   |
 |
|
|
 |
|
 |
SZJA
Bizony, igaza van annak a hozzászólónak, aki azt írta, hogy itt nem egyszerűen az SZJA-ról, hanem a gazdaságpolitikáról kellene szólni.
Arról a gazdaságpolitikáról, amely az Orbán-kormány alatt, 2001-ben kezdődött, és – mi tagadás – máig tart. Az Orbán-kormány hatalomra jutásától egészen 2001-ig nem csak élvezte a Bokros-csomag előnyeit, hanem annak mindenben megfelelő monetáris politikát folytatott. Nem engedte a költségvetés kiadási oldalának elszaladását, igaz, közben ügyesen kommunikálta, hogy mennyit költ el a családokra, csakhogy ez nem felelt a valóságnak, még akkor sem, ha ezt sokan el is hitték neki. 2001-ben kezdődött meg a költségvetés választási célú szétosztogatása, és ez eltartott a választásokig, megspékelve a sokmilliárdra rúgó választási ígéretekkel, sőt, állami elígérkezésekre.
Az MSZP csak úgy nyerhette meg a választásokat, hogy tovább licitált, újabb és újabb olyan ígéreteket téve, amelynek végképp nem volt meg a fedezete a költségvetésben. Kormányra kerülve elkezdte választási ígéreteinek a végrehajtását, ez volt az ún. 100 napos program. Nem volt politikai erő Magyarországon, a Fideszt is beleértve, amely kétségbe vonta volna a 100 napos program megalapozottságát, különös tekintettel a rendkívül feszült belpolitika i helyzetre. Megszavazta azt nem csak az MSZP és az SZDSZ, hanem a Fidesz és az MDF is.
A probléma akkor sokasodott, amikor a költekezés folytatódott. Elkerülhetetlenné vált a költségvetés kiadásainak a lefaragása. Magyarországon két nagy párt van (és egy kicsi), amelyik abban versenyez, hogy ki kapjon többet és még többet a költségvetésből. Kell tehát lennie egy olyan pártnak is, amely a költségvetés bevételeire figyel oda, nevezetesen arra, hogy a költségvetés minél kevesebbet vonjon el az adófizető vállalkozóktól és munkavállalóktól.
Az SZDSZ abból indult ki, hogy amíg van pénz a költségvetésben, azt értelmes célokra el lehet költeni, de nem állhat elő olyan helyzet, hogy a költségvetés annyira feszes legyen, hogy adócsökkentésre ne maradjon lehetőség. Ez ugyanis az SZDSZ programja. Ha mégis ennyire feszes a költségvetés, akkor az MSZP kötelessége áttekinteni, hogy hol ígérkezett túl, és azokat kell adott esetben visszavonni. Bizonyosan sokan vannak, akiknek ez nem tetszik, mert ők is kapni szeretnének a költségvetésből. Ám ha átgondolják, hogy az államnak, a költségvetésnek nincs pénze, csak annyi, amennyit elvon a polgáraitól, könnyű belátni, hogy az SZDSZ az ő érdekükben lép fel akkor, amikor az adócsökkentéshez ragaszkodik. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az MSZP már 2002-ben azt mondta, hogy abban az évben nincs lehetőség adócsökkentésre. Ezt akkor elfogadtuk azzal a feltétellel, hogy még abban az évben az Országgyűlés megszavazza az adócsökkentést magában foglaló 2004-es adótáblát. Ez megtörtént, így ma érvényes törvény rendelkezik a 2004-es adócsökkentésről.
Az adócsökkentés családonként évente mintegy 160 ezer Ft-tal többet hagy meg az emberek zsebében. Véleményem szerint az SZDSZ-nek nem szabad engednie, és örülök, hogy a párt ebben a kérdésben teljességgel egységes.
2003. július 24.
Hozzászólások:
vérbagoj:
Tisztelt képviselő úr!
Szívemből remélem, hogy ebben a kérdésben az SZDSZ a sarkára áll, és nem enged k.féle irányú és indíttatású demagógiáknak, zsarolásoknak. Minden épeszű számára nyilvánvaló, hogy a szocik nem engedhetnek meg maguknak egy előrehozott választást, tehát az Önök nyomásgyakorló potenciálja elegendő kell legyen az eredményhez.
Tovább megyek.
Nem gondolják, hogy itt az idő a VALÓDI államháztartási reform elindításának is? Tudom -mint sokan mások is-, hogy a gazdasági helyzet nehéz, érvek százait lehet felhozni, hogy miért is nem alkalmas az idő ÉPPEN MOST a jól bejáratott adminisztráció, a szépen elketyegő bürokrácia megzavarására. Viszont, minden olyan időszakban, amikor a gazdaság fölfele tart, javulnak a feltételek, előjön az érv, hogy előbb még ezt, azután meg azt a létfontosságú apróságot kell rendbetenni, az államháztartás ÉPPEN MOST nem annyira égető. És minden marad a régiben.
Kérem, gondolják át alaposan. Nem kell törődni a várható egekig csapó jajongással. Ott a példa a kórházak ügyében. Ha az ember a médiát figyeli, arra gondolhat, hogy most verik lácra és viszik Recskre a teljes magyar professzori kart. Persze. Minden valamirevaló újságírónak van (no meg minden politikusnak) nőgyógyász v. urológus professzora. És azoknak érveik, a megfelelő pillanatban elővezetve. (mondjuk vizsgálat közben) Ugyanakkor az "utca embere" kórusban sóhajt fel: Na végre, motdul valami. Még nem tudják mi lesz az eredmény, de egyet biztosan tudnak, ROSSZABB MÁR NEM LEHET!
