a kerettantervekről szóló jogszabálytervezetet.

A természettudományos ismereteket oktató tanárok szerint a terv tárgyaikra vonatkozóan óraszámcsökkentést tartalmaz. Tizenegyedik osztályban heti két és fél helyett két fizika lenne, a kémiára hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyamon kettő helyett csak másfél órát kellene szánni, a tizedikesek pedig heti két óra helyett csak egy órában tanulnának biológiát.

A tanárok petíciót fogalmaztak az ajánlás ellen, a kémikusokét eddig 1900-an, a fizikusokét 1500-an, a biológusokét 200-an írták alá, és tiltakozó levelet küldött a szaktárcának a Magyar Nukleáris Társaság is. A tiltakozók szerint ésszerűtlen és káros lenne csökkenteni a természettudományos tárgyak óraszámát, a kémiában például a tárgy megszerettetésére nagy szükség van az időigényes kísérletezésre, a népszerűnek számító biológia visszaszorítása pedig a Magyar Biológiatanárok Egyesülete szerint a természettudományos oktatás sikerét tenné kockára.

(http://www.origo.hu/print/itthon/20071128-tiltakoznak-a-tanarok-a-termeszettudomanyos-oraszamok-csokkentese-ellen.html)

2007/11/28
Leó:

Milyen kár, hogy Piszkos Alfréd megírta azt az első bekezdést! Ennek hiányában azt írhattam volna, hogy nem csak teljesen igaza van, hanem azt is: igen enyhén fogalmazott! Persze nem azért, mert hazánk tudományos eredményei csökkentek - az ilyen irányban kiugró tehetségeket speciális oktatásokon, szakkörökön keresztül megfelelően lehetne képezni - hanem azért, mert a természettudományos ismeretek hiánya a világ megértésében, gondolkozási technikák és képességek ki nem alakulásában jelentkezik. A magyar általános felfogás, amely "tanultság" alatt a humán ismeretek birtoklását jelenti, már ma is hibás - ezt tovább rontani? De nem akarok megmaradni az általános háborgásnál, elmondom, mi a különbség a kétféle (az ú.n. humán és reál) tudományág között: a humán az ismeretek megtanulását, a reál az ismeretek alkalmazását (amit a köznapi életben gondolkozásnak szoktunk nevezni) preferálja. Az pedig, hogy a gyerekek tudásának alacsony szintjére az óraszám csökkentésével reagáljunk, elképesztő! A gyerekek azért tudnak keveset, mert rossz tanárok rosszul tanítják őket. (Itt köszön vissza az a kontraszelekció, amely a pedagógusképzésben évtizedek óta jelentkezik. De EZ a baj forrása, és nem a gyerekek és nem a tanterv.) Ugyanezért hibás az a hivatkozás, hogy "ez csak kerettanterv, az iskoláknak joguk van másképpen dönteni." EZ a tanári kar fog másképpen dönteni, önállóan tantervet alkotni? Eszükön vannak, akik ezt mondják? (Igen, teszem hozzá, nagyon jól tudják, hogy a tantestületek túlnyomó többsége az "arany középutat" választva nem tér el a hivatalosan kiadottól.)

2007/11/28
Leó:

A Pénzügykutató ZRt konferenciáján Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere ezt mondta: az Orbán-kormány által készített 2002. évi választási költségvetést korrigálni kellett volna. (Origo/Hírcentrum/Bokros: Túl sok szerepet vállal az állam). Most nem akarom hangsúlyozni azt, milyen bájos nyugalommal megy el a kitűnő közgazdász az általa is elkövetett politika értékelése mellett, mennyire szemrebbenés nélkül mondja el, mit kellett volna a másiknak tennie ahhoz, hogy helyrehozza az őáltaluk elkövetett hibát, csak azt mondom: - Nicsak, nicsak! Hát ez a Leó nem csak a levegőbe beszélt, amikor az egyensúly megbomlását az Orbán-kormány tevékenységétől számítja?

2007/11/29
Anonymus (a27@freemail.hu):

Valóban, a mostani gazdasági csődnek alapvetően a Fidesz az okozója, hiszen egy kevés államadósságú, dinamikusan fejlődő, tartalékokkal rendelkező országban mertek a választások előtt kicsit lazább költségvetést csinálni, mint ahogy azt a világ minden országában teszik. Nincs mentségük, tényleg! Csak a szegény utánuklévőknek, akikre megörökölték a vízözönt....

Na, de nem is ezért írok. Íme egy film az amerikai egészségbiztosításról. Jó érzékelhető mennyire vannak értünk, értük ezek a szociálisan érzékeny, a beteg érdekét szolgáló magánbiztosítók.

http://igazsag.myip.hu/uj/Sicko.wmv

Mindenki levonhatja a konzekvenciát.

2007/11/30
Anonymus (a27@freemail.hu):

Ugye emlékszünka arra az időszakra, amikor a szoclib kormány soha nem tudta megmondani, mekkora is lesz az államháztartási hiány. Most ugyanez van a gazdasági növekedéssel. Már csak az a kérdés, hogy ilyen eladósodottság mellett ki fogja fizetni a kieső milliárdokat. Hogy nem Veres és a főnöke, az tuti. Amúgy éljen a 0,9%-os gazdasági növekedés, ami persze "nem szégyen", mint megtudtuk a szadeszos gazdasági minisztertől. Igaza van Piszkos Alfrédnak: minél hamarabb el kell zavarni önöket, tisztelt képviselő úr.

2007/12/07
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Várom már, hogy mikor irja le valaki, hogy a Legfelsőbb Biróság is csak egy rühes Orbánista gyülekezet. Elképesztő volt, hogy gyakorlatilag egy időben jelent meg bizonyos portálokon az a hír, hogy egy derék független állampolgár megtámadta midhárom kérdést az LB (Rytkó Emilia független köztisztviselő a megszokott sajnálkozó arccal jelentette be) és az a hír is, hogy LB villámgyorsan öszeült és elutasitotta a matematikában példatlanul jártas H.Zs. ügyvéd eljárását.



Leónak. A multkor az kifogásolta, hogy csak bekopizok egy ujsághirt és nem kommentálom. Most megtettem, erre ez a baj.

Nézze. Két lehetőség van. Az egyik, hogy inkompetensek azok ott a minisztériumban. Vagyis Hiller, bocs a nagy HILLER inkompetens. Ön ezt állitja.

Ezt még én sem hiszem. Azt már inkább elhiszem, hogy jellemtelen fráter, hisz minek tartsak egy olyan személyt aki Che Guevarat élteti nagygyülésen, artikulátlanul üvöltve/csápolva hajszolja a Werber jugend fiataljait egy tréningen, stb. Nem nem inkopetens. Már az is vérlazito volt amikor 2002 elöször csökkentették jelentősen a reál természettudományos tantárgyak órakeretét, de akkor ezzel cserében emelték az idegennyelv tanitást. Ez utobbi helyes bár ezt akkor se a TTK tantérgyak keretére kellett volna tenni. De most mit olvasok. Csökkentik a fizika/kémia/biologia keretszámát, de az idegennyelv ketetet is. Erre kérdeztem én, hogy mit emelnek akkor. Zényleg kommunikácio kell nekünk. És akár hiszi akár nem szándékosság látok nem csak én hanem számos szemlyemnél taláb jeletősebb tudós is. És ez világjelenség a fejlett országokban, hogy csökkenteni akrják a lakosság általános műveltségét, és legfennebb mindekik legyen szakbarbár. Elképesztő volt olvasni a indoklásokat. XY magyartanár helyeseli a kémia órák csökkentést. Annak idején ő is elképesztő sok kémiát tanult, de minek, hosz ahogy kilépett a gimnázium kapuján ugy is mindent elfelejtett. Gyönyörű. Kérdem én is mi a fasznak kell tanulni a daktilus,t és jambust, amkor ugy is százból 99 egy verset nem zud elszavalni felnőtt fejjel. Tényleg megkérdeném, hogy miért is veszi meg aJohnson 5.5 termékét, azért mert jó volt a reklámja, vagy azért mert van-e fogalma arrol, hogy mis az alapkémiai fogalom, hogy pH. Hogy tudjae ha bármely noname testápolo pH-ja 5.5, azon egyszerű oknál okva, hogy bőrünk enyhén savas, és ha a testápolo pH-ja nem ennyi, akkor levakarjuk magunkrol. Példul régi lugos szappanok. Tehát én hiszem, hogy van egy szándékosság az ilyen rendelkezések mögött, mert sem Hillert nem tartom inkopetensnek, de sem a német oktatái minisztert stb, mert mind irtam egy általános jelenség.

Nem akarok itt reál/humán vitát, de tény, hogy reál ismeretek nélkül a fán lennén, és ott fent esetleg énekelnénk, hogy Szabadság, szerelem e kettő kell nekem.

Elképesztő, hogy a biologia oktatása gyakorlatilag megszűnik. Most amikor olyan elképesztő forradalom zajlik a biológiában mint a 20. sz elején a fizikában, illetve a az közepén a kémiában. Most amikor hihetetlen fejlődés van klömbözö betegségek megismerésében, amikor gyakolratilag ki kéne dobni az ablakon még a nyolcvanas évek biologia könyveit heti 1 órát szánnak ennek a rendkivül izalmas tudománynak. Igy nem csoda, hogy Gyurcsók még mindig nem a börtönben hanem a Budapest Tévében, Szilvási Péter még mindig üzemelteti a kormányzati jósdáját stb. stb. Leó meg csak nyugodtan higyen ennek az 1 százalékos pártnak. 1 százalék SZDSZ, 1 százalék gazdasági növekedés. És még én sem artom viccesnek.

2007/12/08
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Mulatságos ez a höbörgés, hogy a Liga a FIDESZ eszköze, csak azért mert ugyanazt mondják. Bezzeg annak idején semmilyen politikai összefonodás nem volt, amikor három meghatározo szakszervezet is (MSZOSZ, SZEF) nemhogy a Parlamentben mint MSZP képviselők, hanem két MSZP-és kormányban is jelen voltak. Gondolom merő véletlen és semmilyen politikai nyomás nem volt a háttérben. Közismert, hogy 1994-ben az MSZOSZ kopogtrató cédulákat is gyűjtött, ami finoman szolva is törvénytelen.

2007/12/08
Leó:

Amit nekem írt, kedves Piszkos Alfréd, azt egyszerűen nem értem. Ön kifogásolta a reál tárgyak oktatásának csökkentését, én pedig ezzel (az Ön véleményével!) egyet értettem; sőt, azt írtam: enyhén fogalmazott. Most mi is a problémája velem? (Mármint ebben a kérdésben.) Az igaz, hogy érvelését túlzottan egyszerűsítőnek tartom, (és igencsak hasonlít, ha ellenkező előjelű is az Ön által idézett magyartanár érveléséhez), de ettől még az alapvető megitélésünk egyezik! Barátilag teszem hozzá: szakbarbárnak a csak szakmájával törődő (technikai téren tevékenykedő, a humán műveltség iránt kevés érdeklődést mutató) embereket nevezzük, míg "általános műveltség" fogalma alatt a humán műveltség értendő, ezért a "csökkenteni akarják a lakosság általános műveltségét és legfennebb mindenki legyen szakbarbár" mondatrésze élesen ellentétes - Piszkos Alfréd véleményével. De ez - szerencsére - csak egy megbicsaklás, írásának teljessége gond nélkül követhető.

A Liga tevékenységének megitélése nyilvánvalóan pártállás kérdése: "álláspontom megegyezik üléspontommal" - mondja a pesti humor. Az pedig ténykérdés, hogy Orbánnal tárgyaltak, és ez után jött az együttműködés. Amin viszont sem nem csodálkozom, sem felháborodott nem vagyok rajta. Természetesnek tartom. Én azon csodálkozom, hogy egy, a jogállamiságot annyira szivén viselő párt, mint pl. az SzDSz, nem fordult azonnal feljelentéssel az ügyészséghez, amikor a korrupciónak olyan nyilvánvaló esetével találkozott, mint az országgyűlési képviselők megvesztegetésére tett kisérlet. A magam részéről a demokráciára nagyságrendekkel tartom nagyobb veszélynek azt, ha képviselők szavazatáért pénzt kínálnak, mint azt, hogy az újságírókra ne vonatkozzanak a törvények, mert ők tájékoztatnak. (Az állam ne avatkozzon az én életembe! - ez úgye, liberális felfogás? Engem a katasztrófa érdekel, nem a tüntetés! Az újságíró pedig mehessen oda a tűzvészbe, az árvízvédelmi töltésre, mehessen be a lezárt járványos területre!) Ez fontosabb a demokrácia számára, mint a nyílt korrupció? Az SzDSz reakcióját látva, igen. Magunk közt szólva, a Liga elnöke sikkasztást is igért, merthogy a sztrájkalap csak szigorúan meghatározott célokra használható. Dehát ezt csak igérte, ami, ugyebár - ellentétben a korrupciós kisérlettel - nem törvénybe ütköző. (A cári Oroszországot jellemezték egy anekdotával: - Kegyelmes Uram, adok Önnek 1000 rubelt, és nem tudja meg senki! - Tudja mit? Adjon 3000-et, és mondja el mindenkinek, akinek akarja. Nem mindegy tehát, hogy elmegyünk-e egy vállrándítással az események mellett. Mármint akkor, ha valóban olyannyira szívünkön viseljük a demokratikus államrendet.)

2007/12/08
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Leo, gaskó ajánlata nem vesztegetés. Felhivta egy nagyon fontos jelenségre a figyelmet. Megpedig azt, hogy a frakcioszabályok valojában ellentmondanak az a népképviseleti elvvel. Nem lenne szabad pénzbüntetéssel sulytani egy országgyűlési képviselőt ha megszegi a frakciófegyelmet. Az egyéni képviselőkre semmiképpen nem szabadna alklmazni. Ő ugyanis a mandátumát közvetlenül a néptől kapta és nem a párttól. Amerikában nincs is ilyen. Ott mindennapos, hogy egy képviselő másképpen szavaz mint a frakcioja.

2007/12/10
Leó:

"Gaskó ajánlata nem vesztegetés" - írja Piszkos Alfréd. Ellentétes érzéseim vannak ez ügyben - el is mondom. Először is: Ha valakinek pénzt ajánlok fel azért, hogy a reá bízott hivatal eljárása során az én kívánságomat teljesítse, az megvesztegetés. Nem hiszem, ebben a kérdésben vita lenne közöttünk - legalább is nagyon csalódott lennék. Másodszor, és ez más kérdés, hogy Gaskó ajánlata annyira hülye volt, hogy nem vehető komolyan. Igenám, de - mint hazánk egyik kimagasló bölcse mondotta - az embernek alkotmányos joga, hogy hülye legyen. Miért kellene - a példában az SzDSz-nek - okosnak lennie, és tudnia azt, hogy Gaskó ajánlata hülyeség? (És miért lenne pont most helyes az én megállapításom?) Gaskó világosan a koalició ellen kötött szövetséget - szememben minimális válasz erre az, hogy igyekezni kell problémát okozni neki, foglalkozzon azzal. Mert akár hülyeség, akár nem, az amit tett, megvesztegetési ajánlat. Egy ilyen eset mellett szó nélül elmenni veszedelmes precedenst teremt egyrészt a törvények komolysága vonatkozásában, (nem véletlenül hoztam ám azt az orosz példát!) másrészt a politika, mint harc esetében: "ellenünk minden eszközt nyugodtan lehet alkalmazni, a szájtátásnál többre nem vagyunk képesek" - üzeni.

Teljesen más kérdés a frakciószabályok ügye. (Nem egészen mellesleg: a Fidesz-frakciónak is vannak szabályai.) Itt Ön egy népszerű, ám túlságosan leegyszerűsített világképet vázol fel. Kezdjük azzal, hogy mesebeszéd az, amely szerint a képviselő mandátumát közvetlenül a néptől kapta. Mesebeszéd, mert a képviselő pártját képviselve szerzett mandátumot, pártjának apparátusa és pénze tette őt ismertté, és mesebeszéd azért, mert a választó pártra szavaz - láttuk a független képviselők bekerülési esélyét az eddigi választásokon. Természetesen nem köteles pártjánál megmaradni, de amíg ott van, addig minden párt (éspedig joggal!) elvárja, hogy a pártot képviselje, a párt érdekében munkálkodjék. Nem lehet egyszerre együtt vadászni a kutyákkal és menekülni a nyulakkal. Megértem, hogy vannak képviselők, akik szívesen élveznék a szeretkezés örömeit úgy, hogy közben a szűzességük is megmaradjon, de ez nem megy. Amerikában a képviselők nem annyira pártjuk emberei, mint nálunk, a példa ezért erősen sánta - de még ott sem mindennapos, hogy olyan alapvető szituációban, mint a költségvetés, pártjuk ellen szavazzanak. Európában pedig elképzelhetetlen - márpedig mi Európában vagyunk. És ez most nem földrajzi, hanem kultúrális hovatartozást jelent.

2007/12/10
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Természetesen tudom én is mit jelent valójában a néptől kapott hatalom, és a frakció. Nem helyes a Fidesznél sem a, hogy a frakcioszabályzat tartalmazza a péénzbüntetést félreszavazás esetén. Szerintem alkotmányellenes, az egyéni képviselőknél mindeképpen.

Most tudjuk konkrétan, hogy több szocialista képviselő mindeképpen nemmel szavazna, és mégis igennel fog szavazni az egészésügyi törvényre. Rááadásul ki is jelentteték hivatalosan, hogy mindez azért, mert különbem borul a koaliciós és bukik Gyurcsán, aki személyesen is exponálta a törvény mögött. Tehát Gyurcsány kedvéért szavaznak igennel. Én meg azt hittem eddig, hogy nekünk jobb legyen az egészségügyi ellátásunk. Nem ellentmondás ez.

2007/12/10
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Kérdőjel lemaradt.

Szval előbbi utolsó mondat:

Nem ellentmondás ez ?

2007/12/10
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Szerintem ezek a hirek egy kicsit érthetpbbé teszik az képviselő Úr által a topikcimben is emlitett táblákat.

"A CIA másfél évig kínozta brutális módszerekkel"

A guantanamói amerikai támaszponton fogva tartott egyik brit állampolgár ügyvédje azt állítja: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által készített fényképek bizonyítják, hogy az ügynökök brutálisan megkínozták a védencét.

Az Etiópiában született Binyam Mohammed 1994-ben kapott menedékjogot Nagy-Britanniában, majd 2001-ben Pakisztánba és Afganisztánba utazott, ahol az amerikaiak szerint terroristakiképzést kapott.

A férfit 2002-ben a pakisztáni hatóságok vették őrizetbe. Ügyvédje, Clive Stafford-Smith szerint védencét az amerikaiak Marokkóba vitték, ahol másfél éven keresztül középkori, brutális kegyetlenséggel vallatták, egyebek mellett a péniszét is felvágták, majd a guantanamói fogolytáborba vitték.

A jogász közölte: biztos azoknak a fényképeknek a létezésében, amelyeket a CIA ügynökei készítettek a kínzásokról, és tudja, hogy ügynökség munkatársai közül kik voltak jelen a kínvallatásokon.

Clive Stafford-Smith közölte: bizonyítani tudja azt is, hogy a Binyam Mohammed ellen felhozott valamennyi bizonyítékot kínvallatással csikarták ki.

Az ügyvéd a brit külügyminiszternek írt levelében sürgeti a brit diplomáciát, hogy akadályozza meg a CIA vallatásairól készített felvételek megsemmisítését. Múlt héten derült ki, hogy a szolgálat több száz órányi felvételt semmisített meg.

A jogász a levélben úgy fogalmaz: már öt és fél év telt el Binyam Mohammed őrizetbe vétele óta, mégsem állították bíróság elé, és esélye sincs tisztességes eljárásra.



(http://www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-167361)


2007/12/11
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):

Guantanamo nincs összhangban mindazzal, amit emberi jogokról gondolunk. Jómagam is többször megbíráltam az Amerika Egyesült Államok kormányának az ezzel kapcsolatos politikáját.

De azért, kedves Piszkos Alfréd, ettől még George W. Bush nem terrorista, hanem súlyos bírálatot kiérdemlő politikai vezető, és a neve nem említhető egy napon Szálasi Ferencével, ugye?

2007/12/11
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Én nem állítottam azt, hogy annak Busht terroristának tartom. Viszont nem kevesen vannak olyanok akik Bush iraki tevékenységét már olyan sulyosnak itélik, hogy emiatt leterroristázzák. Én csak erre próbáltam rávilagitani. Ezt a cikket ezért kopiztam be, mert ilyenekt olvasva abszolut megértem, hogy van olyan akinél ez már kicsapja a bizositékot.

Egyébként már elnézést kéésel felvágni valaki péniszét a demokrácia nevében, azért maár finoman szolva is surolja a nácizmus határát.

2007/12/11
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Aszondja ma Gusztos, hogy orditóan hiányzik az államfő megszolalása a Gárda ügyben. Ma meg is történt. Kemény és nem köntörfalazó.

Egy évvel ezelőtt sokan és sokszor mondták, hogy órdítóan hiányzik, hogy az SZDSZ mind a szabadság bajnok pártja is elitélje a rendőrség brutális fellépését. Nem történt meg. Sőt a kormányfő, rendészeti miniszter és rendőrvezetők mellé álltak. Utóbbit nagy pompával ki is tüntette az SZDSZ vezetette városvezetés. Eltelt egy év, elkészült egy alapos jelentés a Civil Jogászfórumtól és Pesty László nagy sikerrel Brüsszelben is bemutatott dokumentumfilmje, amelyek tételes számoltak számtalan ártatlan áldozatról. Ezek alapján végre megszületett a várva várt megkövetés Kóka és Eörsi szájából. Mindketten beismerték, hogy egy valódi szabdságpárti párt nem maradhat szótlan nyilvánvaló hatalomoldali visszaélések láttán. És itt a hangsuly a hatalom szón van, ugyanis a rendőrségé az erőszakmonopolium, ahogy minketten helyesen megjegyezték. Sajnos kicsit (nem is kicsit) későn jött ez a besimerés és megkövetés. Ennél fogva el is maradt a hatása :-((( Csak ez jutott hirtelen eszembe Gusztos mai hiányérzete kapcsán.

2007/12/11
mikiegér:

Egy pillanatra beköszönök, és bemásolok egy- az Indexen megjelent - gyüjtést, hátha van, aki tudja a választ! Egyébként meg éljen a demokrácia!

Lassan 2 napja nem tudjuk, ki verte meg Csintalan Sándort!

Továbbá még mindig nem tudjuk: 1. ki verte meg Szász Károlyt? 2. ki miatt volt terrorveszély az elmúlt években, nemzeti ünnepeinken? 3. ki ölte meg a debreceni képviselőasszonyt? 4. ki lőtt a rendőrpalotára? 5. ki lopta el Kádár csontjait? 6. ki "szivárogtatta ki" az őszödi hazugságbeszédet? 7. ki adott parancsot a szemkilövetésre és kardlapozásra? 8. ki dugta el a bizonyítékokat a Zsanett-ügyben? 9. ki tiltotta meg a közelben várakozó rendőrszázad csatlakozását a TV-székházba szorított kollégákhoz? 10. ki lopta el a sok milliárd privatizációból befolyt pénz? 11. ki nyúlja le az uniós pénzeket? 12. kinek jó ez a reform-őrület?




