Persányi Miklós meghallgatása környezetvédelmi ügyekben

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm a bizottság megjelent tagjait, tisztelettel köszöntöm Persányi Miklós miniszter urat, a mai bizottsági ülésre kíváncsi hallgatóságot, közöttük különös tekintettel a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakának hallgatóit, akik egy olyan speciális kollégiumot vettek föl, amelyik az Európai Unióval, a bizottság működésével kapcsolatos. Ez azért érdekes, mert arra kérem a bizottság tagjait, hogy viselkedjünk úgy, csináljunk úgy, mintha egy parlament lennénk. Tisztelettel köszöntöm Hegyi Gyula urat, az Európai Parlament képviselőjét, aki, mint tudjuk - ha máshonnan nem, a médiából -, az Európai Parlamentben a környezetvédelmi ügyek iránt fogékony, és sokszor szólal meg. Örülünk, hogy az Európai Parlamenten keresztül figyelemmel kíséri a bizottság munkáját.

A napirendi javaslatomat az írásban előterjesztettel teljesen összhangban tartom fent. Kérdezem a bizottságot, hogy javaslat, észrevétel, kritika, megjegyzés van-e. (Nincs ilyen jelzés.) Nincs ilyen.

A napirend elfogadása

Kérdezem a bizottságot, hogy a napirendünket elfogadja-e a bizottság. Kérem, jelezzék, akik elfogadják a napirendünket! (Szavazás.)

Jelzem a hallgatóknak, hogy az első konszenzus létrejött a bizottság ülésén, immáron van napirendünk.

A hallgatókat tájékoztatom egyébként arról, hogy négy napirendi pontunk van, de az utolsón sajnos nem tudnak részt venni, mert akkor nagykövetjelölteket fogunk meghallgatni, és ez a szabályaink szerint zárt ülés keretében történik. Nem mintha bármi titok lenne ebben, csak ezt írják elő a szabályok. Remélem, hogy ezt méltányolják és tudomásul veszik. Illetve ha nem méltányolják és nem veszik tudomásul, akkor se maradhatnak itt, sajnálom!

A bizottság elfogadta a mai napirendet. Az első napirendi pontunk egy általános tájékoztató Persányi Miklós miniszter úrtól, általános környezetvédelmi kérdésekről. A második napirendi pontunk egy európai uniós irányelv a hulladékokról, ez egy egyeztetési eljárás. A harmadik egy újabb egyeztetési eljárás a televíziós műsorszolgáltatási tevékenységről, majd a negyedik a nagykövetjelöltek meghallgatása.

Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter tájékoztatója az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó európai uniós megállapodásról; az Európai Bizottságnak az új gépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló javaslatáról; a Rábán tapasztalható szennyezésről és annak lehetséges megoldásáról; a Németországból érkező illegális hulladékszállítások ügyéről

Az elnök felvezetője

Rátérünk az első napirendi pontunkra. Engedjék meg, hogy elöljáróban elmondjak annyit, hogy itt kíváncsiak vagyunk az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó megállapodás helyzetére. Kíváncsiak vagyunk az új gépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére vonatkozó javaslatra. És vannak olyan témák, amelyek Magyarországot másokhoz képest nyilvánvalóan jobban érdeklik, ilyen például a Rábán tapasztalható szennyezés, és ennek a lehetséges megoldása. Én ezt kiegészíteném egyébként a szemétégető helyzetével.

Ha szabad azt a bevezető megjegyzést tennem, hogy figyelve nyugati szomszédunk környezetvédelmi aktivitását az elmúlt években, azt láttuk, hogy rendkívül aktívak voltak, amikor más országokban találtak a környezetvédelem kapcsán aggodalomra okot adó tevékenységet. Itt van az atomerőmű kérdése, amely Magyarország számára szerintem nagyon nagy kihívás az előttünk álló években vagy évtizedekben. Lehet, hogy érdemes lesz felvetnünk, hogy amikor építünk, akkor az osztrák határ mellé fogunk építeni. Nem akarom a dolgot elviccelni, de az kétségtelen, hogy miközben nagyon magas követelményeket fogalmaznak meg a szomszédos országokkal kapcsolatban, úgy látszik, hogy amikor ők okoznak szennyezést, akkor mintha kisebb lenne az érdeklődés.

Csak hab a tortán minderre, hogy a verespataki bánya vezetőit az osztrák parlament elnöke, azt hiszem, környezetvédelmi díjjal jutalmazta, ha pontos az információim, de amúgy is elég rémes, ahogy a dolgok kinéznek. Tehát hogy ebben a Magyar Köztársaság kormánya és persze parlamentje mit tud tenni, ez egy nagyon nagy kérdés.

És végül itt van a Németországból érkező illegális hulladékszállítások ügye, ami a felszínen van. Ebben kapott a kormány kritikát is, hogy ez miért most van. Én büszke vagyok arra, hogy ezekre most derült fény, tehát úgy látszik, hogy itt az ellenőrzés jobban működik. Mit lehetne ebben tenni? Úgy vélem, ezek mind érdeklődésre számot tartó események.

Talán azzal fejezném be a bevezetőmet, hogy Magyarországon a környezetvédelem ügye két alkalommal kapott nagy lökést: az elsőt politikai szinten, a rendszerváltás környékén. Mindannyian emlékszünk, már akik ott voltunk, hogy Bős-Nagymaros egy nagyon kiváló alkalom volt arra, hogy az ellenzéki pártok akkor megszólaljanak és tömörüljenek. Szakmailag azonban az európai uniós csatlakozás volt az, ami nagyon nagyot lökött általában a környezetvédelem ügyén. Ebben nagyon sok előrelépést lehetett tapasztalni, de ezek a problémák, amiket felsoroltam - és ezeken kívül nyilván vannak mások is - valóban égető problémák.

Summa summarum, a bizottság tagjai nem rám kíváncsiak, hanem a miniszter úrra, úgyhogy még egyszer köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat, és miniszter úr, megadom a szót.

Dr. Persányi Miklós szóbeli kiegészítése

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban így van, az uniós csatlakozás rengeteg újdonságot hozott Magyarországon a magyar környezetvédelembe. Én azt mondom, hogy ennek a sok újdonságnak kétféle olvasata van. Az egyik az, amelyik azt mondja, hogy itt újabb nyűgöket rónak ránk, muszáj teljesíteni ezeket a kötelezettségeket, és mi ezeket nyögve-nyelve megtesszük.

A másik oldalon pedig azt mondom, hogy itt az ideje az ujjongásnak, hogy végre valóban megtörténnek ezek a lépések. Részben egy olyan korrekt európai követelményrendszer vesz bennünket körül, ami a magyar szabályrendszert is nagyon sok tekintetben korrekcióra szorította.

Mintegy kétszáz különböző jogszabályt kellett módosítani az uniós jogharmonizáció érdekében, és ezeket a joganyagokat az ország maradéktalanul alkalmazza is. Valójában nem az Unió miatt, hanem magunk miatt van szükség arra, hogy ezeket a lépéseket megtegyük, még akkor is, ha olykor nehezére esik a hagyományos módszerekhez szokott egyes gazdasági szektoroknak vagy cégeknek az, hogy ugyanolyan szabályokat kell alkalmazni, mint amelyek bármelyik uniós tagállamban érvényesek.

Természetesen maga a folyamat nem ellentmondásmentes, és azt is látjuk, hogy Magyarország számára nagy terhet jelent az uniós követelményekhez való csatlakozás - és majd, amikor a klímaváltozással összefüggő döntésekről beszélünk, akár a gépkocsi-, akár az üvegházgáz-kibocsátás csökkentéséről, mindegyik esetben látjuk -, nem önként és dalolva, nagy boldogságban úszva hajtja majd végre ezeket a magyar ipar, a magyar energetika. De tudnunk kell, hogy a saját országunk környezeti állapota miatt, a másik oldalon pedig egy olyan, nem csupán európai, hanem globális felelősség miatt is meg kell ezeket a lépéseket tennünk, amely globális felelősségvállaláshoz Magyarországon a gazdálkodók és a lakosság egyébként sem feltétlenül van egészen hozzászokva. Két napirendi pontunk ilyen ügyekkel foglalkozik.

A másik kettő, amely a meghívóban is szerepel, érdekes természetű, hiszen uniós tagállamtársainkkal civakodunk amiatt, mert az általuk okozott környezeti teher Magyarországra nehezedik. Látjuk, hogy itt egy nagyon furcsa helyzet van, és én ebből nem szeretnék ideológiát generálni: az egyik oldalon az Unió hozott Magyarországnak egy komoly környezeti intézkedésrendszert, de a másik oldalon a határokat megnyitva, egyszerűen piaci alapon működtetve rendszereket látható, hogy a piac azt csinálja, ami éppen neki jólesik. Nem szeretném itt tagállamok közötti konfliktussá generálni például a német szemétügyet, hiszen ott mindkét ország azon dolgozik, hogy a hulladékbűnözéssel szemben eljárjon, föllépjen az elkövetőkkel szemben, őket megfelelő igazságszolgáltatási fórumokra citálja majd, és méltó büntetéseket rójon ki rájuk, ez a dolog egyik része, de nyilván van egy másik része, hogy maga a szemét itt van nálunk, és ettől mi minél gyorsabban meg akarunk szabadulni.

Az osztrák kérdés egy sokkal differenciáltabb és több ügyből összeálló történet, hiszen Németországgal más környezeti természetű vitánk nincs, sőt, az együttműködés kiváló. A vita nem is a Német Szövetségi Köztársasággal áll fenn ott sem, hanem azokkal a tartományokkal - nevezetesen Baden-Württemberggel és Bajorországgal -, amelyek a származási helyei a Magyarországra került hulladékmennyiségnek.

Az osztrák kérdés valóban egy érdekes kérdés, és ahogy elnök úr sarkosan fogalmazott, úgy tűnik, hogy az egyébként saját területére nagyon kényes Ausztria, a szomszédaival kapcsolatban - legyenek ezek keleten vagy északon, mert a csehekkel és a szlovákokkal is akadnak vitáik - olyan esetben, amikor ők a szennyező felek, ez az aktivitás és tudatosság sokkal inkább a jogállamiságra helyeződik, és azokat a jogi megoldásokat és én azt is mondanám, hogy olykor kibúvókat is keresik, amelyek a nem cselekvés lehetőségét ott megteremtik. Bőséggel akad ilyen, és úgy vélem, hogy talán éppen ezek miatt az ügyek miatt a legizgalmasabb és mind a mai napig a legmegoldatlanabb ügyek azok, amelyek az Ausztriával való ilyen vitákat képviselik, hozzátéve persze azt is, hogy Magyarországnak és Ausztriának az egyébként hagyományosan jó diplomáciai kapcsolatai, a rengeteg gazdasági együttműködés és kapcsolat, valamint a politikai együttműködés, úgy vélem, nem érdemli azt meg, hogy ilyen, viszonylag kisebb léptékű ügyekkel Ausztria tartósan rontsa Magyarországgal való viszonyát, és az Osztrák Köztársaság megítélését Magyarországon. (Olajos Péter és De Blasio Antonio megérkezik az ülésre.)

Úgy vélem, érdemes talán sorjában haladni, ha már így a napirend meghatározta ezeket. Először nézzük azokat a jelentős döntéseket, amelyeket az európai fórumok az elmúlt hetekben hoztak környezeti kérdésekben! A klímavédelem és az energetika ügyében az Európai Tanács is ülésezett, állam- és kormányfők állapodtak meg egymással abban, hogy az Európai Unió egy úttörő szerepkört vállal fel, olyan úttörő szerepet, amelyet akkor is vállal, ha a világ más térségei, más jelentős kibocsátói nem csatlakoznának ehhez a kezdeményezéshez. Tudvalévő, hogy a kiotói jegyzőkönyv első végrehajtási szakasza 2008 és 2012 közé esik, ez lezárul 2012-ben, és nem látszik egyelőre a nemzetközi porondon egy olyan kirajzolt, új megállapodás, amely a további lépéseket tisztázná. Hozzá kell tennem, hogy a kiotói jegyzőkönyvben a világ ipari országai azt vállalták, hogy átlagosan 5,6 százalékkal csökkentik a kibocsátásukat.

Ezekhez képest Magyarország 6 százalékos csökkentést vállalt, ugyan nem az 1990-es, hanem a 1985-1987-es három esztendő átlagára, de a mi 6 százalékos vállalásunk teljesítése biztonsággal volt elvállalható egy hatalmas gazdasági átalakítás révén, amely egybeesett Magyarországon a rendszerváltással és a piacgazdaságra való áttéréssel.

Ugyanez történt Kelet-Európában is, tehát itt azért feszül egy vita a régi és az új tagországok között, ugyanis az Unió régi tagállamai azt vállalták, hogy 8 százalékos kibocsátáscsökkentést fognak végrehajtani. Vannak olyan régi tagállamok, amelyek ezt sikerrel túl is teljesítették mondjuk akár 16 százalékig, és vannak olyanok, amelyek nemhogy csökkentettek volna, hanem növelték a kibocsátásukat. Hogy 2012-ig mi lesz a végszám, nem tudjuk, de bizony 20-30 százalékos kibocsátásnövelés is van egyes régi tagállamoknak, úgy mondanám, a rovására. Tehát itt van egy vita arról, hogy azok az országok, amelyek úgy tudták a kilencvenes években és a 2000-es esztendőkben a gazdasági fejlődésüket és növekedésüket irányítani, hogy az előre menjen, és eközben jelentősen csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás - és Magyarország büszkén kihúzhatja magát mint egyik ilyen ország -, megadták ennek az árát. Tehát itt azért nagyon súlyos struktúraváltás volt a gazdaságban, ez együtt járt a munkanélküliséggel, együtt járt az életszínvonal-csökkentéssel, mindannyian emlékszünk rá.

Nyilván a fő cél nem ez volt, hanem a rendszerváltozáshoz kötődő váltás, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ennek volt egy ilyen mellékterméke, ha úgy tetszik, hogy az üvegházgáz-kibocsátás ez alatt az idő alatt jelentősen, közel 30 százalékkal esett vissza Magyarországon. Tehát az országnak van egy ilyen tartaléka.

Ezt azért bocsátottam előre, mert amikor a tudományos vélemények - és ebben ma már konszenzus van a világ meghatározó tudósai között, ugyan még mindig akadnak partizánok, de a tudomány mindig olyan, hogy soha nincs, és nem is kell, hogy egységes vélemény legyen -, az IPPC, a kormányközi szakértői tudományos panel az éghajlatváltozásról azt mondta ki - Párizsban február végén hozták nyilvánosságra a jelentésüket -, hogy 90 százalék bizonyossággal lehet azt mondani, hogy a klímaváltozást ember okozza. Hogy ez tény és hogy zajlik, ezt már senki nem vonja kétségbe, és hogy ez egy ember okozta jelenség. Ez egyértelmű álláspont.

És azt is hozzátették, hogy ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet ne emelkedjen 2 Celsius-foknál nagyobb mértékben ebben az évszázadban, az szükséges, hogy a jelentős kibocsátók a kibocsátásaikat mintegy 30 százalékkal csökkentsék 2020-ra, és 2050-ig pedig 60 és 80 százalék kibocsátáscsökkentést kell végrehajtani a jelentős kibocsátók körében.

A világ jelentős kibocsátói közül mindeddig bizony sem az Egyesült Államok, sem az új, felnövő nagy gazdasági hatalmak, Kína vagy India nem csatlakozott ezekhez a vállalásokhoz, és nem is nagyon mutat rá készséget. Ezzel együtt nincs más megoldás, ugyanis minden szakértői vélemény azt jósolja, hogy a 2 Celsius-fokot meghaladó földi átlaghőmérséklet-emelkedés egy olyan megállíthatatlan és hatásaiban rendkívül összetett, nem egyszerűen csak környezeti, hanem gazdasági, politikai konfliktushalmazt fog eredményezni, amelynek az elkerülése a világnak érdeke.

A brit kormány, amely intenzíven kiáll a klímapolitika mellett, az úgynevezett Stern-jelentésben 2006 őszén azt fogadta el és Stern azt vizsgálta meg - Sir Nicholas Stern tulajdonképpen a Világbank vezető közgazdásza volt korábban - a brit kormány megbízásából, miszerint a jelentésében felállított egy olyan forgatókönyvet, hogy igaz, hogy a klímaváltozás hatásainak a megfékezésére a világ GDP-jének mintegy 1-2 százalék közötti összegét kell ráfordítani, de amennyiben ez nem történik meg, akkor a következő évtizedekben különböző eshetőségekkel számolnak, és 5-30 százalék közötti összegét kell ráfordítani a kármentésre.

