Bevezető   -   Parlament   -   International   -   Politikai Napló   -   Képek és linkek  
 

Jézus és Barabás

Karinthy Frigyes gyönyörű írása szerint, amikor Pilátus a tömeghez fordult, hogy kit engedjen szabadon a húsvéti szokásoknak megfelelően, Barabást a rablót, vagy Jézust, akkor a tömegben egyenként mindenki azt kiabálta, hogy „Jézust”, ám ahogy a tömeg kiabált, a mindenki által kiabált „Jézust”, egyszerre már úgy lehetett hallani, hogy „Barabást”.

Húsvét ide, húsvét oda, ez az írás nem a bibliai történetről szól, hanem az április 9-i választásról. Ám nem az általam színművészként igen nagyra tartott Eperjes Károly aktuálpolitikai áthallással, nem a versenytársak bármelyikét is azonosítva Jézussal vagy Barabással. Karinthy szerint az egyes emberek helyesen gondolkodnak, de amint tömegben vannak, nézeteik az ellenkezőjére torzulnak. Sok igazság van ebben, ám április 9-én éppen ennek az ellenkezője következett be. Voltak olyan jelek, hogy többségben lesznek azok, akik Orbán Viktort akarják a miniszterelnöki székben látni, ám amikor a tömeg szólalt meg, a nemzet bölcsen döntött.

A kampánycsend napján Strasbourgban voltam egy Koszovó-konferencián, és én – ha nagyon szigorúak hozzám – megszegtem a kampánycsendet egy, a családomnak küldött emaillel. Ebben azt írtam meg, hogy az SZDSZ bejutására mérget nem lehet venni, akármilyen jó is volt a párt kampánya, ám mélyen hiszek abban, hogy a választáson érvényesül egy magasabb rendű igazság, és a magyar nép ezt látja. Látta 1990-ben, amikor a Nyugodt Erőben jobban bízott, mint a Szabad Demokraták Szövetségében, látta 1994-ben, amikor annyira elegük lett a Csillagszeműekből, hogy visszahozták a hatalomba a volt egypártrendszer utódját, és látta 1998-ben is, amikor Orbán Viktort segítette hatalomba. Több alkalommal elmondtam baráti társaságban, hogy ott ültem a Mérleg utcában és figyeltem az eredményeket, és egyrészt el voltam keseredve az SZDSZ mélyrepülése miatt, másrészt azonban hátradőltem a székemen, mert örültem annak, hogy Magyarország történetében először egy nyugatias, modern középjobb erő született, és kerül kormányra. Persze, akkor még a fülemben csengettek akár Orbán Viktor, akár Kövér László világosan, kompromisszum-mentesen megfogalmazott bírálata Antall Józseffel szemben, Csurka István miatt, és meg voltam győződve arról, hogy a Fidesz jobboldalon teljesen zárt lesz, és a határok mindenki számára világosak lesznek. Nem így történt, naiv voltam, ezért ugyanilyen bölcsen döntött a nép 2002-ben, amikor Orbán Viktort leváltotta.

Itt álljunk meg egy pillanatra, mert a 2002-es kampányban az MSZP eszement ígérgetést folytatott. Sokan vélték úgy, hogy az ígéretdömping volt az MSZP győzelméhez vezető kulcs, Áder János bizonyára, hiszen a Kóka Jánossal folytatott vitában el is hangzott tőle az a félmondat, amikor az MSZP választási ígéreteit sorolta, hogy „emiatt nyerték meg a választásokat”. Mi lehetett tehát a tanulság a Fidesz számára? Ígérni egy még nagyobbat! Ellenzékből könnyebb, mint kormányon!

Csakhogy a Fidesz tévedett, az MSZP és Medgyessy Péter nem az ígéretekkel nyertek, hanem azon, hogy az Orbán-kormány rendkívül agresszív volt, morális igazságait akarta a kormányzás szintjére emelni, márpedig az emberek nyugalmat akartak, és ezt Medgyessy Pétertől várhatták el. Amúgy megkapták ezt is, és sajnos a választási ígéretek teljesítését is, de ennek részletes fejtegetése nem ide tartozik.

A 2006-os választás első fordulójának eredménye alapvetően két okra vezethető vissza. Az első, hogy Orbán Viktor a Kossuth téri gyűlésén felhagyott a korábbi, közép felé irányuló politikájának, és ismét a volt miniszterelnök Orbán Viktor agresszivitását mutatta be, ennek része Mikola István szerepe is, amelyet én személy szerint egészen döbbenetes hibának vélek. A másik ok azonban az volt, hogy Orbán Viktor a populizmuson kívül az ég egy világon semmit sem tudott mondani a jövő Magyarországáról, és ez éles ellentétbe állította 1998 Orbán Viktorával. 2006-ban Gyurcsány Ferenc tudott olyan – így szokás mondani – jövőképet felfesteni, amely hiteles volt a választók szemében.

A hitelesség rendkívül fontos, és Orbán Viktor azt hihette, hogy mindent meg lehet etetni a magyar választókkal. Lehet, hogy a választók közül sokan elhitték Orbán Viktornak, hogy a társadalombiztosítási járulék csökkentése és a nyugdíjemelés egyszerre végrehajtható. Arra azonban kíváncsi lennék, hogy mi járt Orbán Viktor fejében akkor, amikor 4, sőt 5 metrót ígért, és Budapest Fejlesztési Minisztériumot! Tényleg azt hitte, hogy elég csak két ilyen mondat, és a választók elfelejtik, hogy mi mindent tett Orbán Viktor éppen Budapest ellenében? Tényleg elhitte, hogy éppen az MSZP miniszterelnök-jelöltjével szemben kell megvédelmezni a panellakóházak lakóit a „panelproli” kifejezéstől? Nem tartott attól, hogy ezek a mondatok a többi ígéretének hitelességét is teljességgel alámossák?

2006-ban tehát a mélyebb igazság azt kívánta, hogy Orbán Viktor veszítse el a választásokat, és ha ehhez szükséges volt az is, hogy az SZDSZ bejusson a parlamentbe, hát akkor be fog jutni – írtam ennél lényegesen tömörebben a családomnak Strasbourgból a kampánycsend alatt.

Persze, hogy örülök annak, hogy igazam lett!

Hanem ami azután következett! Orbán Viktor természetesen 9-én éjszaka már tudta, hogy vesztett, és ettől kezdve ezerrel próbálkozik azzal, hogy a vereség felelősségét áttegye Dávid Ibolya hátára. Lehet, hogy ez szerelmetes hívei körében sikerülni is fog neki, de ez csak arra lesz jó, hogy örökös pártelnök maradhasson. Megígérte ugyan a választás előtt, hogy vereség esetén lemond, ám a hétvégi pártújságjában, a Magyar Nemzetben már arról értekezik, hogy „a Fidesz kampányát én vezetem, a Fideszt én vezetem, és én fogom vezetni a választások után is.”

Évekig hallottuk, hogy 3,2 millió emberrel konzultált a Fidesz nemzeti programja kialakítása során, a nemzeti konzultáció a Fidesz programjának kvintesszenciája, a Fidesznek jogában sem áll eltérnie tőle, és egyszer csak mit is hallunk? Azt, hogy az új miniszterelnök-jelölt felelőssége lesz majd az új programot „összefésülni”. Találóan írta Megyesi Gusztáv az Ésben, hogy egyetlen mozdulattal „kifésüli” a nemzeti konzultáció mind a 3,2 millió tagját az új programból, „kábé ennyit gondol a vezér az ő országáról”.

