   |
 |
|
|
 |
|
 |
Mécs Imre
Felszállt a füst. Imre nemrégiben az SZDSZ II. kerületi csoportjában bejelentette, hogy szívesen indul az SZDSZ jelöltjeként Budapest I-II. kerületében, kivált szívesen veszi, ha az MSZP is támogatja, de az MSZP listáján akar indulni. Amint elmondta, megkérdezte Kuncze Gábort, hogy garantálni tudja-e azt, hogy bejutó helyre (azaz az első 20 hely valamelyikére) került az SZDSZ országos listáján, de Kuncze Gábor ezt nem garantálta. Jól tette, hiszen Kuncze Gábor az SZDSZ elnökeként javaslatot tehet az SZDSZ Ügyvivő Testületének, az Ügyvivő Testület pedig javaslatot tehet a párt Országos Tanácsának, és a végső döntés ott születik meg. A párt elnöke hazudott volna, ha bármit ígér Mécs Imrének. Mécs Imre erre válaszul bejelentette, hogy elfogadja az MSZP ajánlatát arra, hogy az ő listáján szerepeljen.
A II. kerületi ülésen elmondta, hogy amennyiben az I-II kerületben egyéni mandátumhoz jut, az SZDSZ frakcióba ül, ám ha az MSZP listáján kerül a parlamentbe, akkor az MSZP frakcióját fogja gyarapítani. Arra a kérdésre, hogy miként képzelhető el az, hogy egyéni képviselőként liberális, listás képviselőként azonban szocialista, nem tudott érdemben választ adni. Nem is igen lehetséges.
Mindenki számára világos, hogy az SZDSZ és Mécs Imre között az elmúlt 15 évben egyetlen komolynak tekinthető politikai nézeteltérés volt, ez pedig a közelmúlt köztársasági elnökválasztás. A Szabad Demokraták Szövetsége nem tudta támogatni Szili Katalint, Mécs Imre pedig nem csak támogatta az MSZP jelöltjét, hanem rá is szavazott. Mint emlékezetes, Szili Katalin támogatásában Mécs Imre nem volt egyedül, hiszen hasonló döntésre jutott Béki Gabriella és Wekler Ferenc is. Mind Béki, mind Wekler azonban az SZDSZ frakció előtt vitatható, ám racionális magyarázatot adtak döntésüknek. Nem így Mécs Imre. Döntésének valódi és érdemi okát soha nem fejtette ki, bár az elnökválasztás idején sokat szerepelt a médiában, ezeket az alkalmakat azonban nem álláspontja megmagyarázására használta fel, hanem arra, hogy légbőlkapott súlyos kritikákkal illesse pártját. Lelke rajta.
"Ennek a pártnak – amelyet saját gyermekemnek tekintek – a vezetése engem az elmúlt években rendszeresen megalázott, és többször is rendkívül méltatlan helyzetbe hozott" – nyilatkozta a Hírszerzőnek Mécs Imre. "1998 óta nem kapok a képességeimnek és az érdemeimnek megfelelő feladatot és pozíciót. A két utóbbi választáson a lista körüli tolongás közepette valahogy mindig én csúsztam egyre hátrább. Az országos listán olyanok is elém tolakodtak, akik csak hírből ismerték a demokratikus ellenzéket, és csak könyvből a forradalmat. Érdekes módon, mindig éppen én maradtam ki, az előttem lévő még bejutott."
Igen, igaza van Mécs Imrének a politika tele van versengéssel. Minden pozícióra sok a jelölt, és minden egyes jelölt sikere valaki másnak a kudarcát jelenti. De úgy tűnik, Mécs Imre nem a versengéstől, hanem a párt vezetésétől várta volna, hogy a hóna alá nyúljon. A listákon Mécs Imre valóban nem garantáltan bejutó helyekre került, ezeknek a döntéseknek az előzménye azonban nyílt versengés volt, amelynek végeredménye az volt, hogy Mécs Imre önképét az SZDSZ Országos Tanácsának többségi döntése nem igazolta vissza. Mécs Imrét ezt követően az SZDSZ vezetése úgy alázta meg, úgy hozta méltatlan helyzetbe, hogy először Bencsik János, másodszor pedig Demszky Gábor parlamenti mandátumról való lemondását követően, tehát két alkalommal is őt hozta be képviselőnek.
Mécs Imre szeretne képviselő maradni, és ez teljességgel érthető. Elmondása szerint az MSZP ajánlata a listán való szerepeltetésről azt követően hangzott el, hogy Mécs Imre Szili Katalin mellett szavazott. Csakhogy a hírek ennek ellentmondanak. Emlékezetes, hogy az MSZP számára mennyire fontos volt, hogy Szili Katalin ellenzői közül néhányat megnyerjen támogatónak. Nem csupán számos jel, hanem számos szocialista információ is inkább azt látszik alátámasztani, hogy a szocialista ajánlat Mécs Imre listán szerepeltetéséről a szavazásokat megelőzően hangzott el. Ha pedig így van, akkor Mécs Imre – hogy lehetne finomabban fogalmazni – megvásárolt egy biztos mandátumot egy szavazatért.
Kuncze Gábor mind a három "kiszavazóval" kapcsolatban világossá tette, hogy nem lesz akadálya az SZDSZ színeiben való indulásnak, amennyiben bármelyik helyi csoport úgy dönt, hogy indítja őket. Az SZDSZ II. kerületi csoportja – hasonlóan 2002-höz - Mécs Imre indítása mellett döntött, ám döntésekor nem tudta, hogy Mécs Imre az MSZP listáján akar indulni. Amikor ez kiderült, érthető módon úgy döntött, hogy Mécs Imrének el kell döntenie, MSZP-s vagy SZDSZ-es. Ha SZDSZ-es, akkor induljon, de nem lehetséges egyszerre két lovon ülni. Nem annyira komplikált dolog eldönteni, hogy valaki liberális vagy szocialista. Azt könnyű eldönteni, hogy a vajon a szocialista párt vagy a liberális párt listájáról könnyebb a parlamentbe kerülni.
Mára biztosnak tűnik, hogy Mécs Imre 2006-tól szocialista lesz. Mécs Imre – a részleteket soha ki nem fejtve – néha ostorozta pártját a liberális eszmék képviselete során kötött kompromisszumok miatt. Most azt gondolja, az MSZP-ben megtalálja az igazi liberalizmust? Dehogyis gondolja. Egészen egyszerűen biztosítani akarja, hogy 2006 után is országgyűlési képviselő maradhasson.
Kevesen vannak, akik 1956-ban olyan bátran és markánsan álltak ki kőkeményen meggyőződésük mellett, mint Mécs Imre. Rendkívül lehangoló most ismét hallani azokat a hangokat, hogy „ki tudja, Imre valóban milyen áron menekült meg a kötél alól”, arra utalva, hogy esetleg beárulta bajtársait. Bár igaz, hogy Mécs Imre most elárulta pártját, igaz, hogy az élet összehasonlíthatatlanul nagyobb érték, mint az országgyűlési képviselőség, ám mégis szögezzük le, hogy Mécs Imre az 1956 utáni fogságban nem árult el senkit. Történelmi tény, hogy amikor Mécs Imrét kiengedték a siralomházból, már nem volt kit feladni --- akiket fel lehetett volna adni, azokat már felakasztották…
Jómagam az SZDSZ-MSZP koalíció híve voltam és vagyok is, minden ésszerű bírálat ellenére. Teszem ezt azon az alapon, hogy ennek a két pártnak a programja a leginkább összecsiszolható, és meggyőződésem szerint ez a koalíció szolgálja leginkább az ország liberális jövőjét. A jövőre való – és helyes – koncentrálás azonban nem feledteti a múltat. A két pártnak meglehetősen eltérő a mögöttünk álló fél évszázad értékelése. Lehet pártot is váltani, előfordult ez máshol is. Csak azt az érvelést tudnám feledni, hogy Mécs Imre a szocialista pártban tudja az 56-os eszméket hatékonyan képviselni...
---
(Ui: Ha bárki valóban úgy értelmezné Mécs Imre 56-os helytállásáról a mondataimat, hogy Mécs Imrét 56-os árulással vádolnám, annak ajánlom figyelmébe január 2-án, és január 3-át beírt hozzászólásaimat a vitához. Persze, ha valaki félre akarja érteni a mondanivalómat, azon aligha segíthetek. Itt van például Mécs Imre maga, aki január 4-én első hozzászólóként szintén megírta a maga verzióját, és bár a fejemet teszem rá, hogy minden addigi hozzászólást figyelmesen elolvasott - így az én hozzászólásaimat is - mégis úgy tesz, mintha 56-os árulással is megvádoltam volna, holott éppen ezek ellene vádak ellen védtem meg. Igyekszem empatikus lenni: neki kétségkívül hitelesebb egy koholt 56-os árulás ellen megvédenie magát, mint egy valós 06-os árulás ellen, tehát érdeke a vitát 56-os síkon tartani, nem 2006-oson.
Ami 2006-ot illeti, osztom Mécs Imre sajnálkozását azon, hogy a két koalíciós pártnak nem sikerült közös jelöltben megállapodni. Ezzel kapcsolatos véleményemet honlapomon kifejtettem, a részletekbe most nem merülnék ismét. Mécs Imre a koalíció megmentőjének szerepében tetszeleg, csakhogy ténykérdés, hogy nem volt koalíciós jelölt, így Mécs Imre a lehetséges koalíciós konfliktust egyedül nem akadályozhatta, nem is akadályozta meg. Az érvelése egyszerűen tarthatatlan, és csak részben azért, történelmi tény, hogy az elnökválasztást nem sínylette meg a koalíciós kormányzásám ha megsínylette volna, akkor ezt Mécs szavazata nem akadályozhatta volna meg.
Leszögezhető, hogy Mécs Imre szavazata nem szolgálhatta a koalíció érdekeit, hanem az MSZP érdekeit szolgálta. És, mint kiderült, a saját érdekeit is.
Utóirat kelte: 2006. január 6-án)
2005. december 30.
Hozzászólások:
simonz (simonz@nepszava.hu):
T. Eörsi Úr!
Ami teljesen hitelteleníti az Ön szövegét, a következő:
"Rendkívül lehangoló most ismét hallani azokat a hangokat, hogy "ki tudja, Imre valóban milyen áron menekült meg a kötél alól", arra utalva, hogy esetleg beárulta bajtársait. Bár igaz, hogy Mécs Imre most elárulta pártját, igaz, hogy az élet összehasonlíthatatlanul nagyobb érték, mint az országgyűlési képviselőség, ám mégis szögezzük le, hogy Mécs Imre az 1956 utáni fogságban nem árult el senkit. Történelmi tény, hogy amikor Mécs Imrét kiengedték a siralomházból, már nem volt kit feladni --- akiket fel lehetett volna adni, azokat már felakasztották..."
2006/01/02 |
Polgárnő:
1956-nak 2 olvasata van, lehet, hogy Mécs úr váltott és átállt a hóhér (utódainak) oldalára?!Azt hiszem jobban tenné, ha elmenne nyugdíjba és "hagyná a dagadt ruhát" másra..szegény embert én csak sajnálom..
2006/01/02 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Megindokolná, kedves simonz, ugyan miért?
Ön is bizonyára hallotta ezt a vádat Mécs Imrével kapcsolatban. Ha emlékezetem nem csal, az állításból bírósági eljárás is lett. Mécs Imre a pert megnyerte - helyesen , a hamisan vádaskodó újságírót a büntetőbíróság börtönbüntetésre ítélte - helytelenül, amelyet próbaidőre felfüggesztett.
Őszintén haragszom Mécs Imrére, de amint ezt a régi vádat felmelegítve újra hallottam Mécs Imre árulása után, haragom nem lehetett akkora, hogy ebben ne védjem meg Mécs Imrét. Az önmagában nem lenne elegendő védelem, hogy "nem hiszem, hogy ilyet tett volna", ám 56-al foglalkozó történésztől tudom, hogy a vád történelmileg is képtelenség, ahogy azt ki is fejtettem.
Mit hiteltelenít ez?
2006/01/02 |
Rudas Péterné:
Általam igen tisztelt Örsi Mátyás úr!
Már korábban kifejtettem pl. a Klubrádió fórumán, hogy a Forradalomban tevékenyen résztvevők közül senki nem kapott egy bianco csekket arról, hogy a Forradalom győzelme esetén ő bármilyen pozíciót, pénzt,paripát stb. kap. Ha ez így lett volna, már a Rácz Sándor (brr) lenne az örökös köztársasági elnökünk, ahogy is ő szerette volna. A Mécs Imre 15 éve szinte egyvégtében előadja a sértődöttet. ahogy egy klubrádiós fórumtársam írta,egy óriáscsecsemő arcával mond és tesz hülyeségeket. Mi az,hogy öt évre felfüggeszti a párttagságát? Önök rakják már ki a Pártból! Én ma már 66 évesen mindíg kitartottam Önök mellett és teszem a jövőben is!
2006/01/03 |
Szegő András (Szentendre) (szego.andras@dunakanyar.net):
Kedves Matyi!
A Mécs-ügy engem is szomorúsággal tölt el. Sajnálom, hogy Imre ide jutott, így döntött - a saját lelkiismeretével kell elszámolnia.
Naplódból egyetlen mondatot viszont kihagyhattál volna, éspedig: "Történelmi tény, hogy amikor Mécs Imrét kiengedték a siralomházból, már nem volt kit feladni --- akiket fel lehetett volna adni, azokat már felakasztották..." Ha szándékod az volt, hogy Imrét ettől a fajta vádaskodástól megvédd, akkor erre a célra ez a mondat nem alkalmas, ugyanis fordítva is értelmezhető: ő kijött a siralomházból, a többieket pedig felakasztották - vajon hogyan, miért...? A blog többi részével - sajnos, és szomorúan - egyetértek.
Megjegyzem, ez az öt éves felfggesztés sem megy a fejembe. Most 4 évig szoci képviselő, frakciótag leszek, utána pedig visszalépek a Szadiba, és megint liberális leszek? Megáll az eszem...
Üdvözlettel: Szegő András (Szentendre)
2006/01/03 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Tisztelt Képviselő Úr
Ön haragszik Mécs Imrére, hogy 56 szellemét az MSZP-nél keresi. Valoban ferde vilag ez, hogy az Apro unoka(vej) kepviseli 56 szellemet. Dehat gondolom az Ön irodajaban is öreg Bauer kepviselte az 56 szellemet Vagy Gado az SZDSZ frakcioban ?
2006/01/03 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
P.S.
Szegő Andras, mar megelőzőtt. En is mosolyogva olvastam Képviselő Ur remek indokolását hogy Mécs miert nem volt árulő.
Ebből az indokolásbol nekem is az csak az ugrott be, hogy Mecs addig ült benn, mig mindenkit akit bemozerolt, annak rendjén és modjan fel nem kötötték, majd Mécs-t jutalommul kiengedtek. Kepviselő Ur, nem fogom ügyvédemnek valasztrani :-))))))
2006/01/03 |
simonz (simonz@nepszava.hu):
T. Eörsi Úr!
Mert azt sugallja, hogy Mécs már egyszer áruló volt. Vagy ha nem is volt áruló, csak azért nem, mert már nem volt kit feladni. Én így olvasom a szöveget, ha Ön esetleg másképpen is értette. (Gondolom abban nincs vita, hogy egy majd' ötven évvel ezelőtti történés - vagy nem-történés - keveset nyom a latba bárki mai politikai megítélésénél. Lásd, Horn 56-os múltja.)
Tisztelettel:
S. Z.
2006/01/03 |
simonz (simonz@nepszava.hu):
P. S.: Mint látom, több megszólaló hozzám hasonlóan értette - félre - Önt.
2006/01/03 |
Liza (lizavarhegyi@yahoo.com):
Pedig a szöveg alapján nincs mit félreérteni. Mécs ártatlanságát (az egykori vádban) Eörsi Mátyás bizonyítottnak tekinti. Mécs Imre jelenlegi magatartása miatt ugyanezt az embert visszamenőleg nem ítéli el valami másban, hiszen annak ártatlanságát korábban már bizonyítottnak fogadta el.
2006/01/03 |
Leó:
Mécs Imre esete olyan, hogy ezzel Eörsi úrnak - ha fenntart, márpedig fenntart egy honlapot - amennyiben ad magára, foglalkoznia kellett. Írása azt mutatja: ad magára. Más kérdés, hogy ezzel megoldhatatlan feladat elé került: úgy kellett magyaráznia egy helyzetet, hogy nem álltak rendelkezésére megfelelő eszközök. (Gorombábban: a józan ész és az illem is azt kívánja, hogy ne fogalmazzon nyersen, ne mondjon el mindent - vigyázzon mindkét érintett fél jóhírére, ugyanakkor magyarázza és indokolja pártja viselkedését). A megoldhatatlan feladatot írásának belső ellentmondásai kitűnően példázzák. Mindjárt az első bekezdés: zavaros. Zavaros, mert akkor sem történhetet így, ha Eörsi úr leírása betű szerint igaz. Mert lehet betű szerint igaz valami, ha lényegében nem az: a párt elnökének van, és kell is hogy legyen annyi tekintélye, hogy hozzá fordulva az ember lényegileg helyes információhozz jusson - és Mécs Imre eme lényegileg helyes információra támaszkodva döntött. Mécs Imrével méltatlanul bánt pártja? Emlékeim szerint ő már indult a párt elnöki posztjáért folyó választáson, és ott - ha jól emlékszem - kb. 5%-os támogatottságot szerzett. Akármiért, az ő súlya pártjában ennyi. Ezt értékelheti méltatlanul kevésnek - nem vitathatjuk el jogát, de súlya akkor is ennyi.
Nem tetszik, nagyon nem tetszik Mécs Imre átszavazásának méltatása. Egyrészt nem elegáns, másrészt nem hiszem, hogy az ő szavazata olyan sokat ért volna az MSZP-nek. Mécs Imrének 56-os múltja értékes az MSZP-nek, ezért részükről teljesen indokolt, ha segítségére sietnek, amikor látják, pártjával konfliktusba került. (Ismétlem önmagamat: ez a tényleges érdemi összefüggés még akkor is fennáll, ha Eörsi úr kommentárja tényszerűen igaz.) És amennyire nem tudok azonosulni az "Egész egyszerűen biztosítani akarja, hogy 2006 után is országgyűlési képviselő maradhasson." - mondattal, annyira helyeslem az utolsó bekezdés bevezető mondatait. (Látható: Eörsi úr és az én habitusom között - van némi eltérés. És nem szabad egy lényeges dolog mellett elmennünk: Eörsi úr számára ez a szituáció jónéhány kellemetlen órát szerzett, aminek hatása alól szabadulni - nem lehet könnyű. Ezt kétség kívül figyelembe kell venni.)
De eddig a felszínt vakargattuk - ne menjünk el szótlanul a lényeg, Mécs Imrének a közt. eln. választásán tanúsított viselkedése mellett. Csak az érvelés zártságának biztosítására: régebben világosan kifejtettem, hogy Szilit alkalmatlannak tartom e posztra - majd azt is, hogy hibának tartom e poszt átengedését. Mint látható, mindig az adott szituációban értékeltem az eseményeket. Ezt teszem most is, és nyugodt lélekkel vallhatom : egy magára adó párt nem engedheti meg magának, hogy képviselője ne pártjának döntése értelmében járjon el. (Tehát: szerintem az elnök megválasztásakor Mécs Imre képviselte a helyes álláspontot, ámde most nem ez a kérdés, hanem az: mi engedhető meg egy párton belül!) És az egész kérdés alapja ez, nem pedig az, hogy a II. kerületi csoport így, Kuncze Gábor pedig úgy, stb. Persze ez az, ami miatt Eörsi úr feladatát megoldhatatlannak itéltem. Amit ő - különböző okok miatt - nem írhat le ilyen röviden: vitázni a döntés meghozatala előtt lehet (szerintem kell is), de a döntés meghozatala után mindenkinek ahhoz kell tartania magát. Ha pedig valaki (akár alkati, akár lelkiismeretei okokból) erre képtelen, akkor az illető nem képviselheti pártját a parlamentben. Ennyi - a többi részletkérdés.