Tehát látjuk, hogy ez nem egyszerűen környezeti kérdés, ez gazdasági és politikai kérdés is. Éppen emiatt fontos az az uniós döntés, amely azt mondja, hogy a világ fejlett országai vállaljanak 30 százalékos kibocsátáscsökkentést, de amennyiben ez nem történik meg, az Európai Unió egyoldalúan akkor is végrehajt egy 20 százalékos kibocsátáscsökkentést 2020-ig.

Hogy ezt visszafordítsam, ez Magyarország számára azt jelenti, hogy annak az előnynek a kapcsán, amelyet a rendszerváltás idején a gazdasági struktúraváltással elértünk, 2020-ra a tartalékainkat a kiotói vállalás keretében gyakorlatilag fel fogjuk tudni használni, jóllehet jelentős lépéseket kell tennünk. Én úgy vélem, nincs olyan klímajövő, amelyik kevesebb szén-dioxiddal úgy tud számolni, hogy közben több energiát használ a világ. Éppen emiatt az energiapolitikánk központjába Magyarországon is az energiahatékonyságot kell állítani, és emellett a megújuló energiaforrásokkal való törődést is.

A 30 és 20 százalék mellé további százalékarányok is csatlakoznak. Az elfogadott uniós álláspont az, hogy 20 százalékkal kell javítani az energiahatékonyságot az Unió tagországaiban, és ez minden egyes tagállamra is igaz. Minimum 20 százalékra kell növelni a megújuló energiaforrások arányát az összenergia-felhasználásban, ez az Unió átlagára igaz a meghozott döntés szerint. Ebben nagy vita volt egyes olyan országok körében, ahol viszonylag szűk a megújuló energiaforrások potenciálja. Sajnos ilyen Magyarország is, tehát mi nem rendelkezünk jelentős vízienergia-potenciállal, árampályaenergia-potenciállal, szélenergia-potenciállal. A szélenergia használatának egyébként is komoly pufferkapacitásbeli problémái vannak.

Magyarországon az én álláspontom szerint a megújuló energiák főcélú hasznosításának van a legkorábban a legkomolyabb perspektívája, tehát például a napenergia napkollektorokkal való hasznosításának fűtési célra, a földenergia hasznosításának és emellett a biomassza hasznosításának. Nagyjából ez az a három megújuló energia, amikkel mi számolhatunk.

Én úgy vélem, hogy nem irreális azt gondolni, hogy 2020-ra ezt a 20 százalékos célt Magyarország is el tudja érni, de a magyar energetikában jelenleg dolgozó szakértők egybehangzó véleménye az, hogy ez szinte lehetetlen, és maximum 15 százalék körüli teljesítményt tud Magyarország úgy elvégezni, ami 2020-ig reálisnak tartható.

Tehát ez a vita az energetikai szakértők között és mondjuk a zöldvélemények között azért fennáll, és ez nyilván az európai vitákban is megjelent, de ott végül egy olyan kompromisszumos álláspont született - nem Magyarország egyedüli szorgalmazására, hanem még egy fél tucat ország hasonló állásponton volt -, amely azt mondta ki, hogy uniós átlagban a megújuló energia 20 százalékos hasznosítása az, ami reális és vállalható célkitűzés 2020-ig.

Nagyjából ezek voltak a fő tézisek, és a 20 százalékok mellé egy 10 százalék is járul még az uniós megállapodásból. A 10 százalék a bioüzemanyagok használatára vonatkozik, hogy ezt az arányt az Unió tagországai, ugyancsak 2020-ra, kötelező módon vállalják. Magyarország 2008-ban ebben nagy lépést tesz. Jövőre, ha jól emlékszem, 5,75 az a bekeverési arány, amely a magyarországi üzemanyagpiacon megjelenik, ami igen jelentős indikátora lesz ennek az egész bioüzemanyag-termelésnek és -feldolgozásnak a mi országunkban.

Ennek az egész megállapodásnak és gondolatkörnek a tükrében kell értelmezni az Európai Bizottság másik javaslatát, amelyik az új gépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szól. Ez sem egy egyszerű kérdés, mert igaz ugyan, hogy a személygépkocsik az üvegházhatás szempontjából nem a döntő, nagy részt képviselik, tehát a teljes kibocsátáson belül 5 százalék környékén van a részarányuk, de hozzá kell tennünk viszont, hogy a szén-dioxid-kibocsátás ebben a szegmensben az utóbbi években igen jelentősen, több mint 25 százalékkal növekedett. Tehát valamit tenni kell annak érdekében, hogy az európai autók ne csak a mérgező füstgázoktól, kipufogógázoktól legyenek mentesek, hanem minél kisebb legyen a szén-dioxid-kibocsátásuk is.

Ebben is volt egy érdekes vita a radikálisabb álláspontot képviselő tagállamok között, amelyek a 120 milligramm értéket képviselték, és a 130 milligrammos értéket reálisnak tartók között.

Végül itt is egy kompromisszumos szövegmegoldás született, amely a 130 gramm/kilométert mint motorstandardot és járműstandardot fogadja el, és a maradék 10 gramm/kilométert pedig más intézkedésekkel, például az üzemanyag biotartalmának a növelésével és egyéb technikai megoldásokkal, például a légkondicionáló rendszer hatékonyabbá tételével kell megoldani.

Nyilván ez bennünket arról az oldalról érint, hogy Magyarországon is jelentős gépjárműgyártás van, és ezek a gépjárműgyártók vajon milyen standardoknak képesek megfelelni. De a másik oldalon - mint ahogy az előző kérdésnél is - itt sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek az intézkedések nem egyszerűen korlátokat jelentenek az európai gazdaság számára, hanem lehetőségeket is. Németországban például abból az intenzív programból, amellyel a megújuló energiaforrások arányát ők már 20 százalék fölé emelték a német energiagazdálkodásban - igaz, hogy nagyon nagy áron, és ez egy kérdés, hogy Magyarország vajon mekkora árat képes megfizetni ezen a területen -, Németországnak rendkívüli gazdasági előnyei származtak: csak a megújuló energiaforrásokkal közel negyedmillió új munkahelyet teremtettek, és amikor a foglalkoztatás és a versenyképesség a kérdés, úgy vélem, hogy a környezetipar és a környezeti szolgáltatások az egyik olyan kulcsterület, amelyre Magyarországnak is fókuszálnia kell, és akár a megújuló energiaforrásokat tekintjük, akár a környezetipar más részeit, a szennyezéscsökkentéseket a szennyvízkezelésben vagy bárhol máshol, ezek mind-mind kulcsfontosságú területek. (Szirbik Imre megérkezik az ülésre.)

A tisztelt bizottság idejével és türelmével nem szeretnék visszaélni, így ha megengedik, az uniós szintről most menjünk a bilaterális szintre, és engedjék meg, hogy először az egyszerűbbről, a Németországból érkező illegális hulladékszállításokról beszéljek, nem azért, mert ez olyan borzasztóan egyszerű, hanem azért, mert itt a megoldás tűnik egyszerűbbnek. Az előzményeket és a kiküldött anyagot a bizottság tagjai bizonyára jól ismerik, erre én nem szeretnék itt kitérni.

Azt szeretném elmondani, hogy ebben a dologban is óriási jelentősége van annak, hogy amikor hasonló esetek történnek - és most mindegy, hogy Németországból jött-e ez a szemét a Duna-Tisza közére vagy Zalából, vagy Szabolcsból, amikor a környezetre nyilvánvalóan káros tevékenységet folytatnak egyes emberek egyszerűen gazdasági haszonszerzési célból, amely Magyarországon ráadásul már a büntető törvénykönyvben is kimondott módon bűncselekmény -, a lakosság közreműködésének, éberségének elsődleges szerepe van.

A másik, ami nagyon fontos dolog, hogy valamennyi érintett hatóság tegye a maga dolgát, valamennyi érintett állami szervezet végezze a kötelességét. Én úgy látom, hogy ebben a német szemétügyben egy nagyon pozitív fejlemény az, hogy itt mindenki tudja a dolgát: a rendőrség nyomoz, megtalálja a bűnösöket, az ügyészség kellő komolysággal kezeli a kérdést, én nagyon remélem, hogy a bíróság is példásan szigorú büntetéseket fog majd hozni, amikor ez elébe kerül; ismerjük a gyorsaságát, de előbb-utóbb le fog sújtani a törvény megengedhető legnagyobb szigorával. A büntető törvénykönyvet másfél éve megszigorítottuk, ilyen típusú bűncselekményekért három évre börtönbe lehet Magyarországon már vonulni. Úgy gondolom, a legnagyobb szigorral kell majd eljárnia ebben az ügyben is az igazságszolgáltatásnak.

Tehát én azt érzékelem, hogy a környezeti ügyek már nemcsak a környezetvédelmi tárcának, már nemcsak a civil zöldszervezeteknek fontosak, hanem ez tényleg kezd egy össztársadalmi érdekké változni, és ennek nagyon nagy a jelentősége. Ugyanolyan szigorral kell ezekben az ügyekben a rendőrségnek eljárnia, mint amikor egy betörőt üldöznek, vagy valakit, aki közlekedési kihágást követett el. Tehát átértékelődik ez a gondolat a különböző rendészeti szervek körében.

Kialakult egy együttműködés az ezzel foglalkozó hatóságok között is, és örömmel mondom azt is, hogy az immár hagyományosan megrendezett zöldkommandós akcióban, amelyet ebben az évben is elindítottunk, és idén a fő témakörnek az illegális hulladéklerakást és hulladékkezelést állítottuk, a különböző szervezetek, a zöldhatóságok, a rendőrség, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Vám- és Pénzügyőrség és a különböző szervezetek egymással együttműködve, együttesen közel ezer helyszíni ellenőrzést hajtottak végre az elmúlt egy hónap alatt - rövidesen elérik ezt a misztikus számot -, és igen komoly hatást váltott ki ez a szoros ellenőrzés. Tehát én úgy vélem, hogy ez az együttműködés nagyon nagy jelentőségű.

Végül nyilván ott van az a fellépés, amit az Európai Unió fórumain és a különböző diplomáciai csatornákon teszünk meg annak érdekében, hogy ilyen esetek ne történjenek. A diplomáciai csatornák mellé társul most az az együttműködés például a német szemét esetében, amikor a két ország különböző szintű környezetvédelmi szervezetei veszik fel egymással a kapcsolatot, és közösen üldözik az elkövetőket.

Ez egy dolog, hogy ki-ki a saját jogrendje szerint fogja az igazságszolgáltatás elé citálni a bűnösöket, de egy másik kérdés, hogy mi történik a hulladékkal. Március elején a kollégáim tárgyalásokat folytattak a Magyarországra jött Baden-württembergi különleges hulladék hatóság képviselőivel, és ezeken a tárgyalásokon, azt mondhatjuk, hogy már született eredmény, még akkor is, ha az eredmény még nem az, amit végső soron el szeretnénk érni. Nagyon remélem, hogy fog eredmény születni a mostani napokban is, amikor ugyanígy a bajor környezetvédelmi hatósági emberekkel folytatják le a kollégáim a helyszíni ellenőrzéseket, bizonyítják be, hogy a hulladék honnan ered, és állapodnak meg majd arról, hogy mi legyen a jövőben a hulladék sorsa. A magyar álláspont egyértelmű.

Lehet arról vitatkozni, hogy az elkövetők között milyen százalékban voltak németek és magyarok, de arról nem lehet vitatkozni, hogy a szemét hány százalékban német vagy magyar, illetve egy darabig lehet, de ha minden egyes bálát megnéznek, és kiderül, hogy német újságok vannak benne, német kórházakból származó injekciós tűk és infúziós palackok vannak benne - és így tovább, ezeregy lehetősége van annak, hogy egy hulladékcsomagról be lehessen az eredetet bizonyítani -, ez alapján nyilván bizonyítani lehet azt, hogy melyik az a hulladék, amelyik Németországból eredt, és melyik az, amelyiknél ez nem bizonyítható, és nem egyértelmű. A hulladékról tehát meg lehet majd állapítani, hogy mi német hulladék, és a német hulladéknak 100 százalékosan kell visszamennie Németországba. Ezzel az állásponttal az elmúlt héten megismertettem a német környezetvédelmi, természetvédelmi és reaktorbiztonsági miniszter urat is, Siegmar Gabrielt, aki Budapesten járt az Unió 50 éves évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken, és egy szép beszédet mondott.

Az ezt követő tárgyalásokon teljes mértékben osztotta a véleményemet, ezt a sajtónak is elmondta, hozzátéve, hogy a szövetségi kormány nem illetékes ebben az ügyben, hanem ezt a tartományi kormányoknak kell majd elvégezniük.

Ilyen hasonló macska-egér-játékot azért az osztrákokkal is játszunk. De tény, ami tény, Németország mint Németország, elismerte Magyarország számára azt, hogy a hulladék visszaszállítandó. Ez egybeesik az uniós szabályokkal is, meg a nemzetközi egyezményekben lévő, ezzel kapcsolatos szabályozással is. Erre a megoldásra fogunk törekedni mind Baden-Württemberggel, mind Bajorországgal kapcsolatban.

A legfontosabbnak azt érzem, hogy már született egy megállapodás, amelynek keretében a Baden-württembergi fél megegyezett abban, hogy a legrövidebb időn belül visszaszállítanak 1800 tonna hulladékot. Egy hasonló mennyiségről, egy kicsit kevesebbről még úgy véljük, hogy meg kell őket győznünk, de én nagyon remélem, hogy ez sikerülni fog, és nem válik szükségessé később más eszközök alkalmazása.

A bajor ügyről tettem említést. Hogy ott mi lesz az eredmény, az pár napon belül el fog dőlni, hogy ott milyen megegyezésre tudunk jutni. Ha arra gondolunk, hogy Magyarországra mintegy 5000 tonnányi ilyen hulladék érkezett, Csehországba pedig egy évvel ezelőtt mintegy 25 ezer, akkor boldogok lehetnénk, hogy jaj, de jó. De a cseh tapasztalatok azt mutatják, hogy nekik eddig még a hulladék negyedrészét sem sikerült visszajuttatni az eredet helyére. Én nagyon remélem, hogy megfelelő szakértői apparátussal, megfelelő bizonyítási eljárással ebben eredményesebbek leszünk, ahogy ez az első lépés is ezt mutatja.

A másik kérdés az Ausztriával kapcsolatos környezeti problémáink. Én is hadd emlékeztessek egy esetre: amikor én nem is olyan régen, 4 évvel ezelőtt miniszter lettem, az egyik első olyan ügy, amelyben én nagyon határozottan léptem fel, az Alpok alján megnyitni tervezett lignitbánya ügye volt. Torony község és más környező települések térségében, Szombathelytől keletre van az a terület, ahol Magyarország második legnagyobb lignittartaléka van. Tudjuk, hogy egy ilyen lignitbánya azért nem egy elegáns dolog, külszíni fejtéssel holdbeli tájak keletkeznek, amelyeket rekultiválni nem egyszerű, de az energianyerésnek ez még mindig egy olcsó megoldása.

Azért láthatjuk, hogy sem a táj utólagos képe, sem pedig egy ilyen óriási erőmű, mint amilyen mondjuk Gyöngyösvisontán is van, környezeti szempontból nem tartozik a legkívánatosabb dolgok közé. És például a burgenlandi tartományfőnök ugyanazon a színpadon mondta el a véleményét arról, hogy ő mennyire nem szeretne ilyet, és hogy ő mennyire környezetbarát, hogy csak na, amit én természetesen egyetértéssel vettem tudomásul, és én is úgy gondolom, hogy egy ilyen gyönyörű tájban - bármennyire komoly egy ilyen energiaszegény országnak egy ilyen lignittartalék - sokkal komolyabb érték a táj szépsége, mint egy lignitbánya.

Természetesen én most nem arról beszélek, hogy akkor most az atomerőművet telepítsük Vas megyébe, Szentgotthárdra az ipari park túloldalára, ahol már ott van a strand, vagy pedig nyissuk meg a lignitbányát, de én úgy vélem, hogy az osztrák partnereinknek is tudomásul kell venni, hogy mi is tiszta országban akarunk élni, és nem fogadjuk el azt, hogy mások nem vesznek erről tudomást. Látom azt, hogy milyen borzasztóan nehezen történnek itt a lépések.