2003/07/24 |
Leó:
Valóban, a költségvetés felborításának folyamatát a FIDESZ kezdte el, választási célból. Itt megemlíteném - mint e tény intézményes bizonyítékát - a kétéves költségvetést. De ezt szolgálta és ide vezetett a Széchenti-terv monumentálisra sikeredése (noha jelentős része csak papíron jelentett újdonságot), valamint a lakástámogatási rendszer - az ország erejéhez mérten - túlméretezettsége. És helyesnek tartom kiemelni: erről, a Fidesz által kijelölt pályáról az MSZP nem is térhetett le! Én azonban nem lelkesednék olyan nagyon azért, hogy a FIDESZ támogatta a 100 napos program kiadásait, mert egy ellenzéki párt bolond lenne népszerűtlenségre törekedni, és a FIDESZnek pont az a politikája, hogy hajszoljuk bele a költségvetést a minél nagyobb deficitbe. Ez már a választások másnapján elkezdődött, és azóta is, megszakítás nélkül tart. Az SZDSZ adócsökkentő politikáját ( mely a liberális "minél kevesebb államot!" felfogás pénzügyi megjelenése ) azért tartom helyesnek, mert az életszinvonalra a termelési költségek emelése nélkül hat, nem rontva az ország versenyképességét, ami pedig, mivel hosszú távra hat, a legfontosabb gazdaságpolitikai célnak kell lennie. ( Nem ez jelenlegi témánk, de a pontosítás kedvéért hozzáteszem: a jelenlegi gazdasági helyzetben. Más - pl. inflációs - körülmények között persze más kerül a "legfontosabb" minősítésű helyre, dehát a (gazdaság)politika helyzetfüggő.)
Ami a mostani vitát illeti, ha olyan jó véleményem lenne a koalíció politizálásáról, amilyen nincs, azt hinném, itt egy ügyes politikai színjáték folyik: az SZDSZ kiáll saját, a lakosságnak kedvező gazdaságpolitikája mellett, és lám, annak teljesítését el is tudja érni! Ez növeli társadalmi súlyát, ami mindkét (megismétlem: mindkét!!) koaliciós partner elemi érdeke! De nincs olyan jó véleményem róluk - jelen szituációban az jut eszembe, hogy a fővárosi közgyűlésen az MSZP összefogott a Fidesz-szel az SZDSZ ellen - és most az is lehet, hogy az SZDSZ erre hivatkozva, a Fidesz-szel együtt fog egy költségvetési módosítást megszavazni. A Fidesz pedig röhög a markába, megint sikerült egy éket verni közéjük. Nagyon örülök, hogy Kuncze Gábor nem megy bele a népszerűséghajhászásba, és nem engedi belevonni magát egy nyítszíni - ezáltal a helyzetet feleslegesen elmérgesítő - vitába!
2003/07/25 |
Polgárnő:
Szerintem teljesen mindegy az adófizetők szemszögéből nézve, hogy hogyan (ellenzékkel együtt szavazva vagy a koalícióval megegyezve) érik el azt, hogy legyen SZJA-csökkentés.Mert annak lennie kell már végre.Szerintem sem helyes, ha egy ilyen kormány, ami most van, minél több bevételt beszed tőlünk, megfoszt adó visszatérítéstől is,mert az újraosztási szisztémájával sokban nem értünk egyet.(sőt az sem tetszik, hogy tőzsdézik a pénzünkkel)Ami nálam marad vagy visszaigényelhetem, annak ezerszer jobb helye van nálam, mint ennél a kormánynál.(Bármely kormány esetében nálam jobb helyen van.)
Az a mindenkori kormány dolga, hogy a nehézségekkel megküzdjön, főleg ha ő rontotta is el.Nekem elég a magam baja, amit a szoclib-kormányok állandóan csak tetéznek, az Orbán-kormány alatt pedig egyáltalán nem volt ilyen rossz tapasztalatom, sőt! ----- Azokat az embereket, akik pl. munkanélküliek, nyugdíjasok vagy olyan keveset keresnek, hogy nem adóznak illetve adót vissza nem igényelhetnek,(sem életbiztosításuk,sem lakáskölcsönük,stb.nincs) azokat nem érdekli sem az adócsökkentés sem az, hogy megvonják pl tőlem a kedvezményeket.Viszont rendkívüli módon érinti őket (is) az áfaemelés, az infláció növekedése,a rezsi óriási költsége - ha egyáltalán még van hol lakniuk-.Nekem fogalmam sincs, hogy velük mi lesz.Önöknek?
2003/07/25 |
Polgárnő:
Segítek pénzt találni: 1. szüntessék meg az MTV közszolgálatinak NEM nevezhető tévécsatornát. 2.csökkentsék a minisztériumi vezetők, közalkalmazottak számát.3.adóztassák meg jobban a milliomosakat és milliárdosokat.Ha be tudnak vezetni ápolási adót, akkor valamilyen megnevezéssel a felső tíz(száz)ezer állampolgárait is meg tudnák adóztatni, vállaljanak ők többet a közterhekből.Amit tőlük behajtanak, abból kompenzáljanak a rászorulóknak,nyugdíjasoknak és ne a kis középréteg viseljen minden terhet.Így ugyanis hamarosan mi is rászorulókká válunk.4.ne kapjanak a pártok semmilyen állami támogatást.. 5.ne fizessék ki az állami cégvezetők nagy jutalmait azon cégeknél, amelyek veszteségesek.Mindezek mellett (vagy helyett) esetleg élénkíthetnék a gazdaságot--hogy hogyan, azt a kormánynak illenék tudnia.Ha viszont a tervezett újabb "bokroscsomagot" elfogadják, akkor kijelenthetjük, hogy a szocialisták visszaadták az embereknek a "bokroscsomagot",amit a Fidesz "igazságtalanul" elvett tőlük..