2006/01/03 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Hello Liza,
Koncentraljon a smileykra az irasom vegen. Ami azt jelenti, hogy viccelek. Hozzaszolasommal csak arra probaltam magam is ravilagitani, amire egyebkent Szego Andras is utal, hogy Kepviselo Ur indokolasa, hogy miert nem arulo Mecs Imre enyhen szolva is bugyuta. Birosagon semmikeppen sem allna meg helyet.
Komolyra forditva a szót. Engem nem kell meggyőzni Mecs Imre artatlansagarol. Szamomra eleg bizonyitek, hogy az 56 -os társak hooszú ideig kialltak mellete, es ők azért többnyre tudtak, hogy ki volt a hunyó. Emlekszem meg 1999-ben is olyan tévé müsörről ahol együtt ült Fónay Jenő és Mecs Imre, és szemmel látsott, hogy minketten tisztelik, sőt szeretik egymást mint igazi sorstársak. Tudom, hogy azóta ezt a baraátságot is kikezdte a politika probája. Feltételezem szerepet játszik ebben is, hogy Mécs Imre valahogy az Apró oldalon keresi 56 szellemet, és nem a POFOSZ-ban.
2006/01/03 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Mindenesetre Mécs sunyi mocskolódásnak nevezte Képviselő Úr blogját.
(Nepszabadsag)
2006/01/03 |
Liza:
Nem neked válaszoltam, hanem a népszavás pasinak. Eörsi M. indoklásából a lényegre koncentrálva én azt emeltem ki, hogy ő a történész bizonyítékaihoz képest fogadta el valakinek az ártatlanságát.
2006/01/03 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Simonz úrnak/hölgynek nincs igaza abban, hogy hozzá hasonlóan félreértette más is, amit Eörsi úr írt. Eörsi úr világosan és egyértelműen meg akarta védeni Mécs Imrét azoktól a hangoktól, hogy "milyen áron menekült meg a kötél alól". Az viszont kétségtelen tény, hogy ez nem sikerült neki a "Történelmi tény, hogy amikor Mécs Imrét kiengedték a siralomházból, már nem volt kit feladni - akiket fel lehetett volna adni, azokat már felakasztották..." mondattal. Szerintem Képviselő Úr ezt a mondatot nem gondolta végig, mielőtt leírta. Összeségében akkor is elmondható, hogy Eörsi úr védeni próbálja (volt) képviselőtársát, ez látszik. Hogy mi az igazság Mécs múltjában? Azt csak Ő tudja, szerintem sosem fogjuk megtudni, csak találgathatunk.
Igazából nem kívánok elemzésekbe bocsátkozni az ügy kapcsán, mert teljesen világos a helyzet. Hogy nyersen fogalmazzak: MÉCS IMRE MEGÉLHETÉSI POLITIKUS LETT! Méghozzá erkölcsileg sem akár hogyan! Sajnos ez az igazság. Legalábbis az én szememben ez az egész ügy ezt jelenti. Az meg nevetséges, hogy ezek után az SZDSZ felfüggeszti ideiglenesen(!) párttagságát. Vagy tényleg ennyire fontos ember Mécs Imre, hogy még visszafogadható az eset után 4 év múlva? Akkor eddig miért nem volt az?
2006/01/03 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Még vmi eszembe jutott. Mécs Imre vérig volt sértve, hogy kifütyülték a 301-es parcellánál. Eddig azért vitatható volt, hogy Mécs ezt megérdemelte-e. Ezután már nem lesz vitatható....
2006/01/03 |
Anonim:
Felháborító, hogy ma Magyarországon ilyen megtörténhet! Elképzelni sem tudom, hogy Mécs elvtárs hogyan tud társai, családja szemébe nézni ezekután. Sajnos addig jutott már a közélet piszkossága, hogy bárki rezzenéstelen tekintettel szembenéz a kamerával, és "büszkén" vállalja, hogy átáll, valamikori halálraítélői oldalára. Egyszerűen HIHETETLEN!!
2006/01/03 |
Sárközi János (batorvitez@freemail.hu):
Már Bismarc kancellár is megmondta, ahol a tisztesség végetér, ott kezdődik a politika. Igazán semmin nem csodálkozom /sokáig/, ami a mi politikusainkat, azok megnyilvánulásait illeti. Vannak számomra nevetséges esetek, vannak felháborítóak. Mécs Úr például felháborít! De még ma is röhögök azon, hogy Áder úr 30000 Ft-ra büntette a renittens képviselőket, akik nem a pártérdek szerint szavaztak. Tény, hogy úgy tűnik, hogy annak a barátságát keressük, akinek zsírossabb a kacsálya.
2006/01/03 |
Merker Viktor (merker@freemail.hu):
Őszintén szólva nekem, mint meggyőződéses liberális szavazónak nagy megkönnyebbülést jelent, hogy nem kerülök a "hogyan szavazzak Mécsre" c. dilemma elé a szavazófülkében. Az 56-os veteránokról meg -akire nem vonatkozik az ne vegye magára- mindig az egykori úttörőmozgalom, meg a szomszéd 19-es illegális kommunista néni jut eszembe a városi házakból. Boldogult Vásárhelyi Miklósról ez sosem jutott eszembe.
2006/01/03 |
Merker Viktor (x.rehab@freemail.hu):
Először is bocsánat, az előző emailcímet két létezőből raktam össze, ez a jó.
Másodszor - Anonymusnak a kifütyülésről: attól még nem kell meghülyülni, mert a Mécs Imre az MSZP listáján van.
2006/01/03 |
Leó:
Eörsi úr írását már tegnap elolvastam - és nekem egy pillanatra sem volt kétségem, Mécs imre 56-os szerepét tisztázottnak, az őt e téren ért támadásokat megalapozatlannaqk tartja. (Amint ez az írás hangvételéből egyértelműen következik is.) Meglepődve olvastam tehát a mai írásokat, és eme írásokban az értetlenséget. És ezt most én nem értem.
2006/01/03 |
Erdei János:
Jelentéktelen párt, jellegtelen képviselője. Egyik sem így kezdte, de most, így, kár a szóért. (Ezekért is, amiket leírtam.)
2006/01/03 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Nos, ha van bárki, aki számára félreérthetően fogalmaztam az inkriminált mondatomban, akkor szívesen kifejtem bővebben.
Mécs Imrét az a vád érte, hogy azért tudott kijönni a siralomházból, mert társaira. Ez a vád megismétlődött akkor, amikor Imre bejelentette, hogy inkább az MSZP színeiben indul, és ehhez többletérvként hangzott el az, hogy ha Mécs egy madátumért elárulta a pártját, akkor mire lehetett képes annak érdekében, hogy az életét mentse meg?
Az én válaszom az, hogy Mécs Imre most nagyott hibázott, de 1) ebből nem következik az, hogy 56-ban áruló lett volna, és 2) én személy szerint nem is hiszem el, hogy Mécs Imre bárkit feladott volna. Továbbmegyek, mert én Imrét a rendszerváltás körül ismertem csupán meg, de azok, akik Imrét 56 óta ismerik, akik együtt ültek vele a börtönben, mindannyian szavahihető és jó emberismerettel rendelkező személyek, egytől-egyig megerősítették, hogy Imre nagyszerűen viselkedett a börtönben, bátor volt és kollegiális.
Namármost, kérdezem, mit bizonyít ez a három állítás? Semmit. Kizárja-e bármelyik azt, hogy Mécs Imre áruló volt? Logikailag bizony nem.
Ezért tettem hozzá egy nagyon kézenfekvő történelimeg igazolható tényt, nevezetesen azt, hogy amikor Mécs Imre kijött a siralomházból, akiket ELVBEN feladhatott volna, akikre ELVBEN vallhatott volna, azokat már felakasztották. Most már értem, hogy ennek a mondatnak van egy olyan lehetséges értelmezése, hogy lám, Mécs Imre megúszta, a sokan mások pedig nem. csakhogy ez egy meglehetősen buta értelmezés, mert a mondatom nelkül is mindenki tudja, hogy Mécs Imre él, és azt is, hogy sokakat kivégeztek. Aki nem rosszhiszemű, vagy nem felületes, a mondatból azt olvassa ki, hogy ez BIZONYÍTÉK Més Imre ártatlanságára.
Hogy miért? A Mécs Imrével szembeni vád ugye úgy hangzik, hogy azért tudott megmenekülni, mert köpött a társaira. De Mécs Imre azután került ki a siralomházból, hogy akiket ELVBEN feladhatott volna, azokat már kivégezték.
Árulja el nekem valaki, hogy mi annak az értelme, hogy a vallatók az életet ígérik cserébe azért, hogy egy rab vallomást tegyen olyanokkal szembenm, akik már nem élnek, akiket már felakasztottak? Nem, ennek az ég egy világon semmi értelme sincs. Mécs Imre nem is köszönhette a megmenekülését semmiféle árulásnak, mert nem volt már kit elárulnia. Hozzáteszem, én azt sem hiszem, hogy ha lett volna tétje Mécs Imre kihallgatásának, akkor Mécs Imre vallott volna. De az a körülmény, hogy nem volt már kire vallania, már nem hitkérdéssé, nem bizalomkérdéssé, hanem tényszerű bizonyítékká emeli azt az állítást, hogy Mécs Imre a megmenekülését nem árulásnak köszönheti.
Tényleg ennyire komplikált ez?
2006/01/03 |
Liza:
Nem, nem, Ön nem érti, amit most feltételeznek. Ezek az emberek itt úgy értik, hogy Mécs először talán elárulta az elvtársait, aztán (miután azokat kivégezték) őt később kiengedték, cserében az árulásért. Vagyis ezzel a logikával: amikor kijött akkor már persze, hogy nem maradt kit elárulnia, hiszen mindenkit jóval korábban árult volna el.
2006/01/03 |
Bálint (berkib@freemail.hu):
Tisztelt Eörsi Úr!
A mondat álláspontom szerint is félreérthető. Fónay Jenővel egyébként tudomásom szerint nem valami jó Mécs Imre kapcsolata. Fónay elmondása szerint, amikor elvitték, hogy kivégezzék, akkor előtte még kapott vacsorát, amit aztán mire visszavitték - rá pár perc múlva, mivel mégsem akasztották fel - rabtársa Mécs képviselőkolléga jóízűen elfogyasztott. Meg kell mondjam nem szimpatizálok sem Önnel, sem pártjukkal. Az, hogy elárulta-e társait vagy sem, szerintem sosem fog kiderülni. Mindenesetre semmit sem lehet kizárni. Pártjuk a szabadság fogalmát véleményem szerint a szabadosság fogalmával összetéveszti. Mécs Imre ismételten bebizonyította, hogy a baksis a legfontosabb. Már jó ideje csak a sértődött kisfiút játszotta. Egyébként szerintem Mécs Imre, mint 56 szellemi képviselője, már rég nem igaz. Tán nem véletlen volt a kifütyülés is, amin sokan felháborodtak, pedig nem ártott volna elfogadni a kritikát, főleg, ha jogos is. Sajnálatos módon a magyar politikai élet tele van lézengő ritterekkel és semmirekellő, semmit sem érő, de fényűzően élő emberkékkel. Szóval én mindenképpen támogatom a kisebb parlamentet, mert így talán oda is kevesebb kis mécses jut. Pártja hattyúdala gyönyörű lesz, élvezni fogjuk az előadást.
2006/01/03 |
Sárközi János:
Szerintem nincs az írásában komplikált, csak az olvasó komplikálja a maga formájára, ismeretére, érzéseire. Jómagam 38 éves vagyok, így nem részesülhettem '56 dicsőségében,sem "hazaáruló ármánykodásban". Történelmünket igazán nem ismerhetem,hiszen nem éltem át, így csak azt tudom róla, amit tanítottak, mások elbeszéltek, és persze hozzáteszem saját kialakult nézeteim. Na, ez már komplikálja rendesen! Mert tény, hogy bárkit megölhettek, akit akartak, azt is akit kevésbé akartak, és azt is megölhették akit nem akartak,-ha úgy akarták. Az is tény, hogy megmenekültek emberek-szerencsére!-, akiket ki akartak végezni. Valóban megmenekültek, vagy valóban ki akarták végezni? Hiszen kivégezhették azt is akit éppen nem akartak,-ha úgy akarták. És aki megmenekült az minek-kinek köszönheti?
A Gondviselésnek?-Istennek?-Sorsnak?-Elvtársnak?
Nem tudhatom, nem voltam ott. És mivel én nem győződtem meg róla, marad a komplikálás.
2006/01/03 |
Liza:
Emberi közmegegyezés szerint ismerünk el tudományos bizonyítékokat ténynek, egészen addig, amíg egy másik tudományos bizonyítási eljárás az előbbit cáfolni nem tudja. Ezért az 56-os történész bizonyítékait igaznak tekinthetjük ma Mécs Imre ügyében függetlenül attól, hogy ismerjük-e személyesen őt, milyen mélységig ismerjük, vagy meg sem születtünk a történet idején.
2006/01/03 |
Sárközi János:
A tudományos bizonyítékokat elfogadom ( el kell fogadnom) a fizikában, kémiában, matematikában,stb. De az én 38 évemből az első 23 ban más dolgokat "bizonyítottak", vagy bizonygattak '56 szereplőiről. Eszemben sincs senkit számonkérni az akkori idők cselekedeteiről, vagy valamiféle gyanú árnyékát vetni. Egyszerűen nem látok tisztán, nem láthatok tisztán ezekben az ügyekben, ilyen esendő-halandó emberi tényezők álltal övezett tudományos állítások számomra nem lehetnek tények. Marad a komplikálás.
2006/01/03 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
T.Képviselő Úr!
Bár nem sok vigasz Ön számára, de én értettem, hogy Ön hogy gondolja, de - mint ahogy Szegő András (Nők Lapja?) említette - ez a mondat félreértésre ad okot Mécs 56-os múltjával kapcsolatban. Egyébként itt nem is ez a lényeg, hiszen az igazságot nem fogjuk megtudni az akkori Mécsről, csak a jelenlegiről. Az pedig nem túl dícső. Egyébként nem tartom Eörsi úr írását "mocskolódásnak", szerintem Képviselő úr és az SZDSZ még finoman kezeli az ügyet ahhoz képest, amit Mécs Imre tett. Az is mindegy egyébként, hogy az MSZP a köztársasági elnökválasztás előtt vagy után tett-e ajánlatot neki. Mécs egyszerűen a képviselői székért és az ezért járó nemkevés (az én fizetésemhez képest (mert ugye minden relatív)) pénzért átült egy másik pártba. A dolog erkölcsi pikantériája, hogy ez a párt az MSZP, ahol olyan emberkék ülnek - és akkor válaszolnék Merker Viktornak a fütyülés kapcsán-, akik elvtársi közösségben voltak több éven, évtizeden azokkal, akik hóhéraik voltak Nagy Imrének és társainak. Nem is kell öregekre gondolni. Gyurcsány KISZ-es korában még a tulajdon apját is reakciósnak tartotta. És most ezek papolnak '56 szelleméről.... és persze Mécs is velük együtt őrzi.... Hol egy nylonzacsi?!
2006/01/03 |
Liza:
Sárközi, nem kell elfogadnia a fizikában sem. De ha elismeri a természettudományok bizonyítékait, akkor csak azt gondolhatom, hogy a társadalomtudományokat nem tartja tudománynak, ugyebár?
2006/01/03 |
Merker Viktor (x.rehab@freemail.hu):
Kedves Anonymus, én ott voltam amikor Mécs Imrét, és másokat is kifütyülték. Nem szeretnék nagyon durván minősíteni, és általánosítani, de ott az 56-osok finoman szólva nem voltak túlreprezentálva. Arra a kifütyülésre készültek, oda sokan a balhéért mentek sípokkal, ami nem kifejezetten temetői eszköz. Az, hogy MI. most valahová áll, az nem teszi sem indokolttá, sem érthetővé, sem elfogadhatóvá azt a sanda és cinikus tettet, amelyben csak az számít, hogy az ellenfelet bármi áron, bármilyen eszközzel, mindenféle erkölcsi megfontolás nélkül kellemetlen helyzetbe hozza. Sok mindent, és sok rosszat össze lehet írni a szocikról, de azt semmiképpen sem, hogy ebben ők bármilyen formában érdekeltek lettek volna. Persze nekem sem tetszik, ha Horn Gyula koszorúz a 301-es parcellában, de ettől még nem lesz kevéssé gusztustalan a kifütyülés. Sőt. Úgy gondolom, hogy nem kéne MI átlistázódása kapcsán az ultrajobb érvkészleteit átvenni, komcsizni, apróantalozni. Ez a kifütyülők logikája.
2006/01/03 |
Pimpi:
Először is: Mécs Imre 73 éves. Ilyen korban az emberek már nincsenek szellemi színvonaluk csúcsán, sőt. Ha bejut a Parlamentbe, -aminek sztem eddig is kicsi volt a valószínűsége, most pedig légypiszoknyi- és lehúz 4 évet, 77 éves lesz. És még van itt olyan, aki visszaültetné 2010-ben a liberálisokhoz -81 év- Kérem szépen, miről beszélnek? Miért nem küldik nyugdíjba? Én tisztelem és becsülöm, de mondjanak példákat, mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben! Amikor parlamenti látogatáson voltam, félálomban passziánszozott a csokornyakkendős libszoc. Ezt otthon is megteheti. Itt nem az a fő kérdés, hogy áruló-e vagy sem. Főleg nem Tölgyessy meg Csintalan után. Voltak itt pál(párt)fordulások dögivel. Itt az a kérdés, hogy miért nem világosítja fel valaki Mécs bácsit, hogy nincs helye a Parlamentben. Elismerem, hogy 56-os hős, elismerem, hogy nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, de könyörgöm, ez negyed évszázada volt!!! Mi lenne, ha mindenki aszerint élne, mit tett 50 évvel ezelőtt? Hurrá, éljen meg minden, de elég volt a dicsőítésből. És nem utolsósorban a Tisztelt Házra is ráférne a fiatalítás. Eörsi úr, ne vegye magára! :)
2006/01/03 |
Polgárnő:
.. Mécs Imre csak azt csinálja , amit az SZDSZ már régóta: átáll a szocikhoz, mert ott a megélhetése..majd követik még páran, mert elképzelhető, hogy nem lesz parlamenti párt az SZDSZ.
2006/01/03 |
mikiegér:
Teljesen mindegy, hogy Mécs az SZDSZ-t, vagy az MSZP-t gazdagítja jelenlétével.
Nincs nagy különbség, legfeljebb annyi, ha az SZDSZ mégsem jutna be a következő választások után, Mécs a szocilaisták jóvoltából tovább melegedhet az ország házában. Ő az az 56-os, akinek jó sora van, a többieknek, akik nem csatlakoztak az SZDSZ-hez, vagy az MSZP-hez, nincs jó sora. Neki csak elveik vannak, abból meg nem lehet jól élni!