Több ügyről van szó. Van a Rába, ahol két fő szennyezéstípussal hadakozunk: az egyik a bőrgyárak szennyvízproblémája, a másik pedig az, hogy egy geotermikus lakótelepi fűtőrendszer magas sótartalmú vize kerül a Rábába. Furcsa módon ez az uniós szabályokat igazából jobban sérti, mint a szemmel jobban látható habzás, amely a naftalin-biszulfonát nevű vegyületnek tulajdonított elsődlegesen. Ez az, ami a Rába kérdése, és emellett vannak még egyéb ügyeink, amelyek, ha úgy tetszik, ezzel a Rába-dologgal nem mutatnak közvetlen összefüggést, inkább egy tünetről van szó, hogy mi csináljuk, amit csinálunk, és nem érdekel, hogy a szomszéd faluban élő, vagy a határ túloldalán élő vajon mit szól ehhez.

De úgy vélem, itt egy nagyon súlyos szemléletbeli problémával állunk szemben, hiszen a környezetvédelem arról szól, hogy a világ nemcsak az enyém, hanem másoké is. Ezt Ausztriában is tudomásul kell venni azoknak az ipari vállalatoknak, amelyek ezeknek a problémáknak a fő okozói.

Itt egy másik tapasztalt probléma - 1,5 hónappal ezelőtt - egy rendkívüli olajszennyezés. A mostani napokban felszínre került hulladékégetés egy biomasszát égető erőműben, amelyről a magyar környezetvédők bizonyítékokkal rendelkeznek, szintén hozzáférhető hír. És ezek közé az ügyek közé tartozik a heiligenkreuzi szemétégető, hulladékégető létesítmény beruházási terve.

Ezekben az ügyekben az érdekeltekkel, úgy vélem, szorosan együtt kell működni. A Rába ügyében én a térség polgármestereit, a civil szervezetek képviselőit és a megyei közgyűlés vezetőit is egyaránt szövetségre szólítottam, hogy ki-ki tegye meg a magáét ott, ahol kell: a megyei közgyűlés lépjen fel a vele partner Burgenland tartomány vezetőinél; én fellépek a szövetségi minisztérium szintjén; a civil szervezet lépjen fel az Ausztriában működő civil szervezetekkel közösen.

Jó néhány kérdésben, hiszen ezeket azért egymástól is el kell választanunk, van valamiféle elmozdulás. A konkrét eredményeket nem látom, ígéretek vannak. Az egyik ilyen konkrét ígéret - hiszen 2003 óta létezik egy határvízi együttműködés Magyarország és Ausztria között, ez rendszeresen ülésezik, és ez a leginkább hivatalos formája ezeknek a kérdéseknek -, hogy 2006 elején megegyezett a két fél.

Itt van az a jegyzőkönyv, amelyet a magyar-osztrák vízügyi bizottság 50. ünnepi ülésszakán Rustban felvettek, amelyben azt írták, hogy: "az osztrák küldöttség a bécsi műszaki egyetem által készített közbenső jelentést átadta. Bemutattak egy olyan projektet, amely 2007 januárjában zárul, majd befejezik ezt a vizsgálatot. A magyar küldöttség - itt van - a bejelentést tudomásul veszi, és követeli, hogy az első lépésben a jennersdorfi Boxmark cég szennyvizeit vezessék át egy próbaüzem keretében a Jennersdorf járási szennyvíztársulat szennyvíztisztítójára 2006 júliusától.

Az osztrák küldöttség ezt a bejelentést tudomásul veszi, és megállapítja, hogy a magyar javaslat kipróbálása a bécsi egyetem javaslatain alapul, és az utókezeléssel, valamint az átvezetéssel valószínűleg jelentős terheléscsökkentés várható el."

Ez van a jegyzőkönyvben, ezt vállalta az osztrák fél. Ez a vállalt intézkedés a mai napig nem történt meg. Kicsit visszahivatkozva az osztrák megjegyzésre: "A további lépéseket - de itt a további lépésekről van szó, tehát nem ennek a megkérdőjelezése - a bécsi műegyetem osztrák szakértői általi értékelés után 2006 július elején megteszik. Burgenland és Stájerország képviselőit megbízza továbbá a követelt próbaüzemek megvalósításához szükséges lépések maradéktalan megtételére" - mondta az osztrák fél.

Miután ez az intézkedés nem történt meg, 2006 decemberében én az osztrák kollégámhoz egy újabb kezdeményezéssel fordultam. Azt megelőzően is rendszeresen kétoldalú miniszteri és államtitkári egyeztetéseket kezdeményeztünk, de decemberben azt írtam az osztrák kollégámnak, hogy a magyar fél konstatálja, hogy nem történt meg az ígért lépés, és amennyiben a Rába vízminőségében, az azt javító intézkedésekben nem látunk előrehaladást, akkor 2007. május 1-jén visszavonja a magyar fél azt a hozzájárulást, amelyet a jennersdorfi bőrgyár vízjogi engedélyéhez 1999-ben megadott. Én a teljes levelezést abszolút transzparensnek tekintem, és a Rábával foglalkozó minden kollégának, polgármesternek, megyei elnöknek, másoknak megküldtem. Az osztrák kollégám levelének a summázata nagyjából az, hogy ők most nagyon komoly lépéseket tesznek, komoly költségvetési forrásokat allokáltak az intézkedésekhez, de ne sürgessük őket, mert egyébként sem csak a szövetségi kormányon, hanem a tartományokon is múlik, hogy mikor milyen lépéseket tesznek.

Az igazság az, hogy az eddigiekből az látható, hogy az osztrák fél valóban változtatott a magatartásán, és valóban ennek a nagyon komoly nyomásnak a hatására is felgyorsította a cselekvéseit. Azt, hogy ez a gyorsítás milyen szintet fog majd elérni, elemezni és értékelni kell. Például az osztrák fél egy megfigyelő kamerát helyezett el a szentgotthárdi bukónál, amely interneten on-line követhető, a szombathelyi felügyelőségünk, a KÖVIZIG honlapján magyar felek is ezt láthatják. Elképzelhető, hogy itt valamiféle hatás és önmérséklet már megjelent, de a jelentős intézkedéseket még mindig csak várjuk.

Annak érdekében, hogy itt további előrelépést indukáljunk, egy héttel ezelőtt egy kezdeményező levelet küldtem az osztrák kollégámnak, amelyben április második felére javasoltam több időpontot egy kétoldalú találkozóra, amelyet Nyugat-Magyarországon javasolok majd megtartani, ahol személyesen is áttekinthetjük a különböző lépéseket, és ismétlem, itt különösképpen a Rába dolgát szeretném kiemelni. Ha a bizottság bármely tisztelt tagja kíváncsi erre a levelezésre, ez itt van, szívesen rendelkezésre bocsátom. A legutóbbi levelem, a meghívólevél előtti levelem arról szólt, hogy kifejtem, hogy az osztrák fél által eddig tett intézkedéseket nem tartjuk elég konkrétnak, nem látjuk a határidőket a cselekvésekben, és azt gondolom, hogy ebben tisztába kellene az ügyeket tenni, és határozottabb cselekvéseket sürgetek.

A másik oldalon azt az osztrák miniszterkollégám által felvetett kérdést, hogy megítélése szerint nem lenne-e jogos a vízjogi engedély visszavonása, jogi alap kifejtésével cáfolom, és felhívom a figyelmét arra, hogy a magyar félnek megvan ez a joga, hogy ezt a lépést megtegye, mert ezt korábban kétségbe vonták. Tehát Rába-ügyben ezek a fontosabb lépések.

A hulladékégető kérdésében ugyanúgy megkerestük az osztrák illetékeseket. Egyelőre azt a választ adták - jóllehet egy előzetes tájékoztatást adtak, az Espoo-i egyezmény alapján történt a megkeresés -, hogy jelenleg nincs még olyan környezeti hatásvizsgálati folyamat és engedélyezési eljárás, amely a magyar jogi involvációt lehetővé tenné, de mihelyst ez elindul, bennünket ebbe be fognak vonni. Én úgy vélem, hogy már most is látható, hogy ez nem egy szerencsés projekt, és érdemes ennek a megváltoztatását kezdeményezni, amire ismerem az osztrák választ is, hogy az osztrák törvények szerint és az uniós törvények szerint, ha jogszabályba nem ütközik egy beruházás, akkor azt a beruházónak joga van megvalósítani.

A maradék kérdésekben - nyilván ezek a kisebb ügyek, az olajszennyezés és a hulladékégetés - a napokban ugyanúgy haladéktalanul minden esetben intézkedtünk, felhívtuk az érintett, területileg illetékes szerveink figyelmét, hogy gyűjtsenek be minden információt, lépjenek kapcsolatba a határon túli szervezetekkel, és kezdeményezzük ennek a problémának a helyi szinten való rendezését.

Tisztelt Bizottság! Még egy kérdés került említése, a Verespatakkal kapcsolatos kérdés, amikor a Rosia Montana Gold Corporation elnökét részesítették egy osztrák kitüntetésben, és az osztrák képviselőház elnök asszonya adta át a kitüntetést. Amint erről információt szereztünk, a megrökönyödésünket fejeztük ki ezekben az ügyekben - a Rába ügyében is, meg ebben az ügyben is - a magyar nagykövetség nagyon aktív részvételével, amelynek a reakciója volt egy olyan gyors levél, amelyben az elnök asszony azt válaszolta, hogy neki nem volt arról tudomása, hogy ez környezeti szempontból egy vitatott kérdés. Ő odament, a kezébe adták a kitüntetéseket, amiket átadott embereknek. Még azt is leírja, hogy de ha ez valóban ilyen komoly környezeti gondokat vet fel, akkor meg kellene vizsgálni, hogy vajon jó helyre adták-e ezt a kitüntetést. Én is úgy vélem, tényleg meg kellene egyszer vizsgálni, és meg kellene vizsgálni komoly önkritikai képességgel, hogy vajon Ausztria minden tekintetben tekintettel van-e a szomszédaira, amikor a környezetről beszél.

Kérdések, észrevételek, hozzászólások

ELNÖK: Miniszter úr, amikor napirendre tűztünk ennyi kérdést, kicsit aggódtam, hogy a dolog hogyan fog kinézni, de azt hiszem, jó döntés volt azzal együtt, hogy persze ez időigényes. Köszönjük ezt az átfogó tájékoztatást. Egy élénk vitának nézünk elébe. Mielőtt ezt megkezdenénk, hadd tegyek egy ajánlatot a sarokban álló hallgatóknak: ha a képviselőtársaim elfogadják, pár képviselői szék üres, ha egy kicsit hátrébb húznák a székeket, le tudnának ülni. Az ajánlatom addig tart, amíg a képviselő nem jelenik meg. De ne álljanak ott, mert rossz nézni a kényelmes karosszékekből. Kicsit húzzák hátrébb a széket, hogy nehogy összekeverjem önöket a képviselő hölgyekkel és urakkal. (Derültség.)

Engedjen meg a tisztelt bizottság és a miniszter úr néhány nagyon rövid megjegyzést, és utána elkezdünk egy jó vitát erről. Amikor az osztrák ügyet bevezettem, és mondtam ezt az idézőjelbe tett javaslatot, hogy akkor mondjuk azt, hogy mi építünk egy atomreaktort - ahogy a miniszter úr fogalmazta - a szentgotthárdi ipari park túlsó végében, ez részben vicces volt, részben meg komoly. Vicces abban az érdelemben, hogy gondolom, nem fogunk oda építeni atomreaktort, bár valahova szerintem fog kelleni, de ez egy más kérdés.

Amire én felhívnám a figyelmet, az az, hogy milyen eltérő lehetőségei vannak a kormányzatnak és a parlamenti diplomáciának. Egy kormánytag ilyennel nem állhat elő, de szerintem egy képviselő előállhat ilyen ötletekkel, mert az nem köti a köztársaság kormányát.

Azért lenne szükség ilyen típusú üzenetekre, hogy az osztrák közvélemény értse meg, hogy mi történik. Én úgy vélem, hogy az osztrák állampolgárok egyébként érzékenyek a környezetvédelmi kérdések iránt, de mindenki úgy érzi - "think globally, act locally" -, hogy a maga területén rendben van a környezet, és kevésbé érzékeny mások környezeti aggodalmaira, amit megértenék, hogyha ilyen típusú üzenetek lennének, amik mondom, képviselőtől nyugodtan elhangozhatnak, legfeljebb a kormány ezeket nem osztja.

Ha a házelnök azt mondja, hogy ő nem tudta, csak a kezébe nyomták, akkor még nagyobb a baj, mert ha a házelnök bármilyen politikai indíttatásból ilyen döntést hozott volna, hogy kitünteti a Rosia Montana Gold Corporation elnökét, mert az unokaöccse jóban van az unokahúgával, akkor azt mondjuk, hogy ez nem jó, de hát mit csináljunk? De ha ezt egy apparátus előkészítette, akkor még nagyobb az aggodalom... (Dr. Persányi Miklós: ...Környezeti teljesítményre hivatkozik.) Úgyhogy ez arra utal, hogy itt nagyon komoly gondok vannak, és szerintem ebben, úgy érzem, a parlamenti képviselők sokkal karcosabb szavakat használhatnak, mint mondjuk a kormány tagjai. És szerintem érdemes átgondolni, hogy ebben milyen lehetőségeink vannak.

A német üggyel kapcsolatban némi óvatosságot ajánlok. Elhangzott az, hogy a német szövetségi miniszter azt mondta, hogy ez egy tartományi ügy, és ezzel kapcsolatban mintha az alelnök úr és a miniszter úr között lett volna egy suttogásnyi egyetértés, hogy ez a játék. Ebben lehet igazság, de hadd vessem fel ezzel szemben, hogy ha lenne mondjuk egy olyan ország, amely mondjuk a világ romáiért felelősséget viselne, és akkor ez az ország megkeresné Magyarországot Jászladány ügyében, akkor a kormány joggal mondaná, hogy ezzel nem értek egyet, de ez az önkormányzat hatásköre, és akkor ők azt mondanák, hogy ez játék, pedig tényleg van egy ilyen probléma. Én úgy gondolom, ez megnehezíti az ügyet, hogy ez tartományi hatáskör.

Legyünk jóhiszeműek, ameddig lehetséges, és ezekbe a tárgyalásokba nyilván be kellene vonni Baden-Württemberg és Magyarország vezetőit, hogy kiderüljön, hogy ez játék vagy nem játék, és ez nyilván nem könnyű feladat.

Számomra az elhangzottakban a legnehezebb a globális felmelegedés, a szén-dioxid-kibocsátás, a következő okok miatt. Vannak a politikának olyan területei, ahol bármelyik képviselő, jöjjön bármelyik pártból is, azonnal véleményt tud formálni, családjogi ügyekben, büntetőjogban, adózásban, de nem kell soroljam, mert ki ne tudná. (Hegyi Gyula: Foci!) A fociról nem is beszélve természetesen, meg hát hogy kinek az édesanyja milyen.

Vannak azonban olyan ügyek, amelyekben a politika mérhetetlenül ki van szolgáltatva olyan tudományoknak, amelyekhez kevesen értenek. Ilyen az energia is, aztán Azerbajdzsán, hogy a Kaszpi-mezőben mennyi gáztartalék van, csak 5 évre vagy 50 évre való, én nem tudom megmondani. A szakértők mondanak erre valamit, és erre egy energiastratégiát ki lehet alakítani.

Hasonlóan van ez a globális felmelegedéssel. Tudjuk, hogy az Egyesült Államok volt elnökjelöltje, Al Gore nagyon erőteljes globális felmelegedés ellenző - most ez egy buta mondat volt, de felhívja a figyelmet ennek a veszélyére. Már hallok szakértőket, akik azt mondják, hogy ez jó szándékú dolog, de azért sok szakszerűtlenség van benne. Hallok olyan szakértőket, akik cáfolják az egész globális felmelegedés kérdését. Hallok olyanokat, hogy mondjuk a szén-dioxid-kibocsátás, amely persze súlyos, de mondjuk megegyezik egy vulkán által kibocsátott szén-dioxid-mennyiség hatodával, és egy évben mondjuk van hat ilyen vulkánkibocsátás. Hallok olyanokat, hogy ez egy kiváló zöldlobbista dolog, hogy nagyon sok közpénzt lehet lenyúlni. Annyi mindent hallani erről a dologról, és nem értünk hozzá.

Januárban kocsival utazunk Strasbourgba, 15 fok van, és halljuk, hogy a globális felmelegedés miatt van. Nevetünk, hogy jövőre akkor 30 fok lesz, úgyhogy 2 év múlva már cabrióval kell utazni januárban, hogy ezt túl lehessen élni. De komolyra fordítva a szót, vannak, akik azt mondják, hogy ciklusok vannak, vannak felmelegedések és lehűlések. Grönlandon, amelyik zöld föld volt, állítólag valamikor zöld volt, most jég van ott, tehát régebben is volt meleg. Totálisan el vagyunk veszve, miniszter úr, ezekben a dolgokban!