Láttam Ungár Klárát nyilatkozni a HIRTV-ben, most nagyon tetszett a hozzáállása az SZJA-csökkentés ügyhöz.
2003/07/28 |
Anonymus (a27@freemail.hu):
Még egy javaslat: a tőzsdei nyereség adóját is állítsák vissza, amit ez a kormány színrelépése után azonnal eltörölt. Nem csoda, hogy a K&H botrányban Kulcsár VIP listáján MSZP-sek az éritettek.
Nevetséges, hogy a jelenleg kialakult rossz gazdasági helyzetért is még mindig a Fideszre mutogatnak. Kíváncsi leszek, meddig lesz ez így. Bár a választ sejtem.
Az SZDSZ adócsökkentési terveit értékelem, de ehhez más partner után kellene néznie.
2003/07/28 |
mikiegér:
"Minden épeszű számára világos, hogy a szocik nem engedhetnek meg maguknak előrehozott választást."
MIÉRT NEM?
Borzasztó nézni a vergődést, amit ez a koalíció előad. Teljes tanácstalanság, kapkodás, tudatlanság. SZAKÉRTŐK! Mi lenne, ha nem azok lennének, és mi lenne, ha nem egy bankár lenne a miniszterelnök? Lehet, hogy akkor két héttel korábban pusztulnánk volna éhen?
Nevetséges a visszamutogatás-egy évvel a kormányváltás után. Ez az egy amiben profik!
Szánalomra méltó társaság!
2003/07/29 |
Polgárnő:
Nekem a legkisebb anyagi tehertétel volt a tévé-díj, de ha újra bevezetik, akkor azt megigérhetem, hogy NEM fogom fizetni ezért a mocsok "közszolgálati"nak nevezett valamiért, amit juszt, friderikusz és a napkelte, lagzilajcsi,stb. előad.Ha csak ilyesmivel tud az SZDSZ előállni, akkor ebből az SZJA-csökkentésből se lesz semmi.
2003/07/29 |
Surányi Bálint:
Az SZDSZ-nek égből hullt ajándék, hogy érvényben lévő törvényhez tud ragaszkodni. Ha kitart, megmenekül, ha nem, végképp eltűnik a politikai palettáról. Amúgyis jobb, ha végiggondolja az alternatívákat az MSZP Medgyessy utáni, 2004 őszi helyzetével kapcsolatban...
2003/07/31 |
II/a kerületi választópolgár:
Ha nem valósul meg a törvényben jelenleg szereplő adócsökkentés, akkor az SZDSZ ki fog esni a parlamentből, a MIÉP és a Kisgazda Párt sorsára jut!
Én eddig minden választáson az SZDSZ-re és jelöltjére szavaztam, de itt és most megígérem, ha hagyják folytatni az MSZP gazdasági ámokfutását, akkor soha többé nem fogok Önökre szavazni!
2003/08/01 |
bagolyka:
Egyetértek az adócsökkentéssel. Viszont vannak vészhelyzetek, és a mostani - az árvízzel, az aszállyal, a világgazdaság stagnálásával, a kismamák utólagos kárpótlásával stb. - igazán nem nevezhető paradicsomi állapotnak. Ráadásul 2008-ban be akarjuk vezetni az Eurót, amihez szigorú követelményeket kell kielégítenünk. Úgy látom, a kormány mindent megtesz, hogy takarékosabb legyen az apparátus működése. Aztán ne feledjük, hogy ha Gyurcsánynak - aki igazi vállalkozó módjára újít a minisztériuma állományán - lenne ötlete, biztosan "bedobná" az adócsökkentés érdekében!
Megítélésem szerint az adócsökkentést ráérünk 2005-ben is bevezetni. Addig meg próbáljunk felülemelkedni a hagyományos magyar pesszimizmuson!
2003/08/01 |
Polgárnő:
Kedves bagolyka!
Javaslom vagy húsz darab további adó bevezetését, hogy a "takarékos" államnak legyen miből tovább "takarékoskodnia"!
Egyszerűen nevetséges az egész, amit művelnek.
H O L A L É ? ? ?