Én azt hiszem, ha Csurka garantálta volna Mécsnek a biztos parlamenti részvételt, oda is átpártolt volna ilyen, vagy olyan okkal, indokkal. Mécs jellemtelen ember, aki eddig nem hitte, mnost majd elhiszi.
Tipikus megélhetési politikus, de tudjuk, nem ő az egyetlen.
2006/01/03 |
mikiegér:
Kedves Pimpi!
Varga Laci bácsi kereszténydemokrata honatya a maga 90 évével, az országgyűlés legtisztábban gondolkodó politikusa volt.
Mondhatnám úgy is, hogy szellemi szinvonalának csúcsán volt.
Nagy veszteség, hogy nincs már köztünk! Élvezet volt hallgatni a felszólalásait.
Nem kell se leépülni, se meghülyülni attól, hogy valaki hetvenegynéhány éves. A jellemtelenség meg aztán végképp nem korfüggő!
2006/01/03 |
Tömeg:
Egy linkkel szólnék én mindehhez hozzá:
http://www.tomeg.fw.hu/mecs-arulo.JPG
2006/01/03 |
MÉCS IMRE:
Eörsi Mátyás pontatlanul, felületesen és indulatokkal terhelten írta rólam honlapjára lesújtó és elmarasztaló véleményét . A véleményalkotáshoz joga van, de a tévedéseket tisztázni kell.
1., A köztársasági elnök- választás során súlyos hibának tartottam, hogy a két koalíciós párt nem volt képes közös jelöltet állítani és ezzel a médiát több mint hat hónapon keresztül tematizálták. Ahogy akkor elmondtam úgy viselkedtek, mint az amerikai aranyifjak, akik elmebeteg versenyükben kocsijukkal rohannak egymással szemben és az hiszi győztesnek magát, aki később rántja félre a kormányt. Felléptem azért is, hogy tartassanak be az alkotmányos szabályok és valódi titkos szavazás legyen. Ezt azonban megsértette a Fidesz is, de az SZDSZ is, hiszen arra kötelezni a frakció tagokat, hogy ne vegyenek részt a titkos szavazásban és ne élhessenek képviselői jogukkal, véleményem szerint alkotmányellenes és különösen nem fogadható el egy liberális párt vezetésétől.
2., A választók azért küldtek be bennünket a Parlamentbe, hogy sikeresen kormányozzunk és ne engedjük át a terepet a Fidesznek. Az SZDSZ döntéshozó vezetői ezzel szemben eljárásukkal meghiúsították, hogy a koalíciós partner jelöltje jusson be és valójában a Fidesz jelöltjét juttatták az elnöki székbe, anélkül, hogy ezért vállalták volna a felelősséget. De megsérült a választás titkossága is, hiszen a kötelezővé tett "nemszavazás" ténye nyilvánossá vált. Joggal neveztem ezt az eljárást (és nem az eljárókat) sunyinak.
3., Már a választások előtt, amikor kiderült, hogy hárman részt kívánunk venni a titkos szavazáson, de még inkább a választás után az SZDSZ egyes vezetői fenyegető nyilatkozatokat tettek közzé, hogy "nem lesz majd olyan SZDSZ szervezet, amely minket indítana" s célozgattak arra is, hogy nem kerülünk be újra. Mindez szégyen egy liberális párt vezetői részéről.
4., Az anatéma ellenére mindhármunkat több választókerületbe is meghívtak az illetékes SZDSZ testületek. Ésszerű volt, hogy ugyanabban az 1. sz. választókerületben induljak, ahol 49,2 %-t kaptam legutóbb, annak ellenére, hogy erősen jobboldalinak titulálták a kerület egy részét, és csak az utolsó pillanatban indítottak a visszalépett Zwack Péter helyett a fideszes polgármesterrel szemben. 2005 tavaszán a II. kerületi csoport meg is választott jelöltnek, de az I. kerületi csoport nem volt határozatképes.
5., Október 5-én az I és II. kerületi SZDSZ csoport küldöttei ismételten megválasztottak jelöltnek, amikoris kérdésre közöltem, hogy SZDSZ listán kívánok indulni. Feltételül szabtam, hogy az MSZP-vel közös jelölt lehessek, mert az volt a tapasztalatom, hogy a második fordulóban nem működik teljes mértékig a szavazópolgárok átirányítása, nem lévén robotok.
6., Az MSZP vezetése hajlandó volt közös jelöltnek elfogadni, de azt kérték az SZDSZ vezetésétől, hogy a II. kerület másik választókörzetében viszont a jelenlegi MSZP-s polgármester legyen a közös jelölt. Ezt Kunczéék nem voltak hajlandóak elfogadni. Hiába érveltem, hogy csak akkor van esélyük, hogy a sok befektetett energia és költségráfordítás mellett nyerjünk, ha működik a közös jelöltség, Kunczéék elzárkóztak. Kérdésemre, hogy az országos listán hová tudnak helyezni, Kuncze Gábor közölte, hogy a 25-40 közötti helyek valamelyikére. Mivel a legutóbbi választáson a 17 helyről sem jutottam be, jogosan arra következtetésre jutottam, hogy Kunczéék nem akarják hogy az immár második ciklusban egyetlen ’56-os képviselő a forradalom 50. évfordulóján az országgyűlés tagja legyen.
7., Az MSZP elnöke a köztársasági elnökválasztás utáni hetekben, a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy Mécs Imrének feltétlenül helye van a következő parlamentben. Ezért felajánlotta, hogy listájukon szerepeltetnek. November végén, miután Kuncze Gáborral terméketlen volt az eszmecserénk, kénytelen voltam elgondolkozni az ajánlaton, mivel a szociálliberalizmus és ’56 szellemiségének sugárzását tartom hivatásomnak.
8., November 28-án, amikor a II. kerületi csoport meghívott ülésére, előtte beszéltem ismét Kuncze Gáborral aki ismét elzárkózott attól, hogy a II kerületben megállapodásra jusson a kettős közös jelöltség ügyében. Ezután nem volt más lehetőségem, mint a felkínált MSZP ajánlatot elfogadjam és ezt bejelentsem a II. kerületi csoport ülésén. Kuncze rá bólintott, jelentsem be. Kunczénak még ekkor is lehetőséget adtam, hogy elfogadja a kettős közös jelöltséget sé tisztességes helyet kínáljon a listán, de nem élt ezzel.
A csoport nem fogadta el azt a lehetőséget, hogy amennyiben a választókerületben nyerek, akkor az SZDSZ, ha listán jutok be, akkor az MSZP padsoraiba ülök. Tévednek, akik azt hangsúlyozzák, hogy ez lehetetlen, hasonló módon jutott be Király Béla három párt közös jelöltjeként, először a függetlenekhez ült be, majd később az SZDSZ-hez.
A csoport kérésére visszaléptem a jelöltségtől.
9., Tudni kell, hogy 1991-ben, Béki Gabriellával megalakítottuk a Szociálliberális Szárnyat, az SZDSZ első platformját, s engem annak eln ökéül választottak. E minőségemben meghívtak megfigyelőnek a Szocialista Internacionálé berlini ülésszakára. Ebben az időszakban a nyugateurópai szociáldemokrata pártok az SZDSZ-ben látták partnerüket és a magyarországi szociáldemokrácia megtestesítőjét, amire alapot adott a Szabó Miklóssal közösen fogalmazott Elvi Nyilatkozat is. A történelem é az SZDSZ szekere másfelé fordult, később hiába próbáltuk elérni, hogy a küldöttgyűlés mind a két Internacionálé megfigyelő tagságát támogassa, a Liberális világszervezet mellett döntöttek. (Többen ez ellen szavaztunk, pld. Bauer Tamás is . Helyesebbnek tartottuk volna, ha mind a két világszervezettel tartjuk a kapcsolatot, amely nagyobb és szélesebb mozgásteret biztosított volna pártunknak)
10., Mindezek alapján nem lehet csodálkozni, hogy egy megtisztult és megfiatalodott szociáldemokrata pártban látok politikai mozgásteret, különösen 16 évvel a rendszerváltás után.
11., A leghatározottabban visszautasítom Eörsi Mátyás azon feltételezését, hogy paktumot kötöttem volna a szocialistákkal. Ez rágalom. Ajánlatot nyilvánosan és jóval a választás után kaptam, a sajtón keresztül.
12., Különösen visszataszító és cinikus E.M kipontozott szövege, hogy nem volt már kit beárulni. Szégyellje magát ezért, és vonja vissza. Mintegy 8 bíró foglalkozott az ügyemmel, elolvasván a korabeli iratokat és egyértelműen megállapították, hogy a Demokrata és a Sajtóklub vádaskodásai teljesen alaptalanok. Nem lenne szerencsés, ha Eörsi Mátyá Bencsik Andrással karöltve gyalázná az SZDSZ egyik tényleges alapítóját.
Idézem az elfogultsággal nem vádolható, tisztes jobboldali Elek István vezércikkét a Heti Válaszból, amelynek főszerkesztője volt, és aki szintén elolvasta a korabeli iratokat:
"A Nagy József és 12 társa - közöttük IX. rendű vádlottként Mécs Imre - ellen "a népköztársaság megdöntésére irányuló bűntettek miatt" indított eljárás végén, 1958. május 22-én hirdette ki az első fokú ítéletet dr. Tutsek Gusztáv, a tanács elnöke. Hat vádlottra - közöttük Mécs Imrére - szabott ki halálbüntetést. Ebből a jegyzőkönyvből nem csupán az derül ki, hogy igaztalanok, méltánytalanok a Magyar Demokrata Mécsről szóló cikkei. A Mécs Imre vallomására hivatkozó állítások, sejtetések, értékítéletek, hogy gyáván, méltatlanul viselkedett volna, és felelőssé tehető lenne vallomása a társai halálos ítéletéért. Mindennek éppen az ellenkezője az igaz. A vádlottak bűneit összefoglaló, az eljárás alatt tanúsított magatartásukat minősítő, mentő és súlyosbító körülményeiket egyenként felsoroló ítélet szövegét elolvasva éppen az világlik ki, hogy ha már muszáj rangsorolni a vádlottakat, éppen Mécs Imre az, aki a legjobban vizsgázott a jellemnek, szívnek és észnek ezen a nehéz próbáján. Mécs vádlottal szemben csupán a büntetlen előéletét találta enyhítő körülménynek az eljáró tanács, súlyosbító körülményként mérlegelte azonban "a vádlott cselekvőségében mutatkozó konok kitartását, a cselekmények bűnhalmazatát, a hosszú időn keresztül történt elkövetést és azt a konok kitartást, amellyel vádlott cselekményeit a legvégsőkig folytatta". És a Demokrata vádjaival szemben többek között éppen azt rótta fel neki, hogy vallomásai során is "minden eszközt felhasznál arra, hogy jelenleg is az ellenforradalom résztvevőit segítse". Vagyis a vádlott-társait.
Szóval, azt hiszem, Mécs Imre igazán joggal várhat el az akkori szerepét méltatlanul minősítőktől néhány egyenes, becsületes, elnézést kérő szót.
13., Abszurd helyzet, hogy 9 hónapi siralomház,6 évi borton és közel harminc évi ellenállás után bizonygatnom kell, hogy miért is maradtam életben. 1990-ben kerültek elő Kodály Zoltán levelei, amelyeket az ország vezetőihez írt. Egyiket idézem:
"Budapest, 1958. December 7.
Kedves Kállai elvtárs,
Megint halálra ítéltek - törvénytudók szerint jogtalanul - egy 24 éves elektromérnököt. Az 56-ban kimentek hiányát hogyan pótoljuk, ha kiírtjuk az ittmaradottakat, akik kimehettek volna, ha akarnak.
De nem akartak, ezért ez legyen a sorsuk?
Minden kérésem az, légy szíves odahatni, hogy a legfőbb ügyész figyelmére méltassa a védő fellebbezését. Írtam ugyan neki, de nem ismerem személyesen, s nem tudom megkapja-e.
Elvi szempontból kívánatosnak tartom, hogy vége legyen már a justizmordok sorozatának. Mennél több családot, egyént érint, annál jobban növekszik a gyűlölethullám, amivel végre semmiféle Kormányzat nem tud megbirkózni. "Oderint dum metuant" alapján nem lehet tartósan kormányozni, legkevésbé magyarokat. Remélve,
hogy ebben egyetértesz, közlöm a fellebbezés számát.
1958 BFL. 25826. Mécs Imre IX. r. vádlott.
Szíves köszöntéssel
Kodály Zoltán "
Valószínűleg ennek a levélnek köszönhetem az életemet. Édesanyám és nagybátyám Mécs László mentek el Kodályhoz és tájékoztatták a sorozatos kivégzésekről, amiről teljes mértékben ő sem tudott. Nagyon bátor levelet írt. Köszönöm neki, hiszen nemcsak érdekemben lépett fel.
14., Legyen már vége a gyalázkodásnak. Nem csak rám hullik, hanem az SZDSZ esélyeit is erodálja
Mécs Imre
2006/01/04 |
S.B.:
Korunkra nézve az "áruló" kifejezés anakronisztikusan visszautal az Egri csillagok és a Pál utcai fiuk kamaszromantikájára. Mécsnek egyszerűen más a személypercepciója és a mögöttes értékrendje Szilivel kapcsolatban, mint a többségnek. Ebből tágult szakadékká a repedés. Akik ettől az ügytől féltik a választási együttműködést: tévednek. Viszont egy ilyen koal. partner mellett az SZDSZ-nek a konzekvens piacbarát liberalizmus a megfelelő hinterland, nem "rámászni" a partnerre az integráció - tematikával. MSZP törzsszavazókat pedig első sorban az egyházakkal és a nemzeti kérdéssel kapcsolatos liberális álláspont hoz!
2006/01/04 |
mutatis (mutatis@freemail.hu):
Az eszmefuttatás célja, hogy látszólagos tárgyilagossággal ugyan, de mégis errodálja Mécs Imre nimbuszát, ami - akár tetszik, akár nem - múltja miatt sokakban ma is létezik! Mécs korábban is az SZDSZ-en belül a nyíltan szólók közé tartozott, akár belső ügyekről, akár más politikai témákról volt szó. Eörsy Mátyás azonban belül ritkán kritizált, a vezetés szószólójaként lépett fel számtalanszor. Az SZDSZ-nek el kellene gondolkodnia azon, hogy az alapító tagok közül ki van még a szervezetben egyáltalán!
Oka van annak, hogy az összes "nagyágyú",
"ősbölény" kilépett, vagy pláne átlépett. Ha Tölgyessy ma FIDESZ-es képviselő lehet, akkor Mécs miért nem lehet MSZP-s képviselő?
Ha Kiss János, TGM és a többiek erőteljesen kritizálják az SZDSZ-t, akkor Mécs miért nem teheti meg ugyanezt? Ajánlom figyelmébe:
"Látom, barátom, kezedben a mérce,
de nem tudom, hogy a mércéhez értsz-e?"
2006/01/04 |
Leó:
Tegnap Eörsi úr írásáról írtam, ma Eörsi úrNAK írok, és figyelmébe ajánlom két tegnapi mondatomat: "Nem tetszik, nagyon nem tetszik Mécs Imre átszavazásának méltatása.", valamint "És ... nem tudok azonosulni az "Egész egyszerűen biztosítani akarja, hogy 2006 után is országgyűlési képviselő maradhasson mondattal...". Kedves Eörsi úr! Ha kételyei vannak véleményem helyességéről, olvassa el ismét azokat az írásokat, amelyek éppen az Ön soraira reagálva íródtak - melyikünk volt átgondoltabb?
Mécs Imre 56-os szerepéről folyó vitát kiemelten izléstelennek tartom. Egész egyszerűen vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: megtámadásának oka politikai (mai politikai) megfontolásokon alapul - ezen az alapon támadni bárki becsületét... mindenki tartsa magát annyira, amennyire, de ne legyen kíváncsi az én mércémre. De ha valaki azt hiszi (hiteti el magával), hogy ő csupán "objektíven vizsgál", az vegye figyelembe: egy forradalom után a győztes jognélküli helyzetben találja magát, olyan itéleteket hoz, amilyeneket akar - nincs szüksége a tegnap még az ellenkező oldalon állók segítségére, azok tehát az itéleteket érdemben befolyásolni nem tudják. Ezen túlmenően: nem tartom esztétikus viselkedésnek, ha valaki, aki az adott időponban még csak kéjes vágy sem volt, ma megfellebezhetetlen döntőbírónak képzelve magát itél elevenek és holtak, számára értelmileg és érzelmileg is idegen és érthetetlen események felett.
2006/01/04 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Nem mintha ebben a témában az 56-os múlt lenne a lényeg, de én meg lettem győzve, hogy Mécs Imre nem volt áruló '56 után. No, nem mintha eddig annak tartottam volna.
De mindez nem menti őt a jelenlegi tettétől. Az SZDSZ-t az érdekei az MSZP mellett tartják '94 óta, de azért olykor egyes jelekből lehetett sejteni, hogy az SZDSZ-esek is tisztában vannak vele, milyen múltú emberkékkel vannak koalícióban. Mécs Imre ezen mondata - "egy megtisztult és megfiatalodott szociáldemokrata pártban látok politikai mozgásteret" - kapcsán két dolog jut eszembe. 1/ Mécs komolyan elhiszi, hogy a regnáló KISZ-es fiúk megnövekedett ereje az MSZP-ben megtisztulást jelent. Ebben az esetben Mécs Imre elvesztette erkölcsi ítélőképességét. 2/Nem hiszi el, de a képviselőjelöltségért összeáll velük. Ez esetben szintén elvesztette erkölcsi ítélőképességét.
Hát nálam csak a szomorú eredmény marad: Mécs Imre már nem az 56-os Mécs Imre. És ne tessék Tölgyessyhez hasonlítani. Orbán Viktor és a Fidesz nem üldözte, és nem ítélte halálra, börtönre korábban Tölgyessyt. Ég és föld a két eset erkölcsi értelemben.
2006/01/04 |
Leó:
Anonymussal az a "baj", hogy képes világosan, gondolkodva szemlélni a dolgokat - miként az első bekezdésben tette, amit akár én is írhattam volna, annyira egyet értek vele. A baj - idézőjel nélkül - akkor kezdődik, amikor a Fidesz érdekeihez (vagy propagandaszövegeihez) érünk - ekkor a Fidesz az első, még csak vizsgálat tárgyát sem képezheti! Hogyan kell érteni a "...milyen múltú emberkék"-et? Ugyanaz a gondolatmenet, mint a partizánok esetében? Ez egy öröklődő cím? Ha nem az, akkor hogyan lehet 56-ért felelőssé tenni a mai fiatalokat? Ha azt állítja, hogy a szocialista rendszer változatlanul állandó volt 57-től 89-ig, akkor ... van még hova fejlődnie. Az 56-os szereplők unokái is hősök/árulók, attól függően, hol álltak nagypapáik? De nem csak egyszerűen hősök/árulók, hanem olyan mértékben is, mint a nagypapák! Komolyan állítja ezt? (Mindkét oldalon kétszer, sőt többször léptek ugyanabba a folyóba?!?)
Nem lelkesedek Tölgyessy idehozataláért - másik eset. De megragadom az alkalmat, hogy kimondjak valamit, ami régóta nyomja a lelkemet: soha nem hittem volna, és ma sem tudom megmagyarázni, hogy egy Tölgyessy elmegy Orbán (de bárki) fegyverhordozójának. (Úgy látszik, a szellemi és morális értékek között nincs merev összefüggés.) Azért ne essünk tévedésbe: nem ölelő karok közé ment - ott vannak (oda sodródtak) azok is, akik meglehetősen közönséges módon és eszközökkel támadták őt még 90-ben. Ugyanazon emberek közé ment, és nem unokáik közé!