Azt hiszem, ön ehhez jobban ért, mint itt bárki - más nevében nem tudok nyilatkozni. Rettenetes kiszolgáltatottságot érzek itt a politika részéről a különböző szakmák, a szakértők és az azon belüli lobbicsoportok nevében, úgy érzem, itt nagyon nagy a bizonytalanság.

Tudom, hogy divatos dolog a globális felmelegedéssel szembeni védekezés. Én magam természetesen Kiotó-párti vagyok, a magam területén megteszek ezért mindent. Most megint hogy hangzik ez, hogy az Egyesült Államokra nem tudok nyomást gyakorolni, de ahol tudom, ezt a dolgot persze elmondom?

A lényeg az, hogy az elhangzottak kapcsán szerintem mindenképp érdemes egy olyan következtetésre jutni, hogy ezek a feladatok ne legyenek csak kormányzati hatáskörök, hanem itt a parlamentnek is van tennivalója. Szélesebb mozgástérrel talán együtt tudunk működni a kormánnyal.

Azzal fejezném be, hogy én úgy ítélem meg, hogy ezek olyan kérdések, amelyekben talán nem kell, hogy az ellenzék és a kormánypártok között különösebb feszültség legyen. Mondhatják az ellenzékiek a kormánypártiaknál jobban, ezt tudomásul veszem, ez rendben is van, hogy mondják, de a célok tekintetében - a globális felmelegedés, a szén-dioxid-kibocsátás, a hulladékelhelyezés kérdésében - úgy gondolom, nem látok konzervatív, szocialista és liberális hulladékelhelyezést, hanem az a cél, hogy ne legyen illegális hulladékelhelyezés. Gondolom, ebben egyet tudunk érteni.

Szóval szerintem egy nagyon érdekes vitának nézünk elébe. Gondolom, időnk van, mint pelyva (Derültség.), az ügy súlyának megfelelően!

Megnyitom a vitát. Jelzem, hogy a bizottságunk ügyrendje értelmében nem gyűjtjük össze a kérdéseket, hanem a miniszter úr minden kérdésre rögtön válaszol. Az adott képviselőnek jogában áll azonnal kommentálni a miniszter úr válaszát, amire következik még egy válasz, és több hozzászólás nincs az érintett képviselő részéről. Akkor Ékes József képviselő úr következik.

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót, és én is köszöntöm a miniszter urat.

Végighallgatva az általa elmondottakat, egyetlen egy példát szeretnék felhozni. Nemrég a magyar parlament Felsőházi termében a kukorica génmanipulált termékekkel kapcsolatban volt egy ötpárti országgyűlési előterjesztés, és előtte az Európai Parlamentben tulajdonképpen csak két ország támogatta Magyarország kezdeményezését.

Ez érdekes módon megfordult ezelőtt 3 héttel az Európai Parlamentben, hiszen 22 ország állt Magyarország mellé, és további 5 génmanipulált terméket vizsgálnak meg. Ezt azért is mondom, mert 2003-ban Hegyi Gyulával voltunk úgy az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságán belül, hogy egymásra mosolyogtunk, amikor a 2004-es csatlakozásnál Magyarország esetében a '87-es kibocsátás mértékét vették alapul, és Magyarországgal szemben 5,6 százalék volt a követelmény. Ezzel szemben a csatlakozásig Magyarország már akkor több, mint 30 százalékot teljesített, pontosan a szerkezetátalakításból adódóan.

Nekem furcsa volt, amikor a Grenpeace a hídon a tüntetését folytatta ezzel kapcsolatosan, és ön volt az, aki azt mondta, hogy nyílt kapukat döngetnek. Számomra furcsa volt, amikor a 3-szor 20 százalékos mérték csökkenése kapcsán a kormánynak ezzel szemben más volt az álláspontja.

Több alkalommal felvetettem, felvetettük az Európa Tanácsban és végső soron az Európai Parlamentben is a globális felmelegedésből adódó kibocsátás kérdését. Öröm volt akkor, amikor az Orosz Duma is elfogadta, ratifikálta a kiotói egyezményt, de tudtuk azt, hogy Amerika, Kína, India soha nem fogja ugyanezt a lépést megtenni, vagy legalábbis nagyon kemény nyomás árán fogják ezt a lépést megtenni.

Itt van a német példa, hogy Németországnak több, mint 20 százalékot sikerült elérnie az alternatív energia területén, holott Németország adottságai szerintem rosszabbak, mint Magyarország adottságai. Az Európai Parlamenten belül is felvetettük annak a kérdését, hogy az európai energialobbi és a hazai energialobbi milyen áldásos tevékenységet végez. Ha '87-hez képest Magyarországnak már így is 30 százalékkal sikerült csökkentenie a kibocsátás mértékét, akkor erre nyugodtan rá lehetett volna tenni további 20 százalékot, hiszen ennek a másik lába ott van, hogy a pazarlás is óriási mértékű.

Tehát ha a pazarlás kapcsán technológiafejlesztésre és annak támogatására kerül sor - és itt jönnek be az európai uniós források, ez alatt akár a lakossági, a közintézményi és az egyéb üzemi gazdasági technológiaváltást értem -, ha ezt kellőképpen megtámogatjuk, akkor a pazarlás mértékét is lehet csökkenteni.

Ha a pazarlás mértékét csökkentjük, ahhoz képest beáll egy újabb 100 százalék, és ahhoz mérten tulajdonképpen egy 20 százalékos megtakarítás szerintem nem elérhetetlen. A másik oldalon pedig ott van az alternatív energiák kérdése. Magyarországon is van szél, van nap, szerintem több van, mint Finnországban vagy Dániában, van biolehetőség. Az utóbbi magyar szabadalmat, ami intézményi, lakossági és üzemi méretekben is a jó kezelés kérdése, úgyszintén nem Magyarországon jegyezték be, hanem máshová vitték, mert Magyarországon - lehet, hogy pont az energialobbi miatt - nincs meg a fogadókészség. De ugyanez vonatkozik a melegvíz készletek kérdésére is, a föld energiájának kérdésére is. Tehát számos területen léphetne Magyarország előrébb, csak itt én látok egy olyan szemléletbeli különbséget, hogy soha nem teszik a költségek mellé, hogy mennyit kell az okozott károk után rekultivációra fordítani az egészségkárosodás területén pontosan a környezetvédelmi hatások miatt, hisz Magyarországon érezhető, hogy ennek nagyon komoly súlya van, tehát orvos-egészségügyi kérdésekre Magyarországnak mennyit kell fordítani. Ha ezeket is összeszámolnánk, és ezzel tennénk szembe azt a kérdéskört, amit ön felvetett, hogy mekkora ennek az ára; Németországban 20 százalék fölé megy az alternatív energiák használata, gondolom, ott is csináltak egy ilyen számítást.

Lehet, hogy magának az alternatív energiának az elindítása drágább, de a másik oldalon kevesebbet kell fordítani egészségügyre, környezetvédelmi rekultivációra vagy egyéb olyan tényezőkre, mint az új törvény szerint, amit a múlt héten fogadtunk el a parlamentben a környezetvédelmi törvénnyel kapcsolatosan, hogy egy bizonyos nagyságrendű büdzsét kell magának a gazdasági társaságnak is félretenni annak érdekében, hogy a későbbi rekultivációt vagy az általa okozott kárt abból a forrásból tudja finanszírozni. Ha ezeket összeszámoljuk, egészen biztos, hogy Magyarországon is az alternatív energia kérdését sokkal hatékonyabbá tehetjük. Ha nézem a gödöllői Szent István Egyetem kérdését, számos újítás és számos szabadalom van ott is például a napkollektorok területén, a szélenergia területén, csak nincs meg a megfelelő innovációnak az esetleges megtámogatása, és itt jön be az, hogy az uniós forrásokkal tulajdonképpen mit is akarunk. (Dr. Braun Márton megérkezik az ülésre.)

A másik ilyen kérdés, ami engem rettentően bosszant, és ezt a parlamenti vitában is elmondtam, a biomassza-tüzelés kérdése. Ön is nagyon jól tudja, hogy három erőmű kapta meg az engedélyt fakivágásra, fatüzelésre, és ma ott tartunk - és itt az agrártárcával is volt vitám, és ez ügyben nagyon szívesen bármikor vitatkozom mindenkivel -, hogy azt mondják, hogy számszerűen ugyanannyi fa lett telepítve, mint amennyi ki lett vágva. Csak szép lassan az őshonos fáink tűnnek el, és a legnagyobb probléma itt van, hisz Németország is sír az ősfenyveseiért, óriási károk vannak ott is, körül lehet nézni, Németországban micsoda hihetetlen mértékű betegség támadta meg a fenyveseket. Magyarországon is szép lassan az őshonos fák eltűnnek.

A másik pedig az, hogy olyan technológiára engedtünk rá biomassza-tüzelést, és ha most dioxinmérés történne Magyarországon, azt hiszem, nagyon sokan elcsodálkoznának, hisz a szenes erőművek egyik lényeges kérdése az volt, hogy milyen óriási egészségkárosító hatással bírnak, dioxinmérésekkel számos területen azért kellett erőműveket átalakítani biomasszára. Nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unión belül az avarégetést azért nem engedélyezik, mert az avarnak van a legnagyobb és legmagasabb mértékű dioxinkibocsátása. Azt hiszem, ez ismert mindenki előtt. Tehát itt nem történtek meg azok a vizsgálatok, amelyek kellettek volna.

Elnök úr is mondta, hogy két nagy esemény volt Magyarország életében a rendszerváltozás után. Bős-Nagymarossal nem kívánok foglalkozni, ismerem az osztrák vízierőművek viszonyát vagy akár a finn vízierőművek viszonyát. A másik ilyen kérdés az uniós csatlakozás. Szeretném kihangsúlyozni, Magyarország környezetvédelmi jogszabályai, törvényei sok esetben sokkal szigorúbbak voltak, mint az európai uniós törvények. Szeretném mindenki figyelmét fölhívni arra, hogy 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagjai lettünk, innentől fogva mi is alakítói vagyunk az uniós környezetvédelmi törvényeknek, és nem mi igazodunk hozzá, hanem mi is alkotjuk az Európai Unióban ezeket a törvényeket.

Itt jön be a német hulladék kérdése. Magyarországon az egészségügyi hulladékot külön veszélyes hulladékként kell kezelni, és külön kell megsemmisíteni. Én csodálkozom azon, amit a miniszter úr mondott, hogy a német bálás hulladékban injekciós tűt meg orvosi dolgokat találtak. Innentől fogva fölmerül az emberben a kérdés, hogy a német törvények mennyivel engedékenyebbek, mint a magyar törvények, hiszen tudvalevő, hogy a magyar kórházakból, egészségügyi intézményekből nem is jöhet ki ilyen hulladék. Tehát itt én tovább vitatkoznék ezen a német kormánnyal, tartományokkal, és az Európai Unión belül is fölvetném ezt a kérdést, hogy akkor a veszélyes hulladékok kérdését Németország hogyan kezeli, ha tartományi szinten a tartományi bálás hulladékban az injekciós tűk is bent lehetnek. Szóval ez egy nagyon komoly kérdés, és itt kérném az európai parlamenti képviselőket, hogy ezt mindenképpen feszegessék az Európai Parlamenten belül, mert ez megér egy újabb misét.

Én most is azt mondom, hogy Magyarország minden további nélkül tudná teljesíteni a háromszor 20 százalékot, tehát a pazarlás csökkentését, az alternatív energiák kérdését és a kibocsátás kérdését, hiszen a '87-es mutatókat kell alapul venni - én legalábbis úgy tudom, hogy nem a mostani mutatókat, hanem a csatlakozott országok esetében a '87-es mutatókat kell alapul venni -, és innentől fogva nem értem a kormány részéről, hogy miért volt önmagával szemben ennyire engedékeny, amikor nem a 20 százalékhoz ragaszkodott, hanem a magyar kormány részéről is az a nyilatkozat történt meg, hogy Magyarország is szeretne azok közé tartozni, akik majd teljesítenek valamennyit. Én ezzel abszolút nem értek egyet, mert - még egyszer elmondom - ha több forrást és több kiadást egymás mellé rakunk, akkor lehet, hogy sokkal nagyobb kárt okozunk azzal, ha csak 14 százalékot teljesítünk, mint ha saját magunkat köteleznénk arra, hogy 20 százalékot teljesítsünk. Itt nagyon komolyan meg kellene vizsgálni az egészségügyi kiadásokat, a rekultiváció kérdését és egyéb kötelezettségekből eredő költségvetési kiadásokat.

Az atomerőművel és az osztrák példával kapcsolatban: én jártam annak idején Nagybányán, Verespatakon, és tudom, hogy milyen körülmények vannak ott. Magyarországnak semmiképpen nem szabad engedékenynek lenni, bármilyen technológiát kíván megvalósítani az osztrák kormány a hulladékégetővel kapcsolatban, hisz a magyarországi viták még ma is ott tartanak, hogy Magyarországon kérdéses, hogy egyáltalán uniós törvényeknek megfelelően annyi égetőművet tudunk-e engedélyeztetni, vagy tud-e egyáltalán maga a kormány vagy a helyhatóságok engedélyeztetni a lakosság nyomásával szemben, mint amennyi a magyarországi hulladékkezelésekből adódóan kellene, itt akár az inotait veszem alapul, akár máshova tervezett hulladékégetők kérdését, bármilyen komoly technológiát építenek, ez még Magyarországon kérdéses.

Úgyhogy én azt mondom, hogy kőkeményen kell az osztrákokkal is tárgyalni, és igenis a civil és a zöldfórumokat, különböző szervezeteket fel kell ajzani arra, hogy ha kell, kőkemény lépéseket tegyünk az osztrák határ mellett annak érdekében, hogy ez ne tudjon megvalósulni. Az osztrákok építsék valahova beljebb. Én voltam annak idején az osztrák atomerőműben mielőtt bezárták, és az engedélyt nem adták meg. Tudom, hogy milyen lakossági nyomás volt az osztrák atomerőművel szemben, tehát az osztrákok is kőkeményen tudnak érvelni a saját érdekeik mellett. Ne engedjük meg mi sem ezt a kérdést!

ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt megadnám a szót a miniszter úrnak, javasolom, ha elfogadja a bizottság, hogy az első hozzászólás öt perc, a viszontválasz kettő perc. Elfogadható ez a bizottság számára? (Általános helyeslés.) Gépi mérést fogok alkalmazni. (Derültség.) Tényleg, be van építve a telefonomba. Miniszter úr, tessék parancsolni!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Valóban úgy van, ahogy mondta képviselő úr, én is ezt említettem, hogy az energiahatékonyság a legelső és a legfontosabb kérdés Magyarország energiapolitikájában, és ha a prognózisokat nézzük, 2001-ben, amikor a csatlakozási tárgyalások például a megújuló energiáról történtek, Magyarország 3,8 százalékot mert vállalni 2010-ig. Tetszenek tudni, hogy mennyi most a megújuló arány? Közel 6 százalék.

Tehát én azt mondom, hogy ha az energetikai szakértők vagy energetikai ipar jeles prominensei ilyen pontossággal tudnak becsülni, akkor nincs nagy kockázat abban, hogy Magyarország vajon fel tud-e menni 20 százalékra, vagy nem. Meggyőződésem szerint akár 2-3 éven belül is fel lehetne idáig menni.

Az más kérdés, hogy ez a lakossági energiaárakat körülbelül a 2-3-szorosára növelné meg. Ugyanis ezek a technológiák ma azért még nem annyira olcsóak, nem annyira érhetőek el tömegesen, de én úgy vélem, hogy hosszú távon ez versenyképességi kérdése, energiabiztonsági kérdése, függetlenségi kérdése, nemzetbiztonsági kérdése az országnak.

Értem, hogy bizonyos hagyományos gondolkodásmód szerint ez fér bele az energetika szakértőinek a fejébe, és értem azt, el is tudom fogadni, hogy a kormány nem akar egy olyan kötelezettséget az ország nyakába varrni, amit esetleg nem tud majd teljesíteni, de én biztos vagyok abban, hogy ezt a 20 százalékos célt, ami mint uniós átlag jelent meg, Magyarország is teljesíteni fogja, még akkor is, ha most nincsen rajta ez a "kötelező" szó mint teher.

