Kertész Imre irodalmi Nobel díjas

Részlet egy hozzászólásból:

.....Kérdésem: volna-e mód játékszabályainak módosítására? Tágítható-e a témalehetőségek köre, vagy kötelező a politika berkeiben maradni? Nem adhatna módot arra is, hogy bármelyikünk kezdeményezze a témát, vezesse a beszélgetést? Én spontán beszélgetésekre gondolok, nem előadásokra, értekezésekre, esszékre, cikkekre stb., valódi emberi reakciókkal.

Politikai viták és nézetkülönbségek miatt nem kapott irodalmi Nobel-díjat Gorkij, Tolsztoj, Brecht. Ki tudja miért? nem kapott Csehov sem, Sartre viszont megkapta ugyan, de nem fogadta el. Amikor a Svéd Királyi Akadémia a világ legrangosabb irodalmi díját most Kertész Imrének is megszavazta, szívesen vennék néhány nemhivatalos, inkább olvasói visszajelzést, örülnek-e neki? Ugye tudják, hogy Thomas Mann, Hermann Hesse, Hemingway, Camus, Solohov, Neruda, Canetti, Márquez, Golding neve mellet jegyzik most már Kertészét is? Mélyen érint ez még valakit? Vagy egyértelműen nagyobb izgalomba jönnek az önkormányzati választások kapcsán felmerülő nevektől Magyarországon?

Várhegyi Erzsébet

2002. október 12.

Várhegyi Erzsébet: A javaslattevőket egy századon keresztül gyakran érte a szükebb érdekek képviseletének vádja (elfogultság pl. a svéd írókkal szemben). A döntést minden év szeptemberében mégis meghozzák egy vendéglőben, és a Föld összes országának feszült figyeleme kíséri a Svéd Királyi Akadémia ítészeinek jelentős döntését. Amikor 1909-ben Selma Lagerlöf kapta meg a rangos elismerést, marbackai háza valóságos zarándokhellyé változott, egyformán látogatták iskolai csoporok és államfők, tudósok, pacifista mozgalmak vezetői szerte a világból, műveit legalább 40 nyelvre lefordították, és nagyanyáink már ifjúsági-nevelési regényéből mutathatták be Svédország természeti-néprajzi szépségeit a gyerekeknek. A Nils Holgersson csodálatos utazása nemzedékeken keresztül a "patriotizmus és a tisztességes munka apoteózisaként hatott" Magam is olvasgattam belőle tegnap éjjel elalvás előtt, és arra gondoltam, nincs boldogabb érzés, mint gyereknek lenni a hosszú őszi-téli estéken egy langyos szobában a kiságyban, miközben Mama hangja varázslatos tájakra vezet, ahol a vadlibák... 2002/10/12

kalahari: Örülök a témának, végre valami, aminek mindenki örülhet, valaki, akire az egész ország büszke lehet, nem csak a fele. Gondoltam én. Aztán egy fórumon beleolvastam a hozzászólásokba, és kiderült, hogy vannak, akiknek erről a páratlan eseményről is csak antiszemita megjegyzések jutnak eszükbe. Ezzel együtt remélem, hogy -ha addig nem is, legalább a választások után- az ország végre azt keresi és találja meg majd, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt. Gratulálok Kertész Imrének! 2002/10/13

Bikmakk: Az első reakcióm a hír hallatán az volt, hogy meglehetősen összezavarodtam és elszégyelltem magamat. Ugyanis hiába kutattam az emlékezetemben, sehogy sem akart beugrani sem Kertész Imre neve, sem megemlített műveinek a címe. Elgondolkodtam, hogy vajon csak én egyedül vagyok-e ilyen műveletlen, hogy még csak nem is hallottam róla és elkezdtem egy kicsit közvélemény-kutatni ismerőseim és kollegáim körében. Az eredmény meglehetősen lesújtó volt: a megkérdezett kb. 25 emberből (többségük értelmiségi) mindössze 1 volt, aki olvasott már egyszer egy részletet Kertész Imre valamelyik művéből az ÉS-ben. Kérdezem én ezek után: kinek a hibája ez ? Ha Kertész Imre tényleg ilyen zseniális író (amiben egyébként nem kételkedem), nem kellene/kellet volna tanulnuk róla az iskolai irodalom órákon (főleg a fiatalabb korosztálynak) ? Másik dilemma, ami felmerült bennem: mik azok a szempontok, amiknek az alapján valakit irodalmi Nobel-díjra jelölnek ? Vajon elegendő-e hozzá a fantasztikus írói tehetség, nem szükséges kritérium-e az is, hogy közismert és széles körben olvasott legyen (mint pl. Mario Vargas Llosa, akit Kertész Imre most megelőzött) ? Mert ha nem, akkor sarkított esetben olyasvalaki is megkaphatná a díjat, aki ugyan rendkívüli tehetség, de eddig csak az asztalfióknak alkotott, műveit még soha nem adták ki... Még egy felvetés: Érdekelne, mi a többi hozzászóló véleménye arról, hogy a Nobel-díj bejelentés után a tömegek szinte megrohamozták a könyvesboltokat és elkapkodták az író azon könyveit, melyekből eleddig évente jó esetben is csak pár száz példányt adtak el. Őszinte érdeklődés ez vajon, vagy a legtöbb vásárló részéről egyszerűen csak közönséges sznobizmus ? 2002/10/14

Anonymus (a27@freemail.hu): Kedves Bikmakk! Sajnos jelen esetben jól megmutatkozik, hogy szinte minden a marketingpolitikán múlik. És itt megint bejön a média felelőssége. Az emberek azt olvassák, arról tudnak, amit kínálnak nekik. Ez lehet a Big Brother, de lehet Kertész Imre is. Egyébként ezért nem igaz, amivel a kereskedelmi médiaguruk állandóan védekeznek, hogy "mi csak azt adjuk nekik, ami kell nekik". Ezek szerint Kertész Imrét is lehet adni a népnek. Kicsit elkanyarodtam a topictól, de úgy érzem, ide kívánkozott a mondanivalóm Bikmakk kérdései kapcsán. Tisztelettel Anonymus 2002/10/14

Várhegyi Erzsébet: Érdemi kérdés: vajon mik azok a szempontok, amelyek alapján valakit Irodalmi Nobel-díjra jelölnek? Egyrészt a Svéd Nobel-Intézet Dokumentációs és Könyvtári Szolgálata figyeli a világirodalom legújabb, vagy az utóbbi évek jelentős hatású műveit. Másrészt külső jelzések alapján; a Svéd Akadémia által kijelölt egyetemek nyelvész és irodalomtörténész professzorai, illetve Irodalmi Nobel-díjban már részesült szerzők is beleszólhatnak. Amikor Stockholm belvárosában a Den gyllne freden (Az arany békéhez) címezett vendéglőben dönteniük kell, akkor későbbre utalnak csaknem azonos rangú esélyeseket. Kertész Imre neve már az elmúlt évben is felmerült. 2002/10/14

Várhegyi Erzsébet: A Nils Holgersson kapcsán eszembe jutott az is, hogy Kertész Imre Sorstalanságának hősei éppen azok a derék magyar lokálpatrioták, akik a mindenkori hatalomnak szeretnének megfelelni, akik a konfliktusokat kerülni szokták, minden rendbontástól iszonyodnak, udvariasak és jólneveltek, ellenszegülés nálkül választották a halált. 2002/10/14

Várhegyi Erzsébet: Aki a szikár nyelvet nem kedveli, csalódni fog, miután elolvassa a regényt. Én Sartre Közönyével, Hamingway Az öreg halász...ával, Solohov Emberi sorsával is rokonítom. Amikor tizenkét évesen a Közönyt először olvastam, nem tanultam még egzisztencialista filozófiát, fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen irodalmi irányzat és ki az a Sartre. Mégis a legmélyebben érintett, hogy minden kiindulópontja a szubjektivitás. Először az emberi tudat a semmivel találja szemközt magát, aztán állandó szorongások között keresi az önmegvalósítást, végül a "lét felé" törekszik, azaz "isten-emberi". Az ember saját lelkében fedezi fel a semmit, de ezzel együtt szabadságát is, igazi lényegét. Kertész Sorstalanságában is felrémlik a súlyos társadalmi meghatározottság mellett az ember szabadságának perspektívája, esélyünk a szabadságra - amellyel annyiszor nem élünk. Én nem beszéltem Kertész Imrével, és mint kislány koromban, a Sartre találkozásom idején, most sem tudom, mit mondana a saját művéről ő maga. De csodálkoznék, ha a szándékai nagyon eltérnének a verziómtól. 2002/10/14

Várhegyi Erzsébet: Kicsit bánatos vagyok, hogy még egy ekkora hibát sem korrigált eddig senki. A közöny Camus könyve, Sartre talán a "Szavak"ért kapta a maga Nobel-díját. 2002/10/15

IGY: Most válik a napnál világosabbá, mennyit árt ennek az országnak, ha a napi politikát mindenbe belevisszük! Azok, akik állandóan a magyarságról szónokolnak, a magyar nyelv diadaláról meg sem tudnak nyikkanni. (Ha valaki megcáfolna, és ideírná Orbán Viktor nyilatkozatát...) Kíváncsi vagyok, mit szóltak volna hozzá más történelmi helyzetben, ha egy bizonyos Petrovics Sándor kapott volna ilyen rangos díjat. (Ne írják ide válaszként a Nobel-díj alapításának időpontját!) Maga a díj persze politikai döntés eredményeként született, de az is nyilvánvaló, hogy nem Kertész Imre volt az egyetlen, akire illettek a döntéshozók elvárásai! Azaz: ha a döntés politikai alapon született is, van mire büszkének lennie! Hadd emeljek ki még egy aspektusát ennek az eseménynek: ha ránézünk a térképre, lehetetlen nem észrevenni, hogy az EU bővítése geológiai koncepciókat (is?) hordoz. Ehhez jön, hogy egy újabb politikai döntés is ezt a régiót emeli ki - ez pedig jelzés értékű, az EU szándékai komolyak! (Lehet, hogy ezt nem csak én vettem észre, ez - annál, akinél - újabb csepp üröm az örömben?) Ami azt a felvetést illeti, sznobok az emberek, vagy sem? Hát persze, hogy sznobok! Minden eemberi gyarlóságra találunk több ezer embert ebben az országban - dehát ezért emberek az emberek! 2002/10/15