Ugyanakkor azt is el kívánom mondani: eltérünk a lényegtől és el is sekélyesítjük a témát, ha Mécs Imre 56-os múltjára szűkítjük vizsgálatainkat. Az SZDSZ-en belül egy vita volt, amely régebben kezdődött: nem véletlenül emlegettem azt a bizonyos 5%-ot! Az SZDSZ valóban megállt egy pillanatra a válaszúton, és úgy látszik, ennek nyoma nem tűnt el teljesen. 2002-ben Bauer Tamás visszaszorítása is érthetetlennek látszhatott, ha eme vitát elfeledjük, de világosabb a kép, ha az eseményeket folyamatában szemléljük. Azon is elgondolkozhatunk, hogy éppen Mécs Imre "nem tudta megmagyarázni" szavazáskori viselkedését. Az utak között tehát - hogy úgy mondjam - némi divergencia mutatkozott. E széttartás most olyan határhoz érkezett, amit egy párt nem tolerálhat. A válás sosem mentes a problémától, most sem az. A feladat: minél kultúráltabban befejezni. Amit méltatni érdemes: mennyire tartják a felek magukat e szemponthoz?
2006/01/04 |
Kelep:
Ezt a terjedelmes anyagot valószínűleg nem elegendő egyszer elolvasni. Ennek ellenére van 2 dolog, amire mégis
2006/01/04 |
Kelep:
Bocsánat, az előbb mellényomtam. Tehát: 2 dologra szeretnék reagálni:
Én nem tudom eldönteni, hogy Mécs Imre elárulta-e pártját, vagy nem. Az biztos, hogy túl durve szó ez. Kerülni kellene, mert ezzel csak azt lehet elérni, hogy a következő eseménynél, ami ennél durvább lesz (ha lesz ilyen), a jelenlegi zugujságírásban megszokott fokozások jönnek (megaáruló meg ilyenek).
Mécs Imre továbbra is részt akar venni a parlamenti munkában. Ezt tisztelni kell, legfeljebb a módszer ellen lehet kifogást emelni. Volt alkalmam közelebbről is megismerni tevékenységét a Rogán-féle bizottságban. Úgy hiszem, hogy igen alaposan felkészült és tájékozódótt a témában. Bár Kovács Kálmán és stábja lenne ennyire "képben"... Ha ezt a munkamódszert fogja folytatni, akkor valóban ott a helye és érteékes szereplő marad.
Az 56-os ügyeket pedig már lassan le kellene zárni. Most már Apró Antal unokájának a férje is célpont és nem átallanak egyesek rá megjegyzéseket tenni. Ugyanolyan gusztustalan, mint Bauer Tamás apjára célozva őt magát megpróbálni ellehetetleníteni. Mindenki van a családjában olyan, akire nemtelen jelzőket lehet aggatni - be kellene ezt már fejezni. Én úgy tartom, hogy pont Mécs Imre szóbanforgó húzása lehet egy ilyen lépés - ezen az úton menve csökkenteni, megszüntetni lehetne a gusztustalan visszautalgatásokat!
2006/01/04 |
Dr. Rodek Gyula (rodekgy@freemail.hu):
A fenti diskurzusokat olvasva olyan érzésem van (volt), hogy tudjuk-e egyáltalán, miről is folyik tulajdonképpen?
Minősítünk, vagy véleményt formálunk?
Bírálunk, vagy választ keresünk? Magunknak, vagy a külvilágnak?
Ezek alapján kellene talán elindulni a magyarázatok megtalálásához.
Történt már néhány tény az SZDSZ életében, amit elfgadtunk, a nevek fentebb már szerepeltek, én nem kívánok ezzel foglalkozni.
Indoklást el lehet fogadni egyik és másik oldalról is. Gusztus dolga, hogy mit keverünk a "korpa" közé. Azonban emberi méltóságában senkit sem illik megbántani. Semmilyen indokkal!
Az hozzászólásokat indukáló tény - számomra -sajnálatos. Azt, hogy ez az SZDSZ számára mit jelent a közeljövő történelme fogja megmutatni. A korábbi választási eredeményeket sem igazán befolyásolták az átlépések.
Magunkban tudjuk helyrerakni a dolgainkat. Bírálni a történelem fog.
Mindnyájunkat.
2006/01/04 |
F. György:
Ma reggeli MOkkában elhangzott nyilatkozata mélységesen megdöbbentett. Eddig családunk a koaliciót elfogadta. De miután Mécs Imrét leárulózta, ezért úgy döntöttünk és erre fogjuk bíztatni barátainkat is, hogy ha netalán a választó kerületünkben Pethő Iván javára ismét visszalép az MSZP jelöltje, akkor Rogán Antalra fogunk szavazni.(Inkább fidesz zsarnokság, mint koalició.)
Nem csodálkoztam, hogy elégedett Sólyom Lászlóval, hiszen Önök második liberális, nem baloldali elnököt ültettek a nyakunkba. Többet ebből nem kérünk.
Senatores boni viri, senatus autem mala bestia.
2006/01/04 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Kedves Leó!
Rágjuk tovább a csontjainkat, legalább nem hal el a fórum, bár most élénkülés jelei tapasztalhatóak.... : )
Szóval: nem kell ahhoz a Fideszt idekeverni, hogy tudjuk, az MSZP-ben kik ülnek. Nem állítottam, hogy Gyurcsány hóhér lenne, csak annyit írtam - ha megnézi -, hogy "elvtársi közösségben" voltak a hóhérokkal, és szólamaikban '56-ot illetően a hóhérok szólamát zengték az "ellenforradalomról" egészen '89-ig. Gyurcsány is, Kovács László is, stb. Ezek után talán erkölcsileg nem kellene tisztára mosni ezen urakat/hölgyeket. És ezek után talán nem baj az sem, ha nem fogadom el őket sokadmagammal '56 "baloldali" örököseinek. Ez az én "baj"-om, kedves Leó. Nem kell ehhez Fidesz...
2006/01/04 |
Zsigu (feri_21@reemail.hu):
Az írással bizonyos szinten egyettértek. Mécs Imre megélhetési politikus. Ami egy picit visszatetsző Eörsi véleményéből az 56-os megjegyzés. Egyet nem igazán értek, ha számonkéri mint SZDSZ politikus Mécs Imréttől, hogy az MSZP színekben indul, akkor miért nem kéri számon a pártján, hogy az MSZP-vel alakít ki már kétszer is, kormányt.
2006/01/04 |
Pimpi (pimpicukor@c2.hu):
Nem értem Mécs Imrét. Egyszer azt hangoztatja, hogy neki azért kell bentmaradni a Parlamentben, hogy "sugározza" 56 szellemiségét. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy de az hogy néz ki, hogy egy pártban lenne egykori támadójával, Horn Gyulával, azt válaszolja, hogy az már régen volt. Most akkor felejtsük el 56-ot, vagy ne? És még valamin ledöbbentem. Állítása szerint azért nem lehet megélhetési politikusnak nevezni, mert ilyen munkát bárhol találna. Itt nettó 350.000 forintot keres, ami így sem elég gyermekei eltartására. Valaki felvilágosítana, hogy egy 73 éves embernek miért kell még mindig eltartani a gyerekeit? Tartom a véleményemet, Mécs Imrének otthon van a helye, és nem a T. Házban.
2006/01/04 |
mikiegér:
Mécs sem maradt adósa Eörsi úrnak.
Felemlítette a HIRTV-ben, hogy Eörsi úr az irodájában foglalkoztatta körmös Bauert, és ez nem csípte a szemét. Hát akkor most mi baja Eörsi úrnak Mécs múltjával, jelenével, és jövőjével?
Hát csúnyán marakodnak az egykori párttársak, és mindezt a nyilvánosság előtt!
2006/01/04 |
Kukabuvár:
kedves matyi! (mint nemecsek az áruló)
Szégyen és gyalázat az írása és méltatlan egy országgyűlési képviselőhöz!
Javaslom tűnjön el a süllyesztőbe, mert elmebetegekre sem az szdsz-nek sem az országnak nincsen szüksége.
Nos most lehet megsértődni!
2006/01/04 |
Jancsy:
Én természetesnek tartom Mécs viselkedését, hiszen ez jellemző a mai politikai elitre. Mindenki mindig olyan ruhát és meggyőződést húz magára, amely a pillanatnyi (anyagi) érdekeinek megfelel. Tessék megnézni a FIDESZ, MDF, Kisgazda, Kereszténydemokrata politikusok forgolódását. Akkor miért pont szegény Mécs Imrét itélnénk el e miatt. Hiszen neki fel kell nevelnie a fészekalja gyermekét is!
Véleményem szerint a teljes politikai elitet el kellene zavarni, hiszen erkölcsiségükben szinte mindannyian Mécs Imrék! Egy teljesen új, fele létszámú, közvetlenül megválasztott, visszahívható képviselőkből álló parlamentet kellene választani. De sajnos az Ellenzéki Kerekasztal által megalkotott választási törvény csak arra jó, hogy ez az erkölcsiség betonozódjon be a parlamentbe, gyüjtőhelyéül a feketéző, megvesztegethető megélhetési politikusoknak.
2006/01/05 |
külhonból:
Ha mindenáron képviselő szeretne lenni valaki, ám tegye amit a lelkiismerete megenged. Bár kérdéses, hogy képviselte eddig a liberális értékeket. Sajnos parlamentbe jutása az MSZP. listáról nem nagyon fog fügni a szavazóktól. Ezen cselekményét viszont a múltal emlegetni abszurd és izléstelen. Sajnos már kevesen vannak azok közül kik az 56-os eszméket ilyen lelkiismeretesen képviselték. Talán még is célszerübb lenne 56 szellemének tekintetében inkább nyugdíjba menni és az emlékirataival foglalkozni. Maradandóbat tudna alkotni mint szociál-liberális MSZP. képviselő.
2006/01/05 |
Aszody Jozsef (aszody@jantar.hu):
Kedves Eörsi Úr,
nem szeretem és nem gyűlölöm Mécs Imrét, ahogy Önt sem, noha alapvetően szeretettel "közeledek" az emberekhez. Az ok roppant egyszerű: nem mutatnak szeretetre méltó vonásokat. Tegnap a TV2-n, ma a Nap TV-ben néztem, hallgattam Önt, mindkettő szánalmasan magyarázkodó, és pitiáner színvonalú megnyilvánulás volt. (Az EU külügyeit és '56-ot belekeverni egy belső pártvillongásba, szerintem pitiánerség..)Az én igazi bajomat Önnel szemben nálam jobban fogalmazta meg Simon Z a Népszavától: a "hiteltelenség": telitalálat. Kérem, gondolkozzék el ezen, ha már közreadta véleményét. Üdvözlettel: AJ
2006/01/05 |
Kabai Klára (katokla@citromail.hu):
Nagyon-nagyon sajnálatos ez e marakodás. Rendesen meg szoktam osztani a szavazatomat a szocik meg a liberálisok között, ezért kevés dolgot rühellek annyira, mint a szadesz sopánkodását arról, hogy "már megint rangon alul mentem férjhez". Az SZDSZ hatalomközelbe csak a maszop által kerülhet, és kerül is, ahányszor csak módja adódik rá. Minek akkor ez a "szőkemacás" nyafogás? Aki pedig nem érzi feltétlen szükségesnek hangsúlyozni, hogy mekkora tehertétel a SZDSZ-nek a szocialista párt, az mindjárt megkapja a magáét?
Nekem ez a dolog egy kicsit arra hasonlít, amikor a válófélben lévő szülők el akarják a gyerekkel döntetni, hogy apukát vagy anyucit szereti-e egyáltalán, azért, hogy aztán úgyis egy fedél alatt maradva öldököljék egymást...
2006/01/05 |
Leó:
Áttekinthetőbb lettem volna, kedves Anonymus, ha a "Hogyan kell érteni ..." kezdetű részt új bekezdésbe írom? Így jobban kiviláglik, hogy a ("baj") és a "baj" egymással - és Önnel - nem pedig az öröklődő partizánsággal függ össze?
F. Györggyel régebbi időben nem találkoztam e honlapon, mégis arra kérem: ne keveredjen aránytévesztésbe! Az SZDSZ Szili helyett Sólyomot ültette az elnöki székbe - erre hogy' jöhet válaszként az "inkább legyen Fidesz-uralom"? A foghúzás fájdalommal jár - inkább választom problémáim megoldására az öngyilkosságot?
Eörsi úr szelet vetett... Nagyon örülnék, ha ebből azt a következtetést vonná le, hogy személyes érzéseit csak nagyon erős szűrőn keresztül szabad átengedni, amikor politikai kérdésekről akár dönt, akár nyilatkozik. De a sok lúd ne győzze le egészen a disznót ( a kifogások ne nyomhassák el tömegükkel a dicsérni valót) ismét leírom: vállalta, hogy e kényes problémával foglalkozzék, úgy vélte, honlapja igényességének tartozik ezzel. Ez - pestiesen - nem semmi; hibáztassuk a hibát, de dicsérjük a dicsérni valót. A ló - mint máskor már megírtam - szimmetrikus állat, ne feledjük.
2006/01/05 |
hatamarcsi (hatamarcsi@freemail.hu):
Én Mécs Imre szavazását a köztársasági elnök választásakor korrektnek tartottam és tartom ma is. Az SzDSz tagja a koalíciónak tehát kötelessége lett volna - mint kisebb pártnak - az utolsó percben kiállni Szili mellett. Óriási előnye a jobboldalnak, hogy ők mindig fegyelmezetten szavaznak. Ezért fognak győzni a mostani választásokon. Eddig és is, mint sokan mások ismeretségi körömből az első fordulóban mindég az SzDSz-re szavaztam, de most nem fogok. Attól tartok ugyanis hogy az SzDSz a Fidesszel is képes lenne koalíciót alkotni. Mert csak 3 képviselőjének volt bátorsága kiállni a partnere mellett.
2006/01/05 |
okaoka:
Egyszerűen szégyellje magát, hogy ilyen cikket jelentetett meg Mécs Imréről, leárulózva Őt, csak azért, mert nem az SZDSZ szégyenletes döntését fogadta el a köztársásgi elnök választáskor, és mert elfogadta az MSZP ajánlatát a választási listára való felvételre.
Őn azt állítja, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció hive, mégis elárulta -- pártjával együtt -- koalíciós partnerét. Nos akkor ki az áruló?
2006/01/05 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
T. Képviselő Úr! Gondolta volna, hogy ekkora vihar lesz ebből? Én nem. Gondolom, Ön sem. Nálam semmiképpen sem szerzet rosszpontot, hogy a fórumon vállalta véleményét, ami egyébként a jelen szituációban úrhoz illő volt. Komolyan. Bár pátját nem kedvelem, és sok mindenben nem értünk egyet, de én, Anonymus köszönöm az SZDSZ-nek, hogy Szili helyett Sólyom László lett az elnök. Független attól, hogy a Fidesz jelöltje volt. Azaz igazság - nem akarok olyan duván fogalmazni, mint anno Leó -, hogy IQ-ban a két elnökjelölt - illetve az egyik azóta már elnök - ég és föld.
2006/01/05 |
Leó:
Elvi hiba, elvi hiba, ismét (ki tudja, hányadszor?) elvi hiba! A koalíciós partner nem vazallus - nem köteles tehát egyik sem vakon követni partnerét. (Ettől még az SZDSZ korrigálhatott volna az MSZP hatalmas hibáján - de ez már személyes megitélés. Dönteni a jövő fog - illetve és remélem - soha sem tudjuk meg, mi lett volna, ha Szili az elnök.) Gondoljuk csak meg, mi történt volna, ha 2004 őszén az SZDSZ - mint kisebb párt - az MSZP-vel sodródik, miközben MP hatalmát annyira megerősíti, hogy nem távolítható el? Vagy "ekkor" kisebb párt az SZDSZ, "akkor" mégsem? Fogadjuk el, hogy a résztvevők (Mécs és az MSZP) logikusan viselkedtek. Mécs Imre nem követte a pártfegyelmet, ezzel gyengítette, sőt gyengíti pártját, az tehát fellépett ellene. Az MSZP-nek nem jön rosszul egy, az 56-os forradalomban szerepet játszó képviselő, továbbá meg kell mutatnia, hogy nem hagyja magára azt, aki kiállt mellette. Az SZDSZ-nek pedig azt kell megoldania, hogy erélyes is legyen, de ne is pocskondiázza más útra tért tagját - ezzel tegnapi önmagára is szórja a sarat; ha pedig e közben még partnere értékét is kétségbe vonja, hibái számát növeli.
2006/01/05 |
kovács andrás:
bonyolult a világ, bonyolult az ember, de nem bonyolult az, aki csak bele akar kötni "a másik oldalba".
Mécs Imrét megértem. Megváltozott a világ, megváltoztak a prioritások. Ma nincs forradalmi helyzet. Ma az a kérdés, hogy az ő jószándékát hol tudja érvényesíteni, azzal együtt, hogy nem adja fel családja exisztenciáját. Képviselőnek lenni minden bizonnyal jó. Koalíciós képviselőnek lenni még jobb. koalíciós képviselő támogatójának lenni már nem olyan jó. Attól félek, hogy ezt a szempontot csak a szavazó érzi igazán, a szavazotton rajta van az elhivatottság maszkírozó bája. Én, mint a koalíció támogatója sokszor elbizonytalanodom, hogy vajon miért is támogatom ezt a koalíciót? Megtudtuk, hogy ki Joszip Tot és barátha Kaja Ibrahim? Megtudtuk, hogy mi lett Keller Lászlóval? Sikerül ennek a koalíciónak valami közöset felmutatni, vagy mindenki a maga területlnek független bajnoka? Persze a nagy kombinátor O.V. is hagyta T.J-t a maga jogán uralkodni. Ha tovább gondolkodom, akkor nem csak Mécs Imrét hiányolom azok közül, akikre szavazatomat adom, de a nagy elődökér is. Én még mindig keresem az alapító atyákat, még mindig azon gondolkodom, hogy távozásuk mennyire jósolta meg, hogy Mécs Imre nyugodtan átülhet az MSzP-be, nem változik semmi sem.
bandika
2006/01/05 |
F. György (fahrmann@citromail.hu):
Tisztelt Képviselő Ur!
Ma reggeli TV szereplése méltatlan volt egy jogászhoz. Mécs Imre "árulását" három meg nem nevezhető MSZP képviselő pletykájára alapozza. Quod gratis asseritur, gratis negatur.
Őn helyében lemondanék, mert már hitelesen nem tudja a magyarokat képviselni.
Lukács György gondolatát kölcsönözve "a legrosszabb baloldali köztársasági elnök jobb, mint a legjobb jobboldali köztársasági elnök".
Véleményem szerint az elnök választáskor az SZDSZ vezetése követett el "árulást" és nem Mécs Imre. (Önök tevékenységét a Székely Hadosztály fegyverletételéhez lehet hasonlítani.)
Remélem, hogy a SZDSZ által a hatalomba emelt Sólyom László öntörvényű tevékenysége nem eredményezz Fidesz győzelmet.
Lehet, hogy egy Fidesz győzelem jobban hozzájárul a társadalom normalizálódásához, mint a jelenlegi koalició "sikere"? Nagyon sok baloldali szavazó lelkiismereti válságba került. Nem tudjuk mi jobb: egyedül emelt fővel veszíteni, vagy megbizhatatlan partnerrel győzni?