A másik kérdés az, hogy az ország mennyire lehetne előbbre. Az Új Magyarország fejlesztési tervben egy környezet- és energia operatív program keretében közel 100 milliárd forint az, amit a megújuló energia fejlesztésére lehet fordítani, és ez egy alacsonyabb támogatási intenzitással, hiszen itt üzleti megtérülésről is beszélünk, minimum 400, de inkább 500 milliárd forintnyi beruházást fog ezen a területen megmozgatni. Ez nagyon komoly mérték.

Egy parlamenti interpelláció hangzott el ez ügyben a múlt héten, és akkor én azt a választ adtam, hasonlóan, mint most, akkor az interpelláló ellenzéki képviselő azt mondta, hogy de hát ez kevés, és inkább 1000 milliárd forint kellene. Ilyen számháborút nyilván tudunk játszani, hogy mondj egy számot, és akkor én majd mondok eggyel nagyobbat, de azért itt igen komoly összegekről van szó.

Még egy megjegyzésére hadd térjek vissza! Magyarország sok esetben szigorúbb szabályokkal rendelkezett, mint mondjuk az uniós szabályok. Igaz, voltak ilyen esetek egyes határértékek tekintetében, de sokkal több esetben meg sokkal enyhébbek voltak. Tehát azért ez egy kétoldalú folyamat. Fenntartani olyan szabályokat, meg szabályozókat, amelyek az egyébkénti uniós szabályoknál szigorúbbak, nem olyan egyszerű. Én igyekszem, meg törekszem, csak látom a magyar ipar nagyon heves reakcióit, amikor akadnak olyan szabályaink, amelyek enyhébbek valamelyik uniós tagállamban.

Vagy itt vannak olyan közgazdasági szabályozók, amelyeket pár évvel ezelőtt vezettünk be, például a környezetterhelési díjat, az uniós tagországok messze kisebbségében vannak hasonló típusú szabályozók, mint nálunk. Tehát nagyon korszerűvé tettük ezt a magyar rendszert, és látjuk a működés pozitív hatásait is. Az ipar panaszait pedig szívesen odaadom a képviselő úrnak is... (Ékes József közbeszólása.). Az MGYOSZ még egy elemzést is csinált...

ELNÖK: A képviselő úr szót kért? (Ékes József: Nem.) A miniszter úrnál van a szó.

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Ilyen a szellemi dialógus...

ELNÖK: Csak hát egy Parlamentben vagyunk!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: És végül az egyetlen dolog, amire reagálni szeretnék, a GMO-kérdés.

Magyarország, és ez nem szerepelt napirenden, de uniós ügy, amit a bizottság számára azért muszáj megemlíteni, szerintem valóban történelmi precedensszerű sikert ért el GMO-ügyben. Hogy a Bizottság javaslatával szemben mozgósítani tudtunk 21 másik tagállamot - velünk együtt 22 szavazott a Bizottsággal szemben, nem tartózkodott, mint mondjuk Románia, meg a 4 mellette szavazó -, ennél az én egyik legsúlyosabb érvem - hiszen itt elmondhatom őszintén, hogy én nagyon intenzíven lobbiztam Gráf miniszter úrral együtt is a szavazók körében, de végül a környezetvédelmi miniszterek szavaztak -, hogy minden személyes kapcsolatot, charme-ot és nem mondom, hogy pálinkát vagy mit kellett bevetni ahhoz, hogy valóban így süljön el ez a dolog.

Ez egy sokkal nagyobb horderejű kérdés, amiben a mellénk álló országok - és voltak közöttük a GMO-t a saját területükön engedélyező országok is - mellénk álltak, ez egy nagyon nagy siker, és ebben a sikerben része volt annak, hogy én azzal is tudtam érvelni, hogy egy tagországnak adassék meg az a jog, hogy a szuverenitását gyakorolja.

Nyilván ez egy nagyon ellentmondásos kérdés, de az, hogy a magyar parlament 5 pártja együtt egy ügy mellé állt, ez számomra az egyik legkomolyabb érv volt ebben a Bizottság előtt folytatott vitában. Tehát ha összefognak az ország jeles politikai erői, akkor európai szinten is lehet sikereket elérni, meg a környezeti ügyekben is.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr!

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést az előbbi közbeszólásért, jó szándékú volt... (Dr. Persányi Miklós: Így van!)

Én magam is ismerem a REACH kérdését, hogy az Európai Parlamenten belül a gazdasági lobbi micsoda hihetetlen nyomást helyezett az európai parlamenti képviselőkre, a Bizottságra, de az Európai Parlament tulajdonképpen mégis képes volt egy ilyen törvényt megalkotni.

A GMO-val kapcsolatban én magam is az egyik kezdeményezője és aláírója voltam az országgyűlési határozatnak, ott is elmondtuk ezt, és tulajdonképpen számos példát lehetne produkálni az Európai Parlamenten belül, ha Magyarország kezdeményezőbben lépne fel bizonyos kérdésekben. Sokkal gyorsabban maga mellé tudna állítani más országokból is olyan pozitív véleményt, amivel adott esetben mint kezdeményező, sokkal több sikert el tudna érni akár a környezetvédelem területén, akár más területen, akár az agrárágazat területén is.

A GMO kérdése erre óriási példa, és ha kezdeményezők vagyunk, akkor meg tudunk fordítani bizonyos európai uniós más véleményeket, és szerintem a környezetvédelem területén is egyre hatékonyabbá kell tenni ezt a kérdést. Azért mondom, hogy az osztrák problémát is az Unió elé kell vinni, nem kell hagyni ezt a kérdést.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Magyarország környezeti ügyekben nagyon kezdeményezően lép fel az Európai Unióban, ezt tényekkel lehet bizonyítani.

Tehát ajánlom, ezt akár a Tanács-ülések jegyzőkönyveiben tetten lehet érni, más ügyekben, elkezdve onnan, hogy a REACH-ügyben az egyik magyar javaslat kapcsán, ami egy magyar-brit közös javaslat volt, a megállapodás egyik oszlopa OSOR, most nem akarom itt részletesen kifejteni, hogy van a "One Substance-One Registration" című elv bevétele és kidolgozása -, de ugyanígy a bányászati hulladékokkal kapcsolatos kérdésben is rendkívüli intenzitással lépett fel Magyarország.

Jóllehet ott azért nagyon sok mindent sikerült elérni, de a végén a döntést mégsem szavaztam meg a Tanács ülésén, mert azt mondtam, éppen a verespataki ügyeket szemünk előtt tartva, hogy ott a mi számunkra egy még komolyabb, még súlyosabb garanciarendszer lett volna szükséges. De például abban el tudtuk érni a ciántartalom megfelelő, alacsony szintre vételét.

Hogy 10 milligrammra vitték le 50 milligramm helyett, ez a verespataki projekt esetében gyakorlatilag azt jelenti, hogyha ki tudjuk húzni odáig az engedélyezést, ami 2008-ban végre életbe lép, a projekt rentabilitása rendül meg. Vagy ott van a fürdővizek minőségével kapcsolatos direktíva, vagy a felszín alatti vizekre vonatkozó direktívával kapcsolatos tárgyalások.

Tehát én valóban azt tudom mondani arra, amit ön mondott, hogy mi is kialakítói és alkotói vagyunk az EU-szabályoknak, és Magyarország az új tagállamok között az egyik, vagy talán a legaktívabb ebben a folyamatban. Nyilván nem akkora súllyal, mint a lengyelek, akik sokszor alkalmazzák akár az obstrukciót is, de úgy vélem, ebben tételesen számon kérhetőek és elszámoltathatóak vagyunk, és nagyon pozitív az eredmény - tessék alaposan megnézni!

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az ügyrendünk szerint egy ellenzéki képviselőt egy kormánypárti képviselő követ. Felolvasnám a sorrendet, lehet persze cserélni, aki úgy gondolja. Nálam Molnár Csaba, Firtl alelnök úr, Hegyi Gyula, Olajos Péter, Braun Márton szerepel a listán. (Dr. Molnár Csaba: Tessék, Hegyi Gyula!) Akkor cserével Hegyi Gyula következik.

HEGYI GYULA európai parlamenti képviselő (Európai Szocialisták Pártja): Elnézést kérek, hogy így kértem szót, de "sárga" héten vagyunk, amikor elég sok más találkozó is van, de nagyon örülök, hogy részt vehetek az ülésen, és köszönöm Csabának a lehetőséget. Négy perc után állítson le az elnök úr.

Arról szeretnék most csak beszélni, ami az úgynevezett környezetvédelmi sérelmeink kezelése az Európai Parlamenten belül. Sok minden máshoz, amit a miniszter úr mondott, képviselőként természetesen hozzájárultunk. Alapvetően háromféle joghelyzet van. Az első a német szemét ügye, amikor létező uniós jogszabályok vannak, amelyeket egyszerűen be kell tartatni.

Kis túlzással azt lehet mondani, hogy a gyilkosságot minden államban büntetik, ennek ellenére minden államban előfordulnak. Amikor volt a hulladék szállításáról szóló direktíva - nem akarom magamat fényezni, de én adtam be, és aztán más képviselők támogatták ezt a javaslatot, amely előírja a szemétszállítások fizikai ellenőrzését is, véletlenszerű fizikai ellenőrzését -, Oláh Lajos magyar képviselő ehhez hozzátette azt a nagyon helyes javaslatot, hogy kívülről is meg kellene jelölni a hulladékszállítmányokat, hogy a fizikai ellenőrzés könnyebbé váljék. Ebben a helyzetben a létező jogszabályokat kell betartani, betartatni.

A hulladékégető - ahogy miniszter úr nagyon helyesen mondta - egy határeset, nemcsak azért, mert a határon van, hanem jogilag is határeset. Az Espoo-i egyezmény szerint valóban Magyarországot is tájékoztatni kell a kockázatról, nem biztos, hogy minden jogszabály a hulladékégető ellen szól. Azt azonban szeretném mondani, hogy múlt héten Olajos Péter is ott volt, amikor a környezetvédelmi bizottság ülésén fölvetettem Stavros Dimas biztos úrnak ezt a problémát, akkor ő azt válaszolta, hogy nem is hallott még a kérdésről. Én azt gondolom, és ezt tudom csak mondani - ezt mondtam a szentgotthárdiaknak is -, hogy egy dolog, hogy a kormány nagyon helyesen föllép, másik dolog, hogy az európai parlamenti képviselők lobbiznak, de legalább ilyen fontos a lakossági nyomásgyakorlás is. Az Európai Parlamentnek van petíciós bizottsága, a biztosnak van irodája, ahova be lehet panaszokat adni. Minél szélesebb a nyomásgyakorlás, annál valószínűbb a siker. A Verespatak példája - ahol a román zöldekkel együttműködök - azt mutatja, hogy ha az osztrák zöldekkel együtt lépnek fel a magyarországi zöldek Brüsszelben, sokkal nagyobb sikert tudnak elérni.

A harmadik kérdés pedig az a helyzet, ahol nincs jelenleg európai uniós jogszabály, közös politika, ez amit a bevezetőben elnök úr említett, az autóadózás kérdése, de aztán végül is nem tértünk ki rá. Nem kis részben a magyar biztos, Kovács László aktív közreműködésének megfelelően 2012-től egységes autóadó lesz Európában, és ennek 50 százaléka az autó környezeti kibocsátásától fog függeni. Ez egy nagyon jó lépés előre. Az igazán nagy lépés az lenne, ha sikerülne még tovább előre mennünk, és egy egységes európai ökoadórendszert bevezetni a 2010-es évek közepén. Magyarország ebben minden tekintetben érdekelt.

Az energia tekintetében pedig teljesen egyetértek miniszter úrral abban - konkrétan nem így mondta -, hogy nincs egyetlen csodamegoldás, az energiamix, sokféle energia együttes alkalmazása az, ami előrelépést jelent. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: A tagállamok közötti vitában vajon hová kellene fordulni: Brüsszelhez, az ENSZ-hez, a római pápához vagy még annál feljebb is? Ebben mindig fölrónak a kormánynak nagyon sok mindent, de a kormány jogszabályok szerint és a diplomáciai rendben tud működni. Nyilván megvannak azok a közlekedési módok, ahogy szuverén országok egymással kommunikálnak. Nyilván lehet verni az asztalt, hogy márpedig a kormány ezt tegye. A rendszerváltás kezdetéről a minap olvastam újra egy parlamenti határozatot, amelyben olyan feladatok voltak a kormánynak kiróva, hogy állapodjon meg Szlovákiával és Ausztriával a vízlépcső kérdésében.

Mind a mai napig nem állapodott meg, nem azért, mert nem akart, hanem mert a másik fél, egy másik szuverén egy másik álláspontot képviselt. De a tagállamok közötti vitában én azt tapasztalom, hogy jóllehet inkább informálisan, mint formálisan a Bizottsághoz ugyan fordulunk, de a Bizottság illetékesség híján ezt visszautalja, és azt mondja, hogy tessék eljárni az európai jogrend keretei között, a jogrend adta lehetőségekkel.

Én úgy vélem, hogy a legfontosabb itt is a dialógus, a kétoldalú megállapodásra való törekvés, és ezt addig kell vinni, ameddig lehet, ha pedig elfogy ez a pálya, akkor meg kell nézni, hogy az európai jogrend még milyen kiutakat ad. Szóval ez nem úgy megy, mint ahogy az ötvenes években, hogy majd elmegyek a pártbizottságra panaszkodni. Brüsszel nem tudja ugyanezt a szerepet betölteni, hanem, ha nem fogunk tudni megállapodásra jutni, és tudunk megfelelő európai direktívákat citálni, és nem történnek meg azok a lépések, amiket elvárunk, és valóban beleütközik európai szabályokba, akkor bizony Ausztriát jogszerűen citálhatjuk az Európai Bíróságra. De én úgy vélem, erre nem lesz szükség, mert ismétlem, két, egymással baráti viszonyban lévő, egy közösségen belül működő országban nem feltétlenül válik ez a lépés szükségessé. Én örülnék, ha ezt el lehetne kerülni, de ez az ultima ratio.

A másik kérdés az adózás. Az autóadót említette képviselő úr. Másfél hete vettem részt az első brüsszeli adófórumon, amelyet a környezetvédelmi és az adóügyi biztos együtt szerveztek. Itt az egyetlen kelet-európai megszólalóként az előadók között én is az adórendszernek egy olyan átalakítását szorgalmaztam, amely az élőmunka és a vállalkozások terheit jelentősen csökkentené, ezzel is segítve a foglalkoztatást és a versenyképességet, de a másik oldalon a helyükbe az állami bevételek pótlására meg kell keresni azokat az adónemeket, amelyek környezeti szempontból is előnyöket jelentenek. Nyilván ezeknél még ott van a társadalmi igazságosság szempontja is, és ez össze is kapcsolható.

Tehát én úgy vélem, hogy ezt a magyar adórendszernek a soron lévő reformja folyamán egy kulcsfontosságú gondolatként kell emlegetni, és örömömre szolgált, hogy ugyanezt a gondolatot hallottam azóta a pénzügyminiszter szájából éppúgy, mint a költségvetési bizottság ellenzéki elnökének a szájából, aki egyébként ugyancsak jelen volt a brüsszeli adófórumon.

ELNÖK: Képviselő úr?

HEGYI GYULA európai parlamenti képviselő (Európai Szocialisták Pártja): Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem az ülésen. Elnézést, de el kell mennem. Ennyi az összes megjegyzésem.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Érezze jól magát, ahová megy! A következő felszólalónk Firtl Mátyás alelnök úr. Tessék parancsolni!

FIRTL MÁTYÁS (KDNP), a bizottság alelnöke: Miniszter Úr! Elnök Úr! Az első órában nagyon részletesen megtörtént a felvezetés arról, hogy a Rábával kapcsolatban mi minden történt, de ahogy miniszter úr is fogalmazott, én is szeretném elmondani, hogy az ön minisztersége alatt végig, de azt megelőzően is a Rába kérdése terítéken volt, ez egy 6 éves problémakör, és gyakorlatilag egy lépést nem tettünk előre.

Ahogy ön is fogalmazott, a Rábánál többféle szennyezés van, olajszennyezés, sószennyezés, bőrgyárak szennyezése, és ez nemcsak azt jelenti, hogy szennyezés van a Rábán, hanem egy olyan problémát vet fel az abban a térségben élők számára, hogy nem megfelelően tudják a turizmust, a gazdasági turizmust fejleszteni, mert ez az egyetlen vadvízi folyó tönkremegy, nem lehet azokra a projektekre hasznosítani, amire szerették volna az ott élők.