2007/12/13
Leó:

Olvasom a honlapot, és elűnődöm: milyen is ez a média, és milyen furcsa is gondolkozásunk. Mennyire hajlamosak ők, és mennyire vagyunk hajlamosak mi egyes kiragadott példákkal operálni - és azt is el tudom képzelni, hogy mindezt igazunk tudatában tesszük. Mert nézzük csak: Amerikában higgadt módon kitervelten lemészároltak több ezer embert - hát igen, ejnye-bejnye. (Ezen ártatlanok mindegyike egy szempillantás alatt, fizikai kínok és lelki gyötrelmek nélkül halt meg? Ott, a Toronyban hány embert kínoztak halálra? Őértük hány szót emel, kedves Piszkos Alfréd?) Az amik elfogtak néhány száz embert, akiket nem tudnak (AMERIKAI!) bíróság elé állítani. A Piszkos Alfréd által említett esetben is megtudjuk azt, hogy a megkínzott személy brit állampolgár, de ő maga sem állítja, hogy kéjutazáson járt Afganisztánban. Ne tévedjünk, nem az európai kultúrától távol álló kínzást védem - de az arányok, könyörgöm! A II. vil. háb. alatt is megtörtént, hogy elfogott németeket meggyilkoltak (Ryan: A leghosszabb nap - a szerző amerikai!, és kanadaiakat említ), de nem állíthatjuk, és eddig senki sem állította, hogy mindez a szövetségesek politikájából következett. Viszont az, ahogyan a németek az oroszokkal, a japánok minden nemzetbeli hadifoglyukkal bántak, az ország politikájából következett. Ezt, az országok politikáját lehet összehasonlítani, nem a devianciákat. Miként Piszkos Alfréd példájánál is: az al-Kaida és az USA hivatalos politikáját hasonlíthatjuk csak össze - miként oly' sokszor, de teljesen hiába leírtam: összehasonlítani csak az összehasonlíthatókat lehet. (Igaz, ehhez néha meg kell keresni a lényeget is - dehát mindenkinek módja van arra, hogy a neki tetsző témát válassza ki.) Egyébként - csak az érdekesség kedvéért írom meg, mondjuk így: lazításul - az amerikaiak mások, mint az európaiak, meg a csak ránk vonatkozó genfi egyezmény. A Pearl Harbour megtámadásáért elsősorban felelős Yamamotora valósággal vadásztak, és meg akarták ölni. Nem a háború után itélkezni felette - nem, megölni, még a háború során. Meg is tették.

Bizonyos szempontból logikus volt idehozni a rendőrség és rendőri vezetők ügyét is. Én az "eseményeket" a Hír TV által cenzúrázottan láttam, de még így is szembetűnő volt: autókat, üzleteket gyújtottak fel - mit kellett volna velük szemben tenni? (HA pl. nem fizetik ki - az én pénzemből!!! - Morvay úrhölgy kiégett autóját, ugyanez lenne a véleménye a szándékmódosulásról?) De hozok irodalmi példát is - Gárdonyi jó lesz? Az Egert védő egyik tiszt mondja: - Ha ők (a törökök) sült csirkével másznának fel a falakra, mi kancsó borral várnánk őket! Abban viszont igaza van Piszkos Alfrédnak, hogy a kormány súlyosan hibázott a vezetők kérdésében. Már Antall is megmondta: senkit sem váltok le azért, mert az illető nem tetszik politikai ellenfeleimnek - és az okos gondolatokat illene megjegyezni! A kormány elbizonytalanodott a következetes támadások alatt - és én ezt az elvi elemzés hibájának tudom be. Már pedig elvi engedményt soha sem szabad tenni taktikai okok miatt, ez később nagyon drága lehet! És nézzük csak: a lejárató kampány egyik láncszeme, a megerőszakolt lány - az eset kétségbe vonva. (Nem prejudikálok, csak a pillanatnyi állást közlöm: ma, mintegy fél évvel az esemény után, az állítás nem bizonyított.) A vezetők azonban leváltva. Bízom benne, nem kell részleteznem, elég az értékelés: ennél nagyobb marhaságot nehéz lett volna elkövetni.

Az elvi bizonytalanság üti rá bélyegét a harmadik felvetésre is: hogyan is viszonyuljunk az SA megjelenéséhez? Nem tudom, kinél mi dominál? Az ostobaság, a lényeg meglátására vonatkozó képesség hiánya, a gyávaság, a buta reménykedés? Nem tudom. De tény, hogy én már hónapokkal ezelőtt írtam a "lopakodó fasizmus"-ról és hónapokkal ezelőtt neveztem SA-nak a Gárdát. Ennyivel okosabb vagyok, mint Sólyom? Itt egyszerűen, hónapokban lehet mérni a különbséget! Egyébként egy kormánypárti képviselő ne a közt. elnökéhez szaladgáljon panaszkodni, hanem azt vizsgálja, mi az ő teendője, mi lett volna már réges-régen az ő teendője! Például: kezdjen el gondolkozni azon, meddig szabad gyengíteni a társadalom önvédelmi képességeit? Hol van a határ az elvi szilárdság és a doktrinerség között? Nem mondom, hogy könnyű a helyzet - ehhez, mint fentebb megírtam, meg kell keresni a lényeget. Dehát nem csak a témát, a foglalkozást se kényszerítette rá senki senkire. A labda már csak olyan, hogy pattog; aki nem tudja lekezelni a labdát - hát az ne legyen futballista.

2007/12/13
Anonymus (a27@freemail.hu):

LOP STOP? Igaz?!

HírTV 2007.dec.17.

Az SZDSZ tudja, hogyan lopjuk el a közvagyont

A kiskunhalasi közgyűlés költségvetési vitájához a helyi SZDSZ is hozzászólt, de egy "kis" hiba csúszott közlendőjükbe: a képviselőknek kiosztott szabad demokrata javaslathoz véletlenül csatoltak egy háttéranyagot is. A dokumentum egy része arról szól, hogy a közvagyonban részesedést szerző, 49 százalékot birtokló kisebbségi tulajdonos hogyan tudja kilopni a vagyont.





Ritka alkalmak egyike, amikor nyilvánosságra kerül olyan dokumentum, amelyben politikusok, illetve tanácsadóik nyíltan beszélnek a pénzlopási technikákról. A Magyar Nemzethez került anyagban többek között ez olvasható. "Ennek az a módja, hogy pl. a zrt.-be be kell vonni 49 százalékban magánbefektetőt, aztán meg kell bízni (lehetőleg mindenféle közbeszerzés meg versenyeztetés nélkül) a céget a városi vagyon kezelésével.

A város az általa apportált vagyontárgyak után szépen befizeti az államnak a hatalmas adókat, de ez ne zavarjon, aztán a zrt. már megképezheti az amortizációt, az abból vásárolt, fejlesztett vagyon az ő tulajdonát fogja képezni, ennek 49 százalékát a magáncég vagy -személy szépen hazaviheti. Ha a városi vagyontárgyakat értékesíti, és az árából vásárol más vagyont, az már tisztán az övé. Esetleg el is lehet téríteni a tulajdonosi arányoktól az osztalékot, így még szebb dolgokat lehet alakítani. Megvan ennek is a módja."

Az idézett, megdöbbentő mondatok, a kiskunhalasi SZDSZ-elnök, Komáromi Szilárd dokumentumaiban szerepelnek. A városatya december 3-án tárta a közgyűlés elé a város költségvetésével és vagyongazdálkodásával kapcsolatos SZDSZ-es javaslatot, de a kinyomtatott és szétosztott iratok között véletlenül szerepelt az az anyag is, amelyben az egyik SZDSZ-es tanácsadó fejti ki nézeteit a vagyon kilopásának lehetőségeiről.


2007/12/17
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Nagyon szakmai ez a törvény, és főleg az elfogadása. By the way képviselő Úr miért hiányzott a szavazáskor ?



Hirtv portáljárol szoló hir, de van hozzá személyes interju is, amely igazolja a HIR TV híradását. 2007-12-18 09:26 Gyurcsány ígéretet tett az aggódó szocialistáknak (+videó)

Gyurcsány Ferenc a hétfői zárószavazás előtt elbeszélgetett az aggályait folyamatosan hangoztató Karsai Józseffel és a szavát adta a másik nyíltan aggodalmaskodó szocialista Garay István Leventének is.



Videók: Gyurcsány ígéretet tett az aggódó szocialistáknak



A miniszterelnök a szavazás előtt elbeszélgetett az aggályait folyamatosan hangoztató Karsai Józseffel. Battonya szocialista képviselője az elhangzottakról annyit mondott, egyetértett Gyurcsány Ferenccel abban, nem szolgálná választói érdekeit, ha a következő két évben a térség nem kapna uniós támogatást.

Karsai József tagadta, hogy ezzel a pártelnök-miniszterelnök megzsarolta volna őt. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc megígérte neki, személyesen ellenőrizheti, hogy a végrehajtási rendeletek kidolgozása során az SZDSZ nem alakítja át több-biztosítóssá a rendszert.

Robbanni fog az atombomba?

Ígéretet kapott a másik nyíltan aggodalmaskodó szocialista képviselő, Garay István Levente is. A kiskunfélegyházi honatya komoly biztosítéknak tartja Gyurcsány Ferenc szavát, aki megígérte neki: az egészségpénztárak megalakulásával se szűnnek meg Bács-Kiskun Megyében a kisebb kórházak. Az orvos végzettségű politikus a kórházreform elfogadása óta lobbizik a kiskunfélegyházi területi kórház fennmaradásáért. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=190110)








2007/12/18
Rigoletto (rigoletto@hwt.hu):

Tisztelt Képviselő Úr!

A köv. oldalon tisztán látható, hogy Ön nem szavazott az egészségügyi biztosítások igénybevételének rendjéről: http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2007.12.17.19:57:00&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=38 Megkérdezhetem ennek okát? Netán mégsem tartja olyan jó ötletnek? Amennyiben személyes okokból nem tudott jelen lenni, természetesen elfogadom a válasz megtagadását.

Üdvözlettel

Rigoletto

2007/12/18
Rigoletto (rigoletto@hwt.hu):

Látom, Piszkos Alfréd megelőzött. Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel.

2007/12/18
Leó:

Tulajdonképpen érdekes volt ez a hét a politikában! Csak kapkodni tudom a fejem, mennyi tévhit képes keringeni!

Kezdjük felülről lefelé: a közt. eln. politikai döntésnek nevezte az általa ombudsmannak jelöltek visszautasítását. Meddig tud még a magyar politika színvonala lesüllyedni? Mégis, mit képzelt Sólyom, mivel foglalkozik a parlament, ha nem politikával? És ő volt az, aki saját feje után döntött - tulajdonképpen min lepődött meg? Arra várt, hogy a pártok felállva fognak ujjongani afelett, hogy mellőzi őket egy kompromisszumra itélt kérdésben? Ugyanis ne feledjük: a Fidesz sem szavazta meg az elnök kedvenc területére javasolt jelöltet! (Amit nem értek: miért az én feladatom ezt észrevenni és kiemelni? Nincsenek politikusok a koalicióban, akiknek éppen ez lenne a feladatuk?) Egyébként a szavazás örömmel töltött el: elvi kifogásom van az ellen, hogy valaki túlságosan soká töltsön be egy tisztséget, mert idővel ő maga fog intézménnyé válni; és valóban, Péterfalvi már-már önmaga volt a jogforrás, hatáskörét fokozatosan és folyamatosan bővítette, és az élet minden területén alig-alig megfellebbezhető beavatkozási joggal bírt.

Nem értem azokat, akik arról írnak, Gyurcsány maga tárgyalt a törvényt ellenző (MSzP-s) képviselőkkel. Valójában mi a gond ezzel? Meglepő, hogy 190 ember között van olyan, akinek a véleménye nem egyezik a többiével? Miért baj az, hogyha a pártelnök súlyt helyez arra, hogy meggyőzze embereit? Az a helyes pártstruktúra, hogy a vezér kiadja az utasítást, a többi pedig egymás nyakába liheg a lelkesedéstől?

Tanulságos volt az Orbán-Grasko tandem működése is. Utóbbiról kiderült, még néhányszor be kellett volna állnia a sorba akkor, amikor a politikai tehetséget osztogatták, hiszen valóságos bravúrt hajtott végre: egyetlen lépésével egységbe forrasztotta azokat, akiket meg akart osztani, és maga ellen fordította azokat (a szakszervezeti mozgalomban) akiknek együttműködése alapvetően szükséges munkája minden fázisában. Amit nem értek: Orbán hogyan állhatott be egy ilyen akcióba? Mindegy kivel szövetkezik, csak az illető támadja a kormányt? Nem gondolt arra, hogy a barátom engem is jellemez? (Igaz, erre máskor se gondolt.) De belemenni egy eleve vesztes csatába, igazolni, hogy nem ő vezeti a tömeget, hanem csak arra van kiváló képessége, hogy eléjük álljon, amikor valamerre haladnak? Mikor fogja már végre megérteni azt, amit már oly' sokszor megírtam: Magyarországon nincs forradalmi hangulat? És ha ehhez hozzáveszem, hogy a közt. elnöke hozzám képest hónapokat tudott tévedni, elgondolkozom: nem kellene politikai tanácsadó irodát nyitnom?:)))

Úgy tűnik, Orbán és az SzDSz komplementerei egymásnak: Orbán a politikában csak az embereket (emberi hibákat, teszem hozzá) látja, az SzDSz vezetői pedig éppen az emberi tényezőt nem képesek érzékelni. Orbán nyugodtan harsoghatja marhaságait, az emberek úgyis csak azt jegyzik meg belőle, amit ő maguk is hallani akarnak, az SzDSz pedig azt hiszi, elég, ha mi helyesnek tartunk valamit. És, mivel ez egy SzDSz-képviselő honlapja, az SzDSz-nél maradok: mi az ördögök öreganyjáért kellett a nemzeti jövedelem egy ezrelékéért (a költségvetésben egyébként kalkulálhatatlan nagyságú tételért) megvásárolni azt, hogy a háziorvosok minden munkanap minden órájában, minden egyes betegnek részletesen elmagyarázzák, hogy ez a vizitdíj egyes egyedül a Horváth Ágnes miatt van?! Az emberek a kórházrendszer átalakításához úgysem tudnak hozzászólni, (na végre, legalább most már eszükbe jutott: a propagandatevékenység nem ellenzéki monopólium, és hülye az, aki azt hiszi, a propaganda azt jelenti: olvasd el a programomat - mikor az SzDSz-es miniszter mondta el, hogy a lakosság nagy része nem érti meg azt, amit elolvas, többek között ezért kell az oktatási reform!!!), de ha azt hallják, amit hallani szeretnének (tulajdonképpen nem is kellene fizetned!), azt azonnal elhiszik. Mindezt a költségvetés egy ezrelékéért!!

Nem tetszett az az örömujjongás, amit Kóka és Horváth Ágnes hétfőn bemutatott. Nem tetszett, miként ellenérzést váltott ki belőlem az is, amikor a rendőrök a nyílt utcán ölelkeztek a viszkis (Viszkis?) elfogásakor. Persze, érezhet mindenki örömet munkája elvégzésekor - de ez nem győzelem! Ha az SzDSz úgy fogja ezt fel, hogy legyőzték a Fideszt, legyőzték az MSzP-t, legyőzték az ostoba ellenállókat - akkor ez hatalmas hiba! (Amiről tudjuk, a bűnnél is rosszabb.) És minél inkább érzik úgy, hogy sikerült legyőzni bennetek, ti ostobák, ezt az érzést annál inkább el kell fojtaniuk. Soha nem fogom a Fidesznek elfelejteni, amikor a pofámba röhögtek, hogy mi ezt is megtehetjük, akár tetszik neked, akár nem - és meg is tesszük! És visszatértem oda, ahol egyszer már jártam: a politika "tárgya" - az ember; és aki ezt nem tudja, annak meg fogják magyarázni - az emberek.

2007/12/19
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Leónak majdnem igaza van. Valoban nincs abban semmi baj ha csak arról szol a történet, hogy a miniszterelnök beszél a képviselővel s meggyözi. De itt konkrétan arról volt szó, hogy a miniszterknök megzsarolta karsait, hogy battonya nem kap EU pénzt ha Karsai nemmmel szavaz. tekintse meg a videót is. Karsai szó szerint ezt mondta. És igy a történez azért durva, és nem utolsó sorban törvénytelen.




2007/12/19
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

De legyen szó végre egy picit a törvényről is. Azt hiszem senki eddig nem fogalmazta olyan pontosa és szakszerűen a jelenlegi koncepcióról a szakmai kifogásokat mint a Népszabadságban Sinkó Eszter (aki nem melleslege nem jobboldali egészségügyi szakközgazdász). Szerintem mindenki olvassa el, minden sorával csak egyet tudok érteni. Itt talalható: (http://www.nol.hu/cikk/474446/) Én egyetlen mondatot fogalmaznék át benne. Nem a szellem szabdul ki a palckból ezzel a törvénnyel hanem a bizonyos mondabeli trójai falovat vittük be az egészségügybe, és ezért bontott pezsgőt az SZDSZ és Horváth Ágnes. A 49 szazalék lehetett volna akár csak 20 százalék, csak legyen bent (Nem mindegy, hogy hány görög van a lóban analógiájára) A következő néhány évben nagy médifelhajtássa végrehajtanak egy-két pozitiv hangulatot keltő látszatintézkedést (még egy pár olyan lufipuggogtatást mint a mostaniak több fogás közül választható ebéd, széf minden ágyhoz, bár ez utóbbi szerintem forditva sül el, hisz csak a vak nem látja, hogy megint egy korrupciós intézkedésról van szó, stb, stb). És utána egyszer csak eladunk még két százalékot. Na ezt akarta az SZSDSZ most, és ezért örült annyira ennek a mostani torzónak.

Egyébként nagy remény van, hogy elmeszeli az Alkotmánybiroság.

2007/12/19
Anonymus (a27@freemail.hu):

OLYAN SZÉP EZ A CIKK, HOGY IDE IS MÁSOLOM.



Rossz kompromisszum az egészségügyben

NOL • Sinkó Eszter • 2007. december 11.

Fordulópont előtt állunk. A közeli napokban eldőlhet az egészségügy átalakításának újabb szakasza, amely legalább tizenöt esztendőre meghatározza a rendszer működésének alapvető kereteit, benne a betegek ellátáshoz jutását, a köz-, és a magánkiadások alakulását, valamint az egészségügyi szolgáltatások minőségét.





Minden szempontból döntő napok elé nézünk. Parlamenti képviselők szavaznak az egészségbiztosítási pénztárak megalakítását engedélyező törvénytervezetről. A kormánypárti képviselők mélyen megosztottak ebben a kérdésben. Okkal. Az MSZP képviselők az elmúlt fél esztendő során folyamatosan teret veszítettek az SZDSZ-szel folytatott csatározásokban; a térvesztésben maga a miniszterelnök is szerepet játszott, a kisebbik koalíciós partnert támogatva a viták során. A kemény prés alatt a szocialista párt szakértő politikusai mára beadták a derekukat, nem bírták a reájuk háruló nyomást; felőrlődtek. Álságos mondatokkal vigasztalják magukat: ez már nem több-biztosítós modell; ez már más, mint amiről januárban a nemzetközi szakértők kritikai éllel beszéltek; ez nem hárít akkora többlet terhet a lakosság nyakába, mint azokban az országokban, ahol ehhez hasonlót bevezettek; ez javítani fogja az ellátás minőségét; ez a többségi állami tulajdon révén megfelelő garanciális elemeket tartalmaz a veszélyes hatások semlegesítésére.

Hát nem, kedves képviselő urak és hölgyek! Ez lényegét tekintve még mindig ugyanaz a több-biztosítós modell, mint amiről Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter 2006-ban beszélt, s amit akkor még élesen és egyértelműen elutasított a szocialista képviselő csoport. Emlékezniük kell, hogy a szabad demokrata javaslatban ugyanúgy a társadalombiztosítás keretei között működő, több alapból finanszírozó, kötelező biztosítási rendszer kialakításáról volt szó, ebben a vonatkozásban tehát semmilyen új elem nincs a törvényjavaslatban. Az "egy biztosító több pénztáras rendszer" típusú megfogalmazás a lényeg eltakarását szolgálja, ha úgy tetszik, egyszerű kommunikációs trükk, ennek belátására elég azt kutatnunk, vajon hol is találhatjuk az új rendszerben a nevezetes "egy biztosítót". Az OEP jogutód szervezetére aligha gondolhatott bárki, mivel hatáskörét tekintve elsősorban regisztráló szerepre kárhoztatott hivatal, és semmiképpen nem az állampolgárok által választható biztosító. A módosító indítványoknak köszönhetően ugyan kormány alá rendelt hivatal válhat belőle, ami kétségtelenül jobb, erősebb pozíció, mint amit az Egészségügyi Minisztérium szánt erre a célra, de valójában ez a változtatás, mint ahogyan a többi is, csupán szépségtapaszt jelent a több-biztosítós modell orcáján. Legjobb esetben is bizonytalan kimenetelű kármentésnek tekinthető.

Ami a pénztárak tulajdoni megosztására vonatkozó döntést illeti, világosan kell látni, az egész konstrukciónak ebben a formában semmi értelme és ebből fakadóan semmi jelentősége nincs: a mindennapi működésben a többségi állami tulajdon garanciális elemként nem használható a profitorientáltság következtében előálló erőteljes magánérdek ellensúlyozására. Amikor a kormány a magánbefektetőktől azt kéri, hogy a piacra lépés érdekében tegyenek le 120 milliárdot az asztalra, nem teheti meg, hogy az alakuló pénztárak menedzsmentjogainak többségét ne adja át nekik. Épeszű magánbefektető ugyanis nem lép be a piacra, hiszen a mindenkori állam képviselőivel szemben kiszolgáltatott helyzetbe kerülne. Nem véletlen, hogy a szocialisták kénytelenek voltak a napi menedzsment jogok feletti rendelkezést már most odaadni a magánbefektetőknek. A stratégiai kérdésekben a nagyobbik koalíciós párt módosító javaslataival a két tulajdonos között igyekszik egyensúlyi állapotot kierőszakolni, ami rövidtávon akár sikerrel kecsegtethet, tartósan azonban ez a helyzet sem maradhat fenn. Évekkel később, amikor már nem irányul ekkora figyelem erre a témára, a kisebbségi tulajdonosok számára ezek a szabályok is kedvezően fognak módosulni, ismerve e szereplők érdekérvényesítő képességét. Illúziója ne legyen senkinek: amint kiengedjük a palackból a szellemet, többé már nem lesz visszazárható - egyetlen politikai pártnak sem.

A sort tovább folytatva: látszólag megnyugtatóan rendeződik a szocialista módosítóknak köszönhetően a Díjtétel, valamint a Fejkvóta bizottságok "sorsa", amelyek meghatározó szerepet játszanak a pénztárak bevételeinek és kiadásainak alakulásában, miután a döntéshozatalival szemben javaslattevő szerepük erősödhet. (A vita, amint arra a kedves olvasó emlékezhet, arról folyt a kormánypártok között, mennyire tekinthető parlamenti kontroll alatt működőnek a két öttagú bizottság, amelybe a többségi állami tulajdonos ugyan három tagot delegálhat, de a két bizottság gyakorlatilag önállóan felülírhatja a járulékért cserébe járó szolgáltatáscsomagot.) Kezdeti örömünkbe üröm vegyül, amint rájövünk arra, hogy az egészségbiztosításért felelős miniszter képviselője egyedül lesz mindkét bizottságban, és az állam másik két képviselője a konvergencia program betartása érdekében, fiskális szempontokra koncentrálva, inkább a kisebbségi tulajdonosokkal fog együtt szavazni, semmint támogatná a szaktárca vélhetően kiadásnövekedéssel együtt járó szakmai javaslatait. (Ahogyan tulajdonképpen eddig is történt a Pénzügyminisztérium döntéseiben.) Könnyen belátható, hogy ez a fajta döntéshozatali mechanizmus, még ha javaslattevői ruhát ölt is magára, nem jelent valódi védelmet az állampolgároknak a biztosítási csomag felülírásával, kiüresítésével szemben.