Bikmakk: Kedves IGY ! Ha Kertész Imre valóban politikai alapon kapta meg a Nobel-díjat, akkor az elég szomorú. Véleményem szerint ugyanis - hiába van hatalmas jelentősége a holokauszt borzalmai bemutatásának, a fiatalabb korosztályokkal való megismertetésének - mégsem szabadna egy irodalmi díj odaítélésénél ennek a szempontnak érvényesülnie. Ha mégis inkább a témaválasztást vették alapul és nem a művek irodalmi értékeit, akkor viszont talán nem irodalmi Nobel-díjjal, hanem valamilyen egyéb, a történelmi-politikai témához jobban illő kitüntetéssel kellett volna az írót jutalmazni. (Persze lehet, hogy - függetlenül a témaválasztástól - a művek valóban minden szempontból olyan értékeket képviselnek, hogy az irodalmi Nobel-díj is teljesen jogos és megérdemelt.) 2002/10/15

Várhegyi Erzsébet: Persze. Éppen a térségre figyelés jele volt 1992-ben pl. Derek Walcott karibi költő díjazása is. "A fajtám úgy kezdte, ahogy a tenger, főnevek nélkül, szemhatár nélkül, a nyelvem alatt kavicsokkal, más rendjével a csillagoknak". 2002/10/15

Várhegyi Erzsébet: A díj odaítélése komlex módon történik. Ez nem "szomorú" - inkább jelzi azt a rendkívüli erkölcsi és anyagi felelősséget, amely a döntésben résztvevőkre hárul. 2002/10/15

Várhegyi Erzsébet: Az előbbi szavam inkább komplex akart lenni. 2002/10/15

Polgárnő (k_arakan@freemail.hu): Kedves hozzászólók! Már megint Orbán Viktornál kötnek ki? Mért foglalkoznak vele állandóan--bármi is a téma? 2002/10/15

Várhegyi Erzsébet: Tessék, Polgárnő? Most annak a hozzászólónak mondom, aki Vargas Llosát említette, hogy európai elismerést ő is kapott Spanyolországban. Ugyanezt "A város és a kutyák" c. könyvét Limában a Leoncio Prado Katonai Akadémia udvarán ezer példányban nyilvánosan elégették. Hiszen az egész társadalmat irányító elhallgatás politikája nem tűri a lázadási kísérleteket. 2002/10/15

IGY: Kedves Bikmakk! Attól tartok, nem olvasta figyelmesen soraimat! Ugyanis: a világon évente igen sok olyan irodalmi alkotás születik, melyek közül kiválasztani "A" legjobbat - lehetetlenség! Akkor mi szerint választanak? A döntést meghozók izlése, a mű mondanivalója, stb. alapján, tehát a LEGJOBBAK közül politikai szempontok szerint választanak. Mondanivaló, sőt maga az izlés, a valamely térségnek szóló üzenet: bizony mind - mind kőkemény politika! Én ezt egyáltalán nem fogom fel negatívumként, sőt! Az, hogy egy könyv illeszkedik az európai gondolkodáshoz, értékrendhez, az én felfogásom szerint dicséret. 2002/10/15

IGY: Kedves Polgárnő! Eleddig abban a hitben éltem, hogy OV jelentős politikai személyisége hazánknak - Kegyed szerint tévedtem volna? Kertész Imre Nobel-díja jelentős esemény, és szerintem jelentős politikusok jelentős eseményekről alkotott véleménye jelentős. Hallgatása is az. Mindezért úgy vélem, nem hiba e jelenségre felhívni a figyelmet, ellenkezőleg! E mellett szó nélkül elmenni lenne a hiba! 2002/10/15

Bikmakk: Kedves ÍGY ! Teljesen igaza van, tényleg nem lehet szinte semmit sem függetleníteni a politikától - az irodalmat végképp nem. Elnézést, ha az előző hozzászólásomban félreérthető voltam, csak azt akartam mondani, hogy kizárólag politikai alapon nem szerencsés dönteni egy irodalmi mű megítélésénél. Ezért is tettem hozzá, hogy remélem, elsősorban az irodalmi értékeket vették figyelembe és főként ez befolyásolta a díj odaítélését. 2002/10/16

Várhegyi Erzsébet: Még egyszer: itt a döntés nem politikusoké; a politika csupán jelzésértékűen jelenik meg a szakmai bírák döntésében, amint egy előbbi példámban is utalni próbáltam rá. Ha ugyanannál a példánál maradok: a Karib-tenger mindössze egy kék úszómedence a turistáknak, miközben a szigetek szégyenletes szükséghelyzetükben így próbálják eladni magukat, szolgáltatásaiknak ugyanazokat a képeit ismételgetik. A Karib-tenger nem idill, legalábbis nem a bennszülötteknek. Parasztjai és halászai nem azért vannak ott, hogy szeressék, vagy lefotózzák őket, "fák ők, akik verejtékeznek, amelyek kérgét só vonja be". Mielőtt már csak néhány völgy marad, ahol az egykori életforma zárványként még megtalálható, Walcott megszólaltatja "a lélek belső Ázsiájának hangját", azét a kontinensét, ahol a képzelet kóborol. Mindannyiunknak mondja, akikhez eljutni képes, hogy a kormányok egyszer csak nem azt kérdezik majd: mi történt az erdőségekkel és az öblökkel, de kénytelenek lesznek megkérdezni, mi történt egész néppel? Nem véletlen tehát, hogy - jelzésértékűen - 1992-ben Derek Walcott kapta meg az Irodalmi Nobel-díjat, a döntés ennyiben politikai. "Halászsas vijjog a sziklán, s a fajtám is úgy kezdte, mint a halászsas, felrikoltva azon a szörnyű hangon, hogy én! 2002/10/16

Várhegyi Erzsébet: "és a hab összezárult, a kezünkben semmi, csak ez a bot, hogy a homokba karcoljuk nevünket, s ha eltörli a tenger, azt se bánjuk. 2002/10/16

Várhegyi Erzsébet: De ne kérdezzék: mi köze mindehhez egy virágárus lánynak (ez éppen én vagyok) Pesten? Olyan kérdés volna, mint egy régi Wody Allen filmben a mama kérdése kiskamasz fiához, aki a világegyetem tágulása miatt aggódik, ezért pszichológushoz hurcolják: és mi közöd neked ehhez? 2002/10/16

Polgárnő (k_arakan@freemail.hu): Kedves IGY! Nekem nem hiányzott OV. értékelése Kertész Imréről. Nem hallottam ilyet semmelyik volt miniszterelnöktől és még számos politikustól sem, úgyhogy gondolom, a Fidesz javaslataival (adómentesség, film)egyetértett ő is. Megsúgom, hogy én nem, de ez az én különvéleményem. 2002/10/17

Várhegyi Erzsébet: Tőlem kiemelt részletek Joszif Brodszkij beszédéből a Nobel-díj átvételekor 1987-ben "Az egyedi embernek s aki ezt az egyediséget egész életében előbbre valónak tartotta bármiféle társadalmi szerepnél; aki meglehetős messzire jutott ebben az előszeretetben, s részben messzire jutott a hazájától, hisz jobb szerencsétlen flótásnak lenni egy demokráciában, mint mártírnak vagy gondolatok urának egy zsarnokságban, szóval, az ilyen embernek nagy kényelmetlenség és megpróbáltatás, ha hirtelen ezen a szónoki emelvényen találja magát. Ezt az érzést nem mélyíti el igazán, ha azokra gondolok, akik előttem álltak itt, mint inkább azok emléke, kiket e megbecsülés elkerült, akik nem tudnak erről az emelvényről - ahogy mondani szokás - urbi et orbi szólani, s kiknek közös némasága mintegy kiutat keres önökben, s nem találja meg........Csak ötöt neveztem meg azok közül, akiknek életműve és a sorsa már csak azért is drága nekem, mert ha nem lettek volna, sem emberként, sem íróként nem sokat érnék: mindenesetre ma nem állnék itt. Persze, több volt ötnél az ilyen árny - s bármelyik képes abszolut némaságra kárhoztatni. Számuk hatalmas bármely tudatos író életében; az én esetemben, annak a két kultúrának köszönhetően, amelyekhez közöm van, megkétszereződik ez a szám.... Ha a művészet tanít, bármire is, akkor az épp az emberi létezés egyedisége....Sok mindent meg lehet osztani: kenyeret, ágyat, meggyőződést, szeretőt; de - mondjuk - a Rainer Maria Rilke verseit nem. A műalkotás, különösen az irodalom, ezen belül a vers intim ügy, közvetlenül, közvetítők nélkül alakítja ki viszonyát az emberrel. Ezért aztán az össztársadalmi haszon élharcosai, a tömeguralkodók nem is szeretik a művészetet általában. Hiszen ott, ahol megjelent a művészet, ahol verseket olvastak,, részvétlenséget és véleménykülönbséget találnak az óhajtott közmegegyezés és egyöntetűség helyén, figyelmetlenséget és lenézést a cselekvéi akarat helyén... 2002/10/18

Várhegyi Erzsébet: ...A nyelv s gondolom, az irodalom, régebbi, föltétlenebb és hosszabb életű dolgok, mint a társadami szerveződés bármely formája. Az irodalomnak az állam iránt tanusított elégedetlensége, iróniája vagy közönye lényegében az állandónak vagy inkább: a végtelennek a reakciója az ideiglenesre, a korlátozottra. Addig legalábbis, amíg az állam megengedi magának, hogy beleavatkozzon az irodalom ügyeibe, az irodalomnak is joga van beleavatkozni az állam ügyeibe. A politikai rendszer, a társadalmi berendezkedés formája, mint általában minden rendszer, lényege szerint múlt idejű forma, amely jelen idejűnek (s gyakran jövő idejűnek) kísérli meg feltolni magát, s akinek a nyelv a mestersége, végképp nem engedheti meg magának, hogy megfeletkezzék erről. Az író számára nem annyira az a valódi veszély, hogy az állam üldözi, mint inkább az a lehetőség, hogy hipnotizálják az állam monstruózus vagy a jó irányú változásokat is eltűrő, ám mindig ideiglenes körvonalai. Az állam filozófiája, etikája - az esztétikájáról nem is beszélve - mindig a tegnap; a nyelv, az irodalom pedig a ma, s gyakran - különösen valamelyi politikai rendszer ortodoxitása esetén - a holnap is...A köznapi életben újra meg újra elmondhatjuk ugyanazt az anekdotát, nevetést váltva ki a társaság lelkeként. A művészetben a hasonló viselkedési formát klisének nevezik. A művészet nem ismétlő szöveg, s fejlődését nem a művész egyénisége határozza meg, hanem magának az anyagnak a dinamikája és logikája, az eszközök korábbi sorsa, amelyek minden alkalommal kikövetelik (vagy sugallják) a minőségileg új esztétikai megoldás megtalálására. 2002/10/18