Ön úgy fogalmazott, hogy mindenkinek meg kell tenni, amit meg tud tenni. Én szeretném elmondani, hogy éveken keresztül rotációban ennek a nyugat-dunántúli régiónak soros elnöke is voltam, és csak azt tudom mondani, hogy az osztrák fél bizony eljátssza azt a játékot, hogy beszélgetünk, beszélgetünk, és a lignitkérdésben elérte, amit el akart érni, mert valóban elérte. Egy porondon táncolva Markó elnök úrral, aki akkor volt Vas megye elnöke, mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a lignitdolog úgy süljön el, ahogy az osztrákoknak megfelelő, egyetértve természetesen azzal, hogy az Őrségben, Vas megyében nem kell egy ilyen tájsebet alkotni. De ezzel együtt ez egy lehetőség az elkövetkező időben, hogy elő lehet húzni egy ilyen kártyát, amikor nem vagyunk képesek egy lépést sem előre jutni, mert nem tudunk előre jutni.

Ahogy Ékes képviselő úr is mondta, igenis nekünk a brüsszeli képviselőket is kérni kell, hogy segítsenek ebben a kérdésben, amit meg is tesznek, mert a legjobb tudomásom szerint holnap éppen Eisenstadtban lesznek, és meg fogják tenni a figyelemfelhívást, ha már kiderült Hegyi képviselő úrtól, mintha nem is lehetne, de akkor nem tudom, honnan tudnak a másikok a dologról.

Márpedig ez egy olyan kérdés, amiben, ön úgy fogalmazott, hogy a civilek működjenek együtt. Igenis együttműködik az osztrák civil partner, meg a magyar civil partner, közös tüntetések vannak. Az más kérdés, hogy valami oknál fogva ez nem jut el azokra a szintekre, ahol a megfelelő döntéseket meg kellene hozni, hiszen az azon térségben élő embereknek ebből kára van.

Ki fog azzal foglalkozni, hogy ezek a károk, a most már lassan 1 évtizede húzódó károk hogyan térülnek meg ezeknek az embereknek? Hogyan történik meg a rehabilitáció akkor, amikor még mindig azzal foglalkozunk, amit ön is mondott - ezt szokta mondani a szerb tartományfőnök az eurorégiós üléseken -, hogy a bécsi egyetemet megbízták, és a bécsi egyetem majd megadja a választ? Most is ott tartunk, 6 év után, hogy a bécsi egyetem véleményére várunk, aztán majd meglátjuk, hogy mi történik.

Aztán még azt is szokta mondani Niessl tartományfőnök úr, hogy Steiermark szennyezi jobban, és majd bíróságra viszik az ügyet, hogy egymás között eldöntsék, kitől származik a nagyobb szennyezés. Szóval ez egy olyan kérdés, hogy lehet azt mondani, hogy mi megpróbáljuk régiós szinten szóvá tenni ezeket a kérdéseket, de látszik, hogy a tartományfőnök úr elmegy mondjuk Gusenbauer kancellárhoz, aki megjelenik Magyarországon, hogy akkor most áttérünk a szemétégetőre. Itt megegyeznek abban, vagy legalábbis önök tudomásul veszik azt, hogy egy 200 ezer tonna kapacitású szemétégetőt építhetnek a határtól 100 méterre. Ez alapvetően egy olyan kérdés, amiben erős a lobbi.

Én ezt szintén felvetettem a tartományfőnök úrnak, és azt mondta, hogy ez egy 100 millió eurós projekt. Tetszenek tudni, hogy mi van a háttérben: a 100 millió eurós projektet kell valamilyen úton-módon megvalósítani.

Mélységesen egyetértek az elnök úrral abban, amit a Verespatak kérdéséről mondott. Ugyanezt teszi Niessl tartományfőnök úr, amikor kitünteti a Győr-Moson-Sopron megyei térség prominens vezetőit, akik az eurorégió tanácsülésein ugyan nem igazán vettek részt, de egy jó taktikai húzással mégiscsak próbálják előkészíteni az érvrendszerüket. Nem akarom itt nevesíteni, de kitüntet egy-két volt tartományi vezetőt. Tehát a probléma kísértetiesen hasonlít arra a kérdéskörre, amit itt az elnök úr is megfogalmazott Verespatak ügyében.

Tehát én azt tudom mondani, azt az érvet is elmondta nekem a tartományfőnök úr, hogy ez a projekt, mármint a szemétégető ügye egyelőre nincs abban az állapotban, hogy a jogi betekintésre egyáltalán szükség van. De most már boldog, boldogtalan ezzel foglalkozik, és ez látható, hogy a saját emberei, tartományi zöldjei tiltakoznak ez ellen, hiszen Ausztriában nem termelődik meg 200 ezer tonna hulladék, amit ott el akarnak égetni, vagy legalábbis Burgenland tartományban végképp nem.

(Az elnök jelzi az időkeret leteltét.)

Máris befejezem, még egy gondolatot az előzőekhez, amit Ékes képviselőtársam megfogalmazott, és a miniszter úr is szólt a megújuló energiaforrásokról, hogy a szélenergiának nincsen puffertartaléka és egyebek. Talán azon is el kellene gondolkodni, hogy valami olyan lehetőséget nézzünk, hogy van-e olyan természeti adottságunk, hogy puffertárolót tudjunk építeni, utána a hőszivattyúkra, vagy a nagyon hasznos, a már 80-90 százalékos hatásfokkal működő kazánokra tudjunk lehetőséget biztosítani a környezetvédelmi projekten keresztül is.

Ezzel tulajdonképpen elő tudnánk segíteni azt, hogy foglalkoztatást növelünk, mert akik ebben vesznek részt, azok biztos lehetőséget kapnának erre. A biomassza, a biogáz, a gázmotoros lehetőségek is mind-mind finanszírozhatóak lennének a környezetvédelmi projektből. Tehát én azt tudom mondani, hogy ez valóban közös érdek, mi magunk a régióban megpróbáljuk megtenni, amit lehet, de ehhez kell az a támogatás is, amit a kormányzat, illetve ha úgy tetszik: a parlament is hatékonyabban meg tud valósítani.

Még egy gondolatot azért elmondanék, hogy az osztrákok, ha olyan az érdekük, akkor már a Fertő vízpótlását is előtérbe helyezik a Rábából, vagy éppen a Dunából. Ilyeneket erőltetnek, és nagyon meg tudják valósítani az érdekérvényesítésüket, amit mi, fordított irányban, nem tudunk. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm, alelnök úr. Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Csak egyet tudok érteni a képviselő úrral, valóban csak akkor van remény sikerre, ha mindenki minden szinten teszi a maga dolgát.

Ahogy az elnök úr említette, ahogy a helyi önkormányzatok vagy a regionális társulások is fellépnek ebben az ügyben, ahogy a civilek fellépnek ebben az ügyben, ahogy a kormányon belül a Környezetvédelmi Minisztériumnak, meg a Külügyminisztériumnak ugyanúgy meg kell tennie azt a lépést, amit neki kell megtennie, ugyanúgy nagyon fontos, és az elnök úr a bevezetőjében arról beszélt, hogy a parlamentnek is van ebben tennivalója.

Ezért én hasznosnak érzem, hogy ez a bizottság napirendjén szerepel, mert ennek is van jelentősége. Ahogy az osztrák parlamentben is felvetik ezeket a kérdéseket, tehát például a Zöld Párt egyik képviselője rendszeresen interpellálja ebben az ügyben az osztrák környezetvédelmi minisztert, és nyilván ebben is van együttműködés a magyar zöldaktivisták és az ottani zöldaktivisták körében.

Ha a képviselő úr megengedi, hogy azért nyilván árnyaltan nézzük a képet, mert a képviselő úr is két lábbal áll a talajon, és tudja azt, hogy ezzel együtt meghatározott technológiája van ennek az országok közötti dialógusnak a kormányok szintjén. Én szívesen odaadom azt a levelet, amit nekem írt február 12-én az osztrák kollégám, ez nem egy szép levél. Aztán ott van az a levél, amit én írtam neki vissza, ez sem egy szép levél.

Azért hadd utaljak arra vissza, hogy elsődleges az együttműködés, és nyilván nem a fenyegetőzés. Nem véletlenül említettem a bevezetőmben, hogy én azt látom, hogy az osztrák fél eddigi magatartása, még akkor is, ha a Rába problémájával már 6 éve küszködünk, most azért minőségében megváltozott. Van egyfajta tényleges cselekvés, és erre tényleg allokáltak szövetségi forrásokat, de nagyon mereven értelmezve - most hogy kibúvóként használva-e, vagy ténylegesen bemutatva - használják azokat a jogi kiskapukat és kibúvókat, amik ezekben az ügyekben azért fennállnak. Tehát hogy a szövetségi kormánynak korlátozott az eljárási lehetősége, mert tartományi szintre vannak allokálva a környezeti hatósági szerepek.

A tartományok egymásra mutogatnak, az egyik a másikra, és megint jön a kérdés, hogy akkor most pontosan mi is okozza a szennyezést, meg a végeredményt. Erre mi nyilván sommás választ adunk, hogy mi csak azt látjuk, hogy mi jelenik meg nálunk, hogy érzékeljük azt, hogy van vízminőségromlás a Rábán, ezt adatokkal alá tudjuk támasztani - ezt az adathalmazt az osztrákok sem kérdőjelezik meg -, és ennek alapján nekünk van jogunk fellépni és eljárni.

De meg kell mondanom, azért Ausztriában járva - a nyugati határszélen magam is elég sokszor meg szoktam fordulni - elmentem, és megnéztem ezt. Bizony a Lafnitz - ott nem Lapincs, hanem Lafnitz - még a határtól 20-25 kilométerre is bőségesen habzik. Tehát nem kell nekik eljönni Szentgotthárdra, hogy ez őket ott nem zavarja.

Ennek alapján ilyeneket ír a levelében, az egyébként nagyon kedves kollégám, hogy: "jelenlegi tudásszintünk alapján csupán esztétikailag hátrányosnak minősülő, lokálisan fellépő Rába-habzás" - így minősíti. És inkább már ez az érdekes, hogy: "amint azt legutóbb kifejtettük, a habzásra sem nemzeti, sem európai szinten nem létezik jogilag kötelező vízminőségi előírás. Ugyanez vonatkozik a Rába vízfolyás sótartalmára is. Így a jogállami alapelveknek megfelelő megoldást csak az üzemekkel közösen találhatunk."

Aztán leírja, hogy ez mennyire nem egyszerű. Ezzel együtt én valóban arra szeretnék visszautalni, hogy jogállami keretek között és békeidőben meglehetősen korlátozott az a lépéslehetőség, amit itt gyakorolhatunk, de ami lehetséges - annak a határáig, meg olykor kicsit még azokat is feszegetve megyünk el ezekben az intézkedésekben. Én szívesen odaadom ezt a levelet, mert nagyon tanulságos, a mienk is.

ELNÖK: Köszönöm. Azt javaslom, hogy most ne csak a képviselő úr kapja meg, akkor a bizottságnak nagyon szívesen kiosztjuk. (Dr. Persányi Miklós: Jó.)

Az elhangzottak alapján egyébként lesz egy javaslatom a bizottság részére a napirendi pontunk végén, de most az alelnök urat illeti a szó.

FIRTL MÁTYÁS (KDNP), a bizottság alelnöke: Nagyon rövid leszek, mert az idő halad. Én csak azt tudom mondani, hogy 6 éve húzódik ez az ügy, próbáljunk valamit előrelépni ebben a kérdésben, mert nem tudunk előbbre jutni, ezt lehet látni.

Amit a miniszter úr most idézett ebből a levélből, ebből is pontosan az derül ki, hogy nagyon-nagyon nehezen fogunk tudni ezen a téren előrejutni.

Miniszter úr is azzal kezdte, hogy egyetértünk. Igen, egyetértünk, csak sajnos nem jutunk tovább ebben a kérdésben.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kíván reagálni? (Dr. Persányi Miklós nemet int.) Jelzik nekem, hogy a miniszter úrnak 11 óra 15 perckor kellene elmennie. Nincs olyan sok hozzászóló: Molnár Csaba, Olajos Péter, Braun Márton. Nem tudom, lehet-e egy kis késés, bár nem tudom, hova megy, ha a római pápához, akkor nem javasolnám. (Dr. Persányi Miklós: Egy kicsi.) Köszönöm szépen. Molnár Csaba képviselő úr következik.

DR. MOLNÁR CSABA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel a miniszter úr nagyon siet, megpróbálom az öt percemet se kihasználni, ami egyébként rendelkezésemre állna. Én is ezzel az üggyel, amivel az előbb az alelnök úr foglalkozott, a magyar-osztrák relációban történő környezetszennyezéssel kapcsolatban szeretnék néhány dolgot mondani. A Rábával kapcsolatban nagyon örülök annak, hogy a miniszter úr hangsúlyozottan és kifejezetten foglalkozik a Rába sóterhelésével. Azért fontos ez, mert azt vesszük észre, hogy mind a politikai közbeszédben, mind pedig a sajtóban kifejezetten csak a Rába habzásával foglalkoznak, márpedig a Rába habázása bármennyire csúnya, bármennyire környezetszennyező is, meg sem közelíti azt a környezetszennyezést, amit a geotermikus erőmű általi sókibocsátás okoz. Ez utóbbi esetben ugyanis naponta több tonna geotermikus só kerül a Lapincsba és azon keresztül a Rábába, aminek egyértelmű és nagyon durva környezetszennyező hatásai vannak, míg a habzás egy jóval csekélyebb, bár számunkra szintén fontos környezeti terhelést jelent.

Ebben az ügyben kellene szerintünk, a régióban élők szerint elsősorban előrelépést elérni már csak azért is, mert normál esetben egy geotermikus erőműben a felhasznált vizet annak sótartalmával együtt visszasajtolják oda, ahonnan azt nyerték. Teljesen abnormális történet, és meglehetősen furcsa, hogy a geotermikus energiában már elhasznált vizet a sóval együtt utána egy folyóba beleengedik. Ez egy nagyon komoly környezetszennyezés.

A másik, amiről beszélni szeretnék, a tervezett heiligenkreuzi szemétégető. Mikor ezzel kapcsolatban tárgyalunk Burgenlandban, alapvetően két dolgot hallunk. Az egyik az, hogy Bécs belvárosában is van egy ilyen erőmű, ami ráadásul még nem is ennyire modern, mint ez, bent van a belvárosban, nem zavar senkit, milyen jó az az erőmű, nem tudják, hogy a magyaroknak mi ezzel kapcsolatban a problémájuk. Készséggel elhiszem, mert nem értek hozzá, hogy ennek az erőműnek a tornyából, amit itt majd esetleg felépül, ózondús oxigén fog Magyarország felé jönni, két problémám viszont van, mert ez két tény. Az egyik az, hogy az uralkodó szélirány, az északnyugati mi felénk fúj. Őket biztos, hogy nem fogja zavarni, ha megépül ez a heiligenkreuzi erőmű, hiszen egyértelmű, hogy a szélirány alapján Szentgotthárd és környéke kapná meg ezt az esetleges terhelést.

A másik tény pedig az, hogy alig 300 méterre lenne a határtól, illetve Szentgotthárdtól, az ottani magyar várostól. Ha ez nem szennyező - amit egyébként nem tudunk megítélni -, akkor is rendkívül barátságtalan nemzetközi kapcsolatokban az, hogy közvetlenül a magyar határon szeretnének, ráadásul az uralkodó széliránynál, ami Magyarország felé fúj, felépíteni egy szemétégetőt.

A másik, amit mindig hallunk a bécsi belvárosi erőművön kívül, hogy nincs semmi probléma, hiszen még az engedélyezés sem indult el, a projekt tervezési állapotban van, nem tudják, hogy mi ez az izgalmi állapot Magyarországon, majd az engedélyezés során kiderül, hogy ez tényleg környezetszennyező vagy nem.

Miniszter úr az előbb mondta, hogy mindenki tegye a dolgát ebben az ügyben. Én is mint a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmentem Niessl tartományfőnök úrhoz Kismartonba, és azt mondtam a tartományfőnök úrnak, hogy ha csak az engedélyezés folyamatánál járnak, akkor borzasztó egyszerű a dolog, bizonyítsák be számunkra, hogy itt semmiféle probléma nincsen, bizonyítsák be azzal, hogy bevonják a folyamatba a magyar környezetvédőket, bizonyítsák be azzal, hogy bevonják a magyar tudományos szférát, például az egyetemeket, és bizonyítsák be azzal, hogy bevonják a határ innenső oldalán lévő érintett városok polgármestereit. Mert ha ők folyamatosan bent vannak ebben az eljárásban, ha ők ezt végig látják, akkor lehet egyértelműen azt mondani, hogy környezetszennyező lesz vagy nem ez a tervezett szemétégető.