Az a gondolat pedig egyenesen félreértésre utal, hogy a szolgáltatói szektor egyes szereplőinek profitmaximalizáló hajlamával szemben a finanszírozói oldal profitorientált szereplői hatékonyan, eredményesen fognak fellépni, amint azt a szocialista frakcióban néhányan remélik. Ehelyett arra számíthatunk, hogy a két oldalon lévő "profik" összefognak a gyenge állammal szemben és együttesen az eddigihez képest még erőteljesebben érvényesítik érdekeiket. Ez az érdek azonban nem a "minél olcsóbban, minél jobbat, minél több betegnek" elv köré csoportosul, hanem az egy ellátott állampolgárra esően minél magasabb elszámolható, érvényesíthető, továbbhárítható költségekről szól, az eddiginél garantáltabb hozamot biztosítva a magánbefektetőknek. Amennyiben az erős szereplők azt érzékelik, hogy a köz-, és magánkiadások növelésére korlátozottan nyílik a lehetőségük - amint az várható nálunk az első esztendőkben -, úgy válaszuk a sorbanállás növelése, a krónikus betegek hozzáférésének korlátozása, a szolgáltatások kiüresítésére törekvés formájában érkezik majd. A fragmentált, profitorientált finanszírozói rendszerek - tengernyi irodalom szól erről - azért nem lehetnek hatékonyak a rendszer egésze szempontjából, mert esetükben az elsődleges motiváló tényező a profitképzés, nem pedig a minél több beteg adekvát ellátása.

A sokat hivatkozott Hollandiában nem a versengő alapoknak köszönhetően kiváló minőségű az egészségügyi ellátás, hanem a magas GDP-nek és az állam rendkívül erőteljes szabályozói szerepvállalásának, amely vitelére régóta tudatosan készíti fel saját intézményeit és közszolgáit. A korábbi holland kormány csak több évtizedes biztosítói tapasztalattal a háta mögött engedte meg 2006-ban, hogy a kötelező rendszerben az alapok profitorientált üzemmódra álljanak át. De az új kormány már aggódik.

Magyarországon az állam egyáltalán nem készítette fel intézményeit az erős szabályozói szerepre, tapasztalata sincs e téren, ennek következtében a várható eredmény különösen súlyos lesz: az eddiginél kevesebb beteg számára hozzáférhető ellátás, állandó vita a beavatkozások jogszerűségéről, egyes, magas jövedelműek körében a kiegészítő biztosítások révén a jelenleginél jobb ellátás, azaz végső soron a szolidaritáson alapuló egészségügyi ellátás - szándékokkal ellentétes - felszámolása.

Jól meg kell tehát gondolni, kedves képviselő urak és hölgyek, hogyan szavaznak, a tét ugyanis nagy. Szemben a politikai megnyilatkozásokkal, a tervezett átalakítás révén gyengül a szolidaritási elv, a nemzeti kockázatközösség felbomlik, az ellátás színvonala még egyenetlenebbé válik az állampolgárok körében, éppen az egészségügyi szolgáltatásokra legjobban rászorulók sérelmére.

Sinkó Eszter

egészségügyi közgazdász, Egészségügyi Menedzserképző Központ

2007/12/19
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Sinkó Eszter is aláirója volt a TGM féle szoclib Válaszuton cimű nyílt levélnek melyben kérik a törvény visszavonását. TGM is közismert Orbánista :-)))

2007/12/19
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Láas alul a cikket. Egy kicsit kései ez a felismerés. Dehát ez van. Az MSZP-SZDSZ minden egészségügyi intézkedésével ugy viselkedett tavaly nyár óta mintha a Kába kövének birtokában lett volna. Eleve eldöntötték, hogy az egészségügyi szakma ellene van ezért folyamatosan nélkülözték azt. Pedig már a vizitdíjas intézkedéssel is rájöhettek volna, hogy nélkülük minden intézkedés nagativan sül el. Az orvosszakma seholsem vizitdij ellenes. Emklékezzünk, amikor Szlovákiában Ficóek eltöröltek az orvosok hevesen tiltakoztak. Itt is beletett volna az orvosi szakma egyetértésével vezetni, de nem az SZDSZ-nek fontosabb volt a nagy rablás is a vizitdijautomata biznisz. Szani is elismerte valamikor oktoberben egy interjuban, hogy atért van még mindig a nagy vizitdijellenesség, mert elképesztő állapot uralkodnak a korházakban és rendelóintézetben a vizitdij befizetése miatt. A korházak rendelőintézetek juszt sen vásárolnak automatát, és igy az emberek legalább 30-40 percet sorba álnak a viztitdijablaknál. Pedig ha bevezették volna amiről januárban magam si irtam itt, hogy postán vagy méginkább patikában előre vásárolható kézzel kitölthető 2szelvényes vizitdijcsekket lehesen venni, akkor megszünnének a sorok. De nem az SZDSZ-nek fontosabb volt az automata biznisz (hisz mint megtudtuk Kóka cége is benne van).

Most meg egszerűen megdöbbentek, hogy a magyar Orvosi Kamra egyszerűen bojkotott jelentett be. Hát mégis mire vártak kedves egsészégügyi kormányszakemberek. Molnár Lajos a kamara törvénnyel megpróbálta szétverni a MOK-ot. Miért tapsoljanak. Egyetlen véleményüket nem hallgatták, nem kérték ki, de elvárják, hogy segitsenek. Miért is tennék. Most meg mit mond a Vojnik. Hát hiába jó törvény, ha az egészségügyiek nem segitenek elvérzik. Erre most jönnek rá. Elképesztő. Kökény azt mondta, valamikor a mult héten hogy az orvosszakma nem reformellenes. Nem bizony, valoban nem az. De ezt miért nem tavaly mondták. Akkor azt mondták, hoyg az orvosszakma eleve reformellenes, ezért nem is kérdezik meg. Hiba volt. Most már valoban nem tudnak semmit sem tenni. Olyan elképesztő módon maguk ellen hergelték a teljes szakmát, hogy nehezen lehet megváltoztatni. Probálkozhatnak ilyen marhaságokkal, hogy a MOK a FIDESZ tagozata meg effélék, de ezzel csak annyit érnek el, hogy még jobban mélyitik a lakosság és a orvosok közötti ellentétet. Pedig azon már rég elromlott. A vizitdij (mint hálapénz elleni küzdelem) ilyen modon történő bevezetése nagyon sokat rontott. 2007-ben a szegedi klinikákról mintegy 200 ktehtséges 35-45 év közütti szakorvos ment ki külföldre, mert ugy gondolták, hogy nem kérnek ebből az SZDSZ féle reformbol. Fizetés nincs, hálapénzt ne kérjenek, de dolgozzanak és gyógyitsanak EU szinten. Ugy gondolták, hogy ha már EU szintű munkát várnak el tőlük, akkor EU szintű fizetés mellett teszik. Elképesztő hiba volt ez SZDSZ szakértők. Ezek az emberek nem nagyon fognak visszajönni. A legtöbbjük nem is tud, mert a TVK és ágycökkenés miatt nincs munka. Van olyan barátom, aki papiron azért háziorvos, mert igy felügyeli több olyan falu házirovosi keretét, ahol valójában külföldről jött (többnyire volt Szovjet és arab) orvosok dolgoznak, de mivel még nem tudtak letenni a magyar nyalvvizsgát ezért csak felügyelővel alkalmazhatók). Tudom ez az EU modell de tényleg ezt akarják magyarországon is. Egyik rokonom elesett Brüsszelben, és eltörte a lábát. Két hét alatt öt orvosnál járt, és egyik sem volt belga. nekünk jó orvosaink voltak/vannak. Miért üldözzük el őket ?

Ime a cikk amiatt billenytűzetet ragadtam:

Az MSZP szerint is a tájékoztatás a legfontosabb az egészségbiztosításban

Független Hírügynökség 2007 december 20, csütörtök

Az MSZP szerint a következő időszakot arra kell felhasználni, hogy minél szélesebb körben, minden magyar jogviszonnyal rendelkezővel megismertessék az egészségbiztosítási reform részleteit, ezzel növeljék a tájékozottságot és oldják a politikai feszültséget - hangzott el csütörtökön Vojnik Mária és Tukasz István szocialista politikusok tájékoztatóján. Vojnik Mária szerint a tájékoztatás azért fontos, mert minél többet tudnak az emberek az új redszerről, annál kevesebbet adnak a politikai manipulációkra, amelyek megpróbálják elbizonytalanítani őket.

A szocialista politikus megdöbbentőnek nevezte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének korábbi kijelentését, amely szerint ott akadályozzák a törvényt, ahol csak tudják. Vojnik Mária hangsúlyozta: ahhoz, hogy a törvényt valóban a betegek javára lehessen fordítani, mindeképpen szükség van az egészségügyben dolgozók segítségére is. (http://www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=98111)

2007/12/20
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Az sem volt azért semmi amikor azt mondta a Kökény, hogy nem európaidolog kivonulni az egészségügyi bizottságr üléséről olyan semmiség miatt, hogy csak ott kapja meg a módositó inditványokat, egy olyan szövegkörnyezetben, amelyben nagy valószinüséggel minden vesszönek, kötöszónak sőt ragnak is jelentősége lehet.



Egyébként olvassuk csak el mit nyilatkozott a dologról Schwartz Tibor a Hir TV-nek. Nagyon tanulságos. Igazi profi szakmai munka. Igy született meg az évtized reformtörvénye, ahoyg ma a Kurmányfő egy sajtótájékoztatón mondta:

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Riporter: "Ön el tudta olvasni az utolsó pillanatban megkapott módosító javaslatokat?"

Schwarcz Tibor: "90 százalékban ismertük a módosító javaslatokat, azoknak 70-80 százaléka szövegpontosítás volt (...) 14.30-kor fent volt a hálón az összes javaslat, én is leszedtem egy részét ott bent az ülésteremben a módosító javaslatoknak, rajta volt a hálón."

Mikola István: "A Parlament a tegnapi napon gyakorlatilag egész nap ülésezett, hiszen reggel bizottsági ülés után a frakcióülések, majd 1-kor kezdődött a plenáris ülés. Ne 2-kor tegyék fel a hírhálóra. Egyébként Schwarcz úr nem mond igazat, nem volt rajta a hálón. Döbbenetes számomra, hogy Schwarcz úr azt mondja, 90 százalékát ismerte a módosító javaslatoknak, több mint 600 ponton módosították a törvénytervezetüket, ennek a 90 százalékát könnyű kiszámolni, hogy mennyi. Megengedhetetlen, hogy az egészségbiztosítás átalakulásakor akár 10 százalékát a módosító javaslatoknak az egészségügyi bizottság illetékes alelnöke ne ismerje. Ez egy beismerő vallomásnak is felfogható."

A HírTV Rájátszás című december 18-i műsorának vendége volt Mikola István, s a beszélgetésbe telefonon bekapcsolódott Schwarcz Tibor, a Parlament Egészségügyi bizottságának MSZP-s alelnöke is.






2007/12/20
Rigoletto (rigoletto@hwt.hu):

Üdvözletem mindenkinek!

Lehet, hogy nem pont ide való, de talán a politikában is alkalomadtán jó lecsillapítani a kedélyeket. Ezért itt kívánok minden idelátogatónak és Eörsi Képviselő Úrnak kellemes Karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Esztendőt!

Tisztelettel

Rigoletto

2007/12/23
Leó:

Mindig bizonyos lenézéssel fogadom, ha valamely férfiú "értékelni" akarja az elmúlt évet - mégis, bizonyos időszakonként (ezt úgy mondom: hátra kell dőlni), azaz nem árt megvizsgálni, az elmúlt időszak során lezajlottakat. A sok apró részlet így igen sokszor egységes egésszé áll össze - a mozaikok képet alkotnak.

Az MDF-ről nem tudok sokat mondani: megmaradt saját kicsinységében; egyszerűen senki sem veszi őket komolyan; ők pedig semmit se tudnak ez ellen tenni. Azok, akik ezen változtatni tudnának, a nagyobb koncért ( miket is beszélek! Azért, hogy terveik megvalósítására több lehetőséghez jussanak) elmentek a Fideszbe.

Az MSzP ugyanaz a konglomerátum, ami volt. Ez lehetőséget ad a gyors megújulásra is, a belső viták eluralkodására is. Ez most egy újdonsággal is bővült: Orbán jellemzését, mely szerint hülyék és gyávák, én így módosítanám: hülyék, hogy gyávák. De a választási ciklus közepén mindig ilyenek voltak - ezt dicséretükre is, bírálatukra is mondom.

E két párt saját pályáját futotta, úgy reagáltak az eseményekre, ahogyan az az eddigiekből és belső jellegükből következett. A Fidesz néven szereplő politikai csoport továbbra se tud párttá szerveződni, így megmaradt Orbán akaratának végrehajtójának (és mindenki hazudik, aki azt mondja rólam, hogy őket Orbán fullajtárjainak neveztem.) Ővele azonban már foglalkozni kell. Ami számomra megdöbbentő, az, hogy mennyire sablonossá vált! Valójában feltűnt ez már a választási kampányban is, de akkor ez még nem vált igazán tudatossá bennem; mondjuk, csak a jeleket vettem észre, nem állt össze teljessé a kép. Mára viszont elmúlt annyi idő, hogy kimondhassuk: politikai eszköztára rendkívül rugalmatlan és szegényes, valójában csak agresszivitásra és erőszakosságra épít. Ebből következően megfelelő partnert még véletlenül sem tud választani magának, politikai bakugrásai pedig még agitprop. osztályának is feladják a leckét. Az SA megalakulásához nyújtott segítsége pedig politikai rövidlátásáról is tanúskodik.

És az SzDSz. Egyszerűen elképesztő, hogy ez a párt milyen mértékben provincializálódott! (Ne feleljük erre azt, hogy épp az a baja e pártnak, hogy túlzottan fővárosi!) Azért nevezem a folyamatot provincializálódásnak, mert - nem találok jobb kifejezést a jelenségre. Végül is, nem mondhatjuk azt, hogy a provinciákon gyenge képességű emberek éltek, a széles látókörű emberek mind az Urbsban születtek - ez ostobaság. A provincializmus azért alakult ki, mert ott az átfogó eseményeknek csak magukra esett vetületét látták, és nem tudtak, de nem is akartak az eseményeknek az egész birodalomra való hatásával foglalkozni. És az SzDSz? Akar az egész országgal foglalkozni? Nem. Évek óta tartó folyamat náluk, hogy csak néhány (miért mondjam azt, hogy egyetlen?) kérdést emelnek ki az ország előtt álló feladathalmazból. Tudom, mentség az mindig van: Hja, a koaliciós megállapodás! Ami egyszerűen nem igaz. Zártkörű klubbá váltak - ez teszi gondolkodásmódjukat provinciálissá. Ennek persze több, hátrányos vetülete is van. Elméletileg: a zárt társaságok a legnagyobb hülyeség elve mentén szoktak konszenzust találni. A (politikai) gyakorlatban: egyetlen programpontjuk lévén, ahhoz tűzön-vizen át ragaszkodni kénytelenek, hiszen arcukat ez adja. E két jelenség pedig egyenes út a doktrinerséghez, ami csak tetőzi a bajt. Labilis voltukból következően szilárdak, ahol rugalmasnak kellene lenniük, és határozatlanok, bizonytalanok, amikor szilárdnak és határozottnak kellene lenniük.

2007/12/29
Anonymus (a27@freemail.hu):

Köszönjük Leónak, hogy összerakta nekünk a mozaikokat. Már nem járunk sötétségben...

Boldogabb Új Évet mindannyiunknak!

2007/12/29
Leó:

Gondolom - és remélem - hogy Anonymusnak, ha figyelmesebben olvassa el írásomat, egyéb is eszébe jut róla. Ezt irodalomban úgy tanították: eszmei mondanivaló. Kívéncsi vagyok: megtalálta?

Mint ahogy észre kellett volna vennie a magyar politikával foglalkozó közvéleménynek - az újságírást meg sem említem - azt az eseményt, amelynek komoly kihatása lehet következő évtizedeinkre: az orosz, az üzbég és a kazah elnök gázipari együttműködésről állapodott meg. Örülnék, ha most Anonymus rakná össze a mozaikokat, hogy megtudjuk, mennyire is ostoba volt Gyurcsány, amikor együttműködést keresett Putyinnal, és e kapcsolatot nem áldozta fel a Nabucco érdekében! És persze, nem maradhatna ki Kóka sem, hiszen ő ezt kérdezte: - Hol van a Nabucco program? Erről is szívesen olvasnék kielégítő magyarázatot. És - ha már úgyis svungban van - érdekelne Orbán szereplése Esztergomban, a schengeni szerződéshez való csatlakozásunk alkalmával tartott ünnepségen. Pontosabban: mi az ördögöt keresett ott, egy ilyen ünnepségen? Hiszen "van élet az únión kívül is" - ugyebár? Avagy: az én híveim úgyis elnéznek nekem mindent?

2008/01/04
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Leó majd akkor ünnepelje a nagy Gyurcsány-Putyin haverkodást ha mi olcsóbban vásárolhatunk gázt Oroszországtól. Ugyanis egyenlőre Magyarország drágábban kapja a gázt mint a többi Úniós ország. Még kész szerencse, hogy haverok vagyunk. Mi lenne ha rosszban lennénk velük. Rágondolni sem merek.

2008/01/05
piszkosalfred@hotmail.com (piszkosalfred@hotmail.com):

Engem továbbra is érdekelne, hogy miért nem szavazott Eörsi képviselő Úr az egészségügyi törvényre. Különös a nagya csend e körül. hallottuk, hogy miért hiányoztak az MSZP-től egy páran de Eorsirol semmi

2008/01/05
Rigoletto (rigoletto@hwt.hu):

Tisztelt Képviselő Úr!

Engedelmével megjegyezném, hogy a Piszkos Alfréd által felvetett kérdés igen érdekfeszítő, de sajnálatos módon úgy látom, Ön valahogy feltűnően kerüli a választ - vagy netán tévednék?

Üdvözlettel

Rigoletto

2008/01/09
Leó:

Be kell vallanom, kedves Piszkos Alfréd, fogalmam sincs, kinek milyen áron adják az oroszok a gázt. Annak azonban örülök, hogy Önnek hitelt érdemlő forrásai vannak - sajnos, a Nabucco-témában mindez közömbös. Ott nem taktikai, hanem stratégiai kérdésekről van szó.

* * * * * *



Újfent megállapíthatjuk, a koaliciónak van hova fejlődnie a kommunikáció terén. Mindez arról jutott eszembe, hogy tegnap ismét (ki tudja, e héten hanyadszor?) Orbán unokaöccsét csodálhattam a Híradóban - most a BKV azon tervét bírálta, hogy használt Volvo-buszok vásárlását tervezik Svájcból. (Nem tudom, a BKV szerény díjazású FB-tagjának nem kellene-e inkább ötleteket adnia, mint naponta kipenderülnie a nyilvánosság elé, elmondva, mi az, ami éppen nem jó? De ez - az FB-tagság - se rossz ötlet! Szerény (?) díjazás, semmi munka, semmi felelősség...) Mindezen kívül azért hozom fel ezt az esetet, hogy tudassam, mielőtt eljutunk a Combino-effektushoz: miként a Siemens Európa egyik vezető német konszernje, a Volvó az egyik legnagyobb, svéd autógyártó vállalata kontinensünknek. Mindezek után nyilvánvaló (?), hogy a bűnrossz svájci utakon hat éven át strapált buszok lényegesen jobb állapotúak, mint a kitűnő pesti utakon húszegynéhány éven át használgatott - Ikarus buszok.:))) Ami még figyelmre méltó: milyen kínosan ügyelt az ifjú fideszes arra, hogy ne terheljen bennünket tényekkel - csak az itéletet közölte.

* * * * * * * *



Az állampolgári jogok országgyúlési biztosa kívánatosnak tartja, hogy megtiltsák a tüntetést a Kossuth téren. Remélem, az SzDSz fel fog lépni ezen felháborító kezdeményezés ellen! :))) Hogyan? Korlátozni a gyülekezési szabadságot? Meg a civil kezdeményezést? Hogy' képzeli ez az ember - hát nem alapvező joga mindenkinek, hogy a parlament elé csődülve, a képviselőket veréssel fenyegetve gyakorolhassa a közvetlen demokráciát? De ha megpróbálunk komolyak lenni, akkor bizony érdekes eset állt elő: az ogy. biztos szerint az állam demokratikus működésének akadályozója, ha a parlament előtt tüntetni lehet. Ha pedig ez így van, akkor értelemszerűen helyesen járt el az, aki a parlamentet kordonnal védte, míg az, aki e kordon eltávolítása ellen lépett fel, az állam demokratikus működésének megvédését akadályozta. (Azt, hogy oda nagygyűlést hirdetett, meg se említem. Ha a törvényeket úgy értelmezzük, mindkét tett jogos volt - ámde ártott a demokratikus államnak.) Most mindenki választhat: mi a fontosabb? Ráadásul: a politikus nem hivatkozhat arra, hogy mindent szabad, amit a törvény megenged! Nem hivatkozhat rá, mert neki a törvény hibái ellenére is a politikailag helyes utat kell járnia. Úgybizony, kedves Barátaim! Valami azt súgja nekem, hogy Anonymusból nem váltott ki osztatlan lelkesedést, amikor a mozaik összerakásával foglalkoztam. Most mégis hasonlót kell tennem - talán régi megfogalmazásomat elővéve: megkeresni az események belső logikáját. Ez esetben bizony tény, hogy Orbán tavaly tavaszi viselkedése - az ogy. biztos véleményét alapul véve - ellentétes volt a demokratikus állam megteremtésére/megtartására vonatkozó igénnyel. Ha figyelembe vesszük, hogy a főügyész annak az SA-nak a betiltását tervezi ( amely ellen a közt. elnöke is felemelte szavát), melyben a Fidesz politikusai nyíltan, pártjuk részéről megnyilvánuló rosszallás nélkül tevékenykednek, ha hajlandók vagyunk emlékezni arra, hogy az Orbán-kormány volt az egyetlen Európában, amely támogatólag lépett fel Haider kormányra kerülése mellett, akkor ki kell mondanunk: Orbán tevékenységével mindig és következetesen a jobbközéptől jobbra álló erőket támogatja. (Nem bonyolódnék vitába arról, hogy ugyan hány lépcső is van a jobbközéptől jobbra és a fasizmus között - Eörsi úr kifejtette, hogy Orbán nem fasiszta, és őt e vád ellen megvédi. Nem védelmébe veszi! Megvédi! A magyarul tudók értik, mi a különbség.) Orbán tehát nem fasiszta, de tetteivel a jobbközéptől jobbra állókat támogatja - ezt aligha vitathatjuk. Konstantin nem volt keresztény, jut eszembe, de cselekedetei a keresztényeknek kedveztek. Hát igen, de nekem az is eszembe jut: halála előtt megkeresztelkedett. A dolgoknak ugyanis van belső logikájuk. Az eseményeket - szokásomhoz híven - nem kommentálom.

* * * * * * * *



Ha már Eörsi urat Orbánnal együtt hoztam szóba: az RTL Klub híradójában felidézi az elmúlt év eseményeit, havi bontásban. Most arról az eseményről kívánok írni, amelyben Orbán valamilyen bizottságot látogatott meg. Világos (fehér?) zakó volt rajta, és kegyesen megengedte, hogy kézzel illessék jobbját. Eörsi úr is a kitüntetettek között volt. Ha nem emlékszik vissza az eseményre, javaslom, kérje el az RTL Klubtól a képanyagot - mert erősen remélem, hogy ilyet soha az életben nem fogok többet látni! Ha a képsorok alapján nem lenne világos, mi a bajom, javaslom: kérdezze meg kedves feleségét. A nők a férfiaknál sokkal finomabb megérzőképességgel bírnak - és egy asszony mindenkinél jobban tudja férjének megmagyarázni...

2008/01/10
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Már kedves Leó, én leszarom a taktikát meg a stratégiát. Szerintem ön is gázt és nem stratégiát fizet ki havonta amikor elsétál a gázszámlával a postára, de ha nem akkor bpcsánatot kérek.