Orbán Viktor tehát marad pártelnök. Én a magam részéről sok sikert kívánok neki további politikai pályafutásához, bár meggyőződésem, hogy a jobboldal jobban járna egy az együttműködésre képes, nem a másikat csak lealázni, maga alá gyűrni tudó vezetéssel, de ez legyen a jobboldal dolga. Hogy Dávid Ibolya lesz-e képes rá, vagy egy új Fidesz-vezetés, nem tudom. A legcsekélyebb esélyt annak adok, hogy Orbán Viktor fog átmenni egy metamorfózison.

A tömegben sokáig fognak még sokféle dolgot kiabálni. De az egész, az egész továbbra is egy nagyon világos és pozitív üzenetté fog összeállni, nem úgy, mint Jézus és Barabás Karinthy-féle változatában. És amíg a tömeg, amíg a nép hangja ennyire világos, ennyire bölcs, addig minden okunk meglesz a bizakodásra.





2006. április 16.

Hozzászólások:

mikieger:

Korpa közé keveredett, felfalták a disznók.

Nagyon találó!


2006/04/17
czapp józsef (czap@freemail.hu):

A kormány biztonsági szolgálatának ( sicc ) nem adok munkát mert kiírom, ha kell a mére- teimet is. Spórolok, engem nem kell figyelni. Gratulálok " rendszerváltó pártjukhoz, most is kiderült, hogy Önök a baloldalon voltak és maradtak is. Lásd: a jó Demszki elvtárs, aki útlevelet kapott nyugatra, amikor és még a nagyon baráti jugóba sem mehettem. Maguk most a hóhérnak köszönik meg, hogy jó munkát végzett. Persze ÁVÓS szülőkkel egyszerü. Czapp József


2006/04/17
Marosi Pál:

"2006-ban tehát a mélyebb igazság azt kívánta, hogy Orbán Viktor veszítse el a választásokat." Már a második forduló is lejárt??? Kiváncsian várom, hogy a cionista entitás nagykövete az elsők között fog gratulálni az SzDSz-nek, mint tette azt 2002-ben?

2006/04/18
Leó:

Időközben Eörsi úr megnyitotta ezt az oldalt - itt foglalkozom az előzőn leírtakkal is.

Egyszerűen megdöbbent Anonymus is, Piszkos Alfréd is! És most tekintsünk el Merkel asszony méltatásától - más helyzet, más személyiség. De Kedves Barátaim! Azt leírni, hogy egy akárki által vezetett jobboldali kormányban a mai erőviszonyok mellett nem Orbán lenne a korlátlan úr - ez egyszerűen minden képzeletemet felülmúlja! Én megértem, ha valaki szerelmes, megértem, ha valaki szerelmében vak, megéretm, ha valaki szerelmében elveszíti gondolkodóképességét - na de valami határt azért tartsunk! Az igazi jó írásokon a valóság mindig keresztüljön; az író akkor, amikor a "papír" elé ül, valahol mindig megtalálja az igazi valót. Ez különbözteti meg az írót a propagandistától. Egészen komolyan gondolják, hogy (pedig megírtam már egyszer!!!) Orbán esetében nem lennének - Sárazsadány mintájára - olyan találkozók, amelyek nem minisztertanácsok, hiszen erről nem született jegyzőkönyv! (és erről bírói itélet is született, ha nem feledték volna el!)? Annál az Orbánnál, aki majd' egy évszázad után beszüntette a minisztertanácsi jegyzőkönyvek felvételét? Komolyan állítják (ez semmi: el is hiszik!) hogy egy ilyen kormányt nem Orbán vezetne, nem Orbán utasításait hajtaná végre? Amelyik Orbán úgy váltotta le a kongresszus által megválasztott alkancellár-jelöltet, hogy még csak egy elnökségi ülést sem hívott egybe? Aki a Fidesz teljes programját egy mozdulattal hajította ki az ablakon? (Hiszen nem Fidesz-progran alapján akar tárgyalni, hanem "majd a miniszterelnök-jelölt összefésüli a programokat"! )

Dávid Ibolyának mit vetnek a szemére? Azt, hogy élni merészel? Miért kellene neki a Fideszért, és nem saját pártjáért dolgoznia? Miért ne láthatná, hogy a tényleges hatalom birtokában Orbán már kényelmesen vásárolhatná/ölhetné meg az MDF-et? Miért nem látják, hogy most, a második forduló előtt egybe esnek az MDF és a koalíció érdekei - ez objektív tény, aki ebből a jövőre nézve következtetést (Dávid a jobboldal árulója) von le, elemi dolgokat sem lát meg. Miért tekintik a jobboldal hosszú távú érdekének a MIÉP minden jegyét átvevő Orbán hatalomba kerülését? Azért, mert egy zsenit nem szabad akadályozni? Előzőekben részletesen soroltam fel Orbán elképesztő baklövéseit - ismételjem meg őket? Gondoltak arra, hogy egy ilyen vezető mit tudna ártani Magyarországnak? Nem látják, hogy Orbánnak egyetlen taktikai fegyvere van: legyőzni az ellenfelet? Emlékeznek? Magyarország ne szavazza meg az EU költségvetését! Vétózzuk meg Románia csatlakozását! Ugyanaz, mint az itthoni politikában. Elhiszem, jaj de jó, most megmondta nekik! Ez a zseniális politika? Emlékszem, nagyon is emlékszem, mennyire felháborodott Anonymus, amikor felvetettem: Orbán milyen felelősséget vállal? Most láthatjuk, mennyire jogos volt kérdésem (mondhatnám azt is: mennyire láttam már akkor is lényegét), amikor két kézzel akarja a felelősséget másra tólni. 2002-ben: csaltak a szavazatok megszámolásánaál! 2006-ban: Dávid Ibolya a bűnös! Mindig van bűnös, csak az orbáni politika a hibátlan!

Elmesélek egy történetet: Egyiptom elnöke, Nasszer, felsorakoztatta csapatait az izraeli határon, majd kikergette az országában állomásozó, a két országot szétválasztó ENSZ-csapatokat. Nem kell politológiai egyetem ahhoz, hogy megértsük, ez mit jelent. Azonban Izrael, szinte a laktanyákból kiindulva megelőzte őket, és szétverte az egyiptomi csapatokat. (Mit gondolnak, ki volt az, akinek felelőssége elvitathatalan? Ki vitte bele hazáját egy teljesen felesleges vereségbe?) Nasszer azonnal lemondott - azonban Egyiptomban spontán(!) tüntetések robbantak ki, melyek maradásra szólították őt fel. És Nasszer, a tüntetéseknek engedve, maradt. Soha, ismétlem, soha ne feledjék ezt a történetet!

Bosszankodva látom az új SzDSz-plakátot: KÖSZÖNJÜK! Mit köszönnek, az istenért? Vége van a választásnak? Nem azt kellene - "a győzelem megvan" üzenete helyett - sulykolni az emberekbe, hogy nincs vége semminek, még nem nyertünk, most jön a második forduló?! Nem a liberális választókat kellene mozgósítani a közös (ismétlem: KÖZÖS) jelöltek mellett?