Elnök úrnak mondom egy fél mondatban, hogy az ezt követő sajtótájékoztatón én is az atomerőműves példával éltem, tehát úgy néz ki, együtt mozgunk, hogy van értelme annak, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen hangosan tiltakozik egy atomerőmű ellen Ausztria, és mikor őt ez a történet annyira nem érinti, akkor már ez a környezeti elkötelezettsége nincsen meg. Ez nagyon hatásos tud lenni.

A másik, amit hallunk ezzel kapcsolatban - és erre már elnök úr korábban utalt -, hogy nem is Burgenlandból érkezik a szennyezés zöme, hanem Stájerországból, foglalkozzunk vele külön-külön, ugyanúgy, mint a német ügyben, próbáljuk meg ezt megoldani a szövetségi tartományok szintjén. Ez borzasztó nehézzé teszi ezt a történetet. Én azt mondtam, és mikor Gusenbauer kancellár úrral sikerült találkoznom, azt mondtam, hogy borzasztó egyszerű a kérésünk, ez pedig úgy szól, hogy azok a rendkívül szigorú környezetvédelmi normák, amiket az osztrákok magukkal kapcsolatban érvényesítenek, amikre egyrészt büszkék, másrészt lényegesen szigorúbbak annál, mint amit az európai uniós szabályok előírnak, érvényesítsék a határon átnyúló szennyezés tekintetében is. Amit kötelezőnek tartanak magukra nézve, és rendkívül büszkék rá, ugyanolyan szigorúan tartsák kötelezőnek akkor is, ha ennek a szennyezésnek vagy esetleges szennyezésnek az érintettje Magyarország lenne. (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.)

Néhány kérdést hadd tegyek fel a miniszter úrnak, hiszen van néhány aktuális dolog is.

ELNÖK: Nagyon röviden, képviselő úr, mert az öt perce lejárt.

DR. MOLNÁR CSABA (MSZP): Igen, nagyon röviden. Az egyik az, hogy tegnap informálódtam, és azt mondták, hogy a szemrevételezés alapján az utóbbi időben csökkent a habzás a Rábán. Mi lehet ennek az oka? Történt-e már olyan lépés, amiről mi nem tudunk, ami miatt ez a javulás észlelhető? A másik: igaz-e, hogy a vegyszerek használatát szabályozó és engedélyező uniós jegyzékről lekerült a Rába habzását okozó vegyszer, ez a naftalin-szulfonát elnevezésű valami? A harmadik kérdésem az lenne: mit tesz a magyar kormány, illetve a miniszter úr akkor, ha eredménytelenül telik el az a határidő, amit megszabtunk az osztrákoknak?

Tényleg csak fél mondat: Firtl alelnök úrnak szeretném jelezni, hogy én ott voltam azon a tanácskozáson, ahol Gusenbauer kancellár úrral találkozott a magyar miniszterelnök, sőt, én képviseltem a magyar álláspontot, semmi olyasmi nem hangzott el, amit alelnök úr mondott, tehát nem volt olyan, hogy itt mi megegyeztünk volna az osztrákokkal, vagy akár tudomásul vettük volna ezt a történetet. Köszönöm. (Firtl Mátyás jelentkezik.)

ELNÖK: Egy fél perc, alelnök úr.

FIRTL MÁTYÁS (KDNP), a bizottság alelnöke: Arra alapozom, hogy Kovács Kálmán államtitkár úr a magyar parlamentben kérdésre azt válaszolta, hogy bizony meg fog épülni, de olyan paraméterekkel épül meg, ami semmilyen szennyezést nem fog okozni Magyarország számára. Kedves Csaba, ezt mondta az államtitkár úr a magyar parlamentben a vasvári képviselő úrnak, Németh Zsoltnak.

DR. MOLNÁR CSABA (MSZP): Tényleg csak egy rövid fél mondatot. Én nem ezt cáfolom, hanem azt, hogy a Gusenbauer-Gyurcsány találkozón ilyen megállapodás született volna. Ilyen megállapodás nem született. Ott voltam, nem láttam ilyet.

ELNÖK: Tessék parancsolni! Ki akar még szólni? Tessék! Tessék! Hátulról is lehet! (Derültség.) Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: A sóterhelés valóban egy olyan ügy, amelynek komolyabbak az ökológiai következményei, mint a habzásnak, és tényleg muszáj ezzel foglalkozni. Hogy a kép még színesebb legyen, Burgenland közigazgatási perben áll Stiriával - Stájerországgal, hogy még szebb legyen -, és ennek a pernek sem látjuk még a kimenetelét, de egy jogállam, úgy tűnik, hogy így működik, amikor működik, ott maguk között sem olyan könnyen tudnak rendet teremteni.

Hozzá kell tenni, hogy például ennek a fűtőműnek annak idején az engedélyét úgy adták ki, hogy vissza fogják sajtolni a termálvizet, és nem engedik be a Rábába. Tehát ennek a pernek bőséggel van jogalapja. Szenvedő alanya ugyanúgy Burgenland, mint ahogy Magyarország is. Én a magam részéről, hogy a hatásokat is jobban lássuk, a tavalyi évben egy halfaunisztikai vizsgálatsorozatot is indítottam, amelyet idén is folytatni akarunk, hogy egyáltalán lássuk azt, hogy van-e objektív tudományos alapja a mi állításunknak, miszerint - és ezt bizonyítani is tudjuk majd az osztrák fél számára egy esetleges későbbi jogi procedúrában - itt bizony káros változások történnek. Paramétereket tudunk mérni, például a kémiai oxigénigény című vízminőségi egyik legfőbb mutató romlást mutat ahhoz képest, amikor a bőrgyár működött.

Habzás mikor van, mikor nincs? Szerintem itt több tényezőt kell figyelni. Az egyik az, hogy ennek vannak viszonylag természetes okai, tehát ha nagyobb a vízhozam, akkor valószínűleg kevésbé van jelen a habzás, mint amikor nagyobb a töménység, attól függően, hogy milyen gyártástechnológiát használnak a bőrgyárban vagy a bőrgyárakban, mert három bőrgyárról beszélünk.

Hadd tegyem mellé, de ezt inkább informálisan tudjuk, hogy azért az utóbbi hónapokbeli intenzív fellépés a magyar fél részéről és a bécsi szövetségi minisztérium részéről is, azok a tárgyalások, amelyeket ott a gyárakkal is folytatnak, azért a kibocsátó szempontjából is nagyobb fegyelmet eredményezhettek. Tehát lehet, hogy ennek van egy ilyen látható jele.

A másik kérdés a szemétégetővel kapcsolatos engedélyezési eljárás, amelyben részben az Espoo-i egyezmény, részben más nemzetközi megállapodás alapján - de különösképpen az Espoo-i egyezmény az - egy szomszédos ország részt vehet egy környezetre kockázatot jelentő beruházás környezeti hatásvizsgálati eljárásában. Erre a mi jogunk megadatik az Espoo-i egyezményben, és körülbelül egy évvel ezelőtt már jeleztük, hogy ezzel a joggal élni akarunk. Tehát mi az ügyfélként való magyar részvétel igényét bejelentettük az osztrák fél számára.

Jött egy megnyugtató válasz, hogy mihelyt az eljárás megkezdődik, a magyar felet be fogják vonni. Hadd emlékeztessek arra, hogy azért az elmúlt esztendőkben több ilyen eljárás részese volt Magyarország, érdekes módon korábban soha, de az utóbbi 2-3 évben ebben nagyon intenzíven jelen voltunk.

A verespataki beruházással kapcsolatos hatásvizsgálati procedúrának nemcsak a magyar szakmai oldala, hanem a közmeghallgatásai is nagyon nagy nyilvánosságot kaptak. És szerintem ezeknek is nagy súlya van a végleges román álláspont kialakításában.

A horvát fél a Novo Virje-i erőmű Dráván történő létesítése dolgában vonta be, szintén a kezdeményezésemre, a magyar felet a hatásvizsgálati folyamatba. Mi vontuk be az osztrák felet, az ő kérésére, a Paksi Atomerőmű élettartam-hosszabbításával kapcsolatos környezeti hatásvizsgálati és engedélyezési folyamatba. Tehát ugyanígy ebben mi is részt fogunk venni.

De azt valóban én is csak megerősíteni tudom, hogy azért nemzetközi szempontból rendkívül barátságtalan, ahogy Molnár képviselő úr is mondta, a határtól 1 kilométerre tenni egy ilyen létesítményt. Jóllehet, ahogy látjuk, ha történetesen mondjuk Tata és Tatabánya vitatkozna egymással ugyanebben az ügyben, és mondjuk Tata szeretne egy szemétégetőt építeni a tatabányai határ szegélyére, akkor Tatabánya ugyanúgy fel lehetne háborodva, és nem egyszer fel is van. Látjuk azt, ha például a lábatlani cementgyár történetére tetszenek emlékezni, hogy az összes környező település ellenezte, és a helyi népszavazáson az önkormányzati törvény alapján végül Lábatlannak adatott meg ez a jog. Vagy tessék visszagondolni az észak-balatoni hulladékkezelési rendszer körüli hercehurcára, amikor Szentgál akart létesíteni egy hulladéklerakót, és az összes környező település, Herend, Városlőd és még másik kettő kisebb pedig tűzzel-vassal iparkodott ezt megakadályozni.

Tehát nem csupán nemzetközi vonulata van ennek a "not in my backyard" szindrómának, ami környezeti szempontból állandóan jelen lévő problematika.

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. MOLNÁR CSABA (MSZP): Megkövetve az elnök urat az előbbi ügyrenden kívüli hozzászólásért, cserébe lemondanék a viszontválasz jogáról.

ELNÖK: Ezt elfogadjuk, megbocsátásról persze szó sem lehet! (Derültség.) Köszönöm szépen. Olajos Péter következik.

OLAJOS PÉTER európai parlamenti képviselő (Európai Néppárt-Európai Demokraták): Köszönöm szépen, elnök úr, a meghívást és a lehetőséget is, hogy a miniszter úrhoz kérdést tehetek fel, és nagy tisztelettel üdvözlöm a miniszter urat is és a minisztérium dolgozóit is.

Három témát szeretnék érinteni. Az egyik a brüsszeli csúcs, a másik a Rába, illetve a hulladékügy. Először a brüsszeli csúcsról. Kicsit úgy érzem magam itt az energetikai kérdésben, mint az egér a Marson, aláhúzva azt, amit Eörsi elnök úr mondott, hogy kicsit úgy érzi, a magyar politika kiszolgáltatott - ezt a szót használta - a szakértőknek, mivel túl sok információ van, és ezek nem teljesen egybevágóak. Én is ezt érzem, és ezt szeretném hangsúlyozni.

Van a magyar politikának egy nagyon-nagyon régi tartozása, hogy nincs energiapolitikája, nincs megújuló energiastratégiája sem. Ebből nagyon sok minden következik. Az az igazság, hogy Magyarországon nincs két - idézőjelbe tett - "szakanyag", ami alapvető dolgokról ugyanazt az adatot tartalmazná.

Én azért állok értetlenül ezen dolog előtt, mert amikor a miniszter úr az előbb, még a bevezetőben az ország megújuló energiapotenciáljáról beszélt, van ennek az országnak egy Magyar Tudományos Akadémiája, amelyik, én úgy gondolom, szakmailag az a testület, amelyiket el kellene fogadni, vagy amelyiknek a jelentéseit alapul kellene venni. Ennek a Magyar Tudományos Akadémiának vagy egy megújuló energiapotenciálja, Magyarország megújuló energiapotenciáljával kapcsolatos szakanyaga, amelyet emlékeim szerint tavaly készítettek el. Néha ezzel teljesen szögesen szemben álló gazdasági minisztériumi és környezetvédelmi minisztériumi anyagokat lát az ember. Ehhez képest néha teljesen más adatokat jelentenek le Brüsszelbe, amit később aztán be is ismernek, hogy ezek pontatlanok, és nem teljesen fedik a valóságot.

Szóval én úgy gondolom, hogy először az alapokat kellene tisztázni, és valóban nagyon sürgősen meg kellene hozni azt a politikai és szakmai konszenzuson alapuló energiastratégiát és megújuló energiastratégiát, ami aztán nagyon sok kérdésre választ adna, és akkor nem éreznénk úgy, hogy van egy ilyen Brüsszelben, amikor a magyar kormány képvisel egy álláspontot, és nem teljesen világos, hogy miért azt az álláspontot képviselte, mire alapozza ezeket az érveit, és hogy ennek milyen következményei lesznek a későbbiekben.

Ami a Rábát illeti. A miniszter úr azt mondta, hogy az osztrákok felgyorsultak. Nekem is vannak ezzel kapcsolatban érzéseim. Én azt látom, hogy a Rába valóban 2001 óta habzik, és ha igazak azok a biológiai mérések, amiket úgy tudom, a zöldek már végeztek e tekintetben, akkor a folyó valószínűleg erősen a haldoklás fázisába tart már. Ha az osztrákok ilyen ütemben haladnak, akkor lehet, hogy ki is pusztul, mire valamit elérünk.

Ezért én aláhúznám azt, amit Eörsi elnök úr mondott: a politikai nyomásgyakorlás megítélésem szerint elengedhetetlen. Van jogi út, ezen persze abba az ütembe haladunk, amit a keretek egyáltalán megengednek, de én úgy érzem, hogy az osztrák lakosság - és ez a tapasztalatom - az égvilágon semmit nem tud erről az egész Rába-ügyről, az egész Szentgotthárd körüli problémakomplexumról.

Az osztrák lakosság nagyon környezettudatos, nem úgy, mint az osztrák politika - úgy tűnik -, úgyhogy én arra biztatnám a minisztériumot, hogy ugyanúgy, ahogy a Financial Timesban a Gazdasági Minisztérium és a kormány hirdetéseket adott fel az ország országimage-a érdekében, úgy, ahogy a Magyar Turisztikai Hivatal szerte Európában hirdetéseket ad fel, semmibe nem telne a magyar minisztériumnak. Szerintem viszont nagyon jó eszköz lenne, ha osztrák napilapokban hirdetéseket adna fel ezzel kapcsolatban, kicsit felpiszkálva erre az ügyre az osztrák közvéleményt, mert szerintem az ő segítségük nagyon fontos a dolog mielőbbi politikai megoldásában.

Tájékoztatnám a bizottságot arról, hogy az Európai Parlamentben mi azért próbáljuk ezt az ügyet napirenden tartani, kétszer írásbeli kérdéssel fordultam a Bizottsághoz ez ügyben. Jozef Pröll urat, amikor ő volt a Tanács soros elnöke tavaly ilyenkor, interpelláltam e kérdésben. Az osztrák képviselőket folyamatosan tájékoztatjuk a dologról, napirend előtt felszólaltunk az ügyben.

Ahogy Firtl képviselő úr említette, holnap valóban egy petíciót adunk át a két illetékes tartománynak, illetőleg az osztrák miniszternek is ez ügyben, amiben az Európai Parlament néppárti delegációjának képviselői tiltakoznak, és kifejezik az aggodalmukat.

Én nagyon örülök, és nagyon nagy örömmel veszem azt, ha jól értettem a miniszter úr szavait, és erre kérnék egy megerősítést, hogy május 1-jén, hogy ha nem történik semmi, akkor visszavonja a magyar minisztérium az érintett gyáraktól a vízjogi engedélyt.

Végül a hulladék, nagyon röviden. Van ennek egy új, nagyon perverz fejleménye. Én azt az értesülést kaptam, hogy a Szentgotthárd melletti ipari parkban majdan létesülő kommunális hulladékégetőt lehet, hogy a schengeni belépést követően Magyarországon keresztül is ellátnák osztrák hulladékkal, az osztrák hulladékszállítás logisztikai okokból egyszerűen Magyarországon keresztül történhet. (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.) Szerintem ez már rettenetesen perverz lenne, úgyhogy én nagyon támogatom Oláh Lajos úr képviselői indítványát e tekintetben, hogy jelöljük meg színekkel az autókat.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Én pedig mondhatom, látszik, hogy az európai parlamenti képviselők hozzá vannak szokva az időkerethez - ez egyébként tényleg így van. Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Az, hogy a Rába haldoklik, vagy nem haldoklik, nyilván egy tudományos elemzés kérdése, én nem használnék ennyire erős szavakat. Az, hogy láthatók ökológiai változások és esztétikai változások a habzás miatt, amik rendkívüli károkat okoznak az ott élő embereknek, ez biztos. Jelenleg nem tudjuk ezt a haldoklást ökológiai tanulmányokkal alátámasztani. Tehát ebben én azért óvatosabb lennék, de a károk kimutathatóak, a vízminőségromlás adatokkal alátámasztható, és a faunisztikai vizsgálatok is arra utalnak, hogy egyes ritka, európai szinten is védett fajok is visszaszorulnak vagy esetleg eltűntek a Rába egyes szakaszaiból, és ez egy újabb fellépési alapot jelent, hiszen különösképpen a Rába part menti térségei meg maga a folyó is Natura 2000-es terület, tehát még egy hivatkozási alapunk van az osztrák féllel szemben az európai jogrenden belül.