IGY: Kedves Polgárnő! Fentebb a mellett foglaltam állást, hogy e Nobel-díj politikai esemény is, ki is fejtettem, miért. Ov-től tehát e politikai esemény kapcsán lehetne elvárni, mit is szól hozzá ( ezen politikai eseményhez). Ezt az eseményt méltatták a vezető politikusok - nem azért, mert ez emeli az ünnep fényét, hanem azért, hogy állásfoglalásukat kifejthessék. ( Mint az ünnepi beszédek sem az ünnepről szólnak!) EZÉRT beszédes a hallgatás: ha beszélne, olyat mondana, amit nem illik mondani. Az adómentességre vonatkozó javaslatról: ellentétes vélemények mozognak bennem. Ha minden jövedelem adózik, ez miért nem? Ugyanakkor: ha ezt megadóztatják, az olyan, mintha az állam megvágná - a Nobel-bizottságot. Ami nem elegáns. És mivel úgy vélem, az így befolyó pénz nem emelné fel egetverően a magyar gazdaságot, nem szabad az egész világ előtt pitiánernek láttatni a magyar államot. Ezért végül is az adómentességet tartom jobb megoldásnak. 2002/10/18

Várhegyi Erzsébet: ...minden alkalommal kikövetelik (vagy sugallják) a minőségileg új esztétikai megoldás megtalálását. Mivel van saját genealógiája, dinamikája, logikája és jövője, a művészet nem szinonim, hanem legföljebb paralel a történelemmel, s a létezési módja minden esetben azonos új esztétikai realitás létrehozásával. Épp ezért gyakran kerül a haladás elé, a történelem elé, melynek fő eszköze éppen a lkisé. Napjainkban elterjedt az a tétel, hogy az írónak az utca, a tömegek nyelvét kell fölhasználnia műveiben. Minden látszólagos demokratizmusa mellet ez a tétel sületlenség...Az esztétikai választás mindig individuális,, s az esztétikai élmény mindig egyéni élmény. Minden új esztétikai realitás még inkább egyénivé teszi azt az embert, aki átéli, s ez az egyéniség védekezési forma a rabszolgaság ellen. Hisz az az ember, akinek van ízlése, ezen belül irodalmi ízlése, kevésbé fogékony az ismétlések iránt, amelyek a politikai demagógia bármely formáját oly igen jellemzik. Minél gazdagabb az individuum esztétikai tapasztalata, annál biztosabb az ízlése, annál definitívebb az erkölcsi választása, annél szabadabb - bárha nem boldogabb is". 2002/10/18

Várhegyi Erzsébet: Az elírások miatt (klisé, mellett) elnézést kérek! Most szeretnék egy teljes Brodszkij verset - ford. Baka István - hibátlanul begépelni. A tökéletes versforma egy közismert történettel párosul az emberiség mítoszai közül. Számomra egyben a szerelmi lírának olyan darabja, amelynek századszori elolvasása után is belelsápadok. A költő már nem él. Dido és Aeneas A nagy ember az ablaknál merengett, s a nőnek egy világ határa volt a férfi széles görög tunikája, melynek redőzete az elcsitult tengert idézte. Az ablak előtt állt Aeneas, s tekintete oly távol volt már e várostól, hogy ajkai bezárultak, mint kagyló héja, melyben moraj lakik, s a serleg horizontja is moccanatlan volt. Dido szerelme halacska volt csak - képes volna tán hajója tajtékzó nyomát követni br> a karcsú test, s szilaj hullámokat hasítva utolérhetné - de ő képzeletében már a partra lépett. S a tenger könnytengerré változott. De, köztudott, a kétségbeesés pillanatában támad fel gyakorta a kedvező szél...Igy hát a nagy ember elhagyta Karthágót. Dido csak állt a máglyánál, melyet a katonái gyújtottak meg a városfal tövében, és nézte, hogy a tűzben délibábként remegve, füst és lángok közt, hogyan dől össze, hull szét hangtalan Karthágó sok évvel Cato jóslata előtt. 2002/10/18

Béres István: IGY! Az Ön orbánviktorozása e téma kapcsán azt a szomorú képet igazolja, hogy azaz oldal, amelyiket képvisel, napi politikai célokra kívánja felhasználni Kertész Imre Nobel-díját. Feltehetné a kérdést. Horn Gyula mit reagált? És Kuncze Gábor? Magyar Bálint? Tudna Ön idézni? Vagy ezek a személyek azért nem nyilatkoznak mert csak olyat tudnának mondani, amit jobb, ha nem mondanak ki? Nevetséges és méltatlan dolog napi politikát réragasztani mind a Nobel-díjra, mind a díjazottra Kertész Imrére. Mindkettőtől távol áll az a kirekesztő, árokásó szándék, amely az Önök oldaláról újrra felszínre bukkan. 2002/10/18

g (szabog@cytotech.hu): t. polgarno! eleg legyen a kekeckedesbol! a kossuth dij is adomentes!! (stb) 2002/10/21

Hajósi Virág: OFF topic De ma reggel örömmel olvastam Kőszeg Ferenc írását Krassó Györgyről a Népszabadságban.Nem ide tartozik. Nem ez a téma tudom.DE ma mégis egy pillanatra eszembe jutott a fa, a parlament elött, amit a pártok az emlékére ültettek ( bár életében a jobboldaltól nem sok tiszteletet kapott).A radikális jobboldal egyik kiemelkedő alakja volt, a rendszerváltás utáni években, 56 egyik jeles képviselője.Hitt a polgári társadalom kialakulásában, antiszemitizmus nélkül, igaz sokak számára ijjesztő volt forradalmisága.Én egyszer találkoztam vele, március 14-én a Múzeum kertben, mint kirekeszett, önként is periférián mozgó közéleti személyiséggel, a Magyar Október Párt ünnepi megemlékezését tartotta. Mikor meglátta kitűzőmet ( DE, SZDSZ), azt mondta: Nos kislány, jöjjön fel este a várba vitázni, látom SZDSZes.......na mindegy, azért szóba állok magával. Bocsánat a nem ide illő témáért.Csak egy pillanat volt. Hajósi Virág 2002/10/21

Anonymus (a27@freemail.hu): Kedves Hajósi Virág! Már korábban is írtam, hogy a "baloldal" számára az a jó "jobboldali" politikus, aki vagy meghalt, vagy politikailag jelentéktelen tényező. Lám, egy újabb példa. Megkockáztatom: szegény Krassó György, ha ma is élne, ő lenne az egyik legnagyobb szélsőjobboldali "fasiszta" a ballib médiában függetlenül attól, hogy mit is mondott Önnek a Múzeum kertben. Tisztelettel Anonymus 2002/10/21

Várhegyi Erzsébet: A hölgyek és urak képzettársításait eléggé idegennek találom. Talán, mert én még mindig Karthágó királynője szerelménél tartok gondolatban. Amikor Didot elhagyta Aeneas, a "nagy ember" - akár azért, hogy sorsát beteljesítse (a jóslat szerint ő lesz Róma politikai hatalmának megalapítója, akár pedig azért, mert becsvágyának nem volt elég csupán egy asszonyt (még, ha Karthágó királynője is) meghódítani, ezért (személyiségéből következően) Rómát is megalapította - Dido összedőlni, széthullani érezte (vagy látta?) Karthágót, elveszni a világot. S a költészet nem oldja fel az ellentéteket: a fény éles, és az árnyék mély benne, akár a görög valóságban. 1963-ban Jorgosz Szeferisz görög költőt ünnepelte a világ. Az Irodalmi Nobel-díjas költőtől mára egy prózai részletet választottam. "...fiatal nő bukkant elő, leült tőlem kissé távolabb, könnyű ruhában melyen át kirajzolódott teste, karcsú és kemény mint az őzé. Hallgatag férfi telepedett mellé, egy ölnyi távolságra tőle és szótlanul nézett a szemébe. Olyan nyelven beszéltek, melyet én nem értettem. A nő Dzsiminek szólította a férfit. De beszédük súlytalan volt - tekintetük zavart és mozdulatlan, mint a vakoké. Mindig rájuk gondolok azóta, mert egész életem alakjai közül ők az egyedüli teremtmények akiknek tekintetéből nem csapott ki a ragadozás vágya vagy az üldöztetés félelme. Ez a kétféle tekintet sorolja az élőlényeket vagy a farkasok falkájába vagy a bárányok nyájába. Ugyanaz nap viszontláttam őket egyikében azoknak a kis szigeti kápolnáknak melyeket elveszítünk mihelyt kiléptünk belőlük. Még mindig ugyanabban a távolságban voltak aztán közelebb léptek egymáshoz, összeölelkeztek. A nő bizonytalan képpé finomult és elmosódott, olyan törékeny alak volt... Tudták-e vajon, hogy a világ hálójából kiszabadultak?" 2002/10/21

Hajósi Virág: Tisztelt anonymus Ne haragudjon,de nem reagálok levelére.Krassót életében is sokra becsülték a liberálisok, de nem kezdek bele alantas vitába. A gyűlölködés számomra még mindig nem járandó út. A témához hozzászólva, én örülök, hogy van magyar Nobel-díjasunk irodalomban is.Nem tartom helyénvalónak, hogy ki érdemelte volna meg, és miért pont ő..stb..politikai csatározásnak szerintem ebben a témában nincs helye.Bartók Béla is külhonban hunyt el, így engem abszolut nem zavar, hogy Kertész Imre nem hazánkban él, megvallom tájékozatlanságom és nem tudom ez átmeneti állapot e, de nem is számit.Gratulálok Kertész Imrének, bár ez nem megfelelő szó, megtisztelő hogy általa Magyarország is részesült a megtiszteltetésben. A hozzászólalásokban olvastam a politikai vonalat.A politika az élet minden részére kihat , de én nem akarom elvesziteni a hitem a költészet hatalmában.Szeretném ha nem szerkesztők döntenék el, mit írjon a költő. Igy a politikai vonalra nem reagálok. A művészet szóljon a lekünknek, az emberségünknek, okitson, csodákat tegyen, mindenek felett, és mindentől független. Hajósi Virág 2002/10/22

Anonymus (a27@freemail.hu): Tisztelt hajósi virág! Csupán egy feltételezést közöltem, semmi gyűlölet nem volt a levelemben. Anonymus 2002/10/22