2006/04/18
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Leonak,

Szerintem nem olvasta el figyelmesen ait irtam. Tudom hogy hoszan irtam le de talan erdemes teljesen elolvasni. Amit irtam David Ibolyarol kizarolag az MDF szemszogéből szolt, es nem a FIDESZebol, ezert téves Leo itelete. Én egy szót sem irtam a majdani közös kormányzásrol, mert az nagyon távol van. Kizolag a két forduló közötti két hétről beszéltem, és kizárólag az MDF-ről. Megpedig arrol, hogy remek lehetősége lett volna ingyen és bérmentve megdupláznia az MDF frakciojat, és Orbán feletti kis győzelemről. Mindkettőre égető szüksége lett volna az MDFD-nek. Es ha emelett esetleg nyer (amit magam se hiszek) egyutt a FIDESZ es az MDF majd jövő héten megtárgyalnák együtt. Hogy nem lehet Orbant leszoritani ebben a koalicioban. Ha meg sem probalja. Szerintemn hiba volt, hogy meg sem probaálta a látszatot kelteni, hogy tárgyal. Hiba volt nem elmenni a televizioba, hiba volt, hogy keséőbb sem ö jelent meg a televizoban (talan egyszer ment megint csak el).

Nem ertem Leot, hogy miert nem tetszik a Merkel hasonlat. Azert beszeltem erről, mert maga David Ibolya hasznaálja, és mert valoban sok tekintetben illik is a kép D Ibolyára. Angela Merkelnek is sikerúlt egyreszt a sokkal tekintélyesbb és népszerűbb Edmund Stoibert semlegesiteni a jobboldalon, a baloldfalon pedig Schrödert KO val kipenderiteni. Csak azt eszik meg vacsorára, aki hagyja magát. David Ibolya egyszerűen fél. Ilyne sosem lesz miniszterlnök. ha meg is erősődik az MDF, akkor előbb -utobb, de inkább elöbb valaki kiszoritja a pártelnöki székből, mert nem lehet ilyen hatorzatlan poitikával miniszterlnöki ambiciókat kergetni. Es akar tetszik akar nem az elkövetkező négy évben D. Ibolyanak meg kell ütközzön Orban Viktorral. Akar bomlik a FIDESZ akar nem. Ha bomlik a FIDESZ akkor meg kell küzdjön azért, hogy onnan kivalo politikai frakciok őhozzá csatlakozzanak ha nem bomlik akkor meg át kell csáébitson onnan meghatározo személyiségeket. Az MDF legnagyobb hiánya jelenleg az, hogy kiürült és nincsenek szakpolitikusai. Tehayt vagy importal, vahgy kinevel. Az importáláshoz meg küzdeni kell Orban Vikotorral. Tehat akarhonnan indulunk, ugyanoda jutunk. Nem kerulheti el összaütközést Orban Viktorral. Kettes szamu feladat. A vaálasztok meggyőzése. Ujabb csata Orban Viktorral, mert David Ibolya a jobboldalon határozta meg meg az MDF helyet. Elképzelhető, hogy átcsábit néhány százalékot a MSZP táborábol, de az garantáltan nem elegendő hogy vezető jobboldali párt legyen. tehat a jobb oldalról kell meriteni vagyis Orban Viktor táborábol. És én azzal nem értek eghyet sem Eörsivel, sem mással, hogy OV el tünik. Lesznek konfliktusai, lesz térvesztése, de meghatározo polikusa lesz a FIDESZNek és a jobboldalnak továbbra is. Az MDF valoban sok hivet tudott volna most átcsábitani, hoisz a FIDES szavazok között nagyon sokan vannak olyanok, aki a régi MDF táborában vannak most, és mindezt azért mert nem volt más párt itt Ezek között nagyon sokan vannak ugy mint én, hogy nem értik miképpen lett OV a keresztény nemzeti jobboldal vezére. Most nagyon figyelmesen olvasson Leo, mert nem irom le kétszer. 12-13 éven keresztül sem sikerült megértenem OV metamorfózisát. Továbbra is úgy tartom, hogy ugy került OV a keresztény nemzeti jobboldal élére mint Pilátus a Credoba (remélem, hogy érti miről beszélek), hisz sosem felejtem el a csuházásá, és az 1990 junius negyediki kivonulását. Két dolgot tudom mentségére szolni. Az egyik, hogy amiota átkerült a jobboldalra azota ott van, és egyre hatrozottabb, másrészt amikor azért ő kormányoztak azokat az elveket amiket én hiszek, és amiket én fontosnak trartok azokat következetesen képviselt. Az egyházi intézemények élni udtak, a határon tuli és itthoni magyarok pedig otthon érezhették magukkat az országban és a bőrükben is egyaránt. Amikor a szoclibek kormányoznak, akkor az egyházakat és a határon tuli magyarokat is egyaránt üldözik és megvetik. Tudom, hogy ezzel Ön nem ért egyet, de attól meg ez az igazság, hisz mindét fél következesten ezt tapasztalja. Tehát nem tartom OV-hiteles személynek a keresztén-nemzeti jobboldal élén, de legalább jol csinálta eddig. vagyis abban a pillanatban, ahogy a régi MDF élén megjelenne egy valodi hiteles személyiség mint amilyen Antall Jozsef volt akkor magam és még sokan mások azonnal csatlakoznánk. David Ibolya nem az. Lehet, hogy hiteles, de nem alkalmas. OV nem feltétlen hiteles, viszont alkalmas volt rá. És itt hangsulyozm a volt-at, mert valoban kiváncsi vagyok, hogy mit hoz az első év ujabb ellenzékiség.

Summa summarum. Nem éremeltem meg leotol azt a kemény kritikát, amit irt, mert én nem a FIDESz szemszogéből kritizáltam Ibolyat, ahanem egy potenciális MDF szurkolo szemszögébőé David Ibolya elpuskázta, hogy két hét alatt megduplázza a sajat pártját. KOnok makacsságával végül elérte azt is, hogy a meglévő helyzetét gyengitse. Saját magának is hazudott ha elhitte amit mondott, mármint hogy akik az MDF re szavaztak azok nem akartak kormányváltást, mert ez egyszerűen nem igaz.

2006/04/18
Nagaina (gjt51@freemail.hu):

Urak, urak! Nem az a lényeg, amit a honlap tulajdonosa leír, de még csak az sem, amit valójában gondol! Mert mit számít?? SEMMIT! Ami számít, az a szándéka! A bomlasztás, a ...-keverés, és mehetnénk tovább,tovább... Egyébként pedig végigolvasni sem érdemes, mert rögtön az elején akkorát hazudik a további bekezdések tükrében, hogy ettől kezdve magát valamire is tartó ember számára - ha eddig még nem lett volna az! - azonnal hiteltelenné kell válnia. Hogyan merészeli Karinthyt a szájára venni ilyen összefüggésben?? Azzal merészeli kezdeni, hogy "Karinthy gyönyörű írása szerint", majd kiforgatja, meghazudtolja, no, legalább is megpróbálja. S innen kezdve lényegtelen, mit ír később! Egyébként is - kár is reagálni, nehogy már azt higgye, számít valamit is. "nem az a mocskos, ami bemegy a szánkon, hanem, ami kijön belőle" ... ki is mondta ezt????

2006/04/18
Marosi Pál:

Leo! "Elmesélek egy történetet: Egyiptom elnöke, Nasszer, felsorakoztatta csapatait az izraeli határon, majd kikergette az országában állomásozó, a két országot szétválasztó ENSZ-csapatokat. Nem kell politológiai egyetem ahhoz, hogy megértsük, ez mit jelent. Azonban Izrael, szinte a laktanyákból kiindulva megelőzte őket, és szétverte az egyiptomi csapatokat. (Mit gondolnak, ki volt az, akinek felelőssége elvitathatalan? Ki vitte bele hazáját egy teljesen felesleges vereségbe?) Nasszer azonnal lemondott - azonban Egyiptomban spontán(!) tüntetések robbantak ki, melyek maradásra szólították őt fel. És Nasszer, a tüntetéseknek engedve, maradt. Soha, ismétlem, soha ne feledjék ezt a történetet!" Milyen felesleges vereségre gondolsz, arra, hogy államositotta a Szuez-i csatornát és a jövedelmek az országban maradtak? Az ENSZ-el kapcsolatos példád sántit. A cionista entitás több mint 30 éve leszarja a 242-es BT határozatot utána a 338-as határozatot, veszélyeztetve a békét. Közben szert tett az atombombára. Amit szabad a cionista államnak az nem szabad Iránnak. "Gratulálok" a cionista pártiak kettős mércéjéhez. Az általad emlitett példa jól szemlélteti a cionisták önbiráskodását. A cionisták ha kell magyar civileket is lelgyilkolnak, ha jónak látják, lásd a Malév Bejrut-i 240-es járatát.