2006/01/05 |
Liza:
Bandika, te sajnos, nem vagy egyedül. Mintha régóta megszokásból támogatnám én is az SZDSZ-t. Talán azokat nem tudom elengedni, akiknek a személyisége valamikor magával ragadott, miközben ők maguk már nincsenek is sehol, legfeljebb a fejemben, (képzetek és emlékek).
2006/01/05 |
Liza:
Kedves Mécs Imre!
Eörsi Mátyás a vitaindítóban elismerte a saját indulatait, hiszen dühösnek mondta önmagát. Ebből következhet az, hogy pontatlanul fogalmazott. Azt már nem hiszem el, hogy a "nem maradt kit elárulni" szerencsétlen mondatával az Ön bűnösségét szerette volna sejtetni. Éppen ellenkezőleg. Az a tény, hogy nem is maradtak már elárulható emberek, logikailag is kizárhatja az Önt ért vádakat. Üdvözli, Liza
2006/01/05 |
M.M.:
A mai Napkeltében hallottam Önt! Jobban tette volna, ha hallgat, főleg a három MSZP-sről szóló mese vonatkozásában! Ön állított valamit, amivel megrágalmazta Mécs Imrét, de bizonyítani nem tudja. Ez tiszetességtelen dolog! Meddig mennek még el egymás besározásával?Szomorú.
2006/01/05 |
DD:
Kedves Mindnyájan!
Vajon miért áruló az a Mécs Imre, aki átlép abba a pártba, amellyel immár másodszor koalícióban kormányoz az SzDSz. Én még emlékszem a markáns antikommunista hangra, s még él bennem a megdöbbenés annak láttán, hogy a pufajkás miniszterelnök zászlaja alá sreglettek a liberálisok. Most Mécs úr a képviselői mandátumért, akkor vele együtt a párt a miniszteri székekért és a hatalomért. Mi a különbség?
2006/01/05 |
kataa:
Tisztelt Eörsi Úr!
Mécs Imrének ,kell elszámolni a lelkiismeretével és neki kell minden nap a tükörbe néznie, vajon mit lát benne ?? !
A lelke rajta !!
Igaza van Önnek abban , igen, országgyűlési képviselő AKAR lenni, miért ?? talán a nem kevés fizetésért ???
De kinek ,melyik pártnak /tudjuk már / kell ???
Milyen a liberális, szocialista ember típus???
én nem tudom .
Párttag soha nem voltam, de hogy van az 4-5 évig szocialista, 6. évtől liberális, kiérti ezt ??
2006/01/05 |
Stang Péter:
Mécs Imrét 56-ban halálra ítélték, és megúszta ez szép és jó! Mostpedíg ugyanezeknek az elvtársaknak a hátsóját nyalj! Eőrsi Úr! Őn szerint helyén való ez?
Üdvözlettel: Stang Péter A Mohácsi Fidesz
kampányfőnöke!
2006/01/05 |
Hell István (hellistvan@mail2world.com):
Kedves Matyi,
nagyon egyetértek veled Imre - politikainak nem is nagyon nevezhető - "pálforgolódásának" megítélésében.
Azt nem gondolom viszont, hogy a szocialista párt kevésbé lehetne otthona az '56-osoknak, mint a többi párt. 1956 egyik vezető eszméje a demokratikus szocializmus volt, némi trockista beütéssel (l. még: munkásönigazgatás, munkástanácsok), még ha persze mindenféle egyéb ideológia is fel-felbukkant az akkori hullámok tajtékjain a nyilas "eszméktől" a konzervatív keresztény ideológiákon keresztül a szociáldemokráciáig és a liberalizmusig - és még csak nem is "bezárólag". (Angyal István is - ahogy Eö. Pista is százszor megírta - marxista kommunista maradt az akasztófa alatt is, és messze nem volt ezzel egyedül.)
Imre, aki persze továbbra is megmarad '56 szimbólumának, ezzel a forgolódásával csak annyit bizonyít, hogy politikailag legszívesebben semmilyen sem szeretne lenni, mert a semmilyenség mindenféle politikai formációval és ideológiával kompatibilis. A semmilyenség kifizetődik, a semmilyenségre minden pártban van politikai (fizetőképes) kereslet.
A hiteltelen emberek sikere viszont egyvalamit biztosan illusztrál: a kontraszelekció halhatatlanságát. :)
2006/01/06 |
Leó:
Üdvözlöm, kedves Liza! Ezek szerint nem csak benézett a honlapra, hanem hosszabban is marad? Hogy' megy a virágüzlet?
2006/01/06 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
...vagy inkább a könyvtár...
2006/01/06 |
F. György:
Kedves Stang Péter!
Nem lepödök meg, hogy a fidesz (tudatosan kis betűvel!) most Mécs Imrét dehonesztáló módon támadja.
Korábban a fidesznek csak azért volt szüksége '56-ra való hivatkozásokra, mert a hatalom megszerzéséhez szükség volt erre. Orbán Viktornak a Nagy Imre temetésén elmondott beszéde sem volt őszinte. A fiuk-lányok tudták, hogy az igazi '56 nem jobb oldali forradalom volt, hanem baloldali. Most is a hatalom iránti mohó vágyaik miatt támadják Mécs Imrét, az igaz magyar hazafit.
Gondolkodjon e, hogy ki változtatta meg többször véleményét?
Üdvözlettel:
F.Gy.
2006/01/06 |
Liza:
Köszönöm, Leó. Februárig maradok, aztán a terveim szerint visszatérek a tengeren túlra. Igaz, ott is beléphetnék a vitába, de onnan nézve mindig nagyon idegen az itthoni cirkusz. Egy barátom temetésére érkeztem, nem olyan régen.
2006/01/06 |
M.M.:
Strang Úr! Ön kissé sarkosan nyilvánít véleményt Mécs Imréről.Bár megjegyzem nem igazán hiteles ez Ön részéről! Kérdésem az, hogy vélekedik Kövér Lászlóról, Csintalan Sándorról,- és sorolhatnám még,- akik nem is olyan régen még nem az Ön pártjának hátsóját ....
2006/01/06 |
M.I. (kokodab@freemail.hu):
Kedves F.Gy.!
Jó tudni, hogy van aki tisztán lát. A Zorbán(tudatosan nagy betűvel, kezdettől fogva hazudik. Nekem Hitler személyiségjegyei köszönnek vissza minden megnyilvánulásásán. Emlékezzünk! Hitler is minden hazugságra képes volt az eredmények elérése érdekében. Mécs egy igazi hazafi. Egy baloldali hazafi. És sohasem hazudik. Nem hatalomvágyó, hanem egy visszafogott szerény értelmiségi, akit minden oldalról sértegetnek. Kár.
2006/01/06 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
T. F.György!
Önnek nagyon fejlett erkölcsi érzéke van, ez meg kell vallani. Ön aztán csak tudja, hogy Orbán beszéde nem volt őszinte Nagy Imre temetésén. Teljesen mellékes tény, hogy OV ott a bőrét vitte vásárra az egész beszéddel. Míg Ön által favorizáltak minden telefonfülkét lehallgattak a környéken. Ön ajánlja Strang Péternek, hogy ki változtatta meg többször a véleményét?! Azt veti OV szemére hogy egy 20-on éves, lázadó, alig felnőtt ember konzervatívabb lett? Én is az lettem a korral haladva, és nem vagyok egyedül. Tessék már fellapozni egy Ki kicsoda? könyvet. Érdekes olvasmány lesz. Egyébként ha '56 baloldali is volt, az mit sem változtat a helyzeten, mert az MSZP-nek - legalábbis a jelenlegi vezetésnek - köze nincs az igazi baloldalisághoz.
2006/01/06 |
Nagy Mátyás:
Kedves Druszám!
Tökéletesen igazat adok Önnek a Mécs Imrével kapcsolatos álláspontját illetően.
Nem hergelem az ügybe bele magam - megfogadtam - így csak annyit írok, hogy Mécsnek ez a lépése biztosan várható volt, aki korábban is alkuval (más helyett, a választásokat követően) juttatta be magát a Parlamentbe.
Ő egy tipikusan "megélhetési politikus" akinek súlyos, és úgy látszik eredendő jellemgyengesége immár nem sok találgatásra adhat alkalmat korábbi viselt dolgait illetően sem... AZ EGÉSZ ORSZÁG NEVÉBEN KÖSZÖNÖM, HOGY SZÓVÁTETTE!
2006/01/06 |
mikiegér:
Orbán biztosan úgy utálta meg korunk liberalizmusát, mint én. Neki talán hamarabb ment, mert közel volt és látta, mi folyik "liberális" fronton. Én - jelentem - százszor megbántam, hogy első alkalmommal az szdsz-re szavaztam. Voltam olyan balga, hogy elhittem, ők azok, akik leginkább meg- akarnak minket szabadítani a kommunistáktól, hát nagy csalódás volt, amikor megtudtam, hogy eszük ágában sincs! Sőt!Most, hogy látom, mennyire képesek még egymást is gyűlölni, még jobban undorodom az egésztől!
2006/01/06 |
mikiegér:
M.I.
Elfelejtette felsorolni Nérót, Sztálint, Rákosit, Kádárt. Gyűjtsön meg neveket, hátha még népszerübb lesz a gyűlöletével. Tipikus SZDSZ-es. Díszpéldány!
2006/01/06 |
mikiegér:
M.I.
Ha majd hosszantartó súlyos betegségéből átmenetileg felépülve eltávozik a zártosztályról, leveszik kényszerzubbonyát, és ismét fellép a világhálóra, ne felejtse el Orbán Viktorral kapcsolatos listáját a Duce (Mussolini) nevével kiegészíteni, hogy aztán ismét zöld utat kapjon az Elmegyógy Intézetbe ! Nem jó, ha az ilyenek- mint fent nevezett M.I- köztünk élnek, garázdálkodnak, szennyezik a lelkeket, és a levegőt! Jó vételt, jó szurkolást!
2006/01/06 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Stang Péternek, a Mohácsi Fidesz kampányfőnökének válaszolnék. Sokan gondolják, hogy a múlt jogi bűnei elévüléhetnek, de a politikai bűnök soha. Én személy szerint ennyire nem lennék szigorú, mert tudomásul veszem és elfogadom, hogy az emberek képesek megváltozni. Ha azonban Stang Péter a szigorú erkölcsi megítélést osztja, amit szintén tudomásul veszek és elfogadok, akkor még nem késő kiszállnia a Fidesz kampányából. Igazán rettenetes lehet Szűrös Mátyással és Pozsgay Imrével egy levegőt szívni!
2006/01/06 |
Nagy Mátyás:
Jut is eszembe!
Nem szándékom eröltetett összefüggést kreálni, de Mécs Imre elvtárs mostani (várható) lépésével kapcsolatban az alábbi vélelmem merült fel:
Nevezett elvtárs esetleg honoráriumként kapta volna a Koaliciós Partnere ajánlatát a 209-es ügyben "jól végzett tevékenysége" okán? Vagy tévednék? - ki tudja?
2006/01/07 |
anyone (anyone@anyone.hu):
Egész jó a honlap!
2006/01/07 |
Szegő András (Szentendre) (szego.andras@dunakanyar.net):
Mivel többen hivatkoztak rám, és megjelent egy kérdőjeles mondat, hogy én lennék-e a Nők lapjás újságíró Sz. A., itt közlöm: NEM vagyok azonos Sz. A. hivatásos újságíróval (nehézatlétika, sport, színház, művészinterjúk). Ezért, ha publikálok (ami előfordul) mindig a Szentendre (itt élek) jelzőt használom a nevem után.
Szegő András (Szentendre)
2006/01/07 |
Leó:
Ejnye, ejnye, kedves Anonymus! Jobban tetszik, amikor érzelmeitől függatlenedni próbálva ír! Mikor vitte Orbán a bőrét a vásárra? Akkor már tökéletesen tudta, hogy meg fognak egyezni a MSZMP-vel, alku a részletek felett volt, és ő az egyik tárgyaló fél volt! (Ott és akkor Ön hihette, hogy veszély fenyegeti - de ma, kedves Anonymus, már tudjuk, hogy ebből egy szó sem igaz!)
Mi a baj az MSZP-vel - legalább is vezetésével, ha semmi közük a baloldalisághoz? Dehát - ha a bal-vagy jobboldali Magyarországról van szó - nem mindegy, melyik jobboldali győz? (Nemzetközi versenyen én sem szurkolok egyik magyar versenyzőnek a másik ellen.) Ebben az esetben ugyanis jobboldali, tehát rendes, becsületes politikusokról van szó!!!
2006/01/09 |
Döme:
Tisztelt Eörsi úr,
Mécs Imre az országos ismertséget tekintve benne van az első 10 szdszesben. Ha mást nem tekintek, már csak ezért is érdemes lett volna őt az első 20-ban indítani. Ezért nagyon gyenge lábakon áll az Ön "képviselő helyekérti versengés" elmélete. Mécs Imre odaáll versengeni a képviselői helyért? Talán Fodor Gábor odaáll? Vagy Horn Gábor vagy Kuncze vagy Gusztos egy saját programot dolgoz ki, hogy legyőzze a másik szdsz-es jelöltet, akinek szintén saját programja van.
Szerintem nem.
Alanyi jogon jutnak be. És Mécs Imre ez a szint. Megértem, hogy Önnek még versengeni kell, de higyje el, Mécs Imrének nem.
2006/01/09 |
uszkve (ubul1@nexus.hu):
Tisztelt Vitázók!
Örvendek , hogy itt még névteleneül is valamelyest kulturáltabb a hang mint a közéletben.
Én E.M. gondolatát úgy értelmezem--szuverén jogom-, miszernit Mécs Imre siralomház utáni "árulása-ártatlansága" lényegtelen, maga az egész ügy OKAFOGYOTTÁ vált a többiek felekasztása miatt. Kétségtelen eme inkriminált mondat gyilkos iróniát sugall, de lassan máshogy nem érdemes a politikát szemlélni.
NEM ÉRDEKEL , hogy Mécs Geréb=áruló vagy sem. A baj számomra az hogy visszafelé hitelteleníti önmagát, degradálja le eddig sem sikerers és egyáltalán nem kiemelkedő lényét. Mécs Imre bohócot csinált önmagánól, egy politikai keljfeljancxsit. Miért is? Mertr nem volt sem stílusa sem eleganciája, sem egetverő arroganciája. Mos szürke csinovnyik, apparatcsik nem lehet nagy átálló. Tölgyessy kitűnő gondolkodó, Mécs közepes. TMG nagy filozófiatörténész, Mécs közelében sincs ennek. Ungár a leszbikusságával pótolta az évtizedes érdektelenségét, Molnár Péter hová lett ugyan már? Kis renegátok ezek, pitiáner árulók. De nem is árulók. Csak kiderült: nem elvhű, hithű elkötelezett lánglelkű pártkorifeusok, hanem kisszerű , pénzéhes vénemberek. Kár, kár. Pethő legalább félsármos eleganciával adja el magát, Kuncze meg a bumfordi sótlan , bnugris humorával van jelen. Mécs legnagyobb bűne , hogy átlag, szürke, csereszabatos , se íze, se bűze (ez itt a gyilkos irónia helye). Lassan senkit nem érdekel már 56, csak a megszokás és a hivatal hozza koszorúit (Babits...Petőfi koszorúi) Ebben az országban semmi sem szent, mindent leraboltak, privatizáltak, minden szimbólumot minden oldalról kisajátítottak. (Ugyebár Zuslaug úr a Terror Háza előtt leleplezte magá.. mennyire érdekli őt a zsidóság.. semennyire-- akció volt .,.ennyi-de lebukott.) Gusztustalan Péter meg szerezzen előbb egy diplomát, mielőtt a Nemzeti Bankot froclizza.
Nem kedvelem az SZDSZ-t, azért nem mert jó intellektuális tartalékukat galád módon használják fel, tönkretéve egy országot. Az MSZP egyszerű képlet, meg lehet vásárolni őket, -akiket-, kiismerhető társaság.. Az SZDSZ kígyóképű, ravasz, ángolnaszerű sikamlós , ha kezet fogok velük, utána az ujjaimat számolhatom, és a tudatom.. (tréfa2). Mécs kollega farkasorcája most kivillant. Eörsi kollega meg "beszólt" : ugyan Imre, mit vágsz már fel, mégcsak áruló sem lehettél öreg, hisz mindenki meghalt már..Ez a lényeg. Te még csak hazaáruló sem lehettél Imre bá.. Ez fáj itt kérem. Az elsikkadt dráma. A CSEHOVI etűdök: öngyilkosak akarunk lenni és a folyóba ugorva csak bokáig ér a víz..Röhej . Drága Hölgyek Urak. Teleki öngyilkos lett egy megszegett szerződés miatt. Mécs Imre majd új könyökvédőt vesz. Ne stigmatizáljuk. Mi választottuk. KIS ORSZÁG VAGYUNK CSAK EGY CSÜRHÉRE TELIK...
2006/01/09 |
Csipet csapat:
Mondjuk Szily nem iq light.. ahogy írta valaki, de azért nem ásnám el. Szerintem is alkalmatlan lenne közt. elnöknek, mert nem egy karizmatikus politikus, és szinte alig látni mit tett le az asztalra. Sólyom viszont számomra bizonyított az Alkotmánybíróság élén, s mi több: neutrális.. azaz nem érezni a kötődéseit..annyira. Mécs meg leírt ügy. Vegye a 30 ezüspénzt.. és lakjon jól belőle.
Úgysem akad a torkán.
2006/01/09 |
Leó:
Kár, hogy uszkve abbahagyta a csürhe tagjainak felsorolását... Avagy objektív listája véget ért?
Sólyom - az egymásnak is ellentmondó itéletekkel - nekem is bizonyított az Alkotmánybíróság élén: Ott van, kiskutyám, azt kell megharapni. És a kiskutya előszaladt. Ennyit neutralitásáról. Azzal pedig, hogy a Zengőre nem, de a mellette levő hegyre igen - ez is megmutatott valamit. Mint az a pap, amelyik - hogy alacsony, halászcsaládból való származására mindig emlékeztesse magát, hálót tartott a szobájában. Aztán apáttá választották e szerény embert, ő pedig kivitette a hálót. _ Miért tette ezt, atyám? - kérdezték tőle. Mire a válasz:- Már kifogtam a halat! Vagy csak felelőtlen, aki - amint elnök lett - látta, hogy elefántként táncolt a porcelánboltban? Melyik a jobb?