Várhegyi Erzsébet: A művészetnek "okítani" (csúnya szó) nem feladata; a didaktikus mesék kora végetért. Hogy van-e a költészetnek "hatalma", ugyancsak kétséges. Szeméremből elhallgattam tegnap, hogy a karthágói nő szívenszúrta magát, s belehalt ebbe, miután a spártai férfi elhagyta a kikötőt és újabb kalandokra indult. Ma pszichiátriai klinikákon kezelik a szerelem betegeit, nem mítoszokat növesztenek hozzájuk. De a nagy embert(idézőjel, s irónia nélküli a jelzőm) a szépség ma is mámorhoz és kívánsághoz vezeti, amelyet saját szép szigora megvetéssel kárhoztat. "Nekünk költőknek, hidd el nekem, az örvény a sorsunk, mert mi fölszárnyalásra nem vagyunk képesek, csak kicsapongásra". Kertész Imre is - amikor az újságíró azt kérdezte, miért érte meg életben maradni? így válaszolt: a szerelemért. Egyike a legnagyobbaknak, Thomas Mann a XX. sz.-i szerelembe-halásról így ír: "A víz szélén lehajtott fővel megállott, lába hegyével alakokat rajzolt a nedves homokba, aztán a sekélyesbe ment, amely ott sem ért egészen a térdéig, ahol a legmélyebb volt, lassan lépkedve gázolt át rajta, el a fövenypartig. Ott a messzeségbe néző arccal állt egy pillanatig, aztán a hosszú és keskeny csupasz földcsíkon lassan elindult befelé. Közte és a szárazföld közt a széles tócsa; roppantul különvált és senkihez nem tartozó jelenség volt, amint büszke szeszélyből elszakadva társaitól, röpködő hajjal járkált ott kinn a tengerben, a szélben, a határtalan külvilág küszöbén. Ismét megállott, hogy széjjeltekintsen. És hirtelen, mint egy emlék, egy sugallat hatása alatt, kezét csipőre téve, felsőtestével szép ívben hátrafordult, és a válla fölött a partra nézett. Az író ott ült és bámult, mint valamikor, amidőn arról a küszöbről röppent szemébe ez az alkonyszürke tekintet. Feje a szék támláján lassan követte az ott künn lépkedőnek mozgását: most fölemelkedett, mintegy a pillantás felé, aztán a mellére bukott, úgyhogy szemei alulról néztek föl, amitől arcán petyhüdt, magába mélyedt, réveteg kifejezés jelent meg. Neki pedig úgy rémlett, hogy a sápadt, bűbájos pszichagógus ott künn rámosolyog, feléje int; mintha kezét csípőjéről levéve kifelé mutatna, kilibegne az ígéretes végtelenségbe. És mint már annyiszor, fölállott, hogy nyomon kövesse. Percek múltak el, míg végre segítségére siettek. Oldalt csúszott le a székről. A szobájába vitték. És még ugyanaznap kegyeletes megdöbbenéssel vette hírül a világ, hogy meghalt". 2002/10/22

Bikmakk: Kedves Várhegyi Erzsébet ! Nagyon szépek az idézetek, amiket idemásolt, csak nem egészen értem, hogy mi a célja velük ? 2002/10/23

Várhegyi Erzsébet: Szépek - és nem érti? - Szívesen megmagyarázom. Visszajelzéseik között egy sem volt, amelyből arra következtetnék, hogy ezeket a szép szövegeket ismerik, olvasták, jelentenek ezek a gondolatok és kifejezési eszközök valamit a maguk számára is. Azt látom, hogy az internetes szövegeket elolvassák: tehát, ha ezeknek a nyelvi szépségeknek egy apró töredékével itt a segitségemmel találkoznak, az nekem már "megéri". Célom - mondjuk így kissé pontatlanul - a gyönyörködtetés. 2002/10/24

Várhegyi Erzsébet: A fák közül a Nobel-díjas magyar író biztonsággal felismeri a fenyőt és a platánt; összhangja a természettel bizonyára sérült kissé. "A beteg tudat, mondta a feleségem, az az oka". Igaz, hogy a nők közül a szépeket minden esetben ki tudja választani."...tulajdonképpen még mindig, még így is szeretem a szép nőket, valami rendíthetetlen, kikezdhetetlen, mondhatnám természetes vonzalommal, mely mindazonáltal, és hiába akar oly banálisan érthetőnek tűnni, lényegében mégiscsak rejtelmes, mert szinte független tőlem." "És alighogy bekapcsolódom, ha csupán passzív részvevőként is, a beszélgetésükbe, amelynek bizalmasan, mondhatni fülledten suttogó hangneme azonnal jelentékeny tárgykört sejtetett, máris ezeket a szavakat hallom "...Nem tudom, de én nem tudnék egy idegennel...egy négerrel, egy cigánnyal, egy arabbal..." Itt megszűnt a hang, de éreztem, csak habozik még, a ritmusérzékem is azt súgta, hogy nincs ez még befejezve, dehogy, valaminek még következnie kell, s már-már fészkelődni kezdtem a székemen,, mert én jól tudtam természetesen, hogy minek kell következnie még, gondoltam, ha ilyen soká kell törnie a fejét, mindjárt megsúgom neki, amikor nagy keservesen végre hozzátette: "...egy zsidóval", és akkor egyszerre csak, de teljesen váratlanul, hiszen számítottam a szóra, vártam, lestem, szinte kiköveteltem, egyszerre mégiscsak fordult velem egyet a világ, egy hirtelen, gyomorszorító és zuhanásszerű érzéssel, és , gondoltam, ha ez a nő most rám néz, átváltozom: KOPASZ NŐ LESZEK A TÜKÖR ELŐTT PIROS PONGYOLÁBAN, ettől az átoktól, gondoltam, nincs menekülés, nincs, gondoltam, csak egyetlen kiutat látok, ha, gondoltam, most rögtön felállok az asztal mellől, és ezt a nőt, gondoltam, vagy megpofozom, vagy megbaszom." 2002/10/24

Várhegyi Erzsébet: Látom, hogy a várakozásom - ami szerint politikai fórumon akár esztétikai viták is kisarjadnának, a valóságtól távoli elképzelés. Ezért kézen fogom azt a konok kisfiút, akinek vidám és kemény a szeme, "akár szürkéskék kavics". Kimegyünk, mondom neki, a Dunához. 2002/10/24

Várhegyi Erzsébet: Piros rózsákat úsztattunk, a szürkéskék kavics-szemű kisfiú, meg én, a folyóban tegnap este. Könnyedén megtaláltuk a piros "korallzátonyokat" is, rosszkedvű viták helyett. A tisztesség megkívánja, hogy a csalétekként szövegemben elhelyezett "tévedésemet", ami szerint Aeneas spártai lett volna, kijavítsam még. Trójai volt a nagy ember; s hiába vártam rá, hogy helyesbítsen valaki. valaki. 2002/10/25

Bikmakk: Nem arról van szó, hogy politikai fórumon ne sarjadhatnának ki esztétikai viták, csak ahhoz előbb meg kellene határozni a vita tárgyát. Vagy ezt is gondosan elrejtette valahol az idézetekben, mint Aeneas-t ? :-) 2002/10/25

Várhegyi Erzsébet: A felvetését (meghatározni az esztétikai vita tárgyát) annyira abszurdnak találom, hogy ezért válaszolok. Témánknál az esztétikai minőséget művészi tárgy, azaz egy szépirodalmi mű hordozza. Vizsgálni tudjuk, hogy az esztétikai minőségek közül melyek dominálnak egy adott szövegen belül - a Nobel-díjas kitüntetettektől választott idézeteim erre (is) valók. Az esztétikai alanyok és viszonyok lehetnek egyrészt alkotóiak, vagy olvasóiak (az olvasó, mint befogadó), másrészt művésziek, vagy nem- művésziek. Maga az esztétika pedig nem más, mint az emberi-társadalmi lényeg érzéki-szemléletes öntudata. Tehát minden esztétikai tárgynak érzékelhetőnek, minden esztétikai alanynak érzékelőnek, és minden esztétikai viszonynak érzékinek kell lennie. Az érzékiségen belül a látás és/vagy hallás síkjára korlátozódik, az érzékelés viszonylagosan önértékű, emocionális, értékelő és fantázia-jellegű. Az esztétikum határai a szépség határai. Ezzel szembenáll az a tény, hogy a rút is esztétikai minőség, és a szépséget nem lehet az esztétikum szubsztanciájának tekinteni. Filozófiai értelemben esztétika a művészeti alkotás módszere, formái, a műfajok kérdéseit tanulmányozó ág. Ahhoz tehát, hogy a szobámban, a Duna-parton, vagy egy fórumon esztétikai vitát folytathassak emberekkel, előfeltételként mutatkozik az adott irodalmi alkotás pontos ismerete. Most ennek jegyében gondolja végig az állítását "Nem arról van szó, hogy politikai fórumon"...stb. 2002/10/25

Várhegyi Erzsébet: Minek alapján hinné el nekem pl., hogy Kertész Imre a fák közül a fenyőt és a platánt ismeri csak? - Minek alapján hinné el, hogy sérült a természettel való harmonikus viszonya, ha nem tudja azt sem, miként értékeli egy gyermek születését, "az én létezésemet a te léted lehetőségeként szemlélve", vagy éppen "a te nemlétezésed az én létezésem szükségszerű és gyökeres felszámolásaként szemlélve" stb. ? 2002/10/25

Bikmakk: Már látom, elég nagy hibát követtem el akkor, amikor az írásaira reagáltam. Kérdésem egyébként - hogy mi célja az idézetekkel - jó szándékú volt, egyáltalán nem gúnyolódásnak szántam. Válasz helyett Öntől ismét több hosszas, öncélú ömlengés következett, melyeknek mondatfűzése és szóhasználata első látásra már-már képzett esztétát, irodalomkritikust sejtet, alaposabban beleolvasva azonban csak valódi tartalom nélküli, cikornyás, de értelmetlen szóvirágok sorozata. (Feltételezem, "műmájer" mondatai nagyobb részét saját maga sem érti.) Nem tudom, kit akart elkápráztatni a fene nagy műveltségével, engem minden esetre nem sikerült és részemről a "beszélgetést" egyúttal le is zárom. 2002/10/25