2003/08/04 |
Leó:
Hát ha mást nem, indulatokat érezhettünk a sorokból - kár, hogy az indulatok gazdasági kérdéseket nem szoktak megoldani. Nekem nagyon tetszett Polgárnő " az én pénzem az én zsebemben van a legjobb helyen " elmélete. Tudja, hogy ez hagyományos liberális felfogás? És mégis ilyen mélyre süllyedt? E mellé pedig a legalábbis erősen baloldali " fizessenek a gazdagok " elmélet szép csokor. Ha azonban komolyra fordítjuk a szót, nem látom be, miért kell a mai nehéz körülményeket tovább rontani az euró bevezetésére való felkészüléssel! Ma kőbe vésni egy határidőt, és ehhez igazítani mindent - enyhe vagyok, ha megalapozatlannak nevezem. ( Most mondjam azt, hogy ostobaság? ) Más, legalább annyira stabil gazdasággal rendelkező országok ( nem az euroszkeptikus britekre, hanem pl. a svédekre célzok ) is meggondolják, mikor legalakalmasabb nekik a közös valutára térni - mi pedig mit teszünk? Évekkel előre kitűzzük a határidőt - teljesíteni fogjuk a terveket, elvtársak! Szamarak, pont ez a mentalitás bukott meg ! Mozgó vonatra a kellő pillanatban kell felugrani ! Járait persze megértem, ő már vizsgázott a forint árfolyama körüli játékokban - erős forint, amikor gyengíteni kellene, forintgyengítés, amit épp ő nevez óriási hibának néhány nap múlva - de mi menti a kormányt? Orbán Viktor azt mondta: meglátjuk, hogyan keljünk át a hídon, ha odaérünk. Én meg azt mondom: akkor kell átmenni a hídon, ha odaértünk. Addig pedig dolgozzunk. Ugyanígy nem értem a nyugdíjkiegészítések ( szóval a 13. havi nyugdíj most esedékes részlete) kifizetésének elhalasztását januárra. Ezzel javítjuk az idei mérleget ( amit már úgyis megevett a fene ) - a jövő évit pedig indulásként ugyanennyivel rontjuk - mindezt csak az így besöpörhető politikai hátrányért! Aki ezt ép ésszel fel tudja fogni, az megérdemel egy savanyú cukorkát! Amit pedig végképp nem értek: mi az ésszerű a munkahipotézisként felmerülő valamennyi kedvetlenítő intézkedés bejelentésében? E lépéssel be lehet kasszírozni a végre nem hajtott intézkedések hátrányait is, hozadékuk nélkül. ( Újabb savanyú cukorka! )
2003/08/05 |
mikiegér:
Kiváncsi vagyok mit fog tudni felmutatni ez a koalició a ciklus végére a lenyúzott bőrünkön kívül.
Állandóan szapulják Orbánt, de arról még egyik sem beszélt, hogy Orbán az árvíz pusztításai után felépített egy országrészt.
A Millenárisról is csak pár nyamvadt óra jut eszükbe, mert nem látták azt a csodálatos kiállítást, amit a szocik. és az SZDSZ, ha megfeszülne se tudna létrehozni.
2003/08/05 |
Polgárnő:
Kedves Leó! Ettől az összevisszaságtól nem tudom az életemet biztonságosan tervezni, nem tudok előre haladni, ha újra megszorítanak és még csak az értelmét sem látom a megszorításnak.Visszalöknek és nem tudok védekezni.Sokan pedig már megélni sem tudnak.Ez katasztrófa.Tényleg szegénységpárti ez a kormány.Tényleg nagyobb részt kellene a közterhekből átmenetileg a nagyon gazdagoknak bevállalni.
2003/08/05 |
Leó:
Imént nem vettem figyelembe Anonymus felvetését a tőzsdei nyereség megadóztatásáról. Ezt így, meg nem indokoltan bedobni a köztudatba - legalább is megalapozatlan. Vannak országok, ahol megadóztatják ezt a jövedelmet, van ahol nem. Azonban: ez nem éghajlat - vagy hogyomány, hanem a gazdaság konkrét állapotától függő kérdés! Ha a gazdaságot élénkíteni akarom, a tőkét igyekszem a termelő szektorba ( ú.n. működő tőke )csalogatni - pl. az adó elengedésével. Az, hogy mikor mi hoz többet a konyhára, a gazdaság mely szegletére gyakorol jótékonyabb hatást, mint amennyit más szektorban árt - megbocsásson, de nem hiszem, hogy fel tudja mérni. ( Én biztosan nem. ) Persze, ha a cél népszerűséget szerezni - az más. Ami viszont a TV-adó bevezetését illeti, kifejezetten újabb savanyú-cukros ötlet: ragyogó példája annak, hogyan lehet kis haszonért sokakat felbőszíteni. Dehát megírtam: az ötletparádé a jelenlegi helyzetben elkövethető legnagyobb ostobaság. Alapja pedig a kormány legnagyobb hibája: az erélytelenség.
2003/08/05 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Azert ez mar mindennek a teteje, hogy a 100 napos programert is a FIDESZt teszi felelosse Kepviselo ur. Felek, hogy nem eleg hosszu ez az internetes oldal, hogyha csak az SZDSZ-es vontakozasu dicshimnuszokat ollozom be ide a 100 napos program sikererol. A FIDESZ igen is tobbszor felvetette, hogy a program megroppantja a magyar koltsegvetes egyensulyat, aminek a fenntartasa soha nem az ellenzek feladata, hisz nincs meg a szukseges eszkoze hozza. Melelsleg FIDESZes es MDFes szavazatok nelkul is megszavazta volna a kormanyoldal a 100 napos programot a parlamentben. SZDSZes szavazatok nelkul viszont nem.
Bagolykanak is.
"Megítélésem szerint az adócsökkentést ráérünk 2005-ben is bevezetni. Addig meg próbáljunk felülemelkedni a hagyományos magyar pesszimizmuson". Nem az abaj, hogy jovore nem csokkentik az SZJA-t. Ezt meg kibirnank, mert kibirtuk a 2003-as evet is a jelenlegi kulcsokkal. Amiert jovore nyogni fogunk az a talan 10 eve nem latott merteku adoemeles lesz, amit a kormany az AFA kulcsok emelese teren tervez. A PM is legalabb 500 milliard plusz AFA bevetellel szamol. Es azt viszont mi fogjuk megfizetni. Trukkosnek latom a SZDSZt ezen kapcsan. Szandekosan nem az AFA emeles ellen agal, hanem az elmaradt SZJA csokkenest szajkozza ami szinte apropenznek tunik az AFA emeles merteke mellet. Raadasul olyan teren tortenik az AFA emelest amely mindannyiunkat de foleg a nyugdijasokat (az MSZP 2002-es szavazobazisat) erinti. Oket mar a 100 napos programmal is becsaptak (hisz nem egyszeri 19000 Ft-os juttatast igertek). Igerem nem csak a magyar peszimizmus miatt fog jovore nyogni kedves Bagolyka ha megkapja a megegszer 10 %-al megemelt villanyszamlajat. Utana surgosen elrohhan egy nyugtatoert a patikaba, de akkor mindjart dupla adagot vegyen, mert kifizeti annak is a megemelt AFA-jat. ...