2006/01/10 |
Leó:
Történet a sánta kutyáról. Anonymusszal múltkoriban arról értekeztünk, hogy a Reform c. újság ízléses plakátjához mi köze van a Fidesznek. Ő - és ez becsületére váljon! - nem a kiadványt védte, hanem azt bizonygatta, ehhez pártjának semmi köze. Azután elmondtam, hogy nevezett újság lapigazgatója Orbán sógornője. Szóval, a lap, ezáltal a plakát nem kapcsolható a Fideszhez, csak Orbánhoz. Ennek a történetnek itt volt vége. Most ismét megjelent egy izléses plakát, amelyet ismét nem a Fidesz, hanem egy civil szervezet hozott létre. Eszek a gasz bitank komenisták mit állítanak? Azt, hogy a Fidesznél végezték a kiadvány korrekcióját. A Fidesz válasza: - Hazugság! Eszek a gasz stb... A jelzett napon az iroda be volt zárva, mindenki szabadságon volt - állítja nem kevésbé szavahihető személy, mint Rogán. Hol tartunk most? A Fidesz feltárta előttünk az igazságot: a korrektúra-faxot valóban a Fidesz telefonvonaláról adták fel (sajnos, ezt nem lehet letagadni), ámde: a készüléket kivitték Rogán irodájából (amiről szegény honnan is tudott volna?), épp - természetesen egészen más ügyben! - ott járt a nyomda egy embere, akinél éppen és véletlenül ott volt a Vizsla-kiadvány, munkahelyén pedig (mit tesz isten!) éppen sürgették a kinyomtatandó példányt, amely (micsoda szerencse!) már végleges formában volt ott a munkatársnál. A Fidesz irodájában pedig - természetesen - minden további nélkül megengedték faxuk használatát. Megengedték úgy, hogy nem is tudták, mi célból, esetleg nem bűncselekmény végrehajtására használják készüléküket. Szép történet, kétség kívül. (Félreértések elkerülésére: a sánta kutyához Anonymusnak semmi köze! Őrá egy társalgás beazonosítására hivatkoztam!)
Kuncze Gábor a parlamenti pártok elnökeivel etikai kódexet akar alkotni a tavaszi választásokra. Most sírjak, vagy nevessek?
2006/01/10 |
galina:
Tisztelt Eörsi úr!
Mondja!
Ha meg van győződve, hogy Mécs I. nem volt áruló, mert mire kijött, már mindenkit felakasztotak....akkor egyáltalán minek kellett ezt a gyanúsítást-vádat újra felmelegíteni?
Vagy áruló volt vagy nem...ez itt az eldöntendő.Önnek vannak erre történész ismerősei, akik pontosan meg tudják mondani.
Azt az érvet én nem fogadom el, hogy mire kijött már.......ez semmit nem bizonyít, sem azt hogy nem volt áruló, sem azt hogy az volt.
Mécsről pedig az a véleményem, hogy igen vastag a bőr a képén.Valószínű, hogy a civil fogalkozásában, az életben is ilyen gyenge volt.
Egyszerűen egy jellemtelen alak, ezt már helyetem többen leírták.Egy színtelen, karakternélküli tömegfigura, egy sebeit nyalogató pincsikutya.
Én már nézni se birom, mikor '56 ügyeletes nyavajgója nyilatkozik a tévében, már abból kiolvasható, hogy mindenre képes, csakhogy a parlamentben maradjon.
Minden szájton csak a megvetést olvasható reája, mégis ott van......minden lepereg róla.Ez az ember csúszva-mászva is be akar jutni a parlamentbe,ez a legmegfelelő számára ott a teljesítmény nem számít, csak a jelenlét, könnyű pénz, nagy a család( mint cigányoknál, lehet hivatkozni az eltartásukra.)Ha leköpik 56 évfordulóján azt is simán lesöpri magáról.
Hagyják futni!
2006/01/13 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
A kérdés teljessen jogos. Azért, mert ezek a vádak a politikai életben bizony megjelentek, és magam sem tartom méltányosnak őket. Így írtam a bevezető írásban:
"Rendkívül lehangoló most ismét hallani azokat a hangokat, hogy "ki tudja, Imre valóban milyen áron menekült meg a kötél alól", arra utalva, hogy esetleg beárulta bajtársait."
És valóban, nem is egyszer hallottam azt a sejtetést, hogy "ha Imre erre képes egy mandátum érdekében, akkor mire lehetett képes az élete érdekében?"
Ezt a helyzetet most Imre keletkeztette, ám legalábbis ebben ki kell állni érte.
2006/01/13 |
S.B.:
Érdekes, hogy bizonyos toposzok örökzöldek, mások kihúnynak. Valaha közkeletű volt az a történet, hogy Kodály, aki időnkénti legitimáló megjelenését (állami ünnepély, kongresszus, "békemozgalom") kérései teljesítéséhez kötötte, interveniált Mécs László unokaöccse érdekében.
2006/01/13 |
Polgárnő:
Nos, az ilyen dolgok miatt rettegünk:mi az, hogy valakik jogtalanul átadnak pártoknak nem nekik címzett leveleket, faxokat? EZ A JOGbiztonság? Ez felháborító! Erről beszéljenek! Elképesztő a halndzsázás és a lényeg, az mindig elsikkad?!
2006/01/13 |
galina:
Tisztelt Eörsi Úr!
Nem tudom, hogy látta-e tegnap este Mécs I.-vel készített Atv-s riportot? Németh P.volt a kérdező.
Ebben a riportban Mécs néhány kóklerekről beszélt, akik hallatják hangjukat, de őt mindenki más tiszteli, szereti, még az SZD-ben is, nyakába borulnak ha bemegy.
Bennem az erősödött meg, hogy kihasználja az '56-os multját.
Lehet, hogy-ha nem volt áruló, akkor- Kodály közbenjárására szabadult ki, ezért mossa kezeit, mert nem bizonyítható, hisz Kodály, akkor több embert mentett ki a börtönből, aminek nincs lenyomata.
Szörnyű dolog ez, hogy most élet, vagy kötél között kell igazságot tenni, csak az is mélységesen elitélendő, mikor valaki ebből akar magának erényt,megélhetési biztonságot kovácsolni 50 év óta.
Vidéki vagyok.'57-58-ban egy villanyszerelő azért kapott 2 év Kistarcsát, mert a vörös csillagból kikötötte a villanyáramot, hogy a többiek le tudják dönteni az irodaépület tetejéről.
Tombolt az akkori párttitkárok személyi bosszúja is-és még csak politika sem volt benne, csupán a párttitkárnak volt ellenszenves.(nem lépett be a Tsz-be, máris reakciósnak volt elkönyvelve, és munkát sem kapott hosszú évekig "resszkessetek reakciósok"!Ez volt a jelszó.
Volt akit halálra vertek, mert a felszabadulás előtt Horthy katonája volt.Soha nem felelt érte senki.
Ilyen megtorló körülmények között Mécs sem szabadulhatott volna, csak valaki közbenjárására, vagy tényleg igaz,hogy áruló volt csak nincs adminisztrálva.... ma már nem lehet a teljes iagzságot kideríteni, mert már Kodály is halott.
Mindeesetre, sz SZDSz-t elárulta,- én azt is kikövetkeztetetm, hogy pont a KE választás volt az a bizonyos ugródeszka, amit kihasznált,akárhogy is igazítja az indokait, mindenki aljas ő szerinte, csak magát nem tartja annak... ez pedig nem vall egyenes emberre...lehet következtetni.A velünk születt jellemgyengeségek időskorban még jobban kidomborodnak, így van ez Mécsnél is.Én egy szenilis öreg embernek tartom aki körömszakadtéig ragaszkodik a megélhetési politikus állásához.
Az nekem semmit nem mond, hogy ott volt a Kerekaztalban, mondom meg akarta lovagolni már akkor is az előnyt látta az '56-os múltjában. El van szállva magától.Miközben
egy közepes figura.
Mennyi 56-os hős van aki nem tolakodott a politikai színre, hanem a civil foglalkozását folytatta tovább, mikor megengedték neki.
Mécs pedig a sebeit nyalogatja folyvást.
Nem tudom Witner Mária mit szólna ehhez?
2006/01/15 |
K.J.:
Azért elképesztő az a mellébeszélés, ami itt folyik. Az SZDSZ meg akart szabadulni Mécs Imrétől és megszabadult. Ennyi történt, nem több és nem más. Milyen politikusi képességekkel rendelkezik az SZDSZ "krémje", ha azt az egyszerű politikai feladatot sem tudta megoldani, amit Mécs Imre indítása jelentett? SZDSZ-szavazóként melyik verzióval járok jobban: azzal, hogy nem tudták megoldani vagy azzal, hogy nem akarták? Lehet itt árulózni, stb., de attól, hogy rámutatnak a másikra és azt mondják fekete, maguk még nem lesznek automatikusan fehérek.
2006/01/15 |
mikiegér:
Nem találtam más fórumot arra, hogy gratuláljak az SZDSZ-nek ahhoz, hogy végre adott feladatot Persányinak-aki eddig a világon semmilyen érdemi munkát nem végzett-
és elküldte testileg és lelkileg rozzant eszmetársuk könyvbemutatójára. Gondolom, méltóképpen képviselte az SZDSZ-t azzal, hogy ennek az idiótának a szellemi ámokfutásán fellépett, jelenlétével emelte az esemény szinvonalát! Kár, hogy a többiek nem vettek részt az eseményen!
Eörsi úr hol maradt?
2006/01/15 |
Poczkodi Lajos (lajospoczkodi@freemail.hu):
Kedves Mátyás!
Karinthyt ajánlom figyelmedbe, Karinthyt, aki az élet majd minden fordulatára írt néhány sort:
Imre az a Valaki, aki szeretné eljátszani hegedűjén kedvenc darabját, de erre úgy néz ki, hogy most, az 50-ik évfordulón, nem lenne lehetősége. Karinthy hegedűse ekkor artista lesz, hosszú évek munkájával a porondon feljut az embergúla tetejére, ahol előveszi hegedűjét és eljátsza kedvencét. Karinthy más megfogalmazásában: amit nem mondhatott el hosszú ideig senkinek, azt el szeretné mondani MINDENKINEK, ha már megérheti az ötvenedik évfordulót. Azt az ötvenedik évfordulót, amiért igen sokat szenvedtünk életünk során, szenvedett élete során.
Biztosak lehetünk benne, hogy a mostani méltatlan vitán messze felül fog emelkedni, biztosak lehetünk benne, hogy leszegett fejjel kell álljunk, szabad demokrataként, azért, mert nem a mi vállunkra felkapaszkodva fog megszólalni 2006. október 23-án a Parlamentben. Biztosak lehetünk abban, hogy akkor feledni fogja azt a méltatlan helyzetet, amit most kell átéljen értünk. Szívünkből is szólni fog. ...akkor mi (Te is, Én is) lesütütt szemmel fogjuk hallgatni Mécs Imrét... lesütött szemmel fogjuk hallgatni Mécs Imrét, aki azokról fog emlékezni akik kisgyermekkorunkban olyan időszakban bizonyították elkötelezettségüket amikor mi még igen kis gyermekek voltunk, olyan időszakban amilyenben szerencsénkre nem kellett megméretni magunkat, nem kellett kockára tenni életünket. Ezen megmérettetésben helytálló emberekre fog emlékeztetni mindenkit Mécs Imre, azokra akik életüket, szabadságukat adták akkor azért, amiért mi, immár lényegesen kevesebb kockázattal is teszünk eszmélésünk óta.
Egy irányba megyünk, de lehet, hogy más ösvényen. Még nem tudjuk, talán nem is tudjuk meg soha, hogy melyik volt a helyes ösvény. Energiánkat talán a más irányba menők, a távolodók meggyőzésére kellene fordítani, mint a tőlünk néhány méterre levőkre.
köszönöm figyelmedet!
2006/01/15 |
galina:
Mikiegérnek!
Az a bizonyos testi lelki rogyant író,
A titkosszolgálatokról és Orbán Viktorról is előszeretettel könyvet író KP magánnyomozó vállalkozást működtet a Nemzetbiztonsági Hivatal alapító főigazgatójával, NL-sal - derül ki a cégbírósági adatokból. A volt állambiztonsági tiszt egyébként köztudomásúan baráti kapcsolatot ápol ifjabb AA-lal, Gyurcsány Ferenc kormányfő rokonával. NL és ifjabb AA-lal együtt alapították a szintén magánnyomozásra és biztonsági tevékenységre szakosodott S-Komplex Kft.-
KISZ titkár volt amúgy.
2006/01/16 |
Leó:
Sajnos nincs elég időm arra, hogy lényegesebb dologról írjak, ezért csak röviden idézek Adytól: " Hajtson a szentlélek, vagy a korcsma gőze/Repülj hajóm! Én nem leszek a szürkék hegedőse." Mit ír itt tulajdonképpen? Azt írja: legyen bárki és bármilyen az író, a lényeges az, amit ír. Márpedig senki nem vonta kétségbe KP egyelen állítását sem, még kevésbé cáfolta! Kezdek kedvet érezni ahhoz, hogy megvegyem azt a könyvet!
2006/01/16 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Vegye, kedves Leó, vegye! Állítólag OV asztrológiai elemzésével kezdődik, majd találgatják, mi lehetett előző életében. Ez már sejtet vmit a komolyságáról...
2006/01/16 |
mikiegér:
Kedves Galina!
Kende megérdemli, hogy utáljuk, de felháborodik, ha utáljuk, megszolgálta!
Kende egy rongy, egy igazi felmosórongy!
Azt pedig, hogy dr Magyar György ügyvéd mit keres ennek a szemétládának a szennybemutatóján, én nem tudom. Ebből arra következtetek, hogy mégsem függetlenek az ügyvédek?
2006/01/16 |
mikiegér:
Kedves Galina!
Lemaradt az első sorom, ahol azt akartam írni, hogy én már semmin se csodálkozom Kendével kapcsolatban. Azt hiszem, ha a gazságnak, és az aljasságnak lenne mértékegysége, biztosan 1kendének hívnák!
2006/01/16 |
mikiegér:
Leó! Vegyen egy tucat Kende könyvet, tegye a párnája alá őket, hogy édes legyen az álma! Hajrá Leó!
2006/01/16 |
Piszkos Alfred (PiszkosAlfred@hotmail.com):
Egy pKende (pikoKende) mar nagy aljasságnak számítana.
2006/01/17 |
Leó:
Nem haragudnak meg, ha az istenkáromlásnál komolyabb dologgal foglalkozom?
Gyurcsány közel másfél éve miniszterelnök, és e tisztében folytatott tevékenységét soha nem méltattam. Ennek pedig oka volt: egy miniszterelnöknek rengeteg dologgal kell foglalkoznia, amelyek nagy részét nem is ő maga válogatja ki, az élet hozza magával. Kezdve saját pártjától, az ország egészéig - márpedig világos, hogy neki az első feladat is feladatott. Tevékenykedett is - de talán érthető, ha egy másik párt (mégha e párt koaliciós társ is) képviselőjének honlapján e területtel foglalkozni - nem tartom elsődlegesnek. Időnek kellett tehát eltelnie ahhoz, hogy megismerjük, és ez után, az ismert tevékenységet méltassuk. Időben először saját pártjával kellett egyenesbe jönnie, és ez csak látszólag az ő és pártja ügye: nekünk, az orszának sem mindegy, hogy az ország élén álló miniszterelnök szilárd kapcsolatban van e pártjával, avagy állandó belviszályok között imbolyog. Megállapíthatjuk: ezt a kérdést - noha pártjának kongresszusa őt a vezetőség ellenében választotta meg - sikeresen megoldotta. Mondhatjuk, hogy ez az ő ügye, meg a pártjáé - de a tény tény marad: komoly feladata volt, és azt meg tudta oldani. Említhetném, hogy ő volt az a kormányfő, (hadd csepegtessek egy kis ecetet a késre: az egyetlen olyan kormányfő) aki Erdélyben új konzulátust tudott nyitni, de az ország szempontjából fontosabb volt év végi feladata, az EU költségvetése körüli vita. (Egy újabb zárójel kínálkozik ide: a magyar mádia színvonalának ékes bizonyítéka az, ahogyan foglalkozott e hírrel - és a kormánypártok propagandájáé.) Pedig érdemes lenne ezt részletesebben átgondolni; a részletek mutatják meg az elvégzett munkát. A Fidesz véleménye: vétózzunk! Hááát- ennyi esze mindenkinek van, nemet mindenki tud mondani. De megállapodásra jutni! Úgy vélem, itt jól jött a gazdasági életben szerzett tapasztalat: megérezni, miben hajlandó a partner engedni, és miben nem. Tudni, mit akarok én, és mi az, amit én felajánlhatok. És végül: mi az, ami nekem sokat ér, ámde a partner szemében nem túl lényeges. Röviden: felkészülten menni a tárgyalásra, és ott jól érvelni. Mindenki a meghozott (többlet)pénzekről beszél - az én szememben a kiváló tárgyalási technikát a pénzek felhasználásának megkönnyítése legalább ennyire mutatja. Felkészült, tehetséges miniszterelnökünk van.
2006/01/17 |
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com)):
Lianak,
Most szombaton megint felhivott Gyurcsany veetekesen. Sot ketszer is. Raadasul valami olyan aljas központot használtak, hohgy hiaba trettem le a kagylot, nem bontott vonalat. Vagyis letettem a kagylot felvettem és nem jött be az uj hivast engedelyezo tarcsahang hanem tovabbra is ment a Gyurcsany magno. Legszivesebben beperelnem zaklatasert ezert az MSZP-t.
Mindenesetre kurva pipa voltam, mert mindketszer felebresztete a nagy nehezen elaludo 3 és fel honapos kislanyomat.
2006/01/17 |
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com):
Lizanak szolt az elozo üzi. De termeszetesen mindenki mas is elolvashatja. Az üzi előzménye az előző topik vegen van (Egy különös kihallgatás).
2006/01/17 |
Leó:
Az előbb a tárgyalásról, az ország érdekeinek érvényesítéséről írtam - most hadd mondjak el két, igencsak hétköznapi dolgot. Az első: bundát vásárlok feleségemnek. Amikor már eljutottunk ahhoz az árhoz, amelyen már csökkenteni nem tudok, nekem se rossz, akkor javaslatot teszek: legyen ez a kialkudott ár, ámde adjon hozzá a szűcs egy prémsapkát. Ez, a neki nem túl lényeges emelés még belefér az alkuba. (Ez a nekem mennyit ér/neki mennyit ér kérdés.) A másik: szeretkezéskor mindig arra kell törekedni, hogy a másiknak jó legyen! Ez érdekeltté teszi az esemény megismétlésében - sokkal hasznosabb, mint a saját érdek maradéktalan érvényesítése! (Ezt meg a Fidesz vétó-javaslatára hoztam fel.)
2006/01/17 |
Benő Zoltán (ultras97@citromail.hu):
Igen Tisztelt Eörsi Mátyás úr !
Ha megengedi, én személy szerint nagyon sajnálom Mécs Imre képviselő urat, hiszen ő egy jellemes, karakteres ember és kitűnően képviselte a liberális értékeket. Nagyon nehéz lesz nélküle a parlamentbe kerülnünk, de én és élettársam nagyon hiszünk benne, hogy megcsinálják, megcsináljuk!
Kérem, kérjük (Élettársammal, Markó Istvánnal együtt) hogy a következő ciklusban a melegházasságokért még hangsúlyosabban szálljanak síkra. A melegtársadalom nevében így is nagyon köszönjük eddigi erőfeszítéseiket!
Jöjjön el a mi országunk!
Tisztelettel:
Benő Zoltán és Markó István
2006/01/19 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
T. Benő Zoltán!
Levele kapcsán egy kérdés felmerült bennem. Már csak azért is, mert Ön is "élettársának" nevezi Markó urat. Tehát: mi a különbség Ön szerint a házasság és az élettársi kapcsolat között? Mit nevezünk ennek, és mit nevezünk annak?
2006/01/19 |
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com):
Leonak a mi felkeszült miniszterlnökünkről :-((((((
::::::::::::::::::::::::::::
Történet
Szóról szóra
"Ezek a történetek azok, amelyekből összeáll aztán majd egy ország. Azt mondani mindenkinek, hogy az élet, az a legfontosabb, és egyébként minden más ezek után fog jönni. Azt hiszem, ennyivel én személy szerint is tartozom." (Gyurcsány Ferenc kormányfő a májátültetésen átesett Rebeka haláláról. MTV, január 16.)
