Bevezető   -   Parlament   -   International   -   Politikai Napló   -   Képek és linkek  
 

Verespatak - Rosia Montană

Európa első igazi szenátusában, ez egyébként a római szenátus volt, az egyik prominens képviselő, név szerint Cato, mindig, de mindig azzal fejezte be a felszólalását: mély meggyőződésem egyébként, hogy Karthágót el kell pusztítani.

Tisztelt Országgyűlés! Catóval szemben azzal kezdem a felszólalásomat, hogy mély meggyőződésem, hogy Verespatakot nem szabad elpusztítani. Talán sokan nem tudják, hogy mi is Verespatak, amelynek ma a neve románul szintén nagyon szépen hangzik: Rosia Montană - erdélyi falu.

A falu története tele van igazi drámákkal. Trianont követően a falunak el kívánták lopni a nemzetiségét. Ceauşescu alatt el kívánták lopni a falu nyelvét, tudjuk, el akarták lopni annak a lehetőségét, hogy a gyerekeiket taníttassák. És most pedig, amikor az ország az Európai Unió kapujában van, az a fenyegetés néz rájuk, hogy ellopják az otthonaikat, azzal, hogy elpusztítják temetőiket, ellopják a múltjukat, és talán felesleges hozzátennem: ellopják a jövőjüket is. Tönkreteszik a műemlékeiket - nem olyan régen derült ki, hogy római műemlékek is vannak közöttük -, és ellopják azt a csodálatos kulturális örökséget, amelyet Verespatak, Rosia Montană ránk hagyna.

Miért, tisztelt Országgyűlés? Verespatak olyan talajon épült, amely gazdag aranyban. Lehetne mondani, hogy milyen szerencse az ott élő emberek számára, és ez valóban évtizedekig, talán évszázadokig szerencsének minősült. Mára azonban, a gazdasági fejlődés zászlaja alatt az arany ipari kitermelése olyan óriási méreteket öltött, amely Verespatak elpusztításához vezethet. Az embereket megfoszthatják attól, hogy visszatérjenek otthonaikba, visszatérjenek falvukba. Néhány idős ember Verespatakon a kamerákba azt mondta, hogy egyetlen vágyuk van: inkább meghaljanak, mintsem hogy ott kelljen hagyniuk szülőfalvukat.

Tisztelt Országgyűlés! Tudniuk kell, hogy a verespataki bányatermelés kapcsán egyetlenegy gramm arany előállítása egy tonna vegyileg szennyezett földet hagy hátra. Mindez azt jelenti, hogy a boldogság jelképe, egyetlenegy karikagyűrű elkészítése kettő vagy négy tonna vegyileg szennyezett anyagot hagy maga után. Évente 16 ezer tonna ciánt kívánnak felhasználni, és persze az utókorra hátrahagyni.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor Verespatakért sírunk, akkor vele együtt sírunk a világ összes Rosia Montanăjáért. És persze fel kell tennünk a kérdést: vajon van-e határa annak, hogy a gazdaság fejlődése előtt álló összes akadályt megszüntessük? És amikor ezeken a kérdéseken gondolkodunk, akkor vajon eszünkbe jutnak-e olyan kérdések, mint emberi jogok, mint kulturális örökség és mint visszafordíthatatlan és pusztító környezeti értékek?

Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége liberális párt, és mint ilyen, a gazdaság fejlődése az egyik legfontosabb célkitűzésünk, de nem minden áron. Éppen ezért, tisztelt Országgyűlés, Magyarország, Románia és Európa minden demokratáját szövetségbe hívjuk annak érdekében, hogy sem Verespatakból, sem pedig a világ egyetlen Rosia Montanăjából ne válhasson Karthágó.


2004. október 11.

Hozzászólások:

Polgárnő:

Láttam a dokumentumfilmet, döbbenetes volt! Remélem, hogy minden élő ember (mindegy hogy demokrata vagy mi) összefog és nem engedjük meg, hogy a vállalkozók megvalósítsák pusztító elképzelésüket.

2004/10/20
mikiegér:

Döbbenetes, ami Verespatakon történik. Nincs nemzetközi szervezet, amely meg tudná, vagy meg akarná akadályozni ennek a borzalomnak a létrejöttét.

A kanadai vállalat vezetője nyilván azt mondja, hogy nekem személy szerint nem érdekem, hogy Verespatak a maga valós szépségében megmaradjon, nekem személy szerint nem érdekem, hogy az emberek, a flóra, és a fauna tovább éljen. A ciánmérgezés pusztító hatása nem érdekel, mert nem engem érint. Bizonyára így gondolkodnak a román kormány azon jeles képviselői is, akik nem a ciánmérgezésből, hanem a bányanyitásból származó pénzből részesülnek majd. Mi meg dö-göl-jünk meg! Ilyen a világ 2004-ben.

2004/10/21
Polgárnő:

Kedves Eörsi úr!

Már nem fontos VERESPATAK Önnek? Miért nyit új frontot, amikor ezügyben egyetért mindenki mindenkivel. Vagy már nem? Igenis a románokat 2 dologra rá kell szorítani, az egyik a verespataki ügy, a másik: adják meg a magyarok autonómiáját. Csak ezen ügyek megoldása után lehetnének EU-s tagok. Még több feltétel is rájuk férne, de ezek a legfontosabbak.Soha vissza nem térő lehetőségek. Mért kell elpasszolni ezeket is? Mért fontosabb minden ügynél az, hogy a pártok civakodjanak? És mért kezdi mindig a civakodást az SZDSZ? Elegünk van magukból. De ezt tudják. Ha nem működtetjük -mi szavazók-- a demokráciát, mi lesz itt? Diktatúra? Vagy azt akarják, hogy az egész ország mindig otthon maradjon, amikor szavazni kéne? Nem értem.

2004/12/13
mikiegér:

Önmagukat pedig arra kellene rászorítani, hogy hagyjanak fel a demagógiával, és szavazzák meg a határontúliak kettős állampolgárságát- még akkor is, ha ez személy szerint nem érdekük! Az SZDSZ nem tudja, de vannak e világon fontosabb dolgok is, mint az ő személyes érdekeik!

2004/12/13
siculus (istvan@smart.ro):

Meglep a populista, egyaltalan nem liberalis ertekrendet kepviselo, felrevezto parlamenti hozzaszolas.

2005/06/29


Szóljon Ön is hozzá!


Cenzúrabox

Vissza


A lap tetejére Nyitólap