Én csak akkor örülök egy barátságnak ha abbol én nyerek valamit. Ha nem, akkor csak az a közmondás jut eszembe, hogy ha ilyen barátaim vannak akkor nincsenek szüksegem ellenségekre.

A hir pedig igaz, irja be a google-ba a következőt (Magyarország drágábban vásárolja a gátz mint az EU országai) és mintegy többszázlinket köp kia témában. 2006 végén irta meg a Népszabadság, hogy az EU országok átlagosan 250 USD fizetnek 1000 köbméterért, mi pedig baráti országként 300 USD. Kóka is érezte, hogy egy igy kinos rögtön meg is igérte, hogy majd az ügyven valamit.

Gondolom a mostani 5-10 százalékos gázáremelkedés is ennek sikerét igazolja

2008/01/10
Leó:

Ne vegye rossznéven, kedves Piszkos Alfréd, de írását olvasva elnevettem magam. Tettem ezt azért, mert sorai olyan gyermekesen őszinték. De azután lehervadt rólam a mosoly, mert arra gondoltam: szándékosan keveri össze a dolgokat, vagy sem? Én ugyanis a hatalmasan előadott Nabucco-programot méltattam, az új események fényében. Ez az, aminek nincs semmi köze a gázárhoz, ez az ami Gyurcsány (és az általa vezetett kormány) és ellenzékének reálpolitikusi képességei között mutatkozik. Az alacsonyabb gázár nyilvánvalóan érdeke mindannyiunknak, ámbár attól tartok, ez valós erőviszonyok, és nem barátság kérdése - kívánságainkról már nem is beszélve.

Gondolom, "Én csak akkor örülök egy barátságnak ha abból én nyerek valamit" - mondatát nem szó szerint, hanem (főleg országok közötti) politikai viszonyokra kell értelmezni.

2008/01/11
Piszkos alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Ha Leó nem akarja megérteni amire gondoltam, úgy sem fogja megérteni.

Másik téma:

Egy gonosz és tendenciózus Magyar Nemzet cikk. Már megint csúnyán félreértelmezik annak a kedves miniszterasszonynak a jószándékú tervét.



Széf Villányi Károly 2008. január 14. 00:02



Magyar Nemzet Február 15-ig minden kórházi ágy mellé járnia kell egy széfnek. Járnia kell, mert az egészségügyi miniszter így rendelkezett. Ez most a legfontosabb tennivaló ezen a területen. Az egészségügyben minden rendben van, csak az a baj, hogy lopnak. Lopnak a látogatók. Lopnak a betegek. Lopnak a nővérek. Lopnak az orvosok. Mindenki lop.



Amúgy ez a széffelszerelős, értékmegőrzős ötlet jónak tűnt, amíg az ember végig nem gondolta a projektet. Amíg el nem képzelt néhány élethelyzetet. Például, hogy hova szerelnek fel széfeket a gyöngyösi kórházban? Ott ugyanis, mivel a kórtermek megteltek, a betegek a folyosóra szorultak. Képzeljük el, hogy a nyolcvankét éves Gizi néni éjszakára be akarja tenni a trezorba a Marvin óráját, amit még megboldogult férjétől kapott. Gizi néni hívja majd a nővért, akitől a széf működéséről érdeklődik. Megtudja, hogy választania kell egy négyjegyű számot. Ezeket kell majd beütnie és az M - mint memória - gombbal tárolnia. Ezután már minden olyan egyszerű, mint a pofon. Kell nyomni egy csillag gombot, aztán jöhet a négyjegyű szám, majd az egész folyamatot egy kettős kereszttel le kell zárni. Így lehet majd nyitni és zárni a kis ajtót.

A nővérke majd azt tanácsolja, hogy legyen a négyjegyű szám Gizi néni születési éve, azt úgysem felejti el. Az lesz a legegyszerűbb. Gizi néni bólogat, és közli: 1926. Megkéri a nővérkét, hogy állítsa is be a szerkezetet, mert nem lát rendesen, a kettős keresztet meg nem ismeri. És a nővérke segíteni fog, de ekkor már az egész kórterem tudja, hogy 1926 a bűvös szám.

Az ember csak mosolyog, amint elképzeli, hogy az idős és kevésbé idős betegek számkombinációkat tartalmazó cetliket rejtegetnek majd az éjjeliszekrény különböző szegleteibe. Néhányon persze fals szám lesz, amivel a potenciális tolvajt félre lehet vezetni. Cetlik lesznek a gyógyszeres dobozban, a szemüvegtokban, a párnahuzatban. Telefonszámnak álcázott számkombinációt írnak majd a betegek a tenyerükre, kézfejükre, bokájukra. Ha pedig valaki majd összekeveri a cetliket, vagy elmosódik a bőrön a tinta, és végképp nem tudja kinyitni a széfet, jön a műszakis kolléga, aki végső esetben megfúrja a kis kazettát. Amennyiben pedig kulccsal működnek a trezorok, akkor majd nem az értékekre, hanem a kulcsra kell vigyázni, ami ha elveszik, megint komoly galibát okozhat. Abba bele se gondoljunk, hogy a széfek megjelenése milyen eseményeket vonna maga után egy pszichiátriai részlegen. Persze a gyerekeknél és a magatehetetlen betegeknél sem lenne egyszerű a helyzet.

Horváth Ágnes tárcavezető nyilván kommunikációs tanácsadói áldozatává vált. A dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis a széfek szinte bizonyosan nem lesznek a megadott időre felszerelve a kórházakban, mivel az egészségügyi intézmények vezetői még a miniszteri rendeletet sem ismerik. Az persze lehet, hogy megvalósul ez a nagy ívű elképzelés, és minden kórházat elborítanak a széfek, de ez a trezorgyártókon kívül senkinek sem jó hír. (Lehet, hogy valaki, netán egy kormány közeli vállalkozó, már nagyobb raktárkészletet halmozott fel a termékből? Ne feledjük, Kóka János volt cége is jól járt a vizitdíj-automatákkal.)

Legalább ebben az esetben beláthatnák már így az elején az illetékesek, hogy ez a beruházás nem időszerű, a terv kidolgozatlan és nevetséges. Jó lenne, ha a szaktárca is inkább az orvosi ellátás színvonalának a növelésére törekedne, és nélkülözhetetlen, ám hiányzó orvosi műszerek beszerzésére költené a milliókat. Az Orbán-kormány idején a szocialista és a szabad demokrata politikusok mindent lélegeztetőgépben számoltak. A kormány marketingköltségeitől kezdve a külföldi utazásokig. Hova tűnt ez a felelős gondolkodás?

Az életnél nagyobb érték nincs, azt pedig nem lehet széfbe zárni. Még akkor sem, ha lopnak. (http://www.mno.hu/portal/536692)

2008/01/14
Anonymus (a27@freemail.hu):

Kedves Alfréd! Én már rég feladtam, hogy Leó valamit is megértsen. Az még nem teljesen tiszta, hogy vajon tényleg nem érti, esetleg nem akarja megérteni avagy érti, de úgy tesz, mintha nem.

A régi - e fórumon már x-szer kitárgyalt - gumicsontokon - mint pl. "EU-n kívül is van élet"(OV), de lassan a Nabucco is ide tartozik - nem érdemes értelmetlenül tovább rágódni.

2008/01/14
Leó:

Régi, de nem rossz ötlet: Ha valami marhaságot tettem-mondtam, felejtsük el gyorsan! "Nem érdemes értelmetlenül tovább rágódni!" Így aztán a vezérnek mindig igaza lesz.

2008/01/14
Anonymus (a27@freemail.hu):

"Így aztán a vezérnek mindig igaza lesz." Itt a másik gumicsont, amin már rágódtunk épp eleget. Én meguntam. És nem azért mert nem tudnék mit írni. Csak nem akarom ismételni magamat x-edszer.

Drága Leó! Ön vezérezik? Amit a jelenlegi bagázs és feje csinál, az nem érinti károsan demokráciára érzékeny lelkét? De minek is mondom.....

2008/01/15
Leó:

A vezér, kedves Anonymus, már akkor is vezér (volt), amikor még csak tört a hatalomra - hatalmon lenni nem szükséges követelménye a vezérségnek. Vezér azok számára, akik számára: vezér. Akik pl. nála hagyják emlékezetüket, véleményüket neki előlegezik, stb. És akik az ő számára semmit se jelentenek - csak ezt nem hajlandók tudomásul venni. Tudja, hogyan nevezte Napoleon az őt bálványozó katonaságot? Ágyútöltelék.

Azt, hogy a "jelenlegi bagázs és feje" mit csinál, aszerint tetszik, vagy nem, hogy mit csinál. És még nem is szóltunk arról, miért nem tetszik, ami nem tetszik? Ámde mi köze mindehhez a demokráciának? A demokráciának nem definiciója az, hogy: Ami Orbánnak tetszik! Miként az egyeztetés sem azt jelenti: elfogadni az én nézeteimet. De ha részletezné, mi az, amit e "bagázs és feje" csinál ÉS károsan érinti a demokráciát, talán adhatnánk értelmet az ezt nélkülöző vagdalkozásnak.

2008/01/16
Anonymus (a27@freemail.hu):

Ha esetleg azt gondolna, hogy nekem OV bármiféle vezérem lenne, akkor nagyon téved. Ezt már kifejtettem régebben e fórumon is, elmondtam a Fidesz hibáit is, és ma is tudnék mondani. Pont. De tudja, mégha igaza is lenne, és OV-t csak a hatalom érdekelné (nehéz bebizonyítani, hogy jobban, mint a Ferit), akkor is 100-szor felelősségteljesebb, jobb és tehetségesebb korményfőnek gondolnám, mint Feri pajtást, akiben azok a negatív tulajdonságok, amelyeket Ön OV-nak vél tulajdonítani, hatványozottan jelen vannak. Ennyi.

Hogy a jelenlegi bagázs mit csinál? Szinte minden héten tudnék egy botrányos esetet ide a fórumba beírni, amit ha egy esetleges Fidesz kormány csinálna, Eörsi Úr tenne meg helyettem. Persze amit a 168óra - Leó egyik kedvenc lapja - nem ír le, az nincs is. Csak azért nem írok be, mert beleuntam. Beleuntam ebbe az egész Magyarországba, ami itt folyik. Beleuntam már több éve nem emelkedő, reálértékében jelentősen csökkenő fizetésembe, az drasztikusan emelkedő mindenbe. Érti? És mindez azért, mert a jelenlegi bagázs - igen BAGÁZS (bátorkodom vagdalkozni) - ezt művelte, műveli az országgal. Dilettánsok, vagy inkább bűnözők(?) hada.... Na, befejezem. Azt ír, amit akar. Megmagyarázhatja, hogy Orbán.....

2008/01/16
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Szívemből szólt Leó. Minden szava igaz, ha kicseréli az Orbán szót a Gyurcsányra. Sőt ami durvább az az állítás is megállja a helyét amelyben a Napoleon szo szerepel. Ugyanis 2004 óta, de különösen 2006 óta csak az helyes amit gyurcsány mond, és Gyurcsány is úgy tekint népére mint agyútöltelék. Bele is pusztulunk. Ma már statisztikák igazolják, hogy a tavaly február eljese ota bevezetett uj TVK és korházi ágyrendszer miatt például 30 százalékkal megemelkedett a szívbetegek halálozási rátája. Igy pusztulunk bele a Gyurcsány vezér egészségügyi reformjába, aminek a szükségesszégét, hogy indokolta egyszerűen ex catedra kijelentéssel (mint egy igazi vezér): "Nincs más út " Nincs más út. Ez az a mondat, ami a 2006-os választás óta hallhatunk minden egyes reformbejelentésnél. Nincs más út, de soha egy hatástanulmány nincs mellékelve, de nincs más út. Nincs más út amikor bevezetik azt az egésszégbiztositási modellt, amire seholsem nincs példa. Ninsc más út, amikor e tevezett mellé még egyetlen igazán független szakkteintélyt sem sikerült állitani, mig az ellenzők között számos olyan szeméy adta nevét, aki szaktekintély és nem elismert jobboldali,. Nincs más út, és ön itt Orbán Viktort vezérezi, és Duce-zi. Akkor Gyurcsány kicsoda ? Aki csak akkor marad párt és miniszterelnök ha 70 százalék támogatja.

2008/01/16
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Ez az egész ügy a Blaha Lujza téri cigánygyerek körül elképesztő. Aszondja nagyon barom Daróczi Dávid, hogy a mostani törvényi háttér mellett is lehetett volna gyorsabban inzézkedni. Megáll az ember esze.

2007 juliusi Zsaru magazin cikke. Nem csalás, nem ámitás. 2007 juliusi szám:

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Tízéves rablófőnök





F. I. P. állandó szökésben van. Aki tartózkodási helyéről tud, vagy akit kirabolt, értesítse a rendőrséget SZENVEDÉLYE AZ ERŐSZAK!

Azt mondja, nem akart hazánkban kikötni, de elaludt a vonaton, és csak Budapesten ébredt fel. A tízéves fiúcska azóta rablásokkal tölti idejét, intézetbe viszik, de naponta megszökik. Azt vallja, ha nem lenne szüksége a pénzre, akkor is elvenné a másét.

Meglehetõsen durva módszereket használó, tizenévesekbõl álló rablócsoport tartotta rettegésben a fõváros fiataljait nyár közepén. A sértettek valamennyien egy kisfiúról beszéltek, aki a háta mögé felsorakozott nagyobbak védelme alatt igen sokat megengedett magának. Ha kellett, ütött, de ha úgy alakult, kést is rántott.

Sorozatos bejelentések

- Kerületünkben július 25-én adott hírt magáról elõször a kölyök és csapata - mondta Sármány Tibor törzszászlós, a XV. Kerületi Rendõrkapitányság nyomozója. - Egy újpalotai játszótéren egy 12 év körüli gyereket támadott meg a négyfõs társaság. A nála jóval kisebb fiú megütötte, majd megfenyegette, ha nem adja oda az értékeit, a közelben álló testvérei végleg elintézik a sorsát. Elvette a telefonját, a pénztárcájából a pénzt, a fejérõl letépte a kendõt. Másnap ugyanazon a környéken egy nyolcéves kisfiút szabadítottak meg a készülékétõl. A három fiú és a lány bújócskázást kezdeményezett, de amikor a tízemeletes ház átjárójába értek, az aprócska, de nagyhangú kölyök a srác mobilját követelte. Mivel a gyerek ellenállt, megütötte, a többiek pedig lefogták, és elvették a telefont. Fél óra múlva egy másik gyereket - szó szerint - lerúgott a biciklijérõl a kissrác. A nagyobbak megígérték a megszeppent fiúnak, hogy visszaszerzik a bringát, és elkérték a telefonját. Azt gondolta, segítséget akarnak hívni. Elõszedte, erre elvették tõle azt is, majd elszaladtak.

Két nyugodt nap után a Neptun utcában ragadta el két fiú telefonját a rablópalánta, a két nagyobbik srác lefogta õket, a kicsi pedig kiürítette a zsebeiket.

Rendkívüli akciók

A palotai kapitányság nyomozói akciókat szerveztek, naphosszat cirkáltak civilben a népesebb helyeken, és ez alig egy héttel az elsõ bejelentés után eredményre vezetett. Augusztus elsején tért vissza a csapat a kerületbe, egy fiútól elvették a mobilját és 1500 forintját. A bejelentés után három kocsival indultak el forró nyomon a zsaruk. Mivel feltételezték, hogy a telefonokat arab orgazdáknak adják el a Keletiben, az egyik autó odahajtott. Már-már úgy tûnt, hiába várják õket, amikor végre felbukkant a társaság. A késés oka is kiderült: odafelé a buszon is elkövettek egy rablást. Még az utasok jelenléte sem zavarta õket, hogy áldozatukat késsel fenyegessék meg.

- A minden hájjal megkent rablópalánta alig gyõzi megmutatni bûncselekményeinek színhelyeit - folytatja a törzszászlós. - Eddig több mint húsz eset részleteirõl mesélt, az általa elmondottak szóról szóra megegyeznek a sértettek által elõadottakkal.

Nem tudja, hol lakik

G. I. P. Gyergyószentmiklóson született, elmondása szerint valamerre ott is lakik, de pontosan nem tudja, hol. Egy telepen élt tíz testvérével, iskolába sosem járt, írni-olvasni nem tud, a ceruzát is képtelen rendesen megfogni. Hazánkba érkezése után a Városligetben húzódott meg éjszakánként, ott ismerkedett meg késõbbi bûntársaival, akik idõsebb koruk ellenére fõnöknek hívták. Amikor a kisfõnök kiadta a jelszót - "Menjünk, csináljunk meg egy telefont, ott, ahol tegnap." -, felszálltak a 73-as buszra, de még Újpalotáig sem bírták, egy-egy rablás erejéig megszakították az útjukat a Bosnyák téren. Bár fõleg a játszótereket kedvelték, sokszor a népes buszmegállókban is "megcsinálták", amiért jöttek. Ha meglátták az emberüket, kis vezérük megszólította õt: "Add ide a telefonodat, mert szét lesz b...va a fejed, úgy megverlek, hogy becsinálsz."

Társai, K. Zoltán, K. András Tökölre kerültek elõzetesbe, de a felnõtt korú lány, H. Linda esetében eddig csak bûnsegédi magatartást állapítottak meg, õ szabadlábon van. A seregét vesztett kis rablóvezér viszont azóta is töretlenül végzi áldatlan tevékenységét.

- Nem tudok kiszállni, és nem is akarok - mondta. A törvények kegyesek hozzá, csak hosszú évek múlva lesz büntethetõ, addig nem szabad az ajtót bezárni elõtte. Tulajdonképpen azt csinál amit akar, valószínûleg még sok gyerek életét keseríti meg az évek alatt, amig eltarthat közte és a zsaruk közötti macska-egér harc. HALMI FOTÓ ÉS REPRÓ: ILLISZ

KERETES ANYAGOK:

Rendõr bácsi, álljunk meg! A helyszíni szemlére indulva G. I. P.-nek megtetszett a zsaruk fényképezõgépe. Amikor megkérdezték, ismeri-e a márkát, azt mondta: "Hogyne, jó kis gép, húztam is már le ilyet Romániában." Az ismert bûncselekmény helyszíne felé haladva, a kocsiban megszólalt a srác: "Rendõr bácsi, álljunk meg, menjünk a parkolóba!". Ott folytatta: "Na, itt ez a bokor. Amikor leszálltam a buszról, megláttam, hogy a csávó itt játszik a telefonjával. Odamentem, és azt mondtam, add ide a mobilt, különben úgy megverlek, hogy besz...sz. Szívóskodott, de kirúgtam a lábát, és hanyatt esett. Elvettem a telefonját, átszaladtam a túloldalra, épp jött a busz. Felszálltam, és a Keletiben eladtam az arabnak. Ott találkoztam össze a Muciékkal (ez András beceneve), visszamentünk, és akkor csináltuk meg azt a balhét, amirõl már tudnak."

Mégiscsak gyerekek Megkérdeztük Radoszáv Miklóst (képünkön), a Fõvárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szolgálatának általános igazgató-helyettesét, mi a véleménye arról, hogy egyre fiatalabb korú bûnözõkkel találkozhatunk: - Az elkövetõ szokatlanul fiatal, és külföldi állampolgár. A jelenlegi gyermekvédelmi szabályok szerint, ha külföldi vagy ismeretlen származású gyermek kerül a rendszerbe, elsõ feladat tisztázni, hogy melyik országban született, és hogy milyen nemzetközi egyezmények alapján tudjuk a sorsát rendezni. Addig ideiglenes elhelyezést kap, gondoskodnunk kell az ellátásáról, de eljárni nem lehet vele szemben. Ha tisztázódik a származása, néhány napon vagy héten belül hazaviszik. Ez a kisfiú nem volt hajlandó megmondani, honnan jött, de miután a hatóságok kiderítették, hogy Romániából, már folyamatban van elhelyezése egy ottani gyermekotthonba. Negyed évszázados tapasztalataim szerint állíthatom, kivételes esetrõl van szó, amire nem lehet külön jogszabályt készíteni. Ennél a fiúcskánál a szocializációs hiányok miatt komoly probléma van, valójában nem látja cselekményeinek következményeit, hogy tette társadalmilag nem elfogadott, és milyen lelki traumát okoz a sértetteknek. Számomra ezek a megtévedt fiatalok elsõsorban mégiscsak gyerekek, nem kicsi bûnözõk. Véleményem szerint a társadalom egészének és a jogalkotóknak azon kellene elgondolkodni, hol feneklik meg a szocializálódásuk.

(Zsaru, 2007/37. 10-11. o.) (http://www.zsaru.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2116)

Na szoval lépjünk tovább. Már októberben tudták ki a kisfiu, addigra azonositották Romániában a gyereket (most nem találom a forrást) és semmi. Meg kellett várni a mult heti késelést, és azt, hogy néhány öntevékeny csoport bejelentse, hogy elintézi a probkémát. Na ekkor lépett gyosan a magyar hatóság. Nem akkor amikor a hazai gyerekeket kellett védeni, hanem amikor a bűnöző cigánygyereket. Tegnap ujabb vétlen gázoló sofőrt vertek agyba főbe a cigányszülők, mert megállt segiteni. Én már tavaly irtam, hogy hasonló esetben tényleg nem állok, hanem mobilon értesitem a rendőrőket, és mentőket, és megállás nélkül az első rendőrörsig megyek, hogy jelezzem, hogy nem cserbenhagyó gázoló vagyok hanem kétgyermekes családapa, aki felelősséggel szeretném felnevelmi a saját gyerekeimet.

De megy százzal az integrált oktatás duma. Este is MTV1 Este című műsorában megjelent egy nagyon okos felkészült faszi, aki magyarázta, gy miért jó nekünk az integrált oktatás. Sajnos a kedves és "nagyon pártatlan" Krizsó Szilvi nem tette fel azt a kérdést, amit én feltettem volna. "Hova járatja a kedves szakértő Úr a saját gyerekeit". Mert ha integrált iskolába, akkor elfogadom a véleményét, de szerintem a válasz a következő lett volna (erre elég nagy pénzt merneék feltenni). XY elit Gyakorló Gimnáziumba (a gyakorlo iskoláknak nincs területi ellátási kötelességük, tehát még mindig válogathatnak), vagy ne adj isten XY Alapitványi Magániskolába. Ugyanis tény, hogy szoclib oldalon szivesen pofáznak az integrált oktatás szükségéseggéről, de majdnem minden vezető kormánypárti politikus gyereke elit magánsikolába járatja gyerekeit. Ami eléggé hiteltelenél teszi az érvelésüket.

Zárójel. Horváth Ágnes szerint semmi rendkivüli nincs ha a folyoson fekszenek a betegek, ugyanis a hasonló estben a ő a Kútvölgyiben saját saját szobát kapna Olvastam egy fórumon, hogy egészségügyi körökben az a pletyka járja, hogy állapotos, és Bésbe jár terhesgondozásra. Nem állitom, hogy iga, de max 2-3 hónap és ugy is kiderül. Ha a hir második része is igaz, az nagyon nagy gáz volna, és minden elmondana arrol, hogy miképpen is tekint a saját reformpolitikájára). -Zárójel bezárva -

Még Debreczeni József is elimeri (pedig Ő mostanában ritkán kritizálja Gyurcsányt és politikáját), hogy a kormány csak maga ellen hergeli az egész társadalmat ezzel az erőltetett integrálással, mert az nem oldd meg semmit, mert egyszerűen rosszul kezeli az alaproblémát. (Fejek a homokban ..........

"Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek..." Ez az idézet a január 3-i Népszabadságból való, amely "Ezzel az emberanyaggal úgysem lehet" címmel, "Megdöbbentő felmérés az integrált oktatást folytató iskolákról" alcímmel számol be a roma felzárkóztatást célzó, kiemelt állami támogatásban részesülő tanintézmények "eredményeiről".