Én úgy vélem, hogy nem kellene a Rábát temetni, mert ahogy látjuk, a Sajóba - amely tudjuk, hogy milyen volt 20 évvel ezelőtt - visszatért a pisztráng, és nagyon komoly a regenerálódó képességük az élő rendszereknek. A Tisza ciánszennyezés utáni állapotát is pár éve, ha megnéztük, nem volt a maradandó károsodás kimutatható, de ennek ellenére egy tragikus esemény volt, és óriási károkat és problémákat okozott. Ezt nyilván reálisan kell megközelíteni. Vannak súlyos károk, vannak mérhető következmények, és minden követ meg kell mozgatni azért, hogy ezek ne legyenek, tehát a politikai nyomásgyakorlás minden eszközével kell élni, ismétlem, szerintem mindenkinek. Én elvállaltam azt, hogy a helyi érintetteket is bevonva időről időre találkozunk, egyeztetjük a különböző lépéseinket, de természetes az is, hogy mindenki teszi a dolgát.

Én örömmel hallottam épp az előbb említett brüsszeli adófórumról hazafelé jövet Szájer képviselő úrtól - a Fidesz európai parlamenti frakciójának vezetőjétől -, hogy ők készülnek erre a kismartoni eseményre, és én a támogatásomról biztosítottam őket, mert úgy vélem, hogy ez is egy további lépés ahhoz, hogy az osztrák félre e tekintetben is gyorsító nyomást gyakoroljunk.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr, kettő perc!

OLAJOS PÉTER európai parlamenti képviselő (Európai Néppárt-Európai Demokraták): Köszönöm. Az egyik egy technikai megjegyzés. Én úgy gondolom, hogy ha hat éve habzik a Rába, azt nekünk mérnünk kell. A nagybányai katasztrófa mutatta azt, hogy jogi eljárásban milyen fontos, hogy legyenek bázisadataink, és tudjuk az egészet dokumentálni, hogy mi történik. Ha csak most kezdjük el mérni szerintem az probléma, de ez egy zárójeles megjegyzés.

A másik az, hogy örömmel tájékoztatom a bizottságot, hogy készül most európai uniós jogszabály, röviden, érhető nevén az ipari létesítmények vízhasználatáról szóló jogszabály, amelyet múlt héten fogadott el a környezetvédelmi bizottság, jövő hónapban kerül a plenáris ülés elé, és ebben a jogszabályban már a naftalin is sok más anyag által átsorolásra kerül, B listára, és ez a jogszabály nagyon nagymértékben meg fogja könnyíteni a helyzetünket, mert különböző átmeneti területek kijelölését és egyéb kémiai, biológiai tulajdonságokat is tisztáz, amely eddig joghézag volt az európai szabályozásban.

ELNÖK: Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Ez az utóbbi szabályozás az úgynevezett priority substance, és sajnos a Rába esetében nem nagyon sok hasznát fogjuk venni, mert ez a különösen toxikus anyagokra vonatkozik, és ha sikerülne a naftalin-biszulfonátot önöknek mint európai képviselőknek a listába betetetni, mi nagyon örülnénk. Jelenleg nincs benne, mert nincs kimutatott toxikus hatása, emiatt nagyon használható nem lesz, de egy fontos uniós szabályozásról van szó.

A másik kérdés, amit említett, hogy a mérést későn kezdtük el. Nem. A Rába vízminőségét, a sótartalmat, a különböző iontartalmat, a kémiai oxigénigényt, a biológiai oxigénigényt nemcsak 2001 óta, hanem azt megelőzően mérjük, tehát folyamatos adatsorokkal rendelkezünk, amelyeket a határvízi bizottság ülésein is prezentálunk az osztrák félnek, és ebből adódóan én úgy vélem, hogy nincsen nekik nagyon menekülés ebből az egész helyzetből, mert alátámasztott és kölcsönösen elfogadott adatokról van szó.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Braun képviselő úr, öt perc.

DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kérdés lesz csak, miniszter úr. Az illegális hulladékelhelyezéssel kapcsolatban sajnos nem voltam itt a tájékoztatóján, de engem az egész történetben az érdekelt leginkább, hogy hogyan került ez a 3700 tonnányi - ha jól tudom a számot, de nagyon nagy mennyiségről van szó - hulladék Magyarországra. Kollégám tájékoztatott, hogy beszélt arról, hogy az áruk szabad áramlása folyik, nem lehet ellenőrizni, de ha feltételezzük, hogy nem a földből nőtt ki, vagy nem a Jézuska hozta, akkor valahogy a határt átlépte - vagy kamionokban, vagy vasúti vagonokban - ez a borzasztó mennyiség. Szúrópróbaszerűen csak ellenőrzik. Gondolom, nem az volt ráírva, hogy német szénsegély. Csak föl kellett tűnni a fináncnak, hogy melyik az a vidám ország, amelyik hulladékot importál. Vannak olyan normák, hogy minden ország próbálja meg a hulladékelhelyezését önmaga megoldani. Számomra megemészthetetlen, hogy ez a hihetetlen mennyiség hogyan került az országba, és ez nem tűnt fel senkinek, egyszer csak itt volt. Tudom, hogy nem az ön tárcájához tartozik, tehát elnézést kérek, de mégiscsak a kormányon belül talán eszmét cserélhetnének erről. Köszönöm.

ELNÖK: Én is köszönöm, képviselő úr. A "Jézuska hozta" inkább egy kereszténydemokrata megközelítése ennek a problémának. (Derültség.) Miniszter úr!

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Bizony, élnek még bennük a régi szép vasfüggönyös reflexek, amikor a határon rendes ellenőrzések voltak, minden csomagtartót ki kellett nyitni, és minden teherautót fel kellett bontani. El kell árulnom, hogy Magyarország uniós csatlakozásának köszönhetően a magyar határon nincs vámellenőrzés most már egy éve. Vagy másfél? Vagy kettő?

ELNÖK: Közel három.

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Azon nyomban?

ELNÖK: Igen.

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tehát 2004. május 1-je óta ez nincs, tehát a határon nem áll ott a vámos. Sőt, még rosszabb hírem van: december 31-től a határőr sem fog ott állni, meg nem lesz határállomás. Lesz egy tábla, hogy itt kezdődik Magyarország, és nem is kell lassítani az autóknak, hogy keresztüljöjjenek. Éppen emiatt abból a Magyarországon megforduló több, inkább százezres, mint tízezres nagyságrendű kamionforgalomból, amely csukott ponyvák alatt árukat visz ide-oda, még egy alkalmi ellenőrzés esetén sem biztos, hogy ha a Vám- és Pénzügyőrség szúrópróbaszerű, úgynevezett mélységi ellenőrzései esetében megállítanak egy ilyet, és az van ráírva, hogy nyersanyagot hozunk feldolgozásra, és lát benne műanyaggal teli bálákat, a vámtiszt ki tudja szúrni, hogy ez vajon melyik hulladékminőségi osztályba tartozik, A, B vagy C, mert ehhez a szakembereknek is egy alapos vizsgálat, a bála teljes szétbontása, a hulladék összetételének gondos elemzése kell. Ezzel együtt ez egy fontos dolog. Tehát a közúti szállítmányokat ellenőrizni érdemes.

A másik, amit mellé tudok tenni: minden hatóságnak ebben össze kell egymással fogni. De ezekkel a szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel ezeket az ügyeket kiszűrni nehéz. Szerintem ebben a konzekvens fellépés, a nagyon kemény szankciók - ezek jelen vannak -, ezeknek a kellő érvényesítése szükséges. Aki ezt valóban észre tudja venni, az a lakosság, mert - bár isten háta mögötti tanyákra szállítanak ilyen hulladékokat - a szomszédos tanya tulajdonosának csak feltűnik, hogy eddig itt egy lélek sem járt, most meg hirtelen elkezdenek százszámra vagy tucatszámra jönni nagy teherautók. Hogy egy egyébként valamilyen vállalkozási tevékenységet folytató helyre, egy volt szovjet laktanyába bemennek anyagszállító járművek, ahol egyébként már folyt valamilyen ipari tevékenység, hogyan lehet jól kiszúrni, hogy tényleg feldolgozzák vagy pedig sumákolnak, menet közben derül ki.

Úgy vélem, fontos ez a gyakoribb ellenőrzés. Kértem is külön a pénzügyminisztert - egy külön levélben - arra, hogy a VPOP fordítson erre sokkal nagyobb figyelmet. De hogy egészen reális legyek, nem hiszem, hogy ilyen eseteket ez nagyon semlegesíteni tud. Ha valaki bűnt akar elkövetni, hiába van minden második sarkon rendőr, akkor majd az első sarkon fogja ezt megtenni. De nincs más út, mint szembeszállni, fellépni, és kegyetlenül szigorúan büntetni az ilyen cselekmények elkövetőit.

ELNÖK: Képviselő úr!

DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Bízunk benne, hogy a kolumbiai drogkartell nem olvassa a bizottságunk jegyzőkönyveit, és nem értesül arról a jó hírről, hogy bármit be lehet hozni az országba.

Borzasztó nagy mennyiségről van szó, miniszter úr! Tehát nem egy-két kamionról, itt több ezer tonnányi anyagról van szó. Kicsit hihetetlen nekem a történet, de bízom benne, hogy legközelebb ilyen nem fordul elő. Köszönöm.

ELNÖK: Én is köszönöm. Nem adom meg a szót a miniszter úrnak, csak megemlítem, hogy Kolumbia nem tagja az Európai Uniónak, tehát ha a drogkartell valamit be akar hozni, akkor az Európai Unió külső határain ellenőrzésnek lesz alávetve. De ha egy teherautó elindul Ceglédről Mosonmagyaróvárra, akkor nincsen határ itt sem, tehát ez a közös piac.

Ezzel a vitát most lezártuk. Én úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó vita volt. Lehet, hogy azért, mert itt voltak a hallgatók, de azt kell mondanom, hogy a szebbik arcunkat mutattuk ebben a vitában, ez tényleg jó vita volt.

Tennék egy javaslatot az elhangzottak alapján, ez pedig az, hogy én kérném a bizottság felhatalmazását ahhoz, hogy felvegyem a kapcsolatot az osztrák európai ügyek bizottságával, és javasoljak egy találkozót Bécsben. Ez nincs is messze, tehát többen is ki tudunk menni, nemcsak ketten-hárman. Nem mondjuk meg, hogy miről tárgyalnánk, hanem általános kérdésekről, és akkor ott (Derültség. - Közbeszólás: Csak meg ne tudják!) csapjunk a lovak közé. De ott megtudják természetesen. Tehát nem akarom, hogy erre felkészüljenek, hogy emiatt elhalasszák a találkozót.

Javaslom, hogy általános európai kérdésekben kérjük ezt a találkozót, úgyis osztrák-magyar, labanc-kuruc (Derültség.), a régi jó barátságra tekintettel. És amikor kimegyünk, persze a sajtót felkészítve, ott lehetne kemény dolgokat mondani.

Már említettem az első ülésünkön, hogy a parlament minden Mátyása itt ül ebben a bizottságban, és akkor hátha elmondhatjuk, hogy: "...nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára..." (Derültség.) Tehát ha kapok erre egy felhatalmazást, akkor, nem akarom elviccelni, de egy ilyen találkozót én javasolnék.

Több képviselőtársam elmondta, hogy az osztrák közvéleményt hogy lehetne elérni. Szerintem egy ilyen találkozón keresztül el tudjuk érni, mert a miniszterek mindig zárt ajtók mögött találkoznak, de a képviselőknek ebben nagyobb a mozgásterük, és ha tetszik, határozottabban tudunk fogalmazni, mint a kormánytagok.

Van-e ezzel kapcsolatban kifogás, észrevétel? (Nincs ilyen jelzés.) Nincs. Akkor megtesszük ezt, és felvesszük velük a kapcsolatot. Köszönöm szépen a miniszter úrnak. (Dr. Persányi Miklós: Egy percben szólhatok?)

Ha kívánja, akkor záró 1 percre megadom a szót.

Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter zárszava

DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm az elnök úrnak a nemes felajánlást, szerintem ez is használ. Korábban is mondta, hogy a parlamentnek is van tennivalója, például ilyen cselekmények is biztos, hogy növelik a publicitást is, és az osztrák közvéleményben erősítik azt a nyomást, ami végül sikerre vezet.

A másik gondolat, amit még megemlítenék, hogy az uniós szabályok alakításakor, alkotásakor nekünk is szem előtt kell tartani ezeket a kérdéseket. Én is nagyon jónak tartom azt a kezdeményezést, és mindenhogy segíteni fogom, hogy például a hulladékszállításnál a jelölés legyen egyértelműen megkövetelt, hogy milyen típusú hulladékot szállít a jármű. Ahogy a veszélyes anyagoknál van ilyen, ezeknél is kellene, és akkor nyilván az ellenőrzés is lényegesen közelebb lenne.

Végül befejezésül azt szeretném megemlíteni, és ebből a vitából is azt láttam, hogy ezt senki nem vonja kétségbe, hogy a tárca minden követ megmozgat annak érdekében saját lehetőségei határain belül, hogy ezek az ügyek minél előbb rendeződjenek. Tetszenek látni itt a kollégáimat, akik dolgoznak ezeken a dolgokon. Nagyon jó szakemberek, fiatalok, okosak, szépek, szívvel-lélekkel csinálják a dolgukat. Mindezt én magamról, hogy fiatal, okos, szép, már nem annyira mondhatom el, de arról biztosíthatom önöket, hogy én is szívvel-lélekkel teszem azt, amit teszek.

ELNÖK: Köszönöm szépen, a miniszter úr megelőzött. Bár én úgy fogalmaztam volna, hogy én a csúnyák nevében ezt kikérem magamnak, de ez tényleg egy nagyon nehéz, komoly kihívás.

Az "EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS - Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a hulladékokról /COM(2005)667 - Tájékoztató az aktuális helyzetről/" című napirendi pont napirendről való levétele

A következő kihívással szembesülünk most. Van még egy napirendi pontunk a miniszter úr részvételével, egy egyeztetési eljárás, a hulladékokról szóló irányelv.

Azt javaslom a tisztelt bizottságnak, fogadjuk el, hogy akkor ezt halasszuk el egy másik alkalomra. (Varga Zoltán és Ékes József: Egyetértek.) A raportőrök ezzel egyetértenek. Akkor elhalasztjuk ezt a napirendi pontot, de hamar visszatérünk erre.

A hallgatóknak mondom, hogy amiről most szó esne, az egy európai tanácsi és egy parlamenti irányelv a hulladékokról, amiben azt vizsgálná meg a bizottság, hogy a magyar parlament álláspontja szerint - mert a magyar parlamentet képviseljük - mi lenne a kívánatos magyar álláspont az Európai Tanács ülésén. Ha el kívánnak jönni, arra is szívesen meghívjuk önöket.

Miniszter úr, még egyszer köszönjük ezt a szerintem nagyon tartalmas, és remélem, hogy a hallgatóság számára egyrészt szórakoztató, de nagyon jó vitát. Hálásan köszönöm a szép és fiatal munkatársainak egyaránt. (Derültség.)

Én javaslom a bizottságnak - erről nem kell most döntenünk, de a két alelnök úr itt van -, hogy térjünk vissza rá egy következő ülésen, szerintem ez az időkeretes tárgyalás nem rossz. Az Európai Parlamentben, az Európa Tanácsban mindenütt ez van. Szerintem a raportőröknek mondjuk 8 perce legyen, egyébként 5 perc, aztán 2 perc, úgy érzem, ez kicsit kordában tartja a dolgokat, de erre majd térjünk vissza, csak a javaslatot most megteszem, hogy ezen a frakciók gondolkodjanak.

2007. április 3.