Várhegyi Erzsébet: Ajjaj, kedves Bikmakk! Ezzel az üzeneteddel pontosan abba az állapotba hoztál, mint néhány nappal ezelőtt Szikora Róbert édes Gidácskái, amikor egy keravill-üzletben megpillantottam a pofijukat sok-sok-sok-sok monitor villódzó fényében. Arról panaszkodtak éppen, hogy a Robi állandóan "kvízkérdésekkel" bombázza őket. Most is éppen valami magyar Nobel-díjas íróról kérdezgetett - bégették kedvesen, nem tudják, ki lehet. Csiklandozni kezdett a torkom, végül éreztem, nem tudom visszafojtani, ezért hangosan nevetni kezdtem az eladók és vásárlók görbe tekintetei között. Kertész Imre, így hívják- mondta a leginkább segítő szándékú nő nekem, nem igaz, hogy nem olvas újságot, legalább a TV-t ugye biztosan látja, mutatták a TV-ben, piros sállal, a felesége is vele volt. Igaz -Mondtam a roham csillapodtával. Volt valami spanyol író is, ha emlékeznek, aki sárga rózsával és fehér öltönyben ment átvenni a díját egypár éve. De őrá már a boltban nem emlékeztek. Igaz, megenyhültek irántam. 2002/10/25

Bikmakk: Ugyan, miért is próbálnám meggyőzni arról, hogy nem Robi gidáinak az egyike vagyok, aki ezen az álnéven írogat ? Hadd higgye csak... :-) 2002/10/25

Várhegyi Erzsébet: Tudod, csak azt akartam tegnap a gidák példájával mondani, hogy az emberek nehezen bocsátják meg, ha valaki az átlaghoz képest túl keveset, vagy túl sokat tud egy adott témakörben. Téged nem a Gidák egyikének állítottalak be, te a gidákra és rám is bedühödő vásárlók és eladók átlag csoportjába tartozol. Ott azért haragudtak rám először, mert a gidákkal rokonszenvező, kitörő nevetésem jelzésértéke ez volt: nem tudom én sem, amit ma mindenkinek tudni illene. Te itt épp' ellenkezőleg, azért haragudtál meg, mert nem értetted, amit a lehetséges (vagy éppen lényeges okok miatt nem lehetséges)esztétikai vita kapcsán mondtam. Ezért egyszerűbb volt ezt válaszolni: a "műmájer" (ez vajon mit jelent?) mondatai nagyobb részét maga sem érti. Kedves Bikmakk! (nekem jobban tetszene a Mikkamakka név) Ha hiszed, ha nem, vannak emberek, akiknek a kérdéses "cikornyás, de értelmetlen szóvirágok sorozata" olyan egyszerű állítások, mintha azt mondanám: süt a nap. Talán nem követtél el olyan nagy hibát mégsem, amikor szóba álltál velem. 2002/10/26

Bikmakk: OFF 1. Nem szeretem a csendőrpertut. Ha egy internetes vitafórum hangvétele olyan, mint Eörsi úré - ahol a legtöbben magázódnak - akkor azt legalább minimálisan elvárom, hogy akit én magázódva szólítottam meg, ne tegezzen vissza. 2. Szerény véleményem szerint az internetes vitafórumok arra valók, hogy egy adott témában az emberek közérthetően, de röviden, tömören fogalmazva kifejtsék a gondolataikat. 3. Nem csak az internetes levelezésben, de bármely más szituációban elfogadhatatlannak tartom azt a hozzáállást, amikor valaki önmagát a többiek felett állónak gondolván, mintegy felülről "leereszkedve a plebshez", gúnyos stílusban próbál másokat kioktatni. Ennyi, és ezzel tényleg befejeztem. Képviselő urat pedig magam részéről ezennel felhatalmazom - amennyiben ezzel a másik fél is egyetért - hogy Várhegyi Erzsébettel folytatott kis "párbeszédünket" nyugodtan rakja a cenzúraboxba. 2002/10/26

Várhegyi Erzsébet: Pedig én reméltem, hogy a Mikkamakka irodalmi vonatkozásához kapcsolódni tudnál. Milyen kár, hogy ezuttal sincsen szó könyvekről egyáltalán! 2002/10/28

Várhegyi Erzsébet: Nem Nobel-díjas, ám legalább egy évtizedig (inkább tovább)toplistán szerepelt Amerikában Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpárápolás művészete c. könyve. Nekem az Európa Könyvkiadó 1989. évi magyar kiadásakor került először a kezembe, másféle elmozdulásban éppen Magyarország is. De miért lehet olyan "nagy szám" ez a mű? Attól mindenképpen, hogy megkérdőjelezi egy kultúra értékrendjét, és éppen abban a pillanatban teszi ezt, amikor maga a kultúra már éppen kimozdulóban van új értékítéletek felé. Spengler: A Nyugat alkonya sem annyira az adott kultúra része volt, mint inkább vitte azt valamerre, pontosan kifejezve éppen azt, ami iránt egy társadalom még csak tapogatózik. A kultúra kivirágzásai maguk után vonják a civilizációs fejlődést, de amikor ez megtörtént, a kultúra hanyatlásnak indul. Ennek a könyvnek a témáját illetően Minneapolisban is zavarodottság mutatkozik, hiszen egyes könyvtárakban filozófia, pszichológia, másokban technika, szépirodalom, útikönyvek tárgyszó alatt lelhető fel. 2002/10/29

Anonymus (a27@freemail.hu): Tisztelt Mindenki! Mivel egy politikus honlapján vagyunk, és nem egy irodalomkritikusén, ezért legyen itt egy politikai jellegű cikk Solymosi Frigyes akadémikustól. Talán felfrissíti a hozzászólási kedvet. Még annyit tennék hozzá, hogy a cikk tartalmával én személy szerint egyetértek. Remélem, Képviselő Úr nem haragszik meg, ha nem linket adok, inkább ide másolom a teljes cikket. Tisztelettel Anonymus Öröm és üröm Tiszteletteljes kérdések és kérések Kertész Imre Nobel-díjas írónkhoz 2002. október 22. (7. oldal) MN Solymosi Frigyes Végre! - hallhattuk a televízióban, amikor Stockholmban kihirdették, hogy Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott. Ez az önkéntelen kiáltás fejezte ki a magyar társadalom véleményét: nagyon régóta vártuk már, hogy a világ elismerje irodalmunkat, ne csak tudósaink, íróink is megkapják a megérdemelt elismerést. Hihetetlen boldogság, öröm öntött el a hír hallatán. Örülhetünk annak is, hogy Kertész Imre itthon is megkapta munkásságáért a jogosan járó elismeréseket, többek között a legmagasabb kitüntetést, a Kossuth-díjat is, és a magyar szervezetek is javasolták a Nobel-díjra. Az örömbe azonban némi üröm is vegyült. A Népszabadság október 18-i száma ismerteti új Nobel-díjasunknak az egyik német napilapban megjelent nyilatkozatát. Ebben - egyebek mellett - kifejti, hogy "jelenleg száműzetésben él Berlinben", s hogy "a német értelmiségiek gazdagabbak lettek azáltal, mert foglalkoztak a múlttal. Magyarországon ez mindeddig nem történt meg". "Ott mind a mai napig uralkodik a hallgatás kartellje... Ott nem tudtam dolgozni. Nyílt antiszemitizmus uralkodik. Nyíltan nácik, agresszív nacionalisták lépnek fel a médiában... Ez majdnem olyan undorító, mint amilyen a harmincas évek vége felé volt." Kertész Imre nyilatkozata minden magyar embert szomorúsággal tölthet el, és gondolkodásra, "önvizsgálatra" késztetheti. Bevallom, nekem mindig jobb volt a véleményem arról a népről, amely a nehéz évtizedekben ellenállt az idegen érdekeket szolgáló hamis eszméknek, amely megőrizte hitét, kultúráját és magyarságát. Én ugyanis az egész lakosságot, nem pedig csak egy töredékét nézem. Valóban olyan siralmas nálunk a helyzet - gyötrődöm napok óta -, hogy kitüntetett írónkat ilyen kijelentésekre ösztökélje? Sok igazság lehet abban, hogy nem foglalkozunk eleget a múlttal. Valószínűnek tartom, hogy ő is ismeri az itthoni belpolitikai csatározásokat, és jól tudja, hogy az utódpárt politikusai milyen gyakran hangoztatják: hagyjuk már a múltat, ne a korábban elkövetett bűnöket, szörnyűségeket taglaljuk, hanem a jelenre és a jövőre figyeljünk. Persze lehetséges, hogy ezeket az intelmeket csupán az előző csaknem ötven évre vonatkoztatják, és az ellen nincs kifogásuk, hogy a ’45 előtti eseményeket taglaljuk. Egyet lehet érteni azzal a nézettel, hogy a holokauszt borzalmainak és az annál korábbi eseményeknek az analízisével, feltárásának mélységével sohasem lehetünk elégedettek. Emlékezünk viszont arra, hogy az állampárt ideológusainak - éppen a bolsevizmus ténykedéseinek takargatása céljából - kedvenc és hivatalos témájuk volt ezen időszak eseményeinek boncolgatása. Az lehetséges persze, hogy a német történészek, írók, társadalomtudósok e témával lényegesen többet és behatóbban foglalkoztak, hiszen a németek felelőssége, bűne a holokausztban aligha vethető össze más népek által elkövetett vétkekkel. Ennek fényében már egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy elkövetett bűneik arányában ők valóban több időt szenteltek volna múltjuk sötét foltjainak, mint például mi, magyarok. A Kertész-könyvek iránti fokozott érdeklődés elősegítheti, hogy azok is megismerkedjenek a holokauszttal, a megaláztatás, a tömeggyilkosságok poklával, akik erről - esetleg fiatalságuk miatt - nagyon keveset tudnak. Jómagam tudományos kutatóként 1960 óta számtalan alkalommal jártam az NDK-ban, majd - különböző időszakokban - csaknem három évet töltöttem Nyugat-Berlinben és Münchenben. Tapasztalataim szerint a nácizmus kialakulásának, elfogadottságának, népszerűségi okainak elemzése, a hitleri borzalmak témája alig tartozott a beszélgetések kedvelt témái közé. Az embernek óriási erőfeszítéseket kellett tennie, hogy egyetemen dolgozó kollégáival vagy más társaságban erről beszélgessen, hogy véleménynyilvánításra késztesse őket. Ez bizony tabutémának számított, és erőltetése a kapcsolat megromlásához vezethetett. Ugyanakkor itthon semmi nehézségbe nem ütközött, hogy erről őszintén beszélgessünk, hiszen - ellentétben Németországgal - hazánkban a hitleri eszmék, gondolatok sohasem voltak népszerűek, a nyilasmozgalmak is csak nagyon szűk réteget nyertek meg maguknak. Nobel-díjas írónkhoz hasonlóan magam is mindig jól éreztem és érzem magam Németországban, ám a hozzám barátságtalan itthoni négy évtized ellenére nem éltem ott száműzöttként. Szélsőséges, radikális, kirekesztő embercsoportok bizony most is bőven léteznek ott: arányaiban is többen, mint nálunk. És bizony lényegesen aktívabbak, mint hazánkban: az idegenekkel szembeni ellenszenvüknek nem egy alkalommal hangot is adnak. Mivel a német zsidóságot Hitlerék tulajdonképpen megsemmisítették, ellenérzésük más népek ellen irányul. Különösen érvényes ez Berlinben, ahol a török vendégmunkások, családok - egy részük már német állampolgár - házait is felgyújtották, nem szólva más atrocitásokról. Vagy beszélhetnénk az NDK területén különösen komoly erőt képviselő, náci jellegű mozgalmakról. Mindezekért természetesen nem marasztalhatjuk el az egész országot, a német népet. Mint mindenhol, sajnos nálunk is vannak ordítozó, radikális, antiszemita kijelentéseket is hangoztató emberek. Ők azonban messze nem képviselnek olyan erőt, hogy miattuk száműzetésbe kellene mennie bárkinek, hogy miattuk meg kellene kongatni a vészharangot. Számuk, szervezettségük nem vethető össze a fejlett országokban létező hasonló embercsoportokéval. Lehet, hogy elfogultan, de - más országokhoz viszonyítva - hazánkat a béke szigetének tekintem, ahol közel sem követnek el idegenekkel olyan borzalmakat, mint a mintául szolgáló országokban. Az is elégedettséggel tölthet el bennünket, hogy bár a határok eltolásával több millió magyar került más-más országba, jogaikat, nagyobb szabadságukat mindenütt békés eszközökkel próbálják érvényesíteni, ellentétben számos nyugati országban létező harcos, lövöldöző, gyilkolástól sem visszariadó kisebbségekkel, vallási fanatikusokkal. Mindezek fényében felmerül a kérdés: mi az, amit Kertész Imre hiányol az országban, ami miatt összepakolta otthon bőröndjeit, ami miatt emigrálásra készen áll? A MIÉP, amely a legutolsó választáson nem jutott be a parlamentbe? És amely gyakorlatilag elveszítette korábban is csekély politikai erejét? Vagy a labdarúgó-mérkőzéseken durván ordítozó fiatalok? Azt remélhetőleg Kertész Imre sem tartja szélsőséges nézetnek, ha az ország tekintélyes része nem örül annak, hogy az állampárt legmagasabb grémiumának egyes tagjai a demokráciában újra hatalomhoz jutottak. A gyűlölködő hangnem borzasztóan zavar. Ennek megszüntetése azonban a jeles értelmiségiek kivándorlásával nem érhető el. Ha a pártállami diktatúra idején itthon maradtunk, akkor most se tehetünk másképpen. Kertész Imre kitüntetésének őszintén örülünk, büszkék vagyunk arra, hogy ezt a díjat egy Magyarországon született és élt író kapta. Kertész Imre szándékát, hogy segít békét teremteni ebben a meglehetősen szétszakadt társadalmú országban, csak üdvözölni lehet. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel arra kérem, hogy ezt a célt ne túlzó ostorozással, ne hibáink dramatizálásával próbálja elérni, mert félő, hogy e hozzáállás óhatatlanul kiváltja az ezen vádakat sértőnek érző, szintén a társadalmi békét kívánó polgárok ellenérzését. Törekvésében mindenesetre messzemenően számíthat a konzervatív-kereszténydemokrata szellemiséget valló értelmiségiek együttműködésére. A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja 2002/10/30