A gyermekeik oktatása és jövője, továbbá biztonsága miatt aggódó (nem roma) szülők, ha csak tehetik, kimenekítik őket ebből a közegből: a szomszéd faluba, városba, esetleg a helyben létesítendő alapítványi iskolába. Az elsőként elhíresült jászladányi esettől a legfrissebb, faddi vagy kerepesi botrányig minden iskolaügy mögött hasonló dráma játszódik le. Az első kezelhetetlen konfliktusokat tömegesen követhetik majd a hasonlóak, szerte az országban.

A szellemi és politikai életet e tárgyban uraló - elvileg valóban helyeselhető - felfogás határozottan ellenzi a szegregációt. Bizonyos kormányzati körökben még a szabad iskolaválasztás tilalmának bevezetése is felmerült. A gyakorlatban azonban olyan helyzet alakult ki a szóban forgó iskolák nagy többségében, ahol a jó példa integráló, asszimiláló erejére épülő modell már rég nem működik, minthogy a perifériára szorult, s vele szemben a rossz példa, a deviáns magatartás került a szó szoros értelmében uralkodó pozícióba. Ha a kormány megfosztaná őket a szabad iskolaválasztás jogától, az érintett szülők okkal gondolhatnák, hogy az állam nemcsak cserbenhagyta őket, de ellenük is fordult. Nem elég, hogy adóik fejében nem biztosítja gyermekeik számára a rendes oktatást (a biztonságról nem is beszélve), de még attól a lehetőségtől is megfosztja őket, hogy ennek érdekében maguk vállaljanak súlyos pluszáldozatot. Belegondolni is rossz, milyen konzekvenciák levonásához vezethetne mindez.



A szegregációs törekvések alapvető oka tehát nem a rasszista előítéletekben, hanem a fent leírt keserű tapasztalatokban keresendő. A cigányellenes indulatok kétségkívül léteznek, kétségkívül erősödnek. Ám a "rasszizmust" döntően kívülről vitték-viszik be a rendszerbe. Anélkül, hogy bármily értelemben közös nevezőre akarnám hozni őket, a szélsőjobb megbélyegzésén túl ezen a ponton kénytelen vagyok megnevezni azt a szellemileg, politikailag meghatározó pozícióban lévő felfogást (hívjuk az egyszerűség kedvéért balliberálisnak), amelynek a hangadói minden hasonló konfliktust a rasszizmus-antirasszizmus tengelyen akarnak lokalizálni. Ebben az egydimenziós, ezért torzító értelmezési tartományban a cigányság és a "többségi társadalom" adott csoportjai közti mind drámaibb konfliktust, valamint annak feloldását ugyanis félrevezető pusztán a bűnös előítéletekre, illetve azok megbélyegzésére, továbbá az ellenük folytatott aufklérista küzdelemre leegyszerűsíteni.

Beszéljünk világosan. Könnyű olyan elvi igazságokat hangoztatni, hogy a cigányok s a nem cigányok között egyaránt vannak bűnös, illetve becsületes emberek. S hogy a cigányok által elkövetett bűncselekmények jelentős része ugyancsak cigányok ellen irányul. Persze, ez igaz. Olyannyira, hogy a szörnyű uzsorakamatra kiadott kölcsönök maffiamódszerekkel való behajtása nyomán, valóban döbbenetes uralmi viszonyok osztják meg a szóban forgó közösségeket. A segélyek a szociálisan rászoruló, nyomorgó romák kezéből az átvétel után sok helyen a szó szoros, legszorosabb értelmében azonnal átkerülnek a (szociálisan rá nem szoruló) roma maffiózók kezébe, hiteltörlesztés címén. Megélhetési forrásul a nyomorgók számára így az uzsorakamatra fölvett újabb hitel marad. Az állami segélyezés a valóságban gyakran a legkevésbé sem a célszemélyek, jelesül a kilátástalan helyzetű romagyerekek életkörülményeit javítja, de az állam (s a derék antirasszisták) erről nemigen akarnak tudomást venni.



Ez a szemellenzős magatartás nem oldja, hanem növeli a bajt. A szóban forgó vidékek falusi közösségeinek viszonyát ugyanis nem lehet úgy leírni, mint az agresszív, rasszista többség és a védtelen, kiszolgáltatott kisebbség konfliktusát. Ungváry Krisztián pontosan vázolja a szemben álló felek pozícióját, illetve egymással, a törvényekkel és az erőszakkal való kapcsolatukat. A romák esetében így fogalmaz: "Az alkotmányos jogok kapcsán az a tapasztalatuk, hogy azok csak papíron léteznek, a jogrendszert semmire sem tartják, ezért gyakran nyúlnak az önbíráskodás eszközéhez, annál is inkább, mert vesztenivalójuk kevés." A másik oldalon: "A 'gádzsók' (a nem cigányok) tapasztalata az, hogy a cigányok munkakultúrája általában alkalmatlan arra, hogy együtt dolgozzanak velük. Élősködőknek tartják őket, szenvednek attól, hogy az 'együttélés' állandó vagyoni károkat okoz nekik, és dühüket adott esetben rasszista megnyilvánulásokkal vezetik le - a cigányokat diszkriminálják. Megpróbálnak minden lehetséges alkalommal elkülönülni tőlük. Külön frusztrálja őket az a körülmény, hogy a jogszolgáltatás teljességgel képtelen megvédeni személyi és vagyoni biztonságukat. Önbíráskodni csak ott tudnak, ahol jelentős többségben vannak, egyébként inkább elmenekülnek."

Olaszliszkán messze túlmutató érvénnyel idézhető, hogy "sajnos a helyzet sokkal rosszabb, mint ahogyan azt a magyar sajtó tálalja. Igaz ugyan, hogy a faluban mindenki fél, de a fehérek nem a szkinhedektől, hanem a romáktól, olyannyira, hogy még az is felmerült, gyűjtést rendeznek a bőrfejűeknek, hogy jöjjenek a faluba rendet tenni..." (http://www.nol.hu/cikk/477395/)

Én már irtam egyszer, hogy a megoldás pedig a teljes szegregált oktatás volna. Az integrált oktatás a fennt emlitett okokbol kifolyolag a társadalom egészséges védekezőmechanizmusa miatt az amerikai (németországi) eredményeket hozza ide nagyin gyorsan. Elit nagániskolák, és bűnöző állami iskolák. Minden család, még a szegényebbje is úgy dönt majd, hogy kerül amine kerül, inkább kiizzdaja a magánsikola tandiját, mert különben semmi nem lesz a gyerekébőé. Egyszerűen befektett, nincs más esélye. A fiam most megy első osztályba. Mi is az Egyetem Gyakolró Iskolájába visszük, mert oda nem került a tavaly nyáron megszüntetett Mora Általános Iskola (80 százalékban cigányiskola)gyerekiből, akiket a város többis isklájába szórtak szét kötelező alapon. Helyes amit tettem ? Igen. Erkölcsös. Kit érdekel ? Amig képviselő Ur csemetéi a Lauderban járnak, nem foglalkozom az erkölcsi oldalával.

De nézzük mire is gondoltam a teljes szegregációval. Igenis elit száz százalékos cigányiskolákat kell létrehozni, és ha lehet ezek legyenek benntlakásosak. Mert a cigány gyerek nem azért nem tud haladni, mert feltétlenül buta, hanem azért mert saját közege visszaránta sárba. Szegény, még ha akarna sem tudna tanulni, mert az egy-szoba konyhában 4-8 testvére mellett nem lehet, és az apja-anyja sem tudja mit jelent az. A tanulás átkozottul nehéz, aki nem tette az nem is tudja mi az. Általános nézet, hogy csak a fizikai munka nehéz a könyv mellett csak ülünk és semmitr nem dolgozunk. A tehetséges cigány gyerekek csak akkor kapna esélyt, ha kivesszük a tanulást, a munkát nem becsülö közegböl, és óvjük védjük valamint pozitiv diszkriminációval fejlesztjük őket. Erre nem sajnálnám az adóforintokat, mert ez vaéoban eredményt is hozna. Amerikában csak azok a feketeék lettek erdményesek, akiket kivettek a gettóból. Nem az iskolai közeg a problema, tehát elvileg semmi bajom az integrált osztály fogalmával, de ha a saját családi sarában marad, eredménytelen lesz, mert a többiek visszahuzzák. persze ez nem megy egyik naprol a másikra. De ha csak maszlagokat mondunk nagyon bölcsen tévéműsorokban, akkor semmi nem lesz. Akkor jön a legkisebb kényszer elve, és a társadalom maga megoldja ahogy tudja. És az a szabad szegregáció. Elit fehériskola és cigány állami iskola. Ezt törvénnyel Lampert nem tudja majd megoldani. Már a gondolat is rémisztő volt a szabad iskola választás megtiltása. Dehát amikor azt mondtam, hogy Lampert egy életművész és mindentudó szakértő, mert lassan nincs minisztérium amit nem vezetett, akkor Leó csúnyán nézett rám.

2008/01/16
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Privatizáció, orvlövészekkel

A nagy kiárusítás - megrázó dokumentumfilm a közszolgáltatások privatizációjáról

* Lippai Roland *

Jobb lesz, ha elfogadja, hogy a fia meghal - e szavakkal kellett beérnie egy Fülöp-szigeteki asszonynak, miután megpróbált segítséget szerezni a vesebeteg fiának az egészségügyi rendszer privatizációja után. Tömegesen kapcsolják le az áramot a szegény dél-afrikai emberek házában, a népnek meg kell vívni a "víz háborúját" Bolíviában, hogy szomjan ne haljon. Képsorok a neoliberális gazdaságpolitika igazi arcáról.

Főleg azoknak érdemes megnéznie Florian Opitz A nagy kiárusítás című filmjét, akik a mértéktelen és gátlástan - egyébként globális szinten is tapasztalható - privatizáció valódi következményeire is kíváncsiak amellett, amit a neoliberális gazdaságpolitika iránt elkötelezett kormányok nap mint nap a sulykolnak az adófizetők tudatába. A film megrázó képsorokkal, a privatizáció veszteseinek hangján mutatja be, miképpen válhat a víz, az egészség, vagy éppen a közszolgáltatás a magánkezekbe játszás után az egyszerű emberek - főképpen a szegények számára - elérhetetlenné. A megrázó dokumentumfilm hollywoodi klisék nélkül ábrázolja az emberi sorsok erodálásának folyamatát, a nagy nemzetközi cégek, illetve pénzintézetek kíméletlen dogmatikusságát, illetve profitéhségét. A budapesti Toldi moziban szinte sokkoló képsorokkal találkozhattak azok, akik szerda este eljöttek a Védegylet szervezésében létrejött vetítésre.

Egy anya küzdelme - "Jobb lesz ha elfogadja, hogy a fia meghal"

A Fülöp-szigetek egészségügyi rendszerét az 1980-as években több lépcsőben privatizálták. Az egyik orvos - aki minden egyes nap szembesül a pénztelen betegek kálváriájával -, arról beszél, hogy a kormányzat azért nem tud forrást rendelni a rendszerhez, mert a többi között a Világbanknak kell törleszteni a hiteleket. Hogy ennek milyen ára van? Kiderül, hiszen - amint a valóban megrázó képsorokon láthatjuk -, az állami kórházakban nem telik lélegeztető gépre, a válságos állapotban lévő beteget saját rokonai lélegeztetik a nap 24 órájában - egy kézi pumpával. Megtudhajuk: a magánosítás miatt az utóbbi években körülbelül ezer kórház ajtajára került lakat, egy részükre azért is, mert nem volt személyzet. Mintegy 100 ezer ápolónő, illetve 5000 orvos hagyta el az országot, egy jobb élet reményében.

Hogy mivel jár az egészségügyi rendszer magánosítása, azt a legjobban talán Miranda esete mutatja meg az elkényelmesedett nézőnek. A manilai asszony 19 éves fiának vesebetegsége miatt legkésőbb 10 naponta dialízisre van szüksége, illetve gyógyszerekre, amelynek költségeit a szerencsétlen asszony csak egy módon teremtheti elő: bolyong az ellátórendszer bürokráciájában, a hatóságoknál, a szenátusban, a képviselőknél és - szó szerint - koldul. Fia gyakorlatilag hétről hétre él, élete azon múlik, hogy édesanyja talál-e időben egy olyan mecénást, aki állja a dialízis, illetve a gyógyszerek költségeit.

Itt nem arról kell dönteni, mekkora legyen a plazmatévé képátmérője: az asszony sírva panaszolja, hogy mindössze három darab gyógyszerre tellett neki a minap, mert vennie kellett egy kiló rizst is, hogy ne haljanak éhen. "Jobb lesz, ha elfogadja, hogy a fia meghal" - engedték útjára az asszonyt egyik alkalommal a bürokraták.

A leszerelt villanyórák

Miközben mértéktelenül égetjük odahaza a lámpákat, nem árt, ha felidézzük, amit a dél-afrikai Sowietóban kemény harcot folytató Bongani mutat meg abból a rémálomból, amelyet el kell szenvedniük, amióta az állam 1999-ben privatizálta a villamosenergia-szolgáltatást. A film képsorai szerint az Escom brutálisan lép felé azok ellen, akik nem tudják kifizetni a villanyszámlájukat. Bongani szavai szerint a magáncégek célja nem az, hogy szolgáltassanak, hanem hogy nyereséget termeljenek a részvényeseiknek. A cég egyik alkalmazottja szakszerűen mutatja be, hogyan kell "leszerelni a villanyórát", ám annak is tanúi lehetünk, hogy az "áram-visszakapcsoló kommandó" (amelynek Bongani oszlopos, a hatalom áltak sokat zaklatott tagja) miképpen járja a körzetet, és hogyan kapcsolja vissza - a cég szerint illegálisan -, az áramot azoknak a nyomorúságos házába, kik nem képesek kielégíteni a cég profitéhségét.

Tilos összegyűjteni az esővizet

A nagy nemzetközi pénzintézetek szerint minden létezőt magánkézbe lehet adni, hogy az ott "nyereséget fialjon". Mindent. Ennek egyik eklatáns példája a bolíviai Cochabamában kibontakozó "vízháború", amely végül az "istenadta nép" győzelmével ért véget. A kormány 2039-ig kötött szerződést egy - mint később kiderült, amerikai - céggel a víz (!) magánosítására. Rövid időn belül 30-300 százalékkal ugrott meg a víz ára a privatizáció után, és mint a városban élő Oscar elmondta, olyan ügyesen szövegezték a törvényt, hogy "még az esővíz gyűjtése" is törvénytelen volt. Ha a képsorok néhány "emlékezetes pillanatot" hívnak elő az érdeklődőből, az nem a véletlen műve: ugyanis a kibontakozó, és végül fél évig tartó társadalmi tiltakozást a hatalom rendőrökkel, gumibotokkal próbálta megtörni. Ahogy Budapest utcáin 2006 őszén, itt is megjelennek a rendőrök, teljes harci felszerelésben. Oscar elmondja: a kormányzat orvlövészeket is alkalmazott, a többi között egy 16 éves fiút is megöltek.

Európába érve a brit Simon szemével láthatjuk, milyen is az, amikor az állam lemond a vasútról. Milyen nagyfokú erózió indul meg a rendszerben, amely olykor tragédiákhoz, vonatbalesetekhez vezet, vagy éppen a szakszervezetek meggyengítéséhez. A mozdonyvezető szerint a brit állam jól kibéleli a magántársaságokat különféle támogatásokkal, akik ugyan kezdetben némi pénzt befektettek, ám valódi, pozitív változást nem hoztak. Mint mondta, manapság a briteknek többet kell fizetniük a vasúti szolgáltatásért, mint a privatizáció előtt.

A film megemlíti az úgynevezett washingtoni egyezményt, Florian Opitz úgy véli, hogy a fentebb vázolt folyamatok nem esetlegesek, nem véletlenszerűek. A neoliberális gazdaságpolitikával szemben éles kritikát fogalmaz meg a Világbank volt elnöke, Joseph Stiglitz is. A filmet végignézve nevetségesen és hamisan cseng a Világbank egyik tisztviselőjének kijelentése, amely szerint a pénzintézet a szegények pártján áll.

Lenne okunk elkeseredni, ám jobb ha nem tesszük, mert ugyan a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik, a dokumentumfilm is azt bizonyítja: kellő összefogással, kitartással szembe lehet szállni az életellenes döntésekkel, azok hatásaival.

Elég csak arra gondolni, hogy a Fülöp-szigeteki asszony minden erejét latba vetve küzd fia életéért, vagy hogy a cochabamai emberek elűzték vizük "közeléből" a gigantikus vállalatot, és ma ők rendelkeznek a víz felett, mert mint egy asszony fogalmazott, a "víz maga az élet". A dél-afrikai Bongani azt mondta: addig küzd, a míg él. Mert a privatizáció hatással van rá, és hatással lesz gyermekeire is. A forgatás után, 34 évesen, máig tisztázalan körülmények között azonban meghalt.

http://www.mno.hu/portal/537415

2008/01/17
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Szegény Demszky. Hogy valakinek ilyen balszerencséje legyen. Most mondd meg :-))))

2008/01/17
Leó:

Először a kevésbé fontosat: Orbánt nem hívtam se Ducenak, sem Führernek - de arra a szerepre, amelyre Orbán áhítozik, vállalkozik és tör, a magyar nyelvben a "vezér" szó a használatos. Nem abban van a hiba, aki meglátja, hogy a király meztelen!

Azt, hogy Piszkos Alfréd már más alkalommal kifejtette, vannak hibái a Fidesznek - elhiszem. Sajnos, ilyen eszmefuttatását én sehol sem olvastam - azt azonban legmegátalkodottabb pillanatában sem tagadhatja, hogy én igen sokszor és igen erőteljesen kifogásoltam a koalició jónéhány lépését. Ha hasonló írásokat olvastam volna Öntől is, Kedves Piszkos Alfréd, állíthatom: más lenne az én megitélésem is. Persze nem kívánom, hogy az én dicséretemre áhítozzon - de ha objektívebbnek szeretné láttatni magát, ahhoz láthatóan objektívebbnek is kellene lennie.

De folytassuk a lényegesebbel! Először is szemrehányást kell tennem: aki ilyen írásra is képes, mint amit a roma-kérdésről írt, miért fogad el saját magától ... hogy is mondjam... szóval, miért nem marad igényes máskor is? Most nem az írás tartalmáról írok, hanem magáról az írásról, mint alkotásról. Amelyben nem minden apropó nélkül vagdalkozik, hanem egy hír által inspirálva aktuális kérdést tárgyal. Méghozzá felépítve, kifejtve, törekedve a válasz megadására is. Az írás - technikai értelemben - tetszett. Ámde tetszett a mondanivaló is, azzal nagyrészt egyet is értek. Körülbelül ezeket a vadhajtásokat kifogásolom a jelenlegi liberális párt politikájában is, amikor (oly' sokszor és annyira hiába) szót emelek a doktrinerség ellen. Pont ezeket a doktriner vadhajtásokat kifogásolom, amelyeket Ön támad a cigánygyerek kapcsán is, a privatizávió kapcsán is. ( És kifogásolom "az egyén és társadalom viszonya" kérdéskör kapcsán akkor is, amikor elfogadhatatlannak tartom, hogy a társadalmat egy kisebb csoport terrorizálja. Ez nem csak cigány-nem cigány vonatkozásban, hanem pl. a parlament zárolása esetében is érvényes. Érdekes, hogy Ön nem látja meg e két szituáció azonos voltát.) A különbség köztünk annyi, hogy Ön az egész liberális világképet támadja, szerintem annak doktriner vonásai a rosszak. (Erre Ön mondhatja, hogy nincsenek kedves csörgőkígyók, mert a csörgőkígyó úgy ahogy van, emberre veszélyes - én pedig felelhetem erre azt, hogy Ön se állíthatja komolyan, hogy egy teljes nézetrendszer, A-Z-ig ostobaság. De ez az az út, amelyen sehova sem jutunk.) Maradjunk annyiban: helyénvaló, hogy egy vezető liberális politikus honlapján kifejtsük: akár gyakorlati, akár elméleti oldalról indulunk is el, a liberális politika nem eléggé rugalmas, nem hajlandó a (társadalmi) tapasztalatokat figyelembe venni gyakorlati politikája kialakításában, saját habáihoz pedig elképesztő konoksággal ragaszkodik.

Azt írtam, írásának tartalmi részével nagymértékben egyetértek. Nagymértékben, de nem teljesen. Szerintem a szegregáció érthető, de hibás reagálás - ez hosszú távon oda vezet, hogy Magyarország Gipsyland legyen. És hogy ez ne fordulhasson elő, számomra minden elvi-hitbéli kérdésnél fontosabb! Igaza van abban is, hogy a tőke a haszonban és nem a szolgáltatás elvégzésében érdekelt (ezt éppen így írtam meg 2006 őszén ugyanezen a honlapon, amikor az egészségügyi reformmal foglalkoztam, tehát "szívemből szólt"), ámde a haszon (azaz a gazdasági célszerűség) kizárása hosszú távon pazarláshoz, később magának a szolgáltatásnak elsorvadásához vezet. Ezért mondom azt, hogy a ló szimmetrikus állat - nem szabad átesni másik oldalára. Azaz: a liberális felfogás helyes, ámde doktriner értelmezése már a ló másik oldala. És - hogy ne feledkezzünk meg a politikai aktualitásokról sem - ha azt kérdezi, szerintem most hol jár a magyar liberális párt? Hát inkább a doktriner mezőben. Többek között erről írtam, amikor a párt provincializálódását emlegettem. Egyszerűbb előkapni a doktrinákat, mint az életet elemezni, és megnézni-megtalálni az aktuális kérdések helyes válaszait. Vagy mondjam így: nem az életet kell az elvekhez (doktrinákhoz) szabni, hanem az elvek iránymutatást adnak és nem kőbe vésett, az élet minden területére és minden későbbi feladat elvégzésre megoldást adó szabályt. Sem az elvgyűjtemény, sem a vezér nem gondolkozhat helyettünk.