Mi ez az egész? Mit akart mondani a kormányfőnk? Mi a lényege minden idők legértelmetlenebb miniszterelnöki megszólalásának?
Kezdjük mindjárt az első mondattal: a történet már akkor is kellemetlenül marketinges csengésű szó, amikor a miniszterelnök az országról vagy a megújuló baloldalról beszél. Ami azonban ott csak modoros, az itt kifejezetten kínos. Az érintettek aligha történetként élték át az elmúlt napokat. Azt meg csak remélni lehet, hogy mégsem az ilyen kudarcokból áll össze egy ország, de ha mégis, akkor az inkább egy másik ország legyen, ha kérni szabad.
Persze lehetne azt mondani, hogy a váratlan helyzetben a kormányfő nem találta meg a megfelelő szavakat, csakhogy a helyzet a legkevésbé sem volt váratlan. Maga Gyurcsány jelentette ki ugyanis az interjú elején, hogy mindenképpen szeretne beszélni a tragédiáról. A néhány roppant kusza mondatból az egyetlen információ, amit ki tudtam hámozni, hogy Gyurcsány sajnálja, és hogy fél hatkor kelt.
Amikor Gyurcsány a Szulák-showban egy anyajeggyel folytatott küzdelméről mesélt, az sem volt túl ízléses, de legalább volt valami megfogható üzenete: aki valami elváltozást tapasztal magán, az menjen orvoshoz, mert az időben felfedezett bőrrák gyógyítható. De most? Miért ragaszkodik valaki ahhoz, hogy beszéljen valamiről, amiről nincs mondanivalója.
Nem tudom, hogy egy ennyire személyes tragédiában egyáltalán meg kell-e szólalnia az ország vezetőjének, de ha már mindenképpen beszélni akar - és nem csak azért, mert jól áll a választások előtt a minden egyes polgáráért aggódó miniszterelnök imázsa -, akkor a sajnálkozás mellett legalább mondjon valami konkrétumot, például hogy vizsgálatot rendelt el, vagy hogy tanulmányozzák a levonandó következtetéseket. A miniszterelnököt azért tartjuk, hogy problémák gyakorlati megoldásával foglalkozzék, közhelyes életbölcsességekre ott vannak tévésorozatok.
Sztankóczy András
főmunkatárs
(http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=100469)
2006/01/19 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Remélem, már nem sokáig kell hallgatni...
2006/01/19 |
Abu Hassan (AbuHassan@yahoo.com):
The zionist state must comply with UN resolution 242 and 338.
2006/01/19 |
Leó:
A véletlen úgy hozta, hogy Piszkos Alfréd előtt elmondtam véleményemet az újságírókról, így nem tűnik utólagos magyarázkodásnak... Szóval, egy helyzetből és szövegkörnyezetéből kiragadott részlettel nem tudok érdemben foglalkozni. Minden esetre érdekes: én egy konkrét tárgyalást, abban alkalmazott technikát értékeltem, amire semmiféle, az esetre vagy helyzetre vonatkozó észrevételt - még kevésbé kifogást - nem kaptam. Helyette: szidalmakat, amikkel lehet akár egyet is érteni, csak kezdeni nem lehet velük semmit. Talán egy - inverz - példaesetet elmondhatok: - Ne légy büszke Kovács barátságára, hiszen megölte apját és anyját. Erre a felelet:- A te barátod pedig nem köszön eléggé gyorsan előre! Lehet ezt úgy is számolni, hogy a kifogások aránya 1:1 - de én azért valahogy nem ezt az érvelést várnám.
Tegnap Magyar Bálinttal folytatott _teljes, egész, nem megvágott - beszélgetést néztem-hallgattam végig. Ennek során ezt mondta: a köztársasági elnök, akinek megválasztását az SZDSZ is - indirekt módon - támogatta ... Ha ehhez hozzáveszem, hogy Eörsi úrral meglehetősen hosszan vitáztam erről (még azt az állítástis megkockáztattam, hogy az SZDSZ S.L.-t akarta elnöknek - különben válaszolni kellene arra a kézenfekvő kérdésre: miért tett valamit, amit nem akart tenni? ), azt kell mondanom: Hm. Most édekelne egy olyan koherens magyarázat, amely egyaránt tartalmazza Eörsi Mátyás és Magyar Bálint véleményét is.
2006/01/20 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Nem tudom, Leó mit ért pontosan azon, hogy két koherens vélemény, mert a megfogalmazásokban, a hangsúlyokban lehetnek különbségek, sőt, remélem, soha nem leszünk olyan párt, amelyben csak papagájok mondják a magukét... pontosabban másokét.
Én azidőtájt azon a véleményen voltam, hogy érdemes demonstratívan is Sólyom László mellé állnunk, de ezt kifelé nem képviseltem, mert elfogadtam mások - a többség - azon véleményét, hogy ez túlságosan megterhelné a koalíciót. De ha a személyes véleményemre kíváncsi, akkor azt tudom mondani, hogy bár szerettem volna, ha van koalíciós jelölt, nem volt (csak Mécs Imre ismételgeti, hogy ő a koalíció jelöltjére szavazott, nem volt ilyen!). Két jelölt volt: Szili Katalin és Sólyom László. Nem is kérdés, melyiket választom.
2006/01/20 |
F. György:
Tisztelt Eörsi Úr!
Szíves elnézését kérem, hogy a kérdéseimmel zavarom. Érdeklődéssel várom megtisztelő válaszait.
Ön véleménye szerint jó döntés volt, hogy Sólyom úrat az SZDSZ a Sándor Palotába segitette?
Nem lett volna kisebb rossz Szili Úrhölgyet megválasztani.
Látható, hogy Sólyom László az általa megálmodott láthatatlan alkotmányt követi.
Eddig a konzervativ oldalnak kedvezett szokatlan döntéseivel, amit Önök helyeseltek.
Véleményem szerint Sólyom elnök úr feladatának sajátos értelmezése veszély a demokráciára ezért lett volna jobb Szili Katalin.
Tisztelettel:
F. György
2006/01/20 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Szili Katalin nem lett volna karizmatikus elnök, ez tény. Ennél fogva elmondhatjuk: nem jelentett volna veszélyt a demokráciára. Sólyom László más. Azért kíváncsi lennék, tisztelt F. György, hogy Sólyom László miben jelent veszélyt a demokráciára, amikor pont hogy az ő nevéhez fűződik számos demokráciát elősegítő, védő jogszabály megalkotása. Azzal sem tudok mit kezdeni, hogy eddigi döntéseivel a konzervatív oldalnak kedvezett. Milyen döntéseivel? Mert eddig olyan sok nem volt.
2006/01/20 |
Leó:
Tisztelt Eörsi úr! Hogy pontos legyek, egyetlen, de olyan véleményre voltam kíváncsi, mely koherens magyarázatot ad mindkét álláspontra. (Amivel azt akarom mondani: e két álláspont olyan mértékben tér el egymástól, hogy olyan magyarázat, mely mindkettővel koherens - nincs.) Nagyon örülök annak, hogy Ön nem állt ki demonstratívan S.L. mellett - egy ilyen súlyú kérdésben nem lehet egy pártnak több véleménye. (Lám, most, eléggé sok idő múltával is - rosszalólag vetem fel az eltérő magyarázatokat.) Az élet tele van olyan helyzettel, melyben egymással ellentmondó dolgokat kell összeegyeztetnünk - ilyen az önálló vélemény és a pártfegyelem is. Fontos - ismétlem: fontos - esetekben nem papagájkommandó, ha a párt egységes álláspontot képvisel! (Ha visszaemlékszik, azt írtam: noha szerintem Mécs Imre képviselte a helyes álláspontot, logikus, hogy lépése után pártja megtorlást alkalmaz. Véleményem tehát - hogy az imént alkalmazott kifejezéssel éljek - koherens.) Ezzel el is jutottunk oda, mely szerint véleményünk "Az erő szerepe a politikában" c. tantárgyban nem egyezik. S.L. kiírta a választásokat - még nem dőlt el sok minden, de az máris látszik: a törvényekből és a demokráciából csúfot űző főügyésznek esélyt adott. Első lépése tehát - nem igazolta fényesen Önt. Persze nagyon örülnék, ha a végén Önnek lenne igaza, és ez jelentéktelen közjátékká válna egy negyedév múlva. De az elvi hiba akkor is elvi hiba, ha nem lesznek következményei. Mindez nem jelenti azt, hogy változott Sziliről alkotott - a túlzott baloldalisággal nem vádolható Anonymus szerint túlságosan - elitélő véleményem, csak jobb egy pofont kapni, mint kettőt. (Miközben nem ugyanazt tartjuk "egy" ill. "két" pofonnak.) Ugyanakkor azt hiszem, indokolt megköszönnöm, hogy válasz adására időt szakított.
2006/01/20 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Jellemző, hogy Leónak a választások kapcsán csak a "rossz" dolgok jutnak eszébe, most éppen azt sejtetni, mintha SL a főügyész miatt hozta ennyire korai időpontra a választásokat. Hadd idézzek a mai Magyar Hírlapból:
"Abból a szempontból viszont a legjobb idő, hogy letelte után a lehető leghamarabb hozzá lehet kezdeni a régóta halogatott munkákhoz, átalakításokhoz, reformokhoz. Hiszen az újrázásért küzdő kormánytól vitát kavaró kemény lépések régóta nem várhatók.
Azaz, az elnök megint jól döntött."
Szerintem is! És a választási cirkusz is rövidebb lesz.
2006/01/20 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Bocsánat. Nem a "válsztások kapcsán", hanem Sólyom László kapcsán.
2006/01/20 |
Marosi Pál:
"Két jelölt volt: Szili Katalin és Sólyom László. Nem is kérdés, melyiket választom."
Amit Ön müvelt, tisztelt Eörsi úr, az a demokrácia megcsúfolása.
Milyen dolog az, ha az ember nem meggyőződése szerint szavaz?
Útólag szépíténi a dolgokat az tipikus bal-liberális propaganda. Önök még a fekáliát is el tudják adni aranyként.
2006/01/21 |
Benő Zoltán:
Tisztelt Eörsi úr!
Szerintem nagyon jó az esélyünk a parlamentbe jutni, az új kampányunk nagyon vizuális, kimondottan tökéletes...Ön mit gondol?
2006/01/21 |
Marosi Pál:
Remélem, hogy max. 5%-ot fogtok elérni.
A következő Európa Parlamenti választásokon pedig remélhetőleg ki fogtok esni, mert az a több mint 200000 magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező erdélyi is szavazhat az EU szabályok szerint Magyarországon, mivel Románia is EU tag lesz!!!
Hurrá!
2006/01/22 |
Marosi Pál:
Amitől féltetek nem fogtok menekülni! Hihihihihi!
2006/01/22 |
Csacsacsa (csacsa@freemail.hu):
Tisztelt Fórumozók!
Fordítsunk már egyet a Mécs témán. Lehutóbb Lengyel László cikkét kapta fel a sajtó, amelyben Kóka visszahívását kéri és megjelöl pár új SZDSZ-es minisztert az új kormányban, valemint Demszky helyett Kunczét kéri főpolgármesternek. Kérem Eörsi Kollegát és a többieket, ha lehet erről is beszéljünk. (Érdekesebb mint a levitézlett Nécs téma..)
2006/01/25 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Mikor ilyen finom utalgatásokat hallok ballib emberektől, hogy hát le kellene cserélni ezt meg azt - persze nem OV-re, csak vmi akoltársra -, az számomra azt jelenti: nagy a baj!
2006/01/26 |
Benő Zozó:
Üdv
Mécs Imrét miniszterelnöknek!
A Kuncte meg törődjön mással, anonímus, magának majd később válaszolok az élettársi viszonyomról Markó Istvánnal!
2006/01/27 |
Polgárnő:
136%-kal emeltük a vállalkozásoknak a gáz árát - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Háromszoros áron építettük az autópályákat - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Elvettük a családi adókedvezményt - IGEN. MEGCSINÁLTUK
75%-kal emeltük a BKV bérletek árát - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Magunknak megcsináltuk a jóléti rendszerváltást - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Nyolcszor emeltük a gáz árát - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Jogellenesen eltávolítottuk a KSH felső vezetését - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Négy év alatt megszámolhatatlan alkalommal sértettük meg az alkotmányt - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Szétvertük a Széchenyi Tervet - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Elvettük a rendőröknek jogosan járó 13. havi illetményét - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Négy év alatt tíz évet távolodtunk az eurótól - IGEN. MEGCSINÁLTUK
38%-kal emeltük a villamos energia árát - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Megdupláztuk sok gyógyszer árát - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Megdupláztuk az államadósságot - IGEN. MEGCSINÁLTUK
Elvettük az otthonteremtési támogatást - IGEN. MEGCSINÁLTUK
MSZP+SZDSZ
2006/01/27 |
F. György (fahrmann@citromail.hu):
Kedves Polgártársnő!
Az alábbiakat kifelejtette az firkálásából:
Megigértük, hogy leváltjuk a fiuk-lányok uralmát!
IGEN, MEGCSINÁLTUK.
Megigérjük, hogy megvédjük az országot a orbáni szocialimustól!
IGEN, MEGCSINÁLJUK!
2006/01/31 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Mindig elképedve csodáltam az olyanokat, akik inkább beledöglenek, de az Orbánt akkor se! Gratulálok!
2006/02/01 |
Ben:
Mindig elképedve nezem az olyanokat, akik inkább hajlandók elfogadni az ország gazdaságának a tönkretételét, csak az Orbán legyen a VEZÉR!
Szegény Magyarorsazág!
2006/02/01 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Esetleg adatokkal igazolhatná, hogy OV alatt mi gazdaságilag a jelenlegi helyzethez képest rosszabb. Az államadósság csökkent, kevesebb volt a munkanélküli, a gazdasági növekedés 6%-ot is meghaladta az egyik évben. Az építőipar pörgött a jelenlegi állapothoz képest, nem volt ennyi körbetartozás. Az államháztartás hiánya folyamatosan csökkent. Ennyit a tényekről. Most Ön jön, Ben!
2006/02/01 |
Piszkos Alfred (Piszkosalfred@hotmail.com):
Sot, amiota a szocik regnalnak minden gazdasagi mutatószám azt mutatja, hogy az orszag csőd felé halad. Gondolom nem feltelezi, hogya FITCS valamint a Standard & Poors is a Ovi kezeben van.
2006/02/01 |
F. György (fahrmann@citromail.hu):
Hivő emberekkel nem lehet észérvekkel vitatkozni, mert csak (Orbán) isteni kinyilatkoztatását fogadják el igazságnak.
Sajnos Mécs Úr esete bizonyitja, hogy a liberálisok sem mindig győzhetők meg érvekkel.
2006/02/03 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Tudja, tisztelt F. György, amikor Polgárnő "észérveire" (tényeire) csak annyit tudott írni, hogy "Megigértük, hogy leváltjuk a fiuk-lányok uralmát! IGEN, MEGCSINÁLTUK.
", ezzel szintén nem lehet mit kezdeni. Itt pont Ön tért ki teljesen érzelmi alapon az észérvek elől.
2006/02/03 |
F. György:
Kedves Anonymus!
Lehet, hogy meglepŐdik, de egy balosnak is vannak érzelmei. Nem szereti, ha a barátnak látszó társa a verekedésben hátba támadja. Ezért észérvek alapján azt mondom:
Nem akarunk többé koaliciót az SZDSZ-szel.
IGEN, MEGCSINÁLJUK!
2006/02/05 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Nahát, azért itt egy s más kitétel pontosításra szorul.
Ki támadott hátba valakit? Talán az SZDSZ az MSZP-t? Miért is? Az MSZP talán egyeztetett koalíciós partnerével, hogy a koalíciónak közös jelöltje legyen? Vagy az MSZP le akarta tolni az SZDSZ torkán a saját jelöltjét? De miért kellett volna elfogadnunk? Vajon nem azt mondtuk végig, hogy szeretnénk egy egyeztetett koalíciós jelöltet? (Mécs Imre, aki Szili Katalinra szavazott, az SZDSZ által favorizált Gombár Csabát még alkalmatlan jelöltnek gondolta, lévén volt reform-kommunista, ha-ha-ha).
Szóval van az MSZP-ben egy vonal, szerencsére ez nincs többségben, amely azt gondolja, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének a történelmi feladata az, hogy a Magyar Szocialista Párt kormányzását előmozdítsa, hatalmi ambícióit kiszolgálja.
A többség azonban tisztában van azzal, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége egy más, egy önálló párt, amely koalíciós partnere a Magyar Szocialista Pártnak, és a megállapodás a sikeres kormányzásra terjed ki, és nem másra. Minden másban meg lehet állapodni, pl a köztársasági elnökjelölt személyében is. Elfogadom, ha bárki úgy látja, a Szabad Demokraták Szövetsége tehetett volna többet a megállapodás érdekében, de azt nem fogadom el, hogy a Magyar Szocialista Párt bármit is megtett volna annak érdekében, hogy legyen megállapodás. Egy pártkongresszus döntött az MSZP jelöltjéről. És nekünk azt mondták: "eszed, nem eszed, nem kapsz mást"
F. György érzelmeit elfogadom, de meg kellene indokolnia ezt a hátbatámadást. Hogy is érti. Ha demokrata, el kell tudni fogadnia, hogy saját pártjának egy másik párttal meg kell tudnia állapodnia, és nem erőszakoskodhat úgy, hogy annak a másik pártnak az én álláspontomat kötelező elfogadnia.
Nem akar koalíciót a Szabad Demokraták Szövetségével, rendben van. A számítások azt mutatják, abban a nem várt esetben, ha a Szabad Demokraták Szövetsége nem kerül be a parlamentbe, a Fidesz alakíthat kormányt. Ezt akarja F. György, rendben van, azért konzultáljon a Magyar Szocialista Párt vezetésével is erről.
Amennyiben a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti párt lesz, két eset lehetséges. A Fidesznek egyedül több mandátuma lesz, mint az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, erre az esetre F. György óhaja napirendre sem kerül. Amennyiben a Magyar Szocialista Párt egyedül nem, de a Szabad Demokraták Szövetségével tud kormányon maradni, akkor belép a képbe F. György, és közli Gyurcsány Ferenccel, hogy ő érzelmi és észérvek alapján nem akar a Szabad Demokraták Szövetségével koalíciót, és az lesz a javaslata, hogy a Magyar Szocialista Párt inkább vonuljon ellenzékbe. Ugyan, tisztelt F. György!
Természetesen nem kizárható az sem, hogy a Magyar Szocialista Pártnak egyedül meg lesz a parlamenti többsége, ez esetben értelemszerűen egyedül alakít kormányt, fel sem merül ezzel szemben semmilyen más verzió. Tudom, F. György erre számítana legszívesebben. Sok sikert kívánok hozzá, de stratégiát erre mégse építsen, mert ennek a valószínűsége a legcsekélyebb a jelenlegi kutatások szerint. Ezen egy "IGEN? MEGCSINÁLJUK" jellegű harci kiáltás aligha segít.
És megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak Mécs Imrének az MSZP országos lista 15-ik helyéhez!
2006/02/05 |
F. György!:
Tisztelt Eörsi Úr!
Köszönöm a megtisztelő figyelmét és vásaszát. Az Önök feltételeiből kiindulva az érvelése logikus és zárt. Azonban és is le tudnám logikailag vezetni az én álláspontomat. A kiindulási tételben térünk el. Miután ehhez mind ketten ragaszkodunk, ezért nem tudunk konszenzusra jutni.