Es meg sorolhatnam a tobbit is.
2003/08/06 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Polgarno irja: "Tényleg nagyobb részt kellene a közterhekből átmenetileg a nagyon gazdagoknak bevállalni."
Javaslatom. Kezdjuk Gyurcsany adobevallasaval :-)).
2003/08/06 |
Hajósi Virág:
Nagyon imponáló az SZDSZ hozzállása, az adócsökkentéshez. Még akkor is, ha valljuk be a pártnak ez most létkérdés.Rezignáltan nézem, ahogy egyre inkább perifériára szorul.1990-ben voltam első választó, azóta is minden választáson az SZDSZre voksoltam, elfogadtam, vagy megpróbáltam elfogadni koalíciókat.Ami most kezdődik, erősen emlékeztet a Horn-éra második felére. Kitörtek megint az ellentétek, közben a emberek csak azt látják, a 70-es évekhez hasonló, vehet mindenki banánt fillingű első kormányzási év után, jönnek a nehézségek.
AZ SZDSZnek az adókérdés fontos, ezzel tud leginkább megint érdeklődésbe kerülni, mert valljuk be, a mostani időkre a szervezet nem mondható karizmatikus közéleti szereplőnek. A lassú mélyrepülés, ami 1994-ben kezdödött, egy megmagyarázhatatlan koalíció megkötése óta , napjainkban már kétségbeesett szárnytörött próbálkozás fentmaradni.
Baráti körömben a politikai nézetek keverednek, egymás mellett élünk, és néha együtt gondolkozunk. Az interneten politizáló közösségek lassan elkeveredtek egymással, kivéve a szélsősséges csoportokat. Már nem látok éles vitát, érvet és ellenérvet, csak azt hogy mindenki valami újra vár. Új párt, új szervezet, akármi csak legyen már új, más.
Nem kimondottan a 2004es adótábláról írtam? Sajnos nem tudok csak konkrétan arról írni, mert csak vak tapogatozást látok, minden gyerek ingyen egyen, aztán kimaradt egy szó, töröljük el a tvdíjat, mert az jó , az szélesrétegű, az imponáló... sok hűhó semmiért. Az ország lakossága nem hülye, sok mindent megért, sok mindent felfog, nem kéne vasárnapi apukaként cukiba vinni.
Azért sok sikert......
Hajósi Virág
2003/08/06 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Ha valaki ketelkedik abban, hogy az elmarado SZJA adocsokkentes a jovo evi penztarcank legnagyobb ellensege annak ajanlom figyelmebe az alabbi cikket.
(http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030806adocsokkentes.html)
Rovid reszlet izelitoul:
"Ha mégis csökkennének az adókulcsok, az 50 ezer forintot keresők az adószakértő szerint akkor is 1500 forinttal több adót fizetnének havonta. 66 ezer forintnál ötszázzal, 125 ezer forintnál pedig 490-nel nőne havonta az adóbefizetés. Jól csak az járna, aki 250 ezer forintot vagy többet keres: ők havonta legalább 854 forinttal kevesebbet fizetnének."
2003/08/06 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Ha valaki ketelkedik abban, hogy az elmarado SZJA adocsokkentes a jovo evi penztarcank legnagyobb ellensege annak ajanlom figyelmebe az alabbi cikket.
(http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030806adocsokkentes.html)
Rovid reszlet izelitoul:
"Ha mégis csökkennének az adókulcsok, az 50 ezer forintot keresők az adószakértő szerint akkor is 1500 forinttal több adót fizetnének havonta. 66 ezer forintnál ötszázzal, 125 ezer forintnál pedig 490-nel nőne havonta az adóbefizetés. Jól csak az járna, aki 250 ezer forintot vagy többet keres: ők havonta legalább 854 forinttal kevesebbet fizetnének."
2003/08/06 |
II/a kerületi választópolgár:
Ezzel szemben ha nem csökken az SZJA, akkor:
"Számítások szerint ha maradnak a jelenleg érvényes adósávok, jövőre 50 ezer forintos jövedelemnél havi 1500 forinttal több adót kellene fizetni, 66 ezer forintnál 2 ezerrel, 125 ezernél közel 4 ezerrel, 250 ezer forintnál pedig majdnem 8 ezerrel nőne a havi adóteher."
(Lsd. az origo cikket)
Tartom fenti kijelentésemet...
2003/08/06 |
Leó:
Piszkos Alfréd helyeslően idézi Polgárnőt: "...nagyobb részt kellene a közterhekből átmenetileg a nagyon gazdagoknak bevállalni." Mielőtt foglalkozunk e javaslattal, tisztázni kellene: a vagyonra vagy a jövedelemre gondolnak? És mi az a "nagyon gazdag"?
Könnyen tudok azonban válaszolni Gyurcsány úr vagyonszerzésére: neki IS négy gyermeke van, és az őkedves felesége IS nyilvánvalóan jól gazdálkodott a gyermekápolási segéllyel. A különbség: ő mindeközben nem töltött be kormányzati pozíciót, és a felvásárlásokhoz nem vett strómant igénybe.