2008/01/17
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Na de Leó. Állitottam én valaha, hogy OV nem törekszik Vezér szerepre. Én csak arra az apró részletre hivtam fel a figyelmet, hogy amit Ön OV re mond, az szó szerint igaz Gyurcsányra is. Ezt pedig Ön nem fogadja el, de én vagyok az elfogult :-)))

Köszönöm dicsérő szavait a cigánykérdésről irottakról. Nekem nagyon fontos kérdés a cigánykérdés, na nem azért mert az vagyok, hanem azért mert olyan vidéken laktam Temesvárott ahol 1972-ben költözött be az első cigány, és amikor elhaygtam a környéket (1990-ben) már keményen kisebbségben voltunk. Tehát keményen ismerem a problémakört, és különséget tudok tenni a sztereotipiák és a valós problámak között. Tudom, hogy nehéz lehet cigánynak születni, és hálát adok Istennek, hogy nem lettem az, mert sokkal nehezebb életem lett volna a mostani eszemmel felmérve. Elképesztő nehéz kitörni abból a sárból amiben élnek, és a liberális (hadd használjam a doktriner szót itt én) gondolkozás itt totál félreismerése a kérdékörnek. Debreczeni helyesen nevezte el dolgozatát "Fejek a homokban". Amit én javasoltam nyilván csak egy eleme lehet a felzárkoztatásnak, de nem oldaná meg a kérdést. Abszolut hiányelem a cigányságna, hogy nincs egyetlen köztiszteletben álló cigény szeméyiségük, akit példának lehetne állitani Győzikét talén most ne emlitsük. Az USA példáját azért hoztam fel, mert bár nagyon sok még a tennivaló, de hatalmas utat jártak be. 60 években még általános volt, hogy buszon olyan tábla lehetett, hogy ez Csak fehéreknek szól. Azota fejete vezérkari főnőkük, és most esékyes elnökjelöltjük. Feketének lenni nem könnyű ma sem, de meg van adva a kitörés lehetősége, és követendő példák vannak a társadolm bármely szegmensében. Ez ma Magyarországon szinte elképzelhetetlen életcél ha valakit Isten cigánynak teremt. Tehát egy fajta elitképzés nélkülözhetetlen, erre az egész társadlomnak áldozni kell, mert a mai demográfiai adatokat nézve tényleg a 24 órában vagyunk. de természetesen ez nem elég, tehát más kiegészitő intézkedésekre is szükség van. Tehát ha azt veti szememre, hogy amit irtam/javasoltan az nem elég, teljesen igaz, magam is igy gondolom, ezt el felejtettem tegnap ideirni. A cigán elitképzés csak egy szegmens, de nélkülözhetetlen. Minden más kiegészitő intézkedés hiábavaló, ha a cigányság nem látja, hogy másnak sikerült. Amig nincs egy magyar Colin Powell, egy Barak Obama, Denzel Washington, hogy Sidney Poitiers-ről ne is beszéljek. Az ő filmjei korszak alkotóak voltak az afro-amerikai társadalom felzárkozatásában. Győzikét meg tényleg ne említsük itten

Valoban csak az integrált oktatás iránti dühömről irtam, mert most a fiam iskolaváslasztása előtt személyes érintettség okén is foglalkoztatt a kérdés, és baromira felháboritott az a feszi előző este a tévében. Az integrált oktatás ilyen mértékű propaglásáa viszont nagyon sulyos, és szerintem eredménytelen. Azért idéztem Debreczeni cikkét, mert elég jól összefoglalja azon problémakört ami a hátterében van. Látszik, hogy Debreczeni alapvetően mégis a konzervativ világkörböl jött, még ha ezt időnként el is felejti. Most viszont nem tudta megtagadni magát




2008/01/17
Leó:

Úgy vélem, Piszkos Alfréd mondatát, mely szerint "Állítottam én valaha, hogy Orbán nem törekszik Vezér szerepre?" úgy kell értelmeznem, hogy igen, szerinte is ez OV célja. Ha azt mondom, hogy meglepett, ez nem fejezi ki pontosan azt, amit érzek! Gyurcsányra tett megjegyzése lepereg rólam - ha Eörsi úr honlapján valaki elkezdené (tized annyira, mint ezt OV - nál tapasztalom) dicsérni, neki is elmondanám kifogásaimat. De itt - a jelenlevők miatt - csak OV-val és a liberális párttal (rajta kersztül a koalicióval) tudok foglalkozni. De most fontosabb témánk van!

Amikor azt írtam, néhány kivételtől eltekintve egyetértek Önnel, akkor azt úgy is értettem! Kiváltképpen tetszett a cigány értelmiség szükséges voltáról vallott nézete, mert egyszerűen elképzelhetetlen e nép Európába emelése e réteg nélkül. Az Ön inspirációjára elolvastam Debreczeni József cikkét - tetszett. Nem csak humornak szánom, amikor azt mondom: kötelező olvasmánnyá kellene tenni az SzDSz ügyvivői számára. (Amit nem értek: hogy' is jön ide Debreczeni konzervativizmusa? A bal-liberális felfogást senki sem definiálta pontosan, de azt hiszem, eléggé rám illik - és pontosan oda jutottam, ahova ő - és ahova Ön. Ő a 24. óráról ír - én Gipsylandről. Mi a különbség?) De ne térjünk el a tárgytól. Régebben beszélgettem egy cigány származású, alacsony beosztású adminisztrátorral és ő mondta el: borzasztóan nehéz a helyzete. A magyarok cigánynak nézik, és nem fogadják be - a cigányok pedig úgy tekintenek rá, mint aki elárulta (na jó, elhagyta) őket. Ameddig a "másik oldalon" nem lesznek komoly erők érdekeltek a közeledésben, addig nem lehet változás sem a jelenlegi áldatlan állapoton. Én különösen haragszom a "cigány bűnözés" megnevezés elleni harc miatt. Cigány bűnözés igenis van, aki ezt tagadja, az az alapproblémát tagadja, eleve képtelen a megoldást megtalálni. Ostobaság azt mondani, hogy a magyarok között is vannak bűnözők, meg a cigányok között is, a kettő nem különböztethető meg egymástól. Ostobaság, mert a két esetben eredendően másról van szó. Mesebeszéd, hogy e "más" faji okokra vezethető vissza - csak így megkerülve a problémát, egyszerűen lehet nemtenni semmit. (Ha visszaemlékszik, teljesen analóg viselkedést vetettem nem is oly' régen Eörsi úr szemére a fasizmus megitélése során. Persze, ha a fasizmus/szervezett bűnözés veszélye nem áll fenn, akkor nincs is teendőnk.) A cigánybűnözés nem faji kérdés - de igenis kultúrális kérdés! És a két, egy országban élő kultúra az, ami nem érti meg egymást. Ostobaság tehát az "ismerjük meg őket jobban, másként fogjuk látni őket" önámítás. Más, egymással nem kompatibilis kultúrákról van szó, és vagy egyik kerekedik a másik fölé, vagy viszont. A mi (magyarok) és az ő (cigányok) érdeke az, hogy az európai kultúra kerekedjen felül, mert ez biztosít jobb életet - "nekik" is. És e harcban a liberális mellébeszélés - nem bűn, hanem hiba. A cigány értelmiség kialakulása, sőt, kialakítása mindkét nép alapvető érdeke, mert e nélkül a cigányság kultúrája nem fog európaivá válni. (V.ö. a nálunk élő kínaiak megitélésével: hasonló értékrendek, problémamentes együttélés.) Nem akarok rózsaszín jövőt mázolni a falra - egyik barátom az USA-ban él, és nem dicséri agyba-főbe a négereket. Nem tudom, hova fog Amerika e téren fejlődni - O.J. Simpsont néger esküdtszék mentette fel, és azért, mert néger. De megpróbálják integrálni őket. A magyar (állami) gyakorlat viszont siralmas. A magyar állam belátható időn belül nem lesz abban a helyzetben, hogy emberi körülmények között eltartsa a cigányokat. Erre jön az agresszív szaporodásra ösztönző ellátási rendszer, ami csak élezi a helyzetet most, és aláaknázza a holnapot. Nam hiszem azt, hogy kell egy cigány Colin Powell - a cigány értelmiség kell, az a réteg, amely a mindennapokban tud viselkedési példát mutatni. Az a bizonyos véleményformáló réteg. És ez állami feladat, itt nem lehet érvényes a liberális "minél kevesebb államot" - elképzelés. Többször vitáztunk a politika felelősségéről, de most erre is ki kell térnem. Támadtak, ha OV felelősségét feszegettem - hiszen ő ellenzéki, nem felelős, mondták. De íme, itt az élő példa! Könnyű az ostoba, tutyimutyi rendőrséget szidni az erdélyi cigánygyerek garázdálkodása, az olaszliszkai események stb miatt - de miért nem nézünk a dolgok mögé? Hát nem épp a politika bizonytalanította el a rendőrséget? Hogyan is lépjen fel a rendőr, ha nem tudja, miért fogják meghurcolni? És térjünk csak vissza a roma értelmiséghez! Melyik kormány fog e célra komoly összegeket áldozni, ha biztos lehet abban, hogy ellenfelei (ellenfelei? ellenségei!) kíméletlenül fogják támadni emiatt? Pl. Ön, kedves Piszkos Alfréd, ha Ön lenne Gyurcsány helyében, elkülönítene erre néhányszor tíz milliárdot? De az, hogy ne is keressék a megegyezést - ez elképesztő. De ide vezet a hatalmi politizálás; az a helyzet és nézet, hogy létkérdés, hogy én kerüljek hatalomra, bármi áron. Fájdalom, de az élet bármely neuralgikus pontját kezdjük elemezni, mindig ide lyukadunk ki.

2008/01/18
Anonymus (a27@freemail.hu):

Metró Mallorcán, 2 év alatt, 78 milliárdból

A derék spanyol szigetlakók 2005-ben úgy döntöttek hogy belevágnak a metróépítésbe. És mivel Mallorcán nem volt Demszky, BKV, Hídépítő vagy Bamco csoport, 2007. április 25-én át is adták a metrót. 2007 szeptemberéig ingyen (!) használhatta mindenki, főszezonban (!!!). És döbbenetes 312 millió eurós összegbe került.

A Palma de Mallorca Metro amúgy 7,2 km hosszú és 9 állomásos, 78 milliárd forint. A 4-es metró 7,4 km hosszú és 10 állomásos 400 milliárd forint és ment már a fúrópajzs vagy 1 kilométert !!! 5 éve épül ...

Most akkor lehet tippelni, hogy a 400-500 milliárdból mennyit lopnak el nálunk ....




2008/01/18
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Két hír. Egymás mellett nagyon jól néznek ki.

1. hír (még tegnapi):

István nem viselkedik agresszíven

A 12 éves Gábor István biztonságban, incidensek nélkül érkezett meg a csíkszeredai szociális reintegrációs központba. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója elmondta, a kisfiúra a központ nevelõi vigyáznak, részt vesz a gyermekek programjában, pszichológus is foglalkozik vele. "A gyerek korántsem agresszív, hanem együttműködik és jól lehet vele egyezni" - magyarázta Elekes. - Több hétnek, hónapnak kell eltelnie, amíg eredményekről számolhatunk be vele kapcsolatban. Számára most még minden új, hisz teljesen új környezetbe került, amit meg kell szoknia, de szeretnénk normális életkörülményekhez szoktatni, iskolába járatni" - fejtette ki. Az írni-olvasni nem tudó Istvánt egyelőre a számok világába próbálják kalauzolni a szociális központ nevelői. (http://www.kronika.ro/nd.php?name=Sh&kat=3&what=18117)

2. hír (mai):

Megütötte társát a késelő fiú és megszökött a zűrzavarban 2008. január 18. 13:27 MNO

Megütötte egyik társát a nevelőintézet falain kívül, majd még csütörtökön megszökött a Budapesten késelő, majd Csíkszeredára szállított kisfiú. A csíkszeredai nevelőintézet falain kívül, egy fociedzés megkezdésére várva szökött meg a Budapesten késelő, majd hazaszállított kisfiú, miután megütötte egyik társát - mondta Csíkszeredában Elekes Zoltán, a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Hatóság vezérigazgatója. A gyerek már csütörtök délután megszökött, de erről csak pénteken délelőtt szivárogtak ki értesülések. A vezérigazgató a távirati irodának elmondta: a gyereket az előző nap délutánján az egyik nevelő fociedzésre vitte. Amíg az edzés megkezdésére vártak, a fiú belekötött egyik társába, megütötte, majd az emiatt keletkezett kisebb zűrzavart kihasználva elfutott a helyszínről. (http://www.mno.hu/portal/537693)

2008/01/18
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Demokrácia a éa MSZP-SZDSZ módra.

Megindult az egészségbiztositás ellenzők ellen a Gyurcsény gözhenger.

1.Lefokozták az MSZP Társadalompolitikai platformját. 2. Nyomozás indul Karsai József ellen (http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/4013/1/belfold/Feljelentettek_Karsait)

2008/01/28
Leó:

Kedves Anonymus!

Tv-és hírnélküli üdülésem után olvastam írását a mallorcai metróról. Mivel erről fenti okok következtében feltűnően keveset tudok, arra kérem: foglalja össze nekem azokat a fejleményeket, amelyek ez ügyben a hír megjelenése (mondjuk: az Ön írása) óta napvilágot láttak. Kérem ezt egyszerűen azért, mert el szeretném kerülni azt a kellemetlen helyzetet, amelyben Ön - ráadásul megalapozottan - azzal vádolhat, hogy "mindez már megjelent, nem volt szükség Leó újabb összefoglalójára". A helyzet ugyanis az, hogy általában kész tényként fogadom el azt, amit Ön tényként közöl - azonban a Combino kapcsán meg kellett tanulnom: Önnek nem erős oldala a forráskritika, azaz hajlamos a kész konklúziók átvételére (nem kell részleteznem, hogy ez mely forrásokból származó konklúziókra vonatkozik). Most ez ügyben deja vu érzésem van - itt valami nem stimmel! És, mivel szeretném tisztán látni a helyzetet, ezért kérem: írja meg a kiinduló pozíciókat, az erre adott válaszokat - egyszóval: honnan, milyen lépéseken át, hová is jutottunk el? Kíváncsian várom válaszát!

2008/01/29
Leó:

"Messziről jött ember"-ként értesültem arról, hogy az SzDSz 100 millió (?) forintot szán a népszavazás során a "nem" szavazatok népszerűsítésére. Nem akarok előadást tartani reklámtechnikából (ehhez minden, politizálásban járatos személy jobban ért nálam - még akkor is, ha az ember azt érzi, ezt a jártasságukat gondosan titkolják), csak és csupán arra vagyok kíváncsi: milyen eredményt vár el az SzDSz ettől a kampánytól? Számszerű adatokra gondolok, hiszen ez az, ami mérhető. Tehát: a választópolgárok hány százalékának szavazatait reméli megszerezni a párt? Arra vagyok tehát kíváncsi, mekkora eredményt tartanak arányosnak ezzel a befektetéssel. És különösen kíváncsi vagyok arra: mi lesz a következménye, ha e várt eredménynél lényegesen kisebb lesz a teljesülés? Kérhetném, kedves Eörsi úr, hogy az erre vonatkozó felvilágosítást - természetesen a tényleges események előtt - megadja?

2008/01/29
Piszkosalfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Válasz metróügyben.



http://index.hu/politika/belfold/budapest/0122mdrdmtr/

2008/01/29
Anonymus (a27@freemail.hu):

Mint utóbb megtudtam, a mallorcai metró a felszín alatt fut, ami nyílván olcsóbbá teszi. Ez némileg árnyalja a képet.

Piszkos Alfrédnak köszi a linket.

2008/01/29
Anonymus (a27@freemail.hu):

Egyébként emailben kaptam az infót a mallorcai metróról. De hogy Leó ne vethesse szememre, amit szememre vetett, rákerestem. A Wikipedia ki is adta, és ott láttam, hogy a kapott emailben fele annyi euro volt írva, mint a Wikipedian. Ezt javítva írtam ide.

Mi bűnt is követtem el combino-ügyben?

Egyébként hogy kinek nem erőssége a forráskritika, arról most ne beszéljünk. Hiszen tudjuk, hogy a Chirac elnökkel készített álinterjút közreadó 168óra Leó egyik kedvelt hírforrása, ahonnét Leó kész tényként fogadta el - többek között -, hogy OV Sólyom Lászlóra üvöltözött zárt ajtók mögött.

2008/01/29
Piszkosalfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

A madridi metro viszont nem felszini hanem melyfurásu és szintén sokkal olcsobb. Bukarestben is epül mélyépitésű metró, szintén olcsobban. Szval mindenütt olcsóbban épül a metró, és ami a fontos épülnek. A pesti drága is és nem is épül.

2008/01/29
Leó:

Azzal ketdem, amiért beléptem a honlapra. Tehát: a Vágó István által vezetett, műveltséginek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető vetélkedőn az egyik versenyző a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-informatika szakos hallgatója (ez utóbbi újságírást jelent) nem tudta, melyik határunk közelében van Aggtelek, nem tudta, mit jelent "pandúr" szavunk, és Zola egyik legismertebb művét hírből sem ismerte. A másik versenyző közgazdászként végzett - ő pedig még sohasemm hallott a Huckleberry Finn kalandjai c. könyvről. Azt hiszem, túlságosan alacsony a tandíj az egyetemeken!

Köszönöm, kedves Anonymus a gyors választ! Azt, hogy kedvenc újságom a 168 óra - Ön állítja, tőlem ilyen információ soha el nem jutott Önhöz. Most viccelhetnék azzal, hogy ez a tipikus Fidesz-technika (állítunk valamit, azután erre mint tényre hivatkozunk), de ezt hagyjuk, maradjunk a ténynél: soha senki nem bizonyította (az igazság kedvéért: a dolog jellegéből adódóan nem is bizonyíthatta) azt, hogy a Sólyom-Orbán találkozó nem úgy zajlott le, ahogyan azt az idézett újság leírta. Jelzem, ez is jellemző (és ismert) taktikai fogás: oda nem tartozó dolognak a történetbe keverésével tenni hiteltelenné a másik felet. Ezzel egy baj van: ha az igazságot, és nem a vitában aratott győzelmet keressük, akkor ez ide nem tartozó tétel volt. A Combinóra viszont okkal hivatkoztam: nem bűnt követett el, ezt nem is állítottam. De fogalma sem volt arról, hogy Európa egyik legnagyobb vállalatának termékéről, nem is annyira közvetve annak műszaki színvonaláról hitt el és terjesztett olyat, ami ... hogy is mondjam ... szóval nem árulkodott a tárgykör mélységes ismeretéről. És aki a mallorcai metrót a budapestivel veti egybe, az ... mondjuk így: nem járt Mallorcán. De nem akartam ezt leírni, mert arra gondoltam: azért csak megírta már valaki, mekkora marhaságról van szó! Gondoltam, elegánsabb, ha lehetőséget adok Önnek, hogy megírhassa: Pardon, átvettem egy hamis hírt! (Nem járni Mallorcán - ez nem jellemhiba. De illik a tévedést beismerni.)

Piszkos Alfréd utolsó mondata egyszerűen elképeszt! Az, hogy valaki épp a Fidesz oldaláról vesse a koalíció szemére a metró meg nem épülését - ez elállította a lélegzetemet. De adok más ötletet is: legközelebb arról kellene elmélkednie, kedves Piszkos Alfréd, hogy ez a szemét Demszky a Nemzeti Színházat giccsesre és a közlekedésből kieső helyre építette, miközben felépíthető lett volna a metróvonalak kereszteződésében is egy modern kultúrközpont kialakításával egyetemben.

2008/01/29
Piszkosalfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Kedves Leo,

Nár valamikor irtam, hogy sulyos hiba volt a FIDESZ részéről a metro projekt leállitása. Egyrészt mert kellenek uj metrovonalak Budapesten, másrészt mert emiatt vesztette el többek között a választásokat a FIDESZ 2002-ben (32 egyéni képviselői helyből 4-et szerzett). De annak 6 éve volt. Már a Népszava és Bolgár György/Méászáros duo is elismeri, hogy a metro hiányát nem lehet a FIDESZre kenni, hanem kizárolag Demszky tehet rola. (http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1001455)

A madridi példa is mutatja: 5 éve alatt 90 km metrovonal.

2008/01/30
Anonymus (a27@freemail.hu):

Kedves Leó! Én azt írtam, a 168 óra kedvelt újságja. Miért is? Mert amikor Eörsi Úrtól kérdez vmit, akkor is szinte mindig onnan idéz. Tehát rendszeresen olvassa, ebből gondoltam szemét, fideszes logikával, hogy kedveli is.

Valóban, nincs bizonyíték az ordíbálós jelenetre. Csak az ember ismeri valamennyire Sólyom Lászlót és persze Orbán Viktort is. Szerintem elképzelhetetlen a dolog, de valóban, ki tudja... Csakhát ha a hírforrás az olvasóit teljesen hülyének kezelő 168óra (az álinterjú kapcsán - meg ismerve az ott irogató embereket - erre merek ismét csak szemét, fideszes logikával következtetni), akkor az ordibálás hírértékét ez tovább csökkenti, Ön viszont tényként írta le ide.

Miért is vettem át hamis hírt, amikor pont hogy a hamis hírben szereplő összeget még korrigáltam is?

http://en.wikipedia.org/wiki/Palma_de_Mallorca_Metro

Tudom, Ön nagy utazó, de talán régen járt arra.

" Európa egyik legnagyobb vállalatának termékéről, nem is annyira közvetve annak műszaki színvonaláról hitt el és terjesztett ol" Tudom, rég volt, de nem írná le, hogy mit is terjesztettem? De ha nagyon kívánja, valahogy kikeresem itt a fórumon.

Piszkos Alfrédhez csatlakozom, és egyetértek vele. Ezt már én is leírtam itt mind a metró mind a Nemzeti kapcsán.

2008/01/30
Piszkosalfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Ezt a képet kinyomtattam és kitettem a labor falára. Nagy sikere van :-)))

2008/01/30
Piszkosalfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Boccs. Lemaradt a kép :-((

http://index.hu/cikkepek/0801/belfold/szetey.jpg

2008/01/30
Piszkosalfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Gondolom az ami most Pécsett az EKF projekt körül történik szintén piszkos FIDESZ manöver. Tasnádi meg is mondta, hogy olyanok állnak a háttérben, akik nem örülnek, hogy Pécs kapta, meg az EKF projektet. És mint tudjuk Debrecen volt az egyik nagy rivális. Az a tippem, hogy Kósa rávette Hillert és Bajnait, hogy torpedózzák meg a pécsi projektet, és lám azok készségesen segitenek neki. Bár lehet, hogy mégsem valoszinű ez a verzio, és Hiller és Bajnai csak ugy maguktol akarják ellehetiteni a közismerten FIDESZközeli Pécsett.

Elképesztő ami ebben az országban. Ébresztő, ha lebőg Pécs az az ország szégyene lesz. Külföldön nehezen fogják érteni ezt az MSZP belharcot. Nem szivesen példálózók megint Romániával, de ott tavaly valami elképesztőt alkottak a Nagyszebeni programmal. Aki figyelte a külföldi televiziokat láthatta, hogy minde héten legalább egy komoly mértéktartó televizióban szerepelt Nagyszeben mint EKF város. És megérdemelten, mert az a város valoban egy gyöngyszem. Mint ahogy Pécs is az. És mi lebőgetjük :-((((

Egy kis háttérolvasmány a álFIDESZ háttérmunkáról. (http://www.nol.hu/cikk/479657/)

2008/02/01
Leó:

Nem emlékszem, hogy megírtam-e már, hát most megteszem: ha figyelmesek vagyunk, észrevehetjük, hogy a Fidesz agit.-prop. osztálya kb. kéthetenként új témát dob a köztudatba; azt szajkózzák mindenhol - azután jön a következő. Úgy látszik, most a metro van soron. Elvi okokból nem vagyok hajlandó abba belemenni, hogy valaki kinevezze magát az igazság legfőbb keresőjének; nem fogadom el, hogy bárki szabadon onthassa vádjait - és ha kiderül, hogy alaptalanul vádolt/tévedett/hazudott/, akkor "ez nem jött be", és jöhessen az újabb kisérlettel. Nem fogadom el azt, hogy bárkinek joga lehessen arra, hogy elmond 50 hülyeséget/hazugságot/tévedést/lehetetlenséget, akkor előjöhessen az ötvenegyedikkel, miközben az első ötven - mintha mi sem történt volna. Ezért általában - mint fentebb írtam, elvi okból - egyetlen kérdést hajlandó vagyok megtárgyalni - de utána nem jöhet a következő! Azt az egyet azonban bárki szabadon választhatja - ennyit adok az erőmből. Most, hogy a mallorcai metrót letárgyaltuk, fenti okból mellőznöm kellene a madridit - azonban annyira jellemző, hogy kivételt teszek.