2006/04/18
Leó:

Hogy káprázatos és mélyenszántó humoromat csillogtassam, Marosi Pál írására azt tudom válaszolni: követni addig tudtam, ameddig tőlem idézett. Komolyra fordítva a szót: - Valóban azt hitte, hogy Nasszerről írtam? Ha pedig nem róla írtam, mi értelme tetteit felsorolni? Az ENSZ-szel kapcsolatban semmiféle példát nem említettem - akkor pedig mi sántít? A cionizmus hogy' kerül ide? Mint Mórickánál, aki mindig "arra" gondol?

Mindebből azt a következtetést kell levonnom, kedves Marosi Pál, hogy magát az eseményt nem ismeri - pedig az szóról szóra úgy történt, ahogyan azt leírtam, azaz írásom önmagában, a történelmi események ismeretének hiányában is érthető! Izrael és az arab államok között több háború zajlott, és a fegyverszünet úgy jött létre, hogy az ENSZ - mintegy szétválasztó erő - csapatokat állomásoztatott Egyiptomban. Nyilvánvaló, hogy az ENSZ csapatain keresztül senki sem fog átgázolni, ezt a politikai hibát senki sem fogja elkövetni. Nasszer azonban kizavarta ezeket a csapatokat - ez pedig minden épeszű ember számára azt jelentette, hogy támadni akar. (Meg aztán a Szovjetúnió által kitűnően felszerelt csapatait is felsorakoztatta a határon.) Ettől függetlenül Izraelben minden nap ehettek eleven arab gyerekeket reggelire, és Nasszer lehetett Jézus Krisztus (avagy stílszerűen: Mohamed - csakhát ő elnyomta az iszlám fundamentalistákat is) reinkarnációja is. Az adott példában ez a lényeg: háborút készült indítani, amely háború megindult, és országát hatalmas vereségbe vitte. Mindezért pedig esze ágában sem volt semmiféle felelősséget vállalni, hanem úgy csinált, mintha ezt megtenné, de a valóságban azonnal elkezdte hatalmának restaurálását. A történet - ismétlem - nem Nasszerről szól, hanem egy olyan politikusról, aki agresszív politikájával kiharcolt magának egy hatalmas vereséget, és az erre adott reakcióról. Meg arról, mennyire lehet komolyan venni az ilyen népvezérek önkritikáját, mennyire képesek belátni saját hibájukat, mennyire görcsösen és milyen eszközöket felhasználva kapaszkodnak a hatalomba. A történetet azért mondtam el, hogy - ha, esetleg, netalán - hasonló történettel találkozunk, tudjuk magunkat mihez tartani. Szükséges megemlítenem a mostani választási kűzdelem néhány elemét?

Piszkos Alfréd türelmét kérem: egy ilyen hosszú írást a monitorról nem tudok jól követni - kinyomtatom, és papírról elolvasva igyekszem megválaszolni.

2006/04/19
Leó:

Az, hogy egy írást nem olvasok el eléggé figyelmesen, fájdalom, kedves Piszkos Alfréd, de minden estben 5-95%-os igazsággal fennáll. (Gondolom, másnál sincs ez másképp.) D.I. és A. Merkel összehasonlítására nem érzem elégséges indoknak azt, hogy D.I. összehasonlítja magukat - de ez legyen a legkevesebb. A fő különbség: más ország, és nagyon más szituáció! D.I. rendelkezésére nem áll (viszonylagosan sem!)akkora erő, mint amekkora Merkel rendelkezésére állt. Én is úgy véltem, hogy az MDF szemszögéből írt - csakhát nem értek elemzésével egyet. Ezzel nem világítottam meg semmit, tehát folytatom: Ha a vesztes Orbén mellé áll, akkor miért tette mindezt? Vereségbe vitte pártját ő is - mi különbözteti meg a Fidesz-vezértől? Megszegte legfőbb igéretét, az Orbán nélküli, valódi jobboldal kialakítását, legalább is annak megkezdését. E pozícióból sosem tud erős MDF-t csinálni. Értelme csak akkor van egy szövetségnek, ha győznek - és tegyük fel, lesz 200 képviselőjük. Hurrá, győztünk!!! Feledjük el Torgyán sorsát, feledjük el a Fidesz miépesedését - de ott vagyunk a kormányban - és én, Dévid Ibolya vagyok a kormányfő! Ennél tökéletesebben nem valósulhat meg a dávidi célkitűzés, igaz? És - Piszkos Alfréd kívénságának megfelelően - emeljük fel az MDF-képviselők számát 40-re! Csakhogy: a Fidesznek 160 képviselője van, azaz dominanciája túlnyomó. És azzal a technikával, amit a szakirodalom Sárazsadány-technikaként fog emlegetni, ténylegesen Orbán vezeti a kormányt. És ha nem szenvedünk memória-zavarban, akkor tudjuk: kormányzati funkciókkal, önkormányzati helyekkel stb. simán meg fogja vásárolni az MDF annyi képviselőjét, hogy befejezhesse azt, amit csak elkezdeni tudott 2002 - 2006 között. Orbánnal szövetségben egyszerűen NEM LEHET egy önálló arculatú és politikájú MDF-et létrehozni! Téveszme, hogy lehet, mert mindkettő jobboldali - épp azért nem lehet! Engedjen meg egy délszláv példát: minden bizonnyal hatalmas különbség van a szerb és a horvát nép között - de innen nézve csak vallásuk (meg írásuk) a különböző. Nem mondom, hogy ez kis dolog - de hol jön ez egy magyar-horvát különbséghez? Mindezért a horvát népre sokkal kisebb veszélyt jelentett a magyarokkal egy államban élni, mint a szerbekkel. Igyekeztek is szabadulni - szinte egyesülésük első percétől kezdve! A horvátoknak a szerbektől, és nem tőlünk kell megkülönböztetni magukat! (Ezt ne értelmezze a régi együttélés visszasírásának! Csak a horvátok szempontjából vizsgáltam asszimilációjuk lehetőségeit. Mert most a beolvadásról/beolvasztásról van szó!)

Dávid Ibolyának meg kell ütközzön Orbán Viktorral - írja. Azt, hogy ezzel teljesen egyet értek, immár - azt hiszem - világos. Csak eme ütközetnek sokkal jobb feltételeket teremt, ha nem kormányoznak közösen - fejtegettem eddig is. Egyet értünk a kettes számú feladattal is - még abban is, hogy át (helyesebben: vissza) kell csábítania kiűrült pártjába a szakpolitikusokat. Az, hogy Eörsi úrnak mennyire van igaza Orbén eltűnését illetően - a jövő zenéje. (Azt hiszem, indokolatlanul optimista - de a jövő nem hit kérdése.) Egy azonban biztos: ha Orbán Dávid útjában áll, akkor eltávolítására csak ellenzékben van esélye.(L. fenti gondolatmenetet a Sárazsadány-technikáról.) Egy azonban biztos: ha Orbán útjában áll a Fidesz rablásra (jó - hódításra) berendezkedett csapatának - bizony meglehet, hogy nem fognak érzelgősködni!