2003/08/07 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
A sajat penztarcam ellensege lennek, hogyha azt mondanam, hogy az SZJA ne csokkenjen jovore a tavalyi mertekben torvennyel is megerositett modon. Csak fel kivantam hivni az SZDSZ rajongok figyelmet, hogy ennek merteket is csokkentik a Medgyessy altal csak egyszeruen be nem valtnak nevezett adokedvezmenyek.
Viszont a lenyeges valtozas az az, hogy jovore 10 eve nem latott peldatlan modon megemelik az adoterheinket az AFA torvenyek megvaltoztatsaval. Trukkos adoemeles, mert egyreszt csak kis adagokban veszik el tolunk, de az allam mar ma is tobb forintot szed be egy ev alatt AFA jogcimen mint SZJA cimen. Szemkiszuras a jovo evi SZJA csokkentes. Nem veletlen, hogy figyelemelterelesnek szanjak ezt a muvitat. Latvanyosan engednek az SZJA kerdeseben, mindenki happy lesz, az SZDSZ pozicioi megerosodnek a tarsadalomban, mi meg jovore is fizetunk mind a koles. Szep. De ne higgye Kepviselo Ur, hogy nem mindenki latja ezt a csapdat.
2003/08/07 |
Polgárnő:
Kik a rászorultak, akiknek megmaradna a lakáskölcsön adóvisszatérítési lehetőség?
2003/08/07 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Azt nem tudom, de biztosan Magyar Balint is bekerul a kedvezmenyezettek koreben egy veletlenul otthagyott aprobetus labjegyzett miatt :-)).
2003/08/07 |
Polgárnő:
A "rászorultnak" nevezetteknek lakáskölcsönt nem adtak. Az én fiamnak is csak úgy adtak, hogy én vagyok az adóstársa.
De mióta lakáskölcsönt és rezsit kell neki fizetni, azóta még én is rászorultnak érzem magam, mert enni, ruházkodni csak úgy tud, hogy azt is én fizetem ki.Lakás berendezés meg a holdban..ezer helye lenne a visszatérítésnek.
2003/08/07 |
Piszkos Alfred (piszkosalfred@hotmail.com):
Polgarnonek.
1996-ban lattam a kovetkezo matricat egy autora ragasztva. "Ne engem szidj, en nem rajuk szvaztam".
Tenyleg hol lehetne ilyet beszerezni.
2003/08/07 |
g6:
Leo, miért kellett volna a strómannak még egy stróman?
2003/08/07 |
Leó:
Nem értem kérdését, g6! Gyurcsány magának, a maga nevére vette amit vett - ezt eddig soha senki nem vitatta. Hol itt a stróman? Ami a MÁSIK esetet illeti: ott tagadja a stróman felhasználását, vagy sem? A megtakarított gyermekgondozási segély miért nem izgatja?
2003/08/08 |
II/a kerületi választópolgár:
Egy újabb elemzés a kialakult helyzetről:
(http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=70568)
"Medgyessy Péter környezetében biztosak abban, hogy az SZDSZ meghátrál. Van, aki úgy véli: a mostani koalíciós erőlködésnek semmi hozadéka nem lesz a szabaddemokraták számára, nem tudják ezzel feljebb tornászni népszerűségüket. A szocialista kormánytagok nem is keresgélnek forrásokat a személyi jövedelemadó esetleges csökkentésével kieső bevételek pótlására. A kormányfő környezetében arra számítanak, hogy a költségvetés ősz végi vitája előtt az SZDSZ lecsöndesedik."
Nagyon remélem, hogy nem így lesz!
2003/08/08 |
Leó:
Remélem, van valaki, aki ismeri a jogot annyira, hogy tud nekem válaszolni a következő kérdésben: A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) úgy módosította szabályzatát, hogy amely klub nem fogadja el, hanem bírósági úton megtámadja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) valamely határozatát, az kizárható a ligából. Problémám: az én ismereteim szerint alkotmányunk szerint mindenkinek joga van igazságát bíróság előtt bizonyítani, és csak a független magyar bíróság hozhat (végső) itéletet. Most akkor az MLL alkotmányt sértett, vagy sem? Ezentúl bármely lakásszövetkezet stb. hozhat olyan szabályzatot, hogy a vezetés döntése ellen nem lehet bírósághoz fordulni? Megértem az MLL határozatát: "má(ide kellene, de nem tudom kiírni az aposztrofot) nehogy azt higgyék, hogy ellenünk igazuk lehet ! Maj mi megmutatjuk!" Sajnos azonban a labdarúgással sokkal többen foglalkoznak, mint a törvénykönyvvel, így - attól tartok - e példa nagyban befolyásolhatja a lakosság jogi ismereteit. Ha jogérzékem nem csal, rossz irányban.
2003/08/08 |
g6:
(Leo, csodálkoztam volna, ha egyből megérti. A legkisebb fiú elveszi a kiskirály lányát, lesz belőle ifjúsági herceg. Mikor ez már nem számított fényes állásnak, rábízták, hogy vegye ő meg, amit már szégyelltek ellopni.)
De valamit az SZJA-ról is. Szerintem itt két lehetőség van: Vagy az SZDSZ keresztülveri az adócsökkentést, megmarad mint párt, de a költségvetés nem tud egyenesbe kerülni, ezért együtt buknak 2006-ban. Vagy nem sikerül SZJA-t csökkenteni, az SZDSZ ekkor igen kis eséllyel indul a parlamentbe kerülésért, a költségvetés talán egyenesbe hozható, de hogy ez elég lesz-e az MSZP-nek a következő választásokra, még így is kétséges.