Várhegyi Erzsébet: Ha Kertész Imre pedig kiváltja a békés polgárok ellenérzését, az nagyon sokat fog ártani Kertész Imrének, ugyebár? Ha ez az újságíró, a milyen körnek is a tagja? - odafigyelt volna Kertész Imrére, akkor tudná, hogy Kertész Imre miről beszélt. A bűntudattól nem lehet megszabadulni azáltal, hogy ezt mondja valaki, bocsáss meg! Akkor sem lehet, ha a másik erre azt feleli: megbocsátok. A színházi dramaturgiában teljesen hiteltelen volna, ha súlyos konfliktusok megoldódnának csak úgy, mert a szereplők békességre vágynak. Feltételezem, hogy mindannyian ismerik a katarzis szót. Kertész Imre a véleményem szerint éppen azt mondja, hogy ez a katarzis maradt el, ha pedig elmaradt, akkor nem lehet szó megbánásról a szó teljes értelmében, ahogyan nem következhet be valódi megbocsátás sem. Azt is mondja, ha talán nem mondta is ki, hogy külön-külön, minden egyes embernek az agyában végig kell menjen ez a folyamat ahhoz, hogy a borzalmak elsímulhassanak valamikor, a jövőben. Addig nem kell alakoskodni, mondom én. 2002/10/30

Anonymus (a27@freemail.hu): Elhiheti, Németországban sem volt katarzis! Sőt, soha a világtörténelemben. A jelenlegi nagyobbik kormánypárt pedig még csak egy centimétert sem indult el a "katarzis" felé. 2002/10/30

Várhegyi Erzsébet: Kollektív katarzis aligha volna lehetséges. Én azt mondtam, hogy külön-külön, minden egyes embernél, s ki tudja, mennyi idő múltán. Azt mondtam, ez eddig még nem történt meg. Pillanatnyilag boldog lennék, ha a "nagyobbik kormánypárt", meg "politikai csatározások"-féle közhely-kifejezéseket mellőznék. 2002/10/30

Anonymus (a27@freemail.hu): Csak azt tudnám, hogy nekem személyesen miféle (büntudatfeloldó)katarzist kellene átélnem a Holokauszttal kapcsolatban, amikor nem voltam - hál' Istennek - semmilyen formában sem részese? 2002/10/30

Várhegyi Erzsébet: Részese én sem voltam. Semmilyen formában. De a kihatásai érintenek ugyanúgy, mint minden embert - függetlenül attól, hogy akarok-e tudni róla? Ahhoz, hogy érzékelni tudjunk törést a világ arcán egyáltalán, kötelességünk megtudni minden lehetségest az emberetlen mechanizmusok működéséről. Vannak írók, akik azt mondják, nem lehet megszólalni többé az emberiséget ért gyalázat után. Mások mégis megszólaltak. Igaz, már nem ugyanúgy. Aki elolvassa, de nem érti meg, hogy miről van szó, az nem élheti át azt a szégyent sem, ami előfeltétel egy későbbi, lehetséges megtisztulásához. Maga úgy gondolja, hogy ez a zsidók dolga, minek mártózna bele a többi, békességre vágyó ember? Ennyi idő múltán? 2002/10/30