Előttem van a Helyi Téma c. újság legújabb száma, első oldalán vastag betűkkel: A spanyolok ötödéért építenék a négyes metrót. Azt hiszem, ez világos mondat. Nézzük azonban a második oldalt! "Tény az, hogy vannak a műszaki megvalósításban különbségek - mondta Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője. - A külföldi példákat persze fenntartással kell fogadni, hiszen itt műszaki szempontból is más jellemzőkről beszélhetünk. Nekünk például van egy Dunánk." (Márpedig VEKE szóvivőjét komolyan kell venni. Nem akárki családjából való.) Miért írtam le mindezt? Ha nem lenne világos: első oldalon a harsány cím - belül pedig az azzal legalább is nem egyező "fenntartással kell fogadni", "más jellemzőkről beszélhetünk" - azaz akkor, amikor személyesen szólal meg az ifjú titán, tulajdonképpen semmit sem vállal el a főcímből. És éppen ez a Fidesz-kommunikáció! Vidáman és harsányan mondok valamit - és később, csendesen egészen mást mondok. Bolondítom a jónépet - felelősség vállalása nélkül. (Mit is írt Leó az ágyútöltelékről?) Ezzel már válaszoltam is volna Piszkos Alfrédnak - ill. Vitézy Dávid válaszolt - azonban hiba lenne a történetet itt befejezni. Két olyan dolog van, amit el kell mondani. Az egyik: egy ilyen méretű projekt (a nyilvánvaló és óriási műszaki különbségeken túl is) egyedi, semmivel sem hasonlítható össze - ezt illene tudni. Egyedi azért, mert az általános beszélgetés során soha sem vizsgáljuk, mi is tartozik bele? Emlékezzünk csak! Az EU is kihúzott egy csomó dolgot a mi terveinkből, amit már nem finansziroz. Végül is, filozófia kérdése, hogy a metróépítéssel együtt végrehajtott milyen városrekonstrukciót tekintek a metróépítés részének - Budapesten is, Madridban is. (Tulajdonképpen ismét a régi problémánál tartunk, amit oly' sokszor vagyok kénytelen kérni kedves partnereimen: összehasonlíthatókat hasonlítsanak össze!) Ez a dolog műszaki-jogi megközelítése. A másik: a józan ész. Komolyan elhiszi bárki is, hogy ugyanazt a munkát el lehet végezni ötödáron is? Kíváncsi vagyok, hányszor vásárolt már Piszkos Alfréd ötödáron ragyogóan fénylő aranygyűrűt az utcán? Hát ha valamivel tisztában van a magánéletben, miért nincs tisztában ugyanazzal akkor, ha a propaganda súlykolja belé? Miért kerekedik a hit a józan ész fölé?

2008/02/01
Anonymus (a27@freemail.hu):

Valóban, a műszaki tartalom nem mindegy. Egyébként távol álljon tőlem, hogy amikor olyat olvasok, hogy a spanyolok ötödéért építik, akkor nincsenek fenntartásaim. De! Az összegek azért vmit mutatnak. Nem hinném, hogy a spanyol összegnél csupán az alagutak árát vették volna bele az árba. Biztos, hogy benne vannak az állomások is. Tételezzük fel, hogy nincsnenek benne a felszíni dolgok. De még akkor is óriási a differencia. Az építési időről már nem is beszélve. Egyébként volt szerencsém a BME-n talajmechanika tantárgyat tanulni, ahol megtudhattam, hogy Budapesten tök unalom metrót fúrni, mert Budapest alatt vastag agyagréteg van, ami történetesen vízzáró is, így a Duna nem sok vizet zavar, csak mélyen kell menni hozzá, és mintha ott sem lenne.

2008/02/02
Polgárnő:

"Egy idősebb hölgy a kiállítóterembe is bement, kezében egy „Ágnes, ez nem reform, hanem népirtás, gyilkosoknak börtönben a helye” feliratú orvosi köpennyel, a nőt Eörsi Mátyás volt frakcióvezető kísérte ki az épületből. Horváth Ágnes beszédét is bekiabálással zavarta meg valaki." NEM AKARUNK PROFITORIENTÁLT KÖTELEZŐ TÖBB BIZTOSÍTÓS RENDSZERT, nem akarunk halálgyárat. Mért kell idő előtt meghalnom, csak azért, mert nem vagyok milliomos vagy milliárdos? Minden ember értékes és fontos valakinek, akkor is, ha leszegényítette a bolsi-libsi hatalom, az arrogáns rablóbanda!

2008/02/02
Leó:

Az Ön írását elolvasva feleségem így szólt hozzám: Anonymus kb. azt írta, hogy "Igen, igen, igazad van, de olyan szép lenne, ha nem így lenne". Én pedig nagyon sokra tartom az asszonyok beleérző képességét - nem véletlenül szoktam Eörsi úrnak is azt írni, ha úgy vélem, nem érzi eléggé azt, ami a sorok vagy események mögött van: kérje ki kedves felesége véleményét! Tulajdonképpen egyszerűen nem lehet vita közöttünk a kérdés primer értelmezésekor: aki elhiszi, hogy bármit lehet ötödáron vásárolni, azzal nincs mi fölött vitázni. Korántsem véletlenül írtam azonban Piszkos Alfrédnak az utcán vásárolt aranygyűrűről! Épp ővele beszélgettünk egy olyan témáról, amely pont ide illik.(Eléggé árnyaltan fogalmaztam?) Utcán aranyként gyűrűt árulni: ez a cigánybűnözés jellegzetes fajtája. Szó is van e fogalomra: gagyizás. Amikor tehát az aranygyűrűről beszéltem, ezt kérdeztem: miért ül fel a Fidesz gagyizásának? Ön tehát nem ül fel egészen a gagyizásnak - de egy kicsit igen. Olyan jó lenne, ha tényleg aranyból lenne az a gyűrű! Persze, tudom, hogy réz az istenadta, de hátha van benne egy kis arany is! Nincs, kedves Anonyimus, nincs benne arany! Az, hogy "tök unalom metrót fúrni Budapesten" - meglehet. Azért teljesen nem hiszem el, mert emlékszem, hogy az első fúrásánál is mennyit hangsúlyozták a keszonbetegséget - ami arra mutat, hogy azért van ott valami gond is. Azután a "csak egy kicsit mélyen kell menni hozzá" a valóságban hosszabb és bonyolultabb pályavezetést jelent - ami pénzbe és időbe kerül. De nem látom értelmét annak, hogy belemenjünk olyan részletekbe, amelyeket egyikünk sem ismer - összességében nyilvánvalóan az a helyzet, hogy lehetne olcsóbban készíteni (mindent lehet gyorsabban, olcsóbban és jobban készíteni), de - ne gagyizzunk! És nekem itt van az alapvető problémám: Egy politikus mondhat hülyeséget - választóihoz beszél, politikai szempontok szerint, és akár még az is előfordulhat, hogy tudja: amit mond, hülyeség. Nem egy óriási jellem - de nem biztos, hogy ő maga hülye, csak alkalmazza szakmája fogásait. Nem tudom azonban elfogadni azt, ha civilek teszik túl magukat a gondolkodás kötelező voltán. A civilt semmi sem szorítja - csak az önbecsülés. Nos, énnálam épp az önbecsülés az, ami nem "csak".

A metróépítésről pedig nyilvánvalóan elmondható (a dolog jellegéből következik), hogy körülötte van korrupció. Van korrupció, mert ahol nagy a zsákmány, ott megjelennek a sakálok. E korrupció mértéke - miközben az országos keresetekhez képest arcátlanul nagy, de ezért foglalkoznak ezzel - azonban nemigen haladja meg a néhány százalékot - a két korrupciós banda közötti különbség pedig még ennél is kisebb. (A korrupcióba most értsünk bele mindennemű, a munka elvégzése szempontjából nyugodtan elhagyható tevékenységet, mint pl. "szakvélemények", "tanulmányok" stb. is.) E téren tehát nem keletkezik számottevő különbség. (Ismétlem, a végösszeghez képest!) A határidő? Melyik határidő? A project indítása és az átadás közti idő, a műszaki munkálatokra fordított idő, vagy mi képezi vizsgálódásunk tárgyát? Ha a munka elvégzésére szánt időket hasonlítjuk össze, attól tartok, ugyanoda jutunk, ahol az előbb jártunk: egy adott munkát ötödannyi idő alatt végeznek el? Ha van egy ilyen csodás cég, miért nem söpörte le a többi pályázót a pályáról? Demszkynek nyilvánvaló érdeke, hogy 2010-ig befejeződjön a munka - ilyen helyzetben miért nem jöttek csodás ajánlatukkal? Komolyan gondolja, hogy egy ekkora, és ennyire zajos munk nem ismert az egész szakmában? De inkább viccelek: tudja, kedves Anonymus, én világcsúccsal nyertem volna meg az olimpiát Athénban magasugrásban - csak sajnos, nem indultam el itthon a válogató versenyen. Vagy a régi "igazság": a nem játszó futballista biztosan berúgta volna a helyzetet. És vizsgálhatjuk a teljes időt, ami a project indítása és a végátadás között telik el. Ekkor miért feledkezik meg azokról a "szervezetekről", amelyek nyíltan időhúzó szándékkal indítottak pereket a metró ellen? Miért hallgatunk azokról a "tervekről" és "felmérésekről", amelyeket minden fórumon meg kell tárgyalni - szintén a nyilvánvaló időhúzás részeként? Hadd járjanak le a határidők, hadd kelljen az eljárást előlről kezdeni! Ugyanezt látjuk az északi Duna-hídnál is! Vagy a körgyűrűnél. Miért van ott mindenütt a Fidesz, ahol akadályozni lehet az ország építését? Madridban mennyi idő telt el az időhúzó perek indulása és az itéletek megszületése között? Egyébként nem gyanúsak ezek a krokodilkönnyek? Az sopánkodik, aki eddig csak akadályozta a munkát, míg az, aki elkezdte, akinek elemi érdeke adott időre befejezni azt, az késlekedik - nem furcsa ez egy kicsit? Régi vesszőparipám: hol van itt a dolgok belső logikája?

2008/02/03
Anonymus (a27@freemail.hu):

Kedves Leó! Ez a metró olyan, mint ennek a kormánynak szinte minden műve. Mi köze a Fidesznek ahhoz, hogy a Hídépítő kiszállt a metróépítésből, mert abnormális feltételeket szabnak? Mi köze a Fidesznek, hogy a kormányzati negyed nem épül meg? Mi köze a Fidesznek, hogy Pécsen a bukás szélén áll a kulturális főváros projekthez? Mi köze a Fidesznek, hogy az EU-s pályázati forrásokhoz még mindig nem adtuk be a pályázatokat, és ezáltam - lefogadom - jó sokat bukni fogunk? Mi köze a Fidesznek ahhoz, hogy pl. Szlovákia gazdasági növekedése 10-szerese a miénknek? Ezeknek nem a Fidesz az oka: ezt úgy hívják: DILETTANTIZMUS. És ehhez nem kell újságot olvasni, ezt az ember a bőrén érzi. Persze nem várom, hogy beismerje, hogy Ön inkább a dilettánsokat támogat, csak nehogy az ellenszenves Orbán visszajöjjön. Higyje el Leó, szívesen letojnám ki van hatalmon, ha azt látnám, hogy az ország szekere jól megy, de ha azt nézem, 2002-ben hol tartott az ország és mit csináltak ebből az országból mind gazdasági téren, mind lelkileg, üvölteni tudnék. És ezzel sokad magammal így vagyunk itt az alvégen. Még "baloldali" kollegáim is. Csak ők elhiszik, hogy ez az elmúlt 16 év műve, én viszont nem, mert még nem vagyok szenilis.

2008/02/04
Leó:

Ismeri, kedves Anonymus a mondást: - Nem a kútba piszkítani, hanem a kávájára - és onnan belökni? Ez jut eszembe a "mi köze a Fidesznek?"-kérdésekről. Elvégre mi köze a Fidesznek az M0 hídja késleltetéséhez, mi köze a tényleges szabotázsokhoz, mi köze a metro számtalan bevallottan késleltetési célú peréhez? Semmi, hiszen nem a Fidesz cselekedte ezeket. (Miként a Vizsla sem Fidesz-kiadvány volt 2006-ban!) Így is lehet gondolkozni, nem vitatom. De ha azt látnám, hogy Orbán mindent támogat (ahol indokoltnak látja, javító javaslatokkal erősítve) mindent, ami előre viszi az országot, igazat adnék Önnek. Fájdalom azt látom, hogy Orbán minden előrevivő kezdeményezést meg akar akadályozni, minden előre vivő tettet a saját nevéhez akar kötni - ez a bajom. A Hídépítővel zajló vitát épp úgy nem ismerem, ahogy Ön; egy dolog azonban biztosnak látszik: a Hídépítő nem tudja (vagy nem akarja) tartani a Demszky által kívánt építési ütemet. Ha figyelembe veszem azt, hogy előzőkben éppen azzal vádolta Demszkyt, hogy tesze-toszáskodásával okozója a metróépítés lassúságának, akkor ezzel mintha ellentmondana azon állítása, mely szerint a Hídépítőt a munka gyorsítására akarja sarkallni. De én egyszerűbb lélek vagyok, és egyszerűbben is gondolkozom: aki elindít egy projectet, az be is akarja fejezni - aki pedig akadályozta azt, attól meglepődve veszem tudomásul, ha hirtelen meggondolta magát. Mondjuk: tényeket várok, és nem azt, hogy hirtelen ő váljon a gyors kivitelezés első követelőjévé. A szlovák gazdaság Önnek kedvenc területe - megérdemelné, hogy úgy éljen, mintha Szlovákiában lakna! Azt hiszem, attól kezdve Jeremiás neve feledésbe merülne!

2008/02/07
Anonymus (a27@freemail.hu):

Tujda, kedves Leó, azért mert ez a drága kormány jónak tart vmit, még nem kötelező másnak is annak tartani. Ezt csak azért írom, mert a jelenlegi kormány meg van sértődve, ha a Fidesz nem támogat vmit. Persze a sajtó csak erről zeng, holott számos dolgot, amivel a Fidesz is egyetértett, azt támogatta is, csak ez nem kapott nagy visszhangot. Pl. a MOL törvény, de Tarlós is megmondta, hogy ezt a metrót már be kell fejezni, és minél gyorsabban. Az egy más kérdés, hogy erre a metróra jelenleg legkevésbé van szüksége ennek a városnak, és amikor még nem itt tartottak a munkálatok, a Fidesz gátolta megvalósulását. Tudja az a baj, hogy ennek a kormánynak szinte csak olyan intézkedése van, amit egyszerűen nem lehet támogatni. Tisztelet a kivételnek. De még mielőtt leragadnánk a Fidsznél. Én még nem felejtettem el, mi zajlott '98 és 2002 között ellenzéki oldalról. Ahol csak tudták, ott rúgták a Fideszt, nem szavaztak meg szinte semmit sem. Csak a hiszti ment, és a lejárató kampány az egész rohadt ballib médiával együtt. Nem felejtem el, és nem is fogom. És ha esetleg 2010-ben nyerne a Fidesz, majd szeretném látni a nagy konstruktív ellenzékiség megnyílvánulását. Olyan fasisztázás, diktátorozás stb. lesz itt, hogy csak na! Mert a jelenlegi "baloldal" ellenzéként is csak annyit tud felmutatni, mint kormányon, szinte semmit, csak rombolni, tönkretenni.

Szlovákiát nem azért hozom fel példának, mert ott szeretnék élni. (Legalábbis most még nem.) Tisztában vagyok vele, milyen Szlovákia nyugati illetve keleti oldala közti különbség. De nem is ezért hoztam fel őket, hogy jelenleg hogy élnek, hanem azt, hogy x-es fejlődés van náluk, mint nálunk, és csak idő kérdése, hogy mikor hagynak le minket életszínvonalban is. Az egy főre jutó GDP-ben már idén le fognak, és ahhoz képest honnan jöttek, haladnak jó tempóban előre. Mi pedig..... állunk és nézünk, fizetjük a Ferike 2 éves semmittevésének, hatalommaradásához szükséges hazugságai következményeit. Ön ezt boldogan teszi, én nem! Ennyi.

2008/02/08
Leó:

Azt hiszem, kedves Anonymus, a metró ügyében - miként Tarlós is - súlyos tévedésben van. A rómaiak, akik értettek valamelyest az országépítéshez, első dolgukként úthálózatot építettek - miként Hitler is, amikor talpra akarta állítani a német gazdaságot. Nem hiszem, hogy hangsúlyoznom kellene, mit jelent Budapest az ország életében - és közlekedésében is. A metró és az M0 tehát nem fővárosi (miként azt a gyűlölettől elvakult Orbán állította), hanem országos ügy! Aki ezeket akadályozza, az ország építését akadályozza! A metróra (és az M0-ra) tehát nem "jelenleg a legkevésbé" van szüksége a fővárosnak, hanem a lehető leggyorsabban - az egész országnak. És az, hogy Tarlós azért tartja befejezendőnek, mert "most már"-nál tartunk - hát ennyit a Fidesz várospolitikusáról. (Tarlós minősítette így magát épp ma reggel a rádióban.) És aki egy ország számára fontos bármi megépítését akadályozza azért, mert ellenfelei "ahol csak tudták, ott rúgták a Fideszt" - hát ezzel nem én minősítettem a Fidesz politikai értékét. (Amikor egy politikusnak előbbre való saját személyes sérelme, mint a helyes döntés, akkor az kalandor, és nem politikus. Gondoljon Churchillre meg a Szovjetúnióra.)

Szlovákiáról nem azt írtam, hogy ott kellene élnie, hanem azt, hogy úgy, ahogy ők. Ha viccelni akarnék, azt írhatnám: Mi a problémája, kedves Anonymus? Szlovákia egy hatalmas visszaesés után indult el, mi pedig most stagnálunk az elindulás előtt. És még ma is jobban élünk, mint ők! Avagy csináljuk úgy, mint ahogy Szlovákiában csinálják, ámde nehogy úgy csináljuk, ahogy Szlovákiában csinálják?

Van valami, amit nem értek. (Na jó, 50%-ban nem értem). Miért olyan feltűnően passzív a Fidesz a vizeinket havi rendszerességgel sújtó osztrák vízszennyezéssl kapcsolatban? Miért nem támadják a kormányt/minisztert feltűnő passzivitásáért, egyben kilátásba helyezve támogatásukat, ha európai üggyé tenné ezt a kormány/miniszter? Látja, lehetne jó célt is kampánytémává tenni.

2008/02/08
Leó:

Eörsi úr azt írta, hogy naponta elolvassa a honlapjára írottakat, noha nincs mindig ideje reagálni az írásokra. Igen, ilyen az élet, ez a természetes. Mégis úgy érzem, hogy a január 29 óta eltelt tíz (10) nap azért már eléggé tetemes idő ahhoz, hogy visszatérjek rá: az SzDSz véleményére voltam kíváncsi. (Ahogyan Hofi mondta: az már nem gomblyuk, az már zseb. Avagy: amikor a mennyiségi növekedés már minőségi változást jelent.) Pedig nem hiszem, hogy kérdésem különösen ildomtalan lett volna - azt kérdeztem, milyen eredményt tart az SzDSz jónak, milyet elfogadhatónak, és milyet rossznak. Azt hiszem, minden cselekedet előtt jogos, sőt helyes e kérdést feltenni. És még csak nem is személyi üggyé tettem kérdésemet - nem személyi, hanem politikai következményekről beszéltem. (Személyi fel sem merülhetett, mert a párt annyira összezárt a népszavazásbeli kérdésben, hogy itt aztán nincs személyekre bontható különbség.) Azt azonban jogos kérdésnek érzem: mikor gondolja úgy a párt, hogy megkaptuk azt a támogatást, ami azt mutatja, helyes úton jártunk, avagy mikor mondja azt, hogy pardon, tévedtünk. Hol van az a határ, amelynél azt mondja, hogy "természetesen igazam van, de a lakosság mégis mást akar. Itt az idő, hogy módosítsak programomon." Meddig megy el a hit nevében, és mikor mondja azt, hogy ez már sok? Ezek - úgy vélem - jogos kérdések. (Az, hogy mely esetben kit vagy mit hibáztat a párt, egészen más ügy - nem is feszegetem.) Én is tudom, hogy kényelmesebb utólag magyarázni, nem véletlenül kérdeztem az események előtt, dehát éppen ez a különbség a felelős és a felelőtlen politizálás között.

Ami pedig mindennél nagyobb baj: igazából nem vagyok meglepődve.

2008/02/08
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):

Sőt, óránként (néha). De válaszolni hol kedvem, hol időm nincs, Leó kérdésére az utóbbi a probléma: egész héten külföldön voltam, most vidéken, de leghelyesebb, ha nem magyarázkodom...

Viszont megkérem a feleségem, hogy...:-)

2008/02/08
Leó:

:)))



Ha teljesen őszinte akarok lenni, be kell vallanom: én vagyok az, aki legjobban mérgelődik, ha koalíciós politikusok nem tudják befogni a szájukat; nyilvánvaló, hogyha Eörsi úr olyat ír, amit később a "fejére lehet borítani", viharos sebességgel kitudódik, tehát nem is írhat semmi számon kérhetőt, szerintem sem. Egy ilyen értelmezés esetén jogosan mondhatná Eörsi úr: bolond ez a Leó, ha azt hiszi ... Akkor pedig mit is akartam? Nyilván nem olyan konkrétumot, melyet fentiek szerint én is hibának tartok. De olyat igen, amely szerint az SzDSz valamikor, valamilyen feltétel teljesülése vagy nem teljesülése esetén átgondolja politikáját. (Jelzem, ehhez nem kell feltétlenül különleges esemény, de ez már más terület.) Végül is nem tagadható el az a tény, hogy most az SzDSz szállította a Fidesznek a propagandaalapot - méghozzá 2006 őszén kezdve, amikor is nem érte derült égből villámcsapásként a Fidesz-akció. (Aki képes visszaemlékezni a 2002-es újraszámolási kampányra, és meglepődött 2006 őszén, pláne Öszöd után - hát azt csak sajnálni tudom.) Az SzDSz tehát ismert és várt eseményekkel találta szemben magát - vagy jól számolt tehát, vagy rosszul. (Halk megjegyzésem: a politikában a "nem várható" eseményre sincs mentség.) De nézhetjük úgy is, hogy a félig üres pálinkásüveg félig telve van - most megláthatjuk, mit lehet elérni a 100 millióval. Tévedés ne essék: miként 2006 őszén, ma is elhibázottnak tartom az SzDSz politikáját (pontosítva: az egészségügyi reformnak nevezett valaminek a kidolgozását, előkészítését, propagálását, végrehajtását - szinte mindent e téren), ámde vagy igazam van, vagy nem. Miként vagy igaza van az SzDSz-nek, vagy nincs. De valamikor dönteni kell arról, hogy politikailag helyes volt amit tettek, vagy sem. Az élet azt hozta, hogy most eljött egy megfelelő pillanat az értékelésre. És én azt szeretném, ha eme értékelés megtörténne. És - hogy agyonmagyarázzam a dolgot - nem repülő fejekre gondolok, de észrevehető változásra igen. Meg - most - annak elismerésére, hogy olykor fel kell emelnünk fejüket a munkából, és körül kell nézni.

Más, de ide kapcsolódik: kifejezetten elhibázottnak tartom ezt a "szocializmust akarnak vagy sem?" kérdést. Csak egészen elferdült gondolatmenet kapcsolhatja össze a szocializmust és a vizitdíjat, ill. annak elfogadását. Óriási tévedés azt hinni, hogy a "szocializmus"-nak, mint általános szitokszónak úton-útfélen való hangoztatása eredményre vezet; és most meg sem említem azt a hatást, amit kiválthat a koalíciós partnerben. Nem egyedüli az SzDSz abban, hogy nem törődik azzal, hogyan hangzik "kifelé" a "befelé" intézett szöveg - de ez nem mentség. Ebben a szituációban - amikor t.i. egy hajóban eveznek - azt állítani, hogy "ez legyen az ő bajuk" - hát kifejezetten ostobaság.

2008/02/09
mikiegér:

Leó! Mit szól az SZDSZ választási csalásához? Ja, hogy a HirTv? Ja, hogy az SZDSZ nem perel, és nem bizonyít? Micsoda emberek, egytől egyig........

És Leó, mit szól az EU-s pénzek kiosztásához? Lehet kerítésre, tetőfedésre pályázni! Leó, pályázzon! Közérdek!