Amit Orbán értékeléseként ír - mi tagadás, meglepett! Sokban egyet is értünk - egy valami kivételével. Sajnos, ez a leglényegesebb: én ugyanis nem hiszek Orbán metamorfózisában! Nem alakult át, következésképpen nem is képviselt semmiféle jobboldali elveket - használta azokat, mert hasznos eszköznek tartotta őket. (Ha előveszem fekete humoromat: jobb véleményel vagyok Orbánról, mint Ön! Hiszen Ön egy megmagyarázhatatlan változásokon átment politikust lát benne, én azonban egy következetest!) Pesze, mindkettőnknek ugyanazt a következtetést kell levonnunk: akár, mert megbízhatatlan (hogyan került ide? akkor bármikor el is mehet innen!), akár, mert a saját hatalmi céljait és csak azokat követő politikust látjuk benne. Viszont írásából megértem, miért vette zokon régebbi, polgári körökre utaló soromat. Annyit azonban lásson be: Ön bármiért, de együtt menetel(t) velük - akkor pedig miben különböztethetők meg? Nekem legalább is nem sikerült. Lehet, az én hibám - sajnálom, nem vagyok tökéletes. Nem kívánom azt sem, hogy annyit vitázzon a Fidesszel, mint amennyit én tettem az SzDSz-szel; de önálló, független véleményét komoly következetességgel titkolta! Még hadd idézzek Öntől: " OV nem feltétlen hiteles, viszont alkalmas volt rá". (A keresztény-nemzeti jobboldal élén állni). Itt két problémát látok: ha valaki nem hiteles (és itt nem mutatkozásról, hanem, Ön által is felsorolt, tényleges és megalapozott kételyekről van szó!) az nem is lehet alkalmas! A másik: a "nemzeti" minősítés. Attól, hogy valaki (nem hitelesen!!!) nemzetinek minősíti önmagát, még nem "nemzeti". Mint ezt az alkancellár-jelölt úr oly' világosan megmagyarázta, a nemzetieskedés a hatalom megszerzésének (feltételezett) eszköze. Egyik legfontosabb problémám a jobboldallal: ráharapnak minden, csak néhány politikus érdekét szolgáló jelszóra - én pedig úgy szeretem nemzetemet, hogy minden szituációból a legtöbbet szeretném neki kihozni. Erre pedig a kalandorság nem alkalmas.

2006/04/19
Leó:

Úgy gondoltam, érdemes leírni, ezzel mintegy megörökíteni a két választás között előforduló, az események sodrában könnyen feledésbe menő érdekes eseményeket. Most erre gondolok: SMS-sorozat biztatja arra a lakosságot, hogy vegye ki pénzét az OTP-ből. Vajh mely oldalnak, az ellenzéknek, vagy a kormányon levőknek érdeke a zavarkeltés, az ország pénzügyi rendszerének megingatása? És kíváncsi vagyok arra is, kinek-kinek mi a véleménye egy ilyen cselekedetről?

2006/04/19
Anonymus (a27@freemail.hu):

Érdemes elolvasni az Indexen Gyurcsánnyal készült interjút. Érdekes olvasmány: nem lesz állami szféra leépítés, se megszorítás, sőt, 2008-ra felelősséggel vállalja az eurocsatlakozás feltételeinek teljesítését, de hogy ehhez milyen intézkedéseket kell hozni, azt még nem tudja.... Ez utóbbi tetszett amúgy legjobban. A lényeg: HAZUDOTT, HAZUDIK ÉS HAZUDNI FOG.

Ja, és a hab a tortán: ha abszolút többséget szerezne, akkor SZDSZ-szel nincs koalíció! ...és mi van a visszaléptetett jelöltekkel? Látszik, hogy nem fél, hiszen most már akár az MDF-fel is...

2006/04/19
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Leonak,

Továbbra is elsiklott egy nem apróság felett. Arról beszéltem, hogy D.I. kéthetes választási szerződést kössön. Vagyis kockázatmentesen eléri azt, hogy mintegy 20-25 képviselője legyen. Ez itt és most nagy lélektani győzelem lett volna. Erről beszékt Elek István is. Most nem a koaliciós kormányzásról kellett volna beszélni hanem az MDF frakció és a párt megerősédésről. Ilyen nehéz ezt megérteni. Ráadásul igy meg lehetett volna előzni a mostani értelmetlen vitákat, és ami a legfontosabb meg tudta volna valamilyen szinten előzni a kivásárlást.

::::::::::::::::::::::::::::::::



Más



Ez azért érdekes. Index interju Gyurcsánnyal:

Riporter: Ha az MSZP ötven százalék feletti parlamenti eredményt érne el a választásokon, kezdeményezne egyáltalán koalíciós tárgyalásokat? Ilyen helyzetben is szükségesnek látná a további együttműködést?

Gyurcsány: - Nem.

(http://index.hu/politika/belfold/gyfinterj155!2)


2006/04/19
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com):

Leonak (folyt):

Azt hiszem elég világosan fogalmaztam, hogy mi a véleményem O. Viktorrol. Nehezen értelmezem, hogy került a keresztény-nemzeti oldal élére. Jelenleg két elképzelésem van a dologrol. 1. Mivel 12 éve ott maradt ahol van elképzelhetőnek tartom azt is, hogy valoban öszinte és valódi a mostani O. Viktor, tehát valóban megtörtént az a bizonyos metamorfózis. 2. Nem történt meg a lelkében is az a bizonyos metamorfózis, de mivel nem létezett (és ehhez azért ő is tett egy-két lépést) senki más hiteles személy a keresztény-nemzeti oldalon nem tehettem mást minthogy elfogadjam a helyzetet. Számomra egyenlőre elég volt az is, hogy következetesen támogatta a számomra fontos elveket és intéményeket. Elképzelhető, hogy valójában nem hisz bennük, vagyis álszent amikor magát keresztény nemzeti politikusnak mondja, dehát mit tehetek. Egyenlőre jobb hiányában annak is örülnöm kell, hogy amikor ő volt kormányon, akkor az egyházi intézmények háboritatlanul fejlődtek, és a határon túli magyarok a meglévő nehézségek ellenére otthon érezhették magukat a kárpátmedencei magyar nemzetben. Eddig mindket eddigi szoc-lib kormány sulyosan megsértette az egyházi intézményeket sőt minden telhetőt elékövetett, hogy megsemmisitse az egyházi intézményeket, és hogy megalázza másodrengu polgárokká silányitja a hívő embereket. A határon tuli magyarokról való viszonyukrol pedig tudja a véleményem. Én is tudom, hogy Ön is Eörsi Úr is másképp itéli meg mindkét helyzetet.