A Fidesz meg röhög a markába, hogy sikerült az MSZP-SZDSZ-nek a licitnél olyan magasra menni, amit már nem tud teljesíteni. Lehet ilyenkor persze mutogatni a másikra, hogy ő vitte fel a licitet, de végül is az bukja az ultit, aki bemondja. Majd a következő partiban óvatosabbnak kell lenni.
Azzal egyet lehet érteni, hogy az adók csökkenjenek. Amit furcsállok, hogy az SZJA-csökkentést erőltetik, holott szerintem annak van a legkevésbé gazdaságot élénkítő hatása. Az apparátustól pedig azt várni, hogy önmagát reformálja meg, étvágyát csökkentse, elég reménytelennek tűnik. Egy erős kezű kormányfő, nagy támogatottsággal megtehetné, de momentán egyik sincs.
2003/08/08 |
II/a kerületi választópolgár::
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=132403&DocID=116792#116792
"A 2004-re tavaly elfogadott szja-sávok megmaradnak, eltörlik viszont a nyugdíjjárulék adókedvezményét."
Részemről ennyi volt (14 év után) kedves SZDSZ! Soha többén nem szavazok önökre!
2003/09/18 |
II/a kerületi választópolgár (hook@index.hu):
Tisztelt Képviselő Úr!
"Másfél millió forintig 18, efelett 38 százalék lesz a jövedelemadó. A kedvezményekről még egyeztetnek, de 6 millió forint felett semmi nem jár majd. A tőkejö-vedelmek 20 helyett 25 százalékkal adóznak majd.
"
Ez NEM az SZDSZ által számunkra évek óta megígért adócsökkentés!!!!
EZ ISMÉT EGY NAGY RAKÁS SZ@R!!!!
Tisztelettel,
László
2004/09/10 |
II/a kerületi választópolgár (hook@index.hu):
Tisztelt Képviselő Úr!
Érdemes lenne az alábbi elmélkedést megszívlelni:
"A társadalmi igazságosság mint téveszme
A MAGYAR BALOLDAL heveny dolgozatírási lázban szenved. Ezekben a kísérletekben egyebek mellett mindenféle eszmei megalapozásokra is sor kerül. A jobboldal politikusait jelenleg kevésbé foglalkoztatják az eszmék és értékek viszonyai, de ettől még ezen a téren náluk sem kevésbé zavarosak a viszonyok. A zavarokból most egyet ragadok ki, amely - sajnos - egyképpen jellemzi mindkét oldal hangadó politikusainak gondolkodását. Amikor ugyanis a társadalmi igazságosságot emlegetik, szinte bizonyos, hogy valójában az egyének és csoportok közötti jövedelmi, vagyoni s különféle esélyegyenlőségre utalnak. Megfordítva: a társadalmi igazságtalanság náluk valójában egyenlőtlenséget jelent. A társadalmi igazságosság növelése pedig az egyenlőtlenségek csökkentésével azonos. Ez azonban az igazságosság fogalmának súlyos, káros és immár krónikussá vált eltorzítása.
Mivel elterjedt és mélyen az elmékbe gyökerezett téveszméről van szó, lehetetlenség azt néhány sorban eloszlatni, illetve az igazságosság jelentésének megfelelő módon átértelmezni az igazságos társadalom fogalmát. Ezért csak egyetlen - sajnos idén is aktuális - példát idézek föl, amelynek segítségével a legalapvetőbb szempontokat remélhetőleg sikerül megvilágítanom.
Tegyük föl, hogy árvíz önt el egy falut. Számos ház súlyosan megrongálódik. Némelyiket a tulajdonosa biztosította, másokat viszont nem. A biztosító értelemszerűen csak az előbbieknek fizet. Az utóbbiak rendszerint a közösségtől várják káruk enyhítését. Mit tegyen a közösség (illetve képviselői, a helyi és országos politikai vezetők)?
Ha a közösség erőforrásaiból kárpótolják azokat, akik nem kötöttek biztosítást a házukra, de nem adnak ugyanennyit azoknak, akik viszont kötöttek, nyilvánvalóan igazságtalanul járnak el. Mégpedig egyrészt azért, mert az előbbiek erőfeszítéseit leértékelik, vagyis azok nem kapják meg, ami jár nekik: az előrelátás és okosság jutalmát; másrészt pedig azért, mert az utóbbiak felelőtlensége vagy hanyagsága nem vonja maga után azt a következményt, amit az ilyen viselkedés megérdemel. A társadalmi igazságosság tehát azt követeli meg, hogy a közösség ne kárpótolja azokat, akik nem kötöttek biztosítást; vagy ha igen, akkor ugyanekkora segítséget kell adnia azoknak is, akik kötöttek. Ha viszont mindenki annyit és aszerint kap, amennyi hiányzik neki ahhoz, hogy új életet kezdjen, a közösség az egyenlőség felé halad. Ezt megteheti - de csak akkor, ha vállalja, hogy igazságtalanul jár el. Az egyenlőtlenség csökkentése ebben az esetben - és megszámlálhatatlanul sok hasonlóban - csak igazságtalanság elkövetése árán lehetséges.