MIKI117: Elöljáróban leszögezem egyrészt azt, hogy örömmel üdvözlöm Anonymus kísérletét a beszélgetés normális mederbe terelésére, másrészt azt, hogy Solymosi Frigyes cikke stílusában, sőt részben szándékában is kifejezetten tetszik - a szerző iránti "korlátozott szimpátiám" azon kevés pontok egyike, amiben Anonymus-szal "majdnem egyetértünk" - annak ellenére, hogy a cikk több ponton vitára késztet. De éppen stílusa miatt nem kell megküzdenem saját felháborodottságommal és ingerültségemmel, mielőtt ellenvéleményem indulatmentes kifejtésével megpróbálkoznám, mint annyi más MN-cikk esetében kellene. (Pirsig-et - nemcsak a Zen...-t, de a Lila-t is! - újra kellene olvasnom, hogy irodalomelméleti beszélgetésbe merjek bekapcsolódni, de örülnék, ha Várhegyi Erzsébettel "együttműködve" már eddig is sikerrel keltettük volna fel többek érdeklődését a kitűnő könyv iránt, annak idején magam is egy megbízható ízlésű jóbarátom javaslatára vettem kézbe, és nem bántam meg, sőt! - persze nagy kérdés, hogy mi ketten együtt kinek számítunk "megbízható ízlésűnek...:) ) Sajnálatos, hogy már olyan valóban tiszteletre méltó konzervatív közszereplők, mint Solymosi Frigyes akadémikus is alkalmazzák a szelektív és tendenciózus idézetválogatás módszerét. Az egész cikk hangneme arra utal, hogy SF nem szándékosan tette, de ettől talán még szomorúbb, hiszen arra enged következtetni, hogy a módszer maga a konzervatív gondolkodás és vitakultúra, a "polgári erkölcs" szerves részévé vált. SF szerint "Kertész Imre kifejti, hogy "jelenleg száműzetésben él Berlinben"" Továbbá szerinte Kertész Imre "egy Magyarországon született és élt író". "Ugyanez" szövegkörnyezettel együtt a Népszabadságban: "Kertész Imre a német hetilapban megjelent interjújában "tulajdonképpen igen"-nel válaszolt arra a kérdésre, hogy jelenleg száműzetésben él-e Berlinben. "Tulajdonképpen igen, bár a magyarországi választások után a dolgok éppen változni látszanak. Mind a két városban (Budapesten és Berlinben is) élek, hetven év felett lehetek európai. Szeretem Budapestet, humorát, hangulatát" - mondta az író, aki egy berlini intézet, a Wissenschaftskolleg ösztöndíját élvezve újabb regényén, a Felszámoláson dolgozik a jövő nyárig a német fővárosban" (A vastagbetűs kiemelések tőlem, a dőlt betű az idézeten belüli idézet jelzésére szolgál.) Az én véleményem szerint "tulajdonképpen igen"-nel válaszolni egy kérdésre messze nem ugyanaz, mint "kifejteni" valamit, a "jövő nyárig ösztöndíjjal Berlinben tartózkodás" pedig nem indokolja a "Magyarországon élt író" megjelölést. Gondolom, Solymosi Frigyes is zokon venné, ha esetleges jövőbeni kémiai Nobel-díját "A szilárd anyagok hibahelyszerkezete és reakcióképessége valamint a heterogén katalízisben alkalmazott modern spektroszkópiai módszerek területén elért kutatási eredményeiért" kommentálva őt "egy Magyarországon élt tudósnak" titulálná bárki, amennyiben néhány hónapig éppen külföldön tartózkodik. Úgy tűnik - sajnálatosan - hogy cikke megírásakor SF legjelentősebb információs bázisa Kertész Imre ügyében éppen a legkevésbé sem tárgyilagos MN volt... Feltételezem, hogy sem SF, sem Anonymus, sem az MN jószándékú olvasóinak többsége nem néztek utána, indokolt volt-e, illetve milyen mértékig volt indokolt ez az - egyébként szerintem sem kimondottan szerencsés - "tulajdonképpen igen." Minden további részletezés nélkül figyelmükbe ajánlom Vásárhelyi Mária ÉS-beli cikkét (és ennek MN-ből vett idézeteit!), valamint az ugyanott található többi kommentárt. Solymosi Frigyes saját németországi tapasztalataival - melyek kétségkívül megbízhatóak, de mind időben, mind térben erősen partikulárisak - nem cáfolhatja Kertész Imre azon kijelentését, hogy "a német értelmiségiek gazdagabbak lettek azáltal, mert foglalkoztak a múlttal, Magyarországon ez mindeddig nem történt meg", tudván, hogy Németországban a "Sorstalanság" ajánlott olvasmány volt, miközben a magyar közvélemény alig ismerte. Az a tapasztalat, hogy a 60-as, 70-es években a Kelet-Németországi műszaki értelmiségieknek nem volt kedvenc beszélgetőtémája a fasizmus és a holokauszt, egyébként sem cáfolja azt, hogy 2002-ig a németországi értelmiség (és nyilatkozatában értelmiségen Kertész Imre nyilvánvalóan inkább a humán értelmiséget érti, annál is inkább, mert köztudott, hogy Nyugat-Európában a műszaki értelmiségre még sokkal kevésbé jellemző a humán műveltség, mint nálunk) sokkal inkább hajlandó volt bátran és őszintén szembenézni a múlttal, mint Magyarországon. Itt is tetten érhető egy - akárcsak a tendenciózus idézet-kiragadásnál, vélhetően nem tudatos, szándéktalan, de hasonmód igencsak sajnálatos - megszokott "ügyes fogás": a nem egymás mellé való, nem igazán összehasonlítható tények sokak számára tetszetős, első pillantásra indokoltnak látszó, "ügyes" párosítása, egybevetése. Mert mit is érez vagy gondol egy gyanútlan, csak igen kevéssé - számomra legalábbis - tolerálható mértékben elfogult, de kissé gyengén tájékozott MN-olvasó, ha - amint azt a cikk sugallja - egybeveti SF kétségbevonhatatlan németországi tapasztalatait Kertész Imre magyar közéletet ostorozó, a németországival hátrányosan összehasonlító szavaival? Nyilván azt, hogy "lám, SF megmutatta, mennyire túlzóak és igazságtalanok a Nobel-díjas író szavai". (Hasonlóképpen partikuláris, ráadásul nem saját személyes tapasztalatom, hanem egy közeli jóbarátomé, de azért figyelemre méltó adalék lehet a németországi és a hazai társadalmi helyzet összehasonlításához: a mai Németországban - legalábbis, Németország egyes városaiban - a neonáci tüntetésekre nem azért száll ki igen nagy erőkkel a rendőrség, hogy megvédje a békés járókelők nyugalmát a neonáciktól, hanem azért, hogy megvédje a neonácikat a felbőszült tömegtől...) Solymosi Frigyestől logikusabb érvelést várnék el annál, hogy "a MIÉP ... a legutolsó választáson nem jutott be a parlamentbe... és ... gyakorlatilag elveszítette korábban is csekély politikai erejét". A MIÉP az "utolsó előtti" választáson bizony bejutott a parlamentbe, és Kertész Imre nyilatkozata éppen az előző időszakra utalt. Egyébként az is erősen szubjektív, hogy politikai ereje "korábban" "csekély" volt-e. Szerintem nem, de különben is, mihez képest? (Szerintem ma sem csekély, ráadásul azt is kiszámoltam, hogy ha ma Budapesten felülök egy nem túlzsúfolt, de teli villamosra vagy autóbuszra, máris kénytelen vagyok legalább 1-2, de átlagosan inkább 3-4 miépessel együtt utazni, akik közül - átvitt értelemben és irónikusan értve persze - valószínűleg legalább egy szivesen fejbe verne egy "narancssárga bézbólötővel", ha ismerné a gondolataimat. A "származásommal" nincs ugyan semmi "baj", de az orrom nagy és görbült, a fülemben meg szőr nő, így hát nem érezhetem magam biztonságban...(Kéretik nem félreérteni az iróniát egyik oldalon sem!)) Különösen visszatetsző és álságos SF MIÉP-es érvelése figyelembe véve azt, hogy cikke megírásának idején egyes "körtársai" éppenhogy nem a MIÉP elszigetelésén ill. a tőle való elhatárolódáson, hanem ellenkezőleg, a beolvasztásán fáradoznak, ami nehezen képzelhető el eszme- és nézetrendszerének legalább részleges befogadása nélkül. (Már a MIÉP parlamentből való kiesését sem a tisztességes politikai közéletből való "kigolyózása", nézetrendszerének társadalmi elutasítása, hanem szavazóbázisa egy részének SF "körtársai" általi elszipkázása okozta. Nem emlékszem olyasmire sem, hogy SF "legkarizmatikusabb körtársa" valaha is módosította volna valamennyi "polgári" követőjéhez szóló felhívását a Demokrata előfizetésére... ) Nem kételkedve SF jószándékúságában, véleményem szerint cikke - önmagában véve, és nem az MN átlagához viszonyítva - sokkal inkább alkalmas arra, hogy sok-sok olvasóban kételyt és ellenszenvet ébresszen Nobel-díjas írónk iránt, semmint hogy tulajdonképpeni céljának megfelelően segítsen "békét teremteni ebben a szétszakadt társadalmú országban", vagy hogy hitelesen biztosítsa Kertész Imrét (és híveit, barátait) a "konzervatív-kereszténydemokrata szellemiséget valló értelmiségiek együttműködési szándékáról" . Ez utóbbi tekintetében érdekelne, hogy saját magán kívül kiknek a nevében szól, amikor többes számot használ? Bizonyára tájékozatlanságom az oka, de nemhogy nem tudom tömegével sorolni az őhozzá hasonló "véleményformáló" (nem csupán bizonyos körön belül megérdemelten tekintélynek és megbecsülésnek örvendő, de ugyanakkor napjainkban a édiában - vagy az utcákon, tereken - kellő gyakorisággal és hangsúllyal szereplő, valóban sokak véleményére hatást gyakorló) "konzervatív-kereszténydemokrata szellemiséget valló" értelmiségieket, de egyetlenegyet sem tudnék megnevezni... Végezetül az iménti témát felhasználom arra, hogy illusztrálni próbáljam, mit értek MINŐSÉGI újságíráson. Ha főszerkesztő lennék valahol, egyrészt igyekeznék megszerezni és - a félreértések elkerülése végett - a lehető leghitelesebb magyar fordításban közölni Kertész Imre németországi nyilatkozatait, másrészt törekednék arra, hogy "lapomban" Solymosi Frigyes cikke (és a hozzá hasonlóak), ill. Vásárhelyi Mária cikke (és a hozzá hasonlóak) egymás mellett, egymást kiegészítve jelenhessenek meg, valamint mindent elkövetnék annak érdekében, hogy maga Kertész Imre nyilatkozzon a "lapomnak", amennyiben pedig ez nem sikerülne, igyekeznék jogszerűen megszerezni néhány más médiumnak tett nyilatkozatát . (Figyelemre méltó, hogy SF cikke megjelenhetett volna - néhány korábbi cikkéhez hasonlóan - akár a Népszabadságban is, míg VM publikálása a MN-ben kölcsönösen elképzelhetetlen.) 2002/10/31

Várhegyi Erzsébet: Miki, az ég szerelmére! Hogyan nevezhet jószándékúnak valamit, ahol az érvelést Maga is álságosnak mondja? Én nem csupán a "tisztelettel és nagyrabecsüléssel" kezdetű passzust, hanem a cikk teljes gondolati tartalmát és a stílust is elutasítom. Maga tetszésnyilvánítással indít. Mire való ez? 2002/11/04

Várhegyi Erzsébet: A "Felszámolás" - amin Kertész Imre most éppen dolgozik - annak a regénynek a párja lesz, amiből idéztem mondatokat feljebb, a Kopasz Nő Leszek a Tükör Előtt Piros Ruhában, vagyis "Kaddis egy meg nem született gyermekért" c. regényből. Ezt azoknak mondom, akik nem találták meg a forrást. 2002/11/07

Anonymus (a27@freemail.hu): Tisztelt Miki117! Már írtam Önnek, hogy ügyvédnek kellett volna mennie. A szavakkal való "játék" a lényegen nem változtat. Az alapján, amit a "módszer"-ről és polgári "vitakultúrá"-ról ír, megint csak nagy elfogódottságot látok Önben. A Ön által favorizált polikitai oldal számos esetben alkalmazta ezt a módszert, csak szerintem sokszor tudatosan. A legjobb példa maga a Vásárhelyi-cikk az ÉS-ben, amire linket is adott. Kíváncsi vagyok, Miki117 megnézte-e a Magyar Nemzet archívumát, hogy mit is írt Elek István valójában. Vásárhelyi Mária olyan idézetekkel tömte tele cikkét, amiket Elek István le sem írt. Egyébként furcsálottam is volna, mert Elek István köztudottan mérsékelt ember a "jobboldalon". De itt elolvasható Elek István cikke Kertész Imréről. Egyébként akkor már adnék két linket a Vásárhelyi-cikkhez kapcsolódva. Itt a , és erre . Azt hiszem mindegyikben vannak elgondolkodtató dolgok. A neonáci tüntetéssel kapcsolatban hadd legyek szkeptikus. Szerintem barátja összetévesztett az átlag német polgárokból álló tömeget szélsőbaloldali aktivistákkal. Tudniillik ők szoktak összecsapni a neonácikkal. Ide tartozik még, hogy neonáci tüntetés Magyarországon a Budai Várban Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt volt, míg Orbán Viktor megtiltotta azt. Erről ennyit. Amit a "konzervatív-kereszténydemokrata szellemiséget valló értelmiségiek"-kel kapcsolatban ír, az nagyban leleplezi, hogy a média kinek a "nótáját fújja". Ehhez még hozzájárul az is, hogy "jobboldali" értelmiség messze nem olyan exibicionista, mint a "baloldali", de főleg az SZDSZ holudvara. Csak nem gondolta komolyan, hogy azért, mert nem szerepelnek éjt nappalá téve a médiában, attól még nincs mértékadó értelmiségi köre a "jobboldalnak"? Van. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a "jobboldaliságot" felvállalni meglehetősen kockázatos értelmiségi körökben manapság. Amit a minőségi újságírásról ír, azzal egyetértünk. De emlékeztetem - bár nem teljesen erről szólt (volna) - a Lex Répássy törvény, mely arra kötelezte volna az egyes médiumokat, hogy ha igaztalan állítás jelenik meg vkivel kapcsolatban, akkor helyt adjon a helyreigazításnak ugyanolyan súllyal. (cikk helye, mérete stb.). Ezt a tisztelt akkori "baloldali" ellenzék leszavazta. Szóval kinek áll érdekében a Miki féle "minőségi újságírás"? üdvözlettel Anonymus 2002/11/13