2006/04/19
Leó:

Egyetlen pillanatig se gondolja, kedves Piszkos Alfréd, hogy szigorúan itélem meg az Ön nézetét! Azon, hogy Orbán metamorfózison esett volna át, csak mosolyogni tudok - de valóban fel kell vetni ezt a lehetőséget is, ha végig akarunk menni minden lehetséges változaton. Jogosnak és ésszerűnek tartom, ha abból indul ki, akármiért, de az Ön által kívánt irányban munkálkodik akárki, (itt: a változatlan Orbán), akkor ebben, az Ön számára kívánatos munkálkodásban támogatja. Mindez logikus viselkedés. Amiben vita van közöttünk (eltekintve a lényegtől, azaz attól, hogy amit Orbán képvisel és tesz, az káros az országnak) az Dávid cselekedeteinek megítélése. Szerintem nem szabad Orbánnal együttműködnie, mert - mint a szerb-horvát példában is mondottam - őrá egy (önmagát ma éppen ) jobboldalinak valló párt a veszélyes. Ugyanaz a párt, amelyik négy éven át minden eszközt megragadott megsemmisítésére. Mindig Dávidról beszélünk; számomra azonban nyilvánvaló volt, hogy van ott egy Boross Péter nevezetű, komoly politikus is - nem lelkesedek érte, de tapasztalt, okos politikusnak tartom. Az ő lehülyézését erősen meggondolnám. A határokon túl élők kérdésében azt hiszem, Ön lépre ment Orbánnak - vagy talán az Orbán által is lenézett és senkinek tartott Patrubánynak? Az egyházi intézmények megsemmisítésére irányuló törekvést azért erősen túlzónak tartom: a helyzet az, hogy én, aki az egyházak szerepét és súlyát túlzottnak, saját működési területét messze túlhaladónak tartom - adómmal, akaratom ellenére, támogatom őket. Ez a sanyargatás?

2006/04/20
Marosi Pál:

Kedves Leo! Ha Önnek az fáj, hogy az adójából az egyházakat támogatják, engem pedig az zavar, hogy egy ultraliberális, idegen érdekeket szólgáló, fűveseket és buzikat támogató pártot pénzelnek az adómból. Üdvözlettel: Marosi Pál

2006/04/21
Leó:

Kedves Marosi Pál! Sajnálom, de elkövetett egy hibát a számolásnál! Ugyanis az én pénzemen is támogatnak (méghozzá több) nekem nem tetsző pártot - e tekintetben, mivel az összes párt terhét az egyész ország viseli, monhatjuk, nincs közöttünk különbség. Nekem azonban ezen, mindnyájunk által viselt terhen felüli támogatást is kell vállalnom!

Érdekes, hogy a matematikai hibát ebben, és nem azon megfogalmazásom kifogásolásában követi el, mely szerint én is támogatom az egyházat - még akkor is, ha nem adom nekik azt a bizonyos 1%-ot. Úgy gondolom, a szenvedély vezette gondolatait.

2006/04/21
Leó:

Úgy vélem, érdemes az "Ez történt a két forduló között" rovatba a Fidesz újabb SMS-kampányát feljegyezni: az OTP (és ezzel a magyar pénzügyi rendszer) elleni támadás után Dávid Ibolya családja ellen támadás indult - e támadásnak legalább is két eleme bizonyítottan hazug. Így keresi a Fidesz a szövetségkötést. (Mario Puzo óta úgy tudjuk: a maffiozók harcaikban nem támadják az ellenfél családját. )

2006/04/21
Anonymus (a27@freemail.hu):

Elárulom, kedves Leó, nem csak a pártokat, de nagyon sok mindent támogatnak az én adómból, akiknek én egy figyinget sem adnék. Nyugodjon meg, Leó, már az egyházi iskolák - jogosan járó!!! - támogatását is megszüntette ez a kormány. Ezek után mit sajnál még tőlük? Hogy pl. a Szent István bazilikát meg lehet mutatni bárkinek, aki ellátogat Bp-re?

Azért kíváncsi lennék, hogy a Fidesznek mi célja lenne lejáratni az OTP-t. Az otp-s sms akkor indult, amikor felmerült Csányi neve is egy esetleges jobboldali miniszterelnöknek. A Dávid Ibolyás sms valószínűleg egy kiakadt Fidesz-szimpatizánstól indult (bár ki tudja, a hálózat él!) közvetlen azután, hogy először nemet mondott a Fidesznek. A megegyezés ekkor még nem volt lefutott játszma - egyébként még ma sem az -, így a Fidesznek semmi érdeke nem volt ezt az sms-t széthinteni, elhiheti, kedves Leó.

2006/04/21
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Kedves Leo,

Ugy latszik nem ismeri az adotörveny 1+1 szazalekra vonatkozo passzusat. Az egyik 1 szazalek felajánlhato a tarsadalmi szervezeteknek a masik pedigy valamely egyhaznak, vagy a költsegvetesi törvényben meghatázott célra. vagyis ha Ön nem akarja, hogy az Ön masodik egy szazaleka egy egyhaznak menjen ajanlja fel a Költsegvetesi törvenyben meghatatározott celra. A 2005 törvény a következő célokat nevezte meg. Mindegyik alpont önálló technikai számmal rendelkezik, tehat konkrétan azt választja amelyet akarja.

Idézet az SZJA kitöltési útmutatóbol:

A bevallás nyomdába adásának idôpontjáig technikai számot kért egyházak, valamint a kiemelt költségvetési elôirányzat technikai számai a következôk: A költségvetési törvényben az Országgyûlés által a saját költségvetési fejezetében meghatározott kiemelt elôirányzat, melyet

• a társadalmi bûnmegelôzés feladatainak 1294 • a parlagfû-mentesítés feladatainak 1153 • az erdôterület közjóléti célú védelmének és bôvítésének feladatainak 1445 • az egészségjavítást célzó sporttevékenység 1304 • a Szülôföld Alap 1311

támogatására kell fordítani.

Boccs, hogy majd csunyán tördeli. A lényeg, hogy 5 szimpatikusan hangzó tétel közül csak talál egyet. Na jó, ahogy ismerem Önt gondolom csak négy, mert nem hiszem, hogy a Szülőföld alapba kiván adakozni.

Soval summa summarum, nem értem a panaszát. Ha Ön akarja egy forinttal sem támogatja az egyházakat.

2006/04/21
Leó:

Azt hiszem, a választás megér egy külön írást, ezért most gyorsan felelek Anonymusnak és Piszkos Alfrédnak:

Aki megingatja az OTP-t, az megingatja a magyar pénzügyi rendszert - azt hiszem, ez nem szorul bizonyításra. Aki megingatja a magyar pénzügyi rendszert, az nehezíti a kormány munkáját - ezt sem kell bizonyítanom, úgye? Most, a két forduló között az a párt állt vesztésre, amelynek érdeke volt a kormány helyzetét aláásni, ráadásul e párt folyamatosan azt propagálta, hogy az ország gazdasága romokban hever.

Ahhoz, hogy az "1%-ot" megértsük,tegyük fel, hogy az országnak vannak feladatai, és az adók pont fedezik ennek költségeit. Akár a parlagfüvek írtására, akár az erdők védésére, akár a gyerekek egészségére (a sport is e célt szolgálja) adom az 1%-ot, az ország egészére fordíttatik e pénz. Ha valaki az ő 1%-át nem az ország egészére adja, akkor az ő, ilymódon kieső pénzét máshonnan kell fedezni - az állam bevételeit más forrásból kell növelni. (Ha nem akarjuk az ország színvonalát csökkenteni - de azt már meghatároztuk, úgy állapítottuk meg az adókat, mint a kiindulásnál rögzítettem.) Ha tehát valaki az állam zsebébe rendeltetett, az állam feladait finanszírozó pénzt máshova terel, az más, állami feladatok elől veszi el a pénzt. Ez mindaddig fennáll, ameddig az államnak járó pénzből el lehet téríteni bármennyit is - partikuláris célra. Természetesen más a helyzet, ha valaki adózott jövedelméből áldoz 1%-ot bármilyen célra. Ez már nem terheli állampolgártársai pénztárcáját.