Mondanunk sem kell, hogy csak ezernyi részlet megvizsgálása után lehet végleges döntést hozni arról, hogy valaki megérdemli-e a közösség valamilyen segítségét vagy sem. Az előbbi példánál maradva: a biztosítatlan házak tulajdonosai között lehet olyan, aki más okból megérdemli azt. Lehet, hogy erejét megfeszítve dolgozott a gáton. Lehet, hogy a biztosító követett el vele szemben igazságtalanságot (nem biztosította a házát, holott meg kellett volna tennie). Mindezek a szempontok bonyolultabbá teszik ugyan az igazságos eljárást, de lehetetlenné nem. Minden bíróság így működik. A bírónak igazságos ítéletet kell hoznia, ami sokszor nehéz. A cél azonban ettől még ugyanaz: az ártatlant föl kell menteni, a bűnöst viszont el kell ítélni. Egyébként a bíró nem volna igazságos.
De hát képes-e a közösség a különféle egyéni teljesítményeket, érdemeket, kapcsolatokat mind-mind figyelembe venni? Nem volna-e egyszerűbb mindenkinek ettől függetlenül valamennyit juttatni?
Ez a tipikus fölvetés két dolgot összekever. Egyrészt lehet úgy érvelni, hogy mindenki, aki a közösséghez tartozik, számíthat a közösség segítségére az élet alapvető dolgaiban, s ennyiben a létminimum jár neki. Például valamilyen lakóhelyet minden károsult számára biztosítani kell. Ez azonban valóban csak a minimum lehet, különben elvész a tér az egyének közötti megkülönböztetésekre, ami nélkül az igazságosság nem érvényesülhet közöttük. Másrészt pedig nem szükségképpen központi, állami felelősség az igazságos társadalom fenntartása. Az igazságszolgáltatás kétségkívül állami monopólium, de az egyének teljesítményeinek, érdemeinek, megállapodásainak megítélése, illetve az ezek alapján nekik járó javak kiosztása jellegzetesen nem az. A tanár osztályoz, a szülő nevel, a fölöttes értékel, a játékvezető dönt. A társadalom tagjai kisebb közösségekben, szervezetekben élik életük java részét, s ezekben zajlik tetteik és érdemeik értékelése. Ha megfelelően zajlik, akkor a társadalom igazságos. Attól, hogy egyesektől államilag többet vesznek el, mert többjük van, s odaadják azoknak, akiknek kevesebb jutott, csak azért, mert ez a különbség fennáll, a társadalom nem igazságosabb, hanem igazságtalanabb lesz.
Azt is meg szokták említeni, hogy bizonyos életkörülményekről, esélyekről, adottságokról nem tehetünk, ezeknek ki vagyunk szolgáltatva - akár ránk nézve kedvező, akár kedvezőtlen értelemben. A példánál maradva tegyük föl, hogy valaki azért nem biztosította a házát, mert valóban nem tellett neki rá. Vagy azért nem, mert annyira tudatlan, hogy ennek szükségessége eszébe sem jutott. Az ilyen esetben nem azt követeli meg az igazságosság, hogy rajtuk segítsünk?
Ezt a kérdést is kétfelé kell bontanunk. Ha a kérdés mögött az a föltevés húzódik meg, hogy minden életkörülményünk, adottságunk, esélyünk s végső soron döntésünk és cselekedetünk teljes mértékben társadalmilag meghatározott, magyarán ha semmilyen felelősséget nem viselünk tetteinkért, akkor a válasz az, hogy ez a föltevés abszurd és tarthatatlan, tehát az igazságosság semmi ilyet nem követel meg. Azt követeli meg, hogy az egyén viselkedésének rugóit minél alaposabban föltárjuk, s felelősségének mértéke szerint döntsünk. Az eredmény lehet az, hogy segíteni kell (mert az illető szegénységének oka mondjuk az, hogy mindenét ellopták), vagy az, hogy nem (mert az illető szegénységének oka az italozás).
S ezzel tulajdonképpen már az igazságosság határaihoz értünk. Ha az illető például csak az utolsó biztosítási részletet nem fizette be, mert megfeledkezett róla, akkor még a biztosító is dönthet úgy, hogy méltányosságból eltekint saját szabályaitól, és kifizeti a kárt. De a közösség is alkalmazhat méltányossági szempontokat. Ilyenek szinte minden szervezetben, intézményben, emberi csoportban vannak. Csak éppen nem szabad összekeverni őket az igazságosság követelményeivel. A méltányosság ugyanis a kivétel az igazságosság alól, amely nem indokolatlan vagy önkényes ugyan (mint például egy amnesztiarendelet), de mégis lényegében az igazságosság megsértése.
Az igazságosságnak számos más korlátja lehet: a szánalom, az együttérzés, a megbocsátás és így tovább. A társadalmi jövedelemkülönbségek csökkentése is ilyen korlát, amelyet éppen ezért indokolni kellene, nem pedig megtévesztően azonosítani az igazságosság követelményével. Az igazságos társadalom komolyan veszi polgárai sokféleségét, a munkájuk, teljesítményeik, érdemeik, kapcsolataik közötti különbségeket, és azok szerint értékeli és jutalmazza vagy bünteti őket. A vagyoni, jövedelmi és esélybeli egyenlőség követelése nemcsak hogy nem azonos a társadalmi igazságossággal, hanem - esetleg leszámítva a létfenntartáshoz szükséges egyenlő minimális szintet - rendszerint az ellentéte annak.
Végeredményben az igazságos társadalmat nem szükséges megteremteni. Csak arra van szükség, hogy az igazságosság érvényre jutását akadályozó ideológiai torzításokat és jelentésferdítéseket igyekezzünk elkerülni."
2004/09/10 |
Szóljon Ön is hozzá!
Cenzúrabox (2 hozzászólás)
Vissza
|
|
|