2008/02/09
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):

Bár igazat kell adnom Leónak abban, hogy kettős követelményt állít elém: azt is, hogy válaszoljak felvetéseire, és azt is, hogy ne szövegeljek előre, jelzem, hogy ez nem zavar. Ellenkezőleg, inkább tekintem kihívásnak, abban pedig nem is osztom a véleményét, hogy csak úgy fejtsem ki a nézeteimet, hogy ne lehessen a "fejemre borítani". Miért is ne? Nem úgy hívják ezt, hogy számon kérhetőség? Ugyan, mi ellenvetésem lehet azzal szemben, hogy számon kérhető vagyok?

Leó többnyire alaposan átgondolja mondanivalóját, ezúttal nem így járt el, legalábbis érzésem szerint nem. Ha Leó - vagy bárki más nem osztja politikánkat - az egy dolog, még ha nem is kellemes, de azt állítani, hogy az SZDSZ át sem gondolja politikáját.... hm, kicsit sértő is, mi tagadás, és cseppet sem felel meg a valóságnak. Az SZDSZ természetesen átgondolja politikáját, és ezzel lehet egyetérteni, lehet egyet nem érteni, lehet vitatni, és ezzel közel sem merítettem ki a viszonyulás széles tárházát.

Az egészségügyi reform kérdéseibe e helyütt hadd ne menjek bele, én is látok benne hibákat, nem is keveset, miközben az iránnyal alapvetően egyetértek. A hibák egy része rajtunk kívül álló, hogy egy példát is mondjak rá: nyilvánvaló, hogy nem kórházbezárásokkal kellett volna kezdeni, hanem a finanszírozás reformjával, mert a finanszírozás reformja eredményezte volna a racionális döntéseket, magyarán bezárásokat, ám nem ez történt. Ennek pedig oka a költségvetési hiány minden elképzelhetőt meghaladó mértékű hiánya volt, és erről én magam, és SZDSZ-es politikustársaim saját állításai szerint nem tudtak, akár elhiszik ezt nekem, akár nem. Ám az előállt helyzetben a takarékossági intézkedéseket azonnal meg kellett hozni, mert a tét már nem az egészségügyi reform volt, hanem az államháztartás csődje. Én az egyik legnagyobb gondot abban látom, hogy az MSZP, miközben belement a reformba, egészségügyi, és vezető politikusai közül sokan folyamatosan azt sugallták, hogy mennyire utálják ők is ezt a reformot. Márpedig hogyan lehessen elvárni a szocialista tábor szavazóitól, hogy támogassák a reformot akkor, amikor kedvenc pártjukból állandóan a negatív üzeneteket hallja? Egyéb hibákat is látok, a mi részünkről is, nem is keveset, de mindennek a részletes elemzésére hadd ne térjek itt ki.

Ami a Fidesz reakcióit illeti, nem, túl nagy meglepetést nem okoz, bár meggyőződésem szerint jobban jártak volna, ha csak támadják a reformot, ám nem akadályozzák meg, mert ha kormányra kerülnek, ezzel már nem kellene bíbelődniük. Így azonban, kormányra kerülésük esetén ugyanazzal a problémával fognak szembesülni, mint a jelenlegi kormány, de nem lesznek képesek semmilyen valódi reformra belefogni. Legyen persze ez az ő bajuk, mondhatnám erre cinikusan, de nem mondom, mert ez persze az ország problémája lesz, sőt, marad.

A "szavazz nemmel a szocializmusra" nem a 90-es évek elejének antikommunista kampányainak a reinkarnációja, hanem maga az igazság. Ezt azért tartom fontosnak rögzíteni, mert gyakran olvasom szörnyülködve néhány politológus vagy elemző eszmefuttatását, amely teljesen beleragad a taktikai megfontolásokba, és az, hogy adott esetben ki mond igazat és ki nem, már senkit nem érdekel. Az egészségügyi reform, a felsőoktatási reform bonyolult összefüggések rendszere, szinte lehetetlen az érvek alapján óriásplakátokat vagy TV-spotokat készíteni. A "szavazz nemmel a szocializmusra" a mai politikai helyzet lényegét jól adja vissza. 18 évvel a rendszerváltás után nem lehet visszasírni annak a kornak a "vívmányait", amely vívmányok aláásták a rendszer gazdasági alapjait. Nem lehet kimazsolázni a szocializmus "vívmányait" és ötvözni a piacgazdaság előnyeivel. 2008-ban nem lehet. A 60-as évek gazdasági boomja során néhány országban ezt meg lehetett tenni, ettől a lehetőségtől mi akkor sajnos elestünk, ám látnunk kell, hogy a Magyarország sokkal szerencsésebb és gazdagabb országok is sorra vesznek vissza a "vívmányokból", mert azok nem finanszírozhatóak. A mai magyar politikai osztálynak abban össze kellene tartania, hogy a szocializmus illúziótól lebeszéljék a magyar népet, ahelyett, hogy ezeket a hamis illúziókat erősítenék bennük. Ebben ugyanis tökéletesen igaza van Gyurcsány Ferencnek, hogy bár egyedül ő ismerte be a hazugságot, bár egyedül az ő beszéde került ki a közvélemény elé, a magyar politikai osztály egésze hazugságban volt és van, amikor választásról választásra azzal kampányol, hogy az ő kormányzása alatt fog több "szocialista vívmány" megvalósulni. Az MSZP-nek sem kell feltétlenül magára vennie a szlogent mint kritikát, nemrég határozták el ugyanis, hogy modern szociáldemokrata párttá válnak. Tony Blair, Gerhardt Schröder és Zapatero pártja egytől-egyik szocialista párt, ám egyik sem a szocializmus pártja, így az MSZP is lehet úgy szocialista párt, hogy ettől nem válik a szocializmus pártjává is egyszersmind.

Abból indultunk ki, hogy akármennyire is meg van bolondítva az ország, egészen bizonyosan kell lennie néhány százezer szavazónak, akik tudomásul veszik, hogy piacgazdaságban élünk, és a "szocialista vívmányok, az "ingyenes" egészségügy és felsőoktatás mind-mind a szocializmus hazugságai, és nyugodt lelkiismerettel lehet a feltett kérdésekre nemmel szavazniuk.

E hosszas bevezető után azt tartanám elfogadható eredménynek, ha a népszavazáson az igenek száma nem megalázóan kerülne többségbe a nemekkel szemben. Az igenek győzni fognak, - hogy eredményes lesz-e a népszavazás vagy sem, nem tudom - de ha sok százezer ember átlát a szitán, elmegy, és nemmel szavaz a hazugságra, az a jelenlegi helyzetben elfogadható eredmény lesz.

Mikiegérnek csak röviden, mert néhány éve még azt írtam volna, hogy elkeserít a hozzászólása, mára csak megvonom a vállam. Na, 8 vagy 9 hónap eltelt a választás óta, senki, egyetlen egy küldött nem jelezte, hogy aggálya merült volna fel, egyszer csak megjelenik valaki a semlegességével és objektivitásával méltán a társadalom egészének megbecsülését kivívó Hír TV, nincs neki, neve, nincs arca, nincs hangja, csak ellenőrizhetetlen állításai, éppen a népszavazási kampány hajrájában, mikor máskor? És Mikegér meg még néhány millió honfitársam nem a Hír TV eljárásától undorodik, hanem visszabüfögi az ott látottakat- hallottakat. Az SZDSZ ugyan perre megy, de Mikiegér eziránt is csak addig érdeklődik, amíg nem tudja, hogy per indul. Ha a per megindul, ha az SZDSZ azt megnyeri, Mikiegeret ez már nem fogja érdekelni. Lelke rajta.




2008/02/10
Leó:

Feleségem elolvasva előző írásomat, így szólt: Na, te számon kérsz Eörsi úron valamit, azután megírod, hogy nem is válaszolhat rá. Én pedig komolyan veszem, amit ő mond, és azzal a szándékkal ültem a gép elé, hogy megírom: két írásomat, mivel közben nem jött rá válasz, együtt kell érteni, miként a bridge-ben is mást jelent a licit válasz elhangzása esetén, mint ha nem volt közbeszólás. De lekéstem, így Eörsi úr méltán veti szememre (meg sem kisérlem ellenvetésüket akár csak mérsékelni is), hogy egymással ellentétes dolgokat kívánok. Ámde és szerencsére Eörsi úr - szemrehányása után - tökéletesen megértette, mit is akarok: előzetes vállalást. Nem azt, hogy X eredmény alatt harakirit követ el az Ügyvivői Testület stb. - de az elvárások (tervek?) ismertetését. (Ami lehetett volna részletesebb is - de ez már csak a negyedik értékes számjegy a sorban...) Minden esetre, a "néhány százezer" - már adat.

A "szocializmus"-t (mint kampányszlogent) én másként értelmezem: attól tartok, hogy épp azt sikerül összehozni, amit elkerülni akarnak. Az "ingyenes" egészségügyet, az "ingyenes" iskoláztatást és a szocializmust kapcsolják össze. És gyengítik ezzel a szocializmustól távolodni akaró partnert, miközben semmi hatásuk nem lesz a bigott fideszesekre. Elvi viták lefolytatására nem a harc közepe a legalkalmasabb; a kampány kimenetele szempontjából pedig: nem hiszem, hogy a szocializmusra való hivatkozás olyan hatalmas tömegeket mozdítana meg. Itt ugyanazt az önámítást látom, mint a Fidesz esetében, amikor önhergelésük kapcsán voltam kénytelen figyelmeztetni őket: nem ez a társadalom hangulata! És ha itt tartunk: nagyon szép, hogy "Merj nemmel szavazni" - de ezt széplélek írta másik széplelkeknek. Ők hárman meg is fogják tudni győzni egymást. Arra kellene fordítani a pénzt, időt, energiát, hogy elmagyarázzák: miért kell nemmel szavazni? Mi is az, ami máris látható eredmény, és mutat a nem is távoli jövőben javulásra? Miben és miért hazug és álságos a Fidesz?

A gondolatmenetet, mely szerint e reform "jól jöhet még a Fidesznek, miért tiltakozik akkor?" - egyszerűen nem értem! Orbán az ország előtt álló kérdés- és feladattömegből kiragadott néhányat (ami ráadásul az emberek zsebét érinti, tehát véleményük borítékolt), és ezt politikai fegyverré tette. A hatalomért folytatott harc eszköze ez - a cél a hatalom! Az, hogy mi következhet a hatalom megszerzése után, miért is érdekelné most? És miért gondol bárki is arra, hogy mostani igéreteit a későbbiekben magára nézve kötelezőnek fogja tartani? Miért olyan nehéz ezt megérteni?

Egy valamiért azonban meg kell veregetnem a vállamat: Eörsi úr réges-régen írt ilyen hosszan.

2008/02/10
brickinthewall (barasits@freemail.hu):

Hír TV.

Be kell vallani, hogy manapság politikai tényfeltáró műsor csak a Hír TV-n működik. Az utóbbi időben elég sok furcsaságot tártak elénk Veres-től Wekler-ig. Igazán egyik sem volt törvénytelen, csak az látszik, hogyan lehet ügyesen kijátszani a törvényeket. Éppen az, amit a kormány olyan nagy vehemenciával kér számon rajtunk, polgárokon.

Két lehetőség van, akár párhuzamosan is. Egyik: tessék megcáfolni a színesfém bizniszt, saját cégnek átjátszott állami megbízásokat, klientúrának osztott pályázati pénzeket stb. Másik: tessék indítani tényfeltáró műsort a másik oldalon is. Ha már a Hír TV ellenében elindult az ATV:)))

Szocializmus:

Mindenki tudja, hogy a felsorolt ellátások nem ingyenesek, mi fizetjük be a pénzeket, amik visszaosztásra kerülnek. Mi köze ennek a szocializmushoz, meg a vörös csillaghoz?

Az, hogy a TB rendszert rendbe kell tenni, mindenki fizessen, OK. Az, hogy ne beszélgetni járjon orvoshoz valaki, OK. Az, hogy nem tudunk ilyen sok kórházat egyszerre világszínvonalra fejleszteni és ezért súlyponti kórházak kellenek, OK.

Ezek azok, amivel kampányolni lehetne és a többség el tudná fogadni.

Mik azok, amiket nem. Az, hogy pénzt vonnak ki az egészségügyből. Hogy az orvosokat gazemberezik. Hogy az OEP nem tudja ellenőrizni a csalásokat a meg nem történt kezelésekkel és a kórházi napok számával, ami minden ember számára nyilvánvaló. Az, hogy ennek ellenére milliárdos jutalmat kapnak. Az, hogy egy biztosító mondja meg, hol és hogyan kezeljenek. Az, hogy nyilvánvalóan drágább rendszert működtessünk. Az, hogy Horn Gábor és több SZDSZ-es politikus a törvény elfogadása előtt már külföldi biztosítókkal tárgyalgat a korrupció teljes gyanújával. A nevetséges trezor-ügyet. Azt, hogy miért nem lehetett az egész átalakulást alulról kezdeni a kórházaknál, ahol bevezethettek volna plusz szolgáltatásokat, és nonprofit jellegből adódóan az innen befolyt összegeket mindannyiunk örömére a kórház visszaforgathatta volna a többi beteg javára.

Ebből persze a pártoknak nem jutott volna semmi....

2008/02/10
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):

A Hír TV, ha tényt tár fel, jól teszi. Ezt a szavazatcsalás-ügyet nem tekintem annak, megírtam, miért nem. Mindkét fél megbízottjai részt vettek a teljes folyamatban, nyilván jelezték volna, ha bármi anomáliát tapasztalnak. Meg az egésznek a tálalása nekem furcsa. De a lényeg, hogy valóban legyen dolga a tényfeltárás. Azt kevéssé gondolnám, hogy kellene egy TV a baloldal bűneinek a feltárására és a másik TV—nek a jobboldal után való kutakodásra, inkább úgy vélem, hogy minden egyes TV-nek ezt kellene tennie, függetlenül attól, hogy amúgy kihez áll közelebb. Van már ilyen, csak sajnos a Lajtától inkább nyugatra.

A lehető legnagyobb mértékben van rendben az is, hogy SZDSZ-es politikust kapnak el machináció miatt. A rend kedvéért megemlítem, hogy Wekler Ferenc az ügy kirobbanásakor az Országgyűlés alelnöke volt, most még országgyűlési képviselő se. Tökéletesek nem vagyunk, soha nem is állítottam, de az sem igaz, hogy az ilyen történetekre megrándítjuk a vállunkat. Oszt jó napot.

És még szép, hogy egy törvény elfogadása előtt tárgyalunk a főszereplőkkel. Az lenne csak a botrány, ha nem tárgyalna velük senki. Hú, miket kapnánk a fejünkre, joggal! Csak hát: értem én, azonnal megjelenik a korrupció vádja. Ez a vád már körkörös, óvatosságot ajánlanék. Ám ha valaki valamit tud, azt azonnal jelentse!


2008/02/10
mikiegér:

Wekler jól megtömte a zsebét, zsákját, bankszámláit, röhög a világra, ahelyett, hogy valamelyik börtön lakója lenne! Gondolom dagadtra sírta a szemét, mert lemondatták az alelnökségről! Attól tartok, mind ilyen, tisztelet a kivéztelnek, ha egyáltalán létezik ilyen!


2008/02/10
Anonymus (a27@freemail.hu):

Kedves Leó! Én lennék tévedésben, hogy kell-e ezt a metró vagy sem? Akkor a Városháza mért nem merte kiadni az Indexnek azokat a doksikat, amelyek igazolnák, hogy erre a metróra tényleg szükség van? Tudja a rómaiak nem oda építettek utat, ahol nem járnak, hanem ahol szükség volt rá. De mielőtt félremagyarázná: metróra szüksége van a városnak, csak kérdés, hogy pont ide és pont ennyiért. A kötött pályás közlekedés meg volt oldva a Bartók Béla úton, akkor minek bemenni a föld alá? A városban x dolgok kellene építeni, ami valóban javítana sokminden, de a metró miatt nem lehet. felvilágosíthatna, hogy a Fidesz miben gátolja az M0-ás építését, mert infohiányban szenvedek. Mert véleményem szerint az M0-t már rég meg kellett volna építeni. Szlovákia kapcsán amikor azt írja, hogy "ők", akkor kikre gondol? És kik a "mi"? Mert nyílván Nyugat-Szlovákiában sokan jól élnek, míg keleten kevésbé. Nálunk detto. Akkor mi marad? Marad a GDP összehasonlítás, ami persze torzít, de mégis. Idén nagyobb lesz már náluk, jövőre még nagyobb, és utána még nagyobb (a jelen folyamatokat látva). De tudja mit, igaza van, mindig mögöttünk lesznek! (legalábbis ha 2010-ben elzavarjuk ezt a kormányt, akkor még van rá esély, haha)

"mi pedig most stagnálunk az elindulás előtt" Világosíton fel, kedves Leó, miért is stagnálunk? Komolyan érdekel. OV miatt, ugye?


2008/02/11
Leó:

Eörsi úrnak igencsak igaza van abban: lenne olyan, aki támadja a kormányt, ha nem folytatna előzetes tárgyalásokat a jövőbeli esetleges, (számításba vehető) partnerekkel. Én biztosan - és azt hiszem, mindazok, akik szerint nem lehet egy ilyen mértékű vállalkozásba belemenni "majd csak megsegít az isten" alapon. (Megint vissza kell térnem ahhoz, amit 2006 őszén írtam, és kifogásoltam, hogy a koalíció előkészítetlenül vágott bele az e.ü. átszervezésébe.)

Anonymus érvelése annyira jellegzetes, hogy tankönyvekben példaként lehetne szerepeltetni. Ma már tehát nem azt mondjuk, hogy nem kell a metró, hanem azt, hogy nem oda kell, ahova tervezik. Tehát: felejtsük el azt, hogy valaki ostoba módon akadályozta a metró megépítését, és valaki helyesen látva a helyzetet, meg akarja építeni azt! Nem, óh nem! Most az a baj, hogy rossz helyre akarják. Tehát: immár tíz esztendeje akarnak ostobaságot cselekedni! Hát, kedves Anonymus, ez is egy logika - a propaganda logikája. A józan ész logikája viszont az, hogy aki jó célért dolgozik, annak igaza van, aki a rosszért, annak nincs. A metró kell, mint mondotta Ön is - aki tehát akadályozta, hülye volt. (Annál rosszabb: önző, rövidlátó módon, még csak nem is politikai érdekből, hanem személyes bosszúvágyának kielégítésére megakadályozott valamit, amire az országnak szüksége van.) Hol menjen a metró? Fájdalom, de az, hogy "de nem ott", az nem városfejlesztési, hanem politikai (agitprop) válasz. Egyébként volt a Fidesznek a klasszikus taktikába illő másik érvelése is: kell a metró, de nem ilyen kicsinyke, legyen sokkal nagyobb - ha visszamlékszik rá! Ugyanaz a technika: az, aki eddig akadályozta, most azt veti ellenfelére szemére, miért nem még nagyobb? Akármint csinálod, az rossz! De térjünk vissza az érdemi kérdésre: Én éppen azt kifogásolnám, ha nem kötnék össze a vasúti pályaudvarokat! (Országos érdek, írtam a minap. Többek között erre is gondoltam - a vasúti közlekedés utasainak segítése.) Elegáns módon elmegy a Bartók Béla út közlekedésének egy alkérdése mellett, amikor azt írja: meg van oldva. Kérdésem: Tíz év múlva is meg lesz oldva, avagy most, "egy füst alatt" kellene megoldani? (Most nem foglalkoztam a "meg van oldva" érdemi részével: megoldásnak azt a döcögést tartja, ami ott zajlik? Miért nem látja, hogy e metró leszívja a Rákóczi útról is a mai 7-es, 173-as tömegei jelentős részét?). A rómaiak oda építettek utat, ahol szükség volt rá - írja. Javaslom, olvassa el azokat az újságcikkeket, amelyek a Vígszínház (!) építése kapcsán megjelentek! (Ha nem akad fenn néhány évnyi tévedésemen, megírom: kb. az 1900-as évek elején.) Sokat lehetne tanulni belőlük.

A Fidesz miben akadályozza az M0 építését? Kérdezze meg az M0 ellen tüntető, az építés minden fázisában (miként a metró építése során is) időhúzó pereket indító polgári körösöket! De van egyszerűbb módszer is: figyelje a fideszes diadaljelentéseket, valahányszor sikerül akadályozni a munkát! Márpedig azt valamennyien tudjuk: minden focidrukker akkor örül, amikor az ő csapata rúg gólt!

Amikor Szlovákiáról az írom, "ők", akkor őket, a Szlovákiában, jobban szűkítve, a Közép-Szlovákiában élőket gondolom. És az életszínvonalat, tehát az ott élők életminőségét. Amiben igaza van: az életszínvonalért a kormány a felelős, bármi is annak alapja. (Bármi, tehát a világ gazdasági fellendülése, vagy a krach legyen a tényleges ok.) A koalíció tehát felelős a jelenlegi életszínvonalért. Felelős, amiért az magasabb, mint amennyit az ország megengedhet magának (ki-ki itélje el ezt saját maga), és felelős, hogy e miatt most már, egy ideig nem jöhet egy újabb jelentős emelkedés. Felelős, hogy belement egy életszínvonal-versenybe Orbánnal. Nem kellett volna, önzetlenül engednie kellett volna, hogy az orbáni igérgetés-kampány diadalra jusson. :))) Ön, kedves Anonymus, tanult talajmechanikát - írta. Gondolom, mechanikát is - márpedig akkor, ha én a falat tolom F erővel, akkor a fal F erővel tól vissza engem. Azt pedig nem feledhette el, hogy országos Vilma (vagy milyen) néni milyen bánatosan nézett ránk az óriásplakátokról! Nem feledhette a 14. havi nyugdíjat, a gázárazást, az egészségbiztosításba folyó pénzek csökkentésének igéretét! És - ismétlem sokadszor - emlékezzék az SzDSz két hengerére, a rózsaszín labdákkal! Az egyik henger - méghozzá a nagyobb! - a Fideszt jelképezte, kedves Anonymus!

2008/02/13
Leó:

Eörsi úr tizedikén kelt írásához van néhány hozzáfűzni valóm: Mindig boldog örömmel tölt el, ha vannak olyanok, akik önként, minden haszon reménye nélkül foglalkoznak mások ügyeivel - márpedig az SzDSz magánügye akárhogy vesszük, mégiscsak az SzDSz magánügye. Ámde nem vagyok sem olyan naiv, sem olyan ütődött, mint amilyennek mutatom magam, úgyhogy ezen túl tudom magam tenni. Van azonban másik észrevételem is: ezt önkéntes segíteniakarást nem csak nekem kellene tudni helyén értékelni - ezért erősen elvárom, hogy a Kóka János által elrendelt vizsgálat (nyilván ezt kellett tennie) után Fodor Gábornak világosan ki kell jelentenie: a vizsgálat bebizonyította, hogy a választás szabályos volt, annak eredményét ő maga nem vitatja és elfogadja, és a továbbiakban nem kíván ezzel foglalkozni. Mi mondandóm lényege? Először is világos, hogy az eredmény ismertetése előtt értékeltem a vizsgálatot! Ez azt jelenti, hogy Fodortól mindentől függetlenül várom el ezt az állásfoglalást! Valakivel szemben, aki egy pártnak vezetője akar lenni, ez a minimális elvárás - éppen pártja érdekében! És éppen a bevezetőben említett "boldog öröm" következményeképp és értékelése gyanánt.

2008/02/17
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu):

Abszolúte igaza van, sőt, továbbmegyek: egy politikai párt választása nem magánügy.

Osztom mindkét észrevételét, és hamarosan meg fogok szólalni magam is itt a honlapon.

2008/02/17


Szóljon Ön is hozzá!


Cenzúrabox

Vissza


A lap tetejére Nyitólap