2006/04/24
Leó:

Most hallom a rádióban: Orbán felajánlotta lemondását! Kérem, lapozzanak vissza e hó 18.-án írott soraimra, majd olvassák el azt, amit másnap Marosi Pál írására válaszoltam! Hat nappal megtörténte előtt(!!!) kommentálni tudtam Orbán tettét - függetlenül attól, tőle mit nyel le pártja. De az első lépést megtette a nasszeri úton!

Úgy látszik, nem is olyan ördöngősség világosan látni.

2006/04/24
Leó:

Azt hiszem, nem árt, ha folytatom a történelem ismertetését. Tehát: miután Nasszer - "a tömegek nyomására" visszaült el sem hagyott székébe, halálra itélték és kivégezték Egyiptrom alelnökét, Nasszer sógorát, Amer marsallt. Komolyan vette a lemondási szándékot? Felelősnek tartotta Nasszert? Csak bűnbakra volt szükség? Ki tudja? Minden esetre: ez történt. Ki lesz a Fidesz Amer marsallja?

2006/04/25
Leó:

A hét közepén tanácskozni fog a két koalíciós partner a következő kormányzási ciklusról. A jobboldal sugalmazni próbálta, hogy esetleg nincs is szükség az SzDSz-re a kormányzáshoz; a kialakult helyzet ezt matematikailag is cáfolja, így szerencsére nem kell foglalkozni eme képtelen állítás cáfolásával. Talán elég lesz annyi: a kis többség belülről is támadható, frakciók alakítására buzdít. A sokszínűség (itt: koalició) stabilizálja a kormányt, bizonyos védelmet nyújt a belterjességből adódó hibák ellen. Az SzDSz-ről: nem lelkesedek az egészségügyi tárcához való ragaszkodásért! Már Magyar Bálintnál is észrevételeztem: egyéni érdekei ellenér vállalta az oktatás átszervezését; túlságosan sok, mélyen beágyzódott érdeket sért - most ugyanez ismétlődne/ismétlődik az egészságügy esetében. Az ilyen mértékű kérdéseket szabályszerűen át kell verni a társadalmon és a politikán. Láttuk, Magyar Bálint súlyával is mennyi gonddal kellett megbírkózni - van ereje és súlya ehhez az SzDSz jelöltjének? (Akit inkább nézek egy jóságos doktor bácsinak, mint egy "szögletes állú" politikusnak.) Mert itt is számítani kell ám az "érettségi botrány"-ra! Ne képzeljük, hogy az ellenérdekelt felek kevésbé lesznek gátlásosak! Valóban van egy kidolgozott (szervezetileg is, gazdaságilag is megalapozott, a társadalom számára meggyőző biztosítékokat kínáló és ezt kommunikálható) terv, amelyet 3(nem négy, három!) év alatt be lehet fejezni? Mert ha négy év múlva egy átalakítás közepén állunk - elment a választás! Továbbá: nem hiszem, hogy az oktatási és egészségügyi tárca az SzDSz kezébe kerülhet - sok is lenne, indokolatlanul nagy politikai súlyra tenne szert e párt, indokolatlanul nagy szerepet vállalna - nem lenne helyesebb a megkezdett oktatási reformot folytatni, változatlan vezetés alatt? Ami pedig a választási igéreteket illeti: bőven elégedett lennék, ha ebben az évben egyet, az államháztartás egyensúlyba hozását sikerülne teljesíteni! Ha már itt tartunk: tetszik, ahogy Kóka úr áll a kérdéshez! Már akkor hatalmasat lépünk előre, ha sikerül a rendszert átláthatóvá, ezáltal kezelhetővé tennünk. Sosem a kiáramló fizetések kerülnek (viszonylagosan) sokba, hanem a rossz és/vagy meg sem hozott intézkedések. No persze, mondhatjuk, ő (érdekességként: miként Gyurcsány Ferenc is) a reálgazdaságból jött! De az én szememben ez dicséret.

2006/04/25
Polgárnő:

Hajrá SzDSz, hajtsátok végre a megszorításokat, de sürgősen és minél szigorúbban!!Húzzatok bele(t), hisz arra szavazott a népetek!Csodálatos máris hallani, ahogy átvágta az MSZP a népét.Mindent bele, a legszigorúbban, egy jottányit se engedjetek, a keserű pirulát nyeli a nép, mint kacsa a nokedlit. Mindebben remek partneretek Dávid Ibolya, gratulálok!Ne lazsáljatok, mindent bele!

2006/04/26
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Kedves Leo,

A problema ott van, hogy, bár nem mondta ki, de érzem, hogy Ön szerint az egyházi iskolák és egélszségügyi/szociális intézmények állami finanszirozását is úgy tekinti, hogy az Ön adójábol támogatott tevékenység. Pedig az nem úgy van.




2006/04/26
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

Eörsi képviselő Úrnak



Ha hinni lehet a pletykáknak miniszter lesz. Továbbra is ajánlom, hogyha Erdélybe megy tárgyalni, akkor vigyen több öltönyt mint a múltkor amikor Kolozsvárra ment.

2006/04/26
Leó:

Hogy egészen pontos legyek, kedves Piszkos Alfréd, az iskolák, intézmények stb. nem állami feladatokat ellátó tevékenységét is támogatom - ezt akartam mondani - és -szerintem - ezt követhető okfejtéssel támasztottam alá. A tevékenységek állami feladatokat ellátó részének (oktatás, gyógyítás stb) támogatása az én adómból nem esik ez értelemben támogatásom körébe, hiszen adóm éppen erre van - ha úgy tetszik, ez feladatom a társadalom érdekében. A megkérdezésem nélküli, és nem a társadalom egészét érintő támogatás az, amelyben olyasmivel terhelnek, amit nem vagyok köteles vállalni.

2006/04/26
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):

"A megkérdezésem nélküli, és nem a társadalom egészét érintő támogatás az, amelyben olyasmivel terhelnek, amit nem vagyok köteles vállalni. "

Konkréten milyen dolgokra gondol, mert még mindig nem irta le. Ezért kellett az előbb találgassak.

2006/04/26
Leó:

A szja egyházaknak juttatható 1%-át tárgyaltuk. (mintha ez -régebben - már terítéken lett vola, de mindegy.) Én eme 1%-ról azt állítottam, hogy ez nem csak az így rendelkezőket, hanem mindenkit terhel - anélkül, hogy ehhez kérték volna beleegyezésüket. Ezt az állításomat vitatták. Okfejtésem:

A társadalomnak jövedelmei vannak, és e jövedelmeket feladatok ellátására fordítja. A könnyebb érthetőség kedvéért tételezzük fel, hogy minden bevett pénzt (vámok, adók stb.) elosztottunk a tervezett feladatokra; ekkor látható, hogy bármely új célra csak valahonnan máshonnan lehet pénzt elvenni - vagy új forrásokat kell bevonni. Tehát a lényeg: a társadalom finanszírozza a társadalom (kiemelten fogalmazva: a társadalom egészének) szükségleteit. (Mindezt olyan szinten, ahogyan a társadalom anyagi ereje ezt megengedi, annyi pénzből, amennyit a társadalom a vonatkozó célra szán.) Ha a társadalom egy csoportja kolibricsőrfényesítésre szán bármekkora összeget az összes bevételből, akkor eme összeget valahonnan el kell vonni. Ha a társadalom minden tagja kívánatosnak tartaná a kolibricsőrfényesítést, akkor ezt bevonhatnánk a társadalom egészének feladatai - mint az oktatás, idősek és betegek ellátása, honvédelem, közbiztonság stb. - közé. Ha azonban a társadalomnak csak egy része számára fontos e feladat, és erre mégis el lehet különíteni a társadalom összbevételéből egy részösszeget, akkor ezt valahonnan fedezni kell, mint kiinduláskor megállapítottam. A parlagfűírtás társadalmi feladat - aki tehát erre fordítja adója 1%-át, nem von el a társadalom egyetlen részétől sem összeget, csupán abba szól bele, hogy milyenek legyenek a társadalom egésze szükségletei ellátásának belső arányai. (Parlagfűre adjunk többet, vagy gátépítésre? Közbiztonságra vagy egészségügyi ellátásra? Minden esetben a társadalom egészének szükségleteit elégítjük ki.) Ha azonban nem a társadalom egészének szükségleteire fordítjuk a bevétel egy részét, akkor vagy valahonnan el kell vonni e pénzt, vagy meg kell emelni az adókat - az egész társadalom adóját, mindenki adóját - a kolibricsőrfényesítéshez mindenkinek hozzá kell járulnia. A kolibricsőrfényesítésnek lehetnek társadalmilag fontos aspektusai - pl. a fényes csőrű kolibri nem fogékony a madárinfluenzára, ezáltal az eme betegség lekűzdésére fordítandó összeg csökkenését vonja maga után; ezért mondtam, hogy nem a teljes összeg vétetik el a társadalomtól - ámbár a járulékos előnyök egy részét ( ezen előnyökért csinálják az egészet) akkor is a kolibricsőr fényessége iránt érdeklődést nem mutatókkal fizettetik meg. Ha valaki adózott jövedelméből fordít bármekkora összeget a kolibrik csőrének fényesítésére, akkor ez az illető adójával már viseli a társadalom terheinek hordozásából rá eső részt, fennmaradó pénzét bármire is költi, nem okoz többletterhelést a társadalom más tagjainak.

Mindezen gondolatmenet során abból indultunk ki, hogy a kolibri csőrének kifényesítése nem okoz kárt a társadalomnak. Ha a társadalomnak kárt okozna, akkor elkezdhetnénk gondolkozni, milyen mértékű fényesítést engedhetünk meg polgárainknak - de ez már a liberalizmus határainak tárgyalásához tartozik.

2006/04/27
Anonymus (a27@freemail.hu):

Ki mit lát kolibricsőrfényesítésnek... ugye ...

2006/04/27
Anonymus (a27@freemail.hu):

Ezért képmutatók a liberálisok, mert ők akarják megszabni, mi a kolibricsődfényesítés. Olykor elcsodálkozom toleranciájuk magasfokán. Azt meg még jobban szoktam szeretni, amikor egy valódi kolibricsőrfényesítést rá akarnak tukmálni a társadalomra. Lássa be, Leó, hogy melyek a társadalom igényei azt főleg azok döntik el, akiknek a pénz, a média stb. a kezükbe van. Ismert a recept (persze nem mindig működik, de általában): gerjessz egy igényt, hitesd el minél több emberrel, hogy erre szükség van. És a nyáj előbb utóbb elindul. Aki meg nem indul, na, azzal van a baj. Az előbb utóbb maradi, intoleráns, rasszista, istenóvjontőle ember lesz. Átlátszó és képmutató ez az egész piacosdi, igényesesdi.

2006/04/27
Leó:

Azt, kedves Anonymus, hogy ha az állam pénzén támogatunk valamit, akkor azt a valamit mindannyian támogatjuk, általában belátjuk. Írásommal azt akartam bizonyítani, hogy téves az a felfogás, mely szerint ha "az adóm 1%-val támogattam" érvelést hangoztatjuk, akkor szabad pénzt mozgattunk. Érvelésemmel épp azt akartam bizonyítani, hogy nem, ekkor is az egész társadalom pénzét költjük; egy csoport az egész társadalom pénzével (persze: pénzének egy részével) gazdálkodik. De ez nem kis dolog! Ugyanis ezzel egyes csoportok jogot szereznek a társadalom más csoportjai felett!

Mik a társadalom igényei? Én a társadalom szükségletei fogalmát jobban szeretem - és ez többé-kevésbé objektíven meghatározható. Egyes csoportok persze valóban össz-társadalmi szükségletté kívánják emelni partikuláris érdekeiket/céljaikat, és ehhez különféle eszközöket vesznek igénybe. Nem akarok más, médián kívüli eszközökre példát hozni, mert attól tartok, ezzel túlságosan konkretizálnám a kolibrifényesítés általános esetét; konkretizálnám az Ön számára kellemetlen esetre. (Holott - mint előbbi írásom utolsó bekezdéséből láthatjuk - a kérdés más területekig, pl. a liberalizmus vizsgálatáig is gond nélkül elvihető lenne - de nem ez volt a kiinduló pont.) Nagyon tetszik, szívemből szólt a "gerjessz egy igényt, hitesd el minél több emberrel, hogy erre szükség van" - részlete írásának. Egy helyen azt olvastam, hogy ezt először III. Napoleon alkalmazta - frappáns észrevétel. Örülnék, ha e gondolatáról később se feledkezne el! Mindazon által nem egészen világos számomra, milyen meggondolásból kapcsolta e témához. A "nyáj" kifejezést én az Ön helyében - ismerve politikai felfogását - nem alkalmaznám. Akasztott ember házában nem szokás a kötelet emlegetni - ámbár valóban, Cyrano mondhatta saját orráról...

2006/04/28
Anonymus (a27@freemail.hu):

Tudja, Leó, lehet, hogy vannak birkák ezen az oldalon is, akik úgy mozognak, ahogy Orbán Viktor szeretné. Hogy finoman rám is célzott - bár le nem írta - kikérem magamnak. Tudja, én már régebben is leírtam, mit tartottam anno hibának a Fidesz részéről, és le tudnám írni ma is. De tudja egy olyan politikai közéletben, bocsánat, kanálisban, ahol azt látja az ember, hogy egy embert a földbe akarnak döngölni, csak azért mert egyesek vizeit zavarja jelenlétével, önkénttelenül is védelmére kell. Ez zajlik ezen a fórumon is. Ahol minden rossz kezedete és vége Orbán Viktor, ott ha megbocsát, nem megfejelni fogom még plusszba a mocskot, hanem próbálom ellensúlyozni. Ezek után persze besorolódik az ember a "nyáj"-ba.....

Nem is tudom, miért vagyok még mindig itt ezen a fórumon, már annyiszor megfogadtam, hogy elhagyom, úgy is egy nagy hiábavalóság az egész....

2006/04/28
Polgárnő:

Már találtam egy hasznosabb fórumot és remekül lehet vele tájékoztatni és nem mellesleg, szórakozni is: az összes nyilvános helyen beszélek a mobilomba, hiteles tájékoztatás adok, nagy szükség van erre a mai média állapotok miatt, ha tudnák, hogy fülelnek a bolsikra szavazók!! Ajánlom Anonymus!

2006/04/28
mesuge:

Kedves Marosi, etc. Lehet cionistázni, mocskolódni, utólag köpködni, a "Főnökötök" így is nagyon-nagyon elrontott valamit. Ezt többek között az is bizonyítja hogy ti az ő oldalán álltok, vagy csak álltatok? :-)

2006/05/07
Mrosi Pál:

Kedves mesuge! 40 év szocializmus után jó eredménynek tartom a jobboldal szereplését. 40 éves előnyötök van, de ledolgozzuk. Eljön majd a jobboldal ideje is.

2006/05/13
kkocka fej (etumama@fremail.hu):

nem ez kell nekunk!!!!!!!

2006/11/06


Szóljon Ön is hozzá!


Cenzúrabox

Vissza


A lap tetejére Nyitólap