Lukács Györgytől plagizálva: a legrosszabb baloldali érzelmű közméltóság is jobb, mint a legjobb jobboldali érzelmű közméltóság. (Mellesleg véleményem szerint Sólyom Úr az eddigi leggyengébb köztársasági elnök.)
Sajnos túl sok fontos poszton van jobboldalhoz kötödő személy (Járai, Péterfalvi, Polt, Sólyom).
Ez - véleményem szerint - a koalició teljesitményére károsan hatott.
Miután bizalmatlan vagyok az SZDSZ-szel szemben én nem tudom a koaliciót semmilyen körülmények között támogatni. Az 1994-es MSZP eredményét szeretném idén is.
Sok sikert kivánok Önöknek is.
Tisztelettel:
F. Gy.
2006/02/06 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
T. F. György!
Ön azt írta Nekem:
"Lehet, hogy meglepŐdik, de egy balosnak is vannak érzelmei." Nem értem, hogy ezt miért bizonygatja nekem, amikor én pont azt írtam Önnek, hogy CSAK érzelmi alapon válaszolt Polgárnőnek az észérvek, a tények mellőzésével. Kedves F. György! Önnél eddig pont hogy csak érzelmeket véltem felfedezni, mást nem. Eörsi Mátyással történt párbeszédjük is csak ezt erősíti bennem.
2006/02/06 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Tisztelt F. György Úr!
A koalíciós vágyaival és óhajaival nekem nincs semmilyen vitám, legfeljebb annak örvendezhetek, hogy amennyiben az áprilisi választásokat követően koalíciós kényszer lesz, akkor Ön nem lesz azok között, akiknek erről szavazni kell
Amivel azonban nagyon súlyos vitám van, az a Lukács-parafrázisa. Nemrégiben Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén hívtam fel a figyelmet ennek az érvelésnek a veszélyeire. (Megtekinthető: Nemzetközi, Európa Tanács, Need for international condemnation of the crimes of totalitarian communist regimes a honlapon). Lukács György – akit filozófusként, esztétaként óriásnak tartok, ám az óriások is tévedhetnek óriásit – azt mondta, hogy „right or wrong, my party”, azaz jó vagy rossz, az én pártom. Jean Paul Sartre a halála előtt bevallotta, hogy tudott a Gulágról, de tudomását nem hozta nyilvánosságra, mert nem akarta a munkásosztályt hitében demoralizálni. Ma természetesen sem Lukács, sem Sartre érvelésének veszélyeivel nem kell számolnunk, hiszen Lukács és Sartre egy diktatórikus pártnak voltak hívei, Ön pedig egy demokratikus pártnak.
Egy egyszerű igazságra azonban szeretném felhívni a figyelmét. A „jobb” az jobb, mint a „rosszabb”, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali-e. Más szóval nem az a legfontosabb kérdés, hogy melyik párthoz tartozik valaki, hanem az, hogy mennyit ér az illető. Ha ezt a megközelítést az ország nagyobb része osztaná, egészen bizonyosan előbbre tartanánk.
Ha Ön úgy értékeli, hogy Sólyom László az eddigi legrosszabb köztársasági elnök, ezzel ugyan egyet nem értek, de ezt legalább érvnek tartanám arra, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége hibát követett el azzal, hogy nem a kiváló Szili Katalinra szavazott. De Lukács parafrázisával semmiképpen sem érthetek egyet.
Üdvözlettel, Eörsi Mátyás
2006/02/06 |
F. György:
Tisztelt Eörsi Úr!
Nem vitatkozni szeretnék Önnel csak néhány dolgot pontosítok.
Nem vagyok pártag. Hogy miért nem? Azt elmondta helyettem Moldova György. Jelenleg számomra(!) nincs igazi balodali párt.
Soha nem állítottam, kogy Szili Katalin kiváló köztársasági elnök lett volna, Sőt!
Ha őt választanák meg akkor tágitánám álláspontomat, Ő lenne a leggyengébb közársasági elnök az eddigi összes közül. De állitom kár volt meg kockáztatni, ezért a jobboldal győzelmét.
Nem szeretnék a jó és rossz értelmezésének filozófiai vitájába kezdeni. Most más fontosabb ügy van, mint hitvitát folytatni a jó, a rossz, az igazság abszolut jellegéről.
Most a legfontosabb, hogy megvédjük az országot véleményem szerint totalitárius attitüdű jobboldali vezér hatalmaától.
Tisztelettel
2006/02/07 |
F. György:
Tisztelt Eörsi Úr!
Nem vitatkozni szeretnék Önnel csak néhány dolgot pontosítok.
Nem vagyok pártag. Hogy miért nem? Azt elmondta helyettem Moldova György. Jelenleg számomra(!) nincs igazi balodali párt.
Soha nem állítottam, kogy Szili Katalin kiváló köztársasági elnök lett volna, Sőt!
Ha őt választanák meg akkor tágitánám álláspontomat, Ő lenne a leggyengébb közársasági elnök az eddigi összes közül. De állitom kár volt meg kockáztatni, ezért a jobboldal győzelmét.
Nem szeretnék a jó és rossz értelmezésének filozófiai vitájába kezdeni. Most más fontosabb ügy van, mint hitvitát folytatni a jó, a rossz, az igazság abszolut jellegéről.
Most a legfontosabb, hogy megvédjük az országot véleményem szerint totalitárius attitüdű jobboldali vezér hatalmaától.
Tisztelettel
2006/02/07 |
F.György:
Tisztelt Eörsi Úr!
Szeretzném ha kifejtené érveit :
1./Szabó István és a töbiek ügynöklétéről
2./ A magyarország bekaphatja..c mondatról
3./ Deutsch..stb Tamás le díszzsidózásáról!
Tisztelettel F.György
2006/03/05 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Tisztelt F. György Úr!
Az ügynökkérdésről mitsem változott a véleményem az elmúlt évek során, azt a mondatot, hogy "Magyarország bekaphatja", mélyen elítélem, miközben emlékeztetem arra, hogy a mondat Deutsch Für Tamástól származik, aki Gyurcsány Ferenc egy mozdulatát értelmezte eképp, s noha utólag kiderült, a vád mondvacsinált volt, Deutsch Für Tamár bocsánatkérésre sehogy sem sikerül visszaemlékeznem, végül a díszzsidózással kapcsolatos véleményemet a soron következő vitában olvashatja!
Üdvözlettel,
Eörsi Mátyás
2006/03/06 |
galina:
Tisztelt Eörsi Úr!
Nézve a mai röpke parlamenti ülést,kettő megjegyzésem van.
Fodor Gáborról a képernyőn át sugárzott a gyűlölet Orbán Viktor felé, pedig nem szólalt fel.Aki tudja, hogy ez nem a plitikai ellenfelének szólt, hanem az egykori kollégiumi társnak,személyes gyűlölet. Kb így vannak maguk politikusok, beleviszik a magángyűlöletüket a mi- választópolgárok befolyásolásába.Ezért nem lesz soha MO-n demokrácia, mert Önök sem tudnak demokretikusan(gyűlöletmentesen) létezni.Kunce pártelnök irónikus megjegyzései már kiütötte a biztosítékot néhányszor a környezetemben is, ne higyék, hogy azzal fognak bejutni, hogy állandóan Viktort gúnyolják, unja már a nép. Önök a mi jóvoltunkból ülnek ott, de a mi okos szavazatunkkal ki is penderülhetnek.
Orbán soha nem szokta az ellenfeleit, még a saját szavazói körében sem személyszerint gúnyolni, vagyis nyugati színvonalon politizál, míg az mszp-szdsz prominensei feszt orbánoznak.
Én reménykedem abban, hogy ápr. 9-én ennek vége szakad, és az szdsz is odakerül, ahol a helye van, parlamenten kívülre.Már nagyon megérdemelnék, egy 5%-os párt nem uralhatná a fél kormányt, és nem dirigálhatna annyit, mint önök teszik, közben kijátszák az országot, de eeről másik fejezetben lehetne írni. Maradjunk ennyiben.
Mécs Imre, Güncsz Árpád pedig kimutatta teljesen a fogafehérjét az '56-os megemlkezés kapcsán.
2006/03/08 |
F. György (fahrmann@citromail.hu):
Tisztelt Eörsi Úr!
Valaki nevemben tette fel Önnek 2006.03.05.-én a három gyermekded kérdést. Probléma annyira triviális, hogy nem érdemes róla beszélni. (Rómaiak milyen bölcsek voltak, amikor nem beszéltek Róma felgyújtójáról.)
Nekem továbbra is a réveteg tekintetű, kiválónak nevezett köztársasági elnökkel van gondom, ezért nehztelek az SZDSZ-re. Véleményem szerint a kitüntetés ügyben ismét előjött az elnöki hatalom növelésének elfogadhatalan igénye. Nehogy a láthatatlan alkotmányból a láthatatlan diktaturát vezessék le, vagy be. (Rómaiak példáját követve Sólyom úr regnálása alatt ragadozó madarak még nevét sem fogom kiejteni.)
Szives elnézést, hogy raboltam idejét.
Tisztelettel :
F. György
2006/03/14 |
galina (pick.dame@freemail.hu):
Tisztelt F. György elvtárs!
Semmi baj, azzal a mit vizionált, én még javasolnám posztumusz Kossuth-díjat Kádár Jánosnak is,( hisz Fekete János az ő katonája volt)Javasolnám még Lázár Györgyöt, Losonczi Pált, az egész szocializmus 40 évének, hisz mi "vidám barakban" éltünk ezeknek az elvtársaknak a jóvoltából, hisz Fekete János nagyképű, és nemzetromboló kölcsönfelvevő huszárnak köszönhettük, csak azt nem értem miért is adták át az ország adósságát? Feketét a kormányba, és azóta tejjel-mézzel folyó kánaánban élnén, így akár kétszer is megkaphatá a Kossuth-díjat halála előtt néhány évre, megérdemelné.
Nem szégyelli magát?
Ezek tették tönkre az országot, úgy néz ki a következő 40 is.
2006/03/14 |
F. György:
Daragije Galina Tovarisnyica!
Inkább a Magyar Nemzetnél, Bencsiknél, Lovasnál, Hakiss Ágnesnél, vagy hasonló IQ-val rendelkező helyen fórumozzon.
Hülyeségnek meg a Lipóton a helye.
Olvassa el Debreceni Úr írását és majd megtudja, hogy ki teszi tönkre az országot.
A haramiakormányt nem kérjük vissza.
Do sztrécsu:
Jurij
2006/03/14 |
Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@szdsz.hu):
Tisztelt F. György Úr!
Úgy vélem, egy kitüntetés nem egyszerűen azoknak az embereknek szólnak, akik minden bizonnyal magas színvonalon teljesítették, amivel megbízták őket. Ilyen alapon sok ezer 80-90 éves munkásember, tanár, orvos kaphatna kitüntetést, de nem kapnak.
Elfogadom, hogy Fekete János megbízatása az volt, hogy vegyen fel hitelt, és ő ezt magas színvonalon, a lehető legjobb feltételekkel tette meg, és nem az ő felelőssége, hogy a felvett hitelt mire költötték. Elfogadom, hogy Mosonyi Emil magas színvonalon teljesített egy megbízatást, és azon kívül szintén magas színvonalon oktatott. Marjai József is minden bizonnyal egy csomó dolgot nagyszerűen csinált (és rengeteg mindent katasztrofális módon, a jó szándékú kézi vezérlés mintaképe volt).
A kitüntetésekkel a kormány politizál is. Egy kitüntetésnek szimbólum-értéke is van. Fekete János - akár tehet róla, akár nem - a felelőtlen eladósodás szimbóluma lett, Mosonyi Emil - akár tehet róla, akár nem - Bős-Nagymaros szimbóluma lett, Marjai József - tehet róla, mert a három közül ő politikus volt - a kézivezérléses gazdaságirányítás szimbóluma lett. Nem tudhatom, mi volt a kormány valódi célja, ám sokan érezhetik úgy, hogy a három kitüntetés három, mára szerencsére elfogadhatatlan múltbéli dolgot rehabilitál. Kizártnak tartom, hogy a kormánynak ez lett volna a célja, de egészen bizonyos vagyok abban is, hogy sokak nem csak politikai támadásra tudják felhasználni a kitüntetési javaslatokat, hanem szintén sokan valóban sértve érzik magukat. A kormánynak tudnia kellett azt is, hogy a kitüntetések komoly belpolitikai viharokat fognak okozni, és nem értem, hogy éppen ez az ideologikus vita miért áll a kormány érdekében.
Annyi mindenben lehet konfliktus, ideológiai és pragmatikus területeken, amelyekben a jobboldal le is győzhető... De éppen az eladósodás, Bős-Nagymaros és a kézivezérlés lenne ez a terület...?
Üdvözlettel:
Eörsi Mátyás
2006/03/14 |
galina:
Tisztelt Eörsi úr!
Egyetértek Önnel, politikushoz illően fogalmazott.
A harmadik köztársaságban élünk, de úgy látszik a Miniszterelnök a saját KISZ-es köztársaságát vizionálja ezekkel a kitüntetésekkel.Ezek a kitüntetésre javasolt emberek, mit tettek az új Köztársaságért? Az előzőt sodorták a tönk szélére, különösen Fekete János, aki még ma is tanácsadóként működik.Az ország pénzügyi helyzete a tönk szélén, pont az adósság miatt.Ilyen tanácsokat osztogat?
Majdnem azt írom, hogy büntetés járna nekik, viseljék életük végéig a bélyeget, amiért ide jutatták az országot, mert elmúlt 16 év és még az adósságspirálból nem sikerült kilépni.
A választások előtt pár héttel pedig kimondottan olaj a tűzre,meg egyébként is örüljenek, hogy szabadlábon élhetnek, hisz ők hárman egy elszegényedő ország jelképei inkább, viselhetnének a homlokukon skarlátbetűt, mint a mellükön kitüntetést.
A Miniszerelnök egyre több hibát vét,(elszólásaival,cselekedeteivel) kiütközik belőle a faragatlan kocapolitikusi identitás,a pápai(proli) gyerek mérhetetlen egocentrizmusa, megalomániája, hyperaktivitása.
Tisztelt Eörsi úr! hoz még önökre a miniszterelnök kínos, és visszavonhatatlan politikai csávát, minden adottsága megvan rá, csak az van: kínos helyzetek előidézése.
Össze nem lehet hasonlítani Orbán elegáns (nyugati) politikui stílusávan, bármennyire is utálják Önök Orbánt személyszerint, több klasszissal magasabb színvonalon politizál, mint GYF.
A negyedik választásra készülve, azt tapasztalom környezetemben is, hogy most figyelnek az emberek, disztingválnak,nemcsak X-elnek majd.
Tegnap néztem Szekeres elvárs, és Pokornyi úr párbaját...égett Szekeres a felkészületlenségével együtt, Pokornyi lemosta, nemcsak a tényekkel, hanem a felkészültségével, ami Szekeresnek 0000 volt,de még sunyi és fenyegető is volt mellé.
2006/03/15 |
galina:
Tisztelt Eörsi Úr!
Aggasztó megfigyeléseim vannak a miniszterelnök úrral kapcsolatban az utóbbi napok narcistikus viselkedését illetően.
Ez az ember---még kezdeti kibontatkozásban lévő, de belső, mély-- elmezavarban szenved.Oka lehet, egyfelöl születési bordalizmus: megrekedt a személyiségfejlődése-másfelöl, a hatalmi elvakultság, ami előbb utóbb botrányokba fog kicsúcsosodni.
Ránk hozta Putyint, vele a kommandósokat, márc. 15-én már ömagát képzelte Putyinnak a mesterlövészek védelmi árnyékában.Hol van ez az ember egyensúlyban?Kimegy a piacra, mindenkinek odavissza integet, kezet ráz, kezet csókol, beszól, kiszól,leguggol, tapogat gyerekeket, árnyképekkel triplázza meg magát, pózol...majd, kommandósokkal biztosítatja magát, miközben hiperaktíve kiinteget az ünneplő összegyűlt nép közé. Háborút vizionál. Egy skálán mozog a viselkedése:nyugodt,lassú,(szorongó) majd kezdi magát hergelni, hirtelen begerjed,türelmét veszti ha nem tudja akaratát rákényszeríteni a másikra,(kamarai gyűlés) kiabál, mutogat (Miazhogy !!!)hirtelem magába roskad, kezetit imára kulcsolja..lelassul.
Egy pár perces videót összeállítottak róla a neten, ahol tömény eszenciával bemutatják narcisztikus személyiségét.Félelmetes nézni hallgatni, az ellentmondásos megnyilvánulásait.
A blogjában kitárulkozik,(függőség!) szánalmas (nevetséges) egyszerűséggel, mint aki vágyik a szeretetre(nyalásra) mert mást nem kap, mint hozssannát.
Mi hiányzik ennek az embernek? Az apaminta?A művelt felnőtt minta? A művelt politikusi minta?Hát ez nem lehet, mert politikus még nem volt.(kezdem azt hinni, hogy Putyin lett a felnőtt politikusi mintája)
Ha nem győz az mszpé, akkor dührohamot kap,(szószerint) ha győz az mszpé, akkor a következő négy év egy miniszterelnök hatalmi ámokfutásáról fog szólni( mint Marjai, és Fekete kitüntetése)
2006/03/16 |
galina (pick.dame@freemail.hu):
Tisztelt Eörsi úr!!
Milyen demokráciában élünk, hogy a Választási Bizottságnak is Gyurcsány Ferenc a elnöke ???????
Meg ez a robbantási fenyegetés is?????
Önöknek már, mint koaliciós kormány tagonak nem volna kötelességük egy őrült ámokfutását megakadályozni?????
Nem igaz, hogy nem látják, hogy mi van kialakulóban?Hogy már a Szalay utca 10-ről ne is beszéljek.......
2006/03/28 |
Poczkodi Lajos (lajospoczkodi@freemail.hu):
2006.01.15-i hozzászólásomhoz: akkor még naívan csak az ott leírtakra gondoltam. Mécs Imrének a közelmúltban bekövetkezett változásait sajnálom és azt hiszem itt kell búcsút intsek a régi Iminek. Sajnálom, tévedtem, nem gondoltam volna, hogy ez fog bekövetkezni.
2007/04/12 |
Nelli:
Úgy látom, hogy szellemileg éretlen emberek vitatkoznak ezen az oldalon. Mindenesetre, Nagyszerű ember Mécs Imre, aki nyilván kézzelfogható okok miatt kezetcsókolt a -majdnem- hóhérainak. Ilyet csak olyan ember tud megtenni, akinek rugalmas a gerince. Mondjuk, gumiból van. Egyértelmű, hogy az átállása igazolja a -mindenáron fennmaradni a víz szinén- elvét. Egy ilyen ember képvisel bárkit is? Egy ilyen ember csak saját magát képviseli, magasról tojik a választói véleményére az alulmulhatatlan erkölcsi nihilljéből. Ezek után nincs mit vitatkozni Mécs Imréről.
2007/08/17 |
Sebastian Santos (sebastian@quincenal.hu):
Szeretnék tudni, hogy lehet beszélgetni a Kubai menekültek, akik most jöttek Magyarországra. Egy újságban dolgozom, El Quincenal de Hungría-ban (http://www.quincenal.hu), ahol spanyolul Magyarországról írunk. És szeretnék írni róluk, vagy adni nekik a lehetőséget, hogy ők írnak a mai állapotukról.
Köszönöm,
2007/08/27 |
Szóljon Ön is hozzá!
Cenzúrabox
Vissza
|
|
|