Anonymus (a27@freemail.hu): Tisztelt Képviselő Úr! Kérem nézze el nekem, hogy amatőrködtem. Rosszul jelent meg a cikkem. Kérem Cenzúra boxba tenni. Igyekszem hamarosan javítani. Köszönettel Anonymus 2002/11/13

Anonymus (a27@freemail.hu): Talán most jó lesz.... Tisztelt Miki117! Már írtam Önnek, hogy ügyvédnek kellett volna mennie. A szavakkal való "játék" a lényegen nem változtat. Az alapján, amit a "módszer"-ről és polgári "vitakultúrá"-ról ír, megint csak nagy elfogódottságot látok Önben. A Ön által favorizált polikitai oldal számos esetben alkalmazta ezt a módszert, csak szerintem sokszor tudatosan. A legjobb példa maga a Vásárhelyi-cikk az ÉS-ben, amire linket is adott. Kíváncsi vagyok, Miki117 megnézte-e a Magyar Nemzet archívumát, hogy mit is írt Elek István valójában. Vásárhelyi Mária olyan idézetekkel tömte tele cikkét, amiket Elek István le sem írt. Egyébként furcsálottam is volna, mert Elek István köztudottan mérsékelt ember a "jobboldalon". De itt elolvasható Elek István cikke Kertész Imréről. Egyébként akkor már adnék két linket a Vásárhelyi-cikkhez kapcsolódva. Itt a Lovas cikk, és erre Elek István reflektálása. Azt hiszem mindegyikben vannak elgondolkodtató dolgok. A neonáci tüntetéssel kapcsolatban hadd legyek szkeptikus. Szerintem barátja összetévesztett az átlag német polgárokból álló tömeget szélsőbaloldali aktivistákkal. Tudniillik ők szoktak összecsapni a neonácikkal. Ide tartozik még, hogy neonáci tüntetés Magyarországon a Budai Várban Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt volt, míg Orbán Viktor megtiltotta azt. Erről ennyit. Amit a "konzervatív-kereszténydemokrata szellemiséget valló értelmiségiek"-kel kapcsolatban ír, az nagyban leleplezi, hogy a média kinek a "nótáját fújja". Ehhez még hozzájárul az is, hogy "jobboldali" értelmiség messze nem olyan exibicionista, mint a "baloldali", de főleg az SZDSZ holudvara. Csak nem gondolta komolyan, hogy azért, mert nem szerepelnek éjt nappalá téve a médiában, attól még nincs mértékadó értelmiségi köre a "jobboldalnak"? Van. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a "jobboldaliságot" felvállalni meglehetősen kockázatos értelmiségi körökben manapság. Amit a minőségi újságírásról ír, azzal egyetértünk. De emlékeztetem - bár nem teljesen erről szólt (volna) - a Lex Répássy törvény, mely arra kötelezte volna az egyes médiumokat, hogy ha igaztalan állítás jelenik meg vkivel kapcsolatban, akkor helyt adjon a helyreigazításnak ugyanolyan súllyal. (cikk helye, mérete stb.). Ezt a tisztelt akkori "baloldali" ellenzék leszavazta. Szóval kinek áll érdekében a Miki féle "minőségi újságírás"? üdvözlettel Anonymus 2002/11/13

Várhegyi Erzsébet: E sok hűhó után Kertész Imre a svéd uralkodótól dec. 8.-án átvette a megérdemelt Irodalmi Nobel-díját. "Én legalább elmondhatom, hogy minden kerülőút nélkül jutottam el ehhez a válaszhoz. Igaz, egyszerűbb volt a dolgom: közönségem nem volt, és befolyásolni sem akartam senkit. Nem célszerűségből kezdtem írni, és amit írtam, senkinek sem szólt. Ha írásomnak volt valami megfogalmazható célja, akkor ez a tárgyhoz való formai és nyelvi hűségből állt, semmi másból...Auschwitz a keresztény kultúrkörben esett meg, s így a metafizikai szellem számára kiheverhetetlen....Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett - mint ahogy ez tagadhatatlanul megtörtént - célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a katarzist. Ez a vágyam inspirált mindent, amit valaha is létrehoztam". 2002/12/11

Aszkéta (ouso@freemail.hu): Tisztelt olvasók! Én ezidáig csak csendes szemlélője voltam a Kertész Imre Nobel-díjáról folyó vitának. Most kifejteném a véleményemet, de azt hiszem mellőzöm a formalitásokat és egyszerűen leírom mi van bennem ezzel kapcsolatban. Két fontos dolog: Először is büszke vagyok arra, hogy egy magyar ember Nobel díjjal gazdagodott. Annak viszont nagyon nem tudok örülni, hogy ehhez az embernek a 2. Világháború szegény szerencsétlen zsidó áldozatairól kell írnia, hogy Nobel díjjal jutalmazzák. Félreértés ne essék, semmi bajom az izraelita vallással vagy a zsidó néppel, csak nem tetszik az, hogy a Holokaust még mindig ekkora felhajtást jelent és ennyire népszerű téma. EL KELLENE MÁR FELEJTENI a közéletben! Emlékezzenek otthon az áldozatok hozzátartozói és kész. A magyarok sem követelnek pl. Törökországtól nevetséges kárpótlásokat a sok szenvedés miatt, amit 150 év alatt elszenvedtünk, vagy akár a Don kanyarban elesett magyar katonákért... Nem értem miért ekkora "sláger" ez még mindig. Egyszóval örülök Kertész Imre kitüntetésének, hisz nagy dolog, de fáj az, hogy ehhez a zsidósággal kapcsolatos dolgot kell letenni az asztalra... Véleményem szerint - hozzászólva az előzőekhez - SZINTE CSAK POLITIKAI SZEMLÉLET DÖNTÖTTE EL A NOBEL-DÍJ SORSÁT! Alkalmam volt beleolvasni kertész könyvébe és - bár nyilvánvalóan jó író -, annyival nem jobb, mint sok-sok más kollegája. Ő annyival több, hogy a Holocaust borzalmairól írt és nem pl. a Don kanyarról... Erről ennyit. Tisztelettel, Aszkéta 2003/08/08

Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu): Tisztelt Aszkéta Megbocsásson, de két dolgot jó alaposan összekevert, Kertész Imre Nobel-díját és azt, hogy mit kell kezdenünk a Holocaust-tal mintegy fél évszázad elteltével. Kertész Imre nem azért kapott Nobel-díjat, mert a Holocaust-ról írt könyvet, hanem azért, mert jó könyvet írt, a maga nevében egyedülállót. Igen nagy számban írtak Holocaust-visszaemlékezéseket, nem egyet szépirodalmi igényességgel, mégsem kaptak Nobel-díjat. "annyival nem jobb, mint sok-sok más kollegája"-írja. Én nem tudom, mennyi az az annyi, hogy valaki Nobel-díjat kaphasson. Az Ön számára csak jobb, mint sok más író, a Nobel díj bizottság szerint pedig "annyival" jobb. Nem érti, miért "sláger" a Holocaust? Bár kissé furcsának találom ezt a kifejezést, elmagyarázom. Alapvetően két okot lehet megemlíteni. Az első, hogy 50 év szocializmus alatt erről nemigen lehetet beszélni. Amíg Németországban ki tudták beszélni a németek felelősségét, Magyarországon és a többi Közép-Európai országban ez nem volt lehetséges. Ahogy a kommunizmus összeomlott, szükségszerű volt, hogy a társadalom megeméssze ezt a közös történelmet. A másik ok pedig a létező antiszemitizmus. Gondolhatok itt Csurkára, vagy a Fradi B-középre, ahol kórusban ordítják, kivált MTK-meccsen, hogy "megy a vonat megy a vonat Auschwitzba". Ez pedig egy jelentékeny különbség a török-példájával összevetve, hogy arról a különbségről ne is szóljak, hogy a törökök Magyarország egy részét elfoglalták, nagyon sok magyart megöltek, a nagy többséget rettenetesen megadóztatták, de olyan célkitűzésről nem tudok, hogy minden magyart meg kívántak volna gyilkolni, pusztán azért, mert az illető magyar... Bizony, ez is különbség! (A Don kanyar még szerencsétlenebb példa. Bár személy szerint minden katona halála tragédia, de őket a Magyar Állam küldte ki. Az ő haláluk az oroszoknak olyan lehetett, mint Magyarországon a janicsárok halála, vagy tévedek?) 2003/08/11

Kiss József: Tisztelt képviselő úr! Mély döbbenettel láttam a képek között Ariel Sharon képét! Kérdésem:Nem tartja ön elrettentőnek ezt az embert?Állítólag háborús bűnös,szélsőjobboldali nacionalista és mostanság úgy hírlik korrupciós gyanuba is keveredett! 2003/10/31

Eörsi Mátyás (matyas.eorsi@parlament.hu): Tisztelt Kiss Úr! Bár nem vállalok felelősséget minden egyes politikusért, aki a fényképalbumban megjeleneik, Sharont nem tekintem sem háborús bűnösnek, sem szélsőjobboldalinak. Nacionalistának igen, de ez Izraelben szinte normális, amúgy megjegyzem, Sharon Netanyahu ismételt színrelépésével kifejezeten az izraeli politikai élet centrumát foglalja el. Sharonnal számos politikai kérdésben nem értek egyet. De hát ott van Orbán Viktor is, vele sem. Ha már elfogadhatatlan politikusról van szó (és a Közel-Keletről), ott lát kezet fogni Arafattal is. Ha van tömeggyilkos, akkor ő valóban az, de mind a létezése, mind a kézfogás tény, a fényképalbum pedig érdekes tényeket és fontos arcokat rögzít, nem feltétlenül rokonszenveket. 2003/10/31