Bevezető   -   Parlament   -   International   -   Politikai Napló   -   Képek és linkek  
 

Ria, Ria, Bulgária! - Románia!

Mint mondják, a politikában a tartalom fontosságával csak az időzítés fontossága vetekedhet. Azt is mondják, nemzetpolitikai szempontból a trianoni sorscsapásra a leghatékonyabb, ha nem is rövidtávon ható orvosság az Európai Unió bővítése. A legnagyobb számú magyar kisebbség Romániában él, így feltételezhetnők, hogy a magyar politikai élet heves érdeklődéssel követi nyomon az Európai Unió január 1-én – tehát mindössze két hónapon belül – életbe lépő újabb bővülését, amelynek következtében Bulgária mellett a magyar szemponttól kiemelkedően fontos Románia is elnyeri teljes jogú tagságát ez Európai Unióban. Ezt a kitüntetett figyelmet mi sem demonstrálja jobban, mint a magyar Országgyűlés Európai ügyek bizottságának az ülése. A napirend Románia és Bulgária tagsága volt, az előadó Göncz Kinga külügyminiszter, és a bizottsági ülésen a nemzeti ügyekért egyébként lobogó ellenzék mindössze két képviselője vett részt. Kilencből. Hiába, kellemesebb a Kossuth téren hazaárulózni. Mi azért vegyük a dolgokat komolyan!

Az Európai Unió igazán nem vádolható azzal, hogy alaposan kidolgozott víziói lennének hosszú távú stratégiai kérdésekről. Ám írjuk jóvá, hogy a berlini fal leomlását követően elhatározott bővítést a volt szovjet szférába tartozó országok tekintetében végrehajtotta és a továbbiakban is végre fogja hajtani. A két évvel ezelőtti bővítés, amelynek során Magyarországgal együtt 8 volt „szocialista” országot fogadott el majdnem teljes jogú tagnak, minden korábbi bővítést nagyságrendekkel meghaladó jelentőségű és nehézségű döntés volt, ám megcsinálták. Bármilyen sokat hallani is az Európai Unióban eluralkodó bővítési fáradtságról, nem álltak le, hanem továbbmentek. (Helyesebben: nem álltunk le, továbbmentünk!) Dicsérjük meg az Európai Uniót, veregessük meg a saját vállunkat is, amiért a döntéshozatalok során nem a nehézségekre, nem az ellenérvekre, nem a rövid távú érdekekre koncentráltunk, hanem egy valódi vízió, Európa újraegyesítésének a víziója vezetett bennünket. Mind Románia, mind Bulgária öles lépteket tett a reformok irányába, és az alapvető feltételeket teljesítve az Európai Unió tagjaivá is válnak.

Vajon mindenben felkészült Románia és Bulgária az Európai Uniós tagságra? Ugyan, dehogy! Hát akkor? Nem kellett volna még várni két-három, vagy akár még több évet addig, amíg mindenben megfelelnek a tagsági követelményeknek, és csak akkor beereszteni őket? Tetszetős érv, kétségkívül. Csakhogy amikor a legutóbbi bővítésre sor került, Máltát leszámítva vajon melyik ország felelt meg mindenben a követelményeknek? Magyarország? Mindenben megfelelt? Csudát felelt meg. Mégis, minden hiányosság ellenére Magyarország tagságának hívei voltunk és maradtunk, abban a meggyőződésben, hogy a tagság hozzásegíthet a hiányosságok lefaragásához, míg a kinn maradás veszélyezteti a további reformokat. Egy elképzelt példa kedvéért, egy nem Európai Uniós tagország esetében, ha a költségvetés hiánya 10 % körül mozog, legfeljebb a vállukat vonogatják, legyen az ő bajuk, ha a költségvetés összeomlik. (Ajánlott irodalom: Király Júlia: Másnap (Narancs, 2006. október 26.)) Európai Uniós tagállam esetében azonban az európai intézményrendszer már tud nem csak kötelezni tud, hanem a sok ezer milliárdnyi támogatás egy jelentős része kifizetésének a felfüggesztésével is nyomást képes gyakorolni. Nyomós érv, elhihetik, hogy komoly sikerrel kecsegtet!

A kormányzás során a pragmatikus megfontolások egész sorát kell egyeztetni, azonban a kormányzással kapcsolatos politikai viták néhány szimbolikus kérdés körül folynak. Ez a magyarázata, hogy Bulgáriával kapcsolatban nem is tapasztalható különösebb fejcsóválás, annál inkább Romániával kapcsolatban! Románia vonatkozásában két kérdés köré fűzhetőek a fenntartások. A nemzetiségi törvény el nem fogadása, és a verespataki aranybánya-beruházás borzolja az itthoni kedélyeket. Nem kevesen vannak, akik úgy vélik, Magyarország akkor járna el helyesen, ha Románia Európai Uniós tagságát azon feltétel teljesítéséhez kapcsolná, hogy Románia elfogadja a nemzetiségi törvényt, és végleg felhagy a verespataki beruházással. Ezen álláspont képviselői azzal érvelnek, hogy Magyarország csak Románia Európai Uniós tagságának megszavazásáig van abban a helyzetben, hogy érdekeit érvényesítse, az Európai Uniós tag Románia már fittyet hány a specifikusan magyar szempontokra. Meglehet. De nincs így. Nem akarom ezt az érvelést azzal elintézni, hogy a „a hajó elment”, a magyar parlament már megszavazta Románia EU-s tagságát, hanem azt javaslom, nézzük meg alaposabban, mi lett volna a következménye annak, ha Magyarország ezt az utat követni. Megmondom: a román kormánykoalíció megbukik, új választásokat írnak ki, amelyet fölényesen nyernek meg azok az erők, amelyek amúgy sem voltak lelkesek a tagsághoz szükséges reformok véghezvitelében, a magyarokkal szembeni rokonszenvükről sem híresültek el, ám a kampányban okkal fogják Magyarországot vádolni a tagság elmaradása miatt, aminek következtében kellő magyar-ellenes hangulat alakulna ki Romániában. Ki gondolhatja komolyan, hogy egy ilyen fordulat kedvezne a kisebbségi törvény elfogadásának?

Vagy milyen alapon gondolja bárki, hogy az új kormány első intézkedéseinek egyike lesz a verespataki bánya bezárása? Vajon nem arra fog az új román kormány gondolni, hogy az ország EU-s tagsága évekre elúszott, ha már amúgy is be kell várni Horvátországot, akkor legalább addig termeljünk minél több aranyat Verespatakon? És nem gondolja-e majd a maga szempontjából logikusan, hogy kétszer Románia nem csúszhat le a tagságról, tehát a következő csatlakozási fordulónál a követelmények akár csökkenhetnek is? Nem, a tagság megakadályozása, mint fegyver visszafelé sütne el, kétszeresen is. Először, mert kitűzött céljainktól távolabb kerülnénk, és másodszor, mert Magyarország elszigetelődne az Európai Unión belül. Azok az országok, amelyek áldásukat adták Románia csatlakozásához, értelemszerűen nem osztanák a magyar álláspontot, és arra a következtetésre jutnának – teljes joggal amúgy-, hogy Magyarország számára a rövid távú és közvetlen érdekek kikényszerítése megelőz minden európai víziót. Egy ilyen ország hosszú évekig nem tudna sikeresen érvelni olyan ügyekben sem, amelyekben pedig igaza lenne, azért nem, mert egy ilyen országot nem lehet komolyan venni. Magyarország érdekérvényesítő képessége úgy szenvedne komoly károkat, hogy eközben egyetlen rövid távú célját sem lenne képes elérni.

Állíthatjuk-e vajon mindezzel szemben, hogy Románia EU-s tagsága egyszersmind meghozza az óhajtott eredményeket akár a kisebbségi törvény, akár Verespatak ügyében? Olli Rehn bővítési biztos a Népszabadságnak (2006. október 10.) adott interjújában világosan kifejtette, hogy az EU nem alkalmazhat kettős mércét, márpedig az Európai Unióban nem létezik olyan követelmény, hogy egy tagállamnak kisebbségi törvényt kellene elfogadnia. A kisebbségek helyzete általánosságban méltán ad okot figyelemre, ám Románia ezen a téren jelentős előrelépéseket tett. Hogy lesz-e mód továbblépni, és parlamenti többséget szerezni a törvénynek is, az a romániai többség és kisebbség közötti bizalom fokán múlik majd a jövőben, nem az európai normákon. Verespatak ügyében kissé eltérő a következtetés: Románia az Európai Uniós tagsággal olyan kötelezettségeket vállal a környezetvédelem területén, amelyeket korábban nem vállalat, vagy az EU tagság nélkül nem vállalna. A tagság teszi lehetővé az európai intézményeknek, hogy megvizsgálják, a verespataki beruházás megfelel-e a szigorú európai előírásoknak. Ha kiderül, hogy nem, az Európai Bizottság lényegesen nagyobb erőt tud kifejteni, mint Magyarország. Ha tehát Verespatakkal kapcsolatban igazunk van, lényegesen jobb szövetségesre teszünk szert a tagsággal, mint ha egyedül kívánnánk igazunkért megküzdeni. A tagság tehát nem hozza meg rövid távon a kívánt eredményt, ám mindeközben az elmúlt években tapasztalható kétségtelen fejlődés sem fordul vissza, és hosszabb távon nő ambícióink teljesedésének az esélye.

Románia és Bulgária belépése számos kihívást is jelent Magyarország számára. Nemrégiben napvilágra került egy olyan elképzelés, hogy Magyarországnak ideiglenesen munkerőpiaci korlátozásokat kellene bevezetnie, magyarán, korlátoznia kellene, hogy bolgár és romániai dolgozók Magyarországon vállalhassanak munkát. Nagyon bízom abban, hogy a magyar kormány nem így fog dönteni, hanem összhangban az Európai Unió alapelveivel, nem korlátozza a munkaerő szabad vándorlását. Először is. Éveken keresztül tiltakoztunk és lobbiztunk, érveltünk az ellen, hogy a magyar munkerővel szemben korlátozásokat vezessenek be, populistának minősítve azokat az országokat, amelyek mégis megtették. El sem tudom képzelni, hogy saját érvelésünkkel homlokegyenest szembe menve, mi is populista lépést tegyünk. Hogy lehet bennünket komolyan venni, ha mi magunk sem vesszük komolyan a saját érvrendszerünket? Bármivel álljuk is elő a jövőben, a válasz-mosolyok azt fogják jelenteni, hogy Magyarország ma el akar valamit érni, ha holnap más lesz az érdeke, az ellenkezőjét fogja mondani. Nem kell komolyan venni. Másodszor. Aki nem beszél magyarul, csak nagyon kivételesen tud munkát vállalni Magyarországon. A munkaerőpiac megnyitásának a kedvezményezettei a magyar nyelven beszélők, azaz az erdélyi magyarok lesznek. Éveken keresztül, vállalva lehazaárulózást, kolozsvári kifütyültetést, érveltünk a mellett, hogy sem státusztörvényre, sem automatikus kettős állampolgárságra, sem más elválasztó vonalakra nincs szükség, szükség van viszont az Európai Unióra, amely praktikusan eltörli a trianoni határokat. Személy szerint mélyen hittem és hiszek továbbra is abban, hogy a kisebbségi kérdés megoldásában a történelmi választ a szomszéd országok Európai Uniós tagsága adja meg. A hosszú évek óta képviselt politikánk hitelét alapvetően zúzná szét, ha a egyetértenénk a munkaerőpiaci korlátozással, amelynek áldozatai éppen a határon túli magyarok lennének, Románia EU-s tagsága ellenében fenntartva a trianoni határt. Nem, ilyen döntést a magyar kormánynak nem szabad meghoznia!

Meggyőződéssel állíthatjuk-e, hogy Románia és Bulgária csatlakozása hosszú távon biztos alapokra helyezi e két ország gazdasági és politikai stabilitását? Hm. Nézzünk csak körül szerény régiónkban! Lengyelország ott tart, hogy a parlament együtt imádkozik az esőért. Csehországban nincs kormány, hónapok óta teljes a patthelyzet. Szlovákiában Slota pártja kormányon van, onnan szórják magyar- és kisebbségellenes átkaikat. Szlovéniában, a példaképnél, a magyarországival vetekedő belpolitikai feszültségek vannak. Magyarországon pedig… de hiszen ezt ki ne tudná. Úgy tűnik, a bővítés után nem csupán a 15-ökre jellemző az enlargement fatigue, a bővítési fáradtság, hanem a belépőkre is az accession fatigue, a belépési fáradtság. Mint aki az udvarlás korában igyekszik a legjobb arcát mutatni, ám a házasságban leereszt és kimutatja a foga fehérét. A tagság reményében még visszafogott indulatok ezerszeres erővel törnek a felszínre, az egész térségben. Ennek okait érdemes lenne alapos elemzésnek alávetni. Vajon kellően érti-e a Nyugat Közép-Európát, az itteni frusztráltságot, csalódottságot, reményvesztettséget? A bővítési stratégia végigvitele mellett vajon nem követett el az Európai Unió súlyos hibát óvatoskodásáért azzal, hogy Peti fiam, a szabadon választott parlament elsőszülöttje (1990 május) már 17 éves felnőtt kamasz lesz, mire az első valóban komoly anyagi támogatás az Európai Unióból megérkezik? Vajon hogyan élték meg ezt a rendkívül hosszú időt a szegények, az állásukat vesztettek, a nyugdíjasok, a térség lakosainak milliói?

És az accession fatigue fog-e jelentkezni a sokkal mélyebbről jövő Romániában? És ha igen, még pusztítóbb lesz-e, mint Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon? Kedves barátaim, ha lenne más út, mint szomszédaink Európai Uniós tagsága, azt javasolnám, gondoljuk végig. De mivel nincsen, reménykedjünk, bizakodjuk, és rendes közép-európai szokás szerint szorongjunk is némelyest.

(Megjelent a Magyar Narancs 2006. november 2-i számában)



2006. november 13.

Hozzászólások:

Marosi Pál:

Vizsgáljuk meg egy kicsit Románia csatlakozását a kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban.

Akkor Eörsi úr a határon túli magyar ádáz ellenségének bizonyult. Tulajdonképpen nem is várom el Öntől, hogy a külhoni magyarok pártfogója legyen.

Ami ellen -kettős állampolgár létére- küzdött azt az EU tagság fogja megvalósítani.

Igen, tisztelt Eörsi úr, azok akiktől megtagadta a magyar állampolgárságot, azok a hátsó ajtón fognak bejönni -az EU tagság ajtaján- ugyanis az EU direktivája szerint az EU állampolgároknak alanyi jogon jár a EGT tipusú tartózkodási engedély.

EGT tipusú tartózkodási engedély birtokában pedig azonnal magyar állampolgárságot lehet igényelni.

A több mint 100000 Magyrországon lakó erdélyi polgár szavazatával pedig örök búcsút mondhatnak az SzDSz Európa Parlamenti szereplésére, ugyanis az itt lakó EU állampolgárok szavazhatnak az EU választásokon.

Amivel vádolták az Orbán kormányt (emlékezzünk vissza a 22 milió romános propagandára) azt Önök valósították meg. A 22 milió román állampolgárnak az EU direktivája szerint alanyi jogon jár(járna) a tartózkodási engedély. Önök kettős mércével mérnek, attól függően, hogy ellenzékben vagy kormányon vannak.

A magyar fiatalság 80 százaléka át fog jönni a felmérések szerint. Ha állampolgárságot kapnak a következő választásokig, Önök örökre búcsút mondhatnak a kormányalakításnak. Ettől féltek, nemde?

2006/11/13
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):

Évek óta mondom, hirdetem, hogy azért nincs szükség semmilyen a többséget és a kisebbséget elválasztó újabb vonalakra(státusz, automatikus kettős állampolgárság), mert az EU tagság el fogja törölni a trianoni határokat, és ez az igazi cél.

Ezt többször elmondtam, megírtam már. Aki odafigyelt, meghallotta, aki nem figyelt, nem hallotta meg. Aki jóhiszemű, elhitte, aki rosszhiszemű, az nem hitte el.

Marosi Pál vagy nem figyelt oda, vagy nem jóhiszemű, de korábbi hozzászólásai alapján egyikkel sem lepett meg.

2006/11/13
Polgárnő:

Nem oldja a meg a problémákat (a trianoniakat) az EU-tagság. Ezek a tények.

2006/11/14
Marosi Pál:

Még egy péda a kettős mércére:

Elvárjuk Ausztriától és Németországtól, hogy feloldja a munkaerő korlátozásokat.

Ugyanakkor legalább 2 évre korlátozásokat vezet be a szocialista-liberális kormány Romániával szemben.

Szlota Szlovákiája nem volt ennyire kétszínű.

Az erdélyi magyarok mehetnek munkavállalási engedély nélkül Szlovákiába, de az anyaországba nem.

2006/11/14
Leó:

Ami előtt teljes értetlenséggel állok: hogy a csudába lépett elő Verespatak ilyen súlyú kérdéssé? Hogyan lehet ezt Románia EU-tagságának mérlegelésénél elővenni? Ha a tényleges dimenziókat nézem: elképesztően pitiáner ügyről van szó! Nem tudom, örüljek neki, vagy sem, de azt azért nem tételezem fel politikusainkról, hogy nincsenek ezzel tisztában. És persze, itt a gond: akkor mi a fenének tupírozzák ennyire? (Ez nem kérdés - állítás!) És kérem, kíméljenek meg a "persze, Leónak nem számítanak a verespataki emberek, meg a Tisza szennyezése, meg..."-szerű írásoktól. Ezeket tudom; de Románia EU-tagságához képest akkor is piti dolog.

"Torpedózzuk meg Románia belépését!" Érdekes, ugyanez a gondolatmenet már előjött Szlovákia esetében is. Halkan kérdezem: akkor hogyan lett volna Bezzegszlovákia, ha nem tudnak belépni? De komolyabban: ismét rá kell mutatnom arra, hogy Orbán (mondjam így: a Fidesz?) politikai fegyvertárában egyszerűen nincs más eszköz, mint szétzúzni az ellenséget. Nem szegényes ez a repertoár?

2006/11/14
Leó:

Ritkán fárasztom azzal magamat, hogy az SZDSZ-t dicsérem, de most nem tudom szó nélkül hagyni: az SZDSZ kiállt Gergényi mellett, Gyurcsány is kiállt mellette. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül (aki a "szó nélkül hagyni - elmenni szó nélkül ... mellett" miatt stilusomat bírálja, elmondom: szándékos volt, élvezem az anyanyelvemben rejlő lehetőségeket!) az SZDSZ néhány politikusának viselkedése mellett: azt hiszem, fényesen igazolják a liberális széplelkekről a múltban írott soraimat. Javaslom, olvasgassák Lenin elvtárs műveit - előre fogják tudni Orbán következő lépését, és (talán) érteni is fogják. Nem ismerik a "minden hatalmat a szovjeteknek!"-jelszót? Életükben nem hallottak a "kettős hatalom"-ról? Lenint olvasva tehát még csak gondolkozniuk se kell!

Egyre többet szerepel Fodor Gábor. Megkezdte választási hadjáratát? Azok, akik a higgadt és pragmatikus Kunczét a párt élére állították, gondolkoztak már azon, ki kövesse? (Esetleg: Kuncze Gábor?) Emlékeznek arra az időre, amikor Tölgyessy Péter egy erőteljes kampánnyal megszerezte az elnökséget?

2006/11/14
F. György:

Eörsi úr helyzet elemzése logikus és korrekt. A rendzserváltáskor a kapitalizmus újraépítésére vállalkoztunk. A nép nem tudta, hogy ez mivel jár, de ezt választotta. Az uton végig kell menni. Románia csatlakozása történelmi sérelmeket fog megoldani. Talán még megérjük, hogy a Trianon csak egy roszz emlék lesz. Az SZDSZ-nek az elnökválasztás során óvatosnak kell lenni, hogy a Sólyom megválasztásához hasonló hibát nem kövessen el. Hazánk számára tragédia lenne, ha most meg Fodort választanák SZDSZ elnöknek. Véleményem szerint Orbán-Sólyom-Fodor hatalomvágyó, nemzetrontó trió, Thürmer támogatásával tönkretenné az országot. (Nem szabad megfeledkezni, hogy Orbán és Fodor KISZ KB elsőtitkára, a későbbi belügyminiszter vejének tanítványa. Fodor a fideszből jött, Tölgyesi a Fideszbe ment.) Kuncze úrnak talán csak Eörsi úr lenne alternativája. Ha Gergényi úrat sikerült maradásra bírni, akkor talán Kuncze úr is megváltoztathatnátávozási szándékát a HAZA érdekében.

PS. Leó, csak az a baj, hogy Orbán is olvassa Lenin összest és a hazai viszonyokra próbálja adaptálni a lenini forradalmi elméletet!

Kommentár nélkül: Minden hatalmat a szovjeteknek! (Lenin, 1917) Vétó (egyetértési) jogot az önkormányzatoknak! (Orbán, 2006)

2006/11/15
Pillangó:

F.Gy. Eörsi úr miniszterelnök is lehetne végre,nemde? Hiszen Gy.F. nem hatalomvágyó, átadná neki a hatalmat. És akkor te is végre révbe érnél.Mi szeretnél lenni? Magyar gyilkoló vagy csak kizárólag Orbánt és Sólyom urat tennéd el a lábad alól, te marha?

2006/11/15
Anonymus (a27@freemail.hu):

Drága F.GY.! Júúj, de sötétnek tetszik lenni.... Ez az Orbán-Sólyom-Fodor tengely, ez is gyönyörű darabja fényes elméje működésének. De tényleg! Orbán és Fodor KISZ KB-s tanítványok voltak, a nemzetrontó anyjukat!....Te jó Isten!... Gyurcsány meg a KISZ KB ellen harcolt, ugye, a KISZ KB élén?!?! És közben a demokráciát óhajtotta, amikor az akkori ellenzéki diákmozgalom (Fidesz) ellen harcolt, ugye.... és 56 szellemét ápolta, amikor tulajdon apjáról leszólóan nyilatkozott a 80-as évek végén, mert az 56-ot nem ellenforradalomnak tartotta. Ugye?! Minek is írom mindezt, amikor csak a billentyűzetet koptatom...

2006/11/15
Anonymus (a27@freemail.hu):

"A Miniszterelnöki Hivatal költségvetése 2006-ban 16 milliárd forint volt, jövőre viszont 50 milliárd forintra nő - jelentette be Szilvásy György kancelláriaminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Szilvásy ezt azzal magyarázta, hogy megsokasodtak a feladataik, de azokat egyenként kevesebb pénzből látják majd el, mint idén."

És reméljük, hogy adófizetői pénzen hamarosan az új kormányzati negyed is felépül a spórolás jegyében. Érdekes, csak a Miniszterelnöki Hivatal teendői szaporodnak meg jövőre, méghozzá 3-szorosára!!! Mindenki más nyaral! Most olyat tudnék ide írni, hogy a Cenzúrabox sem bírná el.

2006/11/15
Marosi Pál:

Fahrman György úr amikor erre a fórumra jött, akkor enyhén szólva kritikus volt az SzDSz-el szemben. Most mikor látja, hogy sok az ellenvélemény beáll az SzDSz fogadatlan prókátorának.

2006/11/15
F. György:

Tisztelt Marosi Úr! Nem szoktam jobboskáim magas IQ-ju véleményeire reagálni. Most Önnel kivételt teszek. Csörcsil is kiállt Sztálin mellett, amikor a hitleri csőcselék fenyegette Európa biztonságát. Mivel most az orbánizmus réme jelent meg, félre kell tenni minden sérelmet. Véleményem szerint már az SZDSZ is látja, hogy az elnök választáson bakot, bocsánat héját fogott. Most HAZÁNK értelmesebb embereinek össze kell fogni az árpádsávos nemzetrontó szélső jobboldal ellen.

2006/11/16
Polgárnő:

Könyörgök, oszlassák föl! Népszabadság • Tamás Gáspár Miklós • 2006. november 16. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, az SZDSZ egyik vezető alakja levélben kérte a miniszterelnököt, hogy ne fogadja el Gergényi Péter tábornoknak, a budapesti rendőrkapitánynak és az október 23-i rendvédelmi akció közvetlen felelősének a nyugalmazási kérelmét; Gergényi rendőrfőnököt - hírek szerint - "Budapestért"-díjra terjeszti föl; korábban ő is, Kuncze Gábor volt belügyminiszter, pártelnök, frakcióvezető (SZDSZ) is kérte a tábornokot, hogy maradjon a helyén.



(Amint utóbb kiderült, a kormányfő és igazságügyi minisztere aztán kegyesen helyt adott ezeknek az esengéseknek.) Demszky Gábor, a demokratikus ellenzék egyik legendás figurája kérelmét olyasmivel indokolta, hogy a "vasprefektus" lemondatása az október 23-i akció dezavuálása lenne, veszélyeztetné a közbiztonságot, hiszen ezentúl a rendőrök nem lehetnének biztosak benne, hogy jogszerű és szakszerű köztéri tevékenységükből nem lesz-e valamiféle kellemetlenségük. Megáll az ész. Nem titok - én is kifejtettem újabban a HVG internetes változatában (hvg.hu) -, hogy a rendőrség akciói úgy törvényesek, hogy a szerv betartja a nézetem szerint alkotmányellenes rendőrségi, szolgálati és nemzetbiztonsági törvényt, amely ellen meggyőződéses liberálisok hosszú évekig harcoltak. Ezek a törvények gúnyt űznek a jogállam eszméjéből, ellentmondanak számtalan alapjogi egyezségokmánynak, konvenciónak, nemzetközi szerződésnek, EU-alapelvnek és jogi normának, ám a parlamenti pártok így látták jónak. A liberális jogvédőket leintették és megmosolyogták. Azok a jobboldaliak nem utolsósorban, akik most tiltakoznak a jogsértések miatt. Az aggasztó jelenségek már régóta sokasodnak, én éppen egy évvel ezelőtt soroltam föl őket hírlapi cikkben (T. G. M.: "A rendőrállam egészségére", Népszava, 2005. november 28.). Mindennek ellenére az SZDSZ valamelyest garanciának tetszett a többi párttal szemben, mert múltja folytán legalább képmutatásra kényszerült. Legalább tetszelegnie kellett a humanista, toleráns, pluralista szervezet színeiben, hiszen szavazói ezt - hála istennek - jó ideig elvárták tőle. Az SZDSZ embertelen gazdaságpolitikája és antiszociál-politikája nem jobb, nem rosszabb a többiekénél. De legalább szóban ki kellett állnia "az emberi jogok" mellett, s evvel hivatkozási alapot teremtett, befolyásolta a jogpolitikai légkört, sőt: lehetőséget teremtett néhány valóban szabadságszerető jogász, kisebbségi jogvédő, szakember és aktivista tevékenységének. Olykor egészen meggyőző diszkriminációellenes ötletekkel állt elő, még kormányon is - Magyar Bálint antiszegregációs programjáról ma nem sokat hallani, a program bajnoka, Mohácsi Viktória pedig Brüszszelben csücsül. Nem sok ez, de még mindig több, mint amit a rendpárti egységfront embergyűlölői eddig fölmutattak. Mostanáig. Mostanra kiderült, hogy ha a vélelmezett politikai ellenfélről van szó, akkor nincsenek többé osztatlan és oszthatatlan emberi jogok. Klasszikus a kép: a tehetetlen, megbilincselt fogoly kínzója lába előtt fetreng, fölé magasodik az álarcos, sisakos, arcvédős, lábvértes, szöges csizmás, pajzsos, géppisztolyos, revolveres, viperás, gumibotos, gázpermetes óriás. És üti. Üti. Üti. Gumilövedéket lő öt méterről a szemébe. Rúgja. Gyalázza. Leköpi. Az elnyomó rendőrállam jelképét, a "vasprefektust" pedig maradásra óhajtják bírni a liberális párt legfontosabb vezetői - bár szerencsére a kevésbé fontos vezetők halk, elhatárolódó hangokat hallatnak, noha nem a legeslegnagyobb nyilvánosság előtt. A Szabad Demokraták Szövetsége, amelyben én is voltam egykor valaki, volt valaha valami. Az új köztársasághoz leghűségesebb mozgalom. A szabadságnak mint újdonságnak a politikai-metaforikus összefoglalása. Szép volt és fiatal. Kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet. Már minden hiába. Demszky levele után, higgyétek el, nem lehet többé szabad demokratának lenni. Jobb lesz nektek is - és mindenkinek.






2006/11/16
Pillangó:

"Mivel most a gyurcsánizmus réme jelent meg, félre kell tenni minden sérelmet. Véleményem szerint már az SZDSZ is látja, hogy a miniszterelnök választáson bakot, bocsánat héját (fasiszta hatalom mániás barmot) fogott. Most HAZÁNK értelmesebb embereinek össze kell fogni a nemzetrontó szélső jobboldal, azaz az MSZP-SZDSZ ellen." F.Gy. Így a korrekt.


2006/11/16
Belelövősök,,olvassatok!:

Október 23-án belelövettetek gyermekeinkbe. Ez nagyobb hiba volt, mint egész eddigi kormányzásotok. Mert erre már nincs megbocsátás, mint holmi hazudozásra. Úgy hogy a jövőben olyan nemzeti ellenállásra számíthattok, hogy abban hiba nem lesz. Olyan ellenállásra, amibe belerokkantok. Ezt mondja az utca embere, bármerre is járok. Belelövettetek gyermekeinkbe. Mindegy mivel. Sérüléseket okoztatok. Súlyos sérüléseket. Amit már nem tudtok meg nem történtté tenni. De legalább most már mindenki számára világossá tettétek, hogy kik is vagytok ti valójában. Úgyhogy nem árt felkészülnötök, ha itt kívánjátok kivárni a sorsotokat. Vagy nekiállhattok csomagolni, beszélhettek ti demokráciáról, mikor azt pont ti függesztettétek fel, mert már nem azt a népet szolgáljátok, aki erre felkért titeket. Mert erre kaptátok a felhatalmazást, nem másra. Amit most vissza is vonunk, mert belelövettetek a gyermekeinkbe. Készülődjetek! Mert ez a nép nagyon dühös és nem felejt. Annyira dühös, hogy már csak annyi előnyötök maradt egy vágóhídra terelt marhával szemben, hogy az nem tudja, mi vár rá. Ezt is az utca embere mondja, szerte az országban. Lövettetek. Bebörtönözhettek bárkit. Már nem számít. Minden egyes áldozat egy újabb szög lesz a koporsótokban. Hazudozhattok tovább, húzhatjátok még az idot, de ez csak a haláltusátokat hosszabbítja meg, mert a Magyar tovább nem hátrál! Tudjátok?! Belelövettetek gyermekeinkbe! LIGETI ZOLTÁN A szerkesztő megjegyzése: A szarházi hazudozó, a be nem jelentett cégeket üzemeltető, az alkotányt és a választási törvényt semmibe vevő, a csalással hatalomra jutó azzal kezdte a lövöldözés utáni beszédét a parlamentben, hogy "ki a felelős azért mert a kislánya nem tudott sétálni október 23-án a városban..." Nos, amikor ő ezt mondja, akkor ismét igazolja a saját hülkyeségét, cinizmusát és aljasságát, és azt, hogy nincs tekintettel mások gyerekeire. Nem számolt azzal, sem ő, sem a terrorkapitány, hogy most nem csak azokat bántotta, akik kint voltak, hanem egy egész társadalom középkorú rétegét. A megvcakított, a megvert, a meglőtt fiatalok szüleit. És ez a korosztály nem kripli, hanem élete teljében van. És melyik szülő nem akarna bosszút állni ha gyerekét bántják? A cigányasszony azért támadt a tanítónőre a minap, mert azt hitte - csak hitte - , hogy a gyermeket bántották az iskolában. Akkor milyen düh és bosszúvágy lehet ma százezrek lelkében, azok lelkében, akiknek a gyermekeire rálőttek a férgek? Mert a gyerek szent. Ha a hazudozót az bántja, hogy a gyerekek nem sétálhatott, akkor mit érzehet az, akinek a gyereke vak lett, csontját törték, tolókocsijából kirángatták és megverték stb... Bizonyára ezt a jogos gyűlöletet és bosszúvágyat tette közzé a fenti írás. És, ha én lennék az a hazudozó cinikus gazember, akkor nem várnék egy pillanatig sem. Mert lehet neki terrorkapitánya, lehet neki Szilvásija, testőrsége és mindene... akkor is veszélyben van, félnie kell, rettegnie mindentől és mindenkitől. És nem csak neki... Mert akinek a gyerekét bántották, az nem bocsájt meg. Az a pillanatot várja, és a lehetőséget meg is fogja találni. Mert a gyerek szent! És akkor is meg kell védeni, ha az ember a saját fogát hagyja is ott. Isten legyen irgalmas a szülők bosszújától fenyegetetteknek, ha eljön az idő.... Mert hamarosan eljön az idő... Mint ezt Ligeti Úr is sejteti fenti írásában. (Forrás: Jobbik.net)

2006/11/16
vigyázzatok és okuljatok, szadeszosok!:

Ez sem rossz!!!http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=25&HirID=7334


2006/11/16
Anonymus (a27@freemail.hu):

Tudja, F. György, ha ön vmivel nem dicsekedhet, az az IQ-ja. Ezt még a latin idézeteivel sem tudja kompenzálni. Többször volt, hogy normálisan kérdéseket tettem fel önnek, amire azóta sem érkezett válasz, csak a szélsőjobbozás megy, értelmes vitára ön eddig képtelennek mutatkozott.

2006/11/16
Leó:

"Orbán is olvassa Lenin összest, és hazánkra akarja adaptálni Lenin forradalmi elméletét" - írja F.Gy. Pontosan erre kívántam utalni, amikor azt írtam, előre lehet tudni Orbán következő húzását. Azonban van egy óriási módszertani hiba a történetben: Orbán nem tudja a lényeges dolgokat megkülönböztetni a lényegtelenektől. Különben ugyanis tudná: Magyarországon nincs forradalmi hangulat! Az ország lakosságának nincs oka, ezért nem akar és nem is fog forradalmat csinálni. Eme ok hiánya miatt kénytelen - miként megírtam - "krenkölni" magát Orbán. A szituáció ilyen alapvető meg nem értése - hatalmas politikai hiba, a politikusi képességeket ( a repertoár szegényességéről pedig épp a minap írtam ) alapvetően kérdőjelezi meg. Ezt a megállapításomat az enyhítheti, ha Orbán alapvető célja egészen más: Fideszen belüli hatalmának megmentése volt. (Ezt a változatot is megírtam, még az önkormányzati választások előtt és az élet, bármennyire is támadták írásomat, a mai napig nem cáfolta azt.) Mert a helyzet azt mutatja: ez, a Fideszen belüli hatalom megtartása, sikerült. Hogy meddig? Nem tudom - kérdés, mikor látja be a Fidesz agytrösztje a folytatott politika korlátait; meddig tekintik életcéljuknak és életük egyetlen értelmének Orbánt szolgálni.

Tudom, szamárságokat írtam össze-vissza. Csakhát a benzin litere 250Ft-on áll, az euró 260 Ft alatt van, a tőzsde emelkedik, az ipari termelés 9,2%-kal volt magasabb a tavalyinál, a kiskereskedelem rekord nagyságú karácsonyi forgalomra számít. Ezzel nem mondom azt, hogy az USA összes polgára epedve gondol hazánkra - de ezt a helyzetet forradalminak gondolni ...

2006/11/16
F. György:

A mai magyar-román kormányülés ujabb lépés a két nép történelmi kibékülésének utján. Jobboskáim, orbánisták lehet gyülülködni, de minek!

2006/11/16
mikiegér:

http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=203850

Korrupciós botrány a Siemensnél

2006. november 15., szerda 21:54

Korrupciós botrány a budapesti Combino villamosokat is gyártó német Siemens cégnél. A részletek még homályosak, de annyit azért tudni lehet, hogy a vállalat több felső vezetőjét gyanúsítják azzal, hogy kenőpénzeket fizetett külföldi megrendelőknek.

Külföldi ügyfelek megvesztegetésével gyanúsítják a Siemens német konszern egy sor vezetőjét. Mind a Siemens müncheni központját, mind a rendőrség gazdasági ügyekkel foglalkozó részlegének ügyeletesét felhívtuk további információkért, de csak annyit mondtak, hogy olvassuk el a kiadott közleményeket, azoknál többet nem kívánnak mondani.

Ami a folyamatosan érkező közleményekből eddig kiderült, az az, hogy a Siemens menedzserei állítólag a vállalati pénzekből illegálisan merítve külföldi vevőknek sokmillió eurót utaltak át svájci bankszámlákon keresztül. Nem tudjuk, hogy mely országok vevői kaptak a megvesztegetési pénzekből. A Siemensnél ugyanakkor hangsúlyozták, hogy elemi érdekük a piszkos ügyek tisztázása. Egyébként a konszernnél már voltak hasonló vizsgálatok a korábbi években is. A legfrissebb hírek úgy szólnak, hogy hat vezetőt gyanúsítanak vállalati pénzek hűtlen kezelésével. A rendőrség kétszáz specialistája egész napos házkutatást tartott a cég két nagy központjában és vállalati menedzserek házaiban, lakásaiban.

2006/11/16
Anonymus (a27@freemail.hu):

Amikor F.György hátradöl székében, és átjárja testét, lelkét keleti szomszédunk iránt érzett barátság felemelő érzése, kicsit gondoljon azért azokra is, akik nem a határ innenső oldalán élik meg, hanem a túloldalán szenvedik el ezt a nagy "barátságot".



A Siemens üggyel kapcsolatban pár kérdés, és megsejthetjük, kik is kaphatták a kenőpénzeket. Kezdetektől szúrta a szememet, hogy hogyan nyerhetett a Siemens a villamostenderen, amikor a legdrágább ajánlatot tette. Persze kidumálták, hogy így szervizelés, meg úgy. Nemsokkal a tendergyőztes kihírdetése után Európa több városából visszahívták a combinokat, hogy ez meg az rossz rajtuk. Már ekkor új tendert kellett volna kiírni, de nem, mi foggal, körömmel... Miért? Kinek az érdeke volt, hogy ezek után is ennyire erősen kitartsunk a Siemens villamosok mellett? Már ekkor új tendert kellett volna kiírni. De nem! Majd megjöttek a combinok, és mi történt? Minden héten meghibásodott egy. Demszky amikor már rohadt kínos volt a kampányára nézve az egész, megpedzette a szerződés felmondását. Ő is tudta, hogy ennek semmi értelme, de azért a külvilág felé jó hatott. Hogy más országokban milyen ügyei vannak, voltak a Siemensnek, azt nem tudom. De hogy nálunk vkik nagyon akarták az utolsó pillanatig, hogy Siemensek legyenek, az 100%. Az sem véletlen, hogy a MÁV-nál az új vonatokat a Siemens gyártja. Mindent, amihez az államnak köze van. Kell ennél átlátszóbb ügy, hogy rádöbbenjünk, itt vkik zsebét folyamatosan tömködik...

Medgyessy Péter hogy is mondta hattyúdalában? "Az SZDSZ tele van korrupcióval..." Tudott vmit. A német rendőrségnek őt is be kellene idéznie meghallgatásra.

2006/11/16
Ki vagytok röhögve!:

Hű, Leó! De el van tévedve! Itt a végeken forrong mindenki, csend van ma még,de hallga! Szvsz lesz olyan is (sok MSZP-SZDSZ-es és MDF-es poltikus is), aki bizony megkapja a magáét.Majd jót röhögünk magukon..addig csak persze élvezze azt a nagyszerű libsibolsi életét.Káprázik a szeme?

2006/11/16
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Mar a multkor is amikor a szlovák benzinár kapcsán dicsekedett a 250 Ft-os magyar benzirráol meg kivántam jegyezni, hogy lassan a testtel, nagyon nagyok az eltérések. Pl. Szegeden nincs egyetlen kut sem amely 265 Ft alatt adna a bezint.

Amit Verespatak kapcsén irt az pedig egyenesen elképesztő. Igenis az a román csatlakozás egyik alfája és omegája is, es ebbol az EU nem engedhet egy jottányit sem. Önmaga is olyan terv, amely elszörnyeszt, nem véletlen, hogy egytelen demokratikus orszagban sem engedelyezett a technologia. Romániaban sem szabad megengedni, függetlenül attol, hogy veszélyeztett minket vagy sem. Minden EU orszagnak már a román allampolgárok, akik unios polgárok is lesznek védelme miatt is ki kell állni ezen sulyosan kornyezetrombolo technologia ellen. Az samunkra csak hab a tortán, hogy mi megint szarban leszunk. A Duna partjárol könnyű beszelni.

2. Ami még fontosabb. Ha most megengedjuk egy csatlakoz orszagnak, ahol amugy is dúl a korrupcio, hogy szándékosan kijátsza az Uniot, akkor megette a fene az egeszet. Es Verespatak csak egy példa. Romániában egyszerűen rájöttek, hogy most az Unio mindeképpen fel akarja venni, ezért szarnak mindenre. Gyakorlatilag semmi sem történt a jogharmonizácio területén az emberi jogok területén, a mindent és mindkemiyt átszövő korrupcio ellen, mert rájöttek, hogy ugy is beveszik őket. Egy olyan szlogen dívik arra, hogy ha most lefekszenek, akkor január elsejéig alszanak, akkor aludva is betolják őket, mert geopolitikai strategiai okok miatt már a nagyok eldöntötték, hogy felveszik őket, ezert gyakorlatilag mar nem is töri magát a román politika, hogy megfeleljen az unios előirásoknak.

2006/11/16
Anonymus (a27@freemail.hu):

Tisztelt "Ki vagytok röhögve"! Leó egy pesti emberke - ráadásul egy cég vezető pozíciójában, gondolom, nem rossz fizetéssel -, aki gyakran jár nyaralgatni, menő kocsikon száguldozó pestiek közt éli hétköznapjait, a buszokon a legújabb telefonokkal játszadozó pesti gyerekeket lát, akik épp egy plázába mennek. A vidékből max. az autópályát látja. Lehet, hogy kicsit eltúlóztam, de nagyjából így fest a kép előttem. Úgy gondolkodik, mint a favorit liberálisai. Gőze sincs, mi van vidéken, hogy élnek az emberek, és csodálkozik - egészen pontosan Orbán Viktor démonját látja akkor -, amikor az emberek az utcára vonulnak. És amikor utcára vonulnak, azt hiszi, akik nem vonultak ki, azok a kormánnyal vannak. Hiába próblom neki magyarázni, hogy azok csak a kitörés előtt álló tűzhányó első füstjelei.

2006/11/16
Anonymus (a27@freemail.hu):

INDEX

A tátrai tigris lefutja a kidöglött pannon pumát

Szlovákia 2008-ra utolér, Észtország még az idén megelőz minket

Haász János 2006. november 16., csütörtök 14:00

Szlovákia történelmi rekordot döntött azzal, hogy az idei harmadik negyedévben már 9,4 százalékos volt a gazdasági növekedése. Az észt és a lett gazdaság idén 11 százalékkal nőhet, de hazánk kivételével az összes új EU-tagtól azt várja az Európai Bizottság, hogy a korábban jelzettnél gyorsabban gyarapszik 2008-ig. Ha folytatódik a leszakadásunk, az egy főre jutó GDP alapján idén még harmadik Magyarország 2010-bencsak a hetedik lesz a nyolcból.

A világgazdasági konjunktúra érezteti a hatását a közép- és kelet-európai új EU-tagállamokban is. Bő egy héttel azután, hogy az Európai Bizottság Magyarország kivételével valamennyi EU8 ország gazdasági növekedésének a kilátásait felfelé módosította, Szlovákia már jelezte is, hogy rászolgál a bizalomra.

Megugrott a tátrai tigris

A szlovák gazdaság az idei harmadik negyedévben történelmi rekordot ért el azzal, hogy a GDP 9,4 százalékkal nőtt. Szlovákia gazdasága a második negyedévben még "csak" 6,6 százalékkal, az elsőben 6,3 százalékkal nőtt. A bővülés azért különösen figyelemre méltó, mert már tavaly is 7,4 százalékkal erősödött a tátrai ország gazdasága.

A bővülés dinamikáját látva legalábbis tarthatónak, de inkább túlteljesíthetőnek tűnik a brüsszeli előrejelzés, miszerint a szlovák gazdaság idei növekedése 6,7 százalékos lesz. A szerdán megjelent adatok - és különösen az éven belüli folyamatos emelkedés - fényében a 7,2-7,4 százalék körüli növekedést sem tartják kizártnak a nyugati elemzők.

Tovább tart a balti csoda

Szlovákia ráadásul csak a térségben teljesít kiemelkedően, az új uniós tagok közül az észtek és a lettek, de talán még a litvánok is előttük vannak. Észtországtól az uniós bizottság 10,9 százalékos gazdasági növekedést vár idén, de a tallinni központi bank 11,8 százalékra számít.

Lettország akár 11 százalékkal is nőhet a tavalyi 9 százalék után ebben az évben - bár elemzők szerint itt a túlfűtöttség miatt komoly kockázatai vannak a növekedés tartósságának -, és még a litván gazdaság bővülése is 8 százalék közelében lehet.

....





MENNYIT IS VÁR A KORMÁNY 2007-RE, 2008-RA. 2-3%??? AZÉRT EZ MÁR VMI!!! ÚJRA CSAK MEGJEGYZEM, HOGY A TISZTELT "BALOSKÁIM" (F.GY. UTÁN SZABADON) ÚJRA CSAK SZEMBESÜLJENEK VELE, HOGY ORBÁN VIKTOR IDEJE ALATT A LEGELSŐK VOLTUNK A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST TEKINTVE. MOST PEDIG AZ UTOLSÓ HELYEN DÜBÖRÖG A PANNON PUMA. SZERINTEM EZÉRT IS AMÚGY ORBÁN VIKTOR ÉS AZ ELLENZÉK A FELELŐS, JA, ÉS A SZÉLSŐJOBBOT MÁR NEM IS EMLÍTEM.




2006/11/16
Polgárnő:

Nyugdíjas öreglányok - tekintet nélkül arra, hogy milyen szavazók voltak eddig - élesítik a körömollót, hogy kivájják Gyurcsány-Molnár és a szófosó Bokros szemeit. Én szóltam!

2006/11/16
mikiegér:

Kedves Polgárnő!

Nem fognak semmit kivájni, mert mielőtt odajutnának a calici vírus végez velük, mivel sem gyógyszerre, sem vizitdíjra, de talán egy pohár gyógyteára se telik majd a pénzükből, a temetési költségekről már nem is beszélve! Az egészségügyi miniszter reformjai gondoskodnak arról, hogy ne legyen se erejük, se idejük vájkálni!


2006/11/17
Ember:

Drága Polgárnő, Mikiegér! Drága Szőkék! Ilyen gonoszlekű nőkkel én még nem találkoztam. Már értem az arabokat, hogy miért zárják a nőket hárembe.


2006/11/17
F. György:

Németh Zsolt a külügyi bizottság fideszes elnöke a magyar munkaerőpiac részleges feloldásáról szólva elmondta, a döntés magyar munkavállalók érdekeivel is szemben áll. Ez most nem aktuális, mint fidesz hatalom idején a kettős állampolgárság. Fantasztikus a fidesz kétszinűsége! Állandóan a Romániában élő magyarok érdkeiről papolnak, de amikor segítséget és támogatást kapnak, a trianon következményeit egy picit is orvosolják, akkor rögtön a határon tuli magyarok ellen fordulnak. Ennél mélyebbre nem lehet sülyedni.

2006/11/17
Leó:

Először is gratulálok Anonymusnak, hogy ki is mondta (azt, hogy nem tudta volna eddig is, úgysem hiszem el): gazdaságunk nyitott, nagyon függ a világon jelentkező tendenciáktól. Ezt a tényt minden kormány tevékenységénél, minden irányban figyelembe kell venni - a jövőben is.

A tátrai tigris lehagyhatja a magyar pumát, de nem lefújja! A két gazdaság - ha egyáltalán verseng - nem egymás ellenében teszi ezt! Azt azért elmondom: a szlovák gazdaság két cikluson át tartó liberális kormányzás után van - örülnék, ha értékelésekor ezt is figyelembe venné! (Eörsi úr e helyzetre azt írta, hogy ha fennmaradt volna, Szlovákia 30(?) év alatt utólérte volna Nyugat-Európát. Én ezt túlzónak tartom, de mint gazdaság-értékelést megemlítem Önnek.) A benzin árát nem a szlovák árhoz hasonlítottam, hanem mint abszolut értéket említettem; amikor 300Ft volt literének ára, nem hagyták szó nélkül - a korrektség azt kívánta volna, hogy a 250Ft-ot is megemlítsék. Nem vitathatom a szegedi benzinárat - de a múltkor (és meg is írtam!) JET-kutat említettem 252 Ft/liter árral, és azt nem Pesten láttam, hanem az országút mentén.

Ha a villamoson a gyerekek egymás mellett ülve mobiloznak egymásnak - ez jelent valamit. Ha az utakon menő kocsik száguldoznak - ez is jelent valamit. És ha mindezt sokan csinálják, akkor sok embernek van erre módja. (A pontosság kedvéért - hiszen engem idézett - azért hozzáteszem: - Nem menő kocsik, hanem nyugati márkájú, tehát új kocsik közlekednek, ami rendszámaikból is kiderül.) És az is tény: az autoforgalom egyszerűen kinőtte a nem erre tervezett Budapestet - most mit csináljak, ha ez is így van? Valóban, nem ismerem testközelből a vidéki életet. De úgy tudom, hogy 7 millió forint árbevételig a gazdáknak nem kell adóbevallást készíteniük - és ezt azért nem kell magyaráznom. A tüntető (nagy)gazdák pedig a Pesten száguldozó menő kocsiknál drágább járgányaikon járnak tüntetni - amelyeket attól az EU-tól kapott pénzen vásároltak, amelyhez való csatlakozáson még mindig gondolkoznak (ha szíveskednek visszaemlékezni kitűnő politikusunk tanácsára, meg arra, hogyan is alakult az EU-hoz való csatlakozásról szóló népszavazás eredmény-térképe.) Ne vegyék Eörsi úr élcnek szánt idézeteit komolyan ! Azért a gazdáért pedig, aki a 160 hektár földje mellé újabb 100 hektárt akar vásárolni, nem szorul össze a szívem. Ne tüntetéssel "harcolja ki" azt a 100 hektárt! (És - teszem hozzá - ne a feketén dolgoztatott zsellérekkel.)




2006/11/17
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):):

Igy van Leo, pont a korrektség miatt kell megemliteni, hogy biztosan van bezzegszlovákiában is olyan benzinkut, ahol sokkal olcsobb mint amiért tankolt. Ön talalt magyaországon 250 Ft-os benzinkutat (tudom én is, hogy van ilyen is), viszont Szlovákiában a szerncse ilyet nem hozott Ön elé pedig biztosan van ott is olyan.

Csak a pálda kedvéért hoztamn elő, hogy bizony Szegeden jelenleg egy benzinkut sem hajlando 265 ala menni. Engem nem boldogit, hogy Morahalmon van egy 250 Ft-os kut is hiszen az oda vissza 45-50 km alatt elvesz a tankolasi nyereseg. Menjen at bezzeg Ausztriaba. Az elso kut Hegyeshalom utan a pályán egy Shell, ahol 1,20 felett adják a 95-ös benzint. ne vasaroljon rejen le az elso falunal (Bruck a.Leita) és ott van egy Agip 0,95. persze veszit egy felorat, de megeri. Szval en is elmehetek Morahalomra de nem eri meg. tehat szamomra itt Szegeden ne leezo fogalom a 250 Ft-os benzin, ha elutazom tudom, hogy vehetek olcsobban. Igy csak annyit tehetek, hogy orrba szájba szidom Botka Lászlót Szeged maszopos polgármesterét, hogy nem tud hatékonyan tárgyalni az olajcégekkel, igy védve Szeged 60 százalékban rá szavazo polgáraira. Én nem voltam köztük.




2006/11/17
Anonymus (a27@freemail.hu):

Mihez gratulál, kedves Leó? Mintha eddig mást mondtam volna. Ellenben Önnek nem tudok gratulálni. Mert amikor az Orbán-kormány 3,x% növekedését hasonlította össze a szoclib kormány 4%-val, akkor teljesen megfeledkezett a mostani megállapításáról. És a jelen is pont arról szól, hogy míg minden ország profitál a világgazdasági konjunktúrából, addig mi alig. Sőt! Gyurcsány maga mondta az öszödi beszédében, hogy a konjunktúra mentette meg a magyar gazdaságot az összeomlástól. Leó! Tudom, hogy nem komálja Orbán Viktor, de ideje lenne belátni, hogy ennyire dilettáns, SZAR (igen, SZAR!) kormánya még nem volt ennek az országnak a rendszerváltás óta. És nem csak gazdasági értelemben. Ha mindezt, ami itt történt és történik Orbán Viktor kormánya követte volna el...

2006/11/17
mikiegér:

Kedves JÓEMBER! Nem talált, nem kap két pontot a vidéki versenyző, és nem cserélhet helyet ezúttal a bűvésszel! Gyakorolja még a mutatványt!

2006/11/17
Anonymus (a27@freemail.hu):

VANNAK MÉG, ÚGY LÁTSZIK, AZON AZ OLDALON IS, AKIK NEM MESZTELENCSIGA GERINCCEL RENDELKEZNEK.



A baloldali értelmiség böszmeségéről ír egy volt SZDSZ-es államtitkár

Index

2006. november 17., péntek 10:54

A balliberális értelmiség böszmesége címmel közölt írás Soós Károly Attila, egykori politikai államtitkár, az SZDSZ volt parlamenti képviselője. Tamás Gáspár Miklós, egy másik volt szabad demokrata képviselő feloszlatná az SZDSZ-t.



"...sok nyílt eszű, tisztességes embert lehetetlen meggyőzni arról, hogy az egész beszéd nem volt cinikus; hogy nem volt egy cinikus előadás arról, hogy tönkretették az országot" - írja az Élet és Irodalomban Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről Soós Károly Attila közgazdász, az SZDSZ egykori parlamenti képviselője, a Horn-kormány politikai államtitkára.

TGM feloszlatná az SZDSZ-t "Kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet" - írja a csütörtöki Népszabadságban Tamás Gáspár Miklós annak kapcsán, hogy Demszky Gábor főpolgármester levélben, Kuncze Gábor szóban marasztalta a nyugdíjazási kérelmet beadó Gergényi Pétert. A volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő filozófus szerint a budapesti rendőrfőkapitány "az elnyomó rendőrállam jelképe" A kormány bűnei Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a liberális értelmiség egy része a zavargások után még inkább a Gyurcsány-kormányban bízik. Vitába száll Bauer Tamással, egykori SZDSZ-es képviselőtársával, aki szerint az ellenzék demagóg ötletei befolyásolták Gyurcsányékat. "Az ellenzék politikájának megvalósítása mint programlopás normális politikai gyakorlat - írja. - De ilyesmit kényszerűségből, tudva, hogy rossz útra visz, miért kell megtenni?"

A szerző A balliberális értelmiség böszmesége című cikkében a kormány "súlyos bűnének" tekinti a várható hiányról szóló adatok eltitkolását, az államháztartási adatok rendszerének "bizonyos fokig" tudatos bénítását és az autópályák finanszírozásának államháztartáson kívüli szférába könyvelésével kapcsolatos ábrándokat.

Najebaty zapad

Ez utóbbiról Soós Károly Attila megjegyzi: "Az egész kísérlet leginkább arra a najebaty zapad (b....uk át a nyugatot) belső jelszó alatt folyó propagandakampányra emlékeztetett , amellyel a Szovjetunió szép emlékű brezsnyevi vezetése a NATO egyoldalú leszerelését próbálta meg kimesterkedni."

A volt SZDSZ-es képviselő szerint a rendszerváltás óta még nem követtek el akkora kommunikációs hibákat, mint most, és egyik kormány sem teremetett ilyen rövid idő alatt ekkora káoszt. "Aki baloldali és/vagy liberális, az úgyszólván kötelezően ebben a kormányban látja a megoldást - írja. - Számomra azonban ez nem megoldás. Számomra maga ez a közvélekedés a probléma."


2006/11/17
Mondjátok meg az igazat!!!!:

"Az október 23-i közvetítésekben többször is lehetett hallani, hogy halottakat is követelt a rendőri erőszak. "Két emberről beszélnek az Astoria környékén, egy harmadik személyról pedig a Deák térről".- hanzott el az esti Krónikában fél hétkor.

Másnap az internetes hírportálok is megemlítették miszerint három-négy (van aki szerint öt) haláleset történt a rendőrségi beavatkozás következtében. Aztán hirtelen eltűnt a hír, mintha soha le sem írták volna.

Azóta is előkerülnek olyan információk és személyes beszámolók, melyek "letakart testekről" szólnak, sőt egy 6-10 év körüli gyermek halálát is emlegetik tüntetők az Astoriánál történt lovasroham kapcsán.

Mi az igazság? A RISS keresi a szemtanúkat.

A webhelyükön rengeteg a feljelentésekhez használható információ van, többek között például számtalan rohamrendőrökről készült és hozzájuk elküldött fotó! Ha még nem tettél feljelentést, mert úgy érezted, hogy nincs értelme nézz körül a RISS-nél!

(Készült a RISS-en megjelent anyag felhasználásával.)"




2006/11/17
Leó:

Minden jel arra mutat, hogy nem vagyok jó író. Képtelen vagyok világossá tenni: a benzin 250 Ft-os árának megemlítésével nem azt akartam mondani, hogy Piszkos Alfrédnak módja van/érdemes ... Szinte ugyanazzal a lélegzettel írtam gazdaságunk nyitottságáról - a benzinár tehát tőlünk független; pillanatnyi állása nem a kormány érdeme/hibája. Azt hittem, ezzel nyilvánvalóan semleges példát hoztam mondanivalómra: amikor felmegy ez az ár (pl. 300Ft-ra) az a koalició bűne, de meg sem említik, amikor lemegy. következésképpen ebben az összefüggésben a tényleges ár inkább harmad-, mint másodrendű kérdés.

Régebben is feltűnt, de most ismét előkerült: a kellően el nem itélhető, sőt hazaáruló liberális értelmiségiek azonnal példaképpé lépnek elő, amint a kormányt bírálják! Két kézzel fogom a fejem, amikor halálos komolysággal vádolják az MSZP-t azzal, hogy nem baloldali, és szintúgy, amikor a legkevesebb szekusnak titulált TGM-re hivatkoznak.

Amiben mélységesen egyezik véleményünk: a kormány kommunikációja csapnivaló! De vegyük figyelembe, hogy koalició kormányoz, és az egyik párt képviselőjének oldalán ne a másik pártot bíráljuk; az egészségügyi reform kommunikációja olyan mélyen van a bányabéka feneke alatt, mint a magyar foci színvonala a világétól. Egyszerűen hihetetlen! Mert az, hogy összefüggő képet nem tudnak adni, nem meglepő. (Nemrég fejtettem ki, miért.) De az, hogy állandóan csepegtetnek, és a két csepegtetés még csak nem is hasonlít egymásra, minden képzeletet felülmúl. Nem lehet megmondani a miniszternek: Fogja be a száját, az isten áldja meg, és csak akkor szólaljon meg, ha van a kormány által elfogadott, összefüggő tervezet?

2006/11/17
Marosi Pál:

Az SzDSz és az MSZP hazug választási kampányának díját kell megfizetni most gyurcsány-csomag formájában.

2006/11/18
üzenet nektek SZDSZ:

Nekem tetszik, amit a kormány művel: hamarabb megdöglik itt majdnem mindenki, csak semmi cicó!!Aztán jöhetnek a letakarított földre az izraeli pógárok, ugyebár? Hajrá SZDSZ, csak siessetek nagyon!!Majd fentről figyelünk és intézzük a sorsotokat, csak úgy, mint ti a mienkét.Na agyő,piciny nemzetgyilkosok!! Csak semmi lelkiismeretfurdalás, semmi liberalizmus, csak úgy, mint a népírtók!Szégyen.

2006/11/18
Marosi Pál:

Kvíz játék:

Ki mondta az alábbi idézetet Jeruzsálemben: "Zsidó vagyok, és fontosnak tartom, hogy ezt idejövetelemmel is kinyilvánítsam."

1. Kún Béla 2. Gerő Ernő 3. Rákosi Mátyás 4. Eörsi Mátyás

A helyes válaszért Gyurcsány-csomagot küldünk.

2006/11/18
Marosi Pál:

Lenne egy topik javaslatom: "Eörsi Mátyás és a judeo-bolsevik terror"

2006/11/19
Leó:

Azt még megértem, hogy a koalició hazug választási kampány eredményeképpen nyert. Azt is megértem, hogy e kampány közben többet hazudott, mint a Fidesz (minden gyerek tudja, hogy a 3,5 ezer milliárd, amit a Fidesz igért, kevesebb, mint az MSZP által igért 1,5 ezer milliárd). Ismétlem, ezeket megértem. De az már nem világos előttem: ez a beigért(!) 1500 milliárd miféle költségként jelentkezik most, amit meg kell fizetnünk?

2006/11/20
Leó:

Visszatérek kedvenceimhez - a történetekhez. Tavasszal, a választások után kollégámmal, a világosan, egyértelműen, bavallottan miépes Zolival beszélgettem: - Lenyúlt benneteket a Viktor! - mondtam neki, at eredményekre utalva. - Ne hidd!- válaszolta. - Te ezt nem tudod, de a Fidesz gyűlései már teljesen a mi koreográfiánk szerint zajlanak! Miért jutott eszembe, és miért írom most meg e beszélgetést? Idézek egy Eörsi úrral készített, általam most olvasott interjúból: " Magyarországon - tudjuk - a konzervativok integrálják a szélsőjobbot. Vagy a szélsőségesek a konzervatívokat."

2006/11/20
F. György:

Igazat kell adnom Eörsi Úr tételének, miszerint "A konzervativok integrálják a szélső jobboldalt." Ennek újabb állomása, hogy az SZDSZ hallgatólagos támogatásával elnökké lett Sólyom László visszaadta a nyilas tábornok Szállasi által adott rendfokozatát. Nem a Horty által adottat (!), hanem a háborús bünös Szállasiét (!). Szégyen és gyalázat! Remélem ennél mélyebbre már nem lehet sülyedni a láthatalan alkotmány morális fertőjébe. Szekeres honvédelmi (?) miniszter ellenjegyzését is el kell itélni. Fel háboritó a védekezése, hogy kötles volt ellenjegyezni. Ha kötelező, akkor Szekeres úrat a kutyámra is le lehet cserélni, egy jó csontért ő is ellent tudna mindent jegyezni. Non omne quod licet, honestum est. Gyávák a közéletünk szereplői. Sólyom félt elmenni október 23-án koszoruzni. Szekeres félt megtagadni a egy nyilas tábornok erkölcstelen rehabitálásának ellenjegyzését. Szégyen és gyalázat! Nem értettem egyet annak idején, amikor Dávid Ibolya igazságügy miniszter nem ellenjegyezte Kunos úr jogos kegyelmi kérelmét, de most azt mondom, hogy neki volt erkölcsi tartása. Sólyom László és Szekeres Imre ezzel további szellemi municiót adott a neonyilas csőcseléknek. Szégyen és gyalázat!

2006/11/20
Leó:

F. György számára idézem hazánk egyik nagy politikai gondolkodóját - Orbán Viktort: " A kommunisták hülyék és gyávák!" Így már érthetőbb?

2006/11/21
Anonymus (a27@freemail.hu):

Tudom, hogy nem túl szép kérés, mert munkával jár, de legyen szíves már megadni, kedves Leó, ezt Orbán Viktor hol mondta így, ilyen formában. Megtisztelne. Köszönöm.

2006/11/21
Leó:

Életemet és véremet Önért, kedves Anonymus, és a források felkutatására vonatkozó kívánságaiért. Addig, amíg ez memóriám kapacitásába belefér, igyekszem a jövőben is kedvére tenni és a forrást felkutatni - de kérem, ne kívánjon lehetetlent tőlem.

De hadd kérdezzem meg: - Van kifogása akár az idézet, akár az idézés ellen? Egy ilyen kijelentés rossz fényt vet Orbánra, vagy megalapozatlanul bírál? (Be kell vallanom, számomra mindkét kérdésre a válasz: nem! Szellemes is, igaz is.)

2006/11/22
Anonymus (a27@freemail.hu):

Csak azért bátorkodtam megkérdezni, mert valamennyire ismerem Orbán Viktor stílusát. Tudja, lehet ezzel-azzal vádolni, de hogy nyílt fórumon lehülyézzen valakit, ezt nem hiszem el. Hogy bírálja a (poszt)kommunistákat, az egy dolog. De hogy úgy fogalmazzon, ahogy Ön azt ide vetette, azt nem hiszem el, mert soha ilyenre nem volt eddig példa. Tudja ez hasonló, mint a múltkori eset, amikor a 168óra igazmondói állítólag tudni vélték, hogy OV ordítozott Sólyom Lászlóval, mintha az a kutyája lenne. Ezt sem hiszem el, mert Orbánnak más a stílusa. Egybént végül nem tudta igazolni, hogy tényleg így volt.

Tudja, Leó, Ön büszkén írja, hogy nem érzelmek alapján gondolkodik a politikáról, de tényként írt le egy olyan dolgot, amit egy amúgy bizonyítottan hazug (Chirac álinterjú) csekély példányszámú hetilap cikkének utolsó bekezdésének "állítólag" mondatában olvasott. Hogy aztán végül így volt-e vagy sem, azt nem tudom, de szerintem ennek tükrében megállapíthatjuk, hogy Ön (is) nem állítólag, hanem biztosan érzelmek alapján (is) alkot véleményt politikai kérdésekben, bárhogy is tetszik ezt tagadni.

2006/11/22
Leó:

Természetesen, kedves Anonymus, nekem is van nézetem, értékrendem és - szimpátiám. De az is biztos: soha, egyetlen egyszer sem támadtam Orbán személyét; nem ócsároltam őt magát, sem személyét, sem származását nem emlegettem becsmérlően - ami, bárhogy nézzük is, nem mondható el fenntartás bélkül sem Önről, sem azokról az eme honlapra írókról, akik Önnel azonos nézetűek. Legutólsó írásomban Orbánról azt írtam: Amit mond, az igaz is, szellemes is. Nem hiszem, hogy ez gyalázkodás. És nem hiszem, hogy nimbuszát tépkedtem volna; Ön komolyan gondolja, hogy egy felcsúti gyerek szájából ez különlegesen durva kijelentésnek minősül? Be kell vallanom: itéljen el bár érte, de az én szépérzékem szerint ebben a kijelentésben semmi elvállalhatatlan nincs.

2006/11/22
Anonymus (a27@freemail.hu):

Az az igazság, kedves Leó, hogy Ön kultúrember módjára röhelli legalább annyira Orbán Viktort, mint mi Gyurcsányt. hozzászólásaiból ez derül ki. Visszafogottságához fogadja elismerésemet. Nekem nem mindig sikerült, de mentségemre legyen mondva, hogy Gyurcsány 1000x annyi muníciót szolgáltatott arra, hogy vérnyomásom, vérnyomásunk a plafonon legyen, mint OV, de nyílván ebben nem értünk egyet.

Tudja a 168órás idézet kapcsán azért tegnap felmerült benne egy-két gondolat. Tudja Leó, én ha a Demokratában - most lehet, hogy sok jobboldali hozzászóló kiakad rám - olvasok vmit erről vagy arról (nem olvasom amúgy, de olykor kezembe kerül ismerőseim által), azt kétségekkel fogadom. Ha ezt "állítólag" közlik, akkor az olyan, mintha nem is írták volna, annyi igazságtartalmat tulajdonítok neki. Pedig a Demokrata álinterjút még nem közölt. Ezek után elgondolkodtam, hogy kettőnk közül vajon ki akar jobban a tényekről olvasni, vagy pedig a nemkedvelt személyről megint vmi szaftosat.

2006/11/23


Szóljon Ön is hozzá!


Cenzúrabox

Vissza


A lap tetejére